2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Cody Armstrong Teljes név: Ivor (Ivarn-vo Inor) Születési hely és dátum: Messze és régen Csoport: Varázslény Foglalkozás: Sík, tér és idő vándor Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Beszéljen helyettem mindaz mit megéltem
Kinézet, megjelenés: Fakó sárgászöld szemek, az íriszem ugyan árnyalatnyival nagyobb mint egy emberé, de nem tölti ki a szemfehérem. Alapvetően szőke, majdnem fehér, egyenes, sűrű haj, fehér bőr. Az arccsontom, az orrom, hegyes állam, és éhes szemeim ábrázatom jellegzetességei. Na meg a ragadozó hangulatot viselő fogsorom egy elejtett vigyornál. Meg persze a mások számára különös hegtetoválásszerű mintáim a testemen itt ott, például a tenyeremen, torkomon, amiknek meg van a maguk funkciója. Alkatra súrolom az emberi határokat. Nem izomzatban, hanem látványra. Más a belső szerkezetem, eltér az emberitől. Vázamból fakadóan a vállaim szélesebbek, a csípőm határozottan keskeny. Inkább nyúlánk futó alkatom van és emberi léptékkel 183centi magas vagyok. Ruházatban, az adott világ átlagosabb viseletét öltöm magamra. Ami kényelmes, ami elvegyít, ami alkalomhoz, helyzethez illik, vagy szükséges.
Előtörténet: Jó pár percig éteri sötétség vesz körül. A távolban mégis felsejlik egy fényforrás. Ahogy egyre közelebb ér, annál kivehetőbb alakot ölt. Az izzás ami árad belőle elemi és olyan hatalomról árulkodik, amit teremtők, vagy azok földi helytartói tudhatnak magukénak. Ahogy közelebb ér, az izzás csillapodik. A Tárnákba vezető utak mélyebben húzódó járataiban, olyan sötétség uralkodik, amihez az én hatalmam kevés, előttem átláthatatlan mard hát. A jövevény a puszta jelenlétével megoldotta, a belőle áradó erő pedig felszít bennem egy ősi indulatot. Sóvárogva kezdem szipolyozni az energiáit, szinte elvesztve az öntudatomat. Az alak fél méterre megáll tőlem. A feje felett egy arasszal kéken izzó tűzgolyók köröznek, a lényéből áradó fény immár megszűnt. Nyúlánk alakja majdnem két és fél méter magas, grafit szürke színű a bőre, hosszú szénfekete haja palástként terül a hátára, vágott szemei vannak, amik hideg, élő jégként csillognak. A tűzgolyók az én helyzetemet is megvilágítják. Derékig egy lentről felfelé növő cseppkőbe vagyok zárva, látszatra olyan mintha abból nőttem volna ki. A felsőtestemet, vállaimat, karjaimat súlyos láncok szövik át, csonton, húson, inakon és mindenen át. -Bámulatos..-mondja az alak, engem vizslatva. Hangja nyugodt, selymes és minden porcikáját átjárja a hallgatónak.-Bámulatos vagy.-ismétli el egy hitetlenkedő fej csóválással és közelebb lép hozzám. -Azt hittem a bátyád a legpusztítóbb, de az ő tombolása pár év alatt lecsillapodott. -érdeklődés, őszinte meglepettség hallatszik a hangjában-A te éhséged azonban nem, hogy nem csillapodott, de messzebbre ér mint valaha!-még közelebb lép hozzám, egészen belemászik az arcomba, hangja gyengéd suttogássá halkul, már már szánakozó - Láttam a betévedettek holttestét. Nem jutottak mélyre hála neked. Teljesen kiszipolyoztad őket, pont úgy, ahogy most engem próbálsz.- közben az arcomat fürkészi, látja rajtam, hogy megrészegített a belőle áradó erő. Mérhetetlenül gyűlölöm őt. Most mégsem bírok felülkerekedni azon, hogy az erőm természete felé hajt. Ki akarom tépni belőle a hatalmát, kupából vedelni, benne fetrengeni, végül mindent leigázni vele, porrá zúzni és új nemzetet emelni az elkorcsosult valóságunk szigeteire! Józanabb pillanataimban, tudom jól, hogy az a mennyiségű hatalom, ami benne van, számomra befogadhatatlan, megszerezhetetlen. Most mégsem vágyom semmi másra, csak hogy birtokoljam és rendelkezzek vele. Ha valaha éreztél már fejfájást, gyomor görcsöt, vagy kezeid, lábaid zsibbadását, amiatt, mert valamin túl sokat pörögtél és nem tudtad kiűzni, megtenni, vagy elérni, akkor hangyányira sikerült behatárolni a hatást. A teremtőm elmosolyodik. -Kiszipolyoztad őket. Nincs inger, nincs hatalom, nincs vagyon, nincs semmi idelent! Akik letévedtek az idevezető utakon, szegény kis halandók, nekik sem volt semmijük. Csak az életük.- tart egy pillanatnyi hatás szünetet - Akkoriban, mikor felébresztettelek, nem tudtam rendesen végig gondolni, de elképesztő mennyi felé fókuszálható az Ösztönöd.