2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Lumiére Éclair Étoiles Születési hely és dátum: 1981. április 22. Párizs, Franciaország Csoport: Hollóhát Patrónus: Házi macska Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik évfolyam (Szimbolisztika szak) Képesség: - Mágikus adottság: Hangmágus 1.szint Familiáris: Macska Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret - Született tehetség, Jóslástan - Kiemelkedő, Seprűlovaglás - Tehetségtelen Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Hogyan is lehet egy embert legjobban jellemezni? Talán a legegyszerűbb a legdominánsabb és legszembetűnőbb tulajdonságait kifejteni. Lumiére nagyon szereti a világot, bár nem a rajta élő emberek miatt. Nem mondható teljesen antiszociálisnak, de mégis sokkalta befele fordulóbb, mint az átlag. Szívesebben tölti az idejét könyvek között és egyéb magányosabb elfoglaltságokat végezve. Az alaptermészete kedves és nem is utálja zsigerből az emberiséget, de nem tartozik az örök hiperaktív napsugarak közé, akiknek minden személy egyszerre a barátjuk lesz. Ha elsőre érzéketlennek és bunkónak tűnne, az nem feltétlenül szándékos, vagy igaz. Sokkal jobban szereti a dolgokat logikusabb oldalról megközelíteni, semmint a szentimentális nézetekkel körbetapogatni azokat. Magához közel leginkább csak a familiárisát szokta engedni és csupán csak egy maroknyi olyan embert, akiket vagy hosszabb idő után megkedvelt, vagy egy bizonyos esemény után úgy érezte, hogy bennük megbízhat és igényt tartott rájuk. Nem beszél sokat, ha nem muszáj, viszont ha valamiről véleménye van, azt szívesen megosztja másokkal. Végletekig őszinte és másoktól is ezt várja el főként. Bátor és magabiztos leányzó, bár neki is elszokott jönni az az időszak, amikor elveszti önmagában a hitét és megkérdőjelezi a saját cselekedeteit. Ilyenkor egy kicsit könnyebb kizökkenteni a koncentrációjából és nagyon hajlamos lesz a bambulásra, elgondolkozásra, ami sajnos a figyelmének a kárára szokott menni. Mivel a gyermekkorában nem igazán tudta kiélni magát, így nem riad vissza attól sem, ha esélyt kap az önmegvalósításra. Szeret mindent kipróbálni, ami csak egy kicsit is érdekli. Bár elsőre unalmasnak tűnhet, nagyon is belevaló lány és szeret szórakozni.. csak a maga módján. Ha jobban megismeri valaki, megláthatja, hogy ő neki is megvan a maga vad, izgalmas énje, csak ritkán mutatja ki. Lezárásul tehát egy nagyon összetett személyiséggel rendelkező, tudásorientált, remek akaraterővel megáldott lány, akinek mindennél fontosabb az édesanyja kutatásainak a folytatása és az egyéni vágyainak beteljesítése.
Kinézet, megjelenés: Nagyjából százhatvankilenc centiméter magas és ötvenhét kilogramm. Hosszú sötétbarna – szinte fekete - hajzuhatagát általában kiengedve hordja, de gyakran előfordulnak nála egyéb, átlagosabb hajviseletek is, mint például a lófarok, a hajfonat, vagy az eddig felsoroltak érdekes turmixa. Szeret kiegészítőket hordani hajkoronájában, a hajgumikon kívül többnyire mindig található valami benne. Bőre hófehér, nem jellemző rá a lebarnulás, vagy a napbarnítottság. Ha teheti, inkább kerüli is a napfényt, mert sokkal hajlamosabb a leégésre, mint az átlagemberek. Mogyoróbarna, mandula alakú szempárral rendelkezik, melynek árnyalatai gyakran változnak egy napszakhoz, vagy éppen egy évszakhoz igazodva. Ruházatát régebben a visszafogottság és a jellegtelenség jellemezte, ám most hogy önálló életet él, ez megváltozott. Sokkal jobban érvényesülnek benne ízlésének egyedi vonásai. Szereti a feketét, a fehéret, a szürkét, a lilát és a kéket. A szoknyát, és a kivágottabb darabokat is előszeretettel hordja.. a nőies és a kislányos darabok is egyaránt jól állnak neki. Lábbeliknél a csizmákat részesíti előnyben, hiszen azok védenek a leginkább minden esetleges hatástól. Sminkelni gyakran szokott, bár leggyakrabban csak az egyszerűbb dolgokkal tudja le az egészet, mint a szemkihúzás. Mindig van nála egy oldaltáska, melyben a fontosabb, személyesebb dolgait tárolja.
