2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " Ha nem keresed a kalandot, a kaland magától megtalál."
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Sean O’Gallagher Születési hely és dátum: Craigavon, 1978. március 31. Csoport: Mardekár Patrónus: Ír jávorszarvas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam (Ereklyevadász) Képesség: ‒ Mágikus adottság: Telekinézis 1. szint Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése – Kiemelkedő, Repüléstan - Kiemelkedő, Gyógynövénytan - Tehetségtelen, Mugliismeret-Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Aki nem ismeri Seant, elsőre könnyen gondolhatja róla, hogy mogorva, sőt kifejezetten modortalan alak. Tény, hogy a stílusán lenne mit csiszolni, és egy-két nyers megjegyzésével megbánhat másokat, de nem feltett szándéka elmarni magától minden élőlényt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a mindennapjai szerves részét képezi két-három barátja, akik a mai napig nem unják a társaságát. Mivel valamennyien kiérdemelték Sean bizalmát, így azzal is tisztában vannak, hogy a fiú nem mindig olyan karót nyelt, mint amilyennek egy külső szemlélő számára tűnik. Kifejezetten felszabadultan tud inni egy-egy roxmortsi hétvégén a Három Seprűben, s ha úgy adódik, a verekedések alól se vonja ki magát. Olyankor még a humorérzékét is megcsillogtatja, pedig kifejezetten igyekszik eltitkolni, hogy azért ő is képes elsütni néhány jó poént. Általában nyugodt természetű, csakis az alkohol és a családja ócsárolása teszi őt robbanékonnyá, olyankor előbb üt, aztán kérdez. Szereti a kalandokat, sőt igen gyakran kerül kalamajkába, legyen szó arról, hogy Friccsel, vagy a Fúriafűzzel került összetűzésbe, vagy arról, hogy megkergette egy acromantula a Tiltott Rengetegben. Mivel az elmúlt években nyaranta az apjával tart különféle kutatásokra, így megesett, hogy ott is sikerült bajba kevernie. Vele tényleg mindig történik valami, ez főként annak a jellemvonásának köszönhető, hogy nem bír nyugton maradni, és folyton valami újdonság után kajtat. Megrögzött, már-már szenvedélyes kutató, azt se tagadja, hogy mardekáros létére többet látni őt a könyvtárban, mint a kisebbek szapulása közben. Nem is kifejezetten eszköze az erőszak, jobban szereti az eszét használva megoldani a problémákat. Egész könnyen tanul, azonban csak azt jegyzi meg hosszútávon, ami érdekli őt, s a szorgalma is csak olyan dolgok felé irányul, aki felkeltették az érdeklődését. Csakhogy, minden addig érdekli őt, amíg az újdonság varázsa hat rá, utána hamar túllép a dolgokon. Izgága természete miatt nehéz lekötni a figyelmét, de sikerül, akkor hosszútávon is képes ragaszkodni egy-egy dologért, azonban az emberi kapcsolataiban kevésbé ilyen elkötelezett. Legalább is, igencsak meg kell harcolni a bizalmáért. Nehezen mutatja ki az érzéseit, vagy ha meg is próbálkozik vele, akkor gyakran félreértik azok, akik nem ismerik őt. Épp ezért olyan kifejezéstelen az arca, ha idegenekkel beszél. Pedig nem olyan jégcsap, mint amilyennek mutatja magát, sőt kifejezetten érzékeny lélek. Vagyis, sokszor csapták már be, és használták ki az életben, továbbá az sem tett jót neki, hogy tizenegy éves korában elveszítette az anyját és a leendő kistestvérét. Az apjával sose sikerült feldolgozniuk ezt, így a régi családi ismerősökön és ereklyevadásztársakon kívül mások felé Sean csak akkor hajlandó közeledni, ha elég érdekesnek találja az illetőt, különben nem szokása kezdeményezni. Ettől függetlenül nem szenved hiányt önbizalomban és elég karizmatikus tud lenni, ha akar. Mi több, értelmes megszólalásaival sokakat megdöbbentett már. Néhány ember nem nézné ki belőle, hogy egy kviddicsező, ereklyevadász mardekáros srácnak milyen remek meglátásai vannak alkalmanként.