-kijjebb hajol az arcomból, hogy kapjak levegőt. -Hány év is telt el?- veti fel engem figyelve. A bőröm minden szegletén érzem a tekintetét és ettől felfordul a gyomrom. Mégis engedelmesen válaszolok. Nem tehetek mást. - Ötvennégy év.- Alig van hangom. -Hmh! Látom az idő érzékedet nem veszítetted el. Pedig érzem, hogy végtelennek éled meg. Most még fiatal vagy, amiatt.-magyarázza szelíden- Nem vagy olyan erős mint a testvéreid, mégis... Alattomosság, önzés, végtelen sóvárgás a hatalom és annak minden eszköze után, bosszúvágy… Hátulról támadsz, belülről rothasztasz... Ugyanakkor végtelen merész is vagy! Már már pofátlan.- hallgat egy keveset, láthatóan elégedett a művével, vagyis velem. Legalábbis egy felől. Másfelől, pont emiatt zárt ide a mélybe. -Úrrá kell lenned az Ösztönödön, vagy az emészt el téged és akkor sajnos.. Sajnos kénytelen leszek itt tartani téged. -félelmetes és meglep, de a hangjából az süt, hogy ezt ő sem akarja. Beszivárognak a szavai és pár perces belső kínlódás után vissza tudom fogni annyira ezt a beállt állapotot, hogy legalább válaszolni tudjak -Miért?...miért nem végzel velünk, így, miután már nincs szükséged ránk? Másfél évnyi szolgálatra hívtál életre minket? Akkor miért a halhatatlanság? -Tévedsz!- veti ellen rendíthetetlenül.- Szükségem van rátok. Nélkületek ez a sok indulat még mindig bennem lenne. Most tiszta a fejem. Foglalkozhatok az otthonunkkal, a teremtményeimmel! Nincsenek zavaró, kétes, vagy borzasztó gondolataim, vágyaim! Csodálatosan tiszta érzés.-sóhajt egy mélyet. Akarva akaratlanul vele lélegzem, ahogyan az üreg falai is. - Hatalmas szolgálatot tesztek nekem. Ha elpusztítanálak titeket, visszakerülnétek hozzám. -hallgat, mérlegel - Az az igazság, hogy túl hatékonyak voltatok. Ha tovább munkálkodtok, elpusztítottatok volna mindent, amit eddig építettem. -Miért nem adtál élhetőbb életet? Főleg úgy hogy nem ér véget.. -szegezem neki újra egy kicsit másképp. -Csak azt adtam ki magamból, amire nem volt szükségem. Ami mérgezett. Ebből születtetek ti, a Pusztítók. Ti, akik a nevemben jártatok el és hoztatok rendet és rettegést a halandók szívébe és tanítottátok meg őket arra, hogy nem használhatják az általam rájuk ruházott tudást gondatlanul. -gyengéden vállat von, mintha nem is lenne lényeges az egész. - Ha többet adok, egyrészt nem lennétek kontrolálhatóak, másrészt én is kiürültem volna teljesen. Az üresség azonban igen nyomorúságos.-tart egy rövid szünetet, valamivel még hátrébb lép -Önzőn hangzik tudom, de így tudok Anyánk szolgálatára lenni, ti pedig az én szolgálatomra vagytok a létezésetekkel. A te életed is élhető lesz, amint önuralmat nyersz az erőd természete felett. -A bátyám mit nyert az önuralmával..?!- vetem szemére erőtlenül. Szánalmasnak vélem a helyzetet. A szavakkal kardozást. De sajnos semmi másra nem futja most. -Jelenleg ő teljesít valódi szolgálatot hetetek közül. A Lángoló Tárnák ura az oda került lelkekért felel. Fontos a szerepe.- emlékeztet ártatlan, megingathatatlan meggyőződéssel -Sajnálom, de a te fejlődésed, még egy darabig el fog tartani, így nem engedhetem meg hogy lazuljanak a láncaid.- ahogy kimondja, a súlyos béklyók megmozdulnak és feszesre húzzák a tartásomat. Az évek alatti kitöréseim során mozdítottam odébb, lazítottam fel őket valamennyire. Ennek most vége. Előröl az egész. Kényszeredetten tűröm. Nem tudok mást tenni. Ő pedig újra megszólal. -Mielőtt azonban újra hagynám, hogy magadba nézz, hagyok itt neked valamit, amivel gyakorolhatsz.- azzal két tűz gömböt a feje fölül felém küld. Az egyiket egyenesen nekem, átmegy rajtam majd a hátamon át belém égeti magát. Az ereimben felizzik a fém. Ordítok. Mert fáj. Sikoltozok. Mert fáj. Pár percre rá megszűnik az izzás, a fájdalom, és reszketve ejteném le a fejemet, ha nem tartaná a lánc a nyakam. A tekintetem újabb percek múlva a második láng gömböt fogja fókuszba. Teremtőm végtelen erejét érzem benne és újra megindul a sóvárgás, hogy kisemmizzem. Csak sajnos az ereimben folyó izzás is újra éled. Ő pedig nem rest és még használati útmutatót is ad nekem. -Ez egy egyszerű módszer. Ha azt akarod, hogy ne fájjon, fékezd az Ösztönödet! Bízom benned.- Ő Ösztönnek nevezi ezt a borzalmat. Ezzel magamra is hagy.
