2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Merci. – Biccentek, s nem csupán az udvariasság miatt, a nő konyháján valóban komoly finomságok készülnek, csak azért nem hozom el ide Agnese-t, mert egyiket sem lenne illendő összeeresztni a másikkal, még ha Marlene és köztem nincsen szó semmiféle érzelmi kapocsról, szövetséges, már-már barát, de hát a női lélek rejtelmei ki tudja, hogy mit is takarnak el jó mélyen. Ráadásul a kedvesemet sem akarom felzaklatni azzal, hogy milyen dekorítív hölgyhöz járok jótanácsokért, még akkor is, ha Marlene-t már ősidők óta ismerem. - Nem a függetlenségtől féltem. Szimplán az életét. Nem lehetek mindig ott, hogy megvédjem, de.. próbálom felkészíteni. – Bököm ki végül kissé tétován, annyi éven át távoltartottam magamtól, lemaradtam kamaszkora főbb buktatóiról, most pedig talán késő mindent bepótolni. Azért próbálkozni lehet. Visszatér pillantásom a nő arcára, hiszen mindketten régi ügyek újranyitogatásának aprópóján találkozunk újra. - Nos igen. Valaki úgy tűnik, hogy átvette az örökségét, s ugyanazon a vonalon folytatja. Lesz szíves utánanézni. – Egyenlőre még csak érdeklődés szinten szimatoljon, bár igaz ami igaz, volt már olyan esetünk, amikor a hölgy minden urizálását félretéve vette a kabátját, s jött velem nyomozni. S hiába is kerülgetett a szívbaj, hogy mi történik, ha nem tudom megvédeni, egyértelműsítette, hogy nincsen ilyenre szüksége. Erős, karakán nő, biztosan megvannak a módszerei, hogy ne legyen csak úgy védtelen préda. A végén még sértésnek is venné, hogy testőrködni akarok mellette. - Imádom az ilyen kísértethistóriákat. Lehetséges, hogy szimpán metamorfmágus az illető, vagy elhunyt hajszálából százfűléfőzetet készít. Netán ez ikernővér? Izgalmasnak tűnik, még ha összességében összefoglalva.. Véres gyilkosságok. Egy torz elme szüleményei. Ezúttal is köszönettel tartozom Marlene, hogy mindig ellát ilyen csemegékkel. Ezúttal elkísér, vagy magam járjak utána, s megvitatjuk a részeredményeket? – Kérdezem a poharat az ujjaim között forgatva, mintegy elgondolkozve nézem a képet, majd felpillantok a zöld szemekbe. Olyan objektív és hideg tud lenni, a szavai azonban mégiscsak együttérzésről árulkodnak. Tartja magát, de igenis van egy érzelmes oldala. A gyomrom halkan megkordul, úgyis csak késő este indulok az utamra, addig az a kacsasült kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik. Igaz, hogy a többség nappal szokta kihallgatni a szemtanukat, de úgy elvesztik azt az előnyt, hogy ha én váratlanul érkezem, nem tudnak rákészülni. Ráadásul ha a gyilkosnak mindez sietős, aligha várna vele reggelig.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
A megszokás nagy úr tud lenni, és elég valószínű, hogy a férfi brit előtaggal való megszólítása még találkozásuk körülményeire utal, hiszen a hajón mindenki így használta. Utuk során pedig egyszerűen ráragadt Philip-re a Mr. Samuels megszólítás részéről. Elvégre az úriember manchesteri, jobban illik rá. - Milyen figyelmes! - mondom finom mosollyal ajkamon, miközben átveszem a virágokat, és még az asztalomnál egy előre kikészített vázába teszem. Nem tudni, hogy sejtettem-e, a férfi virággal fog kedveskedni, vagy egyszerűen nemrég dobtam ki a régi, elszáradt csokrot. - Kedvesem, a legjobb szakácsaink bármikor rendelkezésre állnak egy ilyen angol úriembernek. Remek a kacsasült. Kár lenne kihagyni. - csevegek kellemesen miközben