2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem vagy rossz színész, na így jó? - mosolyogtam el rajta. Ami talán igaz is volt, hisz azért szerintem Silent sokk embert át tudna verni ezzel a színészi képességeivel, bár még lenne rajta mit csiszolni, de nem rossz. - Csak furcsáltam, hogy megöleltél, de megígérem neked, hogy most már jobban oda figyelek, és ha megölelsz viszonozni fogom. - mosolyogtam rá. Most már tényleg oda kell figyeljek, nem szeretném megbántani, és úgy tűnik, hogy Silent elég érzelmes lány, és neki nagyon is fontosak az ölelések és az ehhez hasonló érzelem kimutatások. Hát sajnos nekem nem mindig megy ez, de azért van amikor belőlem is előtörnek. - Igen, Michael Gladwin így kér bocsánatot úgy, hogy jobb lesz ha többet nem haragszol meg rám. - nevettem fel. - Jó állás? - gondolkoztam el rajta, hogy mégis mi lenne számomra jó állás? Hát fogalmam sincs. - talán igazad van - helyeseltem mintha megértettem volna, és egyetértenék vele, de csak azért, hogy ne aggódjon azért, hogy én lehet elmegyek és itt hagyom a sulit. Pedig a napokban tényleg sokat gondolkoztam rajta és szerintem tényleg itt fogom hagyni, elegem lett már belőle. De inkább jobb ha ezt egyenlőre senki sem tudja. Láttam Silent-en, hogy egy kicsit elvettem a kedvét azzal, hogy elmondtam, hogy inkább jobb nem álmodozni. Tény, hogy rossz belegondolni de sajnos ilyen az élet és ezt jobb mihamarabb elfogadni. - Hát akkor szia - nem igazán értettem, hogy mit szeretne mondani mivel nem az én nyelvemen szólalt meg, de mivel felállt és elment ezért gondolom, hogy csak köszönt. Még utoljára vissza nézet, ekkor rámosolyogtam és én is felé integettem. Amikor ő vissza fordult én még néztem egy ideig. - Úgy tűnik találtál egy igaz barátot Michael - szóltam magamhoz. Ekkor magamban megfogadtam, hogy nem fogom hagyni, hogy Silent csalódjon és úgy járjon mint ahogyan pl. anya is járt. Segíteni fogok neki, hogy minden úgy legyen ahogyan eltervezte, még ha nem hagyja is segíteni fogok neki a távolból.
- Az talán igen, hogy azt mondtad nem lennék jó színész? – kérdezek vissza mosolyogva. - Oké, bocsi, de azért egy picit vicces volt. – nevettem el magamat. Általános iskolában mindig azzal szórakoztak a többiek, hogy egymást bökdösték. Igaz, ebből engem mindig kihagytak, mert más voltam. Szörnynek tartottak. Pedig nem az vagyok, hanem varázsló. Nem ugyanaz a kettő. Mégsem játszhattam soha a többiekkel, mert mindig kiközösítettek. Ha akadt is olyan, aki szóba állt velem, akkor az meg már rég megutált. - Az nem kérdés, tényleg olyan aranyos. – Ennél cukibb már nem is lehet. Persze megint más lehet annak, aki fél tőlük. Én például ki nem állhatom a hüllőket, mégis valaki szereti őket és hát odáig van értük. Mondjuk én is biztos úgy állnék hozzá, hogy a közelembe se hozza azt az izét, vagy ha igen, akkor menten lecsapom. Nagyon zavart, hogy reagálta le az ölelésem. Legalább próbált volna meg valami kedvesebbet mondani. Nem szórakozásból csináltam, hanem mert meg akartam vigasztalni. Oda se figyeltem mit akart mondani, aztán egy pillanattal később már csak azt vettem észre, hogy átölel olyan szorosan, hogy úgy éreztem lassan megfulladok. - Michael. Kérlek. Lassan a fejem is olyan színű lesz, mint a házamé, ha nem eresztesz el. – majd mikor elenged, mély levegőket veszek. Kezdem úgy érezni, hogy a tanáromnak igaza volt annak idején, hogy a fulladásos halál a legrosszabb. - Arra kérsz, hogy ne haragudjak, de azért összeborzolod a hajam, hogy biztosan hülyén nézzek ki. Ez valami újfajta bocsánatkérés? – kérdezem tőle nevetve, miközben megigazítom a hajamat, persze ő is segít, ezzel egy fokkal javított a helyzetén. - Én ezt értem Michael és hidd el nekem sem ilyen könnyű ám! De a lényeg, hogyha szeretnél jó állást kapni, akkor tanulnod kell. Egy jó állás többnyire jó fizetéssel jár, talán még anyukádat is el tudnád belőle tartani. – Én már igazán nem tudom, mit mondjak. Én vagyok a legpesszimistább ember az évfolyamból, kész csoda, hogy ezeket magamtól össze tudtam szedni és én nagyon próbálkozok meggyőzni őt, hogy igenis jobb, hogyha itt marad, de nem sikerül, nem tudom, mit tehetnék még. Hiába mondta azt, hogy nem akar letörni sikerült. Én ilyenekbe nem is akarok belegondolni. A sors így is eléggé szívat engem, nem kell, hogy még ezen is aggódjak. Én magam előtt így festettem le a jövőmet, de könyörgök, addig még rengeteg időm van, nem szeretnék ilyesmin filózni, most úgy örülök, hogy vannak terveim és céljaim. Lehet, hogy az ő szemében ezek csak buta álmok, de nekem igenis sokat jelentenek. Igen, elmondtam neki a legrosszabb dolgot az életemből, de még mindig nem tud mindent és addig nem is fogja megérteni. - Nekem már csak az álmok jelentik a reményt. – mondom franciául, majd felállok és elindulok visszafelé. Még egyszer hátranézek, fölemelem a kezemet búcsúzásként, majd elmegyek.
