2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Emiliana Gray Születési hely és dátum: 1981. április 11. London Csoport: Hugrabug Patrónus: Mogyorós pele Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik Képesség: Vélaszármazék Mágikus adottság:Vízmágus Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Legendás lények gondozása - kiemelkedő, Bűbájtan - kimelkedő Kihez tartozol: Saját/Kyle
Jellem: Szürke kisegér, akit nagyjából senki sem ismer az iskolában, ami egyáltalán nem csoda, hiszen soha sem hívom fel magamra a figyelmet. Valószínűleg, ha egyszer csak eltűnnék senkinek se tűnne fel, maximum ha kimondottan hírül adnák az iskolában, hogy Emiliana Gray nincs többé. Valószínűleg akkor is csak összenéznének, hogy kicsoda az az Emilana Gray. Csendes vagyok, nagyon csendes. Sose zavart, ha a háttérben maradok, bár talán néha... nagyon néha azért én is nézem irigykedve azokat, akiket sokan vesznek körbe, akik mindig nevetnek, akiknek jó életük van. Nekem nincs, nem volt és nem is igen lesz már úgy hiszem. Pesszimista vagyok, igen erősen pesszimista, nem hiszek a szebb jövőben, csak élem az életemet minél feltűnésmentesebben. Nem hívom fel magamra soha sem a figyelmet, sem az öltözködésemmel, csak a hangommal, sem azzal, hogy kiemelkedő lennék bármiben is. Nem szólok bele mások dolgába és így ők sem az enyémbe. Nem ülök más mellé az étkezőben és nem várom a szüneteket sem. Megszoktam már, hogy ez így van, sőt szinte már nekem így a normális. Csendben, háttérben, visszafogottan, mintha csak nem is léteznék. Talán úgy lenne jobb.
Kinézet, megjelenés: A hajam hosszú barna, ahogyan a szemem is barna. A testalkatom átlagos és nem igen viselek hivalkodó ruhákat, a velem történtek után pedig főleg nem. Jobban szeretem elrejteni az alakomat, bővebb pulcsikkal, nem testhez álló nadrággal. Az iskolai egyenruha kimondottan zavar, hiszen kénytelen vagyok rövid szoknyát húzni és a harisnya... így nehéz elrejteni a külsődet, ami azért mostanra igen csak nőiessé formálódott. Nem vagyok túl magas, bár alacsony sem, inkább olyan átlag külsővel rendelkezem e téren is, bár az arcom alapjáraton szépnek lenne mondható, telt ajkakkal, szépen ívelt szemöldökkel, viszont az ott honoló állandó mélabú nem sokat dob rajta, sőt... Nem igen látsz mosolyogni, pedig sokszor mondják egy nő igazi éke a mosoly. Rajtam nem fedezheted fel, talán már nem is vagyok képes rá.
Előtörténet: Természetesen mindenki egyformának születik, bár kapunk egy alap jellemet, de összességében a végső jellemünket erőteljesen befolyásolják a minket ért hatások. Az engem ért hatások sajnos nem épp a legjobb irányba alakították a jellememet, bár persze kinek mi a jó, vagy a rossz, erről vitatkozhatnánk. Vannak, akik szerint nem olyan rossz az, ha mindent eltűrsz és csendben vagy, legalábbis bizonyára akad, aki szerint ez jó tulajdonság, mert nem zavarod a köreit, meg aztán engem akármelyik Mardekáros úgy alázott meg, ahogyan csak akart, nem gyakorolt őrült nagy hatást soha sem, bár lehetséges, hogy ők inkább azt kedvelik, ha a másikat kiborítja a ténykedésük és e miatt nem kaptam olyan végtelenül sok rosszat az évek során? Magam sem tudom. No, de az életem, avagy miért is lettem ilyen. Édesanyám öt éves koromban halt meg, addig én is egészen nyitott kislány voltam, aztán amikor a halála bekövetkezett vége lett az addigi kellemes életemnek és minden a feje tetejére állt. Apa nem igazán viselte jól anya halálát így szépen lassan rám hárult minden a lakásban, már amikor már el tudtam a dolgokat végezni. Igen