Marea & Uther - Káprázat

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Tehát a testvéredért megtetted. - bólintok csak, hiszen azért lássuk be ez a pár mondat is sok mindent elmond az előttem lévőről, még ha akármennyire is sötét alaknak mondja és gondolja magát, ha valakinek ennyire fontos a testvére és ennyit képes áldozni érte abban igenis elég sok érzés lehet és lássuk be mégsem lehet annyira rossz ember. Könnyen lehet, hogy leginkább annak akarja beállítani magát, de talán ez nem is igazán tartozik rám, hiszen most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a testvéremet megtaláljuk és most már az övét is, mert mindketten eltűntek és én egyre inkább úgy vélem, hogy nem halottak, egyszerűen nem lehetnek azok és nem lehet hiába minden, amit eddig a kereséséért tettem.
- Oh... akkor nagyon magányos lehettél és most még inkább, ha azóta sem... - hiszen már a testvére sincs itt, és nem úgy sejtem, hogy lenne mellette valaki más, mert akkor nem lett volna ennyire kiborulva odakint és persze sokkal kiegyensúlyozottabb az ember, ha van aki támogatja. Akármennyire is félnem kellene tőle, mert akár ahogyan ő is tudja végezhetne is velem, valahogy mégis inkább a sajnálatom az, ami erősebb. Sajnálom őt, hogy ilyesmiket kellett átélnie és főleg sajnálom, amiért ilyen magányos létre ítélte önmagát, hiszen ez ha jól sejtem az ő döntésük volt. Már csak az a kérdés, hogy miért és hogy megért-e egyáltalán, de erre egyelőre nem kérdezek rá nyíltan, hiszen kétlem, hogy értékelné és azt is, hogy szívesen válaszolna.
- Úgy beszélsz, mintha már ismernél, pedig mindenki okozhat meglepetéseket. - persze magabiztos, ezt eddig is láttam, de én nem azért vagyok itt, hogy valamiféle sötét mágiát tanuljak, hanem azért hogy megtaláljam a testvéremet, akit sosem ismerhettem és remélhetőleg ezt ő is megérti majd. Végtére is, az a fő, hogy mindenki jól járjon és gondolom, ha ő is jól akar járni, akkor az lesz a célja, hogy számára a legtöbbet hozza ki ebből az egészből, ami még nem tudom, hogy micsoda, de biztosan időben rá fog mutatni, hogy mit is szeretne. Hagyja, hogy maradjak, már ez is valami, főleg mert érzem én, hogy hatással vagyok rá, na persze kire nem?
- Hát... rendben van, akkor gondolom holnap. - folytatjuk, bár még magam sem tudom, hogy pontosan mit is. A keresést, vagy valami mást, a beszélgetést? Azt látom, hogy most szinte menekül, pedig legszívesebben megölelném, hiszen bármennyire is keménynek és sötét alaknak tűnik, érezni hogy vannak érzései, még ha azokat nem is igen mutatja meg senkinek sem, én pedig elég jól értek hozzá, hogy az efféle érzéseket kezeljem és persze megérezzem őket. Nekik pedig elég jót tenne egy kis szeretgetés. Na nem úgy... egyszerűen csak egy ölelés és ha elengedhetné magát és nem kellene ezt a kemény álarcot viselnie. Vagy nem is lenne képes már másra?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ez bonyolult. Úgy kellett tennem, amikor vele voltam, mintha szeretném, csak aznap éppen rossz napom van. És igen, ha az emberhez bármikor hozzáérhet, odabújhat egy lány, akit folyton el kell löknie, az nem túl üdvözítő érzés. Olyan magától értetődő lett volna nekem is megkapnom, ám a tisztesség nevében ez fel sem merülhetett. – Vonom meg a vállamat, ebben a tekintetben én vagyok, vagyis voltam az erősebb, de a fivérem most ha él, megint önző volt, mert megint Eileen mellett tette le a voksát. S hogy még hab is legyen azon a bizonyos tortán, feltűnt a színen a másik vélalány, akinek semmilyen kötődése nincsen a testvéremhez. Ahelyett, hogy feledhetném a múltat, most mindent felbolygat.
- Nekem is lehetett volna valakim, de akkor Eileen rájött volna a titokra. – Recsegem kemény pillantással. Hivatalosan Eileen és Uther voltak az álompár, így nekem nem lehetett másik utam. Még titokban sem, hiszen Ruth sem ismerte a kettősség történetét. Így hát felé is azt kellett mutatnom, hogy nem kívánom. Átkozott eunuch lét volt ez. Mindezidáig. Azóta több mint egy év eltelt, magamrra maradtam, ami akár üdvözítő is lehet, hiszen végre élhetem a saját életemet. Azaz élhetném, mert Marea válaszokat vár. És olyan szemeket mereszt, hogy tényleg nem érzek belőle ellenszenvet, sőt, megbízik bennem, holott számára már teljesen nyilvánvaló, hogy nem a fény útját követem. Bármikor kitekerhetném a nyakát, hogy minden gondomtól megszabadítsam magamat. Csak olyan angyalian megértő, így a morgáson túl nagyobb következménnyel egyenlőre nem kell számolnia.
- Egyet elfelejtesz. Létezik olyan hatalom, amivel belédláthatok. Ám most csak elég rád nézni. Kiváncsi természet vagy. S lehet, hogy még nem ébredt fel benned az, amit ambiciónak is hívhatunk. Majd fel fog. – Bólintok, végigsimítva sötét tincseimen, hogy ne lógjanak a szemembe, ugyanis végig tartani akarom a szemkontaktust. – Igen, így megfelel. Valamit valamiért. – Adom meg magamat, ez most egészen alkunak tűnik, noha az én érdekem is, hogy tudjam, hogy mi lett a másikkal. A vélát taníthatnám, de igazából önző érzés kúszik végig a gerincemen, ezúttal én lehetek az, aki egy vélát tart a hálójában. Ezt azonban még át kell rágnom. Főleg mivel a bizsergető forróság ellen nem sokáig fogok tudni kitartani, ahogyan hozzámér. Elfordulok hát, noha érzem, hogy mögöttem áll. – Akkor maradj. Az emelet teljesen a tiéd, rendezkedj be. Nyrma a házimanóm segít eligazodni. Találsz fent fürdőt, és hálót is. Az éléskamra a konyha mellett. Nem fogok felmenni, majd te jössz le.  – Köszönés nélkül lépek ki a házból, túl tömény volt ez így egyszerre, kell egy kis szünet. Majd holnap beszélünk.

//Köszike, tök tuti volt^^//

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Ki tudja, talán az még komolyabban érinti meg, hogy a testvére talán a szerelem miatt elárulta, mint a tény, hogy meghalt. Valahol érthető azt hiszem, hogy így van ezzel. Nem lehet most könnyű mindezt feldolgoznia és kezelnie, de sajnos úgy fest, hogy bárhogy is nézzük de kénytelen lesz. Maximum utána járhat az okoknak, ha már elhiszi, hogy esetleg igazam is lehet, hogy mégis csak életben vannak mindketten, ami nekem jó hír, neki... úgy fest nem annyira.
- Úgy kellett tenned és... idővel nem gyűlölted csak azért, mert valójában nem lehet a tiéd? - óvatosan teszem csak fel a kérdést, de azért mégis megteszem, mert hát lássuk be sose lehet tudni, hogy mi jár valakinek a fejében és mi jár olyan, amiről még csak nem is tudja, hogy ott van. Mert mi van akkor, ha magának sosem ismerné be ezt, de mégis csak így van és e miatt is volt olyan nehéz tettetnie, netán most még rosszabb, hogy a testvére megkapta a lányt, ő meg... hát itt maradt egyedül. - Sajnálom, ez most... biztosan fájhat neked, hogy mást választott. Talán, ha nem lett volna kénytelen választani... - oh de sejtem én, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy nem tehette meg, hogy minden az övé legyen, mármint a testvére és nem igazán választhatta mindkettejüket. Csak ez volt a megoldás, hogy elmenekül azzal a lánnyal, akit szeret és akit én is meg akarok találni. Már csak az a kérdés, hogy erre mennyi esély van most, hogy kiderült Uther elő menekültek el. Kétlem, hogy ne lenne a testvére is elég profi ahhoz, hogy ügyesen rejtőzködjön.
- Ha nem ismersz honnan tudhatnád, hogy olyan nagy álmaim vannak, vagy hogy... segítség kell, hogy megvalósítsam őket? Nem mindenki vágyik erőre és hatalomra és nem mindenki veszi el azt, amit akar. - csak sóhajtva rázom meg a fejemet, hiszen én nem ilyen vagyok, hiába is lép közelebb, hiába is próbál megkörnyékezni. Bizonyára akadnak olyanok, akikre ez hatással van, na de én... Másokért teszek, nem pedig elveszek dolgokat. - De, ha arra van szükséged akkor segíthetek, főleg ha segítesz megtalálni a testvéremet. - egy pillanatra az egyik kezem az övére csúsztatom, amíg el nem húzza és le nem ül a karfára mellettem, bár ez a pozíció sem tart sokáig, hiszen hamar felpattan és ezúttal már én magam is felállok, hogy mögé lépjek. Nem teszek semmit, csak egészen közel hozzá megállok mögötte és csak akkor szólalok meg.
