2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Abigail Erica Herbs Születési hely és dátum: London, Anglia - 1981. 08. 22. Csoport: Varázslény Patrónus: - Évfolyam (szak) / Foglalkozás: - Képesség: - Mágikus adottság:Telekinézis Familiáris: - Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Fryda, Galen, Ansgar
Jellem: Tudjátok nagyon megváltoztatja az embert, ha egyszer csak meghal, aztán meg nehéz mit kezdeni azzal, hogy mégsem, mármint persze meghaltam, de most megint itt vagyok, de erről majd később. A gyermekéveimben igazi vidám jellem voltam, aki szerette az életet, imádott a nővérével lenni. Annyit, de annyit játszottunk együtt! A legrosszabb évem az volt, amikor ő már elment a Roxfortba, anya meghalt, én pedig otthon maradtam. Akkor egy kicsit minden sötétebb lett, nehezebb volt vidámnak maradni, apa dühkitörései elültettek valamiféle félszt a lelkemben, amit már talán később sem tudott Fryda jelenléte eltűntetni onnan. De ezt nem mutattam. Mindig imádtam énekelni, szerettem szerepelni és a Roxfortos évek alatt látszott csak igazán, hogy elememben érzem magamat, ha produkálhatom magam mások előtt. Aztán az egésznek vége lett, rossz emberek közé keveredtem, elszakadtam a nővéremtől, az egész összkép megváltozott. Már nem vonzott a szereplés, azért csináltam, hogy megfeleljek és nem azért, hogy jó kedvet hozzak másoknak. Próbáltam olyan lenni, mint amit Galen és a barátai elvárnak, komolyabb és nyitottabb... mindenfélére. Aztán bumm... vége, hiába igyekeztem annyira. Most pedig hogy újra itt vagyok csak az a régen bennem elbújt félsz maradt és persze a düh. Dühös vagyok rájuk, de elsősorban magamra, hiszen én döntöttem rosszul, én tettem rossz dolgokat és már nincs mit tenni ezen nem lehet semmit megváltoztatni.
Kinézet, megjelenés: A hajam barna, göndör sötét, valamiféle átmenet a testvérem között, hiszen a nővérem haja világosabb, Galen viszont hasonló hajszínnel született, mint én is. Az arcom kerek, de formás, olyan kis bájos, ahogyan mindig mondták. A mosolyom le tud venni bárkit a lábáról, amit kiskoromban a dadáknál lelkesen alkalmaztam is. Nem vagyok valami magas, kissé teltebb is. Nincs rajtam sok plusz vagy ilyesmi, csak nem az a nagyon vékony alkat vagyok. Mondjuk ez sosem zavart. Jelenleg ennyi talán rólam, hiszen egyébként mindebből sok nem látszik, hiszen szellem lettem, kékes és áttetsző, a színek kivesztek belőlem legyen szó a kék szememről, vagy a sötét hajamról. A ruhám is mindig ugyanolyan, az ami utolsó alkalommal volt rajtam, farmer és egy szimpla póló és ez már így is marad. Vajon egy szellem tudja változtatni a ruházatát? Az legalább valami lenne, de nem hiszem.
Előtörténet: Az életem igen kacifántos volt, de tényleg igaz, hogy már csak volt. Tudod a szellem lét nem valami nagy élmény, főleg ha igen fura körülmények között térsz vissza, amikor már senki se számít rá, te magad sem. De csak sorjában. A gyerekkorom annak ellenére, hogy a szüleim sose foglalkoztak velem elég jól telt. Össze voltunk nőve a nővéremmel, mint a borsó meg a héja úgy voltunk, mi ketten. Mindent együtt csináltunk, néha az öcsénk kutató-féltékeny pillantásainak kereszttüzében, aki megkapott minden figyelmet a szüleinktől, amit mi nem. Igazából sose láttam ebben azt, amit ő negatívumnak érzett, hogy mindig a kötelesség volt számára az első, csak azt, hogy rá figyelnek, vele foglalkoznak és ő mindent meg kap. Ezzel szemben mi Frydával szabadok voltunk, azt tettük, amit szeretnénk és amikor szeretnénk. Aztán jött az első pofon, amikor anya meghalt. Nem elég, hogy a nővérem a Roxfortba ment és olyan rémes volt egyedül. Galen mondjuk próbálkozott, ebben az évben egészen közel kerültünk egymáshoz, már amikor épp volt ideje, de persze koránt sem annyira, mint amilyen a nővéremmel volt a kapcsolatom. De néha kikotyogtam neki ezt-azt, általában nem akarattal, csak hát... olyan egyedül voltam. Aztán anya meghalt és a házba olyan sötétség költözött, mint előtte még soha. Apa teljesen kikelt magából. Féltem tőle. Ha elrontottam valamit, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna... apa teljesen megváltozott. Dühös lett és mindenre felhúzta magát, de durván. Minden nap vártam, hogy mikor jön már haza Fryda legalább a szünetekre és amikor Galen