2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Samantha Madison Delight Születési hely és dátum: London, 1986.01.23. Csoport:Hugrabug Patrónus: - Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hatodik évfolyam Képesség: - Mágikus adottság:Tűzmágus Familiáris:- Kiemelkedő tudás: Repüléstan – kiemelkedő, Gyógynövénytan - kiemelkedő Kihez tartozol: Keresett karakter
Jellem: Miként is jellemezném magam? Sokak szerint alapvetően kedves lány vagyok. Ha valaki elesik a folyosón, nem megyek el mellette, nem nevetem ki, hanem segítek neki felállni. Úgy érzem, ez alap lenne mások részéről is, szóval ebből a szempontból nem értem a világot. Néha kissé okoskodó is tudok lenni, de ez alapvetően nem vészes, hiszen – természetemből adódóan – meghallgatom mások véleményét is. Nem vagyok egy kirívó személyiség, általában sokan úgy mennek el mellettem a folyosókon, hogy az arcomat se jegyzik meg. A szabályokat mindig betartom, ritkán lehet engem a tilosba rángatni, inkább igyekszem erről a többieket is lebeszélni. Ha velük is tartok, azt azért teszem, hogy addig rágjam a fülüket, amíg be nem látják, hogy igazam volt. Sajnos, pont emiatt kaptak már rajta többedmagammal azon, hogy éjfél után még a folyosón császkálok például. Anyu ebből a szempontból szerencsére teljesen megértő, bár már nézett rám szigorúan egy-egy büntetés miatt, de olyankor se szólt nagyon semmit.
Kinézet, megjelenés: Nem vagyok egy kiemelkedő szépség, de csúnya sem, inkább az arany középutat képviselem. Hosszú, barna haj és mellé csokoládébarna szemek. Az arcomon folyamatosan mosoly ül, még akkor is, ha alapvetően rossz a kedvem. A magasságom átlagos, ahogy a testalkatom is, egyszerűen semmivel se vagyok kiemelkedőbb másoknál. Néha utálom ezt, de jobb szürke kisegérnek lenni, semmint olyasvalakinek, akiről az egész iskola beszél.
Előtörténet: 1986 telén születtem Londonban, a Szent Mungóban. Anyu és apu is mugli születésűek voltak, szóval soha életemben nem mondhattam el magamról, hogy aranyvérű felmenőkkel rendelkeznék. Mindketten különböző személyiségűek, míg egyikük a gyógyítást választotta céljául, addig a másik egy igazán veszélyes pályát: arurornak állt. Alig voltam fél éves, amikor apu meghalt és anyuval a dédihez kellett költöznünk. Nem sok emlékem maradt róla, de a fényképét mindig az éjjeliszekrényemen tartom, szépen bekeretezve. Ennyi maradt belőle, nem több. Se emlékek, se hangfoszlányok, csupán néhány elbeszélés. Talán egyszer megkérem anyut, hogy egy merengő segítségével mutasson meg róla néhány emléket. Egyik sem a sajátom ugyan, de sokat jelentene számomra látni őt. Na, a dédi az már egy teljesen más helyzet... Őszintén szólva imádtam ott lakni, jobban nem is dönthetett volna anyu annak idején. Én még nem érzékeltem azt, hogy ez szükséges lenne, minden napot nyaralásként fogtam fel. Míg mások sóvárogtak, hogy a nagyszüleikkel lehessenek, én kiváltságosnak éreztem magam. Ha volt is feszültség a két felnőtt nő között, én személy szerint ezt sohasem éreztem. Soha egy hangos szó sem hangzott el a házban, engem is igyekeztek úgy nevelni, hogy észérvekkel elég legyen. Nem mindig sikerült ugyan, de ahogy nőttem, úgy jöttem rá, hogy nekem is segítenem kell otthon. A dédi megöregedett, végül meghalt, mi pedig ketten maradtunk anyuval. A gyász nehezen múlt, de végül túltettem magam rajta. Mindezek mellett pedig jött Michael és anya kapcsolata, ami furcsa volt a szememben. Még akkor kezdődött, amikor a dédi élt és az ő nyomására ment hozzá anyu ehhez az alakhoz. Éreztem, hogy ez nem igazán az, amit