2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nemet mondtam. Nemet mondtam apámnak, akitől egész életemben tartottam és akivel szemben azt hittem, hogy soha semmiben se lennék képes számára nemet mondani, most mégis megtettem. Méghozzá anyám halálával kapcsolatban, ami számára mindig is központi kérdés volt. Tudom jól, mennyire mélyen megérintette az eset, még úgy is, hogy erről soha életében nem beszélt velem. Ami azonban az igazat illeti, nem is volt szükség szavakra, hiszen a viselkedése és a személyisége mindent elárult számomra. Szigorúbb lett mindenben, nem fogadott el kifogásokat, mindent meg kellett tennem, amit csak kért, noha anyu halála előtt némileg engedékenyebbnek ismertem. Vagy csak az idő szépítette meg bennem az emlékeket? Az igazat megvallva, ez nem is lényeges, hiszen most megtörtént az elképzelhetetlen. - Ha igazán apának tartod magad, akkor nem állsz a fiad boldogságának az útjába! - emelem fel kissé én is a hangom, noha még mindig nem kiabálok, ennyire bátor azért még nem lettem az elmúlt percben. Apám kérését elutasítani egy dolog, de az halálos hiba, ha vele szemben elvetem a sulykot. Látom az arcán az indulatot, figyelem minden rezdülését, hogy még időben reagálhassak rá, egyelőre azonban a döbbenet lesz úrrá rajtam. Vajon megtenné? Megölne engem is, ha oda kerülne a sor, annak érdekében, hogy végezhessen Leticiával? - Ő is a családom – szólalok meg ismét, nyugalmat erőltetve a hangomra. - Akár tetszik, akár nem, de már ő is hozzám tartozik. Az unokádat, a gyermekemet hordja a szíve alatt, nem hagyom, hogy árts neki. Ezúttal nem... Megfeszül a testem, amikor feláll, arra számítok, hogy bármelyik pillanatban előkaphatja a pálcáját, hogy megátkozzon, úgyhogy egyik kezem a saját pálcám közelében tartom, hogy bármikor védekezhessek, ha a szükség úgy hozza. A mozdulatai egyértelműen arra utalnak számomra, hogy jobb, ha felkészülök arra, hogy bármikor támadhat. - Ha kell, én megyek utánad és akadályozlak meg a terveidben – felelem, miközben én is felállok az asztaltól. Farkasszemet nézek apámmal, ezúttal nem futamodok meg, már nem vagyok az a gyerek, akit bármikor irányíthatott. A hangjában rejlő szánalom se hat meg, noha máskor már rég elszégyelltem volna magam. A pofon azonban igenis meglep, sajgó pontot hagy maga után az arcomon, noha igyekszem nem kimutatni a döbbenetemet és a fájdalmamat. Mert igenis fáj, hiszen apám minden indulatát beleadta a mozdulatba. És nem csak kívül, hanem belül is összetörik valami. A fia vagyok, az egyetlen örököse, ő pedig képes feláldozni azt, ami valaha is jelentett számomra valamit. - Ha bántod őt... Esküszöm, én magam végzek veled. Szinte meg se hallgat, már fordul is sarkon, hogy elmenjen, én pedig lemondóan rogyok vissza a székre. Az arcom még mindig sajog, egész testemben remegek, hiszen nagyon jól tudom, hogy ennek még nincs vége. Nagyon nincs...
