2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Akkor hát mindketten kellően össze vagyunk zavarodva, viszont ő nem tudja, hogy pontosan mi miatt, én ellenben nagyon is tudom. Én emlékszem rá, hogy mi volt köztünk, minden egyes pillanatra, amikkel eddig eljutottunk, ahogyan átverekedtük magunkat a nehézségeket és megküzdöttünk azzal, amilyen... volt az elején és a szüleivel és úgy tűnt rendben vagyunk, amíg annak ellenére, hogy kértem hogy ne tegye, nem ment végül haza egyedül és ez lett a vége... És most végig kellett néznem, ahogyan mást próbál szédíteni és most valahogy el kellene neki magyaráznom, hogy mi is volt köztünk,a mire képtelen lennék. Az is rossz, hogy látom és neki fogalma sincs róla, hogy mit érezhetek most. Én képtelen lennék ezt előröl kezdeni, főleg úgy, hogy újra meg lehet annak az esélye, hogy ugyanez történik, ahhoz ez most túlságosan fáj. - Nem mondhatom, hogy... semmi baj... - tétován vonom meg a vállamat, amikor bocsánatot kér. Én magam sem tudom, hogy miért teszi pontosan, hiszen ő nem emlékszik arra, hogy fontos voltam neki, de ennek ellenére most mégis elnézést kér tőlem a miatt a lány miatt. Azért ez jó érzés és közben... furcsa is,hiszen nem emlékszik rá, hogy miért is kér tőlem bocsánatot, de ennek ellenére mégis megteszi. - De ez... igazából mi se tudtuk. Megfordult a fejünkben akkor, amikor az anyád... ezt felhozta, a házasságot, de korai lett volna és... Nem kellett volna egyedül hazamenned Keith, én... én mondtam neked! - nem kellene most szemrehányást tennem neki, de mégis csak jobban érzem magamat egy fokkal így, hogy legalább kimondtam. Igenis nagy hibát követett el azzal, hogy nem hallgatott rám és meg is lett a következménye. Az apja elvette az emlékeit rólam és mi van, ha nem is lehet őket visszahozni? Az az út, amit megtettünk együtt változtatta meg, jobb emberré tette, ezt nem lehet csak úgy... újraépíteni, ugyanúgy biztosan nem. - És mi van, ha... mi van, ha nem csak maga miatt tette? Mi van, ha megállapodtatok, hogy ha elpuhulsz, akkor megteszi, hogy lényegében te is akartad, vagy... nem tudom, de mi van, ha más is van a hátterében? - fogalmam sincs, de az csak még jobban fájna. Ha reménykedni kezdenék az nem tudom, hogy hozna-e bármi jót is most egyáltalán. Ha megpróbálnék hinni abban, hogy visszafordítható, ha elmennék vele és erre kiderülne, hogy mégis csak téved, tévedünk, akkor marad ez az állapot, én pedig még rosszabbul fogom érezni magamat mint eddig, ezt pedig nem akarom... nagyon nem akarom. Félek... ahogyan rajta is látom, hogy fél, össze van zavarodva, de ettől még nem lesz könnyebb. Mégis megsajnálom ebben az állapotában, hiszen a fenébe is... szeretem, akkor is, ha neki erről fogalma sincsen. Csak sóhajtok egyet és végül keresek egy üres székes, hogy oda üljek le. - Nem is tudom, hogy miket mondhatnék el, mi... nem jöttünk ki jól az elején, aztán valahogy ez... megfordult. Meg volt a szenvedély és átalakult és kialakult belőle. Másabb lettél, kedvesebb és figyelmes voltál velem. A karácsonyi bál... az valami mesés volt és a Valentin nap... akkor volt először, hogy mi majdnem... Olyan szenvedélyes tudsz lenni és... - elharapom a mondatot, mert ahogyan rá nézek és nem látom a szemében azt, amit már megszoktam olyan pocsék érzésem van ettől csak megint, ahogyan mesélni próbálok neki. Sóhajtok egy újabbat és csak aztán szánom rá magamat, hogy megpróbáljam folytatni. - Elvittél karácsonyra hozzájuk, a szüleidhez, ők persze kiakadtak, mert nem vagyok jó családból való, mert a szüleim muglik és... akkor is vigasztaltál. Olyan kedves voltál és inkább őket hagytad faképnél és eljöttünk, aztán... visszamentél, mert az apád beszélni akart veled és ez lett belőle. - ez, hogy megváltozott, az lett, aki volt és talán újra fel lehet építeni ezt az egészet, de mi van ha nem? Voltak olyan események, amiknek szerepet kellett játszaniuk ebben az egészben, de... ha azok nem történnek meg... akkor másképp is alakulhat.
