2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az animágia nem éppen a legizgalmasabb része az átváltoztatástannak, de muszáj lenne bemagolnom... Naná, hogy nehezebben megy, mint eleinte hittem. Az idő kinn nagyon kellemes, legszívesebben én is a tóparton üldögélnék, és mindenféle dolgokról csevegnék a többiekkel. Példának okáért arról, hogy Milly már megint más sráccal kavar, mint két héttel ezelőtt. Istenem, ez a csaj! Aki már rámosolyog, arra azonnal ráhajt, és le se kattan róla, amíg össze nem jönnek. Pont, mint a bátyám, Tom, de tőle lassan nem is várok semmi mást, az évek alatt teljesen megszoktam, hogy így viselkedik. Neki is ideje lenne megváltoznia, de úgy tűnik, erre nem mutat sok hajlandóságot, mivel még mindig falja a nőket. Mindenesetre, tovább olvasom a szöveget, és szinte minden külső zajt megpróbálok kizárni az elmémből, ami eléggé nehezen megy. A könyvtárban ugyan csend van, és a helyiség az emeleten helyezkedik el, de akkor is... Az ablak nyitva, kellemes levegő árad be, de vele együtt a kinti zsivaj is behallatszik valamennyire. Sikongatás, kiabálás, viháncolás... Minden, amire pont most nem lenne szükségem. Fontos, hogy ezt az évet is jeles osztályzattal végezzem el, de így nem fog menni. Az idő melegebb, mint ebben az időszakban lenni szokott, és nekem minden vágyam lenne kiélvezni a dolgot, de akkor is... Koncentrálnom kell! Április van, májusban kezdődnek a nagytesztek, melyek azt hivatottak jelezni, hogy mennyire állunk készen a vizsgákra, majd beledobnak minket a mélyvízbe, júniusban. Hetedikben pedig jön a R.A.V.A.SZ., amely még az RBF-nél is sokkal rosszabb. Na, azon már tényleg csak azok mennek át jeles eredményekkel, akik valóban komolyan vették a tanulást. Abból a diákból pedig, aki kissé is elhagyta magát, nem lehet tanár... Tanár csak az lehet, aki minden tantárgyból V-osztályzatot kap. A számmisztika nem ment tökéletesen, de majd igyekszem belejönni. Ha kell, különórákat veszek belőle, és mindennap a jegyzeteim felett fogok vért izzadni. PUFF! Gondolataimból egy vastag könyv zaja zökkentett ki, mely nem éppen a fülemnek kellemesnek mondható hangon ért földet, hanem valaki szinte levágta az asztallapra, én pedig ennek eredményeképpen összerezzentem, majd ijedten pillantottam fel, végül pedig egy nem túl kellemesnek ígérkező társaságra vetődött a tekintetem. Az ismeretlen zaj forrása ugyanis Connor Grade volt, aki köztudomásúlag utálta a hozzám hasonló félvéreket, és amikor csak alkalma adódott rá, beszólt nekik és kinevette őket. Igen, nekem is. Sose vettem szívemre a dolgot, hiszen nem érdekelt egy hozzá hasonló ficsúr véleménye, aki ráadásul még mardekáros is volt, de a karácsonyi bál óta valami megváltozott bennem a fiúval kapcsolatban. Akkor olyan kedves volt... Beszélgettünk, nevetgéltünk, és még táncolni is felkért. Táncolni! Engem, aki olyan kétbalkezes voltam néha, hogy szinte csodaszámba ment, miként élhettem túl eddig ezt a veszélyes világot. Még a saját partnerem sem merészkedett velem a parkettre, de Connor megtette. És nem nevetett ki, amikor elvétettem a lépést, hanem segített, hogy kijavítsam magam. Eleinte tartottam ugyan attól, hogy ez is csak egy gonosz tréfa a részéről, valami olyasmi, mint abban a mugli könyvben, ahol megalázzák egy bálon a főszereplő lányt. Igen, biztos voltam benne, hogy csakis rosszindulatból tette meg a dolgot, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Jól nézett ki, kár is lenne tagadnom, nyilván jóban is lennénk, ha nem lenne olyan, amilyen. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, én pedig a bál óta kezdtem rá egyre többet gondolni. Tudtam ugyan, hogy semmi sem lesz köztünk, hiszen a felfogása miatt képtelenség is lenne, ráadásul azt se hinném, hogy pont az esete lennék, de álmodozni szabad, nem igaz? Majd kinövöm ezt is, mint minden mást, és lesz valaki más, akiért rajonghatok. - Szia - köszönök neki vissza megszeppenve, és némileg feszengve. Sosem tudhatom, miben sántikál a srác. Némileg töprengve lesek ki mellette, itt vannak-e a lökött haverjai, hogy valami idióta sértést vágjanak a fejemhez, majd kissé megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem, nincsenek. De akkor miért jött volna ide? Jó, oké, rajtam kívül nincs sok vele egykorú emberke a könyvtárban, de ülhetett volna egy másik asztalhoz is, nem? Abban az egy-két esetben, hogy összefutottunk a bál óta, és mindketten magunk voltunk, egész rendesen viselkedett, de amint felbukkantak a haverjai, ismét lekezelően beszélt velem, így nem is szövögettem olyan álmokat, hogy valamikor esetleg jóban leszünk. - Igen, tanulok... A tanárok visszajelzései mostanában nem igazán jók számomra, így kénytelen voltam idejönni. Megvontam a vállam, majd az ajkamba haraptam. Kissé ideges voltam. Connor nem volt olyan fajta srác, aki szóbaáll olyasvalakivel, mint én, de most nem tűnt olyan bunkónak, mint amilyen lenni szokott. Normális esetben már a tintát törölgetném a lapokról, melyeket ő öntött rá, mint például két héttel ezelőtt is. Rendesen el is áztak a jegyzeteim, annyi szent. - És te mi járatban? - kérdeztem vissza kíváncsian, miközben a biztonság kedvéért magam felé húztam a tintásüvegem, nehogy megint a keze ügyébe kerüljön. - Ritkán jársz erre, nem igaz? Már amennyire én tudom, nem túl gyakori vendég a könyvtárban.
A mai napom gyorsan elment. Hála az égnek! Legalábbis a tanórákra-járós része volt gyors. De még vissza van valami, amit el kell intéznem. Egy egytekercses házi dolgozatot kell írnom bűbájtanból, a különböző vízteremtő varázslatokról. Ha nem csíp fülön egy hete Flitwick és adja fel ezt a büntetést, akkor mára már semmi dolgom nem lenne. Vagy ha egy picit előbb megcsinálom. Hiszen holnap jár le a határidő. De eddig sem volt kedvem ilyenekkel foglalkozni, és ami azt illeti, most sincs. De nincs mit tenni. Nem akarom, hogy a törpe megint pontokat vonjon le tőlünk, miattam. Így öles léptekkel haladok felfelé az alagsorból, a könyvtár felé. Mi a jobb hely a tanulásra, a könyvtárnál? Csak az a baj, hogy ott mindig olyan emberekbe botlok, akikbe nem szeretnék. Aztán muszáj velük leállnom cseverészni, mert ha nem, akkor elkönyvelnek bunkónak. Aztán, mire észbe kapok, el is ment az idő és már egyáltalán nem lesz kedvem neki állni a dolgozatnak. Na, most remélem, nem fogok így járni. A könyvtárba beérve nem is köszönök a könyvtárosnak, egyből a bűbájtan-részleg felé indulok. Jól ismerem már a könyvtárat, így nagyjából tudom, mi merre van. Azt is meg kell vallani, hogy a bűbájtan részleget is elég jól ismerem, mert talán legtöbbször Flitwick ad nekem ilyen házidolgozat-büntifeladatot. A többi tanár legalább érdekesebb feladatot eszel ki, nem ilyen unalmas irka-firkálást. Na, jó, azért még van egy kettő, aki egyből a könyvtárba küld. Hamar találok pár könyvet, ami jónak tűnik, így három vaskos kötettel fordulok az asztalok irányába. Ekkor veszem észre Lacey-t. Na, ne már, ő miért van itt? Szó szerint lefagyok. Egyszerre örülök, meg ideges is leszek. Ha megint valamelyik haverom meglátja, hogy vele beszélek, elkezdi terjeszteni rólam a pletykákat, hogy megváltoztam és, hogy félvérekkel vegyülök. Pedig ez nem is igaz. Néhány szónyi csevegés még nem jelenti azt, hogy megváltoztam. De ezt úgysem érti senki. Körbenézek, hogy van e rajtam kívül más mardekáros is a könyvtárban. Nem látok ismerős arcokat, csak alsósokat, de őket elég megfenyegetnem és nem szólnak egy szót sem arról, hogy kivel mit csinálok. Aztán veszek egy mély levegőt és lehuppanok a lány mellé, de úgy, hogy egy szék legyen köztünk. Nekem kell a hely a tanuláshoz. Nagy zajjal huppanok le a székre és a könyveket sem túl finoman teszem az asztalra. Bevallom, ezzel az a célom, hogy megijesszem az éppen olvasó Lacey-t. Széles vigyorral a képemen nézek rá és ha rám néz, ha nem, köszönök neki. - Szia! Tanulgatunk?- A vigyor akkor sem tűnik el az arcomról, amikor visszafordulok a könyvek felé és elkezdem keresni a megfelelő fejezetet.
