Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Ferdinand Boston Cheshire
Születési hely és dátum: 1970. 08. 16./ Zürich
Csoport: Tanár
Patrónus: Vöröspanda
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Tanár (Tűzmágia elmélet és gyakorlat)
Képesség: nope
Kiemelkedő tudás: Tűzmágia- Bűbájtan kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Korántsem vagyok olyan bohém, mint amilyennek elsőre tűnök, és egyáltalán nem vagyok annyira kegyetlen, mint amilyennek másodjára gondolsz. Bár mindkettő egy nagyon fontos tulajdonság, mégsem ezek határoznak meg. Félvállról veszem az életet, de az apróságoknak is óriási figyelmet szentelek. Könnyen alkalmazkodom, a gondolatok nem megfogannak, hanem kipattannak a fejemből, és rágódás nélkül követem őket, hiszen bízok magamban. Másokban már nem annyira. Nem kenyerem a túlzott érzelmeskedés, noha megélem és elfogadom őket, kimutatni mégsem szoktam. Szinte soha. Mások érzelmeit is kétkedve veszem, mégis lehengerel és zavarba hoz, ha valaki megtisztel, hogy beavat a magánéletébe. Mert valóban, nem lehetetlen zavarba hozni. Két dolog kell hozzá. Te, és én. Te azért, mert fontosnak tartasz annyira, hogy megoszd a lényed egy darabját velem, és rajtam meg mindez azért múlik, mert érdeklődöm felőled. Ha hidegen hagysz, bizonyára ki is fogom használni az alkalmat. És itt a probléma. Az égvilágon majdhogynem minden hidegen hagy. Nincsenek szoros kapcsolataim, semmihez nem ragaszkodom, se barátok, se család, se szerető, senki. Még a pálcámat is szemrebbenés nélkül törtem össze, mikor arra került a sor. Lesz másik. Mindig lesz másik. Pálca, seprű, bagoly, ember, minden és mindenki pótolható. Még én is. Ezért nem fordítok nagy figyelmet sem másokra, sem pedig magamra.
Nem mondanám, hogy érdekember vagyok. Nem érdekem a hatalom, a pénz, a hírnév, egyedül a szórakozás. Miért lettem egy svájci bűnszövetkezet feje? Mert mókásnak tűnt. Aztán meguntam. Meg lecsuktak, de ez egy másik történet.
Mindenen képes vagyok nevetni, meglátni a humort. Szeretem az életet. Értek ahhoz, hogy úgy szívjam ki a velőt az életből, hogy a csont ne akadjon a torkomon.
És a kegyetlenség? Nos igen, itt ki kell térnünk egy másik bosszantó tulajdonságomra. A türelmetlenségre. Egy esély. Ennyit kap mindenki. Nem hiszem, hogy ezt tovább kell ragoznom. Önnön érdekeimből soha de soha nem öltem embert, kínoztam, vagy…érted. De ha átvágtak, megloptak, esetleg a húgomnak (Isten nyugosztalja) bárki problémát okozott, az nem sok jóra számíthatott. Nem, nem mondhatnám, hogy gyötör bármiért is a lelkiismeret.
De őszintén, találkoztál már nálam egyszerűbb emberrel? Képtelenség felidegesíteni, bosszúságom ijesztő legfeljebb, nem tomboló hurrikán, egy láng, ami elkoppan ha elfogy az oxigén.
Azonban mégis. A börtön talán hatással volt rám. Hogy miben? Gőzöm sincs. Nem volt még időm próbára tenni magam, és megtudni mit nyelt el belőlem, vagy éppen mely részem gyarapodott vele. Kiderül.