ő szeretett volna, de gyerekként aligha szólhattam volna bele az életükbe. Mindenesetre, engem akkoriban lekötött a Roxfortból kapott levél és a felkészülés, szóval annyira nem is foglalkoztam vele. Izgatottan vártam az iskolát, hiszen jóformán a mágikus világban nőttem fel. Tudtam róla, ismertem és alig vártam, hogy felfedezzem a saját erőimet. Végül elsős, ezzel együtt pedig bentlakásos lettem. Szeptemberben mentem, júniusban jöttem és leginkább csak karácsonykor volt együtt a család. Michael akkoriban persze már kereste a kibúvókat, mindig a munkába temetkezett, ami anyut egyáltalán nem tette boldoggá. Valahogy ez az ünnep is kezdte elveszíteni a lényegét, én pedig – bár szégyellem bevallani – nem szívesen utaztam haza. A feszült légkör megtette a maga hatását, az iskolában is folyamatosan egyedül voltam, valahogy így könnyebb volt. Senki se kérdezősködött, én pedig senkinek se öntöttem ki a lelkemet. A kviddicsben találtam meg azt, amit kerestem. A pályán sohasem jártak a problémák körül a gondolataim, ott annyira egyértelmű volt minden. Az edzések kimerítettek annyira, hogy egy gyors zuhany után az ágyba esve mély álomba merüljek, minden gondomat elfelejtve. Ráadásul, a sportban én is kiemelkedő vagyok, tehetséges. Érzem magam valakinek, még akkor is, ha keményen meg kell dolgoznom a sikerért. Boldoggá tesz. Nincs rossz életem, nem erről van szó, csak szeretném anyut is ismét boldognak látni, olyasvalaki mellett, aki megbecsüli. Michael nem bántja ugyan, de elhanyagolja, ami engem is bánt. Rossz látni, ahogy magában őrlődik, de nem lép ki ebből a kapcsolatból. Gondolom, ennek az öcsém az oka és az, hogy a dédi is meghalt. Nincs hova mennie. Mindent megadnék azért, hogy segíthessek neki, de nem tehetek mást, csak annyit, hogy igyekszem számára nem gondot okozni. A leveleimben, amit neki írok, soha semmi olyasmit sem említek, ami aggodalommal tölthetné el. Ennek révén nem tud például még az év elején elszenvedett lábtörésemről sem, amikor lezuhantam a seprűmről egy mérkőzés közben. Három teljes nap kellett ahhoz, hogy elhagyhassam a gyengélkedőt és még két hónap, mire ismét pályára léphettem. Amikor otthon vagyok, igyekszem úgy viselkedni, mintha semmit se vennék észre. Nehéz olyasvalakit becsapni, akinek a lélek megfejtése a feladata, de eddig azt hiszem, sikerrel jártam. A kérdés már csak az, hogy anyu mit tesz majd később? Kilép ebből a kapcsolatból vagy marad, hogy az öcsém és az én számomra legyen egy hely, amit otthonnak nevezhetünk?
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samantha M. Delight 2020-07-26, 13:47
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Kedves újabb Sam! Reméljük te leszel a nyerő, hiszen már nem az első vagy, de tudjuk, hogy ez a karakterkeresés dolog nehéz menet. Mindenesetre nagyon örülök, hogy megtetszett a karakter és elvitted, hiszen Sandrint szépen elkezdtem bontogatni és sokkal könnyebb, ha ténylegesen játékos karakterként létezik a lánya, mintha mindig csak njk-ként teszek róla említést. Szóval először is köszönöm! Aztán pedig a lényeg: Az et szuper lett! Szépen összszedted az infokat és felépítetted a leányzót. A pb választás ugye adott volt, de jó gifeket választottál, kimondottan tetszenek, úgyhogy ez alapján is látszik, hogy jó a megközelítés. Nem is húzom az idődet, mindjárt kapsz színt, habár nem követed a szüleidet a Griffendélben, de így változatos a család, aztán már mehetsz is játszani!
Reméljük te leszel a nyerő, hiszen már nem az első vagy, de tudjuk, hogy ez a karakterkeresés dolog nehéz menet. 
