2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Modesty Sterling Születési hely és dátum: 1955. 08.16., London Csoport: Varázshasználó Patrónus: Borneói vörösmacska Foglalkozás: Drogüzér Képesség:- Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Nem vagyok egyszerű ember. Kérdezz meg bárkit, nehéz mellettem kibírni. És még csak azt sem mondhatnám, hogy különösebben megéri. Önálló vagyok, és határozott. Talpraesett. Ha valaki nekem dolgozik, pontosan ezek a tulajdonságok, amiket elvárok. Összeszedett, és nagyon őszinte. Néha tapló módon is, de igyekszem uralkodni magamon. Nagyon szarkasztikus vagyok, de jó a humorom. Szigorúságomat könnyen összetévesztik, és könyörtelennek, vagyis inkább… gonosznak tartanak. De ok nélkül nem szoktam szemétkedni. Szeretném azt gondolni, hogy igazságos vagyok. Meglehetősen tüskés a természetem, nehéz hozzám közel kerülni, de nem lehetetlen. Mivel gyerekkoromban senkitől nem láttam, így nekem is nehéz kinyilvánítani az érzelmeimet. Bizonyos emberek hirtelen érzelemkitörései, váratlan ölelések…nem tudom hová tenni őket. Meglepnek, olykor zavarba hoznak. Teljesen más ember vagyok amikor dolgozok, és amikor a gyermekeimmel vagyok. Könyörtelen üzletasszonyból, egy pillanat alatt átvedlek gondoskodó, figyelmes családanyává. Hiába nőttek már fel, bármit megtennék értük. Bármit. Szó szerint. Nem félek attól, hogy mocskos legyen a kezem, de nagyon igyekszem, hogy ne kelljen ilyen eszközökhöz folyamodnom. Nem szeretek párbajozni, ha lehet kerülöm a konfliktusokat is, de nem rettenek meg tőlük, ha szembe kerülök velük. Kérdezhetnéd, és a válaszom az, hogy nem. Nem szégyellem magam, amiért ezt a foglalkozást választottam. Ha nem én, akkor majd csinálja más helyettem. És ha jó vagyok benne, miért váltsak?
Kinézet, megjelenés: Szőke, kék szem, törékenynek tűnő alkat, ami már kamaszkorom óta elkísér. A bőröm hófehér, egyáltalán nem pirospozsgás, vagy porcelánszerű. Lépteim határozottak, öltözködésem kifinomult, elegáns. Könnyű kiszúrni a tömegből, hiába nem törekszem rá. Dohányzom, szeretem a finom borokat, és a skót whisky a legjobb dolog, amit a skótoknak köszönhetünk. És még mielőtt megkérdeznéd: nem. Nem élek a portékámmal.
Előtörténet:-Tudod Moe, nagyon egyszerű csak úgy kritizálni másokat. -És mókás is. – sandítottam az üstre, és megvető horkantás kíséretében visszafordultam a könyvem felé. -Nem akarsz esetleg segíteni? -Nem. -Csapatban kell dolgoznunk Moe, ami azt jelenti… -Tudom mit jelent a csapatmunka. Éppen ezt gyakoroljuk. -Ne haragudj, de nem látom hol. Én csinálok mindent, amíg te csak… - Ki áll bukásra bájitaltanból? Ahogy legutóbb láttam, még te voltál, és nem én. Hogy mennél át bármelyik vizsgán, ha még egy egyszerű főzetet sem tudsz összedobni? Ahelyett, hogy én csinálnám, te is megtanulod hogyan kell. Hagylak kibontakozni. Csapatmunka. – lapoztam unottan. - De… -A-a…ráérsz megköszönni. Na kapd össze magad. Már csak fél óra maradt. -Eszembe sem jutott megköszönni. De tudod mit? Megoldom valahogy, te pedig menj a pokolba… -Már ott vagyok, de köszönöm a meghívást. - Már szeptemberben tudnom kellett volna, igazak a pletykák, és tényleg szemét vagy. Tipikus mardekáros. A két fogalom már szinonímává nőtte össze magát. -Te pedig nagyon jó emberismerő, gratulálok. Na, most vissza a munkához, különben egyetlen mozdulattal tönkreteszem a löttyödet, és hidd el, magasról le.szrom, ha megvágnak, mert nem én fogok megbukni, hanem te. - De…itt lenne a lehetőség, hogy jót cselekedj. -Ó…imádom ezeket a pillanatokat. Lehetőség hogy jót cselekedjek. Távolról integetek neki, amíg elúszik mellettem. -Moe… -Miss Sterling, Mr Hudges, hogy haladnak? -Remekül professzor úr. – pillantottam a tanárra, aki gondterhelten megcsóválta a fejét, de még mielőtt ellenőrizhette volna a munkánkat, egy távolabbi üst hangos robbanása magára vonta a figyelmét. - Mondtam Digby, hogy elég egy fél bezoár is, nem kell egy egész!