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-05-13, 09:06
Ha már ott tartunk, hogy összezavarodottság, nos, akkor Én mindenképp dobogós helyen állok. Teljesen összezavarodtam és most már semmi sem tiszta bennem, az iménti kis göndört már el is feledtem, ez a probléma teljesen kitölti az agyam. Úgy érzem elárultak, a vérem árult el, a saját apám ezzel aláírta a halálos ítéletét, mert ha ez igaz akkor nem fogom hagyni tovább, hogy az anyámat is sarokba szorítva és ketrecben tartsa ezzel az egész arisztokratikus házassággal vagyonnal meg az isten tudja mivel még. Észrevétlen ökölbe szorul a kezem majd elernyed, a dühöm emésztő tűzként égeti a bensőm. A kis szőke szavai ráznak vissza a jelenbe, pedig már magamban apám halálát fontolgattam, szép is a képzelet. -Jó, bocs, igazad van. - Túrtam bele sötét, enyhén megnőtt hajamba és idegesen sóhajtottam egyet. -Ne haragudj. - Bukik ki belőlem, ezt persze a kis göndör szív alakú arcú lány miatt mondom. Nem szokásom bocsánatot kérni vagy egyebek most mégis nagyon ezen az ösvényen járok vagyis toporgok. Felmorajlik bennem a kérdés, hogy vajon milyen voltam mikor az emlékeim még megvoltak, mivé váltam, hogy ezzel a lánnyal képes voltam beérni, bizonyára egész jó fej gyerek lettem, na de nekem ez még mindig annyira hihetetlen. -Ha nem tűnt volna fel semmire sem emlékszem, minden egyes momentum nagyon is fontos, ahhoz, hogy elhatározhassam magam. - Mondom szigorú arckifejezéssel, ezúttal azonban képtelen vagyok nyugalmat erőltetni magamra, hirtelen egy csattanással válik köddé a laza srác és lép helyébe a lobogó lángtól égő férfi aki az árulás tűzében bosszúért kiált. -Én pedig akarnám, Ő tehet mindenről, hát nem látod? Tönkre tett, megváltoztatott, belepiszkált a fejembe és már azt se tudom ki vagyok. - Hirtelen rémület csillan meg a szememben, rettentő rémület, hogy nem tudom ki vagyok, hogy elvesztettem önmagam és valami újra programozott drón lettem. Félelem és düh vegyes keveréke irányít most és fogalmam sincs mihez kezdjek. Nem hagyom, hogy elmenjen, szinte kérlelem, hogy ne menjen, félek attól, hogyha most távozik minden így marad, minden csak talán lesz és nem fogok rájönni a valóságra. Márpedig ez az állapot szinte gyilkol. -Kérlek....csak valami keveset, valamit rólam, vagy arról a srácról akihez közöd volt...aki most nem Én vagyok..istenem..azt se tudom, hogy az a szó, hogy "Én" létezik-e még. - Teljesen meggyötörten engedem el a karját hogyha távozni akarna menjen. Azzal, ha kényszerítem, hogy maradjon sokra nem megyek, talán ha elengedem majd visszajön és akkor valamit kitalálunk. Furcsa, hogy úgy érzem mintha ezer éve ismernem közben pedig pár perce került elém először. Ez igazi tébolyda. Ebbe bele lehet őrülni.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-04-11, 16:28
