2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A sötétség nagylelkű. Türelmes. Mindig győz. Mindig győz, mert mindenütt jelen van. Ott van a fában, ami a kandallódban ég, és a tűz fölé akasztott üstben; ott rejtőzik a széked alatt és az asztal alatt és a lepedő alatt az ágyadon. Sétái bár fényes nappal, a sötétség árnyékaként követ téged, talpadhoz tapadva... s a legragyogóbb fény veti a legsötétebb árnyékot.
Userinfo: Pippa M. főkarakter Teljes név: Cruella Rookwood (née Nott) Születési hely és dátum: London, Egyesült Királyság; 1962. augusztus 16. Csoport: alvilági Patrónus: angolna Foglalkozás: régiség kereskedő, benne van a fekete piaci áruk forgalmában Képesség: veszélyes párbajozó... Kiemelkedő tudás: bűbájtan, átváltoztatástan Kihez tartozol: saját karakter
Jellem: Mintha kissé minden leperegne róla, semmire sem figyelne igazán. Mintha untatná a társaságod, a gesztikulálásod, a lábad rázása, ajkad sarkának apró rándulása. Mintha alig foglalkozna a környezetével, azt látod, hogy te is csak a sokadik ostoba vagy. Illetve, azt, hogy mindenről tud, arról is, amit éppen kigondoltál, hogy teszel, akár a legpiszkosabb titkodat is félted tőle - mert csupán egy csillanás a tekintetében lehet a bizonyítéka, hogy valóban így van. Lassú, kimért mozdulatok kísérik, mintha számára az idő másként haladna, mint aki nem egészen ebben a világban élne. Talán paranoiás vagy, erre nem gondoltál? Mrs. Rookwood azonban nagyon is ebben a világban él, méghozzá issza a szavaidat, bármit megjegyez rólad; ráadásul minden sallangtól mentesen annak látja a világot, ami. Rajongásig kedveli a történelmet, az ereklyéket, az alkímiát, Poe a kedvenc írója, és benned is talál ínyenc-megvetendőt, azokat a valamiket rég kinézte magának – talán észreveszed, hogyne, néha érzed csüngeni a veséden, hogy azt udvariatlannak, frusztrálónak gondolod. Avagy kívánatosnak, de ez természetes. Hazudott már neked, elhittél neki dolgokat. Hagyta, akarta, olykor puszta kényelemből, apátiás kedvtelésből. Lépéseit megtervezi, kristálytisztán látja a jövőjét, s benne saját magát, elfoglalt helyét - annak idején, kislányként tapasztalta meg, majd tette sajátjává, hogy a dolgok mélyén rend van, és a világ alappilléreit örök törvények alkotják.
Megjelenés: Megvan a maga sajátos vonzereje, kétség kívül karizmatikus. Makulátlan, áttetsző bőrén kiugrik kulcscsontja, áttűnik alatta futó, szederjes érhálózata. Medencéje sosem volt aránytalanul párnás, nem ábrándozott kilók után, nőt amúgy sem illik súlyáról kérdezni – bizonyára csak egy sárvérű tenné. Öltözködése roppant mód kifinomult, olyan módon ízléses, és határozottan stílusos, hogy egy pillanatig sem hivalkodó. Ő az egyszerű szabásvonalakat követi, a szolid mintákat, csipkéket, kizárólag a mély tónusokat. Minőséginél is minőségibb anyagokat kanyarít magára, még az esti selyemköntösét viselve is elegáns, abban látni viszont úgysem fogod soha.
Előtörténet: A szelence hívogatón heverész az alkonyi fényben, mely csupán pár pillanatig leheli még be erőtlen sugarait a díszes üveggel zárt zugba. Hosszú ujjainak simítása töri meg a látszólagos mozdulatlanságot, épp megérintve a tenyere közt tartott tartott ereklyét, végigcirógat azon, az érzés különös bizsergést szít mellkasában. - Sosem értettem. Az ember legmocskosabb része... - Vajon a te mocskos nyelved - siklik a manóra tekintete - ...mit mesélne, ha kivágatnám? Nem szól, megütközik, mégsem mutatja. A szemben álló éjszín jelenés, még ha olyan fakó is, nem az a vér, amely megtűr egy ilyen sértést. Kötelessége megbánóan görbíti hátát, s továbbáll neszező, mezítelen lépteivel, mintha soha nem is érkezett volna. Ahogy illik. Az ostobája. Nem maradhat soká. Búcsúzóul simít végig az antik tárgy míves dombjain, s lankáján, hogy aztán helyet adhasson a kúria igaz urának, a sötétségnek; szeme sarkából figyeli csak, amint lassan visszahúzza fénycsápjait az alacsonyan járó nap, gyertyák gyúlnak távoztával, lángjukkal derengő félhomályt kölcsönöznek nagyanyja nyelvének óvott, szárított porával telt dobozának.
