Heath & Sam

*Pitonról senki nincs jó véleménnyel, de tett is róla rendesen. Biztosan történt vele valami fiatal korában és attól frusztrált, nem tudja kezelni a lelki bajait. Ha éccsanyával beszélgetne biztosan jobban érezné magát. Persze ahogy néha kinéz a lebegő köpenyével és a zsíros hajával, hát attól még én is rosszul lennék. *
-Kisebbségi érzése van és alulmotivált, talán egy fel nem dolgozott fiatalkori frusztrációtól szenved. Szóval halmozottan sérült. A saját baját a diákokra vetíti ki.
*Nem éppen szakszerű körülírás, éccsanya biztosan jobban mondaná, de végül is ő a pszichológus. Észre sem veszi, hogy gyakran így beszél otthon, szokott történeteket mesélni, szigorúan név nélkül és persze olyan vagyok mint a szivacs, mindent magamba szívok. Nem is értem, hogy a bájitaltant miért nem tudom így magamba szívni, pedig milyen jó lenne már. Legalább attól nem kellene tartanom, hogy Piton lejárat a többiek előtt és nem robbannék fel órán. Ha merdakáros lennék biztosan nem érdekelne Piton gonoszsága, mert hasonlóképp gondolkodnék mint a diákjai, kizárt, hogy őket lelki mocsárba taszítja a kegyetlenkedése. Szerintem fel sem veszik, vagy velük nem olyan mint a többi diákkal mert olyanok mint ő és még azelőtt olyanok voltak, hogy a Roxfortba kerültek volna, nem véletlen, hogy a Süveg abba a házba osztotta őket. Piton csak tovább rontott rajtuk.*
-Igen, ezt már hallottam éccsanyától, meg a többi diáktól. Azért ez nem igazságos. A mugli születésűek sem véletlenül lettek mágiahasználók, és sokan jobbak az aranyvérűeknél. Én vagyok az ékes bizonyíték, nekem mindkét szülőm varázshasználó mégsem remekelek.
*Néha tényleg úgy érzem magam mint egy kétbalkezes boszorkány aki semmire sem jó. Ez eléggé elkeserít. Viszont nem vagyok úgy oda a származásom miatt, egyáltalán nem úgy gondolkodom mint a mardekárosok, ez a fiú is tök rendes. A házak helyeinek felosztásáról még soha nem hallottam azt a magyarázatot amit mond nekem, pedig elég érdekes és ha jól belegondolok még ésszerű is. El is képedek, lehet, hogy valahol már mondták, de akkor én pont nem figyeltem.*
-Szerintem nem hülyeség, bár azt hiszem a legkevésbé sem hasonlítok egy borzra. Mármint ami az üregben való élés kedvelését illeti.
*Még egy kicsit elgondolkodom ezen, talán jobban kellene bírnom az itteni hideget, az is lehet, hogy mások nem fáznak annyira mint én, aki a klubhelyiségben is a kandalló közelében ücsörög állandóan. Madame Pofrey löttyeinek emlegetése azonban Heath előadásában sokkal mókásabb, ezért felkacagok. Még sosem kaptam influenza elleni löttyöt, de irtó mókás lehet.* -Az tök jó lehet. Én általában valamilyen baleset vagy gyomorrontás miatt kerülök oda. Éccsanya sütiket szokott küldeni és nem bírom megállni, hogy hagyjak belőle. A múltkor is egy egész tállal megettem, pedig egész hétre küldte. De amikor olyan finom. Attól a löttytől amit arra kaptam nem füstölt a fülem sajnos, viszont borzalmas íze volt. Olyan mint a hányás ízű drazsénak. Egyszer kifogtam egyet, azóta nem eszem Bagoly Berti féle drazsét. A maradékot elküldtem az öcsémnek.
*Hát mondjuk nem volt túlzottan rendes tőlem, viszont testvéries. Bocsánatkérő pillantással nézek rá, olyan nagy szemekkel amiket anyára szoktam amikor csúnyán beszélek. Nem mindig teszem, úgy értem nem mocskos a szám vagy ilyesmi, de azért néha kicsúszik és olyankor éccsanya szigorúan néz rám. Most persze azért mert előítéleteim voltak mert ő felsős. Amikor idekerültem a Roxfortba kicsit fordult velem a világ, korábban én voltam a nagy és okos nővér, aztán egyszer csak a kicsi lettem és persze hiába vártam a segítséget amit megadtam az öcsémnek – eltekintve a rengeteg csínytől amivel bosszantottam – én csak bosszantást kaptam, meg lenézést, pláne az első bájitaltan óra után. Már akkor kiderült mennyire tehetségtelen vagyok hozzá.* -Háááát, azt hiszem amit én csináltam az súrolja az igen komoly szutyok kategóriáját. *Még a nyakamat is behúzom a vállaim közé és elhúzom a számat. Nem mintha Heath-től tartanék, de nem is vagyok büszke magamra. Persze lehet, hogy neki pont hogy tetszeni fog, Piton óráján használhatatlanná tenni egy egész asztalt, három rézüstöt és a bájitalok összetevőinek nagy részét. Az otthoni varázslásra összeráncolom a homlokom, láthatóan nagyon elfoglal valami, aztán persze a felismerés és a dacos sértődöttség a végeredmény.* -Naháááát! Ezt éccsanya nem mondta. Akkor otthon is gyakorolhatok. Fúúú, van egy tök jó bűbáj amit szeretnék megtanulni. Azta!!! Azért meg kell hagyni a szülők néha nagyon furfangosak…..persze, be kell, de nem kell életveszélyesen törekedni rá.