- Én nem félek. - nem, félelem nincs bennem. Ha véres lesz és sötét az sem érdekel, hiszen szeretném megtalálni a testvéremet és persze, mint mindig most is ott motoszkál bennem az is, hogy szeretnék segíteni akár neki is, hiszen itt áll előttem, erősnek és keménynek mutatja magát, de becsapták és elárulták és még ha nem is ismerné be, ez akkor is fájhat neki. Arról nem is beszélve, hogy milyen állapotban volt nem rég még odakint. Segítségre szorul, még ha ezt nem is ismerné el soha.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Azért nem vagyok én vadállat, hogy lekezeljem a nőket, ezért is kínálom meg a lányt az itallal, bár kínálásnak nem nagyon lehet nevezni, hiszen csak a kezébe nyomom. Én ilyen vagyok, nem szívlelem a jópofizást, talán a fivérem inkább olyan volt, de most már nem él, így alkalmazkodnunk sem kell egymás rigolyáihoz. Egy életet éltünk, mindketten ugyanazon úton kellett, hogy osztozkodjunk, ám most már csak a magam ura vagyok. Ha véletlenül mégis élne a fivérem, megszakította velem a kapcsolatot, és a titka, hogy mégiscsak él, s új helyen kezdi tovább.. Ez teljesen meglepett. Azt hittem, hogy ennél jobban bízunk egymásban.
- Ha arra gondolsz, hogy tudta, mennyire gyűlölöm Eileen-t.. Igazad lehet. A fivérem elvakultan szerelmes lett, így nekem is ezt kellett mutatnom.. – Vonom meg megvetően a vállamat. Az egy dolog, hogy mindent feláldoztunk a trükkért cserébe, hogy senki ne tudja, hogy valójában ketten vagyunk, de én nem tudtam úgy nézni a vélalányra úgy, hogy teljes odaadással. Hiszen mégiscsak a másik szerelme volt, akit én nem kaphattam meg, így logikusabb volt gyűlölni. És hogy vajon Marea hogy reagál erre? Azt őszintén nem tudom. Belenézhetnék az elméjébe, de most még ehhez sincs kedvem, úgy érzem, elárultak.. – Persze, hogy nem. Ám ketten együtt építettük fel a hatalmunkat, minden, amit tapasztaltunk, az közelebb vitt ehhez. Eileen ellenben nem illett ebbe a profilba. Ő volt a kivülálló, aki felrúgta a varázslatot. Én lettem a harmadik. Mintha arra lennék kárhoztatva, hogy már tükörképem sem legyen, hiszen akivel egymásra vigyáztunk.. valaki máshoz kötődik, engem pedig hátrahagy.  – Talán van benne logika, hogy a szerelem erősebb egy ikertestvéri érzésnél, én viszont önző vagyok annyira, hogy ne érdekeljen. Felkapom a fejemet, amikor megint engem méltat. Szikrázóan kék tekintetem mintha valóban nem tűrne ellentmondást, aztán mégiscsak megenyhülök, és sikerül elmosolydnom. – Nem, nem a munkáról. Rólad. Ha több van benned, miért is érnéd be kevesebbel? Vétek lenne elpazarolni a tehetségedet, ugye tudod? – Na nem mondom, hogy csak az lehet jó lehetőség, amivel én kecsegtetem, de nem szokásom kertelni, lazán a szemébe mondom, ha azt gondolom, hogy tékozló angyalnak tartom. – Miért is ne lehetnél angyal? Olyan tudás rejlik benned, amit ha felszabadítasz, több lehetsz, mint holmi pincérnő. Bár.. álcaként megtarthatod azt az állást. Valld be, hogy arra vágytál, hogy alig kell tenned valamit, mégis megvalósíthatod az álmaidat.. – Lépek most mögé, hogy a vállaira tegyem a kezemet. Na igen, Eileen-nel nem voltam ilyen viszonyban, de most valahogy ez jön. – Szó sincs róla. A védelem csupán rövidtávú megoldást nyújthat. Ám megtaníthatlak, hogyan védheted meg magadat. Megbízol bennem akkor is, ha véres lesz, és sötét..? – Kérdezem most elengedve a vállát, és a fotele karfájára ülök. Onnan méregetem, talán kissé magasabbról is, de nem baj.. Legalábbis addig nem, amíg a dekoltázsára nem téved a tekintetem. Gyorsan felpattanok inkább, és hátat fordítva összekulcsolom a kezemet. És így várom a választ.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Meglepetten veszem át az üveget, már csak azért is, mert őszintén szólva nem számítottam arra, hogy én is kapok valamit. Az nem meglepő, hogy ő kortyolgat valamit, hiszen elég kellően ideges most, amit végtére is megértek, még ha én is az vagyok, hiába hogy ez esetemben nem fel s alá mászkálással fejeződik ki. Egy viszont biztos, jó lenne tudni, hogy mégis mi a fene történt és abban azért biztos vagyok, hogy ha ő nem tudja kideríteni, akkor senki. Nem ismerem még eléggé ugyan, de az egyértelmű, hogy igen komoly illetőről van szó.
- Értem persze, de esetleg... azért egy halvány esély mégis csak lehet rá, hogy eltitkolt előled valamit. Vannak dolgok, amik okot adhatnak rá. - most nem akarom egyből bajba keverni az ikertestvéremet, főleg hogy úgy fest halott, vagy sem még ez sem biztos, de akárhogy is ettől még bármi történhetett. Ki tudja, hogy a másik fele nem titkolt-e előle dolgokat a lány miatt, esetleg sejtette, hogy baj lesz és felkészült, netán magának akarta Eileent és ezért döntött úgy, hogy egyszerűen átlép felette. Akármennyire is jól ismerték egymást, talán Uthernek is voltak titkai... ki tudja. - Te mindent... tényleg mindent elmondtál neki? Minden gondolatot, érzést, tervet? - csak finoman teszem fel a kérdést, óvatosan, hiszen azt már láttam, hogy igen könnyen fel tudja kapni a vizet és nem szeretnék újat húzni vele. Az a fekete csóva, amit majdnem kaptam eléggé meggyőző volt, hogy ő nem az a típusú valaki, akit könnyű kezelni és főleg nem olyan, akivel okos dolog packázni.
- Ezt egy szóval sem mondtam, hiszen vannak pincérek is, de magáról a munkáról eléggé... lekezelően nyilatkoztál. - na igen ez a hirtelen harag, amivel azért igen nehéz kezdeni valamit, bár nekem már van gyakorlatom az effélében. Volt már olyannal dolgom, aki még rosszabb is volt, mint Uther, nehezebb eset és általában őket is tudtam kezelni, de jelen esetben mégis csak az elég erőteljes mágia miatt óvatosabbnak kell lennem. Ezért nem is közelítek hozzá egyelőre, csak az italomat kortyolgatom, ami egyébként is nagyon finom.
- Angyal? Dehogy! - nevetem el magamat, bár azt hiszem voltak, akik már annak neveztek, vagy legalábbis gondoltak, akiknek helyre tettem az életét, akiket visszahúztam a szakadék széléről, de Uther nem olyan, aki effélére szorulna. - Ha úgy véled védelemre van szükségem, akkor bízom benned és megteszem, amit kell. - vagy alávetem magamat, hiszen nem akarom én, hogy bármi bajom legyen, főleg nem, mert akkor nem találom meg a testvéremet sem és engem is érdekel, hogy mi történt, no meg ha csak egy csepp esély is van rá, hogy életben van, hogy megtalálhatom és megismerhetem, akkor mindent megteszek azért, hogy ez megtörténhessen.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Némán elhallgatok, és noha feljöttünk a dolgozószobámba, nem tudok csak úgy leülni a karosszékembe, felpattanok, rovom a köröket. A könyvespolcok egyikének rejtekéből skót whiskey kerül elő, na ebből aztán nem adok a lánynak, én viszont megcsapolva az üveget kortyolgatok bőszen, de pár pillanat múlva a semmiből varázsolok elő egy flaskát, amit a kezébe nyomok. Ha kiszedi a dugót, édeskés illat száll fel, cseresznyelikőr a tartalma. Amikor még a jégnász konstellációt terveztem, és csupa üresfejű fiatal csitrivel voltam körbevéve, valamelyik itt hagyta.
- Egyazon mágiákat tanulmányoztunk, szinte egy életet éltünk, nincs róla tudomásom, hogy ha az ilyen időzáras haláldobozok kinyitásához is értett volna.. – Hümmentek sötét pislogással de a szöszi vélalánynak olyan tekintetben igaza lehet, hogy ha a másik Uther nem szólt róla, hogy elment innen, és egyáltalán ébren vannak Eileen-nel, nem ez lehet az egyetlen titka.. Nem vagyok lelkizős típus, de pocsékul hangzik, hogy a rideg ikerpár egyikeként mégis gyászba burkolózom, aztán kiderül, hogy át is lettem verve. Ha így van, miért kéne keresnem a másikat?
- Te meg úgy véled, hogy én lenézem a nőket? Semmit sem tudsz rólam..! A nők többet érnek a szememben, mint a saját korcs fajtám, úgyhogy ne is gyanusítgass.. – Dörrenek rá, bár valóban nem tudhatja, hogy a gyengébb nemnek tartott nőket én igenis méltóbb tanítványnak tartom, mint azokat, akik a farkuk után mennek. Nem csoda, hogy Nox esetében is tudtam, hogy jól választ majd, és akit ideküld, abban benne lesz a potenciál. Ezek szerint még Marea sem tudja, hogy mennyit ér. Nem térképezte fel a saját lehetőségeit, ám én már nem vállalok ismét tanítványokat. Csak ez a különös talány, a testvérem holttestének eltűnése túl sok kérdést vet fel.
