2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "In the shadows of the past"
Főkarakter: Draco Malfoy Teljes név: Bradley (Andrew) Delight Születési hely és dátum: 1961.08.15. London Csoport: Tanár Patrónus: Holló Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Tanár (szociálpedagógia) Képesség:Legilimentor Mágikus adottság:Inkvizítor Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Sötét varázslatok kivédése - Kiemelkedő Kihez tartozol?: Keresett (Sandrin és Samantha Delight)
Jellemed kifejtése
Végletesség jellemző rám. Nehezen nyílok meg, és őrzöm csekélyke emlékezetemet, amit az új életben sikerült a magaménak tudni. Néha képek villannak be arról, hogy milyen voltam, ám olyan nyomasztóak, mindenütt csupa vér, hogy nem is akarok arra gondolni. Imádok lélekbúvár lenni, másokat kíváncsian faggatni, ám a tanult terápiás módszereket csak éppen magamon nem merem használni, annak nem sok értelme lenne. Tanár vagyok, az a célom, hogy átadjam a tudásomat, szeretem megoldani az önismereti kérdéseket, remélve, hogy ezzel legalább elkerülhetem, hogy nekem kelljen saját magamra találnom. Kiváló érzékem van a gyerekekhez, mert bár nem olyan pszichológus vagyok, mint a muglik, de némi mágikus aspektussal megspékelve képes vagyok a lelket gyógyítani, felkutatni olyan elfojtott érzelmeket, amelyeket talán maga a delikvens sem mer felszínre hozni. A Roxfortban szociálpedagógia tanár vagyok, a személyiségtípusok jellemzőivel foglalkozom, hiszen ebben rejlik a tanári pálya alapvetése. A felnőttekkel udvariasan viselkedem, ám valahogy nem vagyok benne a közös ismerkedésékben, szerencsére a tanárok nagy része hozzám hasonlóan igen konzervatív. A diákokkal barátságos vagyok, hogy ne azt érezzék, ez egy tanóra, sokkal inkább felszabadító érzést tudok átadni. Lelkem mélyéről olykor feltör a nyomozó, s ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy másokat kiismerjek.
Megjelenés
Azt hiszem nekem még hetven évesen is ilyen bájos, kisfiús arcom lesz. A borostám azért már őszül, és a halántékomon is látszik néhány világosabb hajszál, ez mégis inkább férfiassá tesz, semmint öregítene. A stílusom, a gesztusaim meghagynak örök fiatalnak, és ez így van jól. Az a típus vagyok, akinek a sportos szerelés nem áll jól, hiába vagyok vállas, és tanultam meg jól forgatni a kardot, valamiért nem érzem konfortosnak, ha egy ujjatlan hacukában vagyok, nem is tudom, mintha a doktornő szégyenlősnek nevelt volna. Maximálisan az eleganciát részesítem előnyben, az öltönyök az én világom. A hajam és a szemem is sötét, a bőröm viszont világos. Ékszert nem viselek, úgy érzem, az csak lassítana. Ha mégis, akkor se fémet, hanem bőrből készült kiegészítőket. Ha nagyon úszom a határidőkkel, hajlamos vagyok borostát növeszteni, ami még jól áll, a szakállam viszont rém előnytelen.
Életed fontosabb állomásai
A külsőmből adódóan mindig is figyelemfelkeltő alkat voltam, hiszen nem az a macsó vagyok, sokkal inkább édes pofa, akiért dögleni szoktak a lányok, már gyerekkoromban is a szüleim, és a rokonság kedvence voltam. Anya és apa mugli sorból származott, de olyan hét éves lehettem, amikor lezuhant a repülőgépük, amit apa vezetett. Onnantól a nagynéném nevelt fel. A könyvekbe temetkeztem, mindenáron valamit el akartam érni, hogy úgy érezzem, hogy büszkék lennének rám a szüleim. Az általános iskolában is jóeszű gyerek voltam, és nagy volt a meglepődésem, amikor levelet kaptam a varázslóképzőből. Akkor már egyértelműen le tudtam szögezni, valami többre vagyok hivatott. A Hollóhátba kerültem, igazi nagy eszű auror-jelölt lettem, aki hajlamos eltékozolni a tehetségét, ugyanis bármilyen okosnak születtem, inkább a gyakorlatra helyeztem a hangsúlyt, a könyveket gyakorta félredobtam, hogy aztán mágiával, kurázsival oldjam meg a rejtélyeket. Nem gondoltam volna, hogy az örökös kalandhajhászás mellett pont egy lány dobogtatja meg a szívemet, egy évfolyamtársammal, Sandrinnal egyre jobban kijöttünk egymással, aztán egy nyári levelezést követően már nehéz volt barátként tekinteni egymás, mégsem