*A végén újabb döbbenet majd egy ravasz mosoly terül szét az arcomon, amit lehet akár köszönetképp is értelmezni. Ezek szerint nem kell lemondanom a varázslásról a nyári szünetre sem, ez azért elég jó mert akkor mutathatok a hülye öcsémnek is pár dolgot és sokkal könnyebb lesz berendezni és kifesteni a szobámat a padláson. Mire vége lesz a sulinak már máshova kell hazamennem, anya válása Michaeltől többek között egy másik otthont is eredményez. Viszont ha meg lesz a tértágított padlás, nem kell az öcsémmel egy szobában aludnom, akár még a pincében is elfázogatnék ha arról van szó, hogy külön kis birodalmat kapok, de a padlás mégiscsak jobb, a meleg levegő felfelé száll. *
-Ja, az enyémet is. A Sam-re azt hiszik fiúnév. Szóval sorstársak vagyunk. *megvonom a vállam, nekem nem olyan nagy tragédia, különben sem szokott mindenki becézni csak a hozzám közelállók. Lance szerint meg annyira kicsi vagyok, hogy Sammy-nek szólít, az sem jobb. Belecsapnék a kezébe de eléggé fájdalmas és égett okom van arra, hogy ne tegyem, a bájitaltan kompenzálására lelkesen bólogatok, végre van valami amit minden elébe helyezhetek, hogy miért nem jutott előbb eszembe. Heath jó pszichológus lehetne, de gondolom nem forgat ilyesféle terveket a fejében. Egészen más alkat, bár jó hallgatóság és remek tanácsai vannak, melyek saját tapasztalaton alapulnak. Megvonom a vállam, igazából nem fáj apa elvesztése mert nem emlékszem rá és ami korábban nem volt jelen az életünkben azt el sem veszíthetjük. Inkább az bánt, hogy olyan sok mindent nem ismerhettem meg általa, látom a többi lányt ahogy a szüleikről beszélgetnek és az apukájukat emlegetik és, hogy milyen jó móka volt, meg mennyire tájékozatlan a kamasz lányok terén és mit mondott legutóbb. Nekem ilyen sosem lesz.*
-Nem baj, nem emlékszem rá, szóval nem veszítettem el igazán…..ja, néha megpróbál engem is elemezni, szó se róla az utóbbi egy évben volt is bőven. *A dédi halála jobban megrázott, hiszen sok időt töltöttem vele, hallgattam a történeteit, beszélgettünk a fiúktól, Michaelről, a Roxfortról. Büszke volt amikor megkaptam a levelemet és hihetetlen, de még büszkébb mikor megtudta, hogy a Hugrabug házba osztott be a Süveg. Ő is hugrás volt. Talán ezért értettük meg egymást olyan jól. Hiányzott míg vissza nem tért.- -Hát igen, bármi. A halottak visszatérnek. Legalábbis a dédim. Apát is próbáltam de a dédi azt mondta nincs vele, és én mondtam anyának, hogy akkor biztosan nem halt meg, de ez olyan téma amiről nem beszélünk.
*Félve nézek fel rá vajon mit szól mindehhez. Vagy most fog az őrült pszichológus bolond lányának elkönyvelni, vagy hisz nekem. *



[You must be registered and logged in to see this image.]

Sam & Heath

Persze, igazából én sem tudhatom, hogy mi folyik a Mardekár klubjában, csak találgatok, de elég sok mindent képes vagyok kinézni belőlük. Más házakból jövő barátaimmal beszélgettünk már erről eleget, meg azon is gondolkodtunk, hogy lenne-e módunk beszökni oda. A kíváncsiság mindenekfelett, holott talán mégsem a kígyóverembe kellene bemenni, ott könnyebben megütheti a bokáját az ember. Túl sok az olyan tényező ott, aki mindenáron kiátkozna a bőrödből, pedig buli lenne. Van egy-két okos bűbáj, amivel meg lehetne oldani, talán még érdemes is lenne, de kérdés: Megéri a cirka egy hetes gyenguszon lakást? Egyáltalán egy ilyen miatt jár büntetőmunka?