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Apa és fia
Elképedve meredek rá. Tényleg az én fiam, aki egyszerűen figyelmen kívül hagyja az anyja halálát és valami lánnyal kavar, aki pont az ősellenségem lánya? Aki megölte az anyját és ez számára cseppet sem fontos? Egyre inkább érzem, ahogyan gyűlik bennem a harag, ahogy egyre kevésbé tudom türtőztetni magamat és persze a logikus észérvek nem igazán jutnak át a düh vastag falán. Nem tud rám hatni észérvekkel sem és másképp sem, hiszen én már eldöntöttem, hogy mit akarok és azt is, hogy ezen semmi sem változtathat. Igenis elé fogom érni a célomat, megkeserítem Philip életét és ehhez az első lépés, hogy végezzek a lányával. Nem érdekelnek a fiam fenyegető szavai, mert ezek már egyre inkább azok és az sem, hogy sikerült összehoznia valami fattyat, ha egyáltalán tényleg igazat mond, mert az már egyértelmű, hogy komoly szerelemről itt szó sincs. Csak ő mondd effélét, de egyértelmű, hogy egyáltalán nem erről lesz itt szó, de hogy miről az innentől már nem is igen érdekel. - Megvédenéd az életed árán is? Azt gondolod zsarolhatsz ilyesmivel? - egyre dühösebb vagyok. Ultimátumot ad nekem? Azt gondolja, hogy ér valamit azzal, hogy megpróbálja elérni, hogy elmenjek, vagy fenyeget a Minisztériummal? Összeszorítom a fogaimat, hogy ne itt helyben borítsam rá az asztalt, pedig nagyon közel vagyok hozzá, hogy ez legyen a vége. Fenyeget a saját fiam, csak mert egy lány elcsavarta a fejét? - Szóval komolyan odáig jutottunk, hogy fontosabb lett számodra a vágy, mint a saját családod... - felállok az asztaltól, egyértelműen fenyegető minden egyes mozdulatom és tisztában lehet vele, hogy ez semmi jót nem jelent és hogy ezúttal mennyire sikerült túllőnie a célon. - Nem félek bepiszkolni a kezemet, szólhatsz bárkinek... csak a pusztulásba küldöd, úgyhogy jól gondold meg, hogy mit teszel... fiam. - úgy ejtem ki a szavakat, amennyire csak szánalommal ki lehet ejteni. Csalódtam, mérhetetlenül, hogy a saját fiam zsarol és fenyeget. Aztán egy pillanat töredéke alatt moccan a kezem és egy istenes kis pofont keverek le neki visszakézből. - Ha nem térsz észhez, nem vagy a fiam... jól gondold meg, hogy mit teszel! Maradj a háttérben és tűnj el egy időre és soha többé ne merészelj fenyegetni engem. - csak úgy sziszegem a szavakat. Azt gondolja, hogy engem sarokba szoríthat? Én őt, maximum, de hogy ő engem, az teljességgel kizárt. Fogalmam sincs, hogyan gondolta, hogy elmenekülök csak mert egy taknyos kölyök zsarolni próbál. Aztán sarkon fordulok és egyszerűen faképnél hagyom. Nem érdekel, hogy ki az, aki minket néz, csak az a fő, hogy megteszem, amit akarok és ez számára sem lehet most már kétséges.
Felsóhajtok apám válasza hallatán, számítottam arra, hogy nem lesz egy könnyű menet, nem is tudom, miért jutott eszembe az, hogy talán meggondolta magát. Igen nagy csoda kellene ahhoz, hogy lemondjon a bosszújáról, de én is elkötelezett vagyok, hiszen ha nem teszi meg ezt a lépést, akkor aligha jön ki jól a dolgokból. Let apja ugyanis elkapja és az Azkabanba zárja egy örök életre. Nem mondom, hogy nem fogadnám el a dolgot, de kötelességemnek érzem azt, hogy apám kapjon egy újabb esélyt egy könnyebb életre. Csak felejtse el a bosszút végre. Neki is és nekem is sokkal jobb életünk lenne, nem igaz? - Nos, én is megfontoltam és a válaszom nem – szögezem le komoly tekintettel, miközben végig apámmal nézek farkasszemet. Hadd lássa rajtam, hogy ebben teljes mértékben biztos vagyok. Annyi éven át hajtottam neki fejet, számtalan alkalommal hátráltam vissza egy-egy döntésemtől az ő kedvéért, a mostani helyzet azonban teljesen más. Nem veszek részt a kicsinyes bosszújában, hiszen anyu sohasem kérte volna ezt tőlünk. Nem hiszem, hogy örülne annak, ha belőlem is gyilkos válna apám kedvéért. - Igenis számít anyu halála, de emiatt nem vagyok