2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Lorelai McGregor Születési hely és dátum: Lawrence, Kansas, 1979. július 8. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Arapapagáj Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Busszúálló Képesség: Vérfarkas *meghajol a mázli faktor előtt* Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - született tehetség, Bűbájtan - kiemelkedő, Mugliismeret - tehetségtelen Kihez tartozol: Peter, Dane, Alyssa
Jellem: Az emberek változnak, hát én is változtam, méghozzá gyökeresen, méghozzá két személynek köszönhetően. Megtehetném, hogy csak egyiküket hibáztatom, de szó sincs róla, mindketten tehetnek róla, a vetélkedésük az életembe került, még ha valójában élek is, de nem sokon múlt és a valódi életemet, a múltamat kénytelen voltam eldobni mire egyáltalán felépültem, de csak sorjában. Már nem vagyok az a szőke, kedves és aranyos kislány, aki kiskorában imádta a szoknyákat, a kopogós cipőt, a loknikat és persze érte is oda volt mindenki. Ez a lány, Lori már a múlté, elveszett és kétlem, hogy valaha is visszatérne. Most már kemény vagyok, mert annak kell lennem, erős, mert azzá tett az élet és eltökélt, mert másképp nem vihetem véghez a bosszúmat. Alyssa nem ért egyet, de nem érdekel. Hálás vagyok a segítségéért, de nekem kellett megküzdenem azért, hogy felépüljek, hogy újra képes legyek lábra állni, hogy megerősödjek, hogy egyáltalán emlékezzek arra mi történt. Hosszú hónapokba telt, fájdalmas és kínkeserves hónapokba. Ott volt a kezdeti letargia, a kétségbeesés, voltak pillanatok, amikor közel voltam hozzá, hogy feladjam, de Alyssa segített és most már nem mondhatja azt, hogy nem ezért tette, most már nincs más út. Tönkretették az életemet piti kis féltékenység és vita miatt, hát... most visszaadom a kölcsönt.
Kinézet, megjelenés: Szőke haj, barna, szinte már fekete szemek, ezeket látod meg elsőként, ha meglátsz és ha az ellenségem van ezeket látod utoljára is. A tekintetem vad és eltökélt, az arcomon jó ideje nincs helye mosolynak, még csak egy cseppnyinek sem. Még a kisebb sikereim sem váltották ki, a nevetés pedig végképp távol áll tőlem, de nem is sírok. Az efféle végleteket száműztem az életemből. Hűvös vagyok és kimért, amit a tartásom is tökéletesen tükröz, mely mindig feszes, ugrásra kész, mint az áldozatára leső ragadozónak. Nem vagyok valami magas, sőt inkább alacsony a magam 161 centijével, de ez nem von le az erőmből. Edzettem, sokat, szálkás vagyok, izmos pont amennyire kell, amihez a vérfarkas lét is hozzáad valamennyit. A ruháim többnyire az egyszerűség és a kényelem felé hajlanak, nem szeretem már az üde színeket, nem hordok szoknyát, a farmert és a szimpla pólókat részesítem előnyben. Egyedüli ékszerem egy karkötő, még a nővéremé volt, a halála után rám szállt, bár kérdezhetnéd miért tartottam meg, ha egyszer valahol ő indította útjára ezt az egészet... de vannak dolgok, amikbe nem érdemes mélyebben belemenni. A sötét színeket kedvelem, általában feketét viselek, ezen legalább nem látszik meg a vér.
Előtörténet: Tudod minden ember életét különböző személyek és azok tettei és cselekedeti határozzák meg. Az én életem is pont ugyanilyen. Nem azért lettem az, aki vagyok, mert ilyennek születtem és nem is azért, mert a saját tetteim alakítottak. Azért lettem ilyen, mert mások ilyenné tettek, szépen fokozatosan változtam meg nekik köszönhetően és lettem az a kemény nő, aki most vagyok és ezen már igen nehéz lenne változtatni, hiába próbált már meggyőzni róla az életemben lévő jelenleg egyetlen személy, aki pozitív, hogy vannak még az árnyoldalon kívül is pozitív részei az életnek, én ebben már nem hiszek. Ha egyszer elindulsz a lejtőn... onnan már csak lefelé van tovább. Na, de akkor menjünk szépen sorban.