Feleszmélve, Útra készen
Mielőtt újraélhetnék egy kellemes és hosszadalmas folyamatot, azt a röpke majdnem háromszáz évet, amibe bele tellett, hogy elnyerjem az önuralmam, felébredek. Az álombeli emlék már nem hat meg, nem érzek semmit, nem vált már ki belőlem semmit. Felkelek és hamar össze szedem magamat. Hiszen újabb csata vár rám. Egy harc, aminek a végén innen is tovább állok. El kell érnem az ugrási pontot, mielőtt felzabálnak azok a rohadékok odakint. Aztán köszönthetek egy új világot. Vajon most hová fogok érkezni? Sajna sosem volt elég hatalmam hozzá, hogy a világok közötti utazást irányítsam. Így jutottam erre a kivert helyre is. Közel Huszonöt ezer év telt el azóta az emlék óta ami most megint vissza köszönt. Az eredet bolygóm valamikor a tizennégy ezredik évem körül megsemmisült. Én pedig síkon, időn és téren át vándorlok azóta is. Szívom magamba a tudást és a tapasztalást. Mert nincs más, ami már kielégítené a teremtőmtől kapott erő természetét. Efelé fordítottam, így nem a pusztíts volt az elsődleges miután kijutottam a Tárnák járatából. A teremtőm is elégedett volt, én pedig csak félig hibbantam meg. Hogy Én mire vágyom enélkül? Nem igazán tudom, mert sosem éltem még az erőm nélkül. Pedig az is csak egy alkatrész bennünk. Sok eset volt, hogy kis híján ellopták, kitépték. Azonban, ez egy ragaszkodó bestia, más gazdát nem fogad el, engem pedig minden ilyen esetben arra szólított, hogy küzdjek érte. És én küzdöttem. Mostanra már viszont, valahol nagyon mélyen örülnék, ha egy elég erős teremtménnyel, élőlénnyel találkoznék, aki elszakítja ezt a ragaszkodást, vagy egy tárgy, ami elég erős hogy tárolja mindezt. Egy kis pihenés nem ártana, mindezt anélkül, hogy bele döglenék! Ideje tovább állni innen. Irány egy újabb felfedezendő világ, vagy méltó köszöntése egy újra látottnak!
Megérkezés
Ez az érkezés történhetett volna tanúk nélkül. Szépen csendben, úgy, hogy senki nem figyel fel rá. De a szerencsém már régen elhagyott. Miért kerültem a Minisztériumba? Pont azon egyszerű oknál fogva, mert az előző világ, ahonnan ide érkeztem, nem volt túl barátságos és akadt némi kellemetlenségem a landolást illetően. Az előző bolygón amit feltérképeztem, nem volt rajta civilizáció, sem annak nyomai. Fiatal szerkezetű, élettel telt atmoszférával bíró hely. És bár az egyéb élőlények amiket találtam lenyűgöztek, megfigyelésük mégis veszélyesnek bizonyult. Két egyszerű okból fakadóan; Az egyik, hogy a számukra idegen életformákra(vagyis rám) agresszívan reagáltak. A másik, hogy a mérgük rám is hatással van. Miután pedig ők is felfedeztek maguknak, szakadatlan kíváncsisággal viseltettek irántam és egyre nehezebben rejtőztem el előlük. Azonban ez a kíváncsiság abban a pillanatban megszűnt volna részükről, amint kigyomlálták volna a nem közéjük tartozót. Ezt rövid mérlegelés után az a határozott döntés követte, hogy el kell tűnnöm innét!
Az egyik szívmelengetően ragaszkodó példány a nagyobbik fajtából ráadásul, úgy döntött nem szeretne véget vetni virágzó kapcsolatunknak, miután egyszer már a vállamba vágta a fullánkját, és velem tartott. Bizonyára kegyetlenül bele gázolhattam a lelki világába mert végig veszettül küzdött hogy kinyírjon.
Helló újra Föld! Ezer kérdésem van hozzád, remélem rá érsz!