legalább időnként nyitott felém az volt a mentsvár. Apa volt, hogy nem sokon múlt, hogy eljárjon a keze, én pedig folyton attól rettegtem, hogy egyszer megtörténik. A Roxfort végre mindent megoldott, újra együtt lehettem Frydával és minden újra olyan szép volt, mint előtte, vagy... legalábbis közleített hozzá. Aztán azt hiszem én szúrtam el a dolgot. Az a félsz, tudod amiről beszéltem ott volt és... azt hiszem nem akartam csak a nővéremmel lenni, mert mi van ha valami történik vele, mint anyával? Meg aztán jött a serdülés és a hormonok. Bevallom én voltam az, aki odaadtam a fiúknak Fryda bugyiját. Pocsékul éreztem magam utána és sose mondtam el neki, de... akkor és ott úgy gondoltam ettől több leszek a szemükben és igen bevettek a csapatba, legalábbis nagyjából. Olyan jó érzés volt, hogy olyan srácok figyelnek rám és ott volt Ansgar... Annyira próbáltam nekik imponálni, még arra a hülye telelésre is elmentem, ami persze nem sikerült épp a legjobban. A félsz, a gyávaság, én sose voltam olyan bátor, mint Fryda. Nem mertem volna én sem leugrani, de a fiúk addig húzták egymást, hogy végül az egész balul sült el. Kicsúszott a lábam alól a talaj és már csak arra eszméltem, hogy zuhanok a feneketlen mélység felé... Azt hiszem most jön az a rész, ami eddig kimaradt, Ő... Nem volt éppenséggel jó ember és valahogy elég ügyesen bánt a szavakkal, hogy rávegyen csúnya dolgokra, nagyon csúnya dolgokra. Időnként csak úgy felbukkant, amikor egyedül éreztem magamat, vagy bizonytalannak. Ez olyasmi, amiről képtelen vagyok beszélni, elvenni valakinek az életét... Talán megérdemeltem, hogy aztán az enyémet is elvette valaki más, de az nem az öcsém volt. A szikláról lezuhanva valahogy túléltem. Emlékszem, hogy mennyire fájt, emlékszem, hogy mindenhol sajgott az egész testem, de ő valahogy ott volt akkor és megmentett. Megmentett és visszahozott. Azt hiszem azért, mert félt, hogy elmondom valakinek, vagy azért, amit Victoria a halála előtt mondott? Nem is tudom pontosan, de megpróbált megmenteni, ami talán még sikerült is volna neki, de akkor már nem akartam neki segíteni. Olyan rémes volt a szégyen érzet, a bűntudat, hogy amikor már képes voltam rá, megpróbáltam elemenkülni. Elmenekülni, hogy aztán a halálba fussak. Szívás mi? Az a szőke lány, aki megtalált az erdőben, akibe belebotlottam, aki aztán nem bírt magával és addig-addig itta a véremet, amíg már nem maradt. Emlékszem rá jól, meg a barátnőjére is, aki hiába mondtam neki, hogy mi történt akkor már szellemként, elűzött. Elűzött, hogy senki se lásson, hogy senki se beszélhessen velem, hogy a titkuk örökre rajtve maradjon. Az utóbbi időt, igazából azt sem tudom meddig egy erdőben töltöttem. Fura ködös erdőben, ahol sokan bolyongtak még rajtam kívül, de milyen sokan! És hogy hogyan kerültem ki onnan végül? Igazából magam sem tudom, valami történt, valahogy egyszer csak éreztem egy rántást és azóta megint itt vagyok, de senki sem lát. Talán csak idő kérdése, vagy talán ha elég ügyes vagyok elérhetem, hogy legyen olyan, aki észrevesz. Mintha nem rég sikerült volna valakire ráhoznom a frászt, amikor átsuhantam rajta, akkor valahogy mégis csak itt vagyok, ha nem is teljesen. Láttam már Frydát és láttam már Galent is, de nem volt mereszem megpróbálni felhívni a figyelmüket magamra. Nem tudom, hogy mit mondanék nekik. Bevallani az igazat... azt hiszem arra képtelen lennék. Nem mondhatom el, hogy mi történt, mert akkor az egészet el kellene mondanom... minden rettenetes részletet. Nem tudhatják meg, higgyék csak azt, hogy meghaltam ott a szikláknál.
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Erica Herbs 2021-01-01, 20:58
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Drága Testvérem!
Nagyon örülök, hogy olvashattam a te szemszögedből is ezt az egész káoszt, amit a családi életünknek nevezhetünk. Szemernyi kétségem se volt afelől, hogy szuper karit fogsz alkotni Ericából, de ez még annál is jobb, mint amire számítottam. Újabb rejtélyek, titkok.. és a bugyis csavar külön tetszett. Szeretem a bonyodalmakat! Mivel vidáman szeretnélek utadra engedni, ezért csak apró betűkkel jegyzem meg: nagyon hiányzol az életemből, sose heverem ki a halálodat
Mivel vidáman szeretnélek utadra engedni, ezért csak apró betűkkel jegyzem meg: 