az aktát veszem elő, bort töltök, és az asztalra rakom. Néha a papírokra pillantva hallgatom, hogy mi történt vele mostanság. A lányát hozza szóba, jól tudja, hogy a család fontos nekem, ha nem mondta volna, biztosan rákérdezek. Ugyan sosem láttam a lányt, csak fényképen, azt kell mondanom, elbűvölő teremtés volt kislány korában, mikor a kép készült. Tudom, hogy Philip is saját erején felül képes teljesíteni, ha a lányáról van szó, sokat tenne meg, és tett is, hogy megvédje őt. Tisztelem ezért a jellemvonásáért. - Ah, a szárnypróbálgató fiatalok. Hagyni kell őket repülni egy kicsit, így haza fognak jönni. És persze egész biztos vagyok benne, hogy igen talpraesett lány, ha egy kicsit is az apjára ütött. De megértem aggodalmad. - a tükrös gyilkos említésére azonban elkomorodom kissé. Borzalmasan brutális gyilkosságsorozat volt, amit egy elmeháborodott varázsló követett el varázstalan ártatlanok ellen, egy buta városi legendát felhasználva. - Az emberi brutalitás határtalanságára és az elme meghasadásának borzalmaira emlékeztet az az ügy. Örültem, mikor vége lett. Azok a képek az ártatlan gyerekekről... Szörnyű, hogy ilyet képes tenni valaki mások legféltettebb kincseivel. - igen, van, ami nekem is sok. Érthető, hogy eszébe jutott gyermeke féltése mellett. - Ráadásul mugli gyerekek, akiknek még esélyük sem volt megvédeni magukat az átok ellen. Sosem láttam még a sóbálvány ilyen borzalmas használatát. Élve megnyúzta őket, míg maguknál voltak, az átok hatása alatt. Immár negyedik éve, hogy az elkövető meghalt az ispotályban, ahol elmezavarát akarták gyógyítani. Én az ilyet dementorok elé vetettem volna, ha nem töröm ki a nyakát helyben. A Minisztérium meg az elmeállapotra hivatkozva az ispotályba küldte. - látszik, hogy kritikán alulinak érzem a törvénykezés ezen részét. Hangomban nem harag, inkább puszta szánalom és némi gyűlölet van. Végül egy kecses kézmozdulattal fejezem be a témát, mintha csak elhessegettem volna a gondolatokat. Kortyolok a borból, és kinyitom az ölemben fekvő aktát. Látszik, hogy bele kívánok kezdeni az ügybe. - Az 1996-os Winston-ügy. A nőt bűnösnek ítélték, a körülményekhez képest igen enyhe büntetést kapott, de Azkabanban életét vesztette egy kisebb foglyok közötti összetűzésben. Ámde. Hét szemtanút hallgattak ki, vallomásaik alapján azonosították be az elkövető Margaret Hamiltont. Iris Morgan... - és ekkor lerakok az asztalra egy fényképet, ami a hölgyről készült, mikor megtalálták a holt testét. - Jhonas Willmore... - újabb képet helyezek mellé, hasonló körülmények. - Victor Rosso... Marcus Rosso... Grace Thompson... és végül Harry Hamilton, a nő egykori férje... Mindez az elmúlt három nap leforgása alatt. Az utolsó szemtanú a fiuk, aki jelenleg védett ispotályban van, traumatizált állapotban. Ott volt apja halálánál, és azt állítja, az anyja ölte meg. - újabb és újabb képek kerülnek a többi mellé, majd a végén elhallgatok. Hagyom, hogy felmérje őket. Nem tűnnek brutális bosszúnak, a testek mondhatni elrendezve fekszenek, ám mindegyik mellett, annak ellenére, hogy nincsenek sebek, három, jól látható háromszög alakban, vércseppek vannak. Egyértelműen szándékosan elhelyezve. Az egész rejtélyes, és közben zavarba ejtő is. Bárki is gyilkolja a tanúkat az elhunyt nő képében, le fogja vadászni a fiút is, így jobb lenne a végére járni az ügynek.
A valóság filter nélkül sajnos kiábrándítóan szürke tud lenni...
