2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kapok egy kedves mosolyt viszonzásul, amitől csak még kényelmetlenebbül érzem magam. Nem is arról van szó, hogy utálnám a lányt, vagy a vélasága zavarna, bár ez utóbbiban van ráció. Nem tehetek az ellenérzéseimről a származása igen is hat rám, nem tudok ellenállni a bűbájnak, hogy vetélytársat lássak benne, pedig én aztán egyátalán nem szoktam fiúzni. Sokkal inkább irigység ez, mert ő olyan kedvesen el tud mindenkivel beszélgetni, akik közelében én megszólalni sem tudok. Legalább Ginny jöhetne már, hogy kimentsen ebből a képtelen helyzetből. Háztársak vagyunk, s bár nem egy évfolyamra is járunk, ettől még nem kell jóban lennünk. Süppednék vissza a saját könyvembe, amikor a köszönést továbbvezetve segítséget is kér. Amilyen lehet, annyira elnyomom a sóhajomat, a szemforgatást erőnek erejével küzdöm le, ahogyan eltolom magamtól a fotelt, hogy felálljak. Összecsattintom a könyvet (a Bájitaltan magasiskoláját) és leteszem a karosszékbe, hogy melegen tartsam a helyemet. Attól félek feleslegesen, ha bejön McLaggen, nem szokta zavarni, hogy ki hol ült, mekkora egy barom... Nem tudom, hogy a legtöbb fiú miért annyira durva... A nagy szájtól, a bunkó viselkedésétől nem fogok elalálni. Eileen biztosan, olyan tipusnak tűnik, bár nem kéne általánosítanom, vagy rossz következtetéseket levonni, hiszen nem is ismerem. - Persze. Nekem volt egy témám, amit végül nem írtam meg, mert már túl sok jegyem volt. Véletlenül mágiatörténetből jó voltam. – Leülök valahova a közelébe, és az ölembe veszek egy párnát, hogy azt ölelgessem, pótcselekvésként ha már a kezeim nincsenek lefoglalva. – Lássuk. A koboldok és házimanóknál volt egy olyan romantikus történet, amely arról szólt, hogy egy kobold srác és egy manó lány összejöttek, született egy félvér gyermekük, akik valami véres lázadás élere ált. A nevére is emlékszem, Torz Talbot. Keress rá A Tizenharmadik Évszázad Krónikában. – Elmosolyodom, legalább én is tudtam valamit adni. Hosszú időre el kéne némulnom, hogy ismét egyensúlyba kerüljek a hallgatagságommal. Ginny végre befut, remélem nem hoztam Eileent kellemetlen helyzetbe a pofavágásaimmal, igyekeztem azért visszafogni magam. Felpattanok, és Ginny karjába vetem magam, hogy megöleljem. Csakis vele vagyok ilyen közvetlen, mintha a testvérem lenne, pedig tudom, hogy neki hat bátyja van, nekem senki. Tudom, hogy ez így egyoldalú dolog, biztosan a háta közepére kíván ezért. Na de Eileen előtt beszélni a bajomról... ha látványosan úgy teszek, hogy ki akarom rekeszteni, az rémesen sértő lenne, úgyhogy... Nem fogom megbántani. Gyorsan elsírom neki hogy mit gondolom, aztán hagyom őket a kviddicsről beszélni, engem csak nézőként érinthet a dolog. Az ikreket érintő dologban nem is nagyon kiváncsiskodok, vagyok most annyira önző, hogy ledarálom, amit gondolok, és megyek. - Túl késő pályát változtatni, ugye? Anyáék nem fogják megérteni, kitagadnak, vagy nem tudom, de... Nem akarok auror lenni. Sosem tudnék bántani senkit. Na ennyit az aranyvérről. – Nevetem el magam kínomban, de a szemeimben fáradt könnyek csillognak. Visszaülök a Eileen közelébe, nem a karosszékbe indulok vissza. Végülis oly mindegy.
