2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Bolond dolog is, ha valaki éppen fordítva csinálja, amit más mindenki csinál. Hogy valaki felfele törje magát, mikor mindenki lefele igyekszik."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Saxon Annabelle Digby Születési hely és dátum: 1973, január 1., London Csoport: Varázshasználó Patrónus: Mezei nyúl Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője Képesség:Sellő lesz Mágikus adottság: - Kiemelkedő tudás:[You must be registered and logged in to see this link.], Átvátltoztatástan - Kiemelkedő, Legendás lények gondozása - Tehetségtelen Kihez tartozol?: Aeryn
Jellemed kifejtése
Álszentségből ötös. Arroganciából ötös. Hogy hogyan lehet egy ilyen valaki főosztály vezető? Könnyen. Törtetésből ötös. Magabiztosságból ötös. A teljesítményemre sohasem volt egy rossz szó sem. Sőt, nevetségesen könnyedén vettem minden akadályt. Már kiskoromtól fogva úgy neveltek, hogy elő volt készítve a számomra egy szék a minisztériumi vezetők között, csak arra vártak, hogy kifejlődjenek a képességeim, és kiderüljön, hogy melyik is a legtesthezállóbb feladat a számomra. Volt is riadalom, amikor kiderült, hogy az aurori pálya az, ami a legkézenfekvőbb volt a számomra. Természetesen, mint minden mást, itt is megadtak a szüleim a pici kis hercegnőjüknek. Az elkényeztetett leányka pedig boldogan foglalta el a helyét Auror Parancsnokság vezetőjeként. Viszont be kell ismernem, a terepmunka nem nekem való volt. A tehetségem kétségtelen, ellenben a folytonos futkározás már kevésbé volt a fogamra való. Soha nem tagadtam az elkényeztetettségemet, kissé talán büszke is voltam rá mindig is. Ebben a helyzetben viszont elég kellemetlen volt. Bírtam a strapát, természetesen elég céltudatos voltam ahhoz, hogy kiképezzem magamat, de ahhoz is, hogy eltervezzem, hogyan jussak még feljebb a ranglétrán. Az akaratommal, a tehetségemmel és a családommal a hátam mögött pedig bármire képes voltam. Még, hogy a pénz nem megoldás mindenre!
Megjelenés
Magas, sportos alkat vagyok. Természetesen van dolgom még terepen, így alapvetően kicsit sem adhattam lejjebb, de sokkal kényelmesebb, hogy én vezérelem ki saját magamat, és akkor, amikor éppen kedvem tartja. Így másokkal ellentétben én képes vagyok egy széles mosollyal az arcomon végigvonulni az irodán, akár hétfő reggel is. Bár tény, hogy az egy önelégült, gúnyos vigyor, ami sokakban ellenszenvet tud kelteni. Csak akkor változik egy kedves, vidám vagy éppen megértő mosollyá az egész, ha egy feljebb valómmal, a családommal vagy azzal az egyetlen szem barátnőmmel társagok. Olyankor képes vagyok lejjebb adni az arroganciámból és a beképzeltségemből és normális ember módjára viselkedni. Ahogy a jellemem sem, úgy a külsőm sem éppen szürke. Sőt, feltűnő. Természetesen vörös hajam általában kiengedve lobog utánam, ahogy végigszáguldok az asztalok között. Ritka alkalmak egyike, ha összefogva van, valószínűleg éppen egy nagyobb eseményre vagyok köteles megjelenni, de olyankor a szokottnál is elegánsabban öltözök fel. Ugyanis, én annak a híve vagyok, hogy mindenki akkor teljesedik ki igazán, ha teljes valójában látják. Nos, a munkatársaim áldhatnak, szidhatnak, de mindig önmagam adom a színes, mutatós ruhákban. Minden egyes nap valami kreativitást csempészve a kompozícióba.