- Ahh - meglepődtem amikor Silent oldalba bökött. - Ez nem volt szép - de mégis elmosolyogtam rajta. Ezekből a viselkedésekből azért már az szűrhető le, hogy ő is sokkal felszabadultabb már és könnyebben eltudunk beszélgetni mint az elején, amikor is megismertem őt. Hát ennek azért örülök. - Jó, jó, jó majd egyszer ha találkozok vele, megmutatod és majd akkor meglátom, hogy tényleg olyan aranyos-e.- bár inkább szerettem volna elkerülni azt a baglyot, lehet, hogy tényleg aranyos és Silent-nek bejön, de én tényleg félek tőlük éjszaka, ez nálam amolyan fóbia, és az ember annyival nem tudja legyőzni a fóbiáit, hogy találkozik velük, sőt. - De én csak... - nem nagyon tudtam neki mit mondani, ezért inkább úgy döntöttem, hogy beszéljenek a tettek mintsem a szavak. Jó erősen megöleltem őt annyira, hogy még levegőt is alig hagytam neki, hogy megmutassam, hogy menyire szeretem. - Ne haragudj - közben meg borzoltam a haját, de aztán persze segítettem neki megigazítani, hisz nem hagyhattam őt úgy kócosan. - Figyelj Silent, az élet egyáltalán nem olyan könnyű mint ahogyan most te azt pár mondatba össze foglaltad. Neked lehet, hogy ennyi. De nekem sajnos nem, sokkal nehezebb. Tudod, mi elég szegények vagyunk, nem vagyunk az a nagyon gazdag család. Nincs aki engem támogatni tudna, hisz szegény anyám éppen, hogy el tud engem is tartani. Nagyon nehéz egy 17 éves srácnak a semmiből teremteni úgy valamit, hogy mögötte nincs senki aki segítene neki bármiben is. - túl sok gondom van és talán ezekbe fáradtam bele. Egyszerűen nem látok kiutat, és sajnos az emberek pont ilyenkor szoktak nagyon rossz döntéseket hozni, attól félek, hogy én is így járok majd. Közben mosolyogva hallgatom ahogyan a lány elmeséli az ő álmait, céljait. - Figyu most nem akarlak elkeseríteni, de mi van akkor ha mondjuk a te jövőbeli férjed akit te nagyon szeretni fogsz és megbízol benne, hirtelen ott hagy a gyerekeiddel. Egyedül kell fel neveld őket, és éppen, hogy megtudok majd élni. Tudod ebben a világban bármi megtörténhet, pont ezért nem szoktam álmodozni. - sajnálom, hogy ezt elkellet mondjam Silent-nek, nem szerettem volna, de egyszerűen muszáj volt. Hisz az én anyukám élete is így ment tönkre. Nagyszerű tervei voltak, hogy mi szeretne majd lenni, majd hirtelen jött apám megszülettem én és ott hagyott minket. Sajnos ilyen mocskos az élet, és az emberek is. Ezért tartom én úgy, hogy jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.
A mondatára elhúztam a számat, felsóhajtottam, majd az az oldalába böktem. - Bocsi ez jól esett. – nevettem fel. - De értem mit mondasz, majd veszek színészi tanfolyamokat. – kezdem el fogatni a szemeimet. Szóval nem játszok én olyan rosszul, csak előttük nem megy, jól van megnyugodtam. Ez is bizonyítja a tényét, hogy csak ők azok, akik képesek meglátni mikor kamuzok. Na ez még mindig nem túl jó hír, azért egy fokkal jobb. - Hát jó. Pedig tényleg nagyon aranyos kis állatka. Főleg mikor simogatod és odabújik hozzád. – kezdek el álmodozni az én kis picurkámról. Imádom a baglyomat, egészen kis fióka volt még mikor rátaláltam, mert ki volt esve a fészekből és megsérült. Hazavittem, meggyógyítottam, etettem, itattam és vigyáztam rá. Aztán mikor visszavittem oda ahol találtam, mikor elindultam haza utánam szökdécselt. Nem volt szívem otthagyni, teljesen hozzám nőt és az óta is velem van. A megszólalására elhúzódom tőle, egy percig nagy szemekkel nézek rá, majd karba teszem, a kezemet. - Ha ennyire nem tetszik, akkor mondd azt. – nézek rá dühösön. - De ne izgulj, még egyszer nem fordul elő. – Most nem játszottam a megsértődöttet. Tényleg zavart, hogy ő az előbb megölelt, akkor én most miért ne tehetném? Egyik pasi sem szereti, ha egy csaj öleli meg vagy mi? Mindegy, ha ennyire nem volt jó, akkor nem kell félnie, én ugyan még egyszer meg nem teszem ezt érte. Szeretek ölelkezni nem arról van szó, csak éppen én nem szoktam nyitni, vagy ha igen akkor előtte megkérdezem, hogy lehet-e, mert például Julian nem szereti, így tőle mindig engedélyt kell kérnem. - Oké először is, nem hagyod itt a sulit. Hozzá tartozik az alapműveltségedhez. Szóval erre a válasz egy határozott és visszavonhatatlan nem. Vagy legalább ezt az évet fejezd be. A jövő évit. Meg az az utánit. Szóval minimum, még négy évig maradj itt. Másodszor, mennyi idős vagy? 17? Michael annyi időd lesz még megtalálni az igaz szerelmet. Ne kajtass utána mindig jó? És boldog leszel. Egy ilyn srác fog találni magához illő lányt, lesz egy jó állásod, szép lakásod, mag minden. Csak gondolj a jó dolgokra. – Kezdem azt hinni, hogy hiába beszélek én itt neki mindenről, hiába adom a tanácsokat nem hallgat rám. Nem vagyok ebben olyan profi, nem vagyok pszichológus, vagy mi. De igyekszem neki megmutatni a jól dolgokat az életben, meg persze igyekszem rábeszélni a sulira, szerintem az egy nagyon fontos dolog az életben. - Vannak. Még hozzá az, hogy jövőre egyetemre megyek, auror leszek, lesz egy szép nagy birtokom Skóciában, vagy Angliában, esetleg Franciaország déli részén, a férjemmel boldogok leszünk és lesz két fiúnk, egy lányunk és lesz egy kutyánk. Legalábbis a fejemben ez a kép van meg. – gondolkodok el egy pillanatra. - És neked is legyenek. Kellenek az életben célok.