Megjelenés
Középmagas, jó erőben lévő fiatalember. A bőre egészesen fehér, nyaranta halványbarna, ha olyan helyen töltik a nyári szünetet, ahol könnyedén lebarnulhat. Mivel gyakran eljár kocogni, továbbá otthon edzőterembe jár, és a kocsmai verekedéseknek is állandó résztvevője, így szálkásnak mondható. Gyakorta borítják a testét különféle sötét foltok és zúzódások, amik balhékból, vagy balesetekből erednek. A bal szeménél egy vékony, ezüstös heg húzódik, ami egy gyerekkori bénázásának köszönhető. A haja és a szemei sötétbarnák, pont, mint az édesapjának. Tulajdonképpen, az apja a fiatalkori önmagát látja viszont Sean-ban. Alkalmanként, egy-egy átvirrasztott éjszaka után megesik, hogy sötét karikák húzódnak a szeme alatt, de ezeket igyekszik mindig eltüntetni valamivel. A homlokát gyakran ráncolja össze, ha nagyon gondolkozik, sőt töprengései közepette az alsó ajkát, vagy mentalevelet szokott rágcsálni. Ritkán látszik rajta, ha jókedve van, de olyankor van egy jellegzetes, pimasz mosolya. Amikor vigyorog, a szája sarkában apró gödröcskék jelennek meg. Az arca habár kifejezéstelen, mégis nyugalmat sugároz. Érezhető, hogy a maga módján megbízható alak. Kezein, a lábain, sőt a mellkasán is ilyen-olyan hegek találhatóak, de már nem emlékszik mindegyik történetére. Nem bánja, hogy a régi sérüléseinek nyoma maradt, szívesen nosztalgiázik egy-egy sebhely keletkezésének a történetén. Az öltözködést nem bonyolítja túl. Bár ügyel arra, hogy ne nézzen ki úgy, mint akit az utcáról szalasztottak, mégse tart neki órákig a reggeli készülődés. Hétköznapokon, amikor nem az iskolai egyenruhát viseli, ingeket és farmereket hord szívesen, ünnepek alkalmával már az öltönyt preferálja, amikor pedig ereklyék után kajtat, akkor úgy fest, mintha valami kalandfilmből szalasztották volna.
Életed fontosabb állomásai
Gyerekkor
Egy ír kisvárosban születtem, és az életem első éveit ott töltöttem. A szüleim, ereklyevadászok révén viszonylag keveset voltak otthon, így az apai nagyszüleim viselték a gondomat. Ők amolyan nyugalmazott kalandoroknak számítottak, legalább is, már hosszú évek óta átadták apámnak és a testvéreinek a lehetőséget, hogy relikviák után kajtassanak. Apai ágról a családom aranyvérű, így nem meglepő, hogy én is olyan neveltetésben részesültem, ahol nem díjazták az engedetlenséget és a modortalanságot. A ráció és az illem volt mindenek felett. Eleinte nem volt problémám az alapvető illemszabályokat, sőt a családom származása miatt, és ezért több generációnyi ereklyevadász és relikviamester került ki közülünk, még büszke is voltam. Épp ezért nem nehezteltem a szüleimre sem, amiért különböző múzeumok és a Gringotts felkérésére a barátaikkal ősi rejtélyeket próbáltak megfejteni. Már kiskoromban eldőlt, hogy én is olyan akarok lenni majd, mint amilyenek ők is voltak. Néhány unokatestvéremmel a nagyszüleinknél gyakran játszottunk kincskeresőset, vagy éppen a házunk közeli parkban kalandoztunk Amikor pedig a szüleim hazaértek addig nem hagytam őket nyugton, amíg töviről-hegyire el nem mesélték minden kalandjukat, és meg nem mutattak egy-egy relikviát. Az esti meséim java is ilyen beszámolókból állt. Megesett, hogy a szüleim hosszú hónapokig nem kaptak felkérést, ilyenkor engem tanítgattak főként latinul, a későbbiekben pedig ógörögül. Tisztában vagyok vele, hogy sok hiányosság volt az életemben, például anyám nagyszüleit és a fivérét sose ismertem meg, mugliszármazású lévén a családja nehezen tudta elfogadni, hogy ő boszorkánynak született. Azonban anyám több lehetőséget és izgalmat látott a boszorkánylétben, így megszakított velük minden kapcsolatot. Abban az időben, amikor ez történt, két barátnőjével csatlakozott egy wicca csoporthoz, amolyan boszorkánykörhöz. Nemigen tudtam, hogy mit csináltak, de azon keresztül újabb kapcsolatokra tett szert, s ezáltal én is. A régi ereklyevadász társaik és a covenből megismert boszorkányok gyerekei a barátaimmá váltak. Jelenleg két-három olyan személy van, akiket innen ismerek, és teljes mértékben megbízok. Mindezek ellenére, akkor úgy gondoltam, hogy teljes életet élek. Izgága, nyughatatlan gyerek voltam. Imádtam ismerkedni, az sem érdekelt, hogy egy-egy emberrel megromlott a kapcsolatom, akkoriban hamar túllendültem a csalódásokon. Aztán, a tizedik születésnapom előtt a szüleim ismét munkát kaptak. Apám egyedül tért vissza. Sose részletezte, hogy mégis hogyan történt a baleset, amiben meghalt az anyám. A mai napig, ha szóba kerül anyám neve, apám megnémul, és hosszasan bámul maga elé. Egyikünk se tudta túltenni magát az eseten, pláne, miután kiderült, hogy anyám várandós volt.
