2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " Bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk saját identitásunkat és életünk értelmét anélkül, hogy elfogadnánk és meghajolnánk az előtt, amit az előítéletek és sztereotípiák írnak elő számunkra."
Főkarakter: A.P. Teljes név: Vincent O’Neill Születési hely és dátum: 1980. márc. 8., Coventry Csoport: Hugrabug Patrónus: Páva Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 7. évfolyam Képesség: ‒ Mágikus adottság: ‒ Kiemelkedő tudás: ‒
Jellemed kifejtése
Talán az első dolog, amit illik leszögezni velem kapcsolatban az, hogy meleg vagyok. A fiúkhoz vonzódom, és ezt nyilván fel merem vállalni. Mindig tudtam, hogy más vagyok, mint a korombeli srácok. Nem kötöttek le a kocsik, szívesebben játszottam a nővéremmel. Emlékszem, anyu mindig a kezünkre csapott, amikor az ollót elcsenve fodrászkodni kezdtünk a testvérem babáin. Persze, nem erősen, épp annyira, hogy a meglepettségtől könnyebben elvehesse tőlünk az ollót. A furcsa szokásaim a későbbiekben megsokasodtak: táncolni jártam, rajz órákat vettem, sőt még ének tanárhoz is jártam, aki menthetetlennek titulált, így bár énekes nem lesz belőlem, de gyakorta megörvendeztetem a környezetemet a hamis hangommal. Vagyis, ezek inkább a fiúk szerint voltak furák. Már akkor is gyakran mondogatták, hogy olyan vagyok, mint egy kislány, azonban a kedvükért nem hagytam abba. Szerettem ezeket csinálni. Senkiért nem áldoztam volna fel azokat a dolgokat, amikért rajongtam. A családom pedig kissé furcsállva a hóbortjaimat, mégis támogattak bennük. Arra is megpróbáltak rávenni, hogy induljak valami versenyen, de erre képtelen voltam. Utálom a nyilvános szereplést, vagy ha én vagyok középpontban. Az árnyékban megbújva szeretek a hobbijaimnak hódolni, nem vágyom a rivaldafényre. Tizennégy éves koromig feszélyezve éreztem magamat. Ezen az se segített, hogy a Teszlek Süveg annak idején a hugrabugosok, a különcök közé sorolt. Azonban, amikor egy beauxbatonsos fiú ellopta az első csókomat, akkor már magam is beláttam, azért éreztem magam kényelmetlenül a bőrömbe, mert magam előtt is tagadtam a fiúk iránti vonzalmamat. Azóta hosszú utat kellett bejárnom, de eljutottam odáig, hogy felvállaljam a másságomat. Megértettem azt is, hogy miért kerültem a Hugrabugba, ahogy arra is ráeszméltem, nincs miért szégyenkeznem. Talán nem mindenki fogad el, talán ki vagyok téve mások gúnyolódásainak, de legalább önmagamat adom. És minden nehézség ellenére boldog vagyok így. Azonban, más oka is van annak, hogy abba a házba kerültem. Mivel én is kilógok a sorból, így nem ítélkezem mások felett. Toleráns vagyok, már ha mondhatom ezt magamról. Legalább is, igyekszem elfogadó lenni. Szeretek segíteni másoknak, még akkor is, ha esetleg csak kihasználnak. Én ezt jószívűségnek mondom, ők naivitásnak. Mindenki döntse el maga. Szeretném a világ derűsebbik oldalát megmutatni másoknak, elvégre, a többség mindig olyan negatívan áll mindenhez, hogy az már lassan nekem fáj. Igyekszem támogatni azt a kevés embert, akik kiállnak mellettem, de tulajdonképpen, bárkiért képes vagyok küzdeni, ha úgy érzem, megéri. Nehéz helyzetben lehet rám számítani, akinek fontos vagyok, és aki fontos nekem, amellett mindig ott vagyok, hogy kisegítsem. Összességében, nem tartom magamat rossz embernek, és persze, megértem, ha mások undorodnak tőlem, vagy ilyesmi, de ha nem vallom be másoknak, hogy a fiúkat szeretem, akkor az a boldogságomba került volna. És inkább vagyok mások által piszkálva boldog, mint magányosan szomorú.