- Érdekel, és segíthetsz, ha felvértezünk. Hiszen én olyan kapukat használok, amely súlyosan károsíthatja az elmédet, megfertőzheti a véredet. Vagy olyan sugárzó angyalnak hiszed magadat, akinek semmi nem árthat? – Kérdezem még most is vontatottan, ez a lány most mindent felforgat, nem voltam felkészülve a jövetelére, sem pedig arra, hogy milyen vihart kavar azzal, hogy megtaláljuk az üres üvegkoporsót. Leteszem az üveget, úgyis kevés van már benne, a jeges zafír pillantásommal méregetem, mintha az auráját próbálnám meg kifürkészni.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy fest tehát, hogy ebben gyökeresen különbözünk egymástól, hiszen én épp hogy hiszek a tündérmesékben, vagy legalábbis abban, hogy a dolgok jóra fordulhatnak, ezért is reménykedem, hogy ha a testvérem nincs ott, ahol azt hitte, akkor talán megszökött valahogyan és mégis életben van, mert... miért ne? Ha már nem is reménykedem, akkor nem is lett volna érdemes keresnem, hiszen meg se találtam volna, de meg lett és az is, akinek köze volt hozzá, akkor miért adnám fel ilyen könnyen?
- Én nem értek, de a testvéred, ha azt mondod erős volt akkor érthetett igaz? - és persze attól még ötleteim lehetnek bőven, ha nem is tudom, hogy pontosan hogyan kellene megvalósítani, vagy egyáltalán lehetséges-e, de nagyon úgy fest, hogy ezek szerint lehetséges, ha egyszer felkapja a fejét az ötletre. Persze ettől még nem feltétlenül van igazam, vagy oldható meg a dolog, de miért ne? Ez is csak egy kapaszkodó, amiben reménykedhetek és ami esetleg esélyt adhat, hogy mégis csak úgy érezzem a testvérem életben van és volt értelme annak, hogy ennyit kerestem őt.
- Úgy véled csak az dolgozhat pincérnőként, aki... buta, vagy nem szeret tanulni? - áh gondolom ő igen okos és úgy véli, hogy ilyen alja munkát nem végez más. Az persze más kérdés, hogy vannak más teendőim is és azok mellé nem igen férne be valamilyen komoly hivatás, nekem tehát megfelel tökéletesen a pincérnői állás, úgy még könnyen is tudok ismerkedni és kiszúrni olyanokat, akiknek szükségük van... egy kis segítségre. Egyelőre viszont most nem ez a dolgom. Magamon segítek, azaz próbálnék azzal, hogy megtaláljam a testvéremet, ami eddig még nem sikerült, de a remény még él, hogy valahol talán mégis csak életben lehet.
- Azért... mert téged is érdekel, hogy mi történt és hogy hová tűntek és én talán segíthetek megtalálni őket, nem? - persze nem borulok a lába elé és még csak vadállat sem vagyok és persze sejtem én, hogy ha akarna elbánhatna velem, hiszen ezt már megmutatta legutóbb, amikor majdnem telibe talált azzal a fekete csóvával, de mégis úgy vélem nem teszi meg, mert már megtette volna eddig is, ha igazán akarta volna és még sem történt meg. A szemeiben látom, hogy most neki is jobb, hogy nem egyedül kell szembefordulnia ezzel a problémával, már csak azért is, mert már odakint is jól látszott, hogy nincs épp a legjobb állapotban.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Talán cinikusnak vagyok érzélhető, holott csupán arról van szó, hogy nem nagyon hiszek már a tündérmesékben. Nem hinném, hogy mert a testvérem meghalt, akkor valóban olyan könnyű lenne új életet, teljes életet élnem. A másik felem oly könnyedén vette, hogy akkor követi Eileent a pusztulásba, de racionális szemmel nézve az egészet.. Kissé kiüresedtem. Nem vagyok boldog, ám szomorú sem. Meg kell találnom a helyemet, ahol nem védi a hátamat senki, nem gondolkozik velem egy árny, hogy pontosan hogyan is növelhetném a hatalmamat. Magam vagyok, és a szőke vélalány feltűnése mindent összezavar, hiszen olyan, mintha Eileen-nel társalognék, és közben mégsem. Sehol az a szeszélyes önzőség, ami a griffendéles sajátja volt, helyette itt van egy empatikus teremtés, aki mintha rá akarna vezetni, hogy mit is kéne éreznem.
- Időzítéssel? Te mióta értesz a koporsók időzítéséhez? – Ingatom a fejemet, pont az bosszant, hogy van ráció abban, amit mond. És hogy nekem ez nem jutott eszembe. Végülis nem sötét mágia, egyszerű varázslat, amit a lelkükkel kötöttek össze, hogy ha valaha mégis életjelet mutatna belülről a sír, akkor megoldható legyen a visszatérés. Vagy csupán szimplán egy bizonyos idő elteltével valami mágia ismét megpróbálkozzon életre kelteni a hullákat.
- Tehát pincérnőként.. Akkor nem erőltetted túlzottan az iskolát.. nem? – Ezek szerint képzett boszorkány, de bőven ambiciók híjján. Én amíg csak lehet, és még utána is, a mágiával, s a tanítványokkal tömött Roxfortban maradok, hiszen a lehetőségeket így lehet kiaknázni. Végülis egy sötét varázsló mindig újabb tudásra fog szomjazni. Marea a hallottak alapján szimplán csak elfogadja, hogy minek született, és amolyan minimál életet él, hiszen pincérnőként nem lehet túl vagyonos. Jó, nekem aztán sosem kell majd dolgoznom, hiszen a Van Horne család évszázados befektetéseiből még a nemlétező unokáim is dolog nélkül meg fognak élni. A munkát teljesen máshogy értelmezem, a hivatásom az, hogy tisztában legyek a megérthetetelen fejtegetésének újabb lépéseivel.
- Nox.. Valójában nem arról volt szó, hogy olyan küld, aki faggatózik holmi elhalt vélákról. Sokkal inkább igéretes, szépreményű vadállatokat, akik a lábam elé borulva esedeznek azért, hogy tanítsam őket. Te nem szűnsz ilyennek. Miért is foglalkoznék veled? – Kérdezem csendesen, hiszen meg is ölhetem, ha akarom, egyedül nyomozva tovább, hogy vajon mi történhetett a véremmel. Ám Marea most még él, s a véres friss, és így használhatóbb, mintha teszem azt a nyakát puszta kézzel kitörve lehajítanám a birtokom melletti szakadékba. Pedig istenem de megtenném, ám a különösen csillogó kék szempár valamiért visszatart. Most még..

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Cinikus és negatív, amit nehezen értek meg, hiszen én egyáltalán nem ilyen vagyok és valahogy nehéz felfognom, hogy más hogyan állhat így a világhoz és másokhoz. Egy valaki volt a testvérével és ez neki meg is felelt így, én pedig valahogy képtelen vagyok felfogni, hogyan képes rá valaki, hiszen nem élhette a saját életét és mintha nem is akarta volna.
- Tehát nem... szomorú. - állapítom meg a tényt, hiszen a szavai alapján nagyon úgy fest, hogy számára egyáltalán nem az, ami szerintem meg igen. Furcsa egy helyzet, annyi szent, ezek szerint nem is akart saját életet, csak ezt a közöset a testvérével, azaz most már végül is az övé, ha a testvére nem él.
- Ezt értem is, de ettől még bezárhatták, amikor kijöttek, hogy ne értsd, hogy mi történt, bár... az a kérdés, hogy akkor milyen időzítéssel jutottak ki. - valahogy meg vagyok győződve róla, hogy valamilyen úton-módon mégis csak kijutottak onnan és akkor életben vannak, bármennyire is ő ezt nem akarja elhinni. Ez egy apró kis reménysugár és nekem már ez is elég ahhoz, hogy jobban érezzem magamat, hiszen pár órája még abban reménykedtem valamit megtudok a testvéremről, most pedig úgy fest, hogy meghalt, azaz pár perce úgy festett, de most újra van rá esély, hogy mégis megtalálhatom és nekem már ez a remény is elég egyelőre. És persze a sok negatív megjegyzés után nem meglepő, hogy rólam kérdez, hogy érdeklődik, amikor nem tűnik olyan nyitott alkatnak, akit bárki is érdekelhet. Közben mégis a testvére képes volt az enyémet szeretni, ezt már tudom és ha ők annyira egyformák akkor ez az Uther is talán képes rá, de egyelőre igen jól titkolja és igen mélyen van benne bármiféle érzés elrejtve.
- Pincérnőként igen és... még nem biztos, hogy nincs többé, mert valahogyan eltűnt és persze van varázserőm. - bólintok egy aprót és sóhajtok is egyet. Reménykedem, de tudom, hogy azt fogja mondani, hogy nincs értelme és butaság, de attól még nem fogja tudni megértetni velem, hogy ne is gondoljam így. Eddig is reménykedtem, pedig nem volt rá okom, ez nem fog hirtelen semmissé válni. - Hogy rólad? Nem sokat, csak hogy közöd volt a testvéremhez és vannak... érdekes ismerőseid, mint Nox és hogy arra van a legtöbb esély, hogy te tudsz róla valamit. - na igen épp ezért jöttem ide. Igazából én nem Uther után nyomozok, hanem a testvéremet kerestem. Nem volt okom a kelleténél többet megtudni az előttem állóról. Az volt a fontos, hogy beszéljek vele és kiderítsem, hogy a testvéremről mit tud és segít-e hogy valahogy rátaláljak, vagy van-e sejtése róla, hol lehet, netán ő is keresi és akkor betársulok, de... mint tudjuk ez már nem úgy alakult ahogyan szerettem volna.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Szomorú? – Felelem ridegen, és ingatom a fejemet. Hát ő tényleg nem fogja fel, hogy milyen nagyszerű érzés egy lélekként gondolni magunkra a testvéremmel? Csupán két testben rekedtünk, de egy céllal, egy gondolattal, hogy a hatalmunkkal kápráztassuk el a nagyérdeműt, s ha végigjárjuk a sötét mágia ösvényét, nem lesz senki, aki igazán erőteljesebb lehet nálunk. A szerelem persze közbeszólt, és ez ellen már nem tehetek semmit. Lényegében mindegy, hogy egykor melyikünk volt igazából Uther de nem is számít már. Csak az, hogy már nem leszek igazán teljes, nincs kinek védeni a hátát, ahogyan az enyémet sem védi senki. Ugyanakkor most már én vagyok a Van Horne család egyetlen örököse, minden könyv, tudás az enyém. Ez volna szomorú? Lehet, hogy ez a Marea most gyászolja a sosem ismert ikertestvérét, de én nem sajnálom Eileent. Vélának lenni sosem lehet üdvözítő, előbb utóbb úgyis valakinek az útjába kerülsz, és eltaposnak. Erre a másik, naívan értetlenkedő szöszire is ez vár.