Meg mertem volna esküdni, hogy a síkváltást nem fogja túlélni. Ha mást nem a Földi légkör miatt. De tévedtem. Londonon belül a csodás Holland- parkba érkeztünk fényes nappal. Nincs is romantikusabb egy kis hentergésnél valami nyilvános parkban! Ott egy fiatal párocska előtt vágta a mellkasomba a fullánkját és vágott földhöz...fához...amit talált, majd a sakkozók mellett nyársalt fel még párszor a kedvesem. Mindezek után, mikor felálltam és leporolgattam magamat végleg beállt a pánik a maradék bámészkodóban is. A viaskodás nagyjából fél órányi masszív szívást jelentett. A mérge legyengített és pár képességemet meg is bénította, többek között a regenerációmat lelassította. Bár sosem okozott gondot kiluggatva vagy szétszabdalva kikúsznom a pálya szélére egy mocskos győzelem után, most azért kellően megdolgoztat a kis ribanc! Ha idomítható lenne, még örökbe is fogadnám! Végül hagytam neki hogy széttépjen és felzabáljon. A békés emésztés helyett azonban más sors várt a tündérkére. Pár perc békesség után lépten nyomon a csupasz csontváza, a húsa hamvába rogyhatott. Hamvai kupacában, a bordakosara ölelésében pedig én álltam össze szó szerint, egy arcomra fagyott alélt mosollyal. Aztán a méregnek hála, elnyelt az öntudatlan tetszhalott állapot. Hárman meghaltak. De a pávák épségben megúszták! Volt annyi eszük, hogy ne legyenek láb alatt.
A Minisztériumban ébredtem. Ezzel az intézménnyel még nem találkoztam. Legutóbb is bele botlottam a hivatalos szervekbe, de akkor a mostaniak által muglinak nevezett embercsoporttal találkoztam. Ez egy másik, bár engem ugyanazzal a gyanakvással fogadtak ők is, csak más eszközökkel. Sikerült kivonniuk a mérget a szervezetemből. Ami őket is meglepte, meg engemet is. Őket annyira, hogy mikor felébredtem, ijedtükben vissza is engedték a nagyját. Emberek.... Bár nem lep meg. Egy látványosan széttépett halottal nem az újraélesztés végett csinálnak bármit is. Ez azonban kellően aggasztó képet tár elém. Neki futottak másodjára is az ébresztésnek, de ezúttal éppen csak hagytak magamhoz térni. És mindemellé csinos mágikus csapdákat kaptam. Még így is sok kérdésem volt, és csak kevésre kaptam választ. Szerintük alapos felfordulást okoztam, úgyhogy kérdőre vontak. Mit mondhatnék, baleset volt az a pár halott. Egészen jól haladt a részemről félájult beszélgetés, mikor is felvetettem, hogy bele megyek és játszom az emberek szabályai szerint, cserébe békességgel engedjenek utamra. Ekkor azonban szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, ha egy halandónak hagyod, hogy azt higgye ő irányít, előfordulhat, hogy olyan bravúrosan kivitelezi, hogy sikerülni is fog neki. Máskor szeretem ezt a játékot, hiszen az emberek is mindig lenyűgöztek. A Föld alapvetően békés kissé halott, de nyugodalmas hely számomra, kisebb nagyobb bosszantó tényezőkkel, de rám nézve semmiképpen nem volt eddig ártalmas. Fordult már velem elő, hogy csapdába ejtettek másutt, de mindig az bizonyult csak hatékonynak, ha a csapda végett elvesztettem az öntudatomat. Most is sikerült ezt felfedezniük az ittenieknek. Így viszont senki nem kap válaszokat. Sem én, sem ők.
A múlt, a derék múlt… Álom volt, tán igaz sem volt
Valaha egy nagyobb hatalom Pusztítóiként ébredtünk. Megadott céllal, megadott korlátokkal. Azóta a korlátokból láncot fűztem. Ha már feloldani nem tudom, legalább némi plusz terem legyen, még ha az is csak egy darabig enged mozgást. Egyetlen évet végeztük valójában csak a kiszabott kötelességünket, azonban túl hatékonyak voltunk, és Kertänu ahelyett, hogy egyetlen pillantásával visszavont volna minket, inkább még több korlátot húzott. Egy élőlény, amit egyetlen biztos céllal hívnak életre, belesütik ezt és onnantól nincs más, annak nehéz váltani. Pont a halandókra oly jellemző változékonyság, illékonyság nincs meg sokszor a hozzám hasonlókban... Még ha a vágy ott is van a változásra, és megtanuljuk fókuszálni, akkor is csak a korlátainkon belül fog sikerülni. Közben az eredetgondolat folytonosan ott kapirgál akármit is teszünk… Nem igazán kötelék, inkább egy személyes korlát. Amit érzést képviselünk, ami gondolat megihletett és szikrája megszült minket, az mozgat csupán. Nincs bennem semmi több. Nem tudok valójában fejlődni. Csak gyűjteni a tudást, és minden mással tele tömni a fejemben rendelkezésemre álló szinte végtelen teret, ha ezt az Ösztönszerű motivációt épp afelé fordítom. Ha más felé fordítom, más kerül a központba. Ha valami mégis átszivárog ezen túlra... Nos egyrészt lenyűgöző, másrészt rögeszmeszerűvé válik. Mint egy kislánynak az első szerelem…Undorítóan találó hasonlat. Ha ez feloldódna, valószínűleg valóban egy gyermek érzelmi