- Hát mit is mondjak, annyira nem volt rossz de bele élhetted volna jobban magad. - gondoltam, hogy csak át akar verni engem, igazából nem volt rossz ahogyan előadta, és én is csak azért nem dőltem be neki mivel sokszor vertem már át embereket ezért nekem már ez elég jól ment, így észreveszem ha valaki engem is át akar verni. Szégyen teljes tulajdonság, de sokszor igen hasznos. - Hát nem is tudom, én félek tőlük. Biztos aranyos lehet a baglyod majd be is mutathatnád de csak nappal, ha éjszaka találkoznák vele nem biztos, hogy az este nyugodtan tudnák aludni. - igazából ez a bagoly félelem még kis koromban alakult ki amikor az ablakom melletti fán minden éjszaka ott üldögélt egy bagoly, aki a hatalmas szemeivel folyton engem bámult. És ez olyan ijesztő volt számomra, hogy még mai napig is bennem maradt. Silent pórbált lelket önteni belém de elég fura volt az amikor hirtelen elkezdett felém közeledni, megijedtem, hogy mégis most mit szeretne tőlem, de aztán kiderült, hogy csak megszeretne ölelni. Nagyon együtt érzően viselkedett, ez pedig nagyon tetszett benne. - Öhh.. Silent, izéé...köszönöm - kicsit fura volt nekem, hogy most ő kezdeményezte az ölelést hisz eddig még nem csinált ilyet és nem is nagyon vártam el tőle igazából hasonlót, de tény, hogy nagyon jól esett. - Tudod mostanság az jutott az eszembe, hogy lehet itt kéne hagyjam a sulit. Igazából nem nagyon látom már értelmét annak, hogy itt maradjak. Nekem nincsenek céljaim, hogy mi szeretnék lenni, semmi ilyesmi. Szeretnék egy normális barátnőt és vele élni le az életemet, na és persze az anyukámmal. Nekem meg felelne egy átlagos mugli munka is. Csak bár boldog lennék már. - egy kicsit elgondolkoztam azon amit mondta, és egyébként tényleg nem volt olyan rossz ötlet. - Neked vannak céljaid? - kérdeztem rá.
- Francba… - morcogok az orrom alatt, miközben karba teszem a kezem. - Egy picit se játszottam jól? – nézek rá reménykedően, hátha mégis azt mondja, hogy azért egy pillanatra elhitte, hogy tényleg dühös vagyok. Bár ez most tényleg csak egy teszt volt, hogy igaz-e amit mondanak, hogy nem tudok színészkedni, mert valakinél összejön. Mondjuk egyes diáktársaimat meg a családomat olyan könnyű megvezetni… Csak éppen három srácot nem tudok. Michael, Julian és Aaron ezek szerint mindig látják, mikor kamuzok. - Igen, baglyok. – rántottam meg a vállam. Ennyire hihetetlen volna, hogy azok a kedvenc állataim? Mégiscsak jobb, mint a kígyó. - Na akkor most a baglyom nevében is megsértődtem. – kezdem csóválni a fejemet mosolyogva. - Nem is ijesztőek. Miért lennének azok? Egyszer látnod kéne Szélvészt. Ő olyan aranyos. – Tényleg nagyon kis cuki és egyáltalán nem kell tőle félni. Senkit sem bánt, még akkor se, ha néha nagyon szeretném, hogy kikaparja valakinek a szemét. De persze ő tényleg egy tünemény, csak ha nem vele foglalkoznak, akkor szoktak elkezdeni csipkedni az emberek kezét, hogy tessék vele foglalkozni. Ez a legnagyobb hibája. - Ééértem. Hát nekem egyértelműen a kék. Bár mondjuk ez nem meglepő. – kezdek el kuncogni. Hollóhátas létemre pont a kéket szeretem, milyen érdekes. Mondjuk előtte is szerettem, szóval ez csak egy amolyan bónusz, hogy a házamnak is ez a színe. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy most mit is csináljak. Fenébe is én ehhez nem értek. Általában engem szoktak felvidítani, nem pedig én másokat. Nem tudom ilyenkor mit kéne csinálni. Mivel nem volt jobb ötletem, ezért megöleltem, hátha ettől jobb kedve lesz. Bár nem tudom miért, megint csak magamból indultam ki, hogy én mindig felvidulok egy öleléstől, nem tudom, hogy ő hogy volt ezzel. - Michael, hidd el nekem, hogy ez nem baj. A suli erre is jó, hogy megismerd önmagad. A tanárok segítenek kialakítani a jellemed, a barátok azért vannak, hogy a problémáidat megbeszéld velük. És képzeld csak… nem te vagy az egyedüli, aki nem tudja, mit szeret és mit nem. – Próbálom vigasztalni, még bátorítóan mosolygok is. Tényleg nem ő az első és egyetlen ilyen ember, rajta kívül még rengetegen vannak ehhez hasonló helyzetben. Szerintem emiatt igazán nincs miért bánkódni, hiszen senki sem tud magáról mindent. - Ezért mondom, hogy ne legyen rossz kedved. Majd minden ki fog alakulni, csak türelmesnek kell lenni. Minden csak azon múlik, mennyi időt szánsz rá.