Előtörténet: Csend és mozdulatlanság honolt végig a padlásszobán, melyet még pár év után sem sikerült megszoknom. Hideg és hatalmas helyiség volt, melyet telente szinte lehetetlen volt melegen tartani. Egy idő után már nem is próbálkoztam vele, csak egy-egy kisebb gyertyát gyújtottam meg, hogy azzal nyerjek egy kis fényt az olvasáshoz. Nappal általában olvasással vagy alvással próbáltam elütni az időt, míg éjszakánként a két emeletes polgári házat próbáltam rendbe szedni, a lehető legkevesebb zajt csapva, hiszen a méltóságos asszony, az édesapám és a kisasszonyok ez időben nyugovóra tértek. Édesanyám halála után így ment minden napom, de nem is volt merszem sosem megvétózni ezt. Tisztavérű, nemesi véla családból származom, ám sajnálatos módon én nem gyarapíthattam az érintetlen vérvonal tagjainak sorát. Az édesanyám egyszerű ember volt, a boszorkányok között is csak egyszerű félvérnek számított. Sajnos a születésem után két-három évvel meghalt egy betegségben – már ha az édesapám igazat mondott – így csak kevés emlékem maradt meg róla. Az illata, a nevetése… egy-két még most is felvillanó emlékkép, de semmi más nem maradt meg tőle. A legtöbb dolgot tehát az édesapámtól tudhattam meg, aki szinte bármikor szívesen mesélt róla, amikor éppen nem voltak a nagynénéim vagy a nagyanyám a közelben. A családunk nagyon büszke, szigorú és matriarchális törvények szerint élt, ezért talán mondanom sem kell, hogy a felmenőim nem örültek annak, hogy az édesapám egy „nem vélával” került össze. A rokonaim utálták az édesanyámat és ott belészúrtak, ahol csak tudtak. A halála után amint lehetett, felzavartak engem a padlásszobába és próbáltak elbújtatni minden kíváncsiskodó szem elől, nehogy a végén kiderüljön, hogy az Étoiles családnak félvére született. Az édesapám próbált rám vigyázni, de a neveltetése és a gyenge jelleme miatt sajnos nem sikerült kitörnie a női rokonaim bűvköréből. Mindig is érdekelt, hogy vajon az édesanyám hogyan viselte el a vélák folyamatos lenézését és gúnyolódását. A foglalkozása sem éppen a legelfogadottabb és legtiszteletreméltóbb szakmák közé tartozott, hiszen a varázslók között ő egyfajta „szimbolisztikus” volt, aki a misztikus, megfoghatatlan és túlvilági dolgokban hitt. Édesapám szerint az a fajta boszorkány volt, aki az ilyesfajta varázslatok között is megtalálta az értelmet, a tárgyilagos bizonyítékokat és így munkájának egyik legjobbjai közé tartozhatott. Halála napjáig érdekelték őt a szimbólumok, a régi nyelvezetek, valamint a test és lélek közötti kapcsolat kutatása. Felfedezéseit fel is jegyezte, melynek példányait titokban megkaphattam édesapámtól. Egy kislány tudási szintjével még sajnos nem érthettem meg őket, de feltett szándékomban állt egyszer folytatni édesanyám kutatásait, hogy aztán bebizonyíthassam… igen is zseni volt a maga területén.