szintjén lennék bizonyos szempontból. Csak gyorsabban tanulnék. De eddig egyetlen módot sem találtam amivel fel lehetett volna ezt oldani, és a fejlődés útjára léphetnék... pedig nagyon igyekeztem megtalálni a megoldást. Elképesztően sok segget nyaltam fényesre érte, de valahogy vagy mindnek bele tört a bicskája, vagy egyszerűen nem talált méltónak arra, hogy részesüljek ebből. Szar ügy. Egész életemben jószerivel halandók között éltem. És ott is fogok, míg ebben a formában létezem. Bár számomra is látogatható a többi... szféra, a részese egyiknek sem leszek. Ahogy a halandó világoknak sem. Egyiknek sem. Átutazó vagyok, megfigyelő, felfedező és krónikás, akárhol is legyek. Újra fűzöm a gondolat fonalán fekete gyöngyeimet. Halandók… A lélek egy pillanatnyi olyan tudatos megnyilvánulása, ami végül elfelejt és soha nem létezek többé számára... Újra felmerül bennem a régi gondolat, hogy mégis az emberiség, és bármiféle halandó faj... hogy képes fenntartani a történelmét... a civilizációját... És újra ott a válasz is. Nem ők maguk válnak halhatatlanná, hanem a műveik, az amit létre hoznak. Ha valaki nem tanul történelmet, ne adj Isten, nem tud se olvasni se írni, nem fogja ismerni a nagy neveket, csak szóbeszédek után. A szavak pedig sajnos idővel kikopnak. Ami időt állóbb és a halandók részéről lenyűgöző, azok a fizikai valót öltött alkotásaik, amiket az idő ugyan szintén elrág, vagy ők maguk pusztítják el... De fennmaradást tekintve létképesebb, és sokszor többet mond mindennél. Ha mást nem, kérdéseket és gondolatokat ültet a szemlélőjébe… Mindig is úgy képzeltem el a végemet, hogy majd egyszer sokára. Hosszú idő múlva, miután a lehető legtöbb síkot, időt, és teret végig jártam. Hogy addig megyek, míg a lehető legtöbb mindent megtapasztalok, a magaménak tudok, és ez a mindenség, olyan formába nem kerül, ami mások számára hozzáférhető. Valami szentimentális fertő miatt, vágyom a fennmaradásra, ezt nem tagadhatom. Ennél fogva olyasmik mint alkotói, tervezői ambíciók, akadnak bennem dögivel. Éljen! Különös hányás ízű, örökké visszatérő elem mindez. Lillmanä jut eszembe, és bízom ugyan a gyermek talpra esettségében, most, hogy külön kényszerültek az útjaink, azért mégis furcsa. Aggódnék érte? Mikor magamhoz vettem, nem teljesen önszántamból, borzasztó nehéz volt megszoknom. És főleg nem megfelejtkeznem a tényről, hogy annak ellenére, hogy az anyja is kivételes erővel rendelkezett, és magamat sem tartom utolsónak etéren, a gyermek mégis csupán egy hosszú életű halandó lett. Eleinte még egyfajta különös csalódottság is volt bennem, hogy Kertänu Nagy Adománya, miszerint egész életünk során egyetlen gyermekünk lehet, egy egyszerű halandó lett! Mondhatni még sértett is a gondolat. Egyfajta kesernyés düh költözött belém a tudatra, hogy a gyermek épp olyan illékony lélekszikra csupán ami végül, akár a többi eltűnik, tovább lép. És ekkor felmerült bennem az az egyszerű önző gondolat, hogy megint egymagam fogok maradni. Tragikomikus mosolyt csalt mindig is az arcomra a magány gondolata. Eleinte visszatérő gondolat volt, hogy meg kell szabadulnom Lillmanä-tól. Megeszem, vízbe fojtom, egyszerűen elaltatom, hogy ne keljen fel többé... Mikor azonban elhatározásra jutottam akkor, tizenkét évvel ezelőtt és két kezembe fogtam a lányomat, hogy egy határozott mozdulattal kitekerjem a gerincét, végig néztem még utoljára a gyűrött arcon, Lillmanä nyugodt volt, pedig biztosan érezte a szándékomat. Nem ez mentette meg, hanem annak a pillanatnyi képnek a maradványa, amit reménynek neveztem valaha. Egész halhatatlan életemben azzal a tudattal fogok élni, hogy Kertänu egyik Pusztítója vagyok, egy pusztító erejű korlátok közé szorított érzés megtestesülése… Mikor Varion elment azzal, hogy “valóban nem tudok mást, csak pusztítani”, szöget ütött a fejembe… mint Varionnak majdnem minden szava egyébként. És bár örökre elment, én egy világot építettem újjá utána, ha egyszer mégis haza térne, láthassa hogy mire is vagyok képes. De a hazatérés szintúgy sosem jött el, cserébe a kontinenssel együtt a bolygó is, amit akkoriban naívan az egész világnak hittem, megszűnt létezni. És most itt tartom a kezemben az eleven újabb bizonyítékát annak, hogy életet is képes vagyok adni. Bizonyos értelemben persze. Ez az önmagam előtti ténymegállapítás, képes volt enyhülést hozni egyébként erőtől lüktető mégis rothadó szívembe. A féreg máris kevésbé rágta. Így született meg az az elhatározásom, hogy Lillt halandó igények, szempontok szerint nevelem minden tekintetben, és annyi tudással ruházom fel, ami az életében szükséges lesz. Ennyit tudok számára biztosítani. Ennyit. Legalábbis így képzeltem.