Nem tudok mit kezdeni a helyzettel és ez jól látszik is rajtam. Próbálom összeszedni magamat. Próbálok kemény maradni, de őszintén szólva sokkal könnyebb lenne engedni a kínzó gyötrelemnek és összezuhanni. De nem előtte, nem itt és most, csak ha már elmentem. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, hiszen tényleg nem emlékszik rám. Az apja elvette az emlékeit, ahogyan meg is mondta, hogy meg fogja tenni. Igen, ez lett a vége, nem csak egy fenyegetőzés volt ez, hanem tényleg képes volt rá. Nem érdekli a szüleit, hogy szeretjük egymást és még ha vissza is lehet fordítani hát mi értelem van akkor, ha... úgy is ellenezni fogják, engem pedig akármit is teszek majd utálni? Mi lehet ebből az egész helyzetből egyáltalán a kiút? - Gondold el én hogy össze vagyok zavarodva. Nem emlékszel rám... én viszont mindenre emlékszem és... látni, hogy valaki mással... - összeszorítom a számat és a szemeimet is, hogy végül csak ne mondjak mást, mert lehet hogy nem bírnám. Az első reakció a düh már meg volt, kapott pofont is, de félek, hogy a második reakció valami rosszabb lenne. Mondjuk a sírás és nem akarok itt előtte kiborulni. Látom, hogy igazat mond, de mi van, ha nem kapja vissza az emlékeit? Vagy ha nem akarja őket visszakapni, mert jobb neki így? Nem akarok reménykedni és azt sem akarom, hogy az a rossz oldala, aki volt lásson sírni. - Számít ez? Ha úgy sem emlékszel, akkor... nem fontos, hogy mi merült fel bennünk. - megrázom a fejemet és igaza van. Ha meg akarna érinteni elhúzódnék, mert ő most nem az, akit szeretek. Nem, ő most az, akit az elején ki nem állhattam és nem akarom, hogy hozzám érjen és azt sem akarom, hogy én meséljek neki arról, ami volt köztünk. Házasság... igen felmerült, mert a szülei megpedzegették, hogy akkor talán nem lenne olyan nagy baj ez az egész. De nem számít, most ez egyszerűen nem fontos, csak hogy mi lesz. - Hogy mi? Nem akarnám, hogy megöld az apádat. Akkor sem, ha ilyet tett. - bármennyire is rossz ez az egész, erre mégis csak hevesen rázom meg a fejemet. Már az is borzongató, hogy Keith képes lenne használni a halálos átkot. Nem véletlenül főben járó bűn kimondani és ő meg tudná tenni? Nem vagyok naiv tudom, hogy kicsoda az, akivel eddig is voltam és tudom, hogy mikre képes, de ettől még nem kevésbé meglepő a tény, hogy ilyesmire is el tudná szánni magát. Az apja rossz ember, de halált nem érdemel, maximum a fenyegetését. Mégis úgy érzem, hogy mennem kell, mert ha most nem megyek, nem tudom meddig tudom még tartani magamat. Nem mennék örökre, én is tudni akarom mi lesz ezzel az egésszel, de... kell egy kis idő, amíg meg tudok nyugodni és attól félek az nem azonnal lesz. Legalább pár óra, mielőtt mennénk. Mégis meglep, amikor visszatart és az is, hogy kér rá, hogy ne menjek el. Igen, ettől az énjétől, aki nem emlékszik rám... nagyon is meglepő. - Miért? Én... nekem idő kell, hogy megnyugodjak, mert most fáj... nem is tudod, hogy mennyire, de elmegyek veled. Megígértem és elmegyek az apádhoz... de nem lennék képes mesélni rólunk. Nem... nem menne. - nem rántom el a kezemet és még nem moccanok meg újra, de látszik rajtam, hogy mennék inkább. Találkozhatunk pár óra múlva, elmehetünk az apjához, de képtelen lennék neki arról mesélni, hogy mi volt köztünk, hogy mennyire szerettem. Az... az nem menne, ahhoz túlságosan intenzív most az, amit érzek, az hogy azzal a lánnyal láttam, hogy nem emlékszik és ez talán mindennek a végét jelenti, mert ő hisz benne, hogy az apja visszaadja az emlékeit, de én félek hamis álmokat táplálni.