- Jó kis meglepetés lett volna vélalány. – Pattogós válaszomban észre sem veszem, hogy pont úgy hívom Mareát, ahogyan a fivérem hívta Eileent, és ezért nekem is úgy kellett, hogy ne legyen feltűnő. – Ezek a koporsók csak kívülről zárhatóak. Gondokozz! Ki az aki azt akarná, hogy ha eltemet valakit, az ki tudjon jönni? – Már megint ingatom a fejemet, amit eltemettünk, maradjon csak a föld alatt, vagy ha új életre kel, akkor jobb is, ha valami komoly zár védi attól, hogy ismét megjelenjen az élők között. Hiszen ami halott, az már nem térhet vissza. Lehetetelen. Ezzel ha nem is akarom lehurrogni a lányt, mégis megteszem, noha a testtartásom nem erről árulkodik, szorongatom a kezét, mintha vele együtt mégiscsak tudnék osztozkodni a gyászban. Csupán.. kettőnk közül én voltam az, aki a céltudatosabb, magának valóbb alak volt, és miután a másik meghalt, elkezdtem mégiscsak hibáztatni magamat, hogy valójában mégsem jutott időnk egymásra. Itt ez a kétségbeesett lány, aki valóban meg akarta volna ismerni a nővérét, él benne a vágy, hogy jó lett volna, én pedig ridegen lekezelem. Ennek ellenére ő vigasztal engem. Furcsa..
- Egy éve.. pincérnőként? És most, hogy már nincs többé... Gondolom van varázserőd, hiszen nem is találtál volna ide.. Különben is, rólam mit tudsz? – Azért az se mindegy, hogy kinek járt el a szája, hogy velem látták Eileent. Hiszen ha van valaki, aki sokat tud rólam.. Nos gyorsan el kell tűntetnem. Viszont kérdés, hogy mi legyen Marea sorsa. Túl korai még eldönteni. Ha a kék szemek mélyére nézek, azt látom, amit Eileen esetében nem vehettem észre, hiszen nem hozzám tartozott. Vajon én képes leszek ellenállni a véla bájnak, most, hogy a másik páros halott. Vagy Mareának igaza van, és tényleg kijöttek valahogyan?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Bizonygathatja persze, hogy neki sokkal rosszabb és nehezebb, de ő legalább tölthetett időt a testvérével, én viszont világ életemben éreztem a hiányát - vagy csak bemesélem magamnak, mióta tudom, hogy lehetett volna ikertestvérem? - és már meg sem tapasztalhatom, hogy milyen lett volna, hogy milyen volt ő, nem is ismerhetem, hiszen meghalt. Ha előbb kezdem keresni, ha előbb találom meg, talán meg is akadályozhattam volna, de így... már nem tehetek semmit sem. Nem erőltetem hát végül is, hiszen nem ért velem egyet, de valahol az ő álláspontja is megérthető.
- Ez... olyan szomorú. Akkor talán te nem is Uther vagy, de már nem is tudod, hogy kicsoda? Nem is akartad sosem tudni? - gondolom úgy oldották meg, hogy ezt ne lehessen csak úgy visszahozni, hogy az emlékek ha törölve lettek, akkor törölve is maradjanak, de ez ettől még nem kevésbé durva. Na persze ez is olyasmi, amibe én aztán nem szólhatok bele és nem mondhatok róla véleményt sem, de mégis szomorú, hogy valamelyikük egyszerűen végleg ki lett törölve a világból, hogy más valaki vegye át a helyét és mindezt egyáltalán miért? Erre viszont még valami miatt nem merek rákérdezni, hiszen azt már én is láttam, hogy Uther igen komoly alak és jó eséllyel nem is szívesen válaszolna egy ilyen kérdésre és most így is eléggé sokkolódott ahhoz, hogy ne zargassam még plusz kellemetlenségekkel is.
- Talán, hogy meglepjen vissza is zárta... nem tudom. A te testvéred, te ismerted, neked kell jobban tudnod a válaszokat, de valami akkor is történt. - hát igen csak úgy nem tűnik el senki sem, ők viszont igenis eltűntek és erre kell, hogy legyen valami magyarázat és kettőnk közül Uther tűnik olyannak, aki erre választ találhat, bár talán számára is a jelenlegi helyzet sokkoló annyira, hogy időbe teljen, amíg összeszedi magát. - Hogy... mi? Nem az nem lehet, a családom sosem beszélt róla, hogy örökbe fogadtak volna. - megrázom a fejemet, mert valahogy ezt képtelen vagyok felfogni és valahogy sok lenne már ennyi információ egyszerre. A testvérem, akit kerestem halott, most pedig eltűnt és a családom nem is a sajátom, hanem valami nő, akit nem ismertem és aki ártott az ikertestvéremnek, engem pedig eldobott? Nem csoda, ha nehezen indulok el utána és kissé lekötnek a zavarosan kavargó gondolatok.
- Hogy én? - kapom fel a fejemet, miután leültem az egyik fotelbe, bár szinte már leroskadásnak is mondható ez, főleg ebben az állapotomban. - Csak élem az életemet és... pincérnősködöm időnként Londonban úgy egy éve, amióta a testvéremet keresem. - na igen előtte Olaszországban éltem gondtalan életemet, aztán megtudtam, hogy nem egyedül születtem és most úgy fest mégis egyedül maradtam és lenne mit rendeznem hiszen a családommal is tisztázni kellene ezt-azt, meg aztán ott van Londonban Ryan, aki jó eséllyel egyre kevésbé fogja érteni, hogy mi a fene folyik itt és miért vagyok olyan sokat távol, de egyelőre mégis képtelen vagyok elmagyarázni neki.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az a rész nem izgat, hogy ő is elvesztette az ikertestvérét. A saját veszteségem már csak azért is égetőbb, mert míg mi egyek voltunk jó rég óta, ez a lány, Marea, még csak nem is ismerte Eileent. Hát milyen veszteség lehet ez neki? Csupán a vágy táplálhatja a kiváncsiságát, hogy jó lett volna megismernie a másik felét. Ám a gyász mint olyan aligha merülhet fel valakivel szemben, akivel sosem találkoztunk, nem tudtuk, hogy mit szeret, és hogy mi bosszantja fel. Azon viszont enyhén meglepődve vonom fel a szemöldökömet, hogy rideg helyreutasításom ellenére is engem igyekszik vígasztalni. Különös lány, mintha túlságosan is szeretne adni.. mintha az tenné boldogabbá, ha mást annak láthat. Érdekes megközelítés.
- Ugyanolyan? Persze. – Na jó, nem vitatkozom, úgysem fogja belátni, hogy mennyire képtelenség, amit állít. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt, vagy hogy nekem mit kellene mondanom. Éppen elég sokként ért, hogy a testvérem szerelmét látni véltem, de legalább őrült nem vagyok. Alaposan felkavarta a múltat, hogy Marea itt van, az viszont elképesztő, hogy a két holtest eltűnt. Talán összefüggésben van a kettő ügy? Hallottam régen olyan varázslatról, ahol az ikerpár halott tagja az élőbe költözött, és együtt osztoztak a testek, de én ilyesmit nem érzékelek a magam részéről, így kizárnám Eileen és Marea esetében is. De mégis, most, hogy ő feltűnt, a másik kettő párolgott el.
- Mindketten Utherként éltünk, hogy fel se merüljön, hogy ketten vagyunk. Még egyszer régen egy komoly emléktörlő varázzsal űztük el a tudatunkból azt, hogy egykor melyik volt a másik, hogy ez soha ne merülhessen fel. – Így aztán nem is csupán eljátszottuk a másikat, mindketten ugyanúgy éltünk. Aztán persze a szív közbeszólt, ő Eileent választotta, nekem pedig más sors jutott, de mégis, ott kellett lennem, hogy időnként helyettesítsem. Rég volt már, az emléke mégsem múlik, olyan, mintha tegnap lett volna minden. Főleg, hogy most Mareát, Eileen külsejével látom. Különös módon viszont nem zakatol bennem a makacs gyűlölet, hogy még véletlenül se akarjak parancsolni az érzelmeimnek, csak mert nem lehet. Ettől függetlenül azért nehéz volt megemészteni, hogy talán az elmém játszik velem.