Hat éve vagyunk ezen az átkozott bolygón. Lillmanä most lenne tizennyolc éves. Hat évvel ezelőtt, ide érkezésünk után nem sokkal, egymásra is akadtunk, de alkuba kényszerültem a helyiekkel. Lill volt a zálog. Mindennel ellátták ugyan, és vendégként kezelték, de attól még egyértelmű volt a helyzet. Nekem a helyiekkel, illetve az ide érkező önjelölt “hősökkel” kellett együtt dolgoznom. Hogy ez a kivert Gellryon nevű Bárka egyben maradjon és a Fekete Vészként emlegetett szennyett vissza űzzék azon a kapun amin ide dugta a pofáját! Én tartottam a szavamat. A garduk azonban másképpen gondoltak valamit. Ebben biztos vagyok. Másképpen Lill nem feküdt volna ott, előttem kiterítve, kihajtogatott belsőségekkel, jószerivel szervenként gépekre kötve. Hosszan néztem, erre emlékszem, az utolsó sejtjéig átvizslatva élet után kutattam benne, amibe bele kapaszkodhatok és vissza hozhatom. Persze fölöslegesen. Ezután minden ködbe veszett. Mélységesen mély ködbe. Majdnem huszonöt ezer év elfojtott, lenyelt, megtűrt, vissza tartott, koncentrált mételyes maró, mindent elemésztő ködébe...
Varázslény korlátozások és engedélyek Varázslény néven futhat sok minden, ha usere tudatosan tudja kezelni és nem bomlasztja az oldal működését és irányát. Nagymesékben, több szereplős játékokban csak és kizárólag akkor vehet részt, akár beugróként vagy úgy akármilyen formában, ha mindenki kivétel nélkül rábólintott, vagy a mesélő úgy rendelkezett. Legfeljebb a nagymesék, utólagos vonzatába lehet bele szólása, de ha olyasmit tesz, ami kihatással lenne mindenre, pl. le akarja rombolni Londont, vagy mondjuk Európát/ le akarja leplezni a varázsvilágot, akkor elkezdheti, de mesélői szinten meg lesz vétózva a terve, ha csak úgy egyeztetés nélkül fog bele. Ha részt akar venni egy ilyen volumenű karakterrel mesében, vagy olyasmit szeretne kimesélni, kell legyen valami beépített ballansz, mindenképpen jeleznie kell az adminok felé, hogy mit akar, és számoljon vele, hogy nem lesz minden elfogadva. Az ilyen karakterek játékszinesítés végett léphetnek játéktérre, semmi több miatt. Mindenképpen figyelembe kell vennie, egy egy terület- helyszín, "ügyeletes" karakterét, és egyeztetnie kell vele súrlódások elkerülése végett, hogy mit akar, az adott területen/ helyen/ intézményben és ha az ügyeletes karakter nem kíván vele össze találkozni, ezt a kérést, figyelembe kell venni és tiszteletben kell tartani, pusztán játékostársaink iránti tiszteletből. Azt hogy egy egy helyszínnek, ki az ügyeletes karaktere, a helyszín leírásokban találod meg. Ezt ha vállalja a játékos és ennek fényében kezeli a karaktert, és a világba nem beerőszakolható, hanem beilleszthető, akkor lehet csak róla szó.
[/color]
A hozzászólást Ivarn-vo Inor összesen 8 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-12-31, 11:45-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ivarn-vo Inor 2017-06-05, 15:04
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Egyedi egy karakter annyi biztos. Valahogy elsőre a Galaxis őrzői 2 jutott eszembe róla, aztán kiderült itt bonyolultabb dolgok is vannak, szóval nagyon tuti lett! A pb szépen passzol és hát Jared Leto arcával aztán könnyen fog az emberek között mászkálni, bár nem mondom, hogy nem lesz feltűnő jelenség. Szépen összeszedted és felépítetted a karaktert, egy apróságot hiányolok, amit kérlek pótolj viszont. Ha már varázslény és ha már ennyire egyedi darab, akkor kérlek dobj a karilapjára egy külön sort, ahol kifejted, hogy mikre képes. Az egy dolog, hogy sík, tér és idő között vándorol, eddig tiszta, de ezen kívül, ami van képessége, ereje az legyen leírva, mert arra azért még rá kellene bólintani, mielőtt ténylegesen a játéktéren is megkezded munkásságodat. Szólj, ha meg van, addig is a színedet már megkapod. ^^
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ivarn-vo Inor 2017-06-20, 18:49
Faji adottságok: - Megszállás/Szimbiózis (Egy élőlénybe bújva eldöntheti, hogy a gazdatest tudata érzékeli, vagy sem és megosztják-e az erejüket vagy csak egy potyautas) - Alkalmazkodás (Környezethez és elemi erőkhöz) - Szívósság (Erősebb testalkat, fájdalomtűrés, gyors regenerálódás és gyógyálom) - Elnyelés, tükrözés (Elnyeli az energiát/mágiát és vissza is tudja fordítani) - Vérmágia-immunitás Képességek: - Mentálmágia- térmágiával (Legilemencia és Okklumencia) - Animágia (Állatlény alak (sakálhoz hasonlatos de lényesen nagyobb)) - Tér-idő-sík vándorlás képessége (Nem tudja irányítani) az Ereje: Ez tette lehetővé számára hogy mindezeken felül parádézzon kedvére, lényegében majdnem érinthetetlenné tette. Ezen kívül az erejének van egy sajátos természete ami brutális önfegyelmet követel és és ez korlátozza abban, hogy olyasmiket képes legyen érezni, ami a halandóknak teljesen természetes. Az Erejét teljesen elveszíti//megkötik.