Alja népségbe kényszerül. A közös cél érdeke csupán, mi szentesíti, nem több; ládányi szánalmas galleon ellenében, sem holmi kósza gondolatban nem tenné lábát muglik földjére. Megvetés bugyog ereiben, csizmájának kemény sarkai erősen koppannak minden lépésnél, olyan dühvel, mintha a pokolhoz vezető utat akarná kivájni. Mert megtenné. Jobbára átvészeli. Aztán a sors lesz oly' kegyes hozzá. Nevét sokáig ízlelgeti, estékbe nyúló, forró pillanatok vadságát idézve; amiről a drága férj nem tud, az bizony nem fáj. Szeretőjének külleme olybá tűnik, mintha fiatalosabb éveiben rekedt volna, s ezzel ellenállhatatlanul csiklandozza markánsabb ízlésvilágát. Bizonyára, hajnalig nosztalgiázna, milyen rég is történt kettejük között kellemes, ha macskaszerű ösztönei nem volnának kellően éberek a lámpák sárgás, gyér fénye alatt. Hímek fizimiskája, öltönyösek surranó alakja. Duzzadó táskák, idétlen divatikonok. Minden csúfság túlontúl egyforma, túlontúl zavarja. Tűkön ül. Nem leli. Dolgát ködbe merülő, feszített percek nehezítik. Tíz körömmel marna a fojtogató valóságba, hozna ijedelmet a suta birkanyájra, élvezné felsőbbrendűségének kiváltságát a sürgő tömeg felett, ahogyan egyetlen pálcaintéssel rendet teremt... S megpillantja. Ösvényt tör magának, emberének nyomát járva, ki mintha csak előle loholna, veti át magát egy forgalomtól mentes utcán, ő maga kelletlenül simul vállaknak. - Hé, Hölgyem! Nincsenek elnézést kérő szavak, mihaszna illemek, mindezek felejthető, felesleges körök. A patkány szalad, s időpont, szakállas-kalapos préda csupán egy akad. Így volt megírva. Szaporázza lépteit, elegánsan veszi az aluljáróba vezető, meredek lépcsőként tátongó akadályt, rég lesiklott karjáról a jegyellenőr mozdulata, ében ruháját fogja feljebb, láttatva viktoriánus csizmáját. Öltözete vonzza a tekinteteket, mint éjjeli lepkéket a láng, különcsége söpör végig a tágas tér nyugalmán. Bár a fickó nevetségesen vak ahhoz, hogy észre vegye, üldözötté vált egy hajszában; szemmel tartják, negédes mosollyal nyugtázzák megfáradt, pocakos testét, amint az oszlop takarásába áll. Az acélmonstrum nyikordulva érkezik. Tökéletes. Szélviharnak tetsző, kosztól áthatott kelletlen avatás részese. Mugli törmelék alkotta örvény szabadul lábaihoz, s onnan fel, mohón kapva alá hajának szabad tincseibe. Kimérten pillant körbe, amint a prédának, úgy a tömeg rigorózus vonulásának elsőbbséget hagyva meg, korántsem préselődve a primitív vívmány gyomrához. Még nem. Kivár. Töretlen fürkészése e csapzott csürhének nem hiábavaló; jólesőn ragadja meg övét társának sóvárgó tekintete, elismerőn biccent a férfi felé pontossága nyomán, maga sem rejtve sejtető mosolyát. Védjegye az seszínű arcán, másodperc töredéke mindez, noha annál több, mégsem szőhető hosszasan... Hiszen két férfi lett fontossá. Látja ismét, miként húzza arcába kalapját, surranva tova utasok formálta résein, el-elvegyülve, botor módon a patkány... beljebb és beljebb, minek járata szemébe ég. Nem szökhet messzire. Erélyesen lép be, partnerét kutatva újra hideg-kékjeivel. Zárt intézet ránduló masinája, betegeitől telt roskadása. Egészen elnyelné éktelen lenyomatuk mocska, ha a test testnek simuló kiszolgáltatottsága