hajlandó más emberek életét elvenni! - emelem meg kissé a hangom, szerencsére azonban nincsenek mások hallótávolságon belül. Különben is, figyelek annyira, hogy ne bukjunk le. Óvatos természet vagyok, ami ilyen és ehhez hasonló helyzetekben teljesen jól jön. - Te teljesen megőrültél – nyilvánítom ki a véleményem, majd folytatom: - Mi értelme ennek az egésznek? Anyu nem jön vissza csak azért, mert végeztél a gyilkosának a lányával. Felejtsd el és kezdj új életet. Találj magadnak valakit, aki mellett boldog lehetsz. Mert ha megteszed, amire készülsz, akkor a dementorok lesznek a barátaid és még engem is elveszítesz. Megér számodra ez ennyi kockázatot? Mintha bármikor is számítottam volna neki, de komolyan. Az viszont tényleg megoldást jelenthet, ha másokkal kezd el ismerkedni, hiszen anyu halála óta egy nőt sem mutatott be nekem otthon. Pedig ez valamennyire észhez téríthetné, lenne valami cél az életében. Elfelejthetné a bosszút és talán nem is lenne ennyire szigorú. Sohasem voltam család-központú, de ha ez kell apámnak ahhoz, hogy boldog legyen, hát legyen. - Nem kell szerelem ahhoz, hogy megtörténjen a dolog – vágok vissza mérgesen. Jól kell játszanom a szerepem, hiszen apám nem ostoba, ez pedig megnehezíti a dolgom valamennyire. Mennyivel könnyebb lenne, ha egyszerűbb módon is csőbe lehetne húzni! - Az a gyerek a te unokád is! És anyáé is! Ő sohase kívánná egy ártatlan magzat életét a te kicsinyes, gyerekes hülyeséged miatt. Nem ölheted meg Let-et, mert ha megteszed, akkor velem is végezned kell. Komolyan feláldoznád emiatt az én életemet is? Nem lesz családod soha többé, senki se fog melletted állni, örökké magányosan bujkálhatsz majd az aurorok elől! Nem túl szép jövőképek, azt azonban egyszerűen nem hiszem el, hogy apám még a saját unokáját is megölné ilyesmi miatt. Egy pillanatra se zökkentettem ki a hírrel... Megdöbbent ugyan, de nem esett gondolkodóba a céljait illetően, nem vetette el őket. - Menj innen, menekülj. Adok neked két napot, utána megyek a Minisztériumba és feljelentelek... Nem a bosszúd miatt, nehogy azt hidd. Sok auror szeretne már rács mögött látni téged... Eddig szépen hárítottál, de mit tesznek abban az esetben, ha kézenfekvő bizonyítékok szólnak ellened? Csekély ár a szabadságodért cserébe, ha lemondasz a bosszúról. Sok mindent tudok én apámról és biztosra veszem, hogy ezt a tudásomat szívesen meghallgatják a Minisztérium nyomozói is. Néhányan a mai napig se mondtak le arról, hogy egyszer rács mögé kerül. Természetesen ez csak blöff, nem áll szándékomban feljelenteni, de talán megijed ettől valamennyire.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Apa és fia
Siettetem a válaszát, ezért is nem foglalkozom most kivételesen még a kézfogással sem. Így is épp eleget vártam már ahhoz, hogy tudni akarjam mielőbb, hogy mikor lépünk már előre, hiszen épp itt az ideje, amikor viszont beszélni kezd egyértelművé válik, hogy nem lesz egy könnyű menet, sőt... valószínűleg nehezebb dolgom lesz annál is, mint amire a legelején számítottam, pedig ismerem annyira a fiamat, hogy néha igen kemény dió tud lenni. - Nagyapádnak nem lett volna oka ilyesmit kérnie tőlem, de ha mégis megteszi bizonyosan megfontolom. - mondom kimérten, ami persze nem teljesen igaz, hogy jó eséllyel ez csak addig állt fenn, amíg nem vált tényleg komollyá a kapcsolatom az anyjával és nem lett olyan erőteljes részem a szerelem, mint amilyen lett később. Persze értem én a kérdést és pont e miatt nem tetszik. Ez a Leticia netán tudtán kívül behálózta volna a fiamat? Nem látok olyan lángoló szerelmet a tekintetében, ami indokolná, hogy nemet mondjon az apja vérbosszújára, főleg hogy ez a saját vérbosszúja is kell, hogy legyen, hiszen az anyjáról van szó! - Mentegetőzöl és kifogásokat keresel... mint már oly sokszor. Tehát úgy véled az édesanyád halála nem számít, nem