- Csak találgatok, bár tény, Piton nem tűnik egy lelkizős valakinek. Kábé annyi jóérzés szorult bele, mint egy zokniba… - vonom meg a vállam. Valójában nem tudom, milyen lehet a kapcsolata a diákjaival. Ha a többi házvezetőből indulok ki… De miért is a többiből indulok ki? Egy ilyen ingerszegény embernél ne várjunk már össznépi összeborulást, ezt még én sem gondolhattam komolyan. – Vagy ez, vagy pont az ellenkezője és soha nem néz be hozzájuk és a felügyelet teljes hiányától ilyenek. Végülis ez is egy opció, ráadásul Piton és az érzelmek? Szerintem előbb mérgezi meg magát, minthogy valaha is kedves legyen. Pedig megnézném… - persze nem a kedves Pitont, hanem amint benyel valami gyorsan ható mérget. Bár ezt még ő sem érdemli meg talán, végülis nem egy tömeggyilkos, csak egy szeretethiányos valaki. Legalábbis gondolom én. Más mi lehet az ok a taplóságra? Őszintén, fogalmam sincs. Bimba és Piton ég és föld, Bimba szeret minket, törődik velünk, vele lehet beszélni, mert biztosan nem fogja leordítani a fejedet. Legalábbis velem mindig megértő volt, még akkor sem szedte le a fejemet, mikor Piton küldözgette neki a véleményét az enyhén szólva borzalmas bájitaltan teljesítményemről. Persze, azt elvárta, hogy ne bukjak meg belőle, de mikor ötödévben közöltem vele, hogy én ereklyevadász leszek, akkor szépen átbeszélte velem a dolgokat, a bájitaltant pedig rám bízta. Félre értés ne essék, akkor sem azt mondta, hogy Heath, akkor hasalj el légy szíves, hanem próbálkozzak meg vele. Nem árthat meg és én tényleg elkezdtem tanulni rá, elég rendesen, de a vége egy csúfos kudarc lett. Kicsit sajnáltam is, mert elég rendesen rákészültem meg egy pillanatra tényleg elhittem, hogy akár egy elfogadható is összejöhet, de nem volt túl nagy kudarc. Az ereklyevadászi pályámat ez nem veszélyeztette, az ehhez kellő tárgyaim RAVASZon is gond nélkül meglettek. A többi házvezetőről is hasonló jókat hallok, a griffendélesek is kedvelik McGalagonyt, pedig ő szigorú, de igazságos. Soha nem láttam, hogy bárkit megpróbált volna megszégyeníteni, pedig ő is elég magasra teszi a lécet a saját tárgyánál. Persze ki nem? Flitwickről sem hallottam még rosszat, a kisöreg se nem túl szigorú, sem túl engedékeny, bár szerintem egy kicsit langyos a fegyelmezési módszere, de nála ez is beválik. Piton, nos ő meg egészen egyszerűen nem tanárnak való. Mindig vannak ilyenek.
- Naná, azért ők sem törték magukat soha, hogy mi szeressük őket. Persze, van közöttük is kivétel, de elég ritka. Meg aztán ők előszeretettel különböztetik meg az embereket származás alapján is, a mugliszületésűeket nagyon nem bírják, pedig az aranyvérű mágus egyre ritkább. Rövid úton ki is halnánk… - én félvér vagyok, így engem sem szeretnek feltétlen, csak megtűrnek, de mióta adok én az ő véleményükre? – Elvileg ott is elvarázsolt ablakoknak kell lenni, bár azért a Roxfort alapító négyese nem volt semmi. – nevetek fel a gondolatra. Az öregek tudták, milyen a jó vicc. – Végülis mind a négy házat úgy osztották el, ahogy az állataik vannak. Mármint ugye a borzok ha jól tudom üregekben élnek, a kígyók kedvelik a nedves helyeket, a sasok magasan fészkelnek, az oroszlánok… szerintem ők azért vannak olyan rohadt magasan, mert ők egy kissé uralkodó jellemek. Szeretnek mindent látni ami a kis birodalmukban történik. Legalábbis én így gondolom, aztán lehet, hogy hülyeség az egész… - nálam bármi előfordulhat, de tényleg leülök néha és ilyen dolgokon elmélkedem. Úgy gondolom, hogy ezzel jobban megérthetem a világ működését. Talán így van.
- Én főleg az influenza elleni löttyét utálom, tudod, amitől füstöl a füled. – bólogatok nevetve. A gyengélkedőről senkinek nincs jó emléke, hiába kedves a javasasszony. Hálátlan egy meló, de minden tiszteletem az övé, amiért ezt a hivatást választotta. – Mindig tiszta hülyének, vagy legalábbis gőzmozdonynak érzem magam, ha sikerül leerőszakolnia a torkomon. Én inkább elfetrengek szépen önmagamban, minthogy bevegyem. – hát ez azért messze nem dicséretes cselekedet, de hé, ki nem állhatom a gyógyszereket, akkor mit csináljak? Nehéz velem, tudom.
- Tévhit, hogy minden felsős tapló. – kicsit önérzetes vagyok ezzel kapcsolatban, de ha egyszer így neveltek? Anyámék szerint úgy kell bánnunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk. Nem értelmesebb felfogás ez, minthogy mindenáron próbáljunk keresztbe tenni mindenkinek? – Sokan vagyunk, akik segítenek, a háztársaknak meg pláne. – mondom nagy komolyan és úgy is gondolom. Vannak dolgok, amiket elég komolyan veszek. – Hát, a Suvickus általában mindent megold, amit még az sem, az igen komoly szutyok. – és elég sok az ilyen komoly mocsok. De próba cseresznye. – Hát, otthon nem lehet varázsolni, ez tény, de ha az ember szülei varázslók, akkor a Minisztérium nem tudja beazonosítani, csak azt, hogy a lakhelyeden varázslat történt. Tehát azt konkrétan nem fogják tudni, hogy ki is varázsolt pontosan. – hopp, ez felhívás keringőre. Mondjuk én is varázsoltam illegálisan otthon, ki nem? Néha egy-egy kicsúszik. Mondhatjuk azt is, hogy előfordul. – Persze azért a törvényt be kell tartani. – aha, legalábbis meg kell próbálni betartani. Mondja ezt az, aki mikor betöltötte a 17-t, mindent varázslattal csinált, de szó szerint. Még azt is, amit nagyon nem azzal kellett volna.
