2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Destiny Shay Születési hely és dátum: 1967. október 29. New Orleans, USA Csoport: Varázshasználó Patrónus: Cickány Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Fotós, fotóriporter Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Számmisztika - kiemelkedő Kihez tartozol: Declan
Jellem: Kívül... belül... a legtöbb ember más, ha arról van szó, amit a világnak mutat és arról, amit a négy fal között a tükörnek. Én is más vagyok. Világ életemben nagy volt szám, kiálltam magamért és elértem, amit akarok. Nagy az akaraterőm, a lelkesedésem és tudom, hogy csak úgy érhetek el célokat, ha mindent megteszek értük. Ha fel kell adnod az A tervet és egy B-re váltasz, akkor egyszerűen csak nem tettél eleget az A-ért, ezt tartom, szóval soha sincs B tervem, vagyis... eddig nem volt. Végül is most sincs talán, csak az A egyelőre még nem teljesen kristálytiszta, de már alakul. No, de a lényeg, kívülről egy akaratos, kissé makacs, de életvidám nőt látsz, ha rám nézel, és hogy mi van odabent? Valami hasonló, csak más módon. Makacsul ragaszkodom az élethez, és pont e miatt van néha dühkitörésem, amikor jön a remegés, mert olyankor képtelen vagyok irányítani, nem én vagyok a főnök, csak történnek a dolgok tőlem függetlenül. Én akarok lenni, aki irányít, a saját testem... az enyém, iszonyú kiborító, ha nem az én kezemben van a gyeplő.
Kinézet, megjelenés: A hajam hosszú, szőke, göndörödő, gyakran hordom kiengedve, kivéve, ha fontos munkám van, akkor idegesít, ha zavar, vagy az arcomba fújja a szél. Viszonylag magas vagyok az átlag nőkhöz képest, 179 centimmel azért kiemelkedem, főleg ha még magassarkút is veszek hozzá, bár ez utóbbi viszonylag ritka. A szemem kék, az alkatom sportosan vékony, de hát ez nem meglepő nem mindig van időm normálisan enni. A ruháim többnyire a lezser és kényelmes felé tendálnak, egyszerű farmer, szolidabban, de azért nőiesen kivágott felső és mint említettem ritkán hordok magassarkút, nem igazán a kedvencem, valahogy nem szoktam meg sosem.
Előtörténet:Az életed fejezetekből áll, épp mint egy könyv. Vannak benne szomorú részek és vidámak, izgalmasak és unalmasak és persze riasztóak és békések is, de attól még fejezetekből áll. Ezekből a kis részekből áll össze a kerek egész és ritka esemény az, amikor valakivel mindet megosztod belőle, a legtöbbeknek csak egyet-egyet, másoknak néhányat és többnyire csupán egyetlen embernek fedsz fel mindent... ő az a kivételes személy, aki erre tényleg érdemes...
Család nélkül, magányos a lét Az apámról semmit sem tudok, soha nem is hallottam róla és már nem is hiszem, hogy valaha fogok. Talán a születésem előtt eltűnt, vagy utána, jó kérdés, nem emlékszem rá. Anyáról is csak halvány emlékeim vannak. Hat éves koromban tüdőgyulladás vitte el. Igen kérdezhetnéd, hogy ez hogyan lehetséges a mai modern korban, de tudod azoknak az embereknek van mindig könnyű dolguk, akiknek elég a pénze, nekünk pedig sosem volt. Anya kénytelen volt dolgozni és addig húzta az egészet, amíg nem volt már visszaút, de... tudjátok ez jobb is így, de erre majd még később térek ki, az egy... másik fejezet, bár lehetséges, hogy a betegségemet nem tőle örököltem, mert nem emlékszem, hogy rajta lettek volna olyan jelek, mint rajtam valamikor is.
Az árva... egyszerűen csak családtalan Nem leszel hirtelen több azért, mert árvaházba kerülsz, nem lesz az az új családod. Ott mindenki csak arra figyel, hogy valahogy boldogulni tudjon. A saját érdek számít, az hogy családhoz kerülj, az hogy valaki felfigyeljen rád, az hogy ne ártson neked senki, hiszen néha még az utolsó szelet kenyérért is hatalmas harcok voltak. Ha nem voltál elég erős, elég akaratos, akkor esélyed sem volt. Ez... így működik, aki pedig azt hiszi, hogy nem, csak valami buta álomvilágban él. Én megtanultam megvédeni magamat, megoldani, hogy az életem jól alakuljon, mert én teszek érte, nem hagyni, hogy elnyomjanak és kiállni magamért. Ha innen nézem ennyi értelme volt, az árvaház megnöveli benned az életösztönt, vagy ha nincs... hát rettenetes évek elé nézel.
Az kemény akarat sikerült szül... idővel Nem mondom, hogy könnyű volt, bár a varázslóiskola, ahová bekerültem 11 évesen javított valamennyit a helyzeten, de attól még nincs család mögötted, nincs háttér, a helyzet nem változik tőle gyökeresen. Amikor kikerülsz a nagybetűs életbe, mert nagykorú lettél és az iskolának is vége és onnantól egyedül kell megállni a lábadon, nincsenek szülők, semmiféle háttértámogatás... hát az nem könnyű. Kérdezhetnéd, hogy nem lettek-e nevelő szüleim... hát nem. Hat évesen kerültem be és miután elég vadóc voltam nem nagyon voltak lelkes jelentkezők, akik pályáztak rám. Egy család próbálkozott, azt hiszem nyolc éves koromban, de kb. egy hétig voltam velük, mert hát... finoman felrúgtam a kutyát, mert nekem akart jönni. Komolyan nem az én hibám volt! No, de a lényeg. Tudtam mit akarok csinálni, csak elérni volt nehéz. Tizennyolc évesen kezdtem el dolgozni, azóta nem sokat pihentem, nem volt rá lehetőség. Voltam már sok minden, pincér, kiadónál futár, pizzát is szállítottam biciklivel, szóval elég jó erőben voltam mindig is. Fotózás... művészet, mindig is ez volt, ami vonzott. Ne kérdez miért, valahogy csak ez érdekel.