korán felnőttem és váltam önállóvá, túlságosan korán. A gyerekkorom elveszett, ezért is van, hogy a jó is kiveszett az életemből, a játék, a mosoly, már nem is emlékszem rá, hogy milyen nevetni, szórakozni. A Roxfort nem sokat változtatott az életemen, mivel a mágia lassacskán kezdett előbukkanni bennem amikor közeledtem a 11-hez, de apa ezt sem kezelte jól. El sem hitte, az italra fogta, így végül megtartottam magamnak, hogy mire vagyok képes, amíg nem jött az a tanár a Roxfortból és magyarázta el apának, hogy mi a helyzet. Igazából máig sem tudom, hogy megértett-e teljesen, vagy sem, de nem igen számít már, hiszen végül a Roxfortba kerültem és otthon egyébként sem igen villogtattam a képességemet, főképp hogy a Roxforton kívül nem is varázsolhatsz. Nem mondom, hogy a Roxfortos időszakot jobban élveztem, mint ami otthon volt. Addigra már nem igen számított annyit a dolog, hogy komolyabban is foglalkozzam bárkivel, vagy bármivel. A szobatársaim gyorsan elfogadták, hogy nem vagyok egy szószátyár alkat és idővel nem erőltették a beszéltetést, vagy hogy nyissak feléjük. A tanulással pedig nem volt komoly gondom sosem, így a tanárok sem faggattak és egyébként is azt hiszem legtöbbjüknek úgyis mindig volt elég gondja, dolga ahhoz, hogy ne tudjanak külön figyelmet szentelni egy valakire. Aztán 15 éves koromban jött a rosszabb időszak. Igen tényleg lehetett ennél is rosszabb. Egy srác a Griffendélből elhívott a karácsonyi bálba. Nemet mondtam elsőre és másodszorra is, aztán harmadik alkalommal, amikor már tényleg úgy éreztem másképp nem száll le rólam végül beadtam a derekamat. Nem kellett volna, nem szabadott volna. Gondolom az ilyesmi nem gyakori, vagy legalábbis nem tudom, sőt az is lehet, hogy csak túl sok puncsot ivott, mert nem voltam elég jó társaság, de én örültem, amikor elhívott sétálni az alagsori folyosókra, mert már határozottan zavart a tömeg. Csak épp ott végül többet akart, mint csak sétálni, én ellenben nem. Így végül bár sikerült elérnem, hogy békén hagyjon, miután a ruhámat istenesen megszaggatta, ő azért nem vette jó néven a lekoptatás ezen formáját, úgyhogy innentől felkerültem a térképre, csak épp nem jó értelemben. Elindította a rossz pletykákat, amiktől többen ismerték meg a nevemet és persze olyasmiket terjesztett rólam, hogy könnyen kapható vagyok, hogy a csendességem csak álca, de valójában igazi kis perverznek számítok, ő csak tudja, volt benne része... Na igen, ez nem a legjobb módja annak, hogy felkerülj a térképre. Ezek után a nyár feltette az i-re a pontot. Pocsék éven voltam túl, nem csoda, ha odahaza sem mentek jól a dolgok. Eléggé ki voltam, sírtam nem is egyszer, az apám pedig egyik alkalommal kevésbé józan állapotában meghallotta... Na igen, naiv dolog azt gondolni, hogy hirtelen minden megváltozik és rendben lesz, én pedig akartam, hogy jobban érezzem magamat. Apa úgy tűnt csak vigasztalni akar, de ennél egy idő után több történt, olyan helyeken is megsimogatott, ami nagyon nem illett egy apa-lánya kapcsolatba. Azt hiszem nem csoda, ha ezek után a nyaram sem telt jól, bár komolyabban semmi sem történt, de apa kedvesebb lett és én kevesebbet voltam otthon. Csatangoltam, kellemetlenebb társaságba sikerült keveredni és... nem javult a helyzet a suliban sem. Idővel elültek a pletykák, legalábbis elcsendesedtek, én pedig még inkább magamba fordultam, ha ez lehetséges. Sikerült a tavalyi évet sikertelenül zárni, így aztán egy évvel idősebb vagyok, mint a többi hetedikes. Na igen, csoda lesz, ha ezúttal sikerül majd végig vinni az évet.