1. Leslie Nos hát Leslie a nővérem. Tudod akadnak jó testvérek és akadnak olyanok is, akiknek soha sem sikerül megtalálni a közös hangot, mert annyira nagyon különböznek. Hát ez ránk is igaz volt, pedig rendes családban nőttünk fel, szerető szülőkkel, vidéken egy farmon, minden olyan igazán idillinek tűnhetett volna csak hát a nővérem soha sem szerette az idillt. Ezért is történhetett meg, hogy lelépett, miután engem már épp eleget szekált, hogy nem vagyok elég belevaló és vehemens, ő pedig tizennégy évesen eltűnt otthonról, egyszerűen otthagyott mindent és kész, hiába voltam én akkor még csak tíz, de őszintén szinte nem is hiányzott, hiába loholtam annyit a nyomában azért mégsem volt olyan rémes, hogy nem pöckölt le folyton, hogy nem kellett a nyomában loholnom, hogy aztán faképnél hagyjon. Végül is úgyis hamarosan kezdtem az iskolát, jobb is volt talán, csak hát persze a szüleink akadtak ki. Ez volt az első húzása, anyuék neki köszönhetően váltak el és ez csak az első volt a sok közül, ami végül magával hozta az én megváltozásomat is.
2. Peter Peter... oh Peter! A gyerekkori legjobb barát, az a típus, akiért megdobog az ember szíve, igazából minden lányé és akire persze olyan sokan féltékenyek voltak már gyerekkorunkban is és aki miatt olyan pocsékul éreztem magamat, amikor egy évvel korábban nálam elkezdte az iskolát. Főleg, hogy Leslie is akkor lépett le, aztán Peter is elment tanulni, én pedig ott maradtam és bár kaptam tőle épp elég levelet az nem volt ugyanaz, mint amikor együtt néztük a tetőről a csillagokat, vagy épp a szüleink legnagyobb ijedtségével órákkal később értünk haza, mint kellett volna, mert kint ragadtunk a mezőn, hogy a csillagokat számolgassuk. Tudod Peter volt az a srác, akibe minden lány menthetetlenül beleszeret és ez velem sem volt másképp, főleg miután én is elkezdhettem a Roxfortot a szüleim utánajárásának hála és onnantól már többet lehettünk együtt. Persze neki fogalma sem volt róla, hogy én hogyan érzek, legalábbis sokáig biztosan nem, én pedig nem voltam olyan bátor, hogy elmondjam neki mi lett a barátságból, hogyan alakult gyerekszerelemmé és hogyan lett lassan annál is jóval több, ő pedig valahogy magától egyszerűen nem vette észre. Megmaradtam a szemében annak a cuki kis szőke két copfos kislánynak... nagyon sokáig.
3. Dane Dane... ő részben olyan, mint Peter és közben mégis homlokegyenest más, legalábbis én sokáig azt hittem, amíg ki nem derült, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Őt már a Roxfortban ismertem meg és igazság szerint fogalmam sincs, hogy miért figyelt fel rám. Már akkor is sötét alak volt, az előtt is, hogy bármilyen viszonyba is kerültünk volna egymással, jó eséllyel e miatt nem barátkoztam vele odahaza és persze arról se tudtam semmit, hogy ő is azok között a srácok között volt, aki megszökött otthonról, amikor Leslie is és igazából még a mai napig nem tudom, hogy vajon a tettének köze van-e ahhoz, amit a nővérem tett vele... Már igazából nem is érdekel, Dane aljas és alávaló és soha nem is fog megváltozni és kell végre valaki, aki megállítja őt. Tudod igazán az volt a legmeglepőbb vele kapcsolatban, amikor Peterrel kezdett barátkozni és az még inkább, hogy bár volt, hogy a hideg kirázott tőle mégis ő felfigyelt rám, nem a két copfos kislányt látta bennem, mint Peter. Talán szándékos volt, talán Petert akarta már akkor is bosszantani vele... gőzöm sincs. Furcsa egy barátság volt az övék mindig is, olyan érthetetlen és megmagyarázhatatlan fajta, aminek nincs semmi alapja és mégis létezett.