Megjelenés
178 cm körüli a magasságom, szóval ezzel úgy a középmagasak táborát erősítem. Vékony a testalkatom, nem is nagyon gyúrok, meg amúgy is olyan törékeny a csontozatom, hogy többször meg kellett innom azt az undorító csontforrasztó löttyöt… Szóval, inkább nem ugrálok, a fenekemen maradok, mert, ha két lábbal állok a földön, akkor talán nem tudok elesni, vagy legalább nem esek akkorát. Noha a lábaim hosszúak, mégse nyújtom el a lépteimet, sőt egyesek szerint eléggé lányosan tudok tipegni. Azok után, hogy kiskorom Gólyalábnak hívtak, azok után valamiért nem zavar már az se, ha egyesek szerint csajos a mozgásom. Könnyen lehet, hogy így van. Néha még én is felfigyelek a nem túl férfias gesztikulálásomra, akkor meg miért ne mozognék úgy, mint egy nő? Habár kiskoromban eléggé eleven gyerek voltam, sose szereztem olyan felületi sérüléseket, amiket ne tudtak volna begyógyítani. Így a testemet nem borítják amolyan „harci hegek”, csupán a hátam van tele anyajegyekkel, de az meg ugye nem számít annak… Szóval, bőrhibával, vagy testi rendellenességgel nem rendelkezem. A bőröm az év nagy részében hófehér, azonban nyáron gyakran járok szoliba, így olyankor egész elfogadhatóan nézek ki. De a szolizással se tudtam leszoktatni az embereket, hogy ne hívjanak Porcelánnak. A fehér bőröm meg a törékeny testalkatom miatt érdemeltem ezt ki. Az arcomat kereknek mondanám, anyuék szerint pedig olyan fejem van, mint egy manónak. Sőt, mi több, kiskoromban gyakran Manócskámnak hívott. A nővérem még most is piszkál vele, mert tudja, hogy utálom, mégis igyekszem jó képet vágni a dologhoz. Azonban manófejűség ide, vagy oda, jóképűnek tartom magam, vagy legalább is aranyosnak. Amikor mosolygok, apró gödröcskék jelennek meg a szám szegletében. A tekintetem mindig tele van lelkesedéssel. Egyébként a nagyinak vannak még olyan zöld szemei, mint nekem. A szemöldököm picit bozontos, a homlokom magas, bár ezt kompenzálja a felzselézett hajam, így nem olyan vészes. Az öltözködésem… Eléggé változatos. Gyakran hívnak piperkőcnek, mert szeretem a sapkákat (nem az ilyen hobó-sapkákat, hanem a rendeset), a sálakat, a kesztyűket, néha kendőt kötök a nyakamba. Szívesen hordok ingeket, pólókat, pulcsikat, zakókat, mellényeket, sőt mindenféle színben és mintában, bár azért arra igyekszem odafigyelni, hogy csíkoshoz például ne vegyek fel pöttyöset. Szóval, akik azt mondják, hogy rémesen sokat időt fordítok a megjelenésemre, azoknak igazuk van. Például, legalább egy órán keresztül szoktam zuhanyozni, és gyakran borotválkozom, mert zavar a borosta. Az elegánstól a laza mindennapi viseleten át az egyenruhákig bármit szívesen hordok. Még az sem igaz, ha mindezekért megszólnak.
Életed fontosabb állomásai
Néhány óra múlva indult a vonatom Londonba. A szüleim már alig várták, hogy hazaérjek, és a nővérem is szerette volna bemutatni az új párját otthon, így nem lett volna jó, ha lekéstem volna a Roxfort Expresszt. Már korábban összepakoltam, és elköszöntem a háztársaimtól, azonban még egy valamit el kellett intéznem. Nagy sebbel-lobbal hagytam el a klubhelyiséget, egy apró, vörös hajú lányt majdnem el is sodortam. Gyorsan bocsánatot kértem tőle, majd a sálamat igazgatva loholtam a lépcsők irányába. Nem akartam késni, nem szerettem megvárakoztatni Noah-t, most mégis sikerült elszöszmötölnöm a pakolással. A bejárati csarnokban az embereket kerülgetve elküzdöttem magam az ajtóig, útközben néhány mardekárostól ugyan kaptam néhány keresetlen megjegyzést, de egyik se érdekelt annyira, hogy lesüllyedjek a gyerekes szintükre. Lihegve, kipirulva léptem ki az udvarra. Egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam, és ámulva nézzem a hóesést. A kavargó hópelyhek látványa mindig elkápráztatott, ez most sem volt másképp. Megigazítottam a kabátomat, és az udvaron átvágva megindultam viadukt irányába. A távolból láttam, hogy egy alak ott várakozott. Tudtam, hogy elkéstem, mégis mosolyogva közeledtem felé. Ahogy ott állt a hóesésben, haja és a kabátja nedves volt a hótól, és a korlátra könyökölve bámulta a tájat, egyszerre volt aranyos és irtó helyes. Régóta tisztában voltam vele, hogy Noah azon kevesek közé tartozott, akiket az „eseteimnek” mondhattam, mégis jó barátom volt, így sose mertem közeledni felé. Pláne, hogy amikor kiderült, hogy a fiúkhoz vonzódom, az eleinte rosszul érintette őt. Nem akartam, hogy megromoljon a kapcsolatunk, így aztán nem próbálkoztam nála. A csizmám talpa alatt