2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Amélie Angelica Kinsey Születési hely és dátum: Madrid, 1965.07.04. Csoport: Varázshasználók Patrónus: házimacska Foglalkozás: Eladó az Abszol-úton egy bájitalboltban Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Máig nem nőttem fel teljesen lelkileg, habár, amióta a lányom megszületett, némileg másként élem az életem, mint előtte. Igyekszem mindent megteremteni számára, még abban az esetben is, ha csak az iskolai szünetekben lehet velem. Sokkal komolyabban állok hozzá a dolgokhoz, mint annak idején, ami azért teljes mértékben érthető, ha az ember lánya egyedül neveli a gyermekét. Büszke nő vagyok, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy soha, senkitől sem vagyok hajlandó anyagi segítséget elfogadni. A lányom apját ugyan elhagytam a terhességem alatt, de igyekszem önállóan boldogulni. Nem élünk luxus körülmények között, még sincs okunk panaszra, hiszen jut a számlákra és még félretennem is sikerült annyit, hogy legyen mihez nyúlnunk a szűkösebb időkben is. A pénz beosztásában jó vagyok, mindig is az voltam, habár sohase volt indokolt számomra a takarékoskodás.
Kinézet, megjelenés: 170 cm magas vagyok, a súlyom 60 kiló, így inkább tartozom a törékeny nők közé, semmint a másik táborba. A hajam és szemem színe megegyezik, mindkettő csokoládébarna és még befigyel az az enyhe spanyol beütés is, melyet édesanyámtól örököltem. Egyszóval, a bőröm nem hófehér, leginkább olyasmi, mintha állandóan szoláriumba járnék, noha még soha életemben nem szorultam rá erre. A sminkem legtöbbször természetes, nem viszem túlzásba, ruhák terén pedig a kényelmes viseletet részesítem előnyben. A farmer bármikor jöhet, mellé még a sportcipő az, amire nem tudok nemet mondani és valami csinos felső desszertként. Természetesen, tudok elegáns is lenni, ha a helyzet megkívánja, de nem vagyok olyasvalaki, aki mindennap órákat tölt a tükör előtt, mielőtt az utcára lépne.
Előtörténet: Talán hihetetlen, de egy nagy múltú, brit-spanyol máguscsaládba születtem annak idején, ahol a családfán 200 éven át visszamenőleg csakis mágusok voltak jelen. Egyetlen mugli rokonunk sincs, aranyvérű família vagyunk. Persze, nem olyan nagy múltú, mint a Malfoy-család, de Spanyolországban eléggé megbecsülnek minket. Angliában a Kinsey név már nem sokat mond az itteni varázslók számára, de talán akad egy-két ember, aki hallott már rólunk. Mindenesetre, ettől függetlenül volt vagyonunk, én és a testvéreim pedig egy hatalmas kúriában nőhettünk fel, házimanókkal körbevéve. Anyám és apám kényszerházasság révén találtak egymásra, eme jó hagyományt fenntartva pedig öt éves koromban engem is eljegyeztek egy másik család sarjával. Számukra mindig is fontos volt a vérvonal, büszkék arra, akik, így igyekeztek hát ők is életben tartani a dolgot. Azonban a jegyesség elég hamar felbomlott, köszönhetően annak, hogy a fiú családja lehetőséget kapott arra, hogy egy még nagyobb múltú családba házasítsák őt. Kapva-kaptak hát a lehetőségen és noha én gyermekfejjel nem értettem, miért is fontos az ilyesmi, de az éppen kamaszkorba lépő énemet elég kellemetlenül érintette a dolog. Az elutasítás gallyra vágta az önbizalmamat, beletelt pár évbe, amíg ismét sikerült helyreállítanom magamban. A Roxfort... Mit is mondhatnék... A társaimmal semmi gondom nem akadt, a tantárgyakkal már annál inkább. Soha, semmiben se voltam ügyetlen, otthon mindig segítettem anyámnak, ha megkért valamire, de amint pálca akadt a kezembe, máris bajok forrásává váltam. Hiába próbáltam órákon át a legkönnyebb bűbájt is, valahogy nem úgy sikerült, ahogy a többieknek. Helyette inkább csak bajt hoztam a saját fejemre. Robbantások, akaratlan kábítások, egyszer még