4. Leslie, Peter és Dane Mint már sejtheted ez a három ember volt, akik az életemet megváltoztatták külön-külön és közben együtt, hiszen egymáshoz is elég sok közük van. Vegyük azt az apró tényt, hogy Leslie volt az, aki Danet azzá tette, ami, ő változtatta vérfarkassá, a nővéremtől kapta az átkot, na nem mintha annyira gyűlölné, legalábbis én sosem láttam rajta egy pillanatig sem ilyesmit, de ne szaladjak ennyire előre igaz? Tehát Dane vérfarkas lett, két éve azon az otthon töltött ominózus nyáron derült csak fény rá és ez persze kissé kikezdte Peter és Dane barátságát. Említettem már, hogy Peter vadász családból származik. Nem igazán kedvelik a vérfarkasokat, vámpírokat és a hasonló átkozott lényeket, sőt... kimondottan irtják őket, de sosem gondoltam volna, hogy Peter ezt ennyire... véresen komolyan veszi. A dolog elég zavarosan alakult, hiszen Peter csak akkor jött rá, hogy nem csak a két copfos szőke kislányt látja bennem, amikor Dane már javában észrevett bennem valami többet is, csak hát akkor még naiv voltam kellően ahhoz, hogy bár vonzó volt Dane folyamatos udvarlása, amikor végül Peter kinyitotta a szemét mégis csak ő volt az, aki felé a szívem húzott. Azt hiszem e miatt történhetett meg, ami megtörtént, ezért tette Dane, amit tett, mert nem mellette döntöttem és ezt képtelen volt elviselni, Peter pedig... Azt hiszem Peter világ életében vak volt, azt sem látta meg, hogy szeretem, azt sem látta meg, hogy Dane mennyire veszélyes alak volt már a vérfarkassá válása előtt is és persze ez okozta... az én vesztemet, mert az egészből én jöttem ki rosszul. Leslie miatt, vagy Dane miatt, netán Peter volt az oka? Nem, így mindhárman együtt okozták a majdnem halálomat, amikor az első átváltozásom fájdalmaival megküzdve Dane harapásának hála Peter a szívembe... azaz majdnem a szívembe mártotta az ezüst pengét. Tudom, ő azt hiszi, hogy ott és akkor végzett velem, de a sors nem volt egyikünkkel sem ilyen könyörületes, ugyanis túléltem, bár nem sokon múlt és ha nincs Alyssa... no, de ez már az ő története, nem keverhetem a többiek közé, főleg hogy ő tényleg nem említhető egy napon azokkal, akik a majdnem halálomat okozták.
5. Alyssa Mint már említettem, ha Alyssa nem lenne, akkor már én sem lennék, akkor most joggal hinné azt Peter és Dane, hogy meghaltam, de nem... úgy fest, hogy nem érték el, bármennyire is igyekeztek a féltékeny kis játszmáikkal, de végül nem leltem a halálomat azon a fájdalmas éjszakán a fák között. Reggel, kora hajnalban Alyssa talált meg, bár gőzöm sincs, hogy mit keresett ott, arról sem én hogyan jutott el egyáltalán egy lakott terület közelébe, de talán vérfarkas alakban még egy fokkal több volt az erőm, aztán a hold elbújása után visszaváltozva, már csak a sérülés maradt, az első átváltozással magával érkező gyengeség és talán, ha csak fél órával, vagy percekkel később érkezik én már nem is lennék életben. Elvéreztem volna, hiszen már akkorra kihűltem majdnem teljesen, amikor megtalált. A gyógyulás pedig nem volt könnyű, pedig azt hinnéd, hogy elég egy varázslat, de ez nem ilyen egyszerű, főleg ha ezüst tőr sebez meg, főleg ha a szíved is meghasad és nem érzed az erőt magadban, lélekben sem, hogy küzdj az életben maradásért. Lássuk be az ölt meg majdnem, akit szerettem egészen gyerekkoromtól fogva, akiről azt hittem a legjobban ismerem és egy olyan valaki miatt tette, aki oly sokat udvarolt nekem, aki talán a nővérem miatt művelte ezt az egészet, aki vér a véremből... Csoda, hogy hosszú hónapok, újabb holdtölték, immár farkasölő főzettel megborítva, kellettek ahhoz, hogy képes legyek talpra állni? És ez még semmit sem jelentett, a talpra állásom után is rengeteg időbe telt, mire összeszedtem magamat annyira, hogy képes legyek ténylegesen tenni is valamit és hogy mi volt az, ami ehhez erőt adott. A bennem lassan kialakuló harag, a düh, ami egyre erősödött, ami lassacskán a több érzést elnyomta és a mélybe taszította, ami segített, hogy erősödjek, eddzek és összeszedjem magamat. Lassan a keserűség és a fájdalom maró gyűlöletté formálódott, bosszú szomjjá, mert tudtam, hogy kik miatt kerültem ide, hogy kik okozták majdnem a halálomat és akármit is mond Alyssa másképp nem álltam volna talpra. A harag adott elég erőt hozzá, egyedül a düh táplált és erősített meg és már nem is akarok elszakadni tőle, vagy túllépni rajta. Szenvedtem miattuk, épp eleget szenvedtem, hogy visszakapják mindketten kamatostul!
