2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Freya Bjornsdottir (választott név) Születési hely és dátum: Werowocomoco (Jamestown közelében), Virginia, 1610. 05. 11. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Prérifarkas Foglalkozás: Antikvárium és régiségek, író, költő, mágiatörténész, polihisztor Képesség: Örök élet III. Mágikus adottság: Relikviamester Familiáris: (Hód) Kiemelkedő tudás: Mágiatörténet - Született tehetség Asztronómia - Kiemelkedő Repüléstan - Tehetségtelen Kihez tartozol: Rivaille Aphelion
Jellem: A lélek folyton változik, megannyi tapasztalat szegélyezi a folyóként csobogó medrét és én is voltam már "sokféle" asszony. Az évek ha akartam, ha nem, bölccsé tettek, a háborúk erőssé, a veszteségek kissé keserűvé, a szeretteim halála magányossá. Egyre jobban elhidegültem az emberektől, megfigyelőjévé váltam a környezetemnek, nem a részévé, tisztelni kezdtem a tárgyakat, a tudást, ami generációról generációra öröklődik a pergamenekben, könyvekben, ősi leletekben. A fiam születésével egy új fejezet kezdődött az életemben, amit megmérgez a bűntudat, hogy ő is túl fog élni mindenkit, meg fogja tapasztalni az emberek kapzsiságát és hatalomvágyát, és végül nem lesz számára más, csak én, a nő, aki magányában elgyengülve a világra hozta.
Kinézet, megjelenés: Már hosszú évszázadok teltek el azóta, hogy indiánként éltem a természetben az angol telepesek fenyegetésétől tartva, törzsi festéseket, ruhákat, ékszereket hordva. Csupán egyetlen nyakék maradt meg a gyermekkoromból, amit ma is hordok. Édesanyámtól kaptam, aki a törzsünk tiszteletben álló sámánja volt - ahogy az Időtlenek mindig is. Több kultúrában is megfordultam és mindenhonnan magammal hoztam valamit, ami örökké emlékeztethet arra , hogy mivel lettem gazdagabb. Nem követem a divatot, nem vonzanak a márkák és a külsőségek a vagyon vagy a hírnév. Az indián vonásaimon kívül, ami északon és az Egyesült Királyságban is viszonylag ritka, semmi különösebben figyelemfelhívó nincs bennem, de nem is vágyok arra, hogy magamhoz vonzzam az embereket. Hollófekete hajam hosszan omlik a hátamra, sötét tekintetem mindig fürkészve, érdeklődően figyeli a világot és az élet múlását ennyi év után is.
Előtörténet: Az életem története halandó embereknek végtelennek tűnhet még úgy is, hogy négyszáz év emlékei közül rengeteg fakult meg és merült feledésbe. Más vagyok, mint az emberek, még is ugyanolyan, az elmémben a nagyon rossz és nagyon jó képek élénkebben élnek, mint az egyszerű mindennapok. Egy indián asszony és egy angol telepes gyermekeként születtem, a legkevésbé sem a romantikus két világ közötti szerelem gyümölcseként. Pocahontas és John Smith meséje csupán egy egész nemzet emlékének törlése, egy korszak romantizálása, ami ennél sokkal bonyolultabb volt. A valóságban a törzsfőnök lányát azért ragadták el, hogy a törzsfőnököt rákényszerítsék, hogy egy sor követeléssel adja fel mindazt, amit a Wahunsunacock már kiharcoltak az önvédelmükre. A még igen fiatal anyámat teljesen véletlenül vette észre közben az a katona, aki erőszakkal magáévá tette és ebből a sötét tettből születtem én. A törzsünkben akkor még szó sem volt arról, hogy a mágiát különböző eszközökkel harcra használják, hogy megvédhesse magát. A mi vérvonalunk volt az egyetlen, az Időtlenek, akik a hosszú élet ajándékával a csillagokon, tűzön, csonton, álmokon keresztül kapcsolatban állt a szellemvilággal. Ma már tudom, hogy ezt varázshasználónak nevezik - bár mi még annál is ritkábbak voltunk - és a világ minden területén előfordult más-más formában, de akkor sámánok voltunk a kérész életű emberek között.
Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd hogy a sorsot kimondja, nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó igéje kell, tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd hogy vénhedjünk sorra lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban, ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, röptess az örök tilosba, jéghegyek fölé piros bálba, ifjúság királya, tűz! (Tűz, Nagy László)
Anyám vonásait örököltem és a faluban nevelkedtem, megélve az évtizedes ellentéteket közöttünk és a mindig mohóbb, mindig területre, gazdagságra éhesebb tengerentúli emberek között. A népem fokozatosan szorult egyre hátrébb és hátrébb, míg végül amennyi megmaradt belőlünk és nem próbált meg a fehérek barátja - vagy inkább szolgája - lenni, teljesen elbujdosott. Évtizedekkel később ránk találtak és egy konfliktus miatt, ami olyan semmiség volt, hogy az emlékét nem is őrzöm, elpusztítottak mindent és mindenkit. Csak én éltem túl a népem pusztulását és én is csak azért, mert vélhetően a férfi, aki anyámmal hált európai mágus volt és a kezeletlen vadmágiám a védelmemre kelt, hogy elmenekülhessek. Az évszázadok alatt rengeteg kultúrát megismertem, de minden eltelt generációval és elhagyott élettel egyre magányosabbá váltam. A különböző hit, tradíciók, a varázslás módjai elbűvöltek, egyaránt tiszteltem buddhistát, keresztényt, pogányt, görög vagy éppen római hitvilágban hívőket vagy a skandináv istenek követőit. Végül mivel ilyen hosszú idő alatt sem leltem olyanra, mint én, akivel osztozhatnék a hosszú élet fájdalmán, az időtlen tudáshoz fordultam és újabb és újabb dolgot tanultam meg, megtöltve az életemet különböző végzettségekkel és képzettségekkel. A hosszú vándorló élet után északon telepedtem le, miután elbúcsúztam a legjobb barátomtól, hiszen egyszerű ember lévén eljött az ő ideje. Magamra maradtam, újra, és a kín, amit a sok veszteség miatt átéltem túl sok volt ahhoz, hogy újra akarjam kezdeni ismét. Elvonultam és jobbára remeteként éltem a kutatásaimmal foglalkoztam, az északi istenekkel és az ősi mágiákkal, amiknek az emlékét nem akartam elfeledni indián múltamból. Távolról figyeltem a világ változását, a háborúkat, a technológia és a muglik fejlődését, csodálattal, de még sem vonva bele magam semmibe. Az olvasás és egyben az írás szeretete megtartotta az elmém épségét, míg a testemet a cudar környezetben a túlélés edzette meg. Sokáig éltem így, csak akkor léptem kapcsolatba egy közeli faluval, ha ételre vagy egyéb ellátmányra volt szükségem. Egy ilyen út alkalmával vettem észre a bajbajutott férfit, aki felforgatta az életem és aki megajándékozott a gyermekáldással, ami a hosszú egyedüllét után az egyetlen kiútnak tűnt a végtelen magányból... ám a többit fedje jótékony homály, ameddig teheti, hiszen már így is olyan sokat raboltam az idődből.