- Szia! Mosolygom kedvesen Missyre, ahhoz képest, hogy nagyjából hat éve egy iskolába járunk, jó, ha hat szót váltottam vele. Sosem volt több egy sziánál, általában tudom, ki az, aki nem bír, már csak a puszta lényemből kifolyólag sem, ami bevallom, sokszor idegesített, mert nem tehettem róla, hogy ennek születtem, és egyébként meg tök jó arc voltam mindenkivel. De hát, ez van, nem szerethet mindenki, és amíg csak a lányok ilyenek, addig nem zavar. Nem mintha nagy férfifaló lettem volna, egyáltalán nem, akkor legalább lenne is okuk utálni, egyszerűen csak egy véla unokája vagyok. Most sem akarom megváltani a világot, próbálok úgy csinálni, mint mindig, nem törődöm vele, mert egyszerűen már belefáradtam abba, hogy bizonygassam a lányoknak, nem vagyok egy hiú kis céda. A halántékom dörzsölve hajolok a könyv felé, és közben néha azért rápillantok. Jó na, tényleg zavar, nagyon, mindegy is. Áhh, komolyan meghülyülük. Végül úgy döntök, teszek egy próbát, hátha. - Nem tudnál egy kicsit segíteni? Te már túl vagy ezen a szörnyűségen, fogalmam sincs, milyen téma az, amiről házi dolgozatot írhatnék Binns professzornak, ami még nem lerágott csont, és egy kicsit is érdekes. Fogalmam sincs róla, milyen tanuló, nem vagyok járatos a felsőbb évfolyamokban, maximum a sajátomban, de itt meg nagyjából annyiból áll az élet, hogy Hermione a lángelme, a legostobább cím még nem eldöntött, versengenek érte páran. Mondjuk, engem sosem zavart, ha valaki nem olyan okos, az igen, hogy nem én vagyok a legokosabb, de hát ez van, azért törekszem a lehető legjobbra. - Áhh, szia Ginny! Hogy vagy? Tényleg, nem tudod mikor kezdődnek az edzések? Már nem bírom megülni a fenekemen. Ő is kapott egy szikrázó mosolyt, bár nem tudtam nem észrevenni, hogy Missy alig várta valaki megjelenését, aki kimenti mellőlem. Nagyon kellemetlen érzés volt, és ha egy kicsit is érzékenyebb lélekkel áldott volna meg a sors, szerintem most kirohanok bőgve. Ehelyett tartottam magam, mint mindig, ha ilyesmivel találkozom, és próbáltam kihozni a legjobbat ebből az egészből. - Én próbálom eldönteni a mágiatörténet házidolgozatom témáját, ötletem sincs… Amúgy semmi, szóval bármi érdekesre vevő vagyok, most valahogy nincs kedvem tanulni. Vagy… ha egymással beszéltetek meg valamit, menjetek csak nyugodtan. Nem mondom, hogy nem esett volna rosszul, de határozottan úgy éreztem, hogy nem akarok senkinek kellemetlen pillanatokat okozni, inkább szenvedek én csendben. - Tényleg? Milyen őrültséget csináltak már megint? McGalagony rajtakapta őket? Kérdeztem kuncogva, imádtam Ginny bátyjainak poénos dolgait, és őszintén nagyra becsültem őket a kreativitásuk miatt.