Életed fontosabb állomásai
Számomra a lehetőségek tárháza végtelen kínálattal nyílt meg. Lehet szerencsésnek nevezni, lehet utálni, nagy átlagban senki véleménye nem érdekel. Elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy ne mások véleményére építsek. Már kiskoromtól kezdve arra tanítottak, hogy hogyan legyek erős, és éljem túl egy olyan világban, ahol mindenki megpróbálja lehúzni a másikat. Igaz, ha csak a szüleimen múlt volna minden, most biztos, hogy csak egy elfuserált kis elkényeztetett fruska lennék, de a cselédek sok mindenre megtanítottak még. Nagyon hálás vagyok nekik az erőért, amivel lesöpörtem a vetélytársaimat. Például, a segítőkészséget, a problémák legegyszerűbb megoldását tőlük tanultam meg, ahogyan az akaraterő lényegét is. Azt hiszem az is nekik köszönhető, hogy a Hugrabugba osztott a Süveg. Valószínűleg a jó öreg Teszlek Süveg rosszabb helyet nem is találhatott volna a számomra. Bár, a szüleimet cseppet sem zavarta, hogy idekerültem, engem igencsak irritált. Szerintük ez egy olyan közeg volt, ami erősítette a jellememet és elősegítette a megfelelő modor kialakítását. Szerintem pedig egyszerűen csak teljesen tönkretett, a Hugrásokat mindig ugratták és szekálták. Nem merném azt állítani, hogy egy ártatlan, kedves és segítőkész kislány voltam, mert bárki megmondaná, hogy már akkor is bennem volt az az egészséges sznobizmus, ami mára már életstílussá nőtte ki magát. Én viszont mindig is szerettem az iskolára fogni a jellem torzulásomat, ugyanis, valószínűleg minden annak a hibája volt. Ha az eszemhez mérten a Hollóhátba tett volna, vagy az aranyvéremnek és a sznobizmusomnak megfelelően a Mardekárba, akkor biztos vagyok benne, hogy ma nem lennék ekkora szemétláda. Bár, a fene se tudja, lehet, hogy akkor is ugyanúgy szívatnám a minisztériumi embereket a főnöki székemből. Elvégre, a szüleim gondoskodtak nekem a megfelelő helyről, csak a szakosodásom nem volt mindegy és természetesen a hozzáállásom. A hozzáállásomban pedig egy kis hiba sem volt. Elhatároztam magamat. Én az aurori pályát választottam, a szüleim pedig őrjöngtek. Próbáltak lebeszélni róla, észérveket hoztak fel, miszerint az irodai munka sokkalta inkább nekem való, biztos nem tetszene ez a szintű fizikai terhelés. Nem is tetszett, a mai napig gűlölöm a terepmunkát, de pont ez volt a megfelelő motiváció, hogy feljussak a főnöki székbe. Valamint, én élveztem, hogy valamiben igazán kiemelkedő vagyok, nem akartam csak úgy félredobni ezt. Meg, Aeryn is támogatott, az ő véleménye volt az, ami azt a minimális kételyt eloszlatta bennem. Mondhatjuk, hogy hálás lehetek neki, sőt, az is vagyok neki mindenért, amit az iskola alatt eltűrt tőlem. Ezért is, amikor ő került bajba, pontosabban, amikor ő került olyan helyzetbe, hogy segítségre volt szüksége, én is megtettem minden tőlem telhetőt. Az sem zavart, hogy nem kérte tőlem, sikerült kiismernek az évek alatt, már előre tudtam, nem fog megkérni semmire. Én viszont, a hálát félretéve is segíteni akartam neki, hiszen a barátnőmről volt szó. Az egyetlenről, elvégre, nem sokan voltak képesek elviselni és némi kedvességre kényszeríteni a megszokott seggfejségem helyett. De, hogy pontosan mit is takart az én segítségem? Irat megsemmisítést, az illegális fajtából. Viszont, mint az Auror parancsnokság akkori vezetője, ezt könnyedén el tudtam intézni. Egyszerűen csak átvettem az ügyet még a kezdeti fázisban, és mindent, ami az én kezemen keresztül jutott át, szorgosan kiválogattam. Az túl gyanús lett volna, ha semmi nyomósat nem találnak, de a több tíz évnyi büntetésből le tudtam faragni. Sőt, amint tavaly kineveztek Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetőjének, még egy szabadlábra helyezést is el tudtam intézni. Viszont, semmi többet, ugyanúgy megfigyelés alatt áll. Aerynnek úgy érzem törlesztettem, Cameront pedig még az évek múltával sem sikerült megkedvelnem. Nem, ez egy olyan kiváltság, amit maximum tízévente osztogatok. Én pedig jól érzem magamat úgy is, hogy csak Aeryn és a családom van a számomra. Bár, ha jobban belegondolok, Cameron most jön nekem eggyel, így őt is felvehetem a listára…