Megjelenés
Mit mondhatnék? Nem nőttem túl nagyra, 174 centivel büszkélkedhetek de ez a magasság éppen megfelel. Alkatom szikár, de erőteljes, noha inkább fürge és lendületes vagyok semmint izompacsirta. Arcom inkább egy tucsi orrú manó benyomását kelti, erre erőteljesen rájátszanak azok az irreálisan zöldes-kék szemek, a csalfa levakarhatatlan mosoly, a barna haj és a vonzalom ami a tűzmágiához köt. Mert bizony akárhányszor a módomban áll (gyakran akkor is ha nem) előszeretettel élek azon előnyömmel, hogy az elemek közül a legszeszélyesebbel remekül szót értek. A többi sem okoz problémát, azonban ez az egy, ami a szívem csücske. Emiatt persze testemet itt-ott égésnyomok borítják bizonyítván senki nem születik géniusznak, és bizony én is sokat botlottam ifjúságom hajnalán.
Életed fontosabb állomásai
-Szeretlek- suttogta, olyan gyermeki őszinteséggel, hogy bármelyik másik jóérzési férfi szíve kettészakadt volna az érzelmek eme képmutatásától, nem úgy én. Torkomból hangos kacaj tört elő. Vágtázó hahotával adtam választ a kijelentésbe burkolt kérdésre. Számomra ez a vallomás ennyivel el is volt intézve. Egy ideje nem ringatom magam hamis illúziókba, így most sem torpanok meg. Gyűröm magamra az életet továbbra is, úgy ahogy szoktam, fesztelenül, az érzelmek és a ragaszkodás kötöttsége nélkül. Vidáman.
Nevetésem nem csal csalódott fintort az arcára, csupán elmosolyodik, és csókra csücsöríti ajkait. Vigyorogva döntöm le a lábáról, és nevetve terülünk el az indokolatlanul óriási ágyon.
***
-
De én szerettelek! – ebben a kontextusban teljesen máshogy hatott ez a szó. Kócos volt, szemei püffedtek és vörösek a sok sírástól. A smink sötét patakként folyt alá az arcán. Bőre sápadt volt és könnyektől áztatott. Az egész jelenség annyira….szánalmas volt. Megjegyzése megvető fintort csalt az arcomra.
-
Én ebben teljesen biztos vagyok kedvesem. – guggoltam le mellé, pálcámmal végigsimítva az arcán. Kétségbeesett nyöszörgés szabadult fel belőle, és ha nem lennék ilyen átkozottul dühös, meg is szántam volna. De én soha nem sajnálok senkit. Még magamat sem. Nincs is ennél kiábrándítóbb dolog. – De ugye, ha szeretünk valakit, akkor azt nem áruljuk el. Nem hazudunk a képébe, és nem adjuk ki valaki másnak magunkat előtte, és nem okozunk csalódást sem. Hiszen a csalódás fájdalmat okoz. És a fájdalom szenvedést. És ugye Kedves, ha szeretünk valakit, nem is akarjuk szenvedni látni őt…- magyaráztam kedvesen, egyik csapzott tincsét a pálcám köré csavarva. Persze, az más kérdés, hogy én egy cseppet sem szenvedtem. Talán némi keserűséget éreztem, és ezt is maximum annak tudtam be, hogy sikeresen átvágtak a palánkon. Nem pedig azért, aki viszont szerettem (nevetséges) hazudott nekem. – Félsz hm? – kérdeztem mosolyogva. Hangom negédes volt, tekintetem megértő, már-már bizakodásra adva okot. De ismert engem. – Van is okod rá…- pattantam fel. Le sem tagadhatná. Itt hever a földön, lebilincselve, megfosztva pálcájától, egy csapat megveszekedett és ádáz bűnöző között, és ha ez nem volna elég, a szervezet fejét (engem, ha nem volna tiszta a kedves olvasónak) sikerült magára haragítania. Minden oka megvolt rettegni.
