2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Kyra Xanthopoulos Születési hely és dátum: 1980. február 23., Görögország, Athén Csoport: Griffendél Patrónus: Sas Évfolyam (szak): Tizenkettedik évfolyam (Tanár) Képesség: Dzsinn Mágikus adottság:Relikviamester Familiáris:- Kiemelkedő tudás: Mágiatörténelem - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő Kihez tartozol: Kephalos Xanthopoulos
Jellem: Néha úgy érzem, hogy a felfedezés iránti vágyam már-már velem született tulajdonság. Igaz, én ebben nőttem fel, noha apám sohase vitt el magával az utazásai során. Egyedül az öcsém, Kephalos tarthatott vele, ami eléggé rányomta a bélyegét kettőnk viszonyára. Mindig is rivalizáltunk, amióta csak az eszemet tudom. Mindenben túl szerettük volna szárnyalni egymást, talán azért is lettem az évek folyamán annyira maximalista. A lehető legjobbat szerettem volna nyújtani, bizonyítani apám előtt, de ő erre sohase adott számomra lehetőséget. A várva várt elismerést egyszer se sikerült megszereznem tőle. Az egyik legkiemelkedőbb tulajdonságom talán az, hogy imádok utazni, habár egy ország se nyűgözött le még annyira, mint a ködös Albion. Rideg, az emberek távolságtartóak az idegenekkel szemben, teljesen más, mint az a közeg, ahol én nőttem fel, mégis rajongok ezért a helyért. A nyelvet már nyolc éves korom óta tanulom, azóta sikerült anyanyelvi szinten elsajátítanom, ráadásul életem legszebb pillanata az volt, amikor végre átléphettem a Roxfort küszöbét, méghozzá távol apámtól. A tanulmányi átlagom majdnem maximális volt, de ezért soha, egyetlen dicsérő szó sem hagyta el irányomba az ajkait. Továbbra is Kephalos volt az első, az ő eredményei. Az enyéim eltörpültek mellette. Kíváncsi, kutató természet vagyok, így a könyvek sohase maradtak el mellőlem. Mindig megkaptam az okostojás jelzőt, noha a Süveg nem a hollóhátba, hanem a griffendélbe helyezett annak idején. Vakmerő, igencsak szeszélyes alkatként jellemzett, aki nem hátrál meg semmitől. Még csak eszébe se jutott egy pillanatra se a másik ház. Habozás nélkül dobnám ugyanis félre az unalmas könyveket, ha valami izgalmas helyzet ütné fel a fejét a közelemben.
Kinézet, megjelenés: Sötét haj, vakítóan gyönyörű kék szemek. A testalkatom törékenynek tűnik ugyan, de sokat sportoltam és edzettem is annak idején, van a karjaimban erő, ha valakinek be kell törnöm az orrát. Szükségem is van az állóképességre, hiszen a szenvedélyem miatt gyakran kerülhetek olyan helyzetbe, amikor meg kell birkóznom a tereppel. Én pedig sose voltam az a típus, aki feladja, ha közel a cél. Szégyen lenne azért visszafordulnom, mert kifulladtam, esetleg képtelen vagyok megmászni egy sziklafalat. Praktikussági okok miatt előnyben részesítem a laza, kényelmes öltözetet, ennek eredményeként pedig ritkán látni engem méregdrága, felettébb kényes ruhadarabokban. A sportcipő vagy a bakancs számomra elengedhetetlen, egyedül csak akkor vagyok képes csinosabb ruhát és sminket alkalmazni, amikor valamilyen fontos eseményre vagyok hivatalos. Szökő évente egyszer. Na, nem mintha nem élvezném a nőies oldalam nyújtotta előnyöket és az ezt kísérő bókokat. Egyszerűen csak mindig számítok arra, amire más nem. A hirtelen, bejelentés nélkül érkező lehetőségre. Amikor menni kell, mert rám vár valami.