Nem voltam egy kellemes természet, már a Roxfortban sem. Ahogy a mellékelt ábra mutatja. Apró, szinte teljesen elfelejtett, de tiszta aranyvérű család lányaként, nem is volt kérdés, hogy a Mardekár növendéke leszek. Mintha olyan sokat számítana. Sosem osztottam a társaim és a családom véleményét a mugli származásúakkal kapcsolatban- na persze nem is voltam a védőszentjük. A saját dolgommal törődtem, és bárki aki megzavart ebben, ugyanazt kapta, legyen bármilyen gazdag és nemes a családfája. Tehetséges voltam, de nem kiemelkedő. Igyekeztem megmaradni a hátsó sorokban, és legfeljebb ha a ragyogó személyiségem vonta magára egyszer-egyszer a tanáraim figyelmét- remélem érzékeled az iróniát. Az ambícióimat megtartottam magamnak. Az iskola után pár évet a minisztériumban, majd a mungóban dolgoztam. Egyik munka sem kecsegtetett azzal, amit vártam, így mély levegőt véve lebuktam az alvilág legmocskosabb, ám legkifizetődőbb talajára. Na nem…nem lett belőlem piti bűnöző, nem kellett a szamárlétra legalján kezdenem. De megszenvedtem a sikerért. Elég alaposan. -Moe… -Szedd össze magad Digby. Az ötéves unokaöcsém is józanabbul viselkedik mint te. -De Hudges…Hudges meghalt. A szemünk láttára. Ne mond, hogy téged egyáltalán nem zaklat fel. -Nincs időnk ezekre az érzelmes hülyeségekre. Ahonnan én jöttem, az érzelmeket eltemettük. Ki hisztizted magad, mehetünk tovább. – majd sóhajtottam. – Ma már ne csinálj semmit. Menj haza a feleségedhez. Holnap találkozunk. – és hopponáltam. Az utam az első, legközelebbi kocsmába vezetett. Késdobáló. Nem sokkal később, és pár scotch után, félig még józanul támasztottam a pultot, és merengve bámultam a heveny, víg tömeget. Isten verje meg Hudges. Mondtam, hogy légy óvatos. -Nehéz nap? -Mondhatjuk. – válaszoltam, egy sanda pillantást vetve az idegen felé. -Solomon. -Mary. – majd hülye leszek az igazi nevemet elárulni. Gyanús volt a fickó. Idősebbnek tűnt nálam, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy valóban Solomonnak hívják. Persze lehet csak a paranoia szól belőlem. A mai után, jobb kétszer olyan óvatosnak lenni.
Aztán beütött a háború. Emlékszel még? Azt mondtam, hogy egyáltalán nem érdekel ez az egész, így nem is foglaltam állást. Viszont a halálfalók sokat elvettek tőlem. Az üzletnek egyáltalán nem tett jót, és a férjem is az első áldozatok között volt. A gyerekeket a nagyszüleikre bíztam. A férjem szülei kint éltek New Yorkban. Ez tűnt a legbiztosabb megoldásnak. Mehettem volna én is. De őszintén. Komolyan olyannak tűnök én, aki szó nélkül hagyja a történteket? Addigra már kellemes kapcsolatot sikerült kialakítani a minisztériummal. Afféle macska-egér játéknak mondanám. Ellenben a harcok összehoztak minket…ideiglenesen. Az auroroknak nagyobb problémái is voltak mint a drog-kartelek és én. Ráadásul mivel önként ajánlottam fel a segítséget, némileg elnézték a korábbi dolgaimat. Egy darabig. A háború után minden időmet elvitte az üzlet talpra állítása, a gyerekek, a minisztérium, és mire észbe kaptam, az idősebbik meg is kapta a levelét a Roxfortból. Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a lehető legcsendesebben intézzem a dolgaimat. Az évek alatt szépen kiszorítottam majdnem minden konkurenst a piacról, de a minisztérium figyelme újra- és újra megtalált. De mindig megúsztam. Többször eszembe jutott, hogy abbahagyom az egészet. A gyerekekért. Hogy normális életük legyen, igaz még fiatalok, és nem tudják mivel foglalkozok, de a tanáraik közül sokan tisztában vannak vele, hogy anyuka bizony, nem éppen legális úton gyarapítja a vagyonát. De sehogy sem úgy jön ki a lépés. Talán nem is akarom.