Nahát, én is megjöttem Nagyon-nagyon-nagyon tetszik a karakter, amit alkottál Igaz, hogy bosszút állni jött a Roxfortba, de az ilyesmi állandóan előfordul, szóval nem gáz A testvéres fordulat elég ötletes, számomra külön bejön a dolog. Bejön a hölgyemény stílusa, főleg ahogy a régi énjéből átfordulva vált át egy másik személyiségre, bár ez a történteket tekintve nem csoda. Szóóval: nem tartoztatlak, menj, játssz, állj bosszút, Peter már vár
Peter halott, immár egy éve lassacskán és hogy ezt akartam-e? Végül is nem tudom megmondani. Nem volt közöm hozzá, eljöttem és annyiban hagytam ezt az egész bosszú témát. Azt hiszem megértették és azt hiszem épp eleget szenvedtek a miatt is, hogy azt hitték miattuk haltam meg, ahogyan az is épp elég kínzó lehetett, hogy visszatértem és megváltoztam újfent miattuk és most Dane éli az életét, ami veszély és menekülés lesz amíg csak valaki utol nem éri. Peter pedig igen korán rá kellett, hogy jöjjön ez a fajta élet nem neki való, mert nem jó benne, mert... igen korán ott hagyta a fogát. Hogy sajnálom-e? Talán, amikor a hírt hallottam, de azt hiszem azon az estén, amikor Peter azzal az ezüst tőrrel kis híján szíven szúrt, mintha kivágta volna belőlem az efféle mély érzéseket. Igen hamar elmúlt és tovább léptem és nem gondolok rá, rájuk azóta sem. Ezért is jöttem el, döntöttem úgy, hogy jobb nekem, ha minél messzebb vagyok és még jobb, ha nem is megyek Anglia közelébe sem, sőt a legjobb, ha mozgásban maradok. Így alakult az egész és persze egy kis szerencsének hála, ami úgy fest másodszor is mellém állt (hiszen azon a végzetes estén végül nem haltam meg azt is vehetjük igen nagy mázlinak) mostanra már tapasztalt nyomkövető lettem. Meg van hozzá az orrom... ha mondhatjuk szó szerint, hiszen vérfarkas vagyok és bár fiatal, de miután az életem... az új életem teljes egészét arra tettem fel, hogy ráleljek azokra, akik miatt majdnem meghaltam egész jó lettem benne. Ha pedig jó vagy nem kell magadat reklámozni, megtalálnak azok, akiknek szüksége van rád, akik fizetnek azért, hogy megtalálj másokat, vagy... eltüntess másokat. Na nem mondom, hogy bérgyilkos lennék, inkább vagyok nyomolvasó, de van az a pénz és ha meg van a megalapozott és megfelelő ok... Nem, addig még én se facsarodtam ki, hogy csak úgy akárkivel parancsra végezzek, de nem üt szíven, ha egy gazemberrel meg kell tennem, mert teszem azt nem hajlandó velem tartani és szembenézni a bűnei következményeivel. Ez lettem én, valahol a szakadék szélén, a bosszútól már távol egy olyan életet élve, ahol nincs én, csak mások vannak, mások bosszúja, mások gondjai, mások ügyei, amikkel én foglalkozom, mert más nem tesz elég határozott lépéseket a megoldásért.