- Időzíteni? Nos.. Talán. De ez akkor sem magyarázza, hogy miért van zárva kívülről a koporsó. Innen csak egy kiút van, és érintetlennek tűnik. – Ráadásul a testvérem gondolom csak szólt volna róla, hogy ha netán mégis felébredni vágyik, és megoldották a halálos méreg problémáját. Eileen anyja igazi fúria volt, nem lehet csak olyan könnyen szabadulni a csapdájából. – Nem gondolod, hogy inkább téged fogadtak örökbe? Eileen anyja tisztavérű véla, nekem az a logikus, hogy vérrokonok voltak. A te anyád dobott el téged, nem az övé őt. – Ott hagyjuk magunk mögött a kriptát, felsétálva a dolgozószobámba, ahol a könyvek mellett bőrfotelek, és persze a jól ismert kandalló is található. Igazi reneszánsz, a Van Horne-ok stílusában. Én magam nem tudok leülni, de a lánynak intek. Közben megnyitok a vitrinből egy közel harminc éves skót whiskeyt, és mindkettőnknek töltök. – És te mit csinálsz Marea? Eddig hol éltél?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Érzem én, hogy igyekszik ügyesen odaszúrni nekem, de igazából nem veszem fel a dolgot, legalábbis egyelőre, főleg mert jelenleg nem is igen tehetek mást, hiszen első körben meg kell tudnom pontosan mi történt és persze azt is, hogy vajon van-e rá bármi esély, hogy a testvérem mégis életben van, hogy az a kóma visszafordítható és én valahogy, valamilyen módon esetleg mégis megismerhetném. Értem én, hogy neki rosszabb, hogy elveszítette a testvérét, de nekem se jó, hogy soha nem is találkozhattam vele.
- Én viszont sosem ismerhettem, nekem ez is ugyanúgy pocsék érzés. - igen azért akkor is hozzáteszem, bármennyire is hideg és nyers a kijelentése. Az én helyzetem sem olyan egyszerű, mint amilyennek beállítja, akármit is mond. A testvérem miatt jöttem, akiről eddig nem sok jót mondott, viszont már nem is ismerhetem meg, hogy netán ezeket a rossz dolgokat megcáfoljam, ami azért még pocsékabbá teszi az egész helyzetet. Értem én, hogy a testvére is meghalt, de ez még nekem is rossz, mert úgy fest, hogy ő ismerte jobban az enyémet, tehát ha tudni szeretnék róla legalább valamit, akkor sem fordulhatok már nagyon sokakhoz, mert úgy fest Uther nem ismerete igazán és hát valami jó véleménnyel se volt róla, ez süt minden megjegyzéséből és pillantásából.
- Akkor még sem gyűlölted... azt hittem utáltad, mert miatta veszítetted el a testvéredet. Neki... egyáltalán mi volt a neve? Vagy, ha ő Uther, akkor a tiéd mi? - na igen kezdem érteni, ha ő is szerette, de nem lehetett vele... azért nehéz valakivel úgy együtt lenni, hogy a testvéredé, de te csak eljátszol egy szerepet, ebben igaza van, de mégis akkor miért kellett meghalniuk? Miért nem mentette meg őket valamilyen módon, miért nem segített nekik? Nem hiszem el, hogy tényleg csak ez lehetett a végkimenetel, hogy ne lett volna tényleg semmiféle megoldás.
- De mégis van és... akkor akár életben is lehetnek. Talán rájöttek hogyan lehet megtörni, vagy időzíteni... - reménykedem igen, hiszen nincsenek itt, nincs itt egy test sem, akkor miért ne lehetne igazam? Miért ne lehetne remény, hogy mégis megismerhetem a testvéremet? Ha Uther azt mondja ide nem törhetett be csak úgy senki, akkor mégis milyen más magyarázat van? Az azért meglep, hogy a kezemet szorongatja, de nem húzom el, csak a kérdésén próbálok gondolkodni, ami a jelenlegi feszült helyzetben azért igen nehéz. - Úgy érted arról, aki örökbe fogadta Eileent? Nem sokat... a testvérem érdekelt elsősorban, csak utána minden más. Miért? - talán ebben is tévedek, de úgy tudom az anyám az anyám és otthon van, a testvérem nevelő anyjáról viszont nem sokat tudok. Megtehettem volna, hogy utána járok ez tény és való, de az elsődleges az volt, hogy Eileent találjam meg, nem az, hogy a családjának nézzek utána. Úgy gondoltam ezt majd hozza magával, ha már meg lesz köztünk a kapcsolat, hogy majd bemutat az anyjának, a családjának ő maga.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Na jó, tételezzük fel, hogy nem őrülök meg, és a lány valóságos. Ezzel még nem csökkenti a lelkiismeretfurdalást, hogy az egyik felem lényegében az enyészeté, méghozzá pont Eileen miatt. Ha a testvérem nem szeret bele oly ostoba módon a véla lányba, akkor most a másik Uther élhetne, tovább szőhetnénk a terveinket, amikre lényegében mindent feltettünk. De nem, úgy búcsúzott, hogy akkor innentől elválnak útjaink, csak mert ő követi a szöszit a pusztulásba, nekem másik sors adatik majd. Erre itt van egy Eileen hasonmás. Mi ez ha nem öngól?
- Na ez a különbség kettőnk között. Én egész életemben ismertem a másikat, és többet jelentett elveszteni, mint neked egy vadidegent. – Talán rideg és nyers vagyok, de nem érdekel. Amennyire higgadt szoktam lenni, és nem adom ki az érzelmeimet, most mégis felcsattanok. A lány túlontúl kedves, érdeklődő, valójában nem csak a nővérét keresi, engem is próbál megnyugatni a különös, angyali módon, amelyet nem szoktam meg. Én voltam a két testvér közül az, amelyik ellenállt a véla bájnak. Engem csak a saját sötét hatalmam kiteljesítése érdekelt. Erre most ez a valaki úgy bánik velem, amit lényegében meg sem érdemelnék, annyi lélek pusztulása szárad már a saját lelkemen.
- Igen, meg. Ezt már nem lehet visszafordítani. Nem, a fivérem ismerte őt úgy igazán, én csak néha eljátszottam, hogy én vagyok vele. Igazából nem sikerült túl jól, nehéz úgy csinálni, mintha szeretnél valakit, közben meg gyűlölnöd kell, mert így a könnyebb elviselni, hogy nem a tiéd. – Csóválom a fejemet, foglalmam sincsen, hogy miért mondom el mindezt. Lehet, hogy így tudok könnyíteni a saját lelkemen? Rég volt már mindez, és Marea óvatosan tépkedi a sebeket...
- Nem tudom. Sosem értettem a mérgekhez, a bájitlokhoz. Véglegesnek tűnt. – Rántok vállat, engem aztán nem érdekel, hogy Eileen várandós volt. Megtörtént, nem tudták elkerülni a végzetüket, és aligha hiszem, hogy még életünkben találkozunk a testvérünkkel. Minél előbb elfogadja, annál jobb. Vagy nem is akarja, és jó neki úgy, ha én mesélek róluk? Hm.. elég könnyedén elfogadja a szörnyű igazságot. Amint leérünk, az üvegkoporsó zárt ugyan, de üres. Varázslatommal felpattintom a zárat, hogy megtapogassam a béléseket.
- Itt kéne.. És nincsenek. Ez lehetetlen.. Innen nincs kiút. Tudnék róla. – Rázom a fejemet, de most nem roskadok magamba. Át kell néznem a testvérem legutóbb olvasott könyveit, hátha mégiscsak meglelte a választ arra, hogyan lehet ebből az időtlen álomból valahogy kiszabadulni méghozzá úgy, hogy a halálos mérget semlegesítsék. – Az anyádról mellesleg mit tudsz? – Ha az előbb ő fogdosta a kezemet, most én fogom meg az övét. Na ennyit arról, hogy én majd képes leszek ellenállni a véla bájnak...

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Az jól látszik, hogy nem lesz könnyű dolgom, hogy megértessem vele nem csak valami rémkép vagyok és nem is azért jöttem, hogy őt riogassam. Végülis ha ennyire ki van bukva akkor érthető a dolog, csak egyelőre még nem tudom, hogy mi az oka és végképp nem értem miért engem néz szellemnek, abba pedig egyelőre nem akarok belegondolni, hogy ebben az esetben a testvérem... Nem, ki kell derítenem, hogy mégis mi a fene folyik itt.
- Ikernővér igen, de ez még nekem is teljesen új, csak nem rég tudtam meg, ezért szeretném megkeresni őt. - hiszen eddig nem ismertem, de ki tudja talán mindig is volt valamiféle hiányérzetem és e miatt éltem úgy az életemet, ahogyan, és talán sok minden más lenne, ha együtt lehetnék a testvéremmel, ha már elszakítottak tőle. Szeretném megismerni, hogy vajon milyen lehet, mennyire hasonlítunk belsőleg, ha már külsőleg ezek szerint nagyon, ha ezt az Uthert ennyire sikerült összezavarnom. Ahogyan neki is engem, amikor kiderül a testvérem halott. Valahogy képtelen vagyok elhinni, amikor kimondja, csak amikor a sírboltról beszél. Az már valóságosabbnak hat.
- Sírbolt? Akkor... tényleg meghalt? Hiába jöttem? De akkor te ismerted igaz? - ismerte, tud mesélni róla, tehát ha itt vagyok a közelében talán kicsit olyan, mintha a testvérem közelében lennék, legalábbis mintha megpróbálnám megismerni és ez is valami. Persze nem az, amiért jöttem és amire számítottam, de legalább a semminél valamivel több, mintha mondjuk egyáltalán meg se találtam volna és semmi se derült volna ki róla.