- Sokan nem tudják helyesen, már hozzászoktam. – vonom meg a vállam és ez így van. Pedig nem is különleges a nevem, csak fura. – Mindenki a női Carol névre gondol, és azt hiszi, ez a vezetéknevem. – csak mégsem, hozzátéve azt az el nem hanyagolható tényt, hogy nő sem vagyok.
Legendás lények, mi? Érdekesek az tény, én mondjuk csak RBF-ig foglalkoztam velük, de volt egy-kettő, ami nagyon menő volt. Mondjuk a hippogriffek. Kicsit problémásak, de tetszettek.
- Akkor már meg is van, hogy mivel tudod kompenzálni a bájitaltant. Nem lehet mindenki mindenből tökéletes. – szerencsére nem is vagyunk azok. – Rohadt unalmas lenne a világ, ha így lenne. – meg totál értelmetlen is. Az a jó, hogy teljesen sokszínűek vagyunk és ezzel tesszük érdekesebbé a világot, senki sem ugyanolyan. Törekednünk kell a saját különlegességünk kimutatására, az egyen emberek iszonyatosan gázak.
- Ó, sajnálom. – na Heath, ebbe sikeresen belegázoltál, szép volt. Mi a fenéért gázolok mindig bele az ilyenekbe? – Pszichológus? Az kemény… Mármint nem egy könnyű foglalkozás, ha megnézzük, hány agyilag bokazokni mászkál mindenhol. – és mennyivel találkozol úgy, hogy gyakorlatilag lakat alatt lenne a helyük. A szellemekkel viszont elgondolkodtat. Történt egy-két furcsaság mostanában, az én gyorsaságom is gondolom valami hasonló dolog eredménye lehet. De legalább nem vagyok egyedül vele.
- Még nem, de ez a Roxfort. Itt szinte bármi előfordulhat.

*A kezdeti ijedelmet a csodálkozás, majd az együttértés váltja fel. Tudom miről beszél, bólogatok is rá lelkesen. Pitonnal sem egy leányálom a bájitaltan de mardekárosokkal együtt már kész rémálom. Sajos nem csak az órán hanem ha elrontok valamit akkor még utána is legalább egy egész napon át, vagy amíg valaki más át nem veszi a helyemet, bár nálam bénábbat szerintem még nem hordott magán a föld. Alkalmi lélekgyógyító társam nem számít bele mert ő már túl van rajta, csak a jelen számít, az pedig eléggé elszomorító.*
-Gondolod, hogy a klubhelyiségben ezzel tömi a fejüket? *Bimba professzor sem túl gyakran jön be hozzánk, de Pitonról el nem tudom képzelni, hogy a diákjai után járkáljon, bár meglehet, hogy mégis de csak azért amit a fiú mond. Lehet benne valami, ezen érdemes elgondolkodni és talán másképp fogok amjd legközelebb rájuk nézni. Majd amikor meggyógyul a kezem, kitakarítom a termet és a körletben kiadom magamból a keserűségemet Sátánkának. Jóllehet a macskám nem ért semmit az egészből, de remek hallgatóság és őt simogatva mindig megnyugszom és jobban érzem magam. A mardekárosok lakhelyére vonatkozó részre tátott szájjal csodálkozom, mert még nem hallottam, hogy milyen helyen van a körletük, igaz az első évemben azzal voltam elfoglalva, hogy megtaláljam a helyem a Roxfortban és kissé rágörcsöltem az összes tantárgyra és varázslatra, a második évem kezdetén pedig még mindig eléggé ki voltam ütve a dédim halála miatt és kerültem mindenkinek a társaságát. Mióta viszont tudok beszélgetni a dédimmel, már nem olyan rossz, csak még azt nem tudjuk anyával, hogy miért van ez. Itt a suliban sok szellem van és mindenki látja őket, és beszélgetnek velük, főleg Félig Fejnélküli Nickkel, mert ő a favorit, állítólag remek humora van és szereti megmutatni az elsősöknek ikért az a neve ami. Nekem is megmutatta, pontosabban az egyik asztaltársamnak, mert mindig van legalább egy elsős aki megkérdezi. Kész horror volt. Ám a dédimet csak én látom és csak én hallom a hangját és azt mondta, hogy másnak nem is jelenik meg csak nekem. *
-Azt tudtam, hogy mindenki utálja őket, de azt nem, hogy a tó alatt laknak. Tééényleg? Az tök szar lehet. Nekem tutira klausztrofóbiám lenne. Mondjuk simán a pincében sem jó, én mindig fázom.
