2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "If you don’t have weird moments, you’re weird"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Arthur Rembrandt Születési hely és dátum: Egyesült Királyság, London, 1981. 04.14. Csoport: Mardekár Patrónus: Gyűrűsfarkú maki Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Diák, 5. évfolyam Képesség: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Kissé öntelt, hiperaktív, gyerekes, és idegesítő, ám mindezek ellenére egy meglehetősen szerethető figura. Ha az ember túlteszi magát a gyakori hangulatingadozásokon, irigykedésen, feltűnési viszketegségen, az általános hisztiken és nyafogásokon, és mindezeken túl még a lekezelő modorát is elviseli, akkor egy igazán hűséges, és odaadó barátra lel benne – azaz hogy lelhetne, mert sajnos nem tolongnak a jelentkezők a posztra. Más részről, egy igazi, született idióta, minden hülyeségben benne van, a legtöbbjét ő kezdi, így mindig van kivel lógnia. Amolyan „haverok” veszik körül már évek óta, egy mindig változó egyveleg, egy olyan társaság, amelynek ő a középpontja, és semmit sem élvez ennél jobban. De akkor vajon mért érzi magát mégis olyan szánalmasan magányosnak..? Jó mardekároshoz híven tiszta a vére, így természetesen mélyen lenézi a mugliszármazásúakat, és nem mulasztja el piszkálni, illetve a hátuk mögött kifigurázni őket. Ebben egyébként meglepően jó, félelmetes pontossággal utánozza le egyes emberek hanglejtését és jellegzetes mozdulatait, és ezt nem mulasztja el teljes mértékig ki is használni. Szintén kellemesen belepasszol az összképbe a Harry Potter iránt tanúsított utálat és lenézés, ami mellé azonban esetünkben egy kondérnyi irigység is párosul – Arthur titkon mit nem adna érte, ha csak feleolyan híres lehetne, mint „a fiú, aki túlélte”.
Megjelenés
Szőke haj, kék szem (néha szürke, vagy zöld, aki ahogy látja), és elmaradhatatlan idióta grimaszok… Nagyjából ez írja le jól az átlagos kinézetét. Elég magas, ennek ellenére gyorsan, és ügyesen mozog, illetve roppant gyorsan fut – ez már párszor bebizonyosodott még fiatalabb korában, szüksége is volt rá, mert sajnos a verekedés sosem tartozott az erősségei közé. Nem éppen gorilla alkatú egyén, de azért viszonylag széles válla, és indokolatlanul kidolgozott hasizmai vannak, illetve ha befeszíti a karját, majdnem úgy néz ki, mintha volna bicepsze (ezt meg is teszi, valahányszor egy csinos lány van a közelben). Ami a ruházatát illeti, elég jó állapotú tallárjai, továbbá végtelenül sok melegebbnél melegebb, kellemesen illatozó, különböző mintájú és színű sálja van. (időnként hazaküldi mosásra a már kevésbé illatosakat, persze teljes titokban.) Sajnos meglehetősen rosszul viseli a hideget, mikor mások vígan megvannak egy pulcsiban, rajta már négy réteg van, sál, sőt néha kesztyű, vagy sapka is, az arca vörös, a lehelete pedig csinosan fodrozódik előtte a levegőben. Különösen hideg idő esetén a bőrszíne lilás árnyalatokba kezd átcsapni, illetve úgy vacog, hogy alig érteni, amit mond, ilyenkor varázslatokkal igyekszik melegíteni magát. (Roxmortsi kirándulások alkalmával leginkább a Három Seprűben fellelhető.)
Életed fontosabb állomásai
- Apám, lehet egy kérdésem? - Tessék. – nem nézett fel az újságból, csak a teájából kortyolt egy újabbat. Vetettem egy kétkedő pillantást Coyra, a házimanóra, aki elpirult, és alig észrevehetően bólintott egyet. - Mért nem beszélsz nekem soha anyámról? Végre rám néz. Állom a pillantását, hosszan ülünk így csendben, méregetjük egymást, valószínűleg azon gondolkodik, elég érett vagyok-e már, hogy elmondhasson egy s mást. Micsoda hülyeség. Olyan sok idő telik el így, hogy már el is felejtem miről volt szó, mikor végül megszólal. - Azért fiam, mert ebben a családban nem szívesen beszélünk vérárulókról. - Vérárulókról? – szemüvege kerete fölött úgy néz rám, mint egy értelmi fogyatékosra, nyilvánvalóan azt hiszi, hogy nem tudom, miről beszél. Gyorsan megtoldom a kérdést – Az anyám véráruló volt? - Attól a pillanattól fogva nem volt többé az anyád. Neked tiszta a véred, és csak ez számít. Ne hagyd, hogy a rég elmúlt dolgok befolyásoljanak. Velem beszél, mégis mintha inkább magának mondaná. Coy haladt el mellettem, és közben jelentőségteljesen nézett rám, a szeméből várakozást olvastam ki. A biztonság kedvéért úgy tettem mintha csak a hajamba túrnék, és közben a fejemet ráztam a manó felé. Valami mélyen eltemetett dologba sikerült belenyúlnom, úgyhogy inkább annyiban hagytam a dolgot. Legalábbis egyelőre – gondoltam én akkor.
