2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Diego Paulo Vivanti Születési hely és dátum: Róma, 1983.03.23. Csoport: Mardekár Patrónus: - Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kilencedik - Látványmágia Képesség: Sárkány Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Legendás Lények Gondozása - Kiemelkedő, Átváltoztatástan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Mit is mondhatnék? Tudod, ez sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy kivel állok szemben. Ha az ellenségem vagy, nem fogok veled bratyizni, hanem mindenféle szívbaj nélkül elhajtalak egy melegebb éghajlatra. Lehetőleg jó messzire és imádkozni fogok azért, hogy soha a büdös életben ne találj vissza. A barátaim viszont mindenben számíthatnak rám. Igaz, hogy ha elesel, én szarrá röhögöm magam és csak utána segítelek fel, de ettől függetlenül tényleg számíthatsz rám. Haver, komolyan! Én leszek az első, aki melléd áll a bajban és az utolsó, aki kiadja a titkaidat. Mert van az a pénz... Na jó, nem, szóval nekem nyugodtan megsúghatod őket, hiszen lakat a számon. Otthon anyám szeme fénye, a tökéletes aranyifjú, aki szemmel láthatóan mindenben főnyeremény. Külső, belső, tanulmányi eredmények, egyszóval minden csillagos ötös, amire csak szükségem lehet. A fény, a pompa, a csillogás, én ebben nőttem fel. Soha nem mondok ellent nyíltan. Fejet hajtok anyám akarata előtt, de a háttérben folyamatosan azon munkálkodom, hogy minden az én kedvem szerint alakuljon. Nyíltan szembeszállni? Nem őrültem meg, köszönöm. Anyám ki is térne a hitéből, ha ezt tenném. Egyedül a zenekar az, amelytől nem sikerült eltántorítania, eme hibámat pedig előszeretettel varrja folyamatosan a bátyám nyakába. Villámhárító. Ez az a szerep, ami a családban jutott számomra. Igyekszem fenntartani az egyensúlyt és némi békét csempészni ebbe az olasz virtusba. Mondjuk, nem mindig erőltetem meg magam. Amíg anyám és a testvéreim az asztal felett vitatkoznak, addig én tökéletes lelki békével kortyolgatom a kávémat és olvasom a reggeli újságot. Tökéletes rituálé és ha valami teljesen kikapcsol, akkor tőlem akár meg is fojthatják egymást mellettem. Nem fogok közbelépni, amíg nem végeztem.
Kinézet, megjelenés: Hullámos, szőkésbarna fürtök, kék szemek, tökéletes testalkat, ez lennék én. A 180 centis magasságommal elbújhatok a bátyáim mögött, ettől függetlenül azonban nincs kisebbségi komplexusom. Én legalább jóképű vagyok, a lányok álma. Igazi kis herceg. Legalábbis, kaptam már meg ezt a jelzőt a kinézetemet illetően. Mi tagadás, ha puccosba vágom magam, akkor tényleg úgy nézek ki, mint aki nemrég lépett ki egy mesekönyv lapjairól és indult el a hercegnőért. De általában inkább feketére lakkozom a körmeimet és fekete dzsekit kapok magamra valamiféle egyszerű felső és farmer kombinációval. Ez az én önkifejezésem, amelytől anyám egyszerűen a falra tudna mászni, szóval otthon felejtős. Ott marad a farmer és a trikó. Mert minden a látszat, nem igaz? Ha vendég jön, elegáns öltözék, ha csupán a család tartózkodik otthon, a laza viselet. Ennyi kompromisszum belefér, nem igaz?