*Most is pulcsi van a talárom alatt és volt már olyan is, hogy napokig sapkát is húztam a fejemre, mert majd` lefagytak a füleim. Én nem tudom hogyan gondolták, hogy diákokat az alagsorban szállásolnak el, mikor annyi hely van odafönt és tudvalevőleg a meleg levegő felfelé száll, mert könnyebb mint a hideg. A lábam is fázik, a harisnya felett még zoknit is hordok. Madame Pomfrey emlegetésére bólintok, tudom, hogy gyorsan összerakja a törött csontokat is, van már tapasztalatom. Sajnálatos módon nem most megyek hozzá először. Volt az az eset anya sok sütijével, és amikor összetöröm a seprűket gyakorláskor – már háromnál járok – azután is mindig a gyengélkedőn kötök ki. Nem is Madame Pomfreyval van gondom, hanem a löttyeivel. A gondolatára is elfintorodom mint aki éppen epét nyalogat.*
-Madame Pomfrey aranyos, csak a löttyei borzalmasak.
*Igazából egész egyszerűen undorítóak, de használnak. Madame Pomfrey egy csoda.* -Tényleg? Irtó rendes tőled. Te valami csodavarázsló lehetsz, mert a felsőbb évesek nem szoktak a kicsiknek segíteni. Én csak szimpla takarító igét tudok, azzal csak a holmimat tudom rendbe tartani. Otthon meg ugye nem lehet varázsolni mert a Minisztérium leszedné a fejemet.
*Ezt sosem fogom megérteni de anya azt mondta, jobb ha nem lázadozom. Nem győzöm kivárni, hogy betöltsem a nagykorúságomat és varázsolhassak bármikor, de az olyan messze van még. *-Pedig de, nekem elhiheted. Carroll. Szóval ropogtassam meg az errrt. Oké. A lányok sem tudják jól. *Arra, hogy ő nem egy nagy hűha, nem tudok mit mondani csak megvonom a vállam. Még nem értem abba a korba, hogy ez fontos legyen, még nem látok mást a fiúkban mint akadályozó tényezőt, néhány, pontosabban két kivétellel akik segítenek és akár még a barátaim is lehetnének. Lance is irtó rendes volt és kedves is, persze volt némi bonyodalom a bájital főzés közben, de így utólag inkább csak nevetni lehet rajta. Inkább arra figyelek, hogy mit mond Carrol, két errel. Szóval kell találnom egy olyan tantárgyat amiben kiemelkedően jó vagyok és csak arra koncentrálni, a többi meg le van kakálva. Aha, értem.*
-Fúúú! T. Hát az kegyetlen. Én a lényekkel tök jól elvagyok. Úgy értem a Legendás Lények Gondozása órán eddig még semmit nem csináltam rosszul, valahogy érzékem van hozzájuk. Akkor majd csak erre figyelek.
*Heath. Ezt is megtudom. Abban nem vagyok olyan biztos, hogy Heath tanácsa megfelelő, mert már most röhögni kezdek azon, hogy Piton egy birka, mi lesz ha eszembe jut bájitaltan órán? Még több büntetést kapok esélyesen, amiért körberöhögöm a professzort. Kifejezetten utálja és a személye ellenis értésnek veszi ha valaki csak úgy jókedvű, ha ezt az óráján látja akkor százszorosan nem jó. *
-Csak anya van. Az apukám meghalt mikor két éves voltam, nem is emlékszem rá. Éccsanya pedig pszichológus, elvileg tudom hogyan kell levezetni a feszültséget, de elvből nem csinálom azt, mert akkor olyan lenne mintha a páciense lennék és nekem elhiheted, elég hülye páciensei vannak. Te láttál már olyan szellemet akit senki más nem látott? Tudod nem olyat mint amilyen Nick, hanem másfélét. Aki csak akkor jelenik meg ha te akarod.
*Nem tudom miért kérdeztem ezt, de végül is Lance előtt sem titkoltam el, pedig megfogadtam, hogy nem mondom el senkinek, de hát ez csak úgy kibukik belőlem.*



[You must be registered and logged in to see this image.]

Sam & Heath

Elsőre csúnyán néz rám, hát nem is csodálkozom, ha az embert állandóan piszkálják, akkor ez egyfajta reflex. Naná, odajön hozzád egy tök idegen srác, mit reagálsz? Én először is frászt kapnék, hogy te atya ég, ki ez és mit akar? Tuti cikizni akar, végülis a nagyok ezt csinálják, csak nem mindenki. Nekem például eszemben sincs ilyet tenni, nem vagyok alapból gerinctelen. Meg egyébként sem jellemző rám az ilyesmi, kerülöm a balhét, más téma, hogy az viszont általában megtalál engem. Nem is értem, hogyan csinálom.
Viszont úgy látszik nem könyvelt el bunkónak, végülis tényleg nem akartam bántani vagy valami, csak néha rám jön a jó fej és akkor ez van. Nem is annyira néha, ha jobban belegondolok.