-Solomon! Vagy inkább…Silas? Esetleg Silvester? – üdvözöltem az ajtón belépő fickót. Megvártam amíg letelepszik velem szembe, és csak aztán folytattam. - Mi ez az S mánia? Azt gondoltad nem veszem észre? - Moe. – mosolyodott el. - Tudom, hogy a minisztérium küldött a nyakamra. – forgattam szórakozottan az ujjaim között a pálcát. Azóta az este óta épül a barátságunk. Újra és újra összefutunk, „véletlenül”. Most már tudom, hogy minden gyanúm megalapozott volt. – Először csak a férjem volt a porondon igaz? – ő sem volt egy szent. Nagy halnak számított, és a frigyünk óriási veszélynek tett ki engem is, nemcsoda, hogy az aurorok rám küldték. Nem kellett sok, és afféle családi vállalkozásként futtattuk a boltot. Nem egyedül értem el a sikereket. Sokat köszönhetek neki. Rengeteg munka, és fájdalom árán lettünk azok akik. Talán azért is ragaszkodom ennyire hozzá. – Minek köszönhetem a látogatást? Beviszel? Tudod úgyis, hogy megúszom… -Digbyről van szó. Köpött. Mivel a barátomnak tartalak…- gúnyos horkantásom egy pillanatra sem zavarta meg, folytatta. – Azt tanácsolom, pakolj össze, és hagyd itt Londont. Utazz el. A gyerekeidért. Döbbenten meredtem rá. Erre nem számítottam erre. Amikor bebizonyosodott, hogy ki is ő valójában, és áthívtam arra gondoltam, hogy minimum párbaj lesz a vége, és egyikünket temetni kell. Nem okozott különösebb örömöt a kép, hogy egyikünk odaveszik, de pontosan a gyerekekért, és magamért szemrebbenés nélkül megtenném. -Solomon…-nyögtem ki. -Tudod, hogy nem hazudok…hinned kell nekem. -Elhiszem amit mondasz. – vágtam közbe. –De ne várd el, hogy fülem-farkam behúzva menekülök majd el, Digby hülyesége miatt.- tápászkodtam fel. -De itt sem maradhatsz. – pattant fel ő is. – Legalább engedd meg… -Nincs szükségem a kioktatásra. 43 vagyok. Tudom, hogy elb.sztam. -Akkor azt is tudod, hogy mennyit kockáztatok azzal, hogy most itt vagyok. -Tudom Sol. És hálás is vagyok. – enyhült meg egy pillanatra a tekintetem. Solomon mindig is elérte a gyengédebb oldalamat. – De elintézem. A magam módján. És el is intéztem. Rengeteg álmatlan éjszakába, szívességbe, kenőpénzbe, és fenyegetésbe került, de Digby-t az Azkabanba zárták, én pedig megúsztam egy kicsit súlyosabb fejmosással. Havonta be kell számolnom egy aurornak, mit mikor, és hogyan csinálok, bármikor átkutathatják a lakásomat, de nagyjából ennyi. Visszaállt a béke. Mondhatni. Solomon gyakori vendég nálunk. A család barátja lett. Garfield szépen elvégezte az iskolát, és Piper is végzős lesz hamarosan. A piac pörög, és én egyre ritkábban látogatom a férjem és Hudges sírját. Évtizedek óta most érzem azt először, hogy nyugodt időszak következik. De persze, korai lenne még elkiabálni.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Moe Sterling 2018-07-31, 18:28
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Üdv itt nálunk! Első körön egy érdekességgel kezdem, miszerint volt egy szitakötő életű Saxon Digby-nk aki 27 évesen auror parancsnok lett, majd bele keveredett dolgokba és végül a millenniumkor meg is halt. Pillanatra elgondolkoztam, hogy akkor most kinyírtunk egy canont és műveletlen vagyok, hogy nem ismertem Digby nevét mint canon vagy mi...? Mindenesetre jópofa egybeesés. Másodszor, valami elcseszett módon a karakterről ez a remek zene jutott eszembe
A pb alanyod egy csoda. A karakter szépen fel van építve, Hudges-t ütném a bájitalórán... És közben a Deadpool is vissza idéződött bennem, amikor közli, hogy "- De…itt lenne a lehetőség, hogy jót cselekedj." haha! Érdekes a "tanítói" módszere, de voltaképp nem rossz szándékú, csak hagyja hogy megtapasztald a hiányosságaidat.
Amennyiben üzletelni szeretnél tudom ajánlani az Aranyvarjú nevű helyet, Londonban. Vagy ha fogócskázni szeretnél, aurorok is akadnak dögivel az oldalon! Ezzel a foglalkozással pedig az Alvilágiak csoportját gazdagítod. Egy szó mint száz! Utadra engedlek a játéktérre és hajrá!