Érdekes ez, hiszen közelebb áll a franciához, mint a brithez, engem mégis angol megszólítás szerint üdvözöl. Biccentek, s elkérvén a kacsóját udvarias csókot hintek az ujjaira, amivel tudom, hogy nem lépem át a tolakodás szintjét. Nem szoktunk csak úgy alkalomszerűen találkozni, nem vagyunk barátok, inkább szövetségesek, akik akkor tudják a másikat elhelyezni az életükben, ha helyzet van. Most éppen annak kell lennie, lévén neki is drága az ideje, s ha rám szán belőle, bizonyára fontos eseményről lehet szó. – Ezt Önnek hoztam hölgyem. – Mégsem jöhetek üres kézzel, megvárom, míg átveszi, és netán vízbe teszi. Apró gesztus ez a részemről, de egy hölgyet mindig körbe kell rajongani, még akkor is, ha egyébiránt úgy nem számítunk egymásnak. Már Agnese előtt is visszahúzódó voltam ilyen tekintetben, hiszen minek is sodornék bajba bárkit is, aki közel áll hozzám? Az más kérdés, hogy jelenleg családalapítás környékén vagyunk, de össze kell tartanunk. A szoba szélén ácsorgok, amíg nem kínál hellyel, nem ülök le, csupán a kalapomat veszem el, és szorongatom a mellkasomhoz szorítva. Figyelem minden mozdulatát, várva, hogy mi sül ki ezen találkozónkból. - Ugyan mademoisille... Én tartozom köszönettel, hogy foglalkozik még a régen lezárt ügyekkel. Az Ön kapcsolataival könnyedén tudok boldgulni az ilyen aktákkal. Felkeltette a kiváncsiságomat, bármiről is legyen szó. A bort elfogadom, kíváló étvágyat csinál, noha ha olyan jellegű az anyag, attól félek, el fogok rohanni, pedig szívesen elköltenék egy finom vacsorát itt, mint fizető vendég. – Ennyit igazán megtehetek, hogy beszállok a forgalmába egy masszív költéssel, a virágokon felül ez bele kell, hogy férjen. Amíg ő nem ül le, én sem teszem, viszont azt megvárom, amíg a bor kitöltésre kerül, kedves bólintással köszönöm meg ezt is. Helyet foglalunk, s nem siettethetem. Elgondolkozva merengek a múlton. Nagyjából mindent tud rólam, hiszen ha az életünket köszönhetjük egymásnak, aligha merülhetnek fel titkok. - Emlékszik még Anna gyilkosára? Arra a vén sziportyóra, aki az utolsó a hármasikrekből. Eddig tudtam a lányomat a spanyoloknál védő bűbáj alá vonni, most már nagykorú, makacsul járja a saját útját. De legalább a Roxfortba jár, s a közelében tudok lenni. Illetve.. úgy fest ez most a régi ügyek időszaka, egy szintén lezáratlan aktával kapcsolatban nyitottam meg a nyomozást.. Fel tudná idézni a tükrös gyilkos esetét?
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Egy röpke szóváltás után kiderül számomra, hogy vendégem megérkezett, biccentek az őrnek olvasás közben, majd mikor kimegy, a fiókba teszem az aktát amit eddig bújtam. Felállok, megigazítom a fekete kosztümkabátkát, ami a mélykék blúzomon van, beleigazítok a hajamba, majd az ajtóhoz lépek. Ha Philip hegyezi a fülét, hallhatja magassarkú cipőm kopogását. Kinyitom az ajtót, miközben különös mosoly bujkál vörösre festett ajkam szélén. - Mr Philip Samuels. - mondom ki a nevét kedvesen és alíg leplezett lelkes izgalommal, majd finom mozdulatot teszek, amivel beinvitálom az urat. - Mindig öröm, ha láthatom, és megosztunk pár órát rohanó életünkből! - végigmérem. Pont olyan, ahogyan emlékeztem rá. Tekintetem végigsiklik a rózsákon is, de nem jegyzem meg, és nem is várom meg, hogy most adja át. Előbb betessékelem, és az iroda társalgó része felé intek, hogy ott foglalhat helyet. Én az asztalomhoz lépek, és előre dőlve lehajolok, hogy megnyomjam az asztallap alatt lévő apró gombot. Kattanás hallatszik, majd az asztal mögötti szekrényhez lépek, és kinyitok egy titkos részt. A férfi már többször láthatta, és ez felkeltheti az érdeklődését, mert tudnia kell, csak a fontos és titokban tartandó dokumentumokat rejtem el. Ennél már csak az lenne érdekesebb, ha a széfből venném elő