- Tényleg. A mardekárosok meg jót szórakoztak rajtam, főleg, mikor velük volt órám, de egyébként is valahonnan mindig megtudták. – mondom, majd rosszallóan megcsóválom a fejemet. – Szerintem Piton képtelen titkot tartani, illetve pontosítok… Perverz élvezetét leli, ha az ilyeneket elmondhatja a mardekárosainak. – van egy két tippem, hogy miért és ezt egy kaján vigyor kíséretében meg is osztok vele. – Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, ezzel csak a zöldikék önérzetét akarja helyrebillenteni, mert végülis nézz rájuk… Mindenki utálja őket, általában csak bájitaltanból jók és a tó alatt laknak. Ki tudja, mi vigyorog be az ablakokon. – még engem is kiver tőle a víz, ha azt nézzük, mennyi minden lakik a tóban. Ráadásul egy részük nem éppen barátságos. Mi is lent vagyunk, de legalább nem a tó alatt. Milyen dohos lehet már a klubjuk, hát csodálkozik bárki is, amiért agresszívek? Én is az lennék kábé egy hét után. Mikor mutatja a harci sérüléseit, tőlem csak egy együtt érző fintorra futja, tutira fáj.
- Madam Pomfrey pillanatok alatt helyrehozza, ráadásul nem nagyon fűz kommentárt a dologhoz. Maximum felvonja a szemöldökét és azt hallod, hogy a kis irodájában morog egy sort. – voltam már egyszer-kétszer a gyengélkedőn, szóval tapasztalatból mondom. – Hát, ha gondolod, segíthetek takarítani. Pitonnak kábé két pálcaintés lenne, én háromból csinálom meg. – vigyorgok rá. Egy rosszul sikerült bájitalt kézzel feltakarítani katasztrófát eredményez. Ami egyszer megharapott, másodszor is meg fog.
- Carroll. Igen? Én csak akkor hallom tőlük a vezetéknevem, amikor valami nem tetszik nekik. Hogy sokan belém vannak esve? Őszintén? Nem, végülis nem vagyok egy nagy hűha… - zavartan vakargatom a tarkómat. Az ilyenektől én tényleg zavarba jövök, talán nem megfelelő az önképem, vagy passz. – Hogy hogyan vészeltem át? Elsőben és másodikban teljesen kiakadtam, aztán harmadikban rájöttem, hogy miért érdekeljen pont ez a tárgy, ha máshoz van tehetségem? Aztán az RBF-en elég csúnyán elhasaltam, onnantól kezdve nem kell bájitaltanra járnom. Úgy jellemezném a teljesítményemet, hogy T. – ezt mondjuk Piton sem félt a tudtomra adni minden egyes alkalommal, akárhányszor tehette. Tök savanyú az a pofa, nem is értem, miért ment tanárnak, ha egyszer ennyire… intoleráns.
- Én Heath vagyok, örvendek. – engem maximum úgy becéznek, hogy gyere ide, ez mekkora szívás. A kézfogástól most eltekintünk, nem kellene még több fájdalmat okozni neki. – Egyébként a legjobb megoldás ellene, hogy felszegett fejjel végighallgatod a hülyeségeit és fel sem veszed a dolgot. Gondold azt, hogy ő egy birka, aki csak béget a nagyvilágba. Max megírod a szülőknek, hogy a vén rémdenevér mekkora szenyó, így kiadod magadból a feszkót, megvonod a vállad és jó napot.

*Azt hiszem a mai nap az összeset übereli. Ennél rosszabb már nem lehet, igaz? Hogy Piton kiküld az óráról pedig még be sem fejezték, kormos vagyok és ég a kezem, persze nem hiszem, hogy azért küldött el előbb, mert annyira a szívén viseli a kezem gyógyítását, inkább arra tippelnék, hogy nem akar látni. Nem csoda ha el vagyok keseredve annyira, hogy eldöntöm, ezt még anyának sem mondom el. Szörnyű és borzasztóan nagy csalódás lenne neki, és pont most nem hiányzik egy ilyen amikor úgy is össze van törve Michael és a pénzes családja miatt és Bobby miatt is. Én szinte egész évben nem vagyok otthon, kevés időt tudok Bobbyval tölteni, mégis sajnálnám ha a kis hülye öcsém nem lakna már velünk. Szóval össze kell szednem magam és talán még a gyengélkedőre sem megyek el, az utóbbi időben, mióta volt az az éjszakai balhé és kijárási tilalom, azt hiszem túlreagáltam és némi pánik szűrődött át az anyának írt leveleken keresztül. Gondolom minden apróságról megkérdezi Dumbledore vagy Bimba professzort mert _aggódik_! Egy kicsit eltemetem magam a keserűségbe, meg sem hallom a közeledő lépteket, csak a fiú hangjára kapom fel a fejem. Nem remélek semmilyen részvétet, épp mostanában nevettek kis a srácok a teremben, persze Mardekáros volt mind, szóval miért is érezne velem együtt egy egyetemista akinek már a talárt sem kell jó eséllyel hordania, saját szobája lehet és már rég nem jár bájitaltanra. Gondolom most fog jönni majd a zrikálás, ezért csúnyán nézek rá, vagyis gyanakvón húzom össze a szemöldökeimet és egy "na