2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Elenor Adama Roslin Születési hely és dátum: New York, 1978. május 19. Csoport: Griffendél Patrónus: Musztáng Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 10. évfolyam, Gyógyító szakirány Mágikus adottság: Vérmágus - 1.szint (2016.07.05.) Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Született tehetség, Gyógynövénytan - Kiemelkedő, Asztronómia - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Gyerek- és kamaszkori külsőmből fakadóan sokáig rendkívül visszahúzódó voltam és csak a legközelebbi barátaim, illetve a családom társaságában tudtam elengedni magam. Mióta a hajfesték és én szoros barátságot kötöttünk, ez némileg megváltozott. Még mindig – és feltételezem soha – nem leszek egy idegen társaságban a központi szereplő, de már nem igyekszek láthatatlanná válni. Teljes társasági életet élek, immár nem csak az iskola falain belül. Magabiztos vagyok, különösen szakmai téren, de nem arrogáns. Mindig tanulhatok valami újat, ugyanakkor stabil tudással rendelkezek, hisz soha nem lógom el az óráimat. Nem megrögzött szabálykövető vagyok, áthágom őket szemrebbenés nélkül, de életek múlhatnak azon, hogy mindent megtanulok-e vagy sem, amit csak meg tudok. Szorgalmasnak és lelkiismeretesnek kell lennie egy gyógyítónak. Alapvetően derűs természet vagyok, aki félig telinek látja a poharat… mint mondtam, alapvetően. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy ez a szemléletmód kicsit elveszik a gyógyíthatatlan varázskórokat látva. Az ispotályban elkerülhetetlen, hogy néha ilyen esetekbe botoljak. És még nem is az én betegeim! Mire végzek jövőre, fel kell vérteznem magam, hogy el tudjam látni a munkámat, anélkül, hogy felőrölne.
Megjelenés
Amikor kislány voltam, nagyon lassan kezdett nőni a hajam, amikor viszont elkezdett, megpróbálta behozni a lemaradást és rögtön két színben nőtt, szőke és barna, vagy vörösesbarna. A régi fotóim kissé megsárgultak, nem túl hiteles. Azzal magyarázták, hogy anyukám metamorfmágus és valamilyen módon rajtam ez így jelentkezett. Mert hogy én nem vagyok metamorfmágus, legalábbis még nem tudok róla, ezért festem hajamat, voltam már a hideg szőkétől elkezdve a mostani közép-szőkémen át gesztenyebarna is. Azt ritkán hagyom, hogy természetesen látszódjon egyszerre mindkét hajszínem. Szemeim aranybarnák, visszafogott sminkkel emelem ki különleges színét. Szerencsére a sminket már nem arra kell használnom, hogy kerek arcformámat optikailag kissé keskenyítsem, mire felnőttem ezt legalább kinőttem, de a gödröcskék megmaradtak, mikor mosolygok. Átlagos magasságú vagyok és testalkatom is átlagos. Ruhatáram ennek megfelelően változatos, szinte minden jól áll, szerencsés vagyok. Szeretem az élénk színeket, bátran viselem őket, de magabiztosságom akkor is megmarad, mikor a kórházba kell mennem gyakorlatra és egyenruhába bújok.