kellene tennünk semmit sem, csak mert te... - na ezen a ponton kerekedik ki a szemem. Sok mindent láttam és hallottam már, de ha komoly dolog lenne a fiam és Leticia között, arról mégis csak tudnom kellene nem? És én nem tudok erről semmit, még hogy gyerek... - Tudod, hogy tudom mikor mondasz igazat! - emelem meg kicsit a hangomat. Épp azt a lányt sikerült volna felcsinálnia? Nem... vagy nem mond igazat, vagy ha mégis... - Tegyük fel, hogy így van. Tudod, hogy az elsöprő szerelem nem ilyen, hiszen nem látom rajtad ennek a jeleit. Egy olyan gyerek pedig nem érdekel, aki annak az alaknak a véréből van, sőt... még érdekesebb lesz, ha még ezt is az orra alá dörgölhetem, mielőtt meghal! Azt hitted ennyi elég, hogy lebeszélj, csak mert te visszakozol? - csalódott vagyok és még inkább haragos, hogy képes lenne így kihátrálni, amikor ezt ketten kellene, hogy végigcsináljuk az anyja kedvéért, az anyjáért, ő pedig inkább egy lányt választ az édesanyja helyett. Úgy véli vajon, hogy ez így tényleg rendben van? Mérhetetlenül bánt, hogy még a saját fiamra sem támaszkodhatom és el tudom képzelni, hogy az utóbbi napok időhúzásra is csak arra volt jó, hogy megpróbáljon kitalálni valami megoldást, de nem sikerült neki, ezért a nyílt ellenszegülés. - Újra csalódást okozol Jensen. Egy lányt választasz az anyád helyett. Valami értelmetlen vágyat és még hibázol is, hogy házasság nélkül ejtesz valakit teherbe. Mégis hogy képzelted ezt?! - na igen, maradi ember vagyok, neki pedig szinte már felnőtt létére lehetne annyi esze, hogy nem oda dugja, ahová éppen sikerül, hanem gondolkodik is a cselekedetei előtt. Még hogy sikerült teherbe ejtenie egy lányt, még hozzá pont azt, aki... Mérhetetlenül bánom, hogy bevontam ebbe az egészbe, hiszen várható volt, hogy úgy sem lesz elég erős hozzá.
Feszült vagyok, ami nem csoda, hiszen félek apámtól. Szándékosan választottam ezt a helyet, itt nem tesz semmi őrültséget, ha rájön arra, hogy elutasítom a kérését. Ellenben egy szoba pont alkalmas lenne kínzásra... Nem hiszem ugyan, hogy megtenné, ez nem az ő módszere, de ki tudja. Elvégre, egészen a múltkori beszélgetésünkig azt se néztem volna ki belőle, hogy valaha is ilyesmit kér tőlem. Anyám halála megviselte, ez tény és való, de a kérése nem jogos, bármilyen szemszögből is veszem figyelembe a dolgot. Kissé megfeszülök, amikor megpillantom belépni a fogadóba, de ezt igyekszem nem kimutatni. Állandóan ideges vagyok a közelében, amit ő gyengeségnek tart részemről, noha nem neki kellett felnőnie abban a szigorban. Soha nem mesélt nekem a szüleivel való viszonyáról, ezért nem tudhatom, őt miként nevelték, de engem anyu halála után eléggé lekorlátozott, ami mostanában üt vissza rajtam. A sok-sok szabály, amit be kellett tartanom... Nem, nem is azokkal volt a gond, hiszen mindenki életében vannak bizonyos szabályok, hanem a következmények zavartak a legjobban. A legkisebb kihágás is büntetést vont maga után, szobafogságot és hasonlókat, most azonban igyekszem erősnek látszani. Határozott nemet kell mondanom a kérésére, nem inoghatok meg az indokai és a fenyegetései hallatán. Mert azok lesznek bőven, ebben biztos vagyok. - Szia – viszonozom a köszönését kiszáradt torokkal, miközben ő helyet foglal velem szemben. Elmarad a szokásos, kimért kézfogás, ennek pedig roppantul örülök, hiszen a tenyerem már most is izzad. - Igen, jutottam – biccentek egyet, miközben eszembe jut, hogy talán rendelnem kellene valami jó erős italt. Csak hogy bírjam a kiképzést. - De előtte még egy kérdés... - köszörülöm meg a torkom, miközben elvetem az italos ötletem és igyekszem az előttem álló eseményekre koncentrálni. - Te mit tettél volna, ha nagyapa kér meg arra, hogy öld meg anyut? Teljesítetted volna a kérését? Megértetted volna, miért szeretné ezt tőled? Ha tényleg igazán szerette anyámat, akkor a válasza egyértelmű, hacsak