- Gyereket várt? Örök álom... de ha örök álomba merült akkor nem halt meg. Nem lehet valahogy felébreszteni? - a szavakba kapaszkodom, pedig talán csak átvitt értelemben érti a dolgot és valójában a halálról beszél, de fájdalmas belegondolnom, hogy a kutatásom szinte hiába való volt, hiszen nem találkozhatom vele és nem is ismerhetem meg, bármennyire is ez volt a leghőbb vágyam. Csak megnézhetem a sírját, ami nem sok ahhoz képest, hogy beszélni akartam volna vele, megismerni őt. Mire viszont lenne időm felfogni ezt az egészet máris máshol vagyunk. Ismeretlen helyen, valamiféle alagsorban, ahol két üveg koporsó áll, de egyértelműen üresek. Értetlenkedve pillantok a mellettem álló, levegő után kapkodó alakra, mert úgy fest igen nagyon meg van lepődve, főleg hogy még a kezemet is elengedni, bár gondolom az már nem gond, ha egyszer elhozott ide.
- Itt kellene lennie? Lenniük? - persze az ő testvére is itt lenne normál esetben, ha jól értettem, de ez már más téma, főleg mert engem annyira nem érint. - De akkor hol vannak? Hol van a testvérem? Lehet, hogy... hogy mégis él? - egy pillanatra azért mégis csak felcsillan a remény. Talán mégis csak van esély rá, hogy életben van és akkor nem hiába jöttem, akkor megismerhetem őt.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Megszoktam már, hogy az én világomban akár naponta kell felülvizsgálnom a saját elmém épségét, hiszen a sötét mágia okozta károk rajtam is maradandó károkat okoznak. Hiába vagyok éltanuló a roxfort szemében, legbelül újra és újra meghalok a vérmágiáknak, és a testemen vésett rúnáknak köszönhetően. Eddig bűntetlenül tehettem meg mindezt, ám eljöhet az a pont, amikor már többé nem leszek az, akit a világ Utherként ismer. Talán nem is akarok, hiszen lassan oda jutok hogy már nincs miért, nincs kiért. Telnek az évek, a hatalmam ugyan egyre komolyabb, sötétebb, s közben sikerül lassan elveszítenem az emberségemet.
- Tuladonképpen sehogy. Ha a tudatalattim játszik velem, úgysem tudom bebizonyítani. Tételezzük fel, hogy valóságos vagy. Egy.. ikernővér? – Más magyarázat nem lehet. Mint ahogyan mi is egyek voltunk a testvéremmel, hát a sors keserű pirulája, hogy itt van valaki, akit nekem elvből utálnom kellett, csak hogy még véletlenül se alakuljon ki szerelmi háromszög köztünk. Tulajdonképpen sosem gondoltam bele, hogy mit jelentett volna nekem Eileen, mert nem lett volna értelme. A fivérem nője volt, és ebben maradtunk. Viszont ez a valaki.. Ez a jelenés nem ismerte a másik Uthert. Semmit nem tud róla. Igaz, rólam sem. Összeomlok ugyan, de a lány nem kezd el holmi démonként kínozni, nem hányja a szememre Eileen halálát, nem tesz úgy, mintha valami nemesisként kéne háborgatni.
- Akár meg is mutathatom, bár nem tudom, hogy mennyire lelkesítő egy sírbolt. – Felelem megrezzenve, hiszen az elmúlt hónapok önmarcangolása után meglepő egy érintés, mégsem húzom el a kezemet, csupán bizonygatnom kell az elmém felé közvetítve, hogy érzek még, és mindez teljesen emberi. Ha a hatalomvágy el is hatalmasodott rajtam, még mélyen legbelül, dobog a szívem. Felé fordítom zafírkék pillantásomat, és haloványan elmosolyodom, Eileen nem volt ennyire lelkes. Soha. Mégiscsak mások. Bár ha nem ismerték egymást személyesen, nem is volt összehasonlítási alapjuk, semmi ösztönző, hogy hasonlítsanak egymásra. Különös... Én szinte teljes egészében az ikrem mása vagyok. Ám csak szinte. Én élek, és még vannak terveim.
- Nem adsz túl sok választást.. Nos meg. Eltűnt, ám én ismerem a sorsát. Az anyja.. nem tudta elviselni, hogy Eileen Uthert választotta, sőt, még gyermeket is várt. El akartak menni, távol mindentől, de a vélalány anyja egy utolsó mérget küldött a lányra, aki így örök álomba merült. A fivérem.. sajnos pocsék volt a mérgek terén, nem tehetett túl sokat.. követte őt a nemlétbe. – Nem engedem el Marea kezét, pusztán kimondom a rúnaszót, s annak ellenére, hogy a Roxfortban vagyunk, alakunk megremeg, s a Van Horna kúria alagsorában termünk. Na igen, Dumbledore-on kívül nem sokan tudnak a kastély területén hoppanálni. Ám én nem is hoppanáltam, ez az egyik legkomolyabb varázslatom; a tiltott teleport. Az alagsorban van felállítva Eileen és Uther sírja. Vajon mit fog szólni a lány, ha meglátja a két testet? Azonban a dupla üvegkoporsó annak ellenére, hogy zártnak, egyúttal üresnek tűnik. Nem vagyok olyan alak, aki könnyen meglepődik, de eleresztem Marea kezét, s levegő után kapkodva hápogok..

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Valami nagyon csúnya dolog lehet itt a háttérben, ha őrültnek gondolja magát csak azért, mert lát engem, de vajon micsoda? Most már csak azért sem hátrálok meg, hiszen mégis csak komoly dolog lehet a háttérben és ha ennek köze van a testvéremhez, akkor tudnom kell. Nem ismerem őt, nem is ismertem sosem, de szeretnék tudni róla és meg akarom találni, ebben pedig jó eséllyel egyedül ő segíthet. Nem jó, ha közben megőrült, de... talán valamilyen úton módon elérhetem, hogy az őrülete mellett is válaszokkal szolgáljon nekem.
- Jól van. Ha ennyire értesz hozzá, akkor hogyan bizonyíthatnám be, hogy nem vagy őrült és én valóságos vagyok? - igyekszem higgadt maradni, ami azért lássuk be, hogy elég nagy kihívás úgy, hogy nem rég megpróbált végezni velem azzal a cseppet sem barátságos varázslattal és ezt akármikor megpróbálhatja újra. Mégis miután muszáj megtudnom, hogy mi folyik itt, meg aztán kezdem megsajnálni, hiszen úgy össze van zavarodva és annyira pocsékul fest, nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Valahogy csak kiderítem, hogy mi a fene folyik itt, legalábbis remélem. Kitartó vagyok és talán egy kis esélyt ad, ha felhozom Noxot is, bár ha a tudatalattijától tart és ismeri őt, akkor ezt is gondolom generálhatta az... nem tudom, mi lenne a megoldás.
- Nincs csapda, én csak tudni szeretném, hogy hol van. - még mindig nem hisz nekem, mégis amikor összeomlik nem riadok meg, hanem megkerülve letérdelek vele szemben és megfogom a kezét. Nem rántja el a sajátját, bár láthatóan megrezzen, de ez még nem jelenti azt, hogy támadni akarna, legalábbis egyelőre nem kap elő pálcát, vagy hasonlót. Ez már haladás.
- Igen! Most már hiszel nekem végre? - lelkes pislogással pillantok rá, hiszen talán van esély rá, hogy a végén még jobban alakulnak a dolgok, legalábbis nagyon remélem. Nem vagyok a testvérem, de tudni akarok róla, ő pedig végre legalább beszélni kezd és azt hiszem ez is valami. Az eddigi tagadásnál mindenképpen jobb a helyzet. Mégis elkerekedik a szemem és csalódottan biggyesztem le a számat, amikor meg is értem, hogy miket mond.
- Nekem azt mondták te ismerted, hogy veled volt gyakorta, de... de hogy érted ezt? Meghalt? Hogy... hogyan lehet ez? Senki se mondta, azt mondták, hogy eltűnt. Talán tévedsz és nem rá gondolsz. Én meg akartam találni, nem halhatott meg. - lassacskán a csalódottság, valamiféle kétségbeeséssé alakul, ahogyan várom a válaszát, hogy tévedett, hogy valaki másra gondolt és a testvérem életben van, csak eltűnt és úgy értette hogy halottnak gondolja, mivel már jó ideje senki sem látta, de persze ez még nem jelenti egyértelműen, hogy így is van. Akkor legalább tovább kereshetem, de ha meghalt... akkor semmi értelme sem volt az egésznek?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

A védőmágiáim egyike se jelez élőholtat, sem kíséretet. A lány aurája egyértelműen élőnek tűnik, akkor viszont csak az merülhet fel, hogy én őrültem meg. A legilimencia, amit oly előszeretettel űzök, valahogy visszacsapott rám. Hiába vagyok oly pengeéles elmemágus, ha a sajátomat nem tudom lezárni a múlt elől. Ki kellett volna söpörnöm a fivéremről, s Eileen-ről, ám úgy voltam vele, hogy ez is a lényem része. Ám a jelenlés feltűnik, és jelenleg semilyen racionális magyarázat nem jut eszembe, mint hogy valami nem stimmel. Hamarabb kellett volna elkezdenem új tanítványokat toborozni, hiszen a régiek szétszéledtek, vagy én adtam ki az útjukat, mondván nem ütik meg a mércét.
- Szép hárítás. Csak éppen ha őrült vagyok, akkor az elmém be akarna csapni. Például azzal, hogy a tudatalattim közli, hogy amit látok, az igazi.. Még ha nem is az. – Felelem ridegen, kész célom elpusztítani a látomást, bár még nincsen szívem, hogy szó szerint fizikai erőszakot okozzak. Talán ha megtöröm az álmot, akkor bele is halok. Szóval tartjuk egymást, én pedig minden tapintat nélkül közlöm, hogy ő halott, de úgy elkerekedik a szeme, hogy még én lepődöm meg jobban. Semmi ördögi kacag, amely azt hivatott lenne mutatni, hogy igen, és ez most a vég számomra, amiért megölt. Mondjuk azt nem is közöltem, hogy én öltem meg. Mert nincs jelentősége, én pusztán a végrehajtó voltam, nem a gyilkos. Inkább elfordulok a fűbe roskadva, és csupán a sötét boszorkány nevének említésekor kapom fel a fejemet.