Életed fontosabb állomásai
Apukámat nevezték ki a brit katonai attasénak New York-ba 1977-ben, eredetileg csak fél évre, de tíz lett belőle. Vele költözött anyukám is, friss házasok, az eredeti hat hónap is túl hosszú idő lett volna nekik, legalábbis így szokták mesélni nekem. Majdnem a nászútjuk volt az út, hiszen az esküvő utáni hónapban kellett kiköltözniük. Anyukám még egy ideig írt cikkeket a Szombati Boszorkánynak az amerikai álomról, de aztán megszülettem én és jó időre megszakadt a kapcsolata a varázsvilággal, az angol közösséggel legalábbis. Tíz éves voltam, amikor hazaköltöztük Wales-be. Apukám leszerelt, úgyhogy végre nyugodtan letelepedhettünk Swansea-ben. Kissé megviselt a költözés, az elszakadás a megszokott környezettől és a barátoktól sosem könnyű, és az a tudat sem segített, hogy a következő tanévtől mégis csak a Roxfortba fogok járni. Szinte már az ágyam is megvolt San Fransisco-ban és a szobatársaimat is mind ismertem az előkészítőből (igen, ott létezik előkészítő suli a boszorkányoknak és varázslóknak is helyi szinten). Tovább nehezítette a dolgot, hogy anyukám elmondásai alapján búcsút inthettem a várva várt napfényes óceánpartnak. Ez utóbbit egy ici-picit bánom, még ma is, mert bolondulok a napfényért, kánikuláért és úgy általában a nyárért. Mostanra tény, hogy a napsütéses órák számát nem számolva, igazából nem bánom, hogy így alakult. Szereztem új barátokat, akikkel ugyanúgy tartom a kapcsolatot, akár maradtak egyetemen, akár nem, mint az előkészítőbeli barátaimmal. Túl sok ismeretem nincs az ottani modern oktatásról, úgyhogy kész vagyok elfogadni, hogy a tradicionális, hagyományokat tisztelő oktatásom megfelelő. Szóval nincs okom panaszra. Nagyjából ötödévben találtam ki, hogy medimágus szeretnék lenni (szóval négy év alatt sikerült leküzdenem a vértől való félelmemet). Nem ért semmilyen tragédia, egyszerűen csak megtetszett a gondolat, hogy segíthetek másokon. No, meg hogy Danny kisebb-nagyobb sérüléseit szakszerűbben el tudom látni. Mióta elkezdte a bestiamester szakot, már tudom, hogy ez volt az egyik legjobb döntésem – a legrosszabb szintén hozzá köthető. És itt elérkeztünk hozzá. Daniel. Aki úgy kezel, mintha a húga lennék, pedig egy évfolyamba járunk. Igaz, pár hónappal idősebb nálam. Az első pillanattól kezdve vonzott a magabiztossága… azt nem tudom pontosan, hogy őt mi vonzotta hozzám, a félszegségem vagy az amerikai akcentusom talán, bármelyik lehet vagy egyik sem, nem tudom, talán ő sem, hisz olyan rég volt. Rövid idő alatt kialakult ez a bizalmas, baráti kapocs köztünk, de ez nem azt jelenti, hogy sülve-főve együtt vagyunk. Mint mondtam, húgaként kezel, szóval néha mintha terhes lenne számára a jelenlétem, de ha baj van, hozzám fordul, hogy ragasszam be sebtapasszal a horzsolásokat a szívén vagy a karján. Sokáig nem zavart a dolog, hisz más barátaim is vannak, de a legrosszabb döntésem az volt, amikor belé habarodtam (vagy amikor ezt felismertem, ezen a ponton még gondolkodok). Persze, ez nem döntés kérdése, ha racionálisan kellene döntenem a témában, máshogy döntenék, hisz pont én ismerem talán a legjobban. Úgyhogy az utóbbi fél évben a saját szívemet kötözöm újra- meg újra, míg egyszer elmúlik ez az állapot így vagy úgy.
A hozzászólást Elenor A. Roslin összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-08-31, 20:25-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elenor A. Roslin 2016-06-18, 05:33
Elfogadva!
Az ET egyik alcíme szerint életed legfontosabb állomásait kell leírni és te ennek maradéktalanul eleget tettél nem engedted bő lére, viszont minden ami fontos benne volt. Én szívesen olvastam volna egy kicsit több érzelmet benne, de ez az én gondom, majd a játék alatt kiderül az is ami nekem kimaradt. Annak viszont örülök, hogy Madame Pomfrey-nak lelkiismeretes tanítványa van, így nyugodtan belekeveredhetnek a diákok mindenféle zűrbe, biztosan jól ellátod őket és a bajukat is, hogy még egyszer ne forduljon elő hasonló. Danielhez sok szerencsét kívánok! Vigyázz, kész, játssz!
Danielhez sok szerencsét kívánok! Vigyázz, kész, játssz! 