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-04-09, 12:10
Értem a szavait és hallom, hogy őszintén csengenek, de egyszerűen nem tudom, hogy elhiggyem-e, mert hát azért elég bizarrul hangzik, hogy eltűntek az emlékeim és csakis pontosan róla törlődött minden, az ellenállásom, a makacsságom és az apám iránt viszonyuló gyűlöletem bezzeg nem tűnt el, csak az, ami hozzá kapcsol. Azért ez elgondolkodtató, meg hát ismerem magam, egy kimondottan magamnak való srác vagyok, aki nem akar maga mellé egy nőt tartósan, hébe-hóba egyet az ágyba igen, de, hogy állandóan egy mellett megmaradni...viszont bármennyire is húzok affelé, hogy ismerem magam és az egész badarság, egy bogaracska már el lett ültetve a fülembe és persze az ismerős illat ami a lányból árad annyira görcsösen igyekszik valamit a tudtomra adni. Csak ránézek és valamiért ismerős, az illata, és mintha érezném ujjaim között a selymes hajat, pedig életemben hozzá nem értem..mármint emlékeim szerint nem. -Hát most nekem is lehetetlennek tűnik, amit mondasz. értsd meg, hogy teljesen összezavarodtam, szerintem érthető, ha nem emlékszem és így teljesen össze vagyok zavarodva. - Motyogom. Emlékezetem kezdete óta sose voltam bizonytalan...mármint ami rémlik ugye. Mindig is magabiztos voltam és tudtam mit akarok, nem vacilláltam sose. Most pedig a fejemet vakargatom és abszolút két út közé kerültem, elhiszem amit mond vagy sem. -Hát a házasság..igen, azt épp eszűen se vállalnám fel egyhamar az biztos. De...felmerült bennünk? - Megakarom érinteni, de nem úgy mint a kis göndört, ennek semmi köze a testi közeledéshez, egyszerűen csak mintha ismerős lenne a pillanat, de visszahúzom a kezem, épp időben. Van egy olyan sejtésem elfordult volna. -Nem lehet örökre..egyszerűen nem, ha valamit eltudsz tüntetni azt vissza is kell tudd fordítani...az apám pedig természetesen nem adná vissza, de ha neki szegezett pálcával állnék előtte készen a halál átkának kimondására megtenné, meghalni még nem akar bármennyire is kívánják egyesek, hogy a föld alatt legyen. És még mielőtt megkérdeznéd, megtenném. - Ha igaz, amit a lány mond akkor még késztetést is éreznék rá, hogy megtegyem, lehet visszafogni se lennék képes magam. Az emlékeim az enyémek, egyes egyedül Én dönthetek a sorsukról. Az apám átlépett egy határt, amit nem tudok megbocsátani, anyám bármit mond vagy tesz, ebbe nem szólhat bele. És szeretném ha a lány velem jönne, ha látom anyámon, hogy felismeri a szőkeséget, akkor igaz a történet amit előadott. Hinni akarok neki, hogy miért azt nem tudom, hisz jobban járnék ha nem hinném el és akkor a fejem se fájna. Mikor elakar menekülni a karjánál fogva visszahúzom és nem eresztem, Nem szorítom olyan erősen, hogy fájjon neki, de ha most elmegy lehet többet nem beszélünk. -Ne menj..kérlek. - Oké, tőlem se lehet hallani kétségbeesést, de most igen, össze vagyok zavarodva, tudnom kell mi az igazság és ebben Ő tud segíteni, tudni akarom mit éreztem iránta és miért éreztem, hogy mit veszítettem és mennyi idő tűnt el a semmiben amit vele töltöttem. Ha mégis elakar menni akkor nem tarthatom itt erőszakkal, de...bárcsak maradna, mesélne még..