-
Hamarosan itt lesznek a minisztérium emberei! Nem menekülhetsz! – az utolsó mentsvár. – Ha elengedsz, talán…
-
Talán, talán mi? Mentesítenek minden vád alól? Ennyire hülyének nézel Édesem? – bőven elég sok van a rovásomon, tudom, hogy csak úgy nem hagynának elszökni, még akkor sem, ha legjobb emberüket megkímélném. De akkor miért kíméljem meg? – Fogd. – hajítottam elé a pálcám, és kezembe vettem az övét, míg az egyik megtermett fiatalember, Oliver levette róla bűbájt és újra mozogni tudott. – Hogy lásd kivel van dolgot, nem öllek meg azonnal. Párbajozni fogunk. Egyenlők az esélyeink. Vagy te, vagy én. Akár élve ki is sétálhatsz innen. – vigyorom ádáz volt, semmi jót nem ígért. Ostoba játszadozás. Az egész életem az volt. A bűnözés, az a sok gazság amit elkövettem. Idővel rá kellett jönnöm, pusztán a hecc kedvéért szegtem meg a törvényt, mert tudtam, engem úgysem kapnak el. Idővel egyre több ember csoportosult körém, végül bűnszervezetté nőttük ki magunkat, mindennapos gondot okozva ezzel a Svájci Mágiaügyi Minisztériumnak.– Kezdhetjük? – kérdeztem, mire bólintott és felemelte a pálcáját. Azonban még mielőtt egyet suhintott volna és kimondta volna az első átkot ami eszébe jut, és rászórtam a halálosat. Holtan rogyott össze. Nem hatott meg, pedig egy hete még boldogan hancúroztunk abban az óriási impozáns ágyban, és most meg…
Hangos reccsenés követte, ahogy eltörtem a pálcát. Odaadtam Oliver-nek, aki talárja zsebébe tömködte.
-
Bocs, főnök. Remélem nincs harag. – pillantott rám bocsánatkérően.
-
Ugyan, ez csak természetes. – mosolyodtam el egyszerűen, és hátat fordítva elindultam a lány felé. A kábító átok pontosan a hátam közepébe csapódott. Ezután minden elsötétedett, így csak sejteni tudom, hogy minden emberek azonnal dehopponált, még mielőtt megérkeztek volna a minisztérium emberei.
***
-
Garfield Emerens Basil Lebowski?
-
Magának csak Basil. – villantottam ellenállhatatlan vigyort a velem szemben ülő aurorra.
-
Született :1970. március 2.
-
Augusztus 16. – javítottam ki hátradőlve, széttaposott tornacipős lábamat felpakolva az asztalra.
-
Vegye le a lábát…
-
Igenis.
-
Születési hely: Genf.
-
Zürich. Honnan szerzik ezeket a fals információkat? Elég könnyen megvezethetők, már ami a…
-
Hallgasson.
-
Értem.
-
Maga a vezetője az Oncoming storm nevezetű bűnszövetkezetnek? Tagjai: Oliver Hughes, Buck Normansson, Alfred Lingren….
-
A minek? – nevettem fel hangosan, szívből jövő kacajjal. – Ki a fene találja ki ezeket a butyuta neveket? Mármint…
-
A kérdésre válaszoljon. – semmi humor. Pokróc felügyelő felvont szemöldökkel, szigorúan bámult rám a pergamen mögül. Huh. Kemény lesz.
-
Uram. Mindössze huszonnégy éves vagyok. Huszonnégy. Maga szerint ezek a bűnözők követnének engem bárhová is? Higgyen nekem, ebihal vagyok én a bálnák között…
-
Tud valamit Erica Solberg haláláról?
-
Kinek a mijéről? – kérdeztem ártatlanul.
-
Erica Solberg. Vagy ahogy maga ismeri, Viola Pilkvist.
-
Óh, Viola. – bólogattam, mint aki valami nagy igazságra jött rá. – Ismerem. Kedves lány. Azt mondta meghalt? – szomorodtam el, ezúttal őszintén, még akkor is, ha semmi újdonságot nem mondott most el nekem Mr Pokróc. – Mélyen letaglóz a hír. – csóváltam meg a fejem, és egy darabig csak meredtem magam elé. Na nem a döbbenettől. Pusztán a homok, és a naplemente szinonimáit kerestem, ez kölcsönzött búskomor komolyságot és töprengést ábrázatomnak.
-
Ne adja az ártatlant!
-
Pedig az vagyok. - sok mindenben. Nem ebben a konkrét esetben, de sok másikban biztosan.
-
A holtteste mellett találtuk meg.
-
Az előfordulhat. – vontam vállat egyszerűen.
-
Kifejtené?
