2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Jeremiah Rockwell Születési hely és dátum: 1963.03.01. Newcastle Csoport: Varázshasználó Patrónus: Nyuszi Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Bűvész-előadóművész Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Született tehetség, Sötét Varázslatok Kivédése - Tehetségtelen Kihez tartozol: Emma Callahan
Jellem: A külsőmhöz hasonlóan édes, de bizonytalan. Szeretek adni, lévén a bűvész szakma olyan, hogy mások reakcióiból élünk meg, viszont rettentő gyáva alak vagyok, aki nem kockáztat, hanem biztosra megy. Régen volt egy-két igazán káprázatos trükköm, ezért azokat variálom, semmint újakat találjak ki. Kedves, diplomatikus stílusommal igyekszem senkit sem megbántani, noha olykor bizony kiül az arcomra, ha valami nem jön be. Bár a saját dolgaimmal kapcsolatban ügyetlen vagyok, másoknak remekül tudok tanácsot adni. Van önkritikám, tudom, hogy én már a múlt vagyok, és ezt elfogadva igencsak vidám, sőt, humor természetként vagyok hatással a környezetemre.
Kinézet, megjelenés: Egykor nagyon is csinos, jóképű alak voltam, aki elvarázsolta a női szíveket a bájos pofimmal, és a tengerkék szememmel, mára viszont elszállt felettem az idő, és látszik, hogy mennyire elfáradtam. Ugyan még nagy ritkán felmerül, hogy tényleg azt nyújtsam, mint régen, de lerí, hogy már a nagy öregek közé tartozom, semmint az ifjonti hév vezessen. Igyekszem továbbra is elegánsan öltözködni, de ez csak a látszat, lévén nem sok pénzem van, éppenhogy fenntartom magamat. A középkori sárm már más célközönségek mozgat meg, nem pedig a szájtátós kislányokat, és ezt pontosan tudom, elfogadom, engem sem izgatnak már a csitrik. Tudom, hogy már eleget bizonyítottam, voltam a csúcson is mint előadó, s onnan estem hatalmasat. Egy jó ideig reménykedtem, hogy még visszakapaszkodhatok, de már aligha. Azért megmosolygom, ha megismernek, de rendszerint az a maroknyi törzsközönség kíséri végig az előadásaimat, és teltházról aligha beszélhetünk. A nyomában sem járok a feltörekvő ifjoncnak, Anthony Clarke-nak, akiről most beszél a bűvészszakma.
Előtörténet: Az életem igazi álomként indult, hiszen meglehetősen csinos fiúcska voltam, így bármihez is fogtam, a külsőm alapján könyveltek el, még ha egyébként ügyetlenkedtem is. Nehezen vettem komolyan bármit is, hiszen rengeteg barátom volt, és a mágiában tehetségesnek bizonyultam, noha mások lenyűgözése meglehetősen nehéz, ha eleve varázslónak születik az ember. A látványosabb bűbájokat választottam, hogy a muglik között bűvésznek nevezett szakmát tanuljak ki, a varázslók között inkább amolyan előadóművésznek tudom csak besorolni magamat. Az is voltam, méghozzá a legsikeresebbek közül, de ott követtem el a legnagyobb hibát, hogy még ahhoz sem voltam komoly, hogy irányítsak. Nem egyedül léptem fel, hanem összeálltam korom legsikeresebb, legsármosabb előadóival, mert úgy véltem, hogy ha szélesebb a paletta, akkor nem nekem kell mindent megoldani, viszont a visszajelzés nekem is szól. Ám ami a külsőmet illeti, hiába rajongtak értem oly sokan, a művészvilágot is megérinti olykor a csalárdság, és nem tudtam, hogy a könyvelőnk, aki a gringotts-i koboldokkal tartotta a kapcsolatot, egyszercsak lelépett, és a széfünket kiürítette. Hatalmas összeveszések voltak a csapatunkban, és Ronald, aki sok esetben nem csak a barátom, hanem a fő riválisom is volt, három másik lánnyal együtt távozott, önálló csoprtot hozott létre, ráadásul a még kidolgozás alatt lévő trükkjeinket is azonnal színpadra vitte, hatalmas sikerrel tarolva. Próbáltam támogatókat szerezni, de végül a maradék társak felhagytak a bűvészkedéssel, én pedig inkább úgy voltam vele, hogy ami nem megy, azt kár erőltetni, elmentem inkább olykor zsűrizgetni, amíg még hívtak, így egy kicsi tartalékot fel tudtam halmozni. Ám vagy nyolc évvel később mégiscsak meghívtak egy fellépésre, ami ugyan mérsékelt sikert aratott, de bevételt hozott, és dönthettem, elfogadom azt, hogy most már másodvonalbeli bűvész leszek, vagy maradnak a szép emlékek, és a büszkeség. Mégis úgy voltam vele, hogy a közönség azért mégiscsak közönség, amíg kellek, hát megyek. És kellettem. Akik nem tudták megfizetni a sztárfellépőket, az ilyen minisztérium születésnapok, roxfortos ballagásos ünneplésekre, rám gondoltak, egész jó ajánlási rendszerem alakult ki. Elővettem a régi trükköket, újakra már nem volt agyam, de nem is kellett, hoztam, amit vártak tőlem, hiszen lényegében azok hívtak vissza újra, akikkel együtt nőttem fel, így együtt is öregedtünk meg. Manapság is ezzel foglalkozom, és ha mosolygós arcokkal találkozom, tudom, hogy még van, aki felismer.