- Igen rajtad nevetek, és ne játszd itt a sértődöttet. - nevettem fel újra, aranyos volt ahogyan próbálta eljátszani,hogy ő most haragszik ezért rám, az előbb ő is elnevette tehát nem sértődhetett meg ezen. Vagy ha valamin ő nevet akkor én már azon nem is? Ennyire önző azért nem lehet, így tuti, hogy csak színészkedni próbál. - Baglyok? - kérdeztem vissza - én félek tőlük egy kicsit, olyan furák. - és egyébként tényleg féltem tőlük, főleg ha sötétben láttam meg egyet, olyan ijesztően tudnak bámulni. Még reggel el is viselem őket és tényleg úgy nem nagyon van velük problémám, de éjjel teljesen megváltoznak. Csak úgy csillog a szemük a sötétben. - Kedvenc szín? Hát nem is tudom, nem nagyon van kedvenc színem... - gondolkoztam el egy kicsit - bár ha az öltözködéshez kötjük akkor egyértelműen a fekete.. és a fehér. De így általánosságban nem tudom megmondani. - Egyszerűen nekem nincs kedvenc színem, mindenhez más szín áll jól szerintem és talán ezért nem tudok dönteni. - Kedvenc süti? Öhhh... - egyszerűen erre sem tudtam válaszolni - jajj ne már Silent, én ilyenekre nem tudok válaszolni, látod, hogy nem ismerem igazán önmagam, én más vagyok mint a többi srác. - És ekkor én is elcsodálkoztam, hogy hogyan lehet az, hogy nekem nincsenek kedvenc dolgaim. Vagyis erre a legtöbb ember azonnal rávágja a választ, de nekem egyszerűen nem megy, fogalmam sincs, hogy mit szeretek és, hogy mit nem. Vagyis inkább én mindent ugyan úgy szeretek. Azt hiszem.
Talán kicsikét túlreagáltam, mikor azt hittem, hogy bolondnak fog tartani, de nem tehettem róla, bennem van ez, miután mindenki annak tart. Bár effektíve nem csak emiatt, hanem azért, mert, hogy én a csendes kis lányka, aki mindenkitől fél, pont a legrosszabb házzal szívózom. És egyébként tényleg nevetséges, mert míg mindenkitől féle, aki hozzám szól, addig tőlük nem, hogy nem ijedek meg, még egyből nekik is megyek. Pontosan itt szúrtam el a Mardekáros fiúnál is, hogy mikor először találkoztunk és kiderült, hogy melyik házba jár, akkor bunkó lettem később pedig nagyon megbántam, de ő sokáig nem hitt nekem, most már legalább elértem, hogy egy picit kedveljen. Félek talán nem is lesz értelme annak az ígéretnek, hogy nem bántom a háztársait. -Te most rajtam nevetsz? – kérdezem tőle halál komolyan arccal. Nem szerettem, ha kinevetnek, bár most tényleg vicceset mondtam én is elröhögtem magam. Ezért nem is haragudtam volna rá, ha azt mondja igen, csak egyszerűen kíváncsi voltam a reakciójára, hogy mit szólna ahhoz, ha én most megsértődnék. Meg arra is, hogy vajon tényleg beveszi-e, hogy haragszom rá. Egyesek azt mondják, nem tudok színészkedni, pedig én nagyon is jól tudok, ha igazán akarok. Természetesen igyekszem vigasztalni Michaelt, hiszen ő is megnyugtatott, mikor én meséltem neki a nagyapámról, szóval ez a minimum volt, bár azt hiszem nem értem el vele túl sok sikert. Én tényleg próbálkoztam, de nekem ez annyira nem megy. Tudok tanácsot adni, elmondhatok néhány tapasztalatot, az már rajta múlik, hogy megfogadja-e vagy sem. Ennél többet nem tudok tenni, maximum azt, hogy a csajjal beszélek, vagy a bátyjával, de ennél többet tényleg nem. Aztán gondoltam egyet, és felhoztam azt a játékot, amit még Jean tanított nekem. Gondoltam ha már egyszer úgyis azt hiszi, hogy nem ismeri magát, akkor megmutatom neki, hogy nagyon is, közben pedig én is több mindent megtudok róla. -Jaj, a bárányok nagyon aranyosak. Nekem a baglyok. Tudod nekem is van egy, én neveltem fel még annak idején. – Azóta azok a kedvenc állataim, bár valaki azt mondja, hogy a macskákat is szeretem, mert, hogy nekem is van egy, ami nem igaz, az az egyik haveromé, csak állandóan követ. -Na és a kedvenc színed? Kedvenc sütid? – kérdezősködök tovább. Közben pedig magamban a további lehetőségeket veszem számba, mit kérdezhetek.
Őrültnek? Dehogy is tartom őrültnek, hisz csak egyedül ő tudja azt, hogy miken ment keresztül, hogy ez milyen érzéseket támasztott benne, ezért az-az igazán őrült ember aki az ilyet tartja furcsának. Minden tiszteletem az övé azért, hogy mégis erős tudott maradni. Nekem nem biztos, hogy menne, nem tudnám elviselni ha az anyám is itt hagyna engem, méghozzá örökké. - Pfff - nevettem fel amikor azt mondta Silent, hogy én is beleszeretnék a fiúba ha lány lennék. Ha lány lennék nekem egy fiú sem kellene, bár ha mégis muszáj lenne választanom akkor egy biztos, az ilyen magam fajtákat biztos kerülném. Közben szegény Silent próbálta tanácsokkal ellátni, de nem nagyon kaptam fel rá a fejemet, hisz már mindegyiket hallottam másoktól. Ismerjem meg a lányokat jobban stb. stb. De azért aranyos volt, ahogyan próbált lelken önteni belém, majd amikor próbálta vidámabbra venni akkor felnéztem és rámosolyogtam. Valamilyen játékot talált ki, nem nagyon játszottam még ilyet senkivel sem, de talán épp itt az ideje, szóval miért is ne. - Hát jó játszunk - meghozta a kedvem és így talán még jobban megtudhatunk egymásról dolgokat. - Kedvenc állat? Hát öhh... nem is tudom, talán a bárány, mivel az isten állata. - bár sajnálatos módon nekem mégis a róka jelenik meg a patrónusom használatakor, ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyok az jó ember. A róka ravasz és zsivány, és ezek szerint én is ilyen vagyok. A napokban gondolkoztam el pont ezen, és folyamatosan arra lyukadok ki, hogy rossz tulajdonságaim vannak. Ezért a napokba igen sokszor el is bizonytalanodok, pedig ez eddig egyáltalán nem volt rám jellemző.
