2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Kathrina Andreev Születési hely és dátum: 1999.03.15. Csoport: Griffendél Patrónus: Csincsilla Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Jósmágia kiemelkedő, számmisztika kiemelkedő Kihez tartozol: Nicholas Smith
Jellem: Eredetileg figyelmes, és gondoskodó lány voltam, legalábbis apa haláláig, onnantól kezdve kerültem rossz társaságba, és hittem el magamról, hogy nem érhet semmi baj. Ért. Olyasmi, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet, és egyúttal a jellememet is. Blaise Thompson mindent elvett tőlem, ami egykor fontos volt számomra, és az anyám, ahelyett, hogy mellém ált volna, nem hitte el, hogy mi történt, nem véletlen, hogy öngyilkos akartam lenni. Még ahhoz is gyáva voltam igazán, nem csoda, hogy nem sikerült. Manapság begubózódok, komoly vagyok, próbálok a tanulásra koncentrálni, ami sárvérűként egy elit iskolában nem megy éppen a legkönnyebben. Ritkán vannak barátaim, többnyire szintén különcök, akiket kivet a diákközösség, és végül hozzám csapódnak. Hiába próbálnék visszaváltozni azzá, aki voltam, ez nem megy túl gyorsan, gyakran visszaesek, hogy ne foglalkozzam senki mással, csakis magammal. Egyedüli örömöm Nicolas, a mostohatestvérem, aki szerencsére észre sem veszi, hogy mennyire tetszik, hogy jókat derülök legbelül a kisfiús poénjain, amik nagyon ülnek, de mindaz, amit mutatok, az rendkívül fagyos, és komoly. És hidegen hagy, hogy mennyire lenézi a családomat, lássuk be, én is magunkat.
Kinézet, megjelenés: Hollófekete hullámos fürtök omlanak lágyan a vállamra, míg a szemeim smaragdzöldek. Hófehér, szinte porcenlántiszta bájos arcom van, amely kislányosan tekint bele a nagyvilágba. Ha bárki is tudná, hogy az ártatlan külső maszkja mögött mennyi vívódás van, bizonyára menekülne, legalábbis kétkedve fogadná az összes lépésemet. Ha nem is szó szerint, bántok mindenkit, de mégis, azt szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre, meg hogy a külső legtöbbször harmonikusan tükrözi a belsőt, ám esetünkben látható, hogy mennyire fagyos vagyok, olyan lány, aki nem tud alkalmazkodni, leküzdeni az akadályokat, vagy bármit megtenni, amit várnak tőlem. Mintha valami miatt direkt makacsul ellenszegülnék még azoknak is, akik jót akarnak.
Előtörténet: Már közel négy év telt el, én mégsem tudtam napirendre térni Blaise tette felett. Azon a halloween-i bulin minden megváltozott, az egykor életvidám lányból ez a roncs lett, csupán a külsőm olyan, mint az övé volt. Azzal a kivétellel, hogy a csuklómon csúnya vágást rejt el a karperecem, amit csak fürdéshez és alváshoz veszek le, de nem kellenek a szánakozó tekintetek. Évek teltek el a Beauxbatonsban úgy, hogy nem hitt nekem senki, még a saját anyám sem, aki közben feleségül ment egy új férfihoz.. Cédának lettem kikiáltva, aki biztosan csak hazudik az éltanuló fiú ellen, aki majd komoly karriert futhat be. Fel sem merült, hogy netán ő hazudik. Visszavonatták velem a vádakat a békesség nevében, így viszont tényleg úgy tűnt, mintha hazudnék. Nyomoromban egyedül azok a furcsa hétvégék jelentették a felüdülést, amikor anyám az új férjével vacsorapartit adott, ahol a mostohabátyám is jelen volt. Na igen, ők nem tudtak az előéletemről, csak azt, hogy állandóan rossz a kedvem. Pedig Nick mindig olyan édes, és humoros, csak én ezt nem mutatom ki, de ha értelmesen alakult volna az életem, bizony fülig bele lennék esve. Talán ez így is él, csak elnyomom magamban, mert semmi értelme nincsen. Végre véget ért az iskola, az első egyetemi tanévemet pedig a Roxfortban kezdem, ahova ő is jár. A szüleink máris össze akarnak minket párosítani, hogy majd a bátyus segít nekem beilleszkedni. Na nem, abból aztán nem kérek, szépen elintézem én magam a dolgaimat, nem vagyok rászorulva senkire, főleg nem egy olyanra, aki állandóan meg akar nevettetni az akaratom ellenére is. Csak szépen meg akarom húzni magamat, hogy senki ne vegyen észre.