McGalagony professzort is a gyengélkedőre küldtem pár órácskára. A gyakorlati órákon már nem szívesen láttak engem a tanárok, hiszen ez az ügyetlenség a felsőbb évfolyamokon is megmaradt. Mi több, a varázslatokkal együtt ez is egyre komolyabb lett. El is döntöttem, hogy amint magam mögött tudom az iskolát, soha többé nem fogok varázsolni, ehhez pedig tartottam is magam. Az utolsó évfolyam után kettétörtem a pálcámat és azóta se nyúltam egyhez sem. Sőt, tagadom, hogy bármi közöm lenne a mágiához, inkább kviblinek adom ki magam. Lépten-nyomon kinevetnének, ha kiderülne, milyen béna is vagyok abban, ami mások számára hétköznapi dolog. Egyedül a bájitaltanból sikerült maradandót alkotnom, ennek köszönhetően dolgozom még most is a főzetek közelében. Piton sosem volt a szívem csücske, de a löttyök mindig segítettek elmenekülni a problémáim elől. Tizenhat éves koromban, egy bál alkalmával ráakadtam Danielre és ő rám. Ő volt az a srác, akivel annak idején eljegyeztek, de az alku felbomlott. Nos, a családunk kúriájában ettől függetlenül még mindig voltak estélyek, ő pedig úgy döntött a haverjaival, hogy jó móka lenne kilógni és a tiltás ellenére is részt venni ezen az ünnepségen. Mondanom sem kell, hogy egymásba habarodtunk. Talán ez csupán a sors fintora volt, de sikeresen megtréfált minket. Én szerettem őt, ő is engem és noha életünk hajnalán a szüleink hoztak össze minket, kamaszként titkolnunk kellett a dolgot. Két év után azonban elegünk lett a lopott találkákból és leléptünk otthonról. A nyüzsgő Londonba szöktünk, hogy együtt élhessünk, immár nyíltan. A hátunk mögött szerettük volna hagyni a múltunkat, sikertelenül. Három év. Mindössze ennyi adatott meg számunkra a boldogságból, amikor is a szülei által felbérelt magánnyomozó rá nem bukkant Danielre. Választás elé állították: élhet velem, de akkor le kell mondania az örökségéről és arról, hogy valaha is jó élete legyen. Mivel kevés pénzünk volt, nem éltünk túl jól, én pedig nem szerettem volna, ha miattam szenved. Tudtam, hogy a szülei képesek és elintézik, hogy ne kapjon sehol se munkát Angliában, úgyhogy helyette én választottam. Egy nap fogtam magam és elhagytam, ő pedig – értesüléseim szerint – hazaköltözött. Azóta állítólag felesége van - az a lány, akit másodjára neki szántak - és látszólag boldog életet él. Biztos vagyok abban, hogy annak idején a lehető legjobb döntést hoztam meg. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy gyermeket várok. Az érzelmeim elég vegyesek voltak, hiszen mindig is szerettem volna gyereket, de apa nélkül felnevelni... Nem hazudok, ha azt mondom, hogy féltem a következményektől. Ráadásul, a szüleimmel se tartottam a kapcsolatot, nem volt kihez fordulnom tanácsért, de végül úgy döntöttem, megtartom a kicsit. Nem bántam meg. Joanne Kinsey életem legjobb döntése volt annak idején és immár 14 évesen koptatja a Roxfort padjait, kiváló tanulóként. A legnagyobb csoda az életemben és bizonyítéka annak, hogy bármerre is visz az utam, képes vagyok helyes döntést hozni a megfelelő időben.
A hozzászólást Amélie Kinsey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-09-16, 16:37-kor.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Amélie Kinsey 2019-09-16, 09:50
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Jövök már, jövök…
Érdekes fél-kvibli koncepció, abszolút jól megoldva, hogy a varázsvilág tagja maradjon így is a karakter. A szerelem nagy úr, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tizenöt év elteltével a nagy Ő újra megjelenjen a nő életébe - bár úgy látom az ET-ből, hogy férfi nélkül is jól helytállt a lánnyal. Kicsit kétségbeejtő, hogy milyen gyakori az egyedülálló szülő képe, de az életben sem éppen ritka holló az ilyen.