Utáltam ezeket a szavakat egymás után. A nagyapám meghalt már régen és tudom, hogy túl kellett volna lépnem rajta, de nem tudok. A tudat, hogy abba az iskolába járok, ahová ő, hogy ugyan abba a házba, hogy közös célunk volt, mindig visszahozza a gondolatát, és bár attól nem kezdek el mindjárt sírni, ha hangosan kimondom, akkor már előfordul. Régebben még a nagyapa szót se tudtam, mert ahányszor kimondtam pityeregni kezdtem. Ezért is esett jól, mikor Michael megfogta a kezemet. Emlékszem Julian is ezt csinálta, mikor elmeséltem neki. Akkor is jól esett és most is. - Tényleg? – kérdezek vissza tágra nyílt szemekkel. - Köszönöm Michael. Mármint, hogy nem egyből őrültnek tartasz. – Mert tényleg azt hittem, hogy ezek után azt fogja mondani, hogy ez baromság, és hogy inkább nem is akar többet velem beszélni. Közben azt is elmeséltem neki, hogy a srác, akiért odáig vagyok a legnagyobb ellenségeim egyike. Mit ne mondjak elég ironikus, meg valaki ismét jól megszívatott, mert csak én lehetek olyan béna, hogy olyanba szeretek bele, akibe nem kéne. De már mindegy, ez ellen nem tudok tenni semmit, az érzéseimnek még nem én parancsolok. - Jól van na! Ha látnád te is biztos beleszeretnél. Már ha persze lány lennél. – javítom ki magamat, aztán nevetni kezdek. Megkérdeztem, hogy mi a baja, mert ha már egyszer ő meghallgatott, akkor én is meg fogom, meg persze, ha tudok, segítek neki. - Te és a rossz két külön fogalom. Csak keresed a szerelmet, ami jó, ha nem viszi túlzásba az ember. Szóval próbáld meg visszafogni magadat a lánnyal kapcsolatba. Adj időt, hogy kialakuljon köztetek egy kapcsolat. Úgyis tudni fogod, ha ő az igaz. Az, hogy a bátyja utál tényleg elég rosszul jött ki, de az sem szép, hogy lenyúltad a barátnőjét. Elhiszem, hogy nem te voltál a hibás és, hogy te nem akartál semmi rosszat, nem is tudnám rólad ezt elképzelni, de… figyelj oda kivel kavarsz, vagy kivel hogyan viselkedsz, mert lehet még félreértik, esetleg beleélik magukat aztán később nagyobb lesz a bánat. – magyarázok neki nagyban a szerelmet illetően, holott eddig nekem csak egy barátom volt, és a mostani srácnak pedig nem merem megmondani mit érzek, és még inkább félek attól, hogy talán sose lehetünk együtt. Pedig én igyekszem, egyszer az lesz a vége, hogy dühömben mondom el neki, aztán meg kiborul, hogy miért nem szóltam előbb vagy inkább kinevet. - Jaj Michael. – kezdem el csóválni a fejemet. - Senki sem ismeri magát igazán. Nekem is vannak olyan dolgok, amiket még mindig nem tudok magamról. De ettől még tudsz magamról mesélni, hiszen nekem is múltkor elmondtad, hogy szereted Shakespeart, meg, hogy később jöttél! – Próbálom valamivel feldobni, bár ebben nem vagyok valami jó, de én azért igyekszem, legalábbis nagyon remélem, hogy egy picit jobb kedve lesz. - Hé, mi lenne, ha 20 kérdés, 20 választ játszanánk? Én kérdezek, te válaszolsz aztán fordítva. Mondjuk… Kedvenc állat?
Na nézzük, hogy mi lehet a kis Silent igazi története, hogy miért is utálja ennyire a Mardekárosokat. - Ráérünk, szóval kezd csak. - mosolyogtam rá. Tehát az ő szülei sem szerették volna, hogy varázsló legyen, valahogy így volt ez az én anyámmal is, ő szerinte is rosszak a varázslók, de persze ezt csak apám miatt gondolta így. Micsoda? te jóságos isten, láttam rajta, hogy egy kicsit még mindig megviseli őt a nagyapja halála. Ekkor megfogtam a kezét, hogy éreztessem vele, hogy nincs egyedül és, hogy én itt vagyok mellette, segítek neki. - Megértem, teljesen jogos amit mondasz, én is így viselkednék - próbáltam együtt érző lenni a lánnyal, aki valószínűleg nem szívesen mesélte el bárkinek is a történetét, így nem lett volna szép dolog ha csak úgy bele kötök, hogy vannak dolgok amiket nem jól gondol. Közben ahány tanuló mellet elmentünk mind nézett minket, tuti pletykát fognak belőle csinálni, hogy "na megvan már Michael Gladwin következő kiszemeltje". Mindig ezt csinálják, bárkivel látnak meg, egyből pletykálni kezdenek. Közben a kis Silent elmesélte, hogy szerelmes egy Mardekáros srácba és ezért nem bántja őket. Olyan aranyos volt, ahogy tekergette közben a haját, látszott, hogy őszintén szerette a srácot. - Na gratulálok - mosolyogtam rá közben. Mivel ő is elmesélte a történetét ezért aztán kötelességemnek éreztem, hogy elmondjam neki az én problémáimat is. - Tudod van egy lány... - kezdtem bele. - és azt hiszem, hogy szerettem, de... nem biztos, vagyis nem tudom - kissé zavarodtam össze. - létezik ilyen? - kérdeztem rá. - A bátyja pedig pont az a srác aki a a legjobban utál a suliba, mondjuk talán azért mert anno elvettem a barátnőjét. - jelentettem ki, és emiatt el is szégyeltem magam egy kicsit. - de hidd el, hogy nem én voltam a hibás, nem vagyok én olyan rossz mint amilyen nagy híre van a suliba, vagy mégis? - bizonytalanodtam el. Lassan már tényleg elhittem azt, hogy én egy rossz ember vagyok, aki nem képes egyetlen egy lányt szeretni sohasem, hanem mindig mást keress. - Igazából nem tudok sokat mesélni magamról, hisz nem is ismerem magam úgy igazán, hát akkor mégis, hogyan tudnék mesélni egy olyas valakiről akit még nem is ismerek? - tuti hülyének fog nézni ezek után.