nem fog hárítani, mert érzi benne a csapdát. És érzi, ebben biztos vagyok, hiszen nem ostoba, de még mennyire, hogy nem az! Őt nem lehet becsapni, se megvezetni, de a kérdésem akkor is fontos. Ezzel talán rávilágítok számára, hogy nem minden a bosszú és a harag. Szerette anyámat, mindennél jobban, egy világot elsöprő szerelem volt az övék, legalábbis ezt érzem olyankor, amikor róla beszél. Nekem ugyan már aligha lesz ehhez hasonló kapcsolatom Lettel, de erről apámnak nem kell tudnia. A lényeg jelenleg az, hogy mindkettőt megmentsem a másiktól. - És elfogadtad volna, hogy a te szerelmednek kell meghalnia az apja hibái miatt? Nem úgy ismerlek, mint aki beletörődne ilyesmibe... Én pedig örököltem tőled ezt a tulajdonságot. Ne mond, hogy gyenge vagyok, mert akkor te is az vagy. Ugyanezt tetted volna a helyemben. Ó, igen, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Tagadni fogja, de nem ér el vele semmit sem, tartom magam a döntésemhez. És ugyanakkor megpróbálom őt is lebeszélni a sajátjáról. - Szerinted anyu mennyire örülne annak, ha miatta halnának meg mások? - teszem fel halkan a kérdésem. - És mennyire örülne annak, ha a fiából gyilkos válna? Nem ölöm meg Leticiát... Az unokádat hordja a szíve alatt. És tessék, itt a nagy aduász, amellyel kivághatom magam ebből a patthelyzetből. Apámnak fontos a család, nem fog a saját vére ellen fordulni, úgyhogy remélem, hogy egy unoka visszatántorítja a céljától. Mire rájön a blöffre, reményeim szerint már késő lesz.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Ruha: Viselet A tükrön túl: Viselet Zene: Light of the seven
Apa és fia
Ahogy megkaptam a levelet már reménykedni kezdtem, hogy valami jó következik. Végül is épp eleget vártam már arra, hogy végre megjöjjön a fiam esze, úgyhogy elvárható, hogy ne totojázzon tovább. Teljesítenie kell a feladatot, amivel megbíztam, hiszen az én fiam és neki is az anyja kell, hogy annyira fontos legyen, hogy ne vegyen semmibe egy ilyen horderejű kérdést, legalábbis nagyon remélem. Sietősen érkezem a Három seprűbe a hoppanálás után, hogy aztán az asztalt keressem, ahol találkozunk. Tudom, hogy foglalt egy helyet, ez nem meglepő. Az a szerencséje, hogy én magam nem sürgettem az utóbbi napokban, mert ezzel a felmerülő Maggie problémával kellett foglalkoznom. Most viszont teljes erőmmel ide koncentrálok, nem foglalkozom a ténnyel, hogy képes volt rám küldeni valakit, hogy végezzen velem. Nem is értem, hogyan gondolta, hogy ez csak így megy, hogy valakit felkér és máris meg van oldva a problémája, főleg ha gyereket vár tőlem, akkor miből gondolta, hogy megölheti a gyereke apját? Mint mondana annak a gyereknek? Áh... miket gondolok, nála valami nincs rendben odabent, bármit hazudna csak hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan ő akarja. Jobb, ha az ember távol tartja magát tőle, minél távolabb, de a gyereket nem hagyom, annyi biztos és erre majd ő is rá fog jönni, de először nézzük Samuelséket. - Szervusz fiam, végre jutottál valamire? Már türelmetlenül vártam a leveledet, hogy mikor lépünk végre az ügyben. - kihúzom a szépet és le is ülök szépen vele szemben. Egyelőre még nem is rendelek, nem tudom hogy mennyi dolgunk van most és azt sem, hogy nem lenne-e jobb egy zártabb helyen beszélni. Gond nélkül kivehetek egy szobát, nem jelentene problémát, ez nem kérdés és azért egy komolyabb témát könnyen lehet, hogy jobb lenne ott megbeszélni. Persze vannak alkalmas bűbájok, de sokkal könnyebb egy szobát, mint egy területet levédeni. Nekem is jóval egyszerűbb lenne és neki is, ha a tervek további részét már úgy dolgoznánk ki. Remélem, hogy már vannak ötletei, amik alapján elindulhat, hogy kézre kerítsük a lányt első körben, aztán jöhet az apja, ha már kellőképpen összetört. Nem sürgettem eddig, de most már láthatja rajtam, hogy kellően türelmetlen vagyok.