- Nox.. És a testvéred? Mi benne a csapda..? – Itt most már vizslatom a saját érzéseimet, Nox eddig nem vert át, de hogy hozzám küldi a fivérem szeretőjének pontos mását, nem lehet véletlen. Tanítványokat kértem tőle, vajon tudta, hogy Eileen is képben volt egykor? Vagy mindez a véletlen játéka. Megrezzenek, noha nem vagyok érzékeny típus, amikor hozzámér. Az érintése valóságos, sőt, ami még inkább félelmetes, megnyugtatóan lágy. Nem is húzom el a sajátomat, noha az arcomon még megrándul az ideg.
- De igen. Akkor mégse ő vagy.. – Emelem rá zafírkék pillantásomat, találkozik a tekintetünk, ami Eileen esetében oly ritkán történt meg, sosem akartam a csapdájába esni. Most ő pillant rám, de ha jobban megfigyelem, mégsem teljesen ő. A lány csupán a mágia teremtménye lenne, vagy valóban igazat mond? Egy ikernővér? Erre mekkora esély van? Mi is egy méhben nevelkedtünk, és hát ők is? Miért pont hozzám vezetett az útja? – Nem én ismertem. Vagyis.. Én is, de nem az enyém volt. A testvéremé. Ám úgy kellett történnie, hogy együtt haljanak meg. Ennyi.. hallottad, amit akartál, most ne kísérts engem. – Nyögöm ki nehezen a szavakat, ami akár egy elküldésnek is megfelelhet, de azzal, hogy itt van, felkavar mindent, ami közel egy év után már leülepedni látszott. Akkor miért nem szúrom csak simán szíven, hogy porrá sújtsam a holttestét? Az megy nekem igazán.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Válaszokat akarok, semmi többet, arra pedig nem számítottam, hogy még az is lehet, hogy ez a végemet jelenti, hiszen a támadása cseppet sem volt visszafogott, tehát jobb ha óvatos leszek a későbbiekben is. Nem csoda, hogy azért látszik rajtam visszafogom már a mozdulataimat és a szavaimat is, de meg kell értetnem vele, hogy én nem valami démon vagyok és fogalmam sincs, hogy mi történt vele, de arról biztos, hogy nem én tehetek. Az mondjuk nem is kérdés, hogy valami durva lehet a háttérben, ha ennyire hirtelen módon reagálja le, még ha én egyelőre nem is tudom micsoda, de sajnálom őt már csak ennyiből is, pedig nem is ismerem.
- Nem tudom, hogy őrült vagy-e... de én valóságos vagyok, ebben biztos is. - erre neki is rá kell jönnie, én pedig elmagyarázom szépen, hogy miért is vagyok itt, hogy felfogja nem vagyok sem démon, sem a testvérem, sem senki, akinek képzel, pont hogy őt keresem és szeretném tudni hol van és hogyan találom meg. A szavai persze meglepnek és nem is tudom hogy hová tegyem őket. Még hogy halott... az nem lehet! Eddig eljöttem és nem kereshetem tovább, mert kiderül, hogy halott? Elkerekedik a szemem, de még sincs időm megszólalni, mert úgy ér az arcomhoz, mintha tényleg azt gondolná, hogy nem vagyok itt, és úgy riad vissza, mint aki rájön igen, de még mindig nem hiszi el. Valamit mondanom kellene, valamit tennem kellene, de a hír maga ledöbbent, de talán csak félre beszél, talán... nem is tudom. Ha őrült akkor tévedhet is. Nagy levegőt veszek hát és megkerülöm, hogy szembe kerüljek vele. Lassan, azért még mindig óvatosan letérdelek elé a fűbe, nem túl közel, de azért nem is túl távol és onnan figyelem a mozdulatait, hátha megint el akarna átkozni. Azt azért nem szívesen várnám meg.
- A testvéremet keresem, te... őt ismered. Én sem tudtam a létezéséről, csak pár héttel ezelőtt derült ki és Nox hozzád irányított, mert te ismered és... tudnom kell, hogy mi történt vele, hogy hol van. Ugye nem halt meg? - megpróbálok valahogy a szemébe nézni, sőt ha nem húzódik el, vagy rezzen meg látványosan megfogom a kezét. Nem erőltetem, mert talán megint megijed, de a magyarázat hátha elég rá, hogy felfogja végre nem vagyok sem démon, sem halott. És ha egy kicsit is jobban megnéz magának, ha egy kicsit is jobban figyel azért érzékelheti, hogy nem vagyok pont olyan, mint a testvérem. A külsőm is eltér apró nyomokban, másképp sminkelek, másképp öltözködöm és persze egészen más a mimikám is. Szinte már aggódom érte, hogy ilyen ramatyul van, főleg mert ezt én okozom, csak ugye nem szándékosan. De akkor is tudnom kell, hogy mi történt. Azt is, hogy van-e esélyem megtalálni a testvéremet, vagy... hogy tényleg meghalt. Akkor viszont mesélhetne róla, megtudhatnám kiket ismert, hátha úgy kicsit én is úgy érezhetem, hogy ismertem valamelyest.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]


Fel sem merül, hogy pont Nox küldte volna. Leginkább valami árnylénynek tűnik, sötét démonnak, aki utat talál az elmémen, s az álmaimon át a valóságba. Fogalmam sincs, hogy mennyire valóságos, egyenlőre a fekete plazmacsóvával próbálom elűzni, de félő, hogy ennél komolyabb véráldozatra lesz szükségem, hogy végleges eltűntettem. Eileen sosem volt a szívem csücske, talán éppen azért, mert a véla báj engem még taszított is, viszont valahol mélyen féltékeny lehettem, ha most a lelkiismeretfurdalás ennyire életre kelti, hogy most itt áll előttem. A fivérem ostoba volt, ahogy ez a lány is, nem tudták kezelni a kapcsolatukat. Az ikrem elfordult a kutatástól, és teljesen belelovalta magát ebbe a szenvedélyes kapcsolatba, amelynek végzetes kimenetele akadt.
- Démon? Mindegy, hogy hívod magad. Nem vagy valóságos.. Csak az őrületem szüleménye.. – Azért itt megakad a gondolatmenet, ahogyan karbafonja a kezeit, hát persze, hogy a mellei előtt, szándékosan műveli ezt velem az elmém, hogy a lüktető vágy még inkább elhatalmasodjon rajtam. Valami komoly szer kell, hogy kijózanodjak.. Akár csonkítás is. Végigfuttatom a tekintetemet a jól ismert csinos arcélen, a hűvöskék pillantáson, amely most engem vizslat. Nem úgy viselkedik, mint Eileen.. – Nekem? Sosem volt az enyém. És te ezt pontosan tudod, bármilyen kitalált néven is illeted magadat. Uther vagyok, te pedig halott, akárcsak a testvérem, akiről nem tudtad, hogy ketten vagyunk. Távozz hát, és ne háborgass többé, nem az én hibám volt, csakis a tiétek. – Felelem már közelebb lépve, mert muszáj megnéznem, hogy a tudatom mennyire ruházza fel valóságos fizikai kivetüléssel. Az illata egyértelműen az orromba nyomakodik, de bármennyire is bizonygatja, hogy ő nem délibáb, nyilván egy kísértet ezt mondaná. Kinyújtom a kezemet, és az arcához érek.. Emberi, teljesen emberi. Mégis úgy húzom vissza a kezemet, mintha a tűz ért volna hozzá, és térdre esek elfordulva a lánytól.
- Nem, nem vagy itt.. Nem fogok tovább örlődni. Távoztatok, végetek.. Fel kell ébrednem.. – Kész, úgy fest itt van számomra a vég, ha én, az egyik leghatalmasabb varázsló a roxfortban ilyen furcsa álomba esek, amiből nincs ébredés..

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem volt nehéz megtalálni, főleg hogy Nox segített benne, hogy hol keressem és lám itt is van. Ő az utolsó, aki találkozott a testvéremmel, tehát ha valaki tud róla valamit, akkor az csak ő lehet. Azt sem tudom pontosan mi volt közöttük, bár hallottam már futó pletykákat, hogy valami komolyabb. Talán ezért jön ki ilyenkor, mert még mindig hiányzik neki? Na de akkor miért nem keresi meg? Mert nem úgy fest, mint aki épp vadul próbálná fel kutatni. Én ezt teszem, pedig én még csak nem is ismertem, de mivel a testvérem tudni szeretném, hogy hol lehet. Azért mégis csak nagy dolog lenne életemben először találkozni valakivel, akit sosem ismertem, de egy méhben cseperedtünk. Azóta viszont nem találkoztunk, még csak azt se nagyon tudom, hogy milyen ember volt. Hallottam róla ezt-azt, de még sem építhetek fel egy képet mások véleménye alapján, mert az könnyen tévútra vihet. Szeretném én magam megismerni.