Két dolgot érdemes igazán tudni rólam. Egy, hogy nem vagyok csendes és ártatlanka, mint ahogy azt sokan hiszik. Visszahúzódó vagyok ez tény, de ha dühös leszek, akkor bizony eltűnik belőlem a félelem. A másik dolog pedig, hogy senkit sem utálok jobban a Mardekárosoknál. Ennek is megvan a maga is meséje, ami igen bonyolult lehet, meg értelmetlen, ha valaki nem ismeri az én életem történetét, szóval, ha Michael kíváncsi rá, akkor egy jó hosszú fecsegésnek néz elébe. Az meg, hogy nem szívathatom meg őket ismét egy másik dolog. - Hát akkor kezdjük a legelején. Jó hosszú lesz egyébként. – nevetek fel, majd összeszedem a gondolataimat és nekikezdek a mesélésnek. - Szóval a szüleimmel sose jöttem ki jól, mert van egy beütésük, hogy a varázslók rosszak és nekem sem szabadna annak lennem. Egyedül a nagypapám támogatott ebben, őt szerettem mindennél jobban aztán… meghalt. Egy autó elütötte mikor öt éves voltam. – Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy az emléke ne idézzen bennem túl sok emléket. Megráztam a fejemet, és gyorsan elhessegetem ezeket a gondolatokat. - Mindegy aztán bekerültem ide és a nagyapám egyik régi barátja mondta el, hogy valójában mi is történt. – Most jön az izgalmas rész, amiért valószínűleg hülyének fog nézni, de ezt már megszoktam, aztán magyarázkodni kezdek aztán úgyis az lesz a vége, hogy nincs igazam. De azért folytattam. - A nagyapám csakúgy, mint én, Hollóhátas volt és ő is fellépet a Mardekárosokkal szemben, ha igazságtalan volt. Aztán egyik nap ezt az egyikük megelégelte és kitörölte a memóriáját, semmire sem emlékezett. Még arra se, hogy varázsló. – Ami önmagában tényleg nem szép dolog, de ez még mindig nem az a rész, amiért utálom őket. Közben az udvar felé sétáltunk, és mikor elhaladtunk a zöld egyenruhások laktanyája előtt meredten az ajtót bámultam, szinte már szuggeráltam, hogy senki se jöjjön ki rajta. De szerencsémre csukva maradt. - És az én szemszögemből nézve ez azt jelenti, hogyha nem lett volna a Mardekár, ha nem vesztette volna el az emlékeit, megmenthette volna magát a balesettől és még ma is élne. Nem kéne egyedül szembeszállnom a családommal. – tettem karba a kezeimet. Ha ezek után még mindig épelméjűnek gondol, és nem mondja azt, hogy ez hülyeség, akkor tényleg a legjobb barátom lesz. - De hogy miért nem szívathatom őket… - kezdtem bele az újabb magyarázatba. - Idén ősszel sikeresen belebotlottam egy fiúba. Helyes srác, kedves, egészen rendkívüli. Nem egy átlagos srác. Aztán kiderült, hogy közéjük való, de… Én nem tudtam azt mondani, hogy nem érdekel, és hogy neki is bűnhődnie kell. – rázom meg a fejemet. nem, azt sose bírtam volna ki, ha neki ártanom kéne. És miatta van az, hogy senki másnak sem soha többé. - Azt hiszem, most tudod, mi jön. – mosolygok halványan a fiúra. - Azt hiszem beleszerettem. – kezdem el tekergetni a hajamat. - És megígértem neki, hogy soha többé egyik háztársát sem bántom. Na, tetszett a kis mesém? – kérdezem még mindig mosolyogva. Közben kiértünk az udvarra, ahol számomra borzasztó hideg fogadott. kellett volna magammal hoznom egy pulcsit is, de nekem pont most nem jutott eszembe ez. - Miért mi a baj? – kérdezem tőle kíváncsian. - Jaj, bocsánat, csak már megszoktam, hogy mindenkitől ezt kérdezem. Na de akkor mesélj én meghallgatlak.
Igazából nem értem, hogy Silent miért is utálja ennyire a mardekárosokat, jó tény, hogy többségük tényleg nagyon gonosz de nem mind, vagy is szerintem. Inkább ravaszak ezért nagyon oda kell rájuk figyelni, mint ahogyan rám is. Sokan furcsálták, hogy én, hogy nem a Mardekár házba kerültem, hát fogalmam sincs, de örülök neki, hogy végül is itt vagyok, hisz akkor valószínűleg most nem állna velem szóba Silent sem ha én mardekáros lennék. - Tudod, mit menjünk ki az udvarra, és közben elmesélhetnéd, hogy mi bajod a Mardekárosokal. Tényleg kíváncsi voltam a dologra, hogy mit árthattak neki, jó ha tényleg olyan durva akkor aztán én felőlem szívathassuk őket, de elsőnek tudni szeretném, hogy miért nem szereti őket. Mondjuk ha annyira utálja őket mint én Thomas Stewart-ot akkor megértem. Legszívesebben most én is azon lennék, hogy őt szívassam, de inkább nem süllyedek le az ő szintjére, ugyan is akkor én sem lennék különb nála. - Hát nem vagyok valami jól, ohh..inkább hagyjuk a sulis témákat utálom őket - húztam a szám. Mesélhettem volna Silent-nak az én problémáimról is de semmi kedvem nem volt hozzá, jobb is volt, hogyha nem gondoltam rá. Jó volt kint ülni az udvaron és beszélgetni, nagyszerű idő volt a nap is sütött és a szél is fújt egy kicsit ami olyan jól esett nekem azok után, hogy milyen sokat ültem bent a szobám mélyén. Ennek az egésznek csak egyetlen egy hátránya volt, még pedig az, hogy a szél össze vissza fújta a hajam és folyton bele ment a szemembe, ami egy kis idő múlva nagyon idegesítő tudott lenni.