Roxfortos évek
Anyám halála után megváltoztam. Kettesben maradtam apámmal, aki onnantól kezdve azzal foglalta el magát, hogy engem tanított mindazokra a fogásokra, amiket még a nagyapám tanított neki, amikor kezdett beletanulni az ereklyevadász szakmába. Nyelveket tanultam, túrázni jártunk, edzett, hogy fizikailag bírjam majd, ha esetleg barlangászni, vagy hegyet mászni mennénk. Ez a tanulási folyamat végül nyárra korlátozódott, hiszen, amint megkaptam a roxfortos levelemet, nem is volt kérdés, hogy elküld oda. A nagyanyám szerint hasznosabb dolgokat tanulhattam volna otthon, de apám úgy látta, hogy jót tenne nekem egy kis környezetváltozás. Nem tett jót. Anyám halála után én is inkább a kutatások felé fordultam, annak szenteltem a mindennapjaimat, és csak nagyon kevesen voltak azok, akik ezt megértették. Ekkor romlott meg a legtöbb kapcsolatom, ekkor csalódtam az állítólagos barátaimban, és ekkor döntöttem úgy, hogy csak azokkal ápolok továbbra is jó viszonyt, akik megértették, hogy mit miért tettem. Miután kézhez kaptam a levelemet, apámmal ellátogattunk az Abszol útra. Az Abszol úton járva ugyan egyszer-kétszer elkalandoztam, de többnyire apám mellett szemlélődtem. Már akkor sem rajongtam a tömegért, ezért nem csatangoltam el olyan messzire. Ellenben egy-egy boltba betérve addig nem nyugodtan, amíg alaposan szemügyre nem vettem a kínálatot. Így aztán a vásárlás során nem történt semmi emlékezetes. Ahogy a Roxfort Expresszen ülve sem, hiszen elfoglaltunk egy kabint a barátaimmal, így ott se ismertem meg új arcokat. Mondjuk, nem is bántam túlzottan. Nem lett volna akkor energiám ismerkedni. Azonban, az első napomon mégis történt valami, amin a mai napig mindig elfog a röhögés, amikor valaki felemlegeti az esetet. Az egyik barátnőm véletlenül kilökte a csónakból az egyik haveromat, akit Hagridnak úgy kellett kihalásznia a tóból, ugyanis nem bírtuk visszarángatni a csónakba. Az egész beosztási ceremónia és vacsora alatt a barátom víztől csöpögő ruhában volt. Az első hetét így egy alapos megfázással töltötte, míg mi próbáltunk kiigazodni a labirintusszerű folyosókon, igyekeztünk figyelmen kívül hagyni egy-egy fülsüketítő hangú portrét, és természetesen nagy ívből elkerültük Hóborcot azok után, hogy az első napokban vízbombákkal és rágógumival dobált minket. Szép lassan megszoktam az iskolát és tömeget is. Hajlandó voltam nyitni a háztársaim és az évfolyamtársaim felé is, bár a többségükkel egy idő után elhalt a kommunikáció. Így hát a baráti körömmel azt tettük, amihez értettünk: bajba keveredtünk, és felfedeztük a kastély minden apró zugát. Ez ment hosszú évekig. Az emberek belecsöppentek az életembe, majd eltűntek belőle, csupán az a három személy maradt állandó társaságom, akikkel együtt nőttem fel. Összetartottunk, fedeztük egymást, vagy éppenséggel a másik helyett vállaltuk a büntetést. Fiatalabb éveimben jó mardekároshoz híven rendesen utálkoztam, szívattam a griffendéleseket és a hugrabugosokat, de idővel megkomolyodtam, és rájöttem, hogy ennél fontosabb dolgaim is vannak az életben. Nem mondhatnám, hogy az a maroknyi ember, akikkel jóban