2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Louise Crawley Születési hely és dátum: 1975. január 9. feltehetően London Csoport: Mugli Patrónus: - Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Pincérnő Kihez tartozol: Blaire La Fontaine
Jellem: Világ életemben valamiféle óvó jellemem volt. Talán azért, mert az árva házban a legtöbben fiatalabbak voltak nálam legalábbis akik a közelemben voltak. Ezért valahogy segítő jellemem alakult ki az évek során, afféle anya oroszlán, aki azért nagyon hevesen tud kiállni azok mellett, akik fontosak neki. Nem mondom hogy gyakran esem túlzásba, de volt már rá példa például amikor Blairet piszkálták sokat az egyik nyáron és az egyik nagyszájú srác az árva házban addig húzta, amíg teljesen ki nem borult. Behúztam neki egyet. 14 voltam a srác idősebb vagy két évvel. Majdnem eltört a kezem, de akkor is megérte. Egyébként vidám nyitott természetem van, amikor épp nem aggódom. Hajlamos vagyok mint valami anyuka folyton azokról mesélni, akik fontosak nekem így valahogy magamról meg is feledkezem. A legtöbb embernek erős az én tudata van, hát nekem nem sok jutott belőle. Erőteljesen alá rendelem magamat másoknak, ami elég látványos a kapcsolataimban is. Hajlamos vagyok még akkor is én kérni bocsánatot, ha igazából még sok részben sem vagyok hibás. Persze emiatt már nem egyszer kihasználtak. Mégsem tanulok a hibáimból igazán. Újra és újra elkövetem őket bármennyire is fájdalmas a vége minden alkalommal.
Kinézet, megjelenés: Törékeny vékony testalkatom van, ami miatt rendre fiatalabbnak néznek a valódi koromnal. A hajam barna a szemem kék, még a hajam is vékony szálú mintha még testileg is a jellememet tükrözném. Nem vagyok feltűnő jelenség bár nem is mondanak szürke egérnek. Alapvetően szép vagyok csak épp ezt nem emelem ki és nem hívom fel a figyelmet sem rá sok plusz kiegészítővel, meg aztán soha sem akartam a barátaim elé kerülni még e téren sem. Nem vagyok híve a feltűnő ruházatnak sem és sosem voltak nagy céljaim az életemmel, mintha nekem még az sem járna inkább mást segítek hozzá. Tökéletesen adok önbizalmat, ezt az őszinte mosolyom is elősegíti csak ugye nekem nincs annyi hogy magamért is tegyek néha valamit.
Előtörténet: ">- Azt hiszem feladom. A korosztályomban a pasik hülyék, már csak a selejt maradt... már bocs. Szerintem veszek egy macskát, vagy egyből kettőt. - fáradtan dőlök le a kanapéjára. Kb. fél perce léptem át a küszöbét, de olyan fárasztó egy estém volt, hogy moccanni sem tudok, amíg nem kapok egy kávét, vagy... vagy inkább egy brandyt. Valami ital kell, ami kicsit feldob, különben tuti, hogy soha az életben nem kelek fel innen többé. - Ne nézz így, tudod, hogy igazam van. Magányos öreglány leszek sok macskával, mert a korombeli pasik halálosan unalmasak, vagy szexéhes disznók, vagy a legrosszabb a kettő egyben. A jó fogások már horogra akadtak, én meg vénlány maradok. - hallom én, hogy már pepecsel az italommal, de annyira nem veszem rá magamat, hogy feltápászkodjam és átnézzek a kanapé támlája felett és megnézzem, hogy hol tart. Kényelmesen elnyúlok, még a cipőt se sikerült levenni, amiért még lehet, hogy kapok a fejemre, de talán a jelenlegi állapotomra való tekintettel nem szól le miatt. Amúgy sincs kint eső, vagy sár, nem olyan vészes ez. Végül csak kilesek, hogy mit csinál eddig, amire egy méretes párnát kapok az arcomba. - Héj! - de csak azért se dobom vissza, főleg hogy van esze, már nála az italom, tudja hogy nem kockáztatnék így. Marad hát az, hogy a fejembe húzom a párnát, amíg meg nem érkezik. Így a kioktató hangját is kicsit tompítja legalább. - Ne nyafogj, vannak értelmes pasik, csak jól elrejtőznek és amíg nem találsz egyet valósítsd meg önmagad. Fel kéne mondanod már rég, keresni egy jobb melót. Az a Lou, akit én ismerek nem nyavalyog. - a szememet forgatom, amit persze nem lát a párnától. Épp csak egy kicsit húzom le az arcom elől a hangtompító eszközt, hogy kilessek mennyire van még messze az italom. - Az a Lou, akit te ismersz... már halott... az új Lou egy harminc éves vénlány... macskákkal... sooook macskával. - a hangomat is eltorzítom, persze a párnába beszélek és nagyjából olyan hangszínben, mint a Keresztapa, aztán fél perccel később felülök és elnevetem magamat. - Utállak, hogy még békésen siránkozni se hagyod az embert, kérem a piámat! - hát lássuk be okkal ő a legjobb barátom. Nem igen engedi, hogy magam alatt legyek és lássuk be igaza van. Sokkal több célom volt pár éve és mennyit valósítottam meg belőlük? Hát nem sokat. Utazni akartam és meddig jutottam? Életemben kettőnél többször nem tettem ki a lábamat Londonból és akkor is csak azért, mert elmentem egy kiállításra két várossal arrébb. Az azért nem olyan nagy szám. Még a megyét se hagytam el soha, mint Samu. De kéne hozzá egy Frodó, aki mellett elhagyom, egyedül nem olyan izgi, de sose volt olyan, akit elrángassak magammal. Szóval az utazás nem jött be, a suli... művészetire akartam menni, végül helyette a középsuli után elmentem pincérnőnek, hogy a saját lábamra álljak, mert akkoriban hát árvának lenni nem egyszerű. És erre most úgy érzem csak úgy szalad az idő és és nem értem el szinte semmit sem abból, amit akartam. Dalokat írok titokban, amiről még a barátaim sem tudnak, énekelgetek de csak a zuhany alatt, vagy a parkban sétálva és nem foglalkozom vele, hogy hall-e valaki. Néha olyan érzésem van, mintha az egész életemet elcsesztem volna, aztán hazamegyek és jól kinevetem a tükörben lévő énemet, de ha rákerül a tortámra majd az a harmincadik gyertya... basszus, eddig könnyű volt mondani, hogy még van időm, de iszonyat gyorsan telik. Muszáj kezdenem magammal valamit, de kéne egy pasi... oh anyám, de kéne egy pasi! - Jó fej vagy, vicces és kedves éééés profin utánozod Al Caponét, hát ki ne akarna összebútorozni veled? - kétkedőn szökik fel a szemöldököm, de mivel végre nálam van az ital, most már büntetlenül vághatom hozzá úgy igazán izomból a párnát. Ha lenne valaki csak találtam volna már, de még nem volt olyan kapcsolatom, ami pár hónapnál tovább tartott és többnyire nem az én hibám volt. Oké van pár idegesítő heppem, de... voltak fura pasijaim. A legrosszabb talán Jimmy volt, aki jó fejnek tűnt az elején, aztán kiderül, hogy két vodka után előszeretettel oszt pofonokat. Na szóval a normális pasik kihaltak és egyre ritkábbak. Vajon menhelyről hozzak el egy macskát, vagy vegyek az állatkereskedésben?