a papírokat. Mindeközben kellemes hangon csevegek vele. - Reméltem, hogy felkeltem az érdeklődését, mon chéri, és ellátogat hozzám. Jól tudom, hogy az idő pénz, és remélem, hogy az információ kielégítő lesz. Ahogy már említettem, egy régi ügyéhez tartozik, ami már lezártnak lett tekintve, de úgy tűnik felettébb érdekes fejlemények történtek az elmúlt héten, amit nem hagyhattam figyelmen kívül. Egy pohár bort esetleg? Vagy pezsgőt? - kérdezem, miközben már felé sétálok térd fölé érő szűk szoknyában, melynek színe tökéletesen egyezik a blúzom színével. Elhelyezkedem vele szemben a fotelben, térdemet és bokámat szorosan összezárom, miközben kicsit oldalasan ülök, egyenes háttal, de rajtam ez az amúgy kényelmetlen, görcsös pozíció könnyednek és fesztelennek hat. Kinyitom az aktát, beleolvasok, miközben baj kezem mutatóujját kicsit gondolkodón, elmerülve ajkamhoz érintem, majd újra felnézek rá. Nyilván most kell jönnie annak a résznek, hogy italt kér vagy elutasítja azt, átadja a virágot, többé vagy kevésbé beszámol az aktuális ügye vagy ügyei állásáról, majd beszélünk az én aktámról. Látszik rajtam az izgatottság, de csak rejtőzve, bujkálva, de ő, aki ismer, felfedezheti bennem. Az ujjam az ajkamon, ahogy némán dobolok egy kicsit az aktán, a finoman félredöntött fejem, mind-mind arra utalhatnak neki, hogy valami érdekeset tartogatok neki a kezemben. De le kell tudni a formaságokat előbb, hogy hangulatba jöjjünk, és csak utána térhetünk a munkára. Ezt ő is és én is jól tudjuk.
A valóság filter nélkül sajnos kiábrándítóan szürke tud lenni...
Hívott, hát jöttem. A hölgy pontosan tudja, hogy szükségem van valamiféle indoklásra, az időm túlontúl drága, hogy csak úgy lássuk egymást. A patrónusa közölte, hogy egy régi üggyel kapcsolatban merült fel új nyom, amivel szolgálhat. Na igen, a francia hölgyet időtlen idők óta ismerem, még egy hajóút alkalmával mentettük meg egymás életét, amikor egy gyilkossági ügy miatt sikerült feljutnom a la manch-i járatok egyikére, szinte mint potyautas, hiszen a királynő szolgálatában nemzetközi felségvizeken aligha van hatalmam, és a harmadosztályról igen nehéz lett volna a nyomozás. Ám az úrikisasszony a véletlenek láncolatának köszönhetően felfigyelt rám, és kész volt segíteni, igaz, stílusunk nem éppen azonos, ám a helyzet úgy hozta, hogy megmentettük egymást életét, és ez a halálunkig összeláncol. Amikor visszatértünk Angliába, igaz külön-külön időpontban, nagy ritkán tartottuk a kapcsolatot, még olyan is volt, hogy beszámoltam neki a nyomozásaimról, a kapcsolatrendszerei nyomán még segíteni is tudott, ha nagyon elakadtam. Az ő életéről foszlányokban van csak tudomásom, sosem szándékoztam beleártani magamat a magánéletébe. Tudok bizonyos dolgokat, de éppen csak annyit, hogy még ne legyen túl zavaró. Példának okáért imád udvaroltatni magának, ezért is a csokornyi vörös rózsa, noha soha semmi nem történt köztünk. A hátsó utcafront felől érkezem, hogy ne adjak félreértésekre okot. Az ajtónálló már arcról ismer, kopogtat a hölgynek a folyosón, és beszól egy röpke kis mondatot, hogy megérkeztem. Távozik én pedig maradok várakozó állásponton. Nem tudom, hogy melyik ügyemmel kapcsolatban jutott információhoz, hiszen jobbára le szoktam őket zárni. Igaz, hogy vannak döglött akták, de hát hol nincsenek? Én is előveszem őket időről időre, hátha megakad valamin a szemem az idő múltának tükrében.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Az emeleti folyosón nyíló első ajtó, rajta névtáblán a név. Marlène Starlight. Aki a hölggyel kíván találkozni, tárgyalni, személyesen beszélni, időpont egyeztetéssel könnyedén találhatja magát a szépen díszített szobában, de a hirtelen látogatás sem kizárt, ugyanis Miss Starlight gyakran tartózkodik odabent.