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-03-23, 14:57
Legszívesebben lekevernék neki még egyet, talán akkor jobban érezném magamat, de attól tartok, hogy ez nem így lenne, mert ettől az egésztől meglehetősen pocsékul érzem magamat akármit is teszek. Az előbb épp valaki mást cserkészett be, ki tudja, hogy miket mondott neki. Jobb is, hogy azt legalább nem hallottam, kétlem, hogy akkor most hajlandó lennék beszélni vele. Tudom, hogy nem ő az, aki megbántott, mármint nem szándékosan, de attól még megtörtént és úgy fest, hogy még jól is szórakozik a dolgon, mert persze kifigurázza a szavaimat, mintha képes lennék most nevetni azon, amit mond. Örüljön neki, hogy nem keverek le neki még egyet, bár attól tartok, hogy úgy már nem lenne meg a meglepetés ereje és netán ellenállna. - Igen, együtt voltunk nagyon is, amúgy miért mentem volna hozzátok karácsonykor? A szüleimmel is találkoztál már és... ez most lehetetlennek tűnik, ahogyan viselkedtél, de azt mondtad, hogy szeretsz. - és arra most képtelen lennék, hogy én is kimondjam, hogy én is szeretem őt, mert pár perce kevertem le neki egy nem is kicsit. Ettől még persze szeretem, de nem lesz könnyű a helyzet, hiszen mégis csak durva volt látni, hogyan csábítgat valaki mást és igen is még az is felmerült bennem, hogy ennek esetleg valami más oka volt, hogy az egész eddig csak játék volt, csak átverés, szórakozott velem. - A házasság leginkább az anyádban merült fel, mi korainak gondoltuk, de... ezt most ne... - nem húzódom ugyan hátra, de elég csak egy érintés, ha nem húzná vissza a kezét, akkor én fordítanám el az arcomat. Nem azért, mert nem esik jól az érintés. Azért, mert nem tudok mit kezdeni vele, mert mégis csak most láttam, ahogyan egy másik lánynak csókolgatta a nyakát és még az sem biztos, hogy az emlékeit visszaszerezheti. Nem akarok olyasmiben reménykedni, ami talán nem történik meg és végképp nem akarom elbőgni magamat, pedig nagyon jól esne. - Azt hiszed attól jobb lesz? Kipucolták a fejedet, ez... nem hiszem, hogy visszafordítható és miért akarná az apád megtenni, ha elvette? - hogy én is menjek vele? Nem tudom, azt végképp nem tudom, hogy kibírnám-e. Előzőleg is megalázó volt iszonyatosan most pedig úgy tegyem meg, hogy Keith azt se tudja, hogy ki vagyok? Nincs oka kiállni mellettem, amíg nem emlékszik és ez így még nehezebb. - De, ha akarod... - talán meg lehet próbálni, ennyit ér, ennyit azért tennem kell az egészért, mert muszáj, csak hát az, amit láttam... szinte sokkolt. - Előtte még nekem beszélnem kell... beszélnem kell valakivel. - nem indulhatok most azonnal, hiszen megígértem Lancenek, hogy segítek neki az Asztrológiában, és nem mondhatom csak úgy le, vagy... ha igen, hát személyesen kell. És azt hiszem kell egy kis idő, kell pár perc, amíg megnyugszom, egy csendes zug, ahol levegőhöz jutok, mert jelenleg legszívesebben elrohannék. Itt állni vele úgy, hogy azt se tudja, hogy ki vagyok, hogy az előbb úgy beszél velem, ahogy, hogy nem rég még egy másik lányt csókolgatott és becézgetett, ahogyan az elején velem is játszadozni próbált, csak én nem hagytam... Pocsékul érzem magamat és ez látszik is rajtam.