ropogott a friss hó, a kezeimet pedig a zsebeimbe süllyesztettem, hogy előhalásszam a kesztyűimet. Dideregve sétáltam oda hozzá, már most fáztam, pedig nemrég hagytam el a kastélyt, bele se mertem gondolni abba, hogy ő mióta ácsoroghatott itt, és mennyire fázhatott. ‒ Hali. Bocsi, hogy késtem. Régóta vársz rám? ‒ köszöntöttem félénken mosolyogva. Finnyásan lesöpörtem a havat a korlátról, hogy én is rátámaszkodhassak. Nem akartam, hogy az új szövetkabátom tiszta hó legyen. ‒ Hogy-hogy idén itt töltöd a karácsonyt? ‒ érdeklődtem. Nem emlékeztem rá, hogy volt-e olyan év, amikor a Roxfortban maradt téli szünet idején. Lassan felém fordult, az arcán mosoly ült, így megnyugodtam, hiszen csak nem lehetett olyan dühös rám. ‒ Szia. Ja, kábé két órája ‒ szólalt meg. Már majdnem komolyan vettem, de amikor elnevette magát, nekem is leesett, hogy csak viccelődött. Kelletlenül ciccentettem, és a karjára csaptam a kesztyűmmel. ‒ A családom elutazik, én meg inkább itt maradok sakkozni ‒ magyarázta. ‒ Ó, értem ‒ feleltem halkan, majd az ajkamat harapdálva körbepillantottam. Minden olyan békés és csendes volt. Volt egyfajta hangulata a helynek így, hogy senki nem járt erre, és csak mi ketten álltunk a viadukton. ‒ És akkor miért hívtál ide? ‒ Szeretnék valamit megbeszélni veled ‒ mondta furcsán. Összeráncolt homlokkal meredtem rá, és picit elhúzódtam tőle. ‒ Hát, ez nem kezdődik valami jól, szóval, légyszi, essünk túl rajta ‒ húztam el a számat. Nagyon reméltem, hogy nem megint azzal hozakodik elő, hogy mégse tart igényt a társaságomra, mert a fiúkat szeretem. ‒ Rájöttem valamire, amit nem akarok elveszíteni. ‒ Még mindig nagyon furcsának találtam ezeket a válaszait, a szívem is a torkomban dobogott az idegességtől, de igyekeztem türelmes maradni. ‒ És mit nem akarsz elveszíteni? ‒ kérdeztem óvatosan, értetlen pillantásokkal kísérve. ‒ Téged ‒ felelte tömören. Mondhatni, teljesen leesett az állam a válasza hallatán, és zavartan felnevettem. ‒ Buta. Hát miért veszítenél el? Hiszen elsős korunk óta jóban vagyunk. ‒ Milyen bonyolult vagy ‒ sóhajtott fel. Én tényleg nem értettem őt, és már szólásra nyitottam volna a számat, amikor odahajolt hozzám, az ajkait az enyémre tapasztva megcsókolt. Teljesen lefagytam, egészen eddig abban a hitben éltem, hogy a lányokhoz vonzódott, s mégis engem akart. Ez furcsa volt, mégis jólesett a csókja, amit tétován viszonoztam. Igazán váratlan fordulat volt a részéről. Elhúzódtam tőle, nagyokat pislogva meredtem rá. Az oké, hogy nekem egy jó ideje tetszett, de… Ő vajon mióta vonzódhatott hozzám? ‒ De… Hát, nem úgy volt, hogy…? ‒ dadogtam, bár reméltem, veszi majd a lapot, és tudja, hogy mire vonatkozott a kérdésem. ‒ Volt ‒ vágta rá mosolyogva. Látszott az arcán, hogy ő sem hitte el, hogy mi történik velünk. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Megannyi kérdésem lett volna, de nem akartam mindet most azonnal rázúdítani. Helyette némán álltam vele szemben, és nem akartam elhinni az egészet. ‒ Nekem most… ‒ mutattam a hátam mögé. ‒ Mennem kell. Majd, ha visszajöttem, megbeszéljük. Boldog karácsonyt, Noah… ‒ búcsúztam el tőle hadarva, majd sarkon fordultam, és sietve elindultam visszafelé. Éreztem, hogy az arcomat elöntötte a forróság, és nem akartam, hogy lásson elpirulni. Onnantól kezdve egész nap olyan voltam, mint akit elvarázsoltak, még a vonaton ülve a párás ablakra is Noah nevét írogattam.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Vincent O'Neill 2016-02-16, 14:52
Elfogadva!
No hát megvallom hősiesen, hogy bennem mindig is volt egy cseppnyi tartás a meleg játékok irányában, de fejlődök, kezd a dolog javulni, főleg ha ízlésesen van tálalva az ilyesmi is. Mondjuk ha nem ízléses, akkor a hetero kapcsolatokat sem viselem eltúlzott kijátszásban. Nálad egyértelműen a pozitív verzió jött át, úgyhogy gratula! Első olvasatra nagyon kis aranyos a kari, nekem legalábbis határozottan szimpatikus, főleg a sztorijával, amivel Noahhoz kapcsolódik. Tényleg cuki. A szép fogalmazást kárt dicsérnem, az eddig is meg volt, a jellemet szépen felépítetted, úgyhogy újabb piros pont és az ET is remek lett! A kari előélete együtt áll össze a három részletből (jellem, kinézet és ET), utóbbiban inkább csak a kis helyzetszitu tűnik fel, ami még a legkeményebb szíveket is meglágyítaná. Drukkolok a két fiatalembernek, hogy a szünet utáni a dolgaik is jól alakuljanak! Foglalózhatsz hát, ha még netán nem tetted meg, aztán vár a játéktér!