-
Tudja amolyan csoport meetinget tartottunk, amikor kiderült, miben mesterkedik a hölgyemény. Az ilyesmire mindig szükség van, hogy nagyjából tudjuk ki mit, hogyan és merre, nehogy a másiknak keresztbe tegyünk…tudja, ezért bűnszervezet a…minek is mondta? Oncoming Storm…- ízlelgettem a nevet. Nem is rossz.
-
A lényeget!
-
Szóval a helyzet némi feszültséget szült köreinkben. Egyesek a halálára szavaztak, mások pedig mint foglyot, életben akarták tartani. Jó lesz ez még alapon. Csetepaté lett a vége, aminek során sajnos elvesztettem az eszméletemet…nem vagyok zseniális a párbajokban. Túl sok a zaj, a felfordulás, a zűrzavar. Nem az én világom.
-
Értem, tehát maga ártatlan, akár a ma született bárány mindegyik vádpontban.
Bólintottam.
-
Akkor akár le is vehetnénk a körözést a fejéről.
-
Pontosan.
-
Csakhogy nem tesszük. Vezessék el.
***
-
...nem tudom. Valami tíz évet emlegettek.
-
És ha nem kellene leülnöd azt a tíz évet?
-
Óh, nem is tudom, minden bizonnyal visszautasítanám az ajánlatot, köszönöm, jó nekem itt, már majdnem bridzs klubbot alapítottunk pár dementorral, nem szeretném megszakítani a barátságot…mégis mit gondolsz Oliver?
-
Az a helyzet, hogy a bíróság fejét leváltották.
-
Kire?
-
Valami Westerberg.
-
Wilheim Westerberg? – kérdeztem felvillanyozva. – A fiával együtt kviddicseztünk. Egyszer kihúztam a csávából, amikor puskázott bájitaltanon. Micsoda véletlen.
-
Akkor biztos nem lesz hálátlan…korrupt a fickó?
-
Bizonyára. – vontam vállat, de addigra már régen nem a dohos cellám fagyos padlóján ücsörögtem a porban. Nem. Hajamat már a szabadság szele borzolta.
-
Akkor el van intézve…
***
-
Anglia? Te normális vagy? – Oliver feje már nem csak a körülötte pattogó lángoktól volt vörös, hanem azt hiszem az idegtől is.
-
Ja. Svájc már nem a régi. Lemegyek egy kávéért, aurorok. Kimegyek a teraszra cigizni, arorok. Nem akarom megvárni, amíg az ágyam alól rángatom ki őket.
-
De akkor is. Anglia? Hogy bírod ott?
-
Elragadó emberek, rémes időjárás, még rosszabb konyha.
-
És mit csinálsz? Folytatod? Utánad…
-
Ennek már vége öregfiú. Semmi nem lesz a régi, megfigyelnek. Nem lenne egy perc nyugtunk sem…
-
Akkor?
-
Most tanár vagyok.
-
Tanár? Most csak szívatsz. Te, tanár?
-
Most mit nevetsz?
-
A türelem és az alázat vezetik nálad a hiánylistát. Hogy lehetnél tanár?
-
A börtön…
-
Nehogy azzal gyere, hogy a börtön megváltoztatott. Ismerlek Basil.
-
Ferdinand.
-
Mi?
-
Már Ferdinand a nevem. Nem jöhetnek rá ki voltam. Repülnék.
-
Te komolyan beszélsz.
-
Igen.
-
És mégis hol?
-
A Roxfortban.
-
És mi a fészkes fenét?
-
Hát pontosan nem tudom, de felírtam. – kotorásztam egy darabig a zsebemben, mire megtaláltam a gyűrött pergament. – Tűzmágia elmélet és gyakorlat. Elemista szak? Te jó ég…erről már szakot is indítanak?
-
Hát ez zseniális. Pont passzol hozzád. Mit fogsz csinálni?
-
Gondolom majd tanítok valamit. A tűzmágia amúgy sem nagy kunszt. Még elsőben is ment.
-
Mert te…
-
Igen, igen, zseni voltam.
-
Szerencsés. Azt akartam mondani, hogy szerencsés.
-
Kedves.