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-03-20, 10:56
Hamar rádöbbenek, hogy a mérgem elszállt. Gyorsan elillant akárcsak az esti szél. Lehet, hogy egy kicsit piszkálja a csőrömet, hogy a Szöszi elrontotta a szórakozásom, de elvégre is bármikor találok mást erre az elfoglaltságra. Példának okáért Őt. Szinte már annyira ellenséges, hogy vonzani kezd magához. Szeretem a kihívásokat, bár a könnyű prédák ellen sem vagyok, leszakítom amelyik a legközelebb van, nem vagyok Én olyan válogatós, elég egy illat vagy gesztus ami eldönti helyettem ki is legyen a következő. -Igen ezzel azt hiszem tisztában is vagyok. Sajnos azzal is, hogy csak MAJDNEM sikerült rámásznom. - Ritka az, ha nem jutok el odáig. Na majd máskor, alkalom bőven akad rá ahogy jelentkező is. Kicsit sem leplezve mérem végig a lányt. Ilyen lábakat...huh...hogy-hogy eddig még nem vetettem rá szemet? Jó, persze mindenki hibázhat, ez alól Én sem vagyok kivétel. Ezután azonban jön a kalamajka és muszáj faggatóra vennem a dolgot. Ideges leszek, ahogy általában mindig ha az apám kerül szóba. Kicsit sem jó a viszonyunk. -Nem, az nem lehet véletlen. Apámból kinézem ezt. Na de anyámból? Nem értem...akkor most mi együtt voktunk? Jártunk..? Mesélj még.. - Oké, tudok Én rendesebb hangot is megütni. Tudni akarom mi volt, már ha valóban igaz a sztori. Minden tudni akarok, mindent. Ha pedig tiszta előttem a kép akkor megkeresem az Apám és lesz egy kisebb elbeszélgetésünk. -A muglik is emberek, bár apám sose tudta őket elviselni.. - Ez mindig is igy volt. Nem meglepő, hogy ez nála kiverte a biztosítékot. -Cikiztek engem miattad? Irigykedtek csak maximum. Ha melletted kötöttem ki és a házasság is felmerült akkor az nem véletlen. - Nem tudom miért de megérintem az arcát, de aztán visszahúzom a kezem. A francba...valóban van valami ismerős a lányban, valami ami vonz felé. -Még ma haza megyek és vissza fogom követelni az emlékeimet...Te is velem jössz. - Ha ő ennek az egésznek egy kicsiny de fontos darabkája akkor velem kell jönnie. Tudni akarom az igazságot. Mert nem értek semmit, lehet csak egy tréfa ez, de kifogom deríteni.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-02-13, 22:45
Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy inkább dühös legyek, vagy csalódott, vagy hogy pontosan mit is érzek. Mi van akkor, ha igazából az egész színjáték volt és nem az apja feledtetett el vele, hanem valami egész másról van szó? Mi van akkor, ha az egész átverés volt már az elejétől kezdve? Igen, akár még ezt is el tudom képzelni, főleg most ahogy így néz rám és ahogyan azt a barna lányt fűzte és persze, ahogyan méreget, mintha nem is ismerne, csak fel akarja mérni, hogy milyen is a felhozatal. - Az teljesen jogos volt! Majdnem rámásztál arra a lányra nyílt színen. - engem pedig finoman szólva is nagyon felhúzott vele és még mindig nem tudtam ezen túltenni magamat. De mégis hogy a fenébe képzelte ezt vajon? Persze úgy, hogy nem is emlékszik rám, de hát nem képzelhette sehogyan sem, ha egyszer azt se tudja, hogy ki vagyok. Jesszus! Az apja mégis hogy a fenébe intézhette el ezt? - Karácsonykor ott voltam nálatok, a... a szüleid tudják, de kétlem, hogy elmondanák, de ott voltam! Emlékszem a házra, tudom milyen a szobád, az... az nem lehet véletlen ugye? - megremeg a hangom ,de mégis tartom magamat. Rendesen ki vagyok akadva na, de érthető. Nem emlékszik rám, pedig szeretett és most azt se tudja, hogy ki vagyok és hogy mikor voltunk együtt. Ijesztő, nagyon durván! - De igen, csak a szüleid nem tudták elviselni, hogy a szüleim muglik. - dacosan emelem fel a fejemet, mert akármit is fog ere mondani, én akkor is büszke vagyok arra, aki vagyok, ahogyan a szüleimre is. A szülei nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, vagy róluk és ha kell akkor ki is állok értük akármikor. Legszívesebben, amikor megragad ellenkeznék, de végül csak amikor már becsukódik mögöttünk az ajtó akkor rántom el a kezemet. Most fogdosott lelkesen egy másik lányt, azt hiszem érthető, ha most nem szívesen engedem, hogy engem is fogdosson, még ha csak a kezemet is. - Azt mondtad nem teheti meg és eljöttünk a szüleidtől, vissza ide. Aztán kitaláltad pár napja, hogy mégis hazamész egyedül. Nem akartam... kértelek, hogy ne menj, mert az apád hangja tényleg fenyegető volt. Anyád szerint más lett volna, ha el akarsz venni, de az korai és nem mentünk bele, erre most visszajöttél és fűzöl egy másik lányt és nem is emlékszel rám. Kérdezz meg másokat, ők tudni fogják, hogy együtt voltunk, épp eleget cikiztek miattam. - na igen Mardekáros barátok, nem csoda, sőt ha kicsit belegondol akkor a kis barna arcán is láthatta, hogy felismert és igenis ő is tudta, hogy mi együtt vagyunk, vagyis együtt kellene lennünk. Azért ellenkezett annyira és kérette magát, mert nem akart valamibe így belemenni.
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-02-11, 13:15
Madison & Keith
Durcásan pillantok a szőkére miután a kis göndört elriasztotta. Fogalmam sincs miért buzog a tettvágy az emberekben, hogy tönkre tegyék mások szórakozását. Most igazán jól esett volna a göndörrel tölteni egy kis időt, de persze, ha az ember ezt nyilvánosan teszi akkor mások igyekeznek ezt az élvezetet semmisé tenni. Bár mondjuk jobban belegondolva nem vagyok olyan csalódott, a váltás igazán bejön, bár a szőkék nem az eseteim mégis van ebben a lányban valami szexi, amitől felcsillan bennem a vadász ösztön. -Én ugyanúgy mondhatnám ezt, mindenki azt művel a folyosón amit akar, de ez.. - Mutatok oda az arcomon ahová az imént vágott be egy istenes nagy csattanóst. Jó, mondjuk szinte meg sem éreztem, bár ahogy elnézem Ő ezt kicsit nagyobbnak gondolta, mint amilyen nagy lett. nem mondhatnám, hogy olyan sokan képelnek fel, inkább szoktak a közelembe férkőzni, mint sem lekeverni egyet. Személyes báj. -Hóhóhó! Álljunk csak meg, mit csinált az apám? Miről beszélsz? Egyáltalán honnan ismered az apám vagy...mi? - Néztem rá értetlenül, mert tényleg nem értem ezt. A gondolatok cikáznak a fejemben. Egyik löki a másikat és nagy a tolongás. Az apám, emlékek, karácsonykor valóban hazamentem, de mikor volt már az? Hajamba túrok kezeimmel és most minden szórakozás kihuny bennem, értetlenkedve bámulom a dögös szőkét, most már tudni akarok mindent, kezd ez nekem egy nagyon hülye helyzetnek tűnni. Most vagy szórakozik velem, mert hát miért ne, vagy valóban van valami az apámmal. -Nem tudom...nem emlékszem rád..egyáltalán nem, sose vittem még haza egy lányt sem, basszus, sose volt komoly kapcsolatom sem a hétszentségit! - Borulok ki. Sajog a fejem ahogy próbálom összerakni a