Ha túl magasan szállsz... evidens, hogy le fogsz zuhanni Sok munka, kevés alvás, kimerültség, de meghozta a gyümölcsét. Elvégeztem a fotósképzőt és még egy gyakornoki állást is sikerül szerezni a Reggeli Prófétánál, ami persze azt vonta maga után, hogy költöznöm kellett, nem is keveset, nem is kis távolságba. Tehát azt mondhatnád, hogy az életem mesésen alakult a kezdeti nehézségek ellenére is. Hát... tudod ilyenkor jön az a bizonyos fekete leves, vagy a nagy pofon az élettől, a mélypont, a zuhanás... mindegy hogyan fogalmazunk. Huszonhat voltam, amikor az első gyengébb tünetek megjelentek. Akkor még próbáltam nem tudomást venni róla, de sokáig nem zárattam ki. Az első röpke kézremegések elmúltak és pár hónapig semmiféle jele nem volt, hogy újra kezdődne, majd végül... durvább lett. Változó, hogy mi váltja ki, van hogy magától jön, van hogy az ingerültség, a stressz teszi, de a vége ugyanaz, elveszítem a kontrollt és nem tudom leállítani. Parkinson-kór, első stádium, ami nagyon ritka ilyen fiatal korban. Hát kösz... ez engem nem kifejezetten nyugtat meg. Elkezdődtek a próbálkozások, de a mágia sem old meg mindent, évről évre más kezelés, vagy több, épp amit az gyógyítók ki tudtak találni. Az a helyzet, hogy remegő kézzel fotózni... rendkívül nehéz, ezért rengeteget olvastam utána a témának, mert muszáj volt.
Bezárkózva Van, amikor nem tehetsz mást, mint hogy úgy teszel, mintha minden rendben lenne. Az kollégák a lassan elmart barátok semmiről sem tudtak, mert nem tudhattak. Kifelé azt mutattam, hogy minden rendben, befelé viszont... kínzott a tény, hogy mintha csak az élet folyamatosan sújtani akarna, újabb és újabb csapásokkal, pedig nem tettem rosszat, amiért ezt érdemelném, akkor mégis... miért? Ez az a kérdés, amire soha sem kapsz választ és amit egy beteg ember a legrosszabb napokon tesz fel magának és... csak lóg a levegőben és a helyzeted mit sem változik... pech igaz? Ez a legjobb szó rá... peches típus vagyok.
A nagy megvilágosodás A megoldás... soha nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű legyen... vagy hát a maga módján. Persze tanultam én is még az iskolában róluk, de nem sokat és ez nem az a téma, amit az ember sokat boncolgat, ezért sokáig fel sem merült bennem, aztán egyszer csak bevillant. Csak egy pillanat volt, kihallgattam egy beszélgetést, láttam valami furcsát, aminek aztán utána néztem. Nem vagyok szkeptikus alkat, de ezt a vámpír dolgot így is nehéz volt emészteni, hogy ez talán tényleg segíthet rajtam, hiszen az ember teljesen megváltozik, a teste, a szervezete, a betegség is megszűnhet teljesen, vagy legalábbis enyhülhet, lassulhat és nekem ez már bőven elég. Persze tudom, hogy ennek ára van, de mindennek ára van és én hajlandó vagyok vállalni a jó ügy érdekében. Így is úgy is kimondták már felettem a halálos ítéletet. Nem akarok leépülni, nem akarok valami reszketeg, életképtelen roncs lenni, én... normális életet akarok, vagy normálisabban, mint ami vár rám, és talán így van rá lehetőség.
Hamis vádak Elkaptam a nevet még aznap éjjel és nem is volt kérdés, hogy úgy fogom intézni az ügyeimet, hogy ott legyek valamikor. Szerencsére nem volt ebből gond, nem veszek ki túlságosan gyakran szabadságot, úgyhogy ezúttal elengedtek gond nélkül egy hétre. Én pedig úgy éreztem utána kell járnom, figyelni, kutatni és... Hát erre nem számítottam. A szemem láttára támadtak meg valakit. Őszintén szólva tippem sem volt róla, hogy kicsoda akkor még, talán ha tudom, nem próbálok meg segíteni? Magam sem tudom. Láttam, ami történt, a vámpír elszelelt, amikor feltűnt neki, hogy én is a közelben vagyok, az áldozata pedig a földön kötött ki. Csak úgy a kukák közé dobta... gyomorforgató volt. Próbáltam segíteni, elszorítani a nyakán a sebeket, de szinte szét volt tépve, ezen még a mágia sem segített, egy szimpla kötözés nem volt elég, én pedig nem vagyok gyógyító. Esélyem sem volt, csak annyit értem el vele, hogy csurom vér lettem, és hogy... amikor hamarosan megérkeztem a rendőrök engem vágjanak rács mögé. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Nem tettem semmit, de az a fiatal férfi meghalt, alig maradt benne vér, és engem gyanúsítanak, pedig... nincs rá indok, nincs indíték, még csak nem is ismertem soha. Hallottam róla futólag, egy londoni neves üzletember fia, valami gazdag ficsúr lehetett, de nincs semmi közöm hozzá, főleg hogy mugli is a tetejében. Azt hiszem... úgy érzem csak rám akarják verni, mert kell valaki, aki végül bűnbak lesz. Pedig én... csak segíteni akartam rajta.
