2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Jackson Humprey Születési hely és dátum: 1964.03.26. Csoport: Alvilági Patrónus: Fecske Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Munkanélküli mentőangyal Képesség: (látó lesz) Mágikus adottság: természetes gyógyító 0. szint Familiáris: - Kiemelkedő tudás: gyógynövénytan - kiemelkedő, jósmágia, kiemelkedő. Kihez tartozol: Harlow
Jellem: Képes voltam belenyugodni a szeretteim halálába, bár sosem leszek olyan, mint előtte, még ha ez pozitív is egyben. Akkor munkamániás, törtető valaki voltam, aki csak a sikert hajszolta, és elhanyagoltam az empátiát, utána viszont vízválasztó történt, belassultam, figyelem a természet adományát, sokat olvasok, érzékelem a szenvedők igényeit. Félelmetes, hogy egy súlyos tragédia kellett hozzá, hogy így megváltozzak. Ám nincsen bennem bosszúvágy, csupán rájöttem, hogy az erőszak nem megoldás. Ha csak lehet, kimaradok belőle, és inkább másoknak segítek, inkább a háttérből. A sötétség, a gonosz elleni harc immár nem az én tisztem, viszont az ártatlanokat védem, ahol tudom. Mindenkivel nyitott, beszédes vagyok, de nem erőltetem másokra a gondolataimat, csak ha kiváncsiak rá.
Megjelenés: Markáns, férfias alkat vagyok, hiszen mind lelkileg, mind a fizikumomat illetően készültem tudatosan az auror pályára. Így, hogy mindez derékbe tört, még nem érinti, hogy félelmetes, ruganyos alkatot tudhatok magaménak, ám a hivalkodó öltözet, mint az öltöny, vagy az elegancia már nem a sajátom. Rendszerint hosszú, sötét kabátban járok, a hajamat katonás rövidre vágatom, hogy ne kelljen frizurával sem bajlódni. Tekintetem nyílt, őszintén érdeklődő, egyedül a szakáll, borosta az, amit a régi önmagamból megőriztem, hogy ne egy idegen nézzen rám vissza a tükörből. Szavaim halk, de érthető dallamban szólnak, sosem vágok közbe, de érveim meggyőzőek, hiszen a másik igényei alapján építem fel a mondandómat.
Előtörténet: Oh, Shelley! Sosem fogom tudni megbocsájtani magamnak, hogy annyit erőltettem, hogy egy pár legyünk, és hogy add fel értem az ígértes minisztériumi karriered. A roxforti felsőbb évfolyamokban ismerkedtünk meg jobban, és egyértelmű volt, hogy téged akarlak! Sosem mondhattál nekem ellent, én voltam mindig a központban, te pedig az oldalbordám lettél, holott lehetettem volna figyelmesebb, olyan, aki a másik értékeit is egyenlőre helyezi a sajátéval. Mindenben én döntöttem, hogy mikor hova megyünk, mikor házasodunk össze, mikor válallunk gyereket. Bárcsak figyeltem volna rád, és arra, hogy te nem feltétlenül vagy konyhatündér, fiatalnak tartod magad a családalapításhoz, és ez az egész rémesen gyors. Csak az érdekelt, hogy mindent kipipáljak, házasság, család, gyerek, egy szép ház, sikeres karrier, mintha egy bevásárlólista lenne. A nagy álmok hajszolása közepette nem figyeltem rád, és ezt sosem bocsájthatom majd meg magamnak. A szőke kékszemű gyönyörű kislány, aki pont mint te, csodaszép, még ő sem tudott otthon tartani, Darcy, aki már lassan hat éves volt, amikor a tragédia bekövetkezett. Már alig jártam haza, hogy munkamániás megszállottként még éjszaka is ügyeken dolgozzak, hogy aztán díszgálákra járjak, amelyen engem méltatnak. Az újságok címlapjain díszelegtem, London díszpolgára lettem, még a nagy Sherlock Holmes személyét is alám rendelték, hogy a megoldókészségem nála is komolyabb fénnyel ragyog a csillagok egén. Mindenki velem akart ebédelni, a titkaimról faggattak, dícsérték a családomat, akit nagyjából sosem láttam. Egészen addig, amíg Shelley, nem hívtál fel, hogy valaki van a házban. Nevetve ráztalak le, hogy szólj a házimanónak, hogy erősítse meg a védővarázsokat, de engem most hagyj, mert bálozom. Tíz perccel később ismét hívtál, hogy valaki már a hálószobátok előtt jár, akit ismersz, és aki eddig kedvesnek tűnt, Sajnálkoztál, hogy magányodban megismerkedtél vele, mert vigasztalódni akartál, de nem történt semmi, egész mostanáig, mert az illető meg akarja kapni, amivel kecsegtetted. Ekkor már levágtam a telefont, és rohantam, ahogy tudtam, hoppanálásból hoppanálásba, de fejembe szállt a három tequila, csoda, hogy nem darabokban értem haza, hogy aztán azzel szembesüljek, amit sosem felejthetek el. Testetek megerőszakolva, s megnyújzva hevert közös hálószobánk közepén, és azt a vért, azt a vértócsát befogadni sem tudtam. Hosszú évekkel később sem tértem vissza a pályára. Egy magányos medimágusnál kitanultam a gyógynövénytan magasiskoláját, hogy segíthessek a rászorulóknak. Nem tudok aludni, mert álmaimban is te térsz vissza, s Darcy. Ettől még nem vagyok kialvatlan, valahogy mégis talpon tudok lenni. Egész nap, s éjszaka is járom a várost, segítek a koldusoknak, magányos, szegény lelkeknek, akár pénzzel, akár azzal, hogy befogadom őket, elviszem az ispotályba, vagy akár azzal, hogy segítek nekik meghalni, velük vagyok az utolsó percekben. Sosem emelnék kezet senkire, mert másokat bántani szörnyű bűn. Ezt megtanultam. Ez volt a végzetem, ami átkot hozott rám. Ha valaki rosszat cselekszik, még akkor sem szállok vele szembe, hiszen a gyilkosaitokon sem álltam bosszút, és az auror nyomozás sem hozott eredményt. Beláttam, hogy csak úgy nyerhetek megváltást, ha megmentek mindenkit, akit lehet, de nem vérontás árán. Angyalnak tartanak, aki ott van, ha kell, de igyekszem amikor lehet, álcában lenni, hogy ne tudjanak azonosítani az egykori hősel, hiszen már tudom, nem voltam az, csak egy magamutogató pojáca.