mondjad, ne kímélj" fintort is vágok hozzá. Legyünk túl rajta minél előbb, aztán gyorsan elvonulok a szobámba, magamra húzom az ágyfüggönyt és telesírom a macskám bundáját. A kérdésre csak bólintok, mert elmaradt a kezdeti megjegyzés után a csípős folytatás, ráadásul _leül mellém_! Kezdem azt hinni, hogy minden egyetemista srác normális. Lance is leállt velem trécselni, még Piton bájitalszertárát is kifosztotta velem, más kérdés, hogy teljesen feleslegesen, hiszen Michael nem itta meg a szerelmi löttyöt. A továbbiakra csak eltátom a számat és a szemeim tócsányira kerekednek, hihetetlen, hogy van még valaki rajtam kívül aki még Finnigannél is bénább. A szemöldököm megugrik, a samponbajnokra elkuncogom magam. *
-Téééényleg??? *Teljesen oda vagyok meg vissza, persze sajnálom amiért ő is átment ugyanazokon a dolgokon, de ő legalább már túl van rajta, és jó érzés, hogy van valaki aki megért. *-Nekem is vissza kell mennem takarítani, csak előbb....*Felemelem a kezemet és mutatom rajta a vörös hólyagokat, amiket Madame Pomfrey-nak kellene lekezelnie. A másik kezemmel még törölgetem jobbára a kormot az arcomról, de már nincs olyan rossz kedvem mint pár perccel ezelőtt. *
-Hogy vészelted át? Még csak másodéves vagyok, ki fog készíteni. Biztos van valami titkod hogy nem buggyantál meg vagy lettél vérengző vadállat. Kerol, ugye? Azt hiszem valmai ilyesmi neved van, a lányok csak a családnevükön jelölik a fiúkat. Tudta, hogy sokan beléd vannak esve? Én nem, még fiatal vagyok az ilyen felszínes érzelmekhez.
*Nagy elánnal bólogatok a nagyobb nyomaték kedvéért.*-Samantha vgyok, de a többiek csak Sam-nek hívnak. *Nem nyújtom a kezem, az kéne még csk, hogy megnyomorgassa, bár elég rendesnek tűnik, főleg, hogy nem Mardekáros, amit most már tudok, mert amikor leült mellém többet láttam az arcából.*



[You must be registered and logged in to see this image.]

Sam & Heath

A pince… mostanában csak néhanapján fordultam meg erre, főleg mióta nem kell az öreg Piton óráira járnom, elkerülöm a kastély ezen részét. Dohos, sötét, tele van pókhálóval és szinte adja magát, hogy gyere, kapjál tőlem depressziót. Egyébként is, ha mindenáron pincékben akarok mászkálni, olyan otthon is van, egy fokkal barátságosabb kivitelben. Akkor viszont felmerül az az igencsak jogos kérdés, hogy mégis miért vagyok itt és nem a friss levegőn, ezen a csodálatos tavaszi napon. Nos, próbálkozom. Ezek a folyosók elég elhagyatottak, így aki itt akar kísérletezni valamivel, megteheti nézőközönség nélkül. Márpedig nekem ez a célom, hogy gyakoroljak, mert mint kiderült, van egy képességem. Pár napja, teljesen véletlenül történt a dolog, először nem is értettem, mi volt az, de miután pillanatok alatt fent voltam egy lépcső tetején, később kénytelen voltam elgondolkodni. Ugyan siettem, mert késében voltam, de ha megfeszülök, sem tudok alapjáraton ilyen gyorsan felmenni rajta. Képzelődtem volna? Ilyet behallucinálni szerintem nem lehet, hoppanálni a Roxfortban szintén nem, szóval marad az, hogy gőzöm nincs, mi történt és ezt próbálom kideríteni. Mondjuk itt aztán történnek fura dolgok, de általában nem velem, illetve nem én csinálom azokat a dolgokat. Kivéve a bájitaltant. De miután már évek óta a bájitaltan terem közelébe sem megyek, így már arra sem lehet ráfogni.
Fel és alá, fel és alá, ez a jelenlegi menetrend, rohangászom ész nélkül és reménykedem, hogy reprodukálni tudom azt az esetet, de csak néha jön össze a dolog, aztán egyszer csak megbotlom és majdnem hasra esés a vége. Miután úgy, ahogy visszanyertem az egyensúlyomat, kissé szaporábban szedem a levegőt, jó sokat rohangáltam, úgy döntök, mára berekesztem a dolgot. Összeszedem a fal tövébe lehányt cuccaimat, majd elindulok felfelé, amikor is meglátok valakit az egyik sarokban ücsörögni. Kicsit közelebb érve már az egyenruháját is ki tudom venni, egy háztársam, körülbelül másodéves. Azt hiszem Sam a neve, emlékszem a beosztási ceremóniáról rá, általában megjegyzem a neveket. Ez az egyik jó tulajdonságom. Meg úgy kábé az utolsó is, ha már itt tartunk. A lányzó nincs éppen vidám hangulatban, az arca egy kissé kormos… ajaj, sejtem, honnan jöhetett. Nem egy bájitaltan óra után hasonlóan jöttem ki én is a teremből, még emlékszem arra a megalázottságra, amit minden egyes óra után éreztem, amit az öreg Piton éreztetett velem.