kapkodtuk el, szépen haladtunk, hogy egyértelműsíthessük magunkban, amit már sejtettünk, ez bizony igenis az az elsöprő szerelem, amely egyikünk terveiben sem szerepelt. Egyértelműen én voltam a domináns, tudtam, hogy nem szoktam veszíteni, és úgy festett, ez a komoly akaraterő a fiatal őzikeszemű lánykára is hatással volt, nem tudott ellenállni, míg én sem voltam az a típus, aki ha megszerez egy lányt, már tovább is áll. Az életem kezdett egyre inkább összeállni, sikeresen letettem a vizsgákat, megkértem Sandrin kezét, aki magától értetően mondott igent, így már tervezhettük is a közös életünket. Én auror lettem, ő gyógyító, lényegében két hihetetlenül komoly hivatást, egyikünk sem egy irodában, vagy éppen egy boltban képzelte el az életét. Tenni akartunk másokért, igaz ő másokat védeni, én viszont az első frontvonalban. Az sem izgatott, hogy mennyire féltett, mindig azzal vicceltem, hogy ő majd nyugodtan összefércelhet, hogy ha bajom esik. Amikor végeztünk az iskolában, és megkaptuk a záróeredményeinket, immár semmi sem állhatott az utunkba, összeköltöztünk, majd pár hét után össze is házasodtunk. Sosem zavart, hogy Sandrin mennyire izgult a bevetéseim miatt, úgy voltam vele, hogy egyszer talán majd megszokja. Hát nem így lett.. A gyönyörű kislányunk megszületése azért mégicsak hazaláncolt, még egy utolsó veszélyes küldetésre szántam el magamat, ám már nem derült ki, hogy mi lett volna, ha kicsit jobban rákészülök, mert olyan erőkkel találtam magamat szembe, amellyel még soha korábban. Meghaltam akkor, ha nem is szó szerint, de egy új életre születtem. Szinte semmire nem emlékeztem abból, ami korábban volt, még beszélni is elfelejtettem. Nem tudtam, hogy ki is vagyok, és hosszú éveknek kellett eltelnie, mire összeszedtem magamat. Olyan komoly mágikus támadást kaphattam, hogy a mágikus detonáció közepette nem csupán az emlékeimet felejtettem el, az aurám is torzulhatott, mert nem tudtak beazonosítani. A velem foglalkozó álomdoktor nő a Bradley nevet kezdte rámragasztani, ő segített megtanulni azt, hogy legyek ismét felnőtt ember. Így közel sem voltam az a magabiztos varázsló, mint egykor. Ahogy teltek az évek, egyre inkább magamávé tudtam tenni az új életet, és megbarátkoztam a Bradley névvel is. Éreztem, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántam, amelyet nem feltétlenül viszonoztam, mégis hálás voltam azért, hogy törődik velem. Úgy négy év múltán már tudtam varázsolni is, hiszen felnőttként a lényeg visszaszerzésével törődtem. Miután Írországban ápoltak, nem találtunk senkit, aki keresett volna, így jobb hijján állásban kellett gondolkoznom. Mirabella azt javasolta, hogy valami hasonló szakterületben gondolkozzak, mint ő. Nem éreztem, hogy a sajátom lenne a gyógyítás, de a személyiségtipusok feltérképezése nagyon is kedvemre való volt. Így a felnőttképzés keretein belül tanári pályát választottam, ám mivel Írországban nem igazán voltak varázslóiskolát, ezért amikor elvégeztem, néhány gyakorló év után úgy döntöttem, hogy Angliában próbálom ki magamat. Mirabella ezt nagyon nem nézte jó szemmel, de mivel hajthatatlan voltam, költöztünk, együtt. Ekkor már erőteljesen forszírozta a házasságot, így jobb híjján jegyben járunk. Kedvelem őt, mert sokat tett értem, de a mai napig úgy érzem, hogy rám telepszik, irányít, manipulál, mintha kalickában élnék. Azt még tudni kell rólam, hogy a dögcédulámat az évek során rúnamágusok tudták rekonstruálni, ezért felvettem a Delight nevet ismét, de az Andrew-val ennyi idő után már nem tudtam azonosulni. Úgy döntöttem, hogy a Roxfortba megyek tanítani, ott indult egy szociálpedagógia szak, ráadásul nem volt vezető tanára. Viszont kellett mellém egy mentor, a londoni pszichológusokat, megtetszett egy nő, akinek szintén Delight volt a neve, névrokonok vagyunk, így vicces lehet a dolog. Ezért baglyot írtam neki, hogy találkozzunk, és segítsen nekem némely gyakorlati felkészülésben a tanítást illetően. Hiszen mint pszichológus tökéletes vagyok, nem is emlékszem már arra az életre amikor még macsó auror voltam.