Előtörténet: Görögország fővárosában, Athénban láttam meg a napvilágot, valamikor a huszadik században. Apám igencsak csalódott volt, amikor kiderült, hogy lánya született, hiszen az ereklyék iránti szenvedélyét úgy gondolta, nem örökölheti egy hozzám hasonló. A szakmában mindig is előnyt élveztek a férfiak, ő pedig mély tisztelettel követte eme felfogást. Kissé talán vaskalaposnak is mondanám emiatt, noha nagyon is tisztában vagyok azzal, mennyire nagy veszélynek teszem ki magam állandóan, ha egy mágikus tárgy nyomába eredek. A felfedezéshez erő kell, fizikai erőnlét, ráadásul gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor egy másik csapatba botlunk, amelynek szintén ugyanarra a relikviára fáj a foguk és eszük ágában sincs békésen megosztozni a felfedezésen. Igen, olyankor nem árt, ha az ember tökös, még nő létére is. Anyám már teljes mértékben más tészta volt. Imádtam vele lenni, rengeteg alkalommal elkísértem az útjaira, hiszen mugli turistavezetőként dolgozott. Az ügyfeleit nem zavartam, mi több, volt, aki még élvezte is a társaságomat. Ők általában az idősebb asszonyok közül kerültek ki és leginkább egy kis unokát láttak bennem. Élveztem, hiszen - apámmal ellentétben - ők elhalmoztak a szeretetükkel és édességekkel. Anyám révén pedig rájöttem, hogy imádok utazni. Új kultúrát, nyelvet és embereket megismerni, a helyi ízeket felfedezni. Bizonyos értelemben ez is majdnem olyan, mint az ereklyevadászat, csupán kevésbé veszélyes foglalkozás. Valamikor hat éves korom körül olvastam első alkalommal Atlantiszról. Már akkoriban lenyűgözött a tengerbe veszett város legendája, noha gyermeki fejemmel még csak a képek bűvöltek el, semmi más. Miközben a könyvet lapozgattam, gondolatban mindig a romok között járkáltam, magamban elképzelve, vajon milyen lehet teljes pompájában, ismét a víz felszínére emelkedve. Az évek alatt azonban igen komoly könyvgyűjteményre tettem szert a témában és a piacon beszerezhető, állítólagos térképeket se mulasztom el megvásárolni. Mind-mind más utat és helyet mutat, én viszont hiszek abban, hogy bizonyos sémát követve ki lehet számolni a legendás város titokzatos helyét. Az indulás azonban várat magára, hiszen az általam szerzett információkat még nem tartom elegendőnek ahhoz, hogy nekivágjak. Tisztában vagyok ama ténnyel, hogy az öcsém is hasonló szenvedéllyel viseltet Atlantisz irányába, de eszem ágában sincs megkérni, hogy dolgozzon együtt velem. Ebben én leszek az első. A Roxfort jelentette számomra annak idején az egyetlen menekülési útvonalat a testvéremmel való állandó rivalizálásból. Kephalos és én folyamatosan magasra helyeztük a lécet, amelyet a másik csupán nehezen volt képes megugrani és - noha - ez az egész nem volt több testvéri versengésnél, apánk jelenléte teherré tette számomra az egészet. Ő a legfőbb oka annak, hogy az öcsémet egy pillanatig se voltam képes teljes szívemből szeretni. Folyamatosan eszembe jutott, mennyivel kevesebbet érek nála, az otthoni légkör pedig teljes mértékben depresszióssá tett. Még anyám szeretete és támogatása se volt képes kirángatni a gödörből. Nem sokat haboztam hát azon, hogy melyik iskolába is szeretnék menni, amint elérem a megfelelő kort. Csakis a távoli Roxfort jöhetett szóba, semmi más. Távol Kephalostól és az apámtól. Távol mindentől, ami arra emlékeztet, mennyire keveset érek nőként. A számításaim bejöttek, elvégre a szigetországban hamar sikerült beilleszkednem és barátokat szereznem. A jegyeim szinte állandóan kiemelkedőek voltak, noha ismét csak anyám örült a sikereimnek. Apámat már-már annyira nem érdekeltem, hogy szinte folyamatosan utazgatott és felfedezett, amikor én hazatértem a nyári szünet idejére. Ennek révén pedig az öcsémmel is csupán két-három évente találkozhattam. Őszintén? Már az arcára sem emlékszem, annyira rég láttam őt. Én pedig időközben elkezdtem a tanár szakot, hiszen életcélom átadni az ereklyék szeretetét a fiatalabb generáció részére. A munka