A mai feladataimat már elvégeztem, így volt egy kis időm megnézni Fred és George legújabb találmányait. Mindig kieszelnek valamit, és a legjobb, hogy az emberek soha nem unnak rá. Nem tudom, hogyan született két ilyen humormester a családunkba, de rajtuk kívül egyik felmenőm se ilyen, amennyire emlékszem... A nagy tömegben az első sorba túrtam magamat, majd nagyot vigyorogtam rajtuk, és valahogy éreztem, hogy ennek megint nem lesz jó vége, hiszen sokszor buknak le a találmányaikkal. Jól is sejtettem, hiszen McGalagony hamarosan a nyakukban loholt és amint megfogta az elsuhanó Weasley ikreket, kobozta is el a dolgaikat, azzal, hogy majd ha elhagyják a Roxfortot, talán visszakapják. Megnéztem volna, hogy a vén öreglány mit kezd ezekkel a kütyükkel, vajon kipróbál-e egyet-kettőt? Ennek gondolata vigyorra késztetett. Biccentettem egyet a fiúknak, akik kicsit lehangolva fordultak el a házvezetőtől, majd egy perc múlva ismét vihogás hallatszott a távolból. Egy újabb csíny van készülőben. Ha emlékezetem nem csal, ma beszéltem meg egy találkozót Missyvel a klubhelyiségben. Még előtte elmentem a Nagyterembe, pár falatot bekaptam és miután a mellettem ülő kis elsős elpanaszolta, hogy mekkora rivallót kapott a szüleitől, és milyen igazságtalanság volt tőlük, felkeltem és jókedvűen elindultam fel, a Griffendél toronyba. Meg kell mondanom, ma igazán jó napom van, úgy érzem semmi sem tudja elrontani a kedvemet. Nem sokszor történik velem ilyen, de mostanában... valahogy sokkal jobban érzem magamat. Nincsen az a rengeteg aggodalom és gondolkodás azon, hogy vajon mindenki megéli-e a holnapot. Pontosan úgy van minden, ahogy lennie kell. Legalábbis jelenleg úgy érzem... A lépcsőkön körülbelül 10 percet szenvedtem, még valahogy mindig nem barátkoztam meg velük teljes mértékben. Valahogy nem nekem találták ki őket... pedig ez már az ötödik évem. Ennyire nem lehetek ügyetlen. Nagy szenvedések árán hamarosan felértem a Griffendélbe vezető ajtóhoz, a Dámának elmondtam a jelszót, majd beléptem. Megigazítottam a hajamat és a ruhámat (mostanság ezzel is kicsit többet törődöm), majd beléptem. Tekintetem Missy-t kereste, igaz, nem voltunk benn olyan hű de sokan. Tűrhető létszám. Ami a ráadás, hogy nem csak Missy-t találtam meg a szememmel, hanem Eileen-t is. Mindkettejükkel igazán jóban vagyok, de mondjuk Missy tekintetén észrevettem a "már alig vártam, hogy ideérj" kifejezést. Vajon mi a baj? Nem mondom, hogy a másik lányok nem szoktam néha én is csodálkozni vagy éppen nem érezni valahogy jól magamat a társaságában, de egészen elviselhető ez a dolog számomra (úgy érzem ért már rosszabb is) és nem túl régen, össze is barátkoztunk. Feléjük veszem az irányt, majd az egyik kényelmes fotelba lehuppanok. -Sziasztok. Mit csináltok? - Pillantottam először Eileen-re, majd Missy-re. Szeretnék már egy érdekesebb estét, mostanában szinte csak tanulás és órára járás volt. Semmi más. Néha szeretnék olyan izgalmas életet élni mint Fred és George. Csak sajnos valamiért nekem nem jön össze. Igazából nem tudom mit mondhatnék jelenleg, de kicsit frusztráló ez a csönd és szerintem meg kellene törni... - Az imént Fred és George megint bűvészkedtek az udvaron. Hihetetlen, hogy ilyeneket össze tudnak hozni.
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a R.A.V.A.S.Z.-t nem nekem találták ki. Már az is csoda, hogy az engem érintő tárgyakból (gyógynövénytan, bájitaltan) sikerült a fránya RBF, mert nem kell szó szerint az embernek produkálnia magát, de a záróvizsgák, ahol már a pályánk megalapozását kéne begyakorolni, egészen biztosan a végemet fogják jelenteni. Nem tudok megszólalni, ha figyelnek, attól tökéletesen lámpalázas leszek. Nem hogy a varázsigégeket nem tudom, a kezem remeg, alkalmatlan vagyok az aurori hivatásra, csak senki nem érti ezt meg. Miért nem lehet elfogadni, hogy akár gyógyító is lehetnék, aki teljesen csendben dolgozik? És miután nagyon az elvárások, egyre inkább csökken egyébként sem túl nagy önbizalmam. Veszett fejsze nyele