Hátrányok/Hatásos mágiák ellene: - Hangmágia - Anyamanipuláló - Időfagyasztás (részlegesen) - Idegen eredetű, magas szintű mérgek - Cruciatus-átok, Megszeghetetlen eskü, Mumus elleni varázslat - Hiperérzékeny szaglás és tapintás/bőr - Fehérmágiából fakadó áldás átokként hat rá
Hogy mire számítottam? Valami békés, semmittevős, nyugdíjas pillanatokra. Hogy mi történt? Nos... Tanúsíthatom, hogy már nem vagyok a Minisztériumban. Ősszel ugyanis rám talált a segítség egy Nox-nak keresztelt embernő képében. Felkutatott és mert úgy vélte, egy olyan élőlénynek mint nekem, az nem dukál, ha boncolgatnak, meg belezgetnek, kiszabadított. Távozásunkat az követte, hogy Nox minden iratot megsemmisített ami a laborban volt, vagy elhozott, ki tudja, a lényeg, hogy nem hagyta ott! Ahogy a méreg maradékát is eltüntette.
***
"A méreg keringtetése leállt, ennek köszönhetően pár pillanat alatt újra indul mindenem és a hölgy szeme láttára állok össze újra. Minő illetlenség! Mivel le van lassulva minden, legalábbis számomra felháborítóan, így tanúja lehet annak a jelenségnek, hogy a "vérem" gyanánt szolgáló Ősfém, ez a fekete- fénylő kék futtatásos olajnál sürübb anyag, élő organikus szálakat növeszt és beszövi a részeimet majd mindent gondosan a helyére húz. Noha nem tünik el minden nyomtalanul, a méreg hatása itt ott fekete szenesedésre emlékeztető foltokat hagyott maga után. De végre magamhoz térek! Mikor megmozdulok hogy felüljek, a bilincseim felfénylenek, majd szerte is foszlanak. Ne nevettessük ki magunkat kérem szépen! Mielőtt felülnék, kiszedem az ereimbe mártott undorító alkatrészeket. Még kába vagyok és a szemem fehére is a méreg árnyalatában tündököl, éles kontrasztot adva világos íriszemnek. Ültömben oldalt fordulok, hogy leszállhassak az asztalról. Látszatra nem figyelek Noxra vagy a környezetemre, ezt azonban nem lenne okos dolog biztosra venni. Mielőtt nagylábujjam a márványpadlohoz ér, spirálban idéződnek vissza a ruháim rám. Lehunyom a szemeimet szétárad bennem az elégedettség. -Szép munka. - Mikor kinyitom a szemeimet egyenesen Nox tekintetét találom meg, megengedek felé egy szűk mosolyt. Had örüljön. Mielőtt azonban további interakció létre jöhetne, valaki a terembe lép. Nem kell oda néznem, tudom ki az, és mosolyom is rögvest szerte foszlik. -Itt meg mi...? Mit müvelt?- süvölti a kísérletvezető boncnok Noxnak. - Mit képzel megőrült?? Hogy engedhette el??...- mielőtt tovább folytathatná leszállok az asztalról és szembe fordulok azzal a bárgyú fasszal, aki persze egyből elhallgat. Megérezve a félelmét kélyes mosoly terül szét az arcomon. Rettegj csak! Egy feszült pillanat után a rettegése felfokozodottan bukik ki belőle; egy zihált nyüszítéssel, kifordul az ajtón és hanyatt homlok rohanni kezd a márványfolyoson. Ragadozó voltomnak több sem kell! Magamra öltöm a hátamra tetovált lény formáját és úgy vetem utána magamat, noha első landolásom nem sikeredik túl fényesre a méreg bódítása miatt és nekizuhanva némiképp kiszélesítem az ajtót. Eltünök én is kedves fényoltóm szemei elől, és a folyosóról csak zihált, sebesen kapkodott lábak zaja, és a doki kétségbeesett visítása hallatszik. Némi rombolás moraja, és a lassan de biztosan kibontakozó halálsikoly, majd bugyborékoló hörgés hangjai ismerhetőek fel. Aztán pár pillanat alatt elhal minden. Ha Nox kiles, az a látvány fogadhatja, mintha a folyosón teljes hosszában és keresztmetszetén végigment volna egy erőhatás aminek következtében a csempék, márvány burkolat, csövek, lámpák és minden megtépázottan, zsétzuzva omladozik és lóg. A dokit pedig... nos leginkább mindenütt van. Mintha radíroztak volna vele. És pont úgy morzsolódott is. Csak nagyobb darabokban. Nekem pedig hűlt helyem. Ha láttam volna a Szabaditsátok ki Willyt, minden bizonnyal dobnék egy hátast örömömben Noxnak. De be kell érne azzal, hogy senki sem látja, senki sem érzékeli a jelenlétét ameddig ki nem jut ő is. A jelenség ugyanis többeket előcsalt az ajtók mögül és megrökönyödve merednek az eléjük táruló látványra, Noxot azonban senki nem veszi észre. Biztosítva van az útja kifelé."