Előtörténet: Rómában láttam meg a napvilágot, ami elég meglepő egy dél-olaszországi gyökerekkel rendelkező család részéről, de nekünk - stílusosan - az olasz fővárosban is van villánk, drága jó édesanyámra pedig ott jött rá a vajúdás. Kerek fél nap alatt ki is pottyantott magából, majd indított utamra az Élet nevű útvesztőben, szigorú felügyelet mellett. Apám és ő - mily meglepő! - rokonok, szóval akad egy-két családon belüli defekt, de anyám szerint én vagyok az egyik mesterműve. Szőke haj, kék szem, engedelmes fiúgyermek. Hát kell ennél több? Számára nem. Ő csupán a tökéletes vérvonal-álmát kergeti szakadatlan, szerény személyemben pedig az első - még javításra szorul ugyan, de kezdetnek megteszi - kiadást látja. Én pedig hozom is a szerepet, hogy levehessem őt a lábáról. Mrs. Vivanti kegyeit zsenge gyermekkorom óta keresem, vagyis, amióta csak megtanultam járni és beszélni, mindig mindenben az ő kedvében szerettem volna járni. Zokszó nélkül vettem részt a zongora leckéken, amelyeket rühelltem ugyan, de a nagyteremben adott bemutatóim a rokonok előtt mindig tökéletesre sikerültek. Az általa mellém kirendelt magántanárok nem győztek rólam áradozni, melynek hatására anyám mellkasa csak úgy dagadt a büszkeségtől. Azt hiszem, ez az a látvány, amit annyira szerettem... A pár éves fejemmel büszke voltam arra, hogy mindig az én nevemmel pedálozik mások előtt, ezért pedig tettem is az asztalra rendesen. Kiváló eredmények, majdhogynem mindenből. Rocco mellett pedig egyébként se volt nehéz jó gyereknek tűnnöm. A nyelvek közül az angolra fektették a lehető legnagyobb hangsúlyt, hiszen anyám feltett szándéka volt az Ilvermorny-ba iratni, hogy még csak véletlenül se lehessek egy földrészen Roccóval, aki - véleménye szerint - csak elrontana engem is a neveletlenségével és előbb-utóbb mindenképp belerántana a rosszba. Mint említettem, én vagyok a kedvence, a név és a vagyon legesélyesebb örököse és esetemben még a legapróbb hibát se véthette. Folyamatosan az apámat látja bennem, hiszen a megszólalásig hasonlítok rá külsőre és van egy olyan érzésem, hogy anyám részéről a szerelem is közrejátszhatott a házasságban, ha egyszer ennyire szeretne az ő képére formálni. Az Ilvermornyban végül megtaláltam a helyem és sikerült teljes mértékben beilleszkednem. Mivel hozzám hasonlóan rengeteg külföldi jár abba az iskolába, így én se lógtam ki különösen a sorból az olasz származásom révén. A haverokat minden nyáron meghívtam magunkhoz, arra persze folyamatosan ügyelve, hogy anyám ne találhasson bennük semmi kivetnivalót sem. A családjuk neve tökéletes belépő volt a Vivanti-család kúriájába, így folyamatosan aranyvérűekkel vettem körül magam. Az iskolában ugyan akadtak félvér és sárvérű barátaim is, de Mrs. Vivanti esélyesen a fejemet vette volna, ha róluk is tudomást szerez, így nem kockáztathattam. Végül anyám engem is sorra kerített a testvéreim után és eljegyzett valami aranyvérű hölgyeménnyel, ami előtt fejet hajtottam ugyan, de - őszintén szólva - nem igazán vagyok hajlandó belemenni ebbe az egészbe. Természetesen, ha oda kerül a sor, feleségül veszem, de hűségre senki se számítson tőlem. Olasz vagyok, ennek révén pedig a szerelmet megélni szeretném, nem pedig kötelezőnek tudni! Tizenhét éves koromban történt a nagy áttörés érzelmi ügyben... Megismertem egy lányt, akit fél év után eljegyeztem, még annak ellenére is, hogy hivatalosan akkor már volt menyasszonyom. Mégis, annyira szerettem, hogy még anyám haragját is hajlandó voltam a nyakamba kapni érte. A neve Polly volt és mivel már akkoriban is zenélgettem egy másik társasággal, egy fellépésünk alkalmával sikerült megismernem őt és a barátnőjét, Charlotteot. Hamar jóban lettünk mindhárman, én és Polly pedig egy-két hét után annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy járni kezdtünk, noha azért neki volt némi hírneve a folyosókon... A pletykák szerint folyamatosan megcsalt másokkal, de én eleinte csak nevettem egy jót ezeken a szóbeszédeken. Valamiért azt hittem, Polly nem tenne ilyet. Hogy a társaim csak irigykednek, amiért vele vagyok együtt. Végül