voltam, vagy az a rengeteg ismeretlen arc el tudta feledtetni a bánatomat, csupán csak csillapították a fájdalmamat, és elterelték a figyelmemet. De amint véget ért a tanév, és hazamentem, ott várt apám a jegyzetei és a kacatjai rengetegében. Hetekbe telt, mire összeszedte magát, aztán, mint egy főnix, aki feléledt a hamvaiból, fogta magát, rám parancsolt, hogy csomagoljak, és elutaztunk egy-egy helyre. Ilyen-olyan ásatásokon jártunk, láttam régi romokat, sírkamrákat, és tartottam már a kezemben ősi ereklyéket. A családom valamilyen szinten ismert volt ezekben a körökben, apám, pedig - amikor nem volt maga alatt -, kifejezetten karizmatikus személyiség volt. Így volt lehetőségem még azelőtt szakmai tapasztalatot szerezni, hogy elindult volna az egyetemi képzés. Ereklyevadász szakra is azért jelentkeztem, hogy elüssem valamivel az időt, és kíváncsi voltam, hogy mit tudnak nekem mutatni, amit nem tanultam meg a családomtól. Nem gondolnám, hogy rosszul döntöttem, amikor úgy határoztam, hogy folytatom a tanulmányaimat, elvégre bőven akadt még csiszolnivaló a megszerzett tudásomon. Ráadásul, úgy, hogy nem egyedül tanultam tovább, csak újabb három évet nyertünk azzal, hogy felfedezzük a Roxfort és a környékének összes titkát. Arról nem is beszélve, hogy olyan őrültségekre bírtak rá, mint például csatlakoztam a házam kviddicscsapatába terelőként. Sőt, az utóbbi időben elkezdtem nyitottam szemmel járni, mert hallottam ilyen-olyan pletykákat emberekről, például, hogy vámpírok, vagy vérfarkasok járnak közöttünk, de nem is ez keltette fel az érdeklődésemet, hanem hallottam valamit egy lányról, aki állítólag másnapra elfelejti az előző nap történéseit. Ez épp elég volt ahhoz, hogy kíváncsi legyek rá, és eldöntsem, hogy meg akarjam ismerni őt.
A hozzászólást Sean O'Gallagher összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-02-17, 11:38-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sean O'Gallagher 2016-02-17, 09:04
Elfogadva!
Tegnap már elolvastalak, csak aztán nem jutottam el a reag megírásáig, de most itt vagyok. Ez tipikusan olyan kari lett, akinél minden klappol és szépen összeállt egy kerek egésszé. A pb tökre illik egy ilyen jellemhez és előtörihez és nagyon szépen megindokoltad azt is, hogy miért lett olyan, amilyen, visszafogottabb és magánakvalóbb. Szegénynek nem lehetett könnyű az, hogy elveszítette az édesanyját és a meg nem született testvérét is, de mint tudjuk az ereklyevadász szakma nem egy életbiztosítás. Ha ő is erre az útra lép, akkor biztosan tudja, hogy ő is veszélybe kerülhet bármikor, szóval csak óvatosan! Persze fiatalság, kíváncsiság, érthető, ha minden érdekli, ami izgalmas és rejtélyes, még egy olyan lány is, aki másnap nem is igen fog emlékezni rá. Ez ám a kihívás! Hátha ő lesz az első, akinek sikerül megfejteni az okot, hogy miért, netán meg is oldani. A fogalmazásod még mindig pöpec, azt már nem tudom hogyan fényezni, szépen összefogtad az ET-t és minden rendben van vele, úgyhogy nem tartalak fel, foglalóztál már, ha jól láttam, tehát más dolgod nincs is, mint felkutatni a rejtélyeket és megoldani őket ifjú Indy.