mellett pedig talán jut időm a saját kutatásaimra is a hosszabb szünetek idején. Végül jött a hír, miszerint apám eltűnt valamerre. Elméletileg Eldorádót indult el felfedezni, így Dél-Amerikába utazott. Nem veszélytelen küldetés, hiszen számtalan kalandor veszett már el azon a vidéken, de a mesebeli gazdagság számukra minden kockázatot megért. A lelkem legmélyén örültem a hírnek és eszem ágában se állt utána indulni, a saját életemet is kockára téve. Ha Kephalos is vele tartott volna, nyilván megtettem volna a dolgot, még a köztünk feszülő ellentét ellenére is, de apám... Nem, ő sohase ért a szememben ekkora kockázatot. Anyám abban az időben halt meg, amikor apám nekiindult az útjának. Már előtte is rengeteget betegeskedett, a rák pedig folyamatosan felemésztette és noha állandóan mosoly ült az arcán, láttam mennyire szenved. Ekkoriban rengeteg időt töltöttem otthon, külön engedéllyel természetesen, szinte folyamatosan Görögország és Nagy-Britannia között ingázva. Amikor csak tehettem, hazahoppanáltam, hogy mellette lehessek, átsegíthessem a nehezén. Hónapokig tartott ez az állapot, amíg fel nem adta a küzdelmet és el nem temettük. Összetörtem. A tanulmányaimba menekültem és egyelőre az ereklyék iránti szenvedélyemet is feladtam. Képtelen voltam koncentrálni. Állandóan ő járt a fejemben és az utolsó pillanatai. Persze apám ekkor már sehol se volt. Apánk eltűnése Kephalost igencsak megviselte, amikor pedig azzal az ötlettel állt elém, hogy keressük meg őt együtt, teljes mértékben kiakadtam. Egyszerűen nem értettem, miért szeretné ekkora veszélynek kitenni magát, szóval - miután határozottan leszögeztem, hogy rám még csak véletlenül se számítson - próbáltam meg őt is lebeszélni a saját hülyeségéről. Persze egyből jött a szokásos vita és még képes volt azt is a fejemhez vágni, hogy szerinte számomra egyáltalán nem fontos az apánk. Én pedig robbantam és világosan a tudtára adtam, hogy ha választanom kellene, akkor anyánkat hoznám vissza az életbe és egy pillanatig se bánnám a döntésemet. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor minden porba dőlt kettőnk között. Az egyébként is ingatag testvéri kapcsolatunk végleg darabjaira hullott, majd mérgesen faképnél hagytam. Fogalmam sincs, pontosan mi is történhetett, de nem sokkal később már eszméletlenül terültem el a földön. Hónapok teltek el azóta, hogy fogva tartanak, én pedig már a szabadulásom reményét is feladtam magamban, ahogy azt is, hogy bárki is a megmentésemre siessen. Ha az auroroknak jelentették is az eltűnésemet, ők már nyilván rég feladták a nyomozást, másra pedig nem számíthatok. Magamra maradtam hát és egyre kétségbeejtőbb a helyzetem...
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyra Xanthopoulos 2021-02-26, 22:30
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Hejhó!
És végül ide is ide értem. Háát... azt hiszem a te családneved kiejtésével sem sokat fogok kísérletezni, de szerintem a karaktereim se. Bár esetedben ez már adott volt. Minden esetre elég egyedi az tény. A PB-d jól illik a mediterrán vonalhoz. A lánykád pedig igazi görög felfedező. Kissé sajnálattal olvastam, hogy az apja mennyire nem érékelte kellő módon gyerekkorában. Nehéz lehetett ezt kezelni, és megfelelő önbizalomra szert tenni, de szerencsére ez neked sikerült. Persze mindez logikusan vezetett a testvér rivallizáláshoz, ami köré lényegében az egész ET épül. Nem lehetett számára könnyű az egyetem mellett még az édesanyját is ápolni. Mindezen tragédiák ellenére én szívből remélem, hogy valamikor a jövőben sikerül kibékülnie a testvérével, de legalábbis kíváncsian várom, hogy miként alakul majd a kapcsolatuk. Ahogy az apjuk eltűnésének rejtélyét is sikerül majd megoldani. Talán ugyanazok tartják most fogva őket? De kik ők, és mire ez az egész? Na jó, nem találgatok tovább, inkább el is engedlek, hogy Ic derüljön fény az összes megválaszolatlan kérdésre. Irány foglalózni (ha még nem tetted) és a játéktér!