az egész boszis előmenetelem. Elkezdődött az utolsó tanév, szerencsétlen Ginny folyton megkapja tőlem a panaszáradatot, hogy feladom, ő kettővel alattam jár, és hihetetlenül ügyes. Mesélte, hogy régen milyen halkszavú volt, de ahogy látom, ez már teljesen a múltté, kinyílt a szája, odamond akinek kell, és úgy forog a pálca a kezében, hogy még a sors is erre teremtette. Az enyémet igazából csak azért veszem elő, hogy tisztogassam. Rózsafából készült, inkább mutatós, mint használható az én kezemben. Erről már ne is beszéljünk, a szüleim mindig azt mondják, hogy egy aurornak, aki még nő is, be kéne vetnie a külsejét abban, amikor kémkedésről van szó, villantsak csak csábos mosolyokat, kaparjam ki magamnak a gesztenyét, nem veszik észre, hogy sosem voltam olyan. Nem ügyetlen boszorkány vagyok, az egész magamutogatás nem az én világom. Olvasgatni, madarakat etetni, csokit kortyolgatni az igen. Ha valaki megkér, hogy keverjek ki neki egy újfajta receptet, amivel meglepheti a párját, azonnal ugrok, na de hogy akár bábukon gyakoroljak, vagy titkok után osonjak... Szégyent hozok az aranyvérű Foster névre. De tényleg. Itt beszéltem meg Ginnyvel találkozót, ami nem meglepő, lévén nehezen mozdulok ki, nem vagyok túl társasági jellem, de inkább itt, mint mondjuk a a nagyteremben. Legalább szűkítem a háztársaimra. Valaki jön, a léptekből itélve lány, megfordulok a székben, és hát majdnem. Eileen az, aki bár kedves lánynak tűnik, nem tudom miért, de nyugtalanító valami a viselkedésében. Nem tudom hova tenni, az elejétől kezdve nem volt szimpatikus, de amilyen rossz stílusom van, biztosan bennem a hiba. Ha már lát, nem bújhatok el, így bizonytalan pillantással intek neki. - Szia! – Tétován méregetem, remélem Ginny megjön, és gyorsan kiment a kínos helyzetből, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni.
Az utolsó óránk után már egyből szaladtam a bagolyházba, hogy beköszönjek Esthajnalnak, és adjak neki egy kis mindenízű drazsét, meg ebédidőben persze válaszoltam anya levelére, és azt is el akarom küldeni, minden héten írok neki, néha többször is, ő persze kevesebbet válaszol, de hát sok a dolga a Minisztériumban, én megértem. - Elvinnéd ezt anyának? Kérdeztem mosolyogva, miután megsimogattam a tollait, legszívesebben megszorongattam volna, de hát annyira nem rajongott a szeretetem ilyesféle kivetüléséért, tulajdonképpen az édességen kívül semmiért sem rajongott. Az tuti, hogy bagolyra és gazdájára nem igaz az, mint kutyájára és gazdájára, én nem voltam ennyire nehéz eset. Azért, volt egy pont a szárnya alatt, amit ha vakargattam, akkor olyan fura hangot hallatott, az biztosan tetszett neki. Most is megtettem, utána kicsit lelkesebben tűrte, hogy felcsatoljam rá a levelet. - Jó utat, Gyönyörűségem! Nyomtam egy puszit a kobakjára, majd az ablakhoz vittem, és addig néztem utána, míg láttam a távolban, aztán már szaladtam is a tornyunkba. Egy csomó mindent kellene még megcsinálnom holnapra. Tekintettel a kastély nagyságára, és a vicces lépcsőkbe, beletelt egy jó negyedórába, míg a Kövér Dáma előtt elcsacsogtam a jelszót. - Köszönöm! További szép napot! Már suhantam is be, szőke tincseim lágyan libbentek utánam, ajkaimon megszokott szikrázó mosolyom, és igyekeztem nem törődni azzal, hogy szokás szerint nagy benn a hangzavar. A kandalló előtt még így is tökéletesen tudok majd leckét írni, a szobámban nem szerettem, mert alapvetően nagyon társasági lény voltam, és jobban örültem, ha van kivel eszmét cserélni közben. Esetleg hallhat is az ember ezt-azt, nem mintha annyira pletykás lennék, szó nincs erről, viszont a kíváncsiság nagyon is hozzám tartozott. A kanapé még üres volt, úgyhogy fogtam magam, és felsiettem a mágiatörténet könyvemért, ami szerintem nehezebb volt, mint én, költői túlzással élve persze, és pennát, valamint pergament is vittem, aztán már lenn is voltam, és mindent ledobtam az asztalra. Elég nagyot csattant, a könyvemről meg csak úgy szállt fel a por, hiába, ezek a hatalmas könyvek remek porfogók.