Ez az ügy azonban hamarabb előjött, mint vártam volna, előbb, mint hogy lépnem kellett volna az érdekében. Coy akkor már két hónapja szakadatlanul győzködött, a manó viselkedésében végbement változások elképesztőek voltak. Vicces volt látni, ahogy az a félénk, zavart, apró, gyámoltalan lény hirtelen olyan akaratossá válhat, mint amilyenné ő vált – csak egy kicsit beszélgetni kellett vele. Kicsit rosszul érzem magam a dolog miatt, azt hiszem ő tényleg megnyílt nekem, míg én igen gyakran adtam elő neki már-már teljesen értelmetlen és hihetetlen dolgokat, amiket ő – legjobb szórakozásomra – minden további nélkül elhitt. Szóval nem voltam túlzottan őszinte hozzá, de azért mégiscsak kedveltem, és valamennyire mégiscsak adtam a szavára, mert arra rá tudott venni, hogy akkor először érdeklődjem apámtól anyám után. A fene se gondolta volna, hogy nem sokkal később úgy is a nyakunkba szakad az egész eltemetett múlt.
- Hát ez kínos. – töröm meg a csendet eszeveszetten vigyorogva. Hárman ülünk a zöldes fényben derengő szalonban, Coy riadt tekintetét kapkodja ide-oda közöttünk, miközben egy centit sem mozdul a sötét sarokból ahová behúzódott. Apám megrögzötten bámulja szegény lányt, általában érzelemmentes arcán most már percek óta ül az a kifejezhetetlen döbbenet, ami olyan humorossá teszi számomra a helyzetet. Maga a csaj nem nagy cucc, nem tűnik annyira idegesítőnek, érdeklődve szemléli a környezetét, mintha csak teljesen normális volna, hogy betoppanjon ide azzal a dumával, hogy szeretné megismerni a féltestvérét. Kész röhej. Igaz ami igaz, úgy fest mint a nő azon a megsárgult fotón, és ezzel együtt rám is eléggé hasonlít, de hogy hogy képzelte, hogy a véráruló anyám félvér gyermekét szívesen látjuk majd, azt nem tudom. - Ööö… Tea! Coy, hozz egy teát az ifjú hölgynek! – most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek, talán az, hogy majd kidobja a házból hiú reménynek bizonyult, de hogy teával kínálgassuk, az már számomra is furcsa. Coy elszalad teát főzni, én pedig ottmaradok ebben a különös szituációban az apámmal, és a… nos, ezek szerint a féltestvéremmel. Most én kezdem el bámulni, listába veszem a közös vonásokat, a hajunk, a szemünk színe, meg valami talán az arcunkban is, bár ő nem volt különösebben szép, míg én meglehetősen jóképű vagyok. Belegondolva vicces, hogy 10 évesen már ilyeneken gondolkodtam.
Annak ellenére, hogy mi volt róla a véleményem, amikor először megláttam, illetve, hogy mi a véleményem a sárvérűekről, muglikról, és egyéb söpredékekről, valahogy mégis megkedveltem az idők során. Sokat lógott nálunk, többet, mint kellett volna, és noha apám mindig kedves volt vele, egy idő után mindig talált valami elfoglaltságot, amiért sajnos nem tudott otthon lenni, amikor a lány átjött. Ez kicsit megnyugtatott afelől, hogy talán mégsem akar elcserélni rá, vagy ilyesmi. Elég hülyeségektől tudok félni néha. Ettől függetlenül persze továbbra is utálatosan viselkedtem vele, egészen addig, míg el nem kezdett beszélgetni Coyyal, amiért persze megint féltékeny lettem rá, és gyorsan bekapcsolódtam a beszélgetésbe. És aztán valahogy ott ragadtunk több órára a földön ülve, és olyan hülyeségekről beszélgettünk, mint hogy mi lett volna, ha a szüleim nem válnak el és a testvéremként születik, vagy hogy mi lett volna ha fordítva születünk – vagyis én lettem volna félvér, ő meg aranyvérű. Furcsa volt belegondolni, hogy milyen is volna nem aranyvérűnek lenni, ez valahogy mindig is olyan természetes volt nekem.
A Roxfortban persze már más a helyzet, a haverjaim előtt nyilván nem vállalhattam fel a griffendéles féltestvéremet, a családunk szégyenfoltját, akiről természetesen senki sem tud. Nem nagyon szereti mikor így nevezem őt, de ha egyszer olyan vicces… Szóval mások előtt mindenféle szívfájdalom nélkül ócsároljuk egymást, de kettesben továbbra is elég jól elvagyunk azon ritka alkalmakkor, amikor véletlenül összetalálkozunk egy kellőképpen kihalt folyosón.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Arthur Rembrandt 2014-10-30, 12:32
Elfogadva!
Nem még mindig nem tudom őt igazán Mardekárosnak bepasszintani ezek után sem, túl cuki. De majd igyekszem. ^^ A pb remek, még életemben nem láttam, de édes pofa, és az ET is nagyon jók sikerült. Összetett jellem lett a fiatalúr és majd idővel biztos rájön, hogy mitől van ez a nagy magányosság érzés és talán majd el is múlik, ha megpróbál tenni érte, és nem ragaszkodik ahhoz a neveltetéshez, amit annyira ráerőltetett az apja, gondolom én. Egy szó mint száz szuper kari lett, tetszik nagyon az ET is, egyáltalán nem volt zavaróan hosszú, élmény volt olvasni. ^^ Nem is tudom, mit mondhatnék még, foglalj pb-t, patrónust, meg minden, aztán mehetsz is játszani.
De majd igyekszem. ^^ A pb remek, még életemben nem láttam, de édes pofa, és az ET is nagyon jók sikerült. Összetett jellem lett a fiatalúr és majd idővel biztos rájön, hogy mitől van ez a nagy magányosság érzés és talán majd el is múlik, ha megpróbál tenni érte, és nem ragaszkodik ahhoz a neveltetéshez, amit annyira ráerőltetett az apja, gondolom én. Egy szó mint száz szuper kari lett, tetszik nagyon az ET is, egyáltalán nem volt zavaróan hosszú, élmény volt olvasni. ^^