Bevallom nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok Michael-el összefutni. Bele se gondoltam, hogy a Hugrabugosok klubhelyiségének közelében vagyok, meg abba, hogy esetleg ő is itt van. Bár szerintem ebbe a legtöbben nem gondolnak bele, hacsak nem őt várjak, de én nem őt vártam, mindegy örülök, hogy végül is találkoztam velem, így biztosan nem fogok unatkozni. Nem vagyok egy nagy bókoló művész, nem is tudom, hogyan kell, csak annyit szoktam, hogy megmondom a srácnak, hogy helyes. De azt is csak azért, mert többnyire kicsúszik a számon, nem direkt, csak mindent elfecsegek azoknak az embereknek, akikkel jóba vagyok, vagy kedvesnek tűnnek. Szóval valószínűleg Michaelnél is fent áll, hogy majd szépen lassan minden velem kapcsolatos dolgot elmondok, amitől lehet majd hülyének fog nézni, mert eddig csak két ember nem tart teljesen őrültnek azok miatt a dolgok miatt. - Hogy én? – kérdezek vissza, majd elgondolkodok. - Tudod, így elsőre biztosan azt mondanám, hogy szívassunk Mardekároskat, de nekem azt még durván másfél évig nem szabadna… – kezdek el fecsegni. Na tessék, már kezdem is. - Vicces történet, ha gondolod, egyszer elmesélem. – Vicces és teljesen értelmetlen. Illetve van értelme, de csak nekem és az illetőnek, akinek megígértem. Azóta is mindig ellenőrizget, hogy biztosan tartom-e a szavam, de én nem szegtem meg, még csak beszólni sem szólok be nekik. - Szóval kimehetnénk az udvarra, vagy a városba, vagy miattam itt is maradhatunk. – mondom válaszként. Ha azt mondja maradjunk itt, akkor leülök az egyik padra, ha pedig inkább valamelyik másik helyet választja, akkor elindulok arrafelé. - Egyébként mesélj, mi újság van veled? – kérdezem mosollyal az arcomon. - Suliba mennek a tárgyak? – jön automatikusan a következő. A Hollóhátasoktól mindig ilyeneket kérdezek, mert tudom, hogy ők legjobban arról szeretnek beszélni, bár a fiú esetében nem voltam benne biztos.
Silent megleptem az érkezésemmel de úgy tűnt, hogy örült nekem hisz amikor meglátott egyből mosolygott. Úgy tűnt mint aki vár valakit de mivel az nem érkezett meg ezért inkább eljött velem, induláskor még utoljára hátra nézett, hátha megjelenik az a bizonyos valaki, de mivel nem jött ezért elindultunk. Nem tudom, hogy kit várhatott de nem is nagyon szerettem volna kérdezősködni róla, az ő dolga, magánügy. Silent-nek egyszerűen imádtam bókolni mert az a mosoly amit válaszul kaptam tőle elképesztő volt, azonnal elolvadtam tőle olyan cuki volt. - Ohh..hát köszönöm - válaszoltam a tőle kapott bókra. Közben azon agyaltam, hogy hova kellene menni, de őszintén szólva fogalmam sem volt, ezért inkább Silent kezébe adtam a lehetőséget, hogy válasszon. - Válasz te, hova menyünk! - kérdeztem. Nekem teljesen mindegy volt, hisz én bárhol feltaláltam magam, gondoltam ha Silent kezébe adom a lehetőséget, hogy ő válaszon akkor valami olyan helyre fogunk menni ahol ős is felszabadultabban viselkedik majd. Bár ennek volt egy hátránya is, féltem tőle, hogyha mindketten felszabadulunk akkor annak nem lesz jó vége. Féltem attól,hogy vele is úgy járok majd mint ahogyan Lacey-vel is jártam. Karakterileg Silent is hasonló volt Lacey-hez így lehet, hogy ő is úgy viselkedne egy csók után mint Lacey. Az lesz a legjobb ha nem kerülök hozzá túlságosan közel és próbálom kerülni azokat a helyzeteket. Biztos nehéz lesz vissza fogni magam, hisz Silent olyan gyönyörű és aranyos amikor mosolyog, és olyan ártatlannak tűnik, nem tudom, hogy volt-e már neki barátja vagy komolyabb kapcsolata, bár nem hinném. Vagyis valószínűleg akkor nem ilyen lenne a viselkedése. Mindegy is a lényeg, hogy kerülnöm kell az érzelgősséget és a közelséget is, mivel nem akarom, hogy aztán csalódjon bennem. Barátok maradunk és kész, majd így is arra is figyelnem kell, hogy nehogy Lacey meglásson minket együtt, nem vagyok együtt Lacey-vel de biztos rosszul érintené ha más lánnyal látna együtt. Biztos, hogy majd így is híre lesz, hogy na a Gladwin gyereknek megint új csaja lett, de nem nagyon érdekel hisz már megszoktam az ehhez hasonló pletykákat.