Mint mindig ilyenkor, most is a könyvtárat vettem célba, hogy egy kellemes délutáni kis sziesztát tölthessek odabenn. Természetesen nem pihenni mentem oda, hanem tanulni, hiszen a vizsgák vészesen közeledtek, én pedig vészesen le voltam maradva a tananyaggal. Mostanában nem igazán tudtam odafigyelni, mindig elkalandoztam, és ezek kezdtek meglátszani a jegyeimen is. Össze kell szednem magam, ha az általam választott szakirányba szeretnék elindulni. A tanár-szak nagyon szigorú a hírek szerint, legalábbis az általam ismert emberek erről panaszkodtak. Szinte fájt őket hallgatni, ami azt illeti. - Jó napot! Egyetlen futó pillantást sem vetettem a könyvtárosra, egyenesen a megszokott helyem felé indultam, amelyen néhány könyv hevert. Nem hiszem, hogy bárki is ült volna ott, itt inkább csak arról lehetett szó, hogy valamelyik diák lustább volt a kelleténél, és nem pakolta el maga után az elővett köteteket. Ami azt illeti, nekem se állt szándékomban más után pakolászni... Egyszerűen csak kikeresem a számomra szükséges könyveket, azokat arrébb tolom, majd nekiállok tanulni. Azt hiszem, nem is olyan rég még McGalagony tett megjegyzést a mostani silány jegyeimre. Állítása szerint tőlem sokkal jobb jegyekre számított, és hogy a mostani dolgozatom láttán mélységeset csalódott bennem. Nem hitte volna, hogy számomra, vagy akár egyetlen hollóhátas diák számára is nehézséget okozna egy általa ilyen egyszerűnek ítélt feladat. Nem tudom megállapítani, hogy merre is él a professzorasszony, ha ezt a dolgozatot könnyűnek ítélte magában. Szerintem sokkal nehezebb volt, mint eddig. Mindenesetre, szinte azon nyomban az Átváltoztatástan-részleget vettem célba, nehogy ismét szó érje a ház elejét. Nem volt jó dolog, ha az ember magára vonta egy tanár figyelmét, főleg akkor nem, ha az az illető McGalagony professzor volt. Na jó, ott volt még Piton professzor is, a Mardekár házvezetője, ő is eléggé meg tudta szivatni a taníítványait. Nekem persze semmi gondom sem volt vele, jó voltam bájitaltanból, de az is tény és való volt, hogy az ember még jeles tanulóként sem számíthatott tőle sok dícséretre, ha nem mardekáros volt. Szegény Carol, aki a legjobb barátnőm, egyenesen retteg tőle, pedig neki házvezető tanára. Nem irigyeltem, ami azt illeti. Nekem Filtwick professzor tökéletesen megfelelt, soha életemben nem kívántam magamnak más házvezetőt. Igazságos volt, és ez itt a léyneg. Persze, ő is szeretett a saját háza javára játszani a pontokkal, de Piton ebben szinte mindenkit lekörözött. Nem csoda, hogy szinte állandóan a Mardekár áll a második helyen. A griffendélesek legalább nem csalnak a házversenyben. Ujjaim eközben megakadtak egy vastag könyv gerincén, majd érdeklődve olvastam el a címét: Állati átalakulás. Ez lesz az! Mostanában az animágiát tanulmányoztuk behatóbban, így nagyon sok segítséget jelent számomra ez a kötet. Elég nehéz az elmélete, a gyakorlatot pedig inkább meg sem említem. Mi ugyan nem próbálhattuk ki, azt hiszem, nyolcadikban lesz az első gyakorlatunk, de McGalagony professzor megmutatta. Egyszerűnek tűnt a dolog, de nem tehettük meg. Egy hivatalos személynek is jelen kellene lennie az órán, hogy ellenőrizze a dolgokat, és hogy így kivédhessék a bejegyzetlen animágiát. Persze, sok hiányosság volt ebben a rendszerben, hiszen aki nem akart átalakulni, az nem tette meg, de ettől még lehetett valaki animágus. Nem értem ezt az egészet, komolyan. Gondterhelten sóhajtottam egyet, majd elindultam az asztalom irányába. A kötetet letettem az asztalra, majd lehuppantam a székre, és nekiálltam jegyzetelni. Szó se róla, sajnos akad dolgom bőven a mai nap folyamán.