nem szítana puszta szánalmat. Hajlandósága csalfa viszonzás, látszatja effajta osztozkodásnak. Őt magát is megfigyelik, noha hidegen hagyja, tudja ezt. Idősek- és fiatalok érzik a lényéből fakadó ismeretlen rezgést. Ábrázatuk nyitott könyv annak, aki olvasni akar belőle. - Ez kész fertő. Nincs az a jutalom, amiért még egyszer ilyet vállaljak. - Nem kifejezés - borzong a pihéit érő szellőbe, lassan fordulva meg, s míg a férfire pillant, annak kezénél kapaszkodik. Noha Augustus ezt nemigen nézné jó szemmel. – Önként és dalolva, akarod mondani... Valóban nem egy leányálom. Apropó, igen jó bőrben van az emberünk - búgó hangjának áttetsző, szórakozott élt kölcsönöz, íriszeit járatva a rágcsáló után, aligha bánva egyes szavait, melyeket a zaj körös-körött, gondosan veszejt el. – Pár megálló, aztán a két társa is beröppen a kalitkába. Csecsemősírás hasítja ketté gondolatait. A panaszos hang erősödőn a semmiből, szűnni nem akarón kavarja fel türelmét, kotnyeles ikre nem különben, nyomában csendül fel, testvérének búját-baját ordítva túl, fészkelődést keltve maga körül. Gyengéd simítása a pólyás kis testnek oly haszontalan. Az anyatestben minden bizonnyal nem kényelmes a bömbölés.
Futó pillantását veti Augustusra és a jómadárra, kik most közelebb lépnek társaságához. - Akadt egy kis gondunk. Önnek meg nekünk. Nem az, akinek mondja magát - leheletnyit közelebb hajol, csupán a hatás kedvéért. - Kap két percet, hogy elmagyarázza, ki is valójában. - Nem értem, miről van szó. - Ne beszéljen badarságot. Már késő. Csak árulja el. Mert a két urasággal ellentétben én úgy gondolom, a hullákkal csak a baj van, és felettébb nehéz az igazságot kivájni belőlük. - Én... Én nem... - Figyeljen ide, kemény munkájába tellett, hogy felépítse a történetét, de az most tört ripityára, mert rosszul mérte fel, kikkel áll szemben. - Asszonyom, sokára jár, és tudja, az elintéznivaló a Borgin és--- Csendre intik. Azzal az elutasító csuklómozdulattal, melyből rögtön ért, s értenie kell mihaszna manó létére; bólint aztán, alakját elnyelve a sötét folyosó. Metsző tekintet jár utána. Megzavarták. - Távozom egy időre. Visszatértemkor még talán - de csak talán -, rá tudom venni a férjemet, hogy ne végezzenek Önnel. Gondolja meg, mit beszél.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rookwood; Cruella 2018-10-05, 11:41
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Az egyértelműen látszik, hogy jól bánsz a szavakkal és tudsz is írni, úgyhogy a fogalmazáshoz mindenképpen gratula! Amit picit én hiányoltam, hogy kicsit ki is bontsd a karaktert. Sok mindent nem tudtunk meg róla, sem a múltjáról, sem a motivációiról úgy igazán, pedig erre én inkább kíváncsi lettem volna, mint a csavaros fogalmazásmódra, de könnyen lehet, hogy ezzel csak én vagyok így. A pb egyébként tökéletesen passzol a karakterhez, picit túúl tipikus sötét karinak érzem, de mivel ugye a kifejtés rész elmaradt, könnyen lehet, hogy valahol a mélyben mégis csak árnyalt hölgyeményről van szó, csak ez még most nem derült ki. Mindenesetre tovább is küldelek foglalózni, ha netán még nem tetted és persze vár rád a játéktér is, hogy kibontsd a karaktert és persze izgalmas játékokba kezdj vele.