Nem állt szándékomban kiborulni, nem is nagyon szoktam, maximum ideges leszek meg, ha a pálcámról van szó akkor agresszív, de azt is tudom kontrollálni, meg persze most nem is vagyok olyan dühös, csak inkább el vagyok szontyolodva. De végül is az is csak azért van, mert hirtelen ötlet volt ez a találka, aztán nem jött össze. De ilyen az élet, velem mindig sikerült kitolnia. Megremegek mikor a nevemet hallom, majd a hang irányába fordulok, ami ismerősen csengett, majd mikor megláttam a tulajdonosát elmosolyodtam. - Szia Michael. – köszönök oda neki. - Hát tudod, csak itt botorkálok. – válaszolok a kérdésére. Az ölelés meglepetésként ért, de viszonoztam. Jól is esett, főleg most hogy így a barátnőm nem jött. - Hát —néztem hátra még egyszer az ajtó irányába és vártam egy percet, hátha kinyílik, de nem. Ugyan úgy zárva maradt. - végül is nincs. – rántom meg a vállamat miközben vigyorgok, mint a tejbe tök. - És hová szeretnél menni? – kérdezem érdeklődve. Bár nekem jelenleg bármi jó, mert végül is vele megyek és múltkor is jól elvoltunk, szóval ebből baj nem lesz, meg nem akarok unatkozni itt egyedül és bármi jobb, mint egyedül üldögélni meg álldogálni és várni a semmire. Nem is tudtam válaszolni a bókra, rögtön elkapta a kezemet és megforgatott, csak mikor megállított jutottam szóhoz. - Hogy én? Gyönyörű? Ráadásul ma is? Ejha, hát ilyen bókot sem kaptam még. – nevettem fel. Tényleg nem kaptam még, olyat már igen, hogy csinos vagyok ma meg hogy jól nézek ki, de ilyet még nem, szóval még jobban örültem ennek, mint úgy alapból szoktam a bókoknak. Pedig akkor is nagyon el tudok pirulni és egészen zavarba jövök, jó most ez nem állt fent, nem is tudom miért nem volt zavaró, hogy ezt mondta, de nem volt. Talán azért mert tényleg megkedveltem múltkor a srácot, mert nagyon kedvesnek tűnt. - Te is nagyon jól nézel ki egyébként. – bókoltam vissza. Ennél jobb sajnos nem jutott eszembe. Egyszer volt eddig barátom, velem sem olyan volt a kapcsolatom, hogy minden nap orrba-szájba nyáladzottunk, inkább amolyan aranyosak voltunk együtt és inkább viselkedtünk barátként, mintsem szerelmesekként, ami nem csoda, hisz ő volt és jelenleg is az egyik legkedvesebb barátom.
Eleget üldögéltem már a szobám mélyén, ezért úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, hogy ha egy kicsit kinézek, ez a sötétség már teljesen megőrjített, ki kell egy kicsit mozdulnom mert úgy érzem meghülyülök. Az ajtóm felé közelítettem és épp megfogtam a kilincset amikor furcsa zajokat hallottam, valami dübbenés hallottam, aztán pedig valami motyogást, nem értettem tisztán hisz elég halk volt, de úgy tűnt, hogy valaki kissé ideges. Kinyitottam az ajtóm majd elindultam kifelé amikor egy ismerős arcot láttam a falnak dőlve. Silent volt az, a Shakespear rajongó csaj aki gyönyörűen énekelt azt hiszem franciául. De nem volt valami jó kedvében, ezek szerint előbb az ő hangját hallottam. - Silent - szóltam oda neki már messziről - hát te mit keresel itt? - kérdeztem. Amikor oda értem, hozzá köszönés képen átöleltem jelezvén, hogy igen emlékszek még rá és, hogy nagyon szeretem őt. - Figyu ha nincs más dolgod gyere velem, elmegyünk valahova - bár nem nagyon tudtam, hogy hova kellene menni, hisz én is csak azért jöttem ki, hogy egy kicsit levegőzzek. Majd ő kitalál valamit, talán pont rá volt most szükségem, kellet valaki aki megszabadít a magánytól. - Ma is gyönyörűen nézel ki - bókoltam, s közben megfogtam a kezét és megpörgettem, hogy jobban megnézzem és, hogy neki is jobb kedve legyen. Úgy gondolom, hogy ennek a lánynak pont rám van szüksége mint jó barát, de persze ez fordítva is igaz, és nekem is egy ilyen barátra van szükségem. Csak ezzel az a gond, hogy nem tudom, hogy létezik-e igazán fiú és lány között barátság, sokak szerint nem, és eddig az én tapasztalataim is arról árulkodnak, ugyan is még egyetlen egy lány barátom sem volt még. Silent-el talán ez megváltozhat.
Föl-alá járkálok a folyosón, mint valami idióta és minden percben a klubhelyiség ajtaját nézem, hogy mikor nyílik már ki és hogy ki lép ki rajta. Sokkal jobban jártam volna, ha a szobámba maradtam volna, sőt talán még akkor is, ha lementem volna a városba a többiekkel, mert az, hogy egész nap itt állok az ajtó előtt nem igazán érdekes. Hiába, ha nem tud róla a barátnőm, hogy itt vagyok, akkor csak nagy nehezen dugja ki az orrát, főleg így hétvégén. Mert bár szeret a városban mászkálni, gyakran elfelejti, hogy én is itt vagyok, most meg még meglepetésnek is szántam volna, hogy ide jövök, szóval még kisebb az esélye, hogy kijön. De azért én reménykedek és tovább várok. Kinyílik az ajtó és tágra nyílt szemekkel oda, de csak néhány srác jött ki, akikre szúrós pillantást vetek, majd gyorsan elsétálnak. Bár megígértem az egyik Mardekárs ismerőmnek, hogy nem bántom a háztársait, erről az alkuról nem mindenki tudott, így valamelyikük még mindig úgy gondolta, hogy bármikor árthatok nekik, ha akarok. Pedig én most igazán nem azért voltam itt, hogy bárkit is megszívassak, csak vártam valakit, akit valószínűleg fölösleges volt, de azért maradtam. Egy idő után már csak a falat támasztottam, mikor megint ajtónyitódást hallottam, de most sem ő volt az. Idegesen löktem el magam a faltól, majd belerúgtam. - Miért nem lehet kijönni abból a hülye klubhelyiségből? Ennyire nehéz volna? – szitkozódok, bár nem annyira hangosan, hogy a folyosó túl feléről is meghallják, csak olyan normál hangerővel, amit talán még senki sem vesz észre, ha nem mellettem sétál el, aminek igen kicsi az esélye, miután a legtöbb ember nem tartózkodik ilyenkor a folyosókon, inkább vásárolnak, vagy olvasnak, vagy alszanak. Csak én vagyok egyedül ilyen hülye, hogy annak ellenére, hogy nem beszéltem meg a találkozót, várok rá és véletlenül se mentem volna el sehová a háztársaimmal, vagy más házbeli barátaimmal, akik, aki igazából csak egy ember és ő már valószínűleg rég elment és iszik. Leültem az egyik padra és a falat kezdtem bámulni, majd elkezdtem magamban dúdolni egy dalt, természetesen franciául.