***
Lehettem volna gyengédebb, kevésbé látványos, kevésbé kegyetlen. De bevallom, nem akartam az lenni. Részben a méreg részegített meg, részben meg az egyszerű felsőbbrendű érzet, amit kiváltott belőlem, hogy egy ilyen kis senki szarakodjon velem, mert pillanatnyilag megtehette! Sokadrészt pedig, egy igen személyes okot is ide sorolnék, ami miatt kifejezetten gyűlölöm a kísérletezgetést... A Doktornőt, mindenképpen halálra ítélték volna, ha kiderülnek a miértek, vagy legalábbis az Azkabanba zárják. Szóval halálra ítélik. Mivel nem ám csak úgy jókedvéből nem eresztett és boncolgatott. Mindennél jobban vágyott arra, hogy egyfajta örök élet esszenciát találjon, vagy valami olyat, ami halálos kimenetelű eseteket is vissza tud fordítani. Valami olyasmit, aminek segítségével élhetnek a feltámasztás lehetőségével. Mint a legtöbb kutatáshoz, itt is a dolgok mélyére kell hogy ásson az ember. Vizsgálatok, kísérletek, boncolások, még több kísérlet. A Doktornő nem nevezhető gyilkosnak, hiszen embert nem ölt soha. Cserébe elég sok más élőlény végezte a kezei között rajtam kívül. Maggie (így hívták) megtalálta bennem az áhított hozzávalót, de.. még csak az hiányzik, hogy az emberek kezébe jusson az ilyesmi! Így is épp elegen gondolják magukat halhatatlannak a fajtájából. Ezért kellett meghalnia.
Hogy ez hogy történhetett meg, arról fogalmam sincs! De tényleg. Ez nem csak egy szar duma... Laza huszonöt ezer éves történet... A fajtám pusztítónak lett teremtve, nem fajfenntartani. Egyetlen gyermek lehetősége volt csupán adott egész életünk során. És ez olyan szilárdan belém ivódott, hogy még most is elfog a döbbenet, hogy történhetett. Döbbenetem tárgya, csupán annyi, hogy ez az első és egyetlen gyermek egyszer utazásim során megesett. A halála biztos pontot adott, hogy nincs több lehetőségem, hogy valaha is életet teremtsek. Ez pedig igen sok korábbi tényező miatt, igencsak érvágásos érzetet hoz. Na persze csak képletesen! Újévkor, Nox Aranyvarjújába tévedtem be, miután kitérőt tettem fenn Északon Megan tiszteletére. Ekkor a Varjúban volt egy lány. Egy énekes kis széllel bélelt, szertelen szeretetcsomag. Ne gondoljunk semmi első látás szerelemre! Más az érzelmi palettám, mint egy embernek. És ez a fajta kémiai, és lelki rajongás, nálam simán csak nem létezik. Mint ahogy egy gép le tudja írni számokkal a szeretet és tudja is rekonstruálni, úgy erre én is képes vagyok, de a halandókra oly jellemző változékonysággal már nem tudok mit kezdeni. Legfeljebb újabb képletet állítok fel mintegy reagálásképp.
A Jadeből áradó hangulat, mégis magával ragadott valahol és úgy véltem, ugyan mi lehet abból, ha egyetlen estére lehozom neki a csillagokat az égről..? Megadva a módját és a felvezetését, egy kellemes zárásnak. Egyetlen este. Sosem több. Most valami mégis másképp alakult.
Valahogy elsőre a Galaxis őrzői 2 jutott eszembe róla, aztán kiderült itt bonyolultabb dolgok is vannak, szóval nagyon tuti lett! A pb szépen passzol és hát Jared Leto arcával aztán könnyen fog az emberek között mászkálni, bár nem mondom, hogy nem lesz feltűnő jelenség. 
Szólj, ha meg van, addig is a színedet már megkapod. ^^