- Ismerem ezt az arckifejezést. – lépek közelebb, majd cuccomat ledobva letelepszem mellé a sarokba. A bájitaltan amúgy sem egyszerű, de ha még a tanár ráadásul egy méretes tahó, akkor különösen kegyetlen dolog tud lenni. Tapasztalat, én totálisan tehetségtelen voltam benne, Piton pedig imádta rajtam köszörülni a villás nyelvét. – Bájitaltanról jössz? – sejtem, legalábbis a lehangoltságából. Alsósként különösen kegyetlen tud lenni, akkor a legrosszabb a megaláztatás, ha meg még ráadásul a mardekáros bandával van az órátok… inkább a griffendéleseknek adom, mi hugrabugosok így is kapunk eleget az élettől. – Én is „imádtam” a bájitaltant, jóformán nem volt olyan óra, ahol ne égtem volna le. – kezdek magyarázni, majd egy nosztalgikus vigyorral folytatom. – Néha szó szerint. Egyszer véletlenül felgyújtottam a vén samponbajnok talárját és cirka egy hónapig büntetésben voltam miatta. – meg még sok ilyen húzásom volt. Remélem ezzel sikerül némileg felvidítanom, egy ilyen szemétláda miatt senki ne szomorkodjon, nem ér annyit.

*Az élet csúf igazsága, hogy a bájitaltan még utolsónak sem igazán emlegethető az életemben. Bármennyire is próbálkozom egyszerűen nem megy és persze Piton minden egyes alkalmat kihasznál, hogy lejárasson az osztály előtt. Utálom!!! Ma megtörtént velem az amire még a legrosszabb rémálmaimban sem voltam képes; felrobbantottam egy bájitalt. Pontosabban egy készülő bájitalt. Fogalmam sincs mit tettem vagy mit nem, pedig követtem a leírást, az összetevőket, egyáltalán nem tértem el tőle, pont az ilyen esetek miatt figyelek százszorosan jobban oda mindenre. Most mégis megtörtént, Piton pedig közölte velem, hogy rendkívüli tehetség vagyok ha egy ilyen módfelett egyszerű bájitalt képes voltam felrobbantani annak ellenére, hogy az összetevők egyike sem hajlamos sem egyedüliként, sem a többi összetevővel közösen a robbanásra. Kormos és vöröslő arccal tettem eleget az utasításának és hagytam el idő előtt a tantermet, hogy a gyengélkedőre menjek. Mert nem volt elég, hogy nem sikerült és csúfosan felsültem, még a kezemet is megégettem. Szóval nem csak a lelkem fáj hanem a kezem is, ordítani tudnék de nem teszem, nem adom meg a többieknek és Pitonnak az elégtételt, a könnyeimet is az árnyékos és szürke folyosóra tartogatom. Amint kilépek persze patakokban csorognak le az arcomon az elkeseredettség, a megalázás és a fájdalom könnycseppjei. Természetesen az orrom is eldugul és folyik, hiába törölgetem zsebkendővel, szipogok mint egy náthás hipogriff. Könyveimet magamhoz szorítva lépkedek egyre lassabban a folyosón, végül is már mindegy mikor érek Madame Pomfrey-hoz, ennél jobban nem fog fájni, a lelkem különben is jobban vérzik azon meg úgy sem segít semmilyen borzalmas ízű lötty, a lényeg az volt, hogy minél előbb kikerüljek a teremből és Piton szemeinek kereszttüzéből, meg persze a többi diák nevető arca elől. Na az már biztos, hogy ezt nem írom meg anyának, kitérne a hitéből vagy keseregne egy hétig, hogy milyen tehetségtelen gyereke van, úgy is tudja, hogy a bájitaltan nem megy, kár még ezt a tényt is tovább mélyíteni benne. Nem is figyelem merre megyek, csak visznek a lábaim, természetesen egy másik folyosóra, ami nem a földszintre vezet a lépcsőkhöz. A pince pont olyan mint a lépcsők, csak nem mozognak a folyosók, bár az is lehet, hogy mozognak csak nem olyan látványosan. Kész labirintus, csoda, hogy még egyetlen diák sem tűnt itt el, de persze meglehet, hogy mégis csak titkolják. Én leszek a következő, itt fogok bolyongani napokig míg éhen nem halok egy sötét sarokban és soha nem találják meg a testemet. Talán jobb is, ebben az állapotban csak nevetség tárgya lennék, a lelkem soha nem nyugodna és itt kísértenék mint a többi szellem, olyan lennék mint Hisztis Myrtle, mert a halálom sem volt túlságosan vidám és ugye minden szellemben az utolsó pillanat marad meg. Azért olyan bolond az a lány is a mosdóban. Legalább lesz a pincének is egy saját szelleme, Kormos Sam, vagy a Robbantós lány, a Kontár Szöszi. Már nem is érdekel, hogy fáj a kezem, pedig rendesen ég és már hólyagosodik is, de inkább fogom magam és leülök az egyik sarokban, hogy nyalogassam a lelkem sebeit. A könyveimet magam mellé teszem a földre és előhúzok egy zsepit, hogy azzal meg az arcomat törölgessem, persze gondolom csak szétkenem rajta a kormot. Az élet igazságtalan!*



[You must be registered and logged in to see this image.]