Baglyot küldtem apámnak, miszerint beszélni szeretnék vele és ha számára is megfelel, akkor egy-két nap múlva találkozhatnánk Roxmortsban, a Három Seprűben. A Let-nek tett ígéretemhez tartom magam, megpróbálom lebeszélni erről az egész hülyeségről, hiszen ezzel csak magának árt, senki másnak. Tudom jól, mennyire nehéz dolgom lesz, de nem hagyhatom annyiban az ügyet, elvégre emberek élete a tét, de igazság szerint még mindig erősen kapaszkodom abba a szalmaszálba, miszerint talán meggondolta magát. Igen, szeretnék ebben hinni, hiszen ép ésszel nehéz felfognom, hogy valaki egy ehhez hasonló őrültséget forgat az agyában, az illető pedig nem más, mint az apám. Tisztában vagyok azzal, hogy nem egy ma született bárány, igenis vannak kétes ügyei, talán már embert is ölt, ennek ellenére azonban úgy érzem, hogy neki is jár egy esély. Hiszen, amiről velem beszélt, még meg sem történt, egy lépést sem tett annak érdekében, hogy Leticia meghaljon, szóval elég erős a gyanúm azzal kapcsolatban, hogy talán megjött az esze. Letett mindarról, amit eddig forgatott az agyában, nekem pedig csak paranoiám van vele kapcsolatban. Igen, szeretném ezt hinni, mindenesetre mindent megteszek annak érdekében, hogy apám szigorú szabályainak megfelelően jelenjek meg. Más esetben figyelmen kívül hagyom a dolgot, cseppet sem igyekszem imponálni számára, de a mai alkalom kiemelkedően fontos, szóval előveszem az elegánsabb énemet. Nem mondom, hogy minden ruhadarab, ami rajtam van, élére van vasalva, de igazán szokatlan részemről az ehhez hasonló megjelenés. A fekete zakóra pedig odakerül a családom címere is egy arany kitűző formájában. Szokatlan ez részemről, hiszen mindeddig a fiókom legalján hevert egy kupac könyv alatt, de hát Let-ről van szó és apámról. Mindkettejüket igyekszem megmenteni a magam fura módján, még ha egyikük mit sem sejt erről az egészről. A hajam ezúttal szépen el van fésülve, teljesen ápolt a megjelenésem. Na, nem mintha máskor nem lennék az, de apám szemében a laza, sportos ruha és a kényelmes viselet nem egyenlő az ápoltsággal. - Jó napot, egy asztalt foglaltam két személyre – lépek oda a pult mögött serénykedő Madam Rosmertához, aki csupán biccent egyet, majd fejével az egyik félreeső sarok felé int. Már messziről megpillantom a két kis cetlit, melyeken vélhetően a mi nevünk szerepel, így köszönetet mondok, majd odasietek, végül leülök mögé. Apám még nem ért ide, noha írta is a levelében, hogy pár percet talán késni fog, mert más ügyei is akadnak, ha már itt jár, de nem esem kétségbe. Tudom jól, hogy nem szereti, ha várnak rá, főleg abban az esetben nem, ha azt egy ilyen fontos ügy kapcsán teszik, úgyhogy biztosra veszem, hogy rövidre fogja a találkozóit. Csak reménykedem abban, hogy tényleg minden úgy alakul, ahogy elgondoltam magamban, hiszen apám sorsa jelenleg az én kezemben van. És bármennyire is gonosz ember, akkor is szeretem. Még ha nehéz is ezt elfogadnom. Leticia és én már nem leszünk egy pár, ezt el kell fogadnom. Sorozatosan hoztam rossz döntéseket az utóbbi időben, mindezt pedig sikeresen megfejeltem a rövid ideig tartó elrablásával. Innen már nincs visszaút, nem könyöröghetem be magam ismét mellé, de teljes mértékben meg tudom érteni a döntését. Ha azt vesszük, én is megijednék saját magamtól, főleg a nemrég történtek fényében, szóval igyekszem legalább az ígéretemet betartani. Féltem apámat az Azkabantól, és Letet is féltem a szakításunk ellenére is. Még mindig fontos számomra, a csúnya szétválásunk ellenére is...
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Ruha 