kiderültek a dolgok, én pedig az egyik este számonkértem őt, aminek Charlie véletlenül a fültanúja volt. Pollyt egy elhagyatott terembe húztam be magammal, hogy ott beszélhessük meg nyíltan a dolgokat, a lehető legnyugodtabb körülmények között, de elfelejtettem hangszigetelő bűbájt alkalmazni az ajtón. A folyosó ugyan kihalt volt, de pont a lehető legrosszabb személy járt arra, amikor emelt hangon vontam kérdőre a lányt: Charlie. Gondolom, a hangok hallatán kíváncsiságból benyitott és pont azt a pillanatot sikerült elkapnia, amikor Pollyt egy pofonnal jutalmaztam, amelyet a mai napig bánok. Soha életemben nem ütöttem meg egyetlen nőt sem, de amikor az embert az csapja be, akit a legjobban szeret és utána még nyíltan a szemébe is hazudik, noha voltak bizonyítékaim, akkor azért megváltozik néhány dolog. Charlie természetesen nekem esett, majd elkísérte a síró Pollyt, engem pedig mindketten magukra hagytak, egyedül, a gondolataimmal... Nem túlzok, ha azt állítom, hogy egész éjszaka gyötört a lelkiismeret a történtek miatt, hiszen valóban nem sokat aludtam. Egyrészt át kellett gondolnom mindent, ami kettőnkkel volt kapcsolatos, másrészt pedig a bűntudat se hagyott számomra menekvést. Az a pofon... Nem kellett volna. Ennek révén pedig úgy döntöttem másnap hajnalban, hogy megkeresem Pollyt, hogy megbeszélhessünk mindent. Igen, szakítani szerettem volna vele, visszavenni tőle a jegygyűrűt és bocsánatot kérni a pofonért. Ez állt szándékomban, de végül csupán az élettelen testét sikerült megtalálnom... A kezdeti sokk után azonnal jeleztem a tantestület irányába a dolgot, nem sokkal később pedig a MACUSA tagjai ellepték az intézményt. Természetesen szinte rögtön én lettem az első számú gyanúsított az ügyben és még aznap őrizetbe is vettek, rögtön Charlie kihallgatása után. Gondolom, beszámolt nekik az előző esti veszekedésünkről Pollyval, a többiektől pedig hallották, miket tett a lány, így féltékenységből elkövetett emberölés lett a vád. Bravó! Pedig az ég világon nem tettem semmit sem... Végül anyám révén jutottam ki onnan, aki elég sok összeget kipengetett annak érdekében, hogy kihozhasson. Mondjuk, időközben a nevemet is sikerült tisztára mosni, hiszen találtak egy-két olyan bizonyítékot, amely egyértelműen arra utalt, hogy nem én követtem el a gyilkosságot. Úgy jöttem el Amerikából, hogy senkinek se intettem búcsút. Egyszerűen csak szerettem volna magam mögött hagyni azt a helyet és elmenekülni az emlékeim elől. Gyászoltam, hiszen szerettem Pollyt és mélyen megérintett az elvesztése. A vizsgáimat végül magántanulóként tettem le, majd a Roxfortba iratkoztam, hogy látványmágiát tanulhassak. Halasztanom kellett ugyan egy évet, de nem bántam meg a döntésemet. Itt senki se ismeri a nevem, tiszta lappal indíthatok és joggal reménykedem abban, hogy jobb életem lesz és a múltamat is sikerül magam mögött hagynom végre...
A hozzászólást Diego Vivanti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2022-01-30, 09:43-kor.
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diego Vivanti 2021-08-08, 16:22
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Halihó!
Itt is vagyok. Szóval, nem titkoltan imádom az olasz karikat, nekem is van kettő. De neked is nagyon jól áll ez a vonal. Ezúttal sem múltad alul magad. Örülök, hogy bepillanthattunk az olasz aranyvérű arisztokrácia életébe, ami talán nem is különbözik annyira az angolokétól. Főként az érdekházasságok tekintetében. Ami rengeteg izgalmas játékot ígér. Már most alig várom, hogy ezek elkezdjenek kibontakozni az oldalon. Főleg mert az én karijaimat is érinti a dolog. De nem lövök le többet előre. Amúgy is imádom az ilyen személyes drámákat. A testvérével közös zenei vonal is kifejezetten pozitív, hiszen akármennyire is akar megfelelni Diego az édesanyjának ebben mégis megtalálta azt, amiben akár vele is szembe szállna, és jó látni, hogy a neveltetése ellenére, se az a tipikus beképzelt, én vagyok a világ közepe jellem. S mivel már alig várom, hogy aktív játékban is lássam a Vivanti testvéreket, ezért nem is tartoztatlak tovább. Irány a foglalók, és a játéktér!