A tizenegyedik életévemet betöltve fel is hoztam a rokonaimnak azt a lehetőséget, hogy a francia varázsló-, és boszorkányképző iskolába mehessek továbbtanulni ám ezt azon nyomban elvetették. Továbbra sem akarták, hogy kiderüljön a származásom, ha tehették volna már az első adandó alkalommal eltettek volna láb alól. Ezt kijelentve édesapám nem bírta magát tovább visszafogni és egy rövid papírmunka és levelezés után sikeresen elérte, hogy felvételt nyerjek a távoli Roxfortba, melyet szintén egy híres-neves varázslóiskolaként tartottak számon. Sajnos egyedül kellett élnem az iskola falai között, de édesapám anyagi támogatása miatt szerencsére ez nem okozott különböző hátrányokat nekem. Első sorban a magány és az egyetlen fontos családtagomtól lévő távolság volt az, ami megrémisztett… de nem tehettem mást. Ha követni akartam az édesanyámat és el akartam szakadni ettől a rémes családtól, akkor nem volt más választásom… lépnem kellett a jövő felé.
A Roxfortban a Hollóhátba osztottak be, melynek kifejezetten örültem. Számomra is a tudás volt a legfontosabb dolog a világon, ahogyan a házban lévő többi diáknak. Életem végéig tanulni és kutatni akartam a világi rejtélyeket és igazságokat, amikhez ez az iskola remek ugródeszkaként bizonyult. A legtöbb tantárgyból kifejezetten jól teljesítettem, leginkább a repüléstannal és a harci varázslatokkal gyűlt meg a bajom. Később szerencsére sikerült annyira felerősödnöm, hogy meg tudjam magamat védeni, de ezt leginkább különféle előkészületekkel tudtam elérni, semmint pálcahasználattal. Hosszú távon nem sikerült barátokat szereznem, mindig csak egy-egy évre kerültem közelebb valakihez, hiszen az idő valahogyan mindegyik köteléket elgyengítette és mindig egyedül maradtam a tanévek végén. Az egyedül persze szubjektív volt, hiszen sosem esett nehezemre megkérnem valakit, hogy tanuljon velem, vagy kísérjen el valahova… de igaz barátokat nem tudtam szerezni. Az első számomra fontosabb személy talán a familiárisom volt, Camille a macska. Olyan másfél éve sikerült megidéznem őt egy hosszabb, több órán át tartó szeánsz segítségével. Az akkori barátnőm segített nekem megtanulni a varázslatot, hiszen ő már korábban elsajátította. Camille azóta szinte mindig velem van, amikor csak teheti. Mivel hosszabb idő óta ő az első, aki ennyire szorosan kötődik hozzám, így bármit megtennék érte, még akkor is… ha csak egy varázslat. A hetedik évfolyam végén sikeresen bekerültem a szimbolisztika szakra, ahol végre elkezdhettem azt az utat, amit régebben édesanyám is megtett. Egyre közelebb vagyok az álmaim és céljaim eléréséhez, valamint most már egy hű társ is van az oldalamon, aki soha nem hagy el, legalábbis… remélem.
A hozzászólást Lumiére Étoiles összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-12-12, 15:22-kor.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lumiére Étoiles 2017-12-22, 23:25
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Nos, meg is érkeztem. Nem titok, hogy szeretem a borús karaktereket, márpedig egy gyerek, akit nem igazán kívántak a környezetükben és még a létezését is elkendőzik azzal, hogy inkább a távolabbi iskolába küldik, nehogy közük legyen hozzá... Nos, nem túl vidám háttér. A vélaszármazékot nem dobtad meg, de az ET-d erre épül, amit kézenfekvően meg lehet oldani annyival, hogy a család mivel nem akarja, hogy kapcsolatba hozzák velük, egy medállal elnyomták a képességeit, és ha sikerül megdobnod, akkor sikerül megtörnöd a lánc erejét. Remélem sikerül idővel az anyja nyomdokaiba lépve legalább ebbe a világba beilleszkedni, hamár az apjának a családja ilyen csúnyán kitaszította. A Hollóhát minden esetre csak gazdagabb lehet egy talpraesett, bátor könyvmollyal. ^^ Örülök, hogy csatlakoztál az oldalhoz, színt ma már biztosan nem kapsz, de ahogy meg van a Hollóhátba sorolásod, játékra fel, ismerkedj, üzizgess, keress partnereket!
Linket a patrónusokhoz, avihoz, szakeloszláshoz nem is hagyok itt, mert már mindent szépen megcsináltál.