Ez az Uther végül csak megfordul és a pillantása... hát felettébb furcsa annyi szent. Nem is értem először, csak amikor beszélni kezd. Meglepetten pillantok rá, de még megszólalni sincs időm, hiszen egy pillanat múlva már jön a sötét csóva, ami enyhén szólva is elképeszt, és bármennyire is próbálok nem sikítani... hát nem sikerül. Ijedtemben azért csak felsikkantok és még arrébb is ugrom pár centit. Ez azért elég közel volt. Még sem moccanok jobban és távozom, mert ettől még tudni akarom mi a fene folyik itt. Persze, ha szerette, hiányzik neki és most rémálmai vannak, vagy a jó ég tudja...
- Démon? Öhm... jó lenne, ha nem művelnél ilyesmit, mert a frászt hozod rám és egyébként is... - karba fonom a kezeimet egy pillanatra, de aztán csak megenyhül a tekintetem és bár közelebb ezek után nem merek lépni, de legalább nem nézek rá olyan szúrósan. - Ennyire hiányzik neked? Na jó, Marea vagyok, Marea Savoretti és pár hete tudtam meg, hogy van egy testvérem. Azt hiszem sejted, hogy ikertestvérről van szó. Veled látták sokat és talán te láttad utoljára, ezért vagyok itt. Nem vagyok démon... se délibáb, se képzelődés, vagy ilyesmi. - még mindig nem lépek közelebb, mert ahová az a csóva becsapódott, konkrétan kiégett a fű. Akármennyire is bátor vagyok, azért még sem szeretném megkockáztatni, hogy a fű sorsára jussak. Előbb fogadja el, hogy nem vagyok veszélyes rá nézve, aztán mehet a többi. Bár nincs jó állapotban, szóval gőzöm sincs hajlandó lesz-e segíteni nekem egyáltalán, de majd ráveszem.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Erőnek erejével kell végigvezetnem a mágikus csititást az elmémen, afféle saját tudatra ható legilimencia, hogy kissé lenyugodjak. Én és az erotika.. Pedig a fülledt, buja álom oly valóságosnak tűnik, mintha még mindig itt lenne a karomban a lány. Csoda, hogy nem remegek még jobban a vágytól, ez pedig nem én vagyok. Bosszantó, hogy az ösztöneim így átvették az irányítást, és nem vagyok képes uralni azt. Holott mindig az előre meghatározott céljaim vezérelnek, inkább a Nox-szal megbeszéltekre kéne koncentrálnom. Célirányosan vissza kell térnem a romvárosba, ahova egykori mesteremet temettel el élve, s ahol további  sötét mágikus potenciál található. És már megint ugyanaz az édeskés illat. Nem tudom egyértelműen megállapítani, hogy Eileen-é, viszont oly régen volt mindaz.. S igyekeztem el is feledni, hiszen engem aztán nem érdekelt ő.. De hasonló. Valami olyasmi. Egyértelműen érezhető, hogy nem vagyok egyedül, a sötét mágikus csóva már az ujjaim között lüktet, amint megperdülök a torokköszörülésre. Ám támadásra nem kell számítanom, legalábbis egyenlőre, az élőholt jelenés most teljesen élőnek mutatja magát. Máskor amúgy zafírszín pillantásom most bíbor lángba öltözik, ahogyan kitör belőlem a düh, s ennek mágikus vonzata is van.
- Segítség? Mit akarsz tőlem démon? Tudhatnád, hogy nem érdekel a múlt. Távozz, nem szándékozom megőrülni.. – Dobom oda a sötét csóvát a közelébe. Nem azzal a célzattal, hogy megsebezzem, jó eséllyel úgyis áthatolna rajta, hiszen csak egy rossz álom. Nem követi robbanás a mágikus becsapódást, inkább olyan a varázslat, mintha elevenen falná fel a környezetét. Használtam már ezt, a sors iróniája, hogy pont akkor, amikor Eileent mentette meg a megerőszakolástól. Aztán a sors iróniája, hogy gyorsan leléptem, s a vélalány mellé a fivére társult be, a többi pedig már történelem. Na igen, a sötét varázsló hajlamos a névtelenség homályában maradni, mint tudjuk nem is éppen túl szociális alkat. Azért végigfuttatom pillantását a lány formás alakján, hiszen férfiből vagyok, s bár a véla bűbáj rám hatástalan, azért nem vagyok fából.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Nox sok mindent mesélt róla, legalább már vannak információim. Nem voltam még ugyan az iskolában épp csak érintőleges látogatások alkalmával, de sosem hosszabb ideig, de ez idő alatt sikerült egész sok mindent megtudnom a testvéremről, aki már hónapok óta eltűnt a színről. Azt mondják elment, de akkor megtalálnám, hiszen itt is megtaláltam ugye? De semmiféle mágia nem vezet a nyomára, ami nem jelent jót és nem értem mások miért nem keresik őt. A családja, vagy valaki, barátok... miért hagyják csak úgy annyiban? Azt mondták nem volt olyan sokakkal jóban, inkább magának való volt, de már ez is furcsa nekem, hiszen én sem vagyok ilyen és ha ő az ikertestvérem akkor miért lenne ennyire szöges ellentétem egyáltalán? Utána kell járnom és erre jelenleg csak egy út van, ez az Uther, aki ismerő őt, aki utolsók között találkozhatott vele, mielőtt elment volna. Ha ő nem tudja hol lehet akkor senki sem és pont e miatt belőle kell kiszednem. Azért róla is tudok ezt-azt, különös alak, nem biztos hogy jó ha egyből kérdésekkel kezdem el bombázni. Óvatosnak kell lennem, szépen fokozatosan és meglátjuk, hogy mire sikerül majd jutni. Remélem, hogy elérem, amit akarok és kiderül hol lehet a testvérem.
Halkan köszörülöm meg a torkomat, amikor közelebb érek. Megláttam az udvarról, hogy érkezik, így hát egyszerűen csak követtem a célhoz, a fához, ahol mintha magában motyogott volna és hát láthatóan nincs a legjobb passzban. Nem akarom ettől még megijeszteni, főleg mert nagyon úgy tűnt az elbeszélések alapján, hogy közte és a testvérem között valami komolyabb is volt, ami még nagyobb esélyt ad rá, hogy tudhat róla valamit.
- Bocs... kellene nekem egy kis segítség. Azaz nem is kevés, elég sok. Uther vagy igaz? - gőzöm sincs róla, hogy az hogy ikrek vagyunk a hangunkra is hat-e, vagy csak másra. Nem vagyok olyan, mint ő, ezt sokan mondták. Jellemben sem, és mondjuk nem is olyan parfümöt használok és persze a külsőkben is vannak eltérések. Na nem születési, hanem az öltözködésünket tekintve. Én azért elég kihívóan öltözködöm, most is csak egy lenge nyári ruha van rajtam, ami tökéletes a kora nyári időjárás fényében. Olyan takar is, meg nem is típusú, de azért inkább igen. Nem kivágott, inkább lenge és szépen mutatja a formákat, ahogyan időnként lengedez a szél.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ismét az a furcsa álom.. Meglehet a Roxfort az oka, az utóbbi hetekben gyakorta időzöm itt, folytatni akarom a kutatásaimat, s ha Nox beváltja az igéretét, Lioneah mellett további tanítványokkal gyarapodhat a paletta. Több szem pedig többet lát. Mindenképpen érdemes beavatnom másokat legalább a tudásom bizonyos részleteibe, mert egyedül nem boldogulok. A fivérem azt hitte, hogy ha csak egy valakire koncentrál Eileen személyében, akkor majd boldog lesz. Én nem kötöttem le magamat évekig Ruth mellett, s lám, mikor megtettem, mit is értünk együtt? A lány fél évvel a testvérem és a véla pusztulása után távozott, amolyan látjuk majd még egymást felkiáltással. Azóta sem keresett, és én sem őt. Talán ez így van jól. Hasonló személyiségek vagyunk, akik felperzselték volna egymást. Vissza tehát a könyvekhez. Azaz csak visszavágynék, mert a különös éjféli lidércnyomás megint rám tör. Hiába vagyok legilimentor, nem tudom lezárni az elmémet a múlt nyomása alól. Lassan még az is felmerül bennem, hogy valahogy visszatérek az időben arra a pillanatra, amikor az öcsém, az az ostoba kölyök megismerte a vélát, mert most évek után rámtör az emléke, és magamról álmodok, meg arról a lányról. Eileen-nel úgy kellett viselkednem, mintha az ikertestvérem lennék. Elkerülhetetlen volt ugyanis, hogy mindig ő legyen vele, néha nekem is be kellett ugranom. Ki nem állhattam azt a lányt, a túlságos önteltségével, s nem értettem, hogy a másik mit is szeret benne. Ami viszont még idegesítőbb, most, hogy halott, mégis utat talál hozzám az álmaimon át. Valahogy véget kell vetnem ennek, mert teljesen elvonja a figyelmemet. Felülök az ágyban, s kikászálódom. Adja az ég, hogy senkivel nem futok össze lefelé az udvarra menet, mert isten a tanum, darabokra szedem. Kimászom a párkányra, s kitárom a szárnyaimat, a rúnákból font lebernyeg jótékonyan ül fel a szélre, s pár pillanttal később már a földet tapodja csizmás lábam. Még most is lüktetek a vágytól, amit az a torz álom hozott rám. Igen, itt találkoztak, annál a fánál. Ki kell írtanom a létből mindkettőjük emlékét, különben rám fognak telepedni. A sors iróniája, hogy nem kívülről láttam őket, hanem én magam öleltem azt az ostoba ribancot..
- Tiszta őrület.. mire képes valaki.. csak azért.. – Dünnyögöm, hiszen úgysem hallja senki. Lehúzom a kesztyűimet, valamilyen mágián tűnődöm, rombolni vágyom, hiszen az édeskés parfümillat még mindig itt van az orromban, mintha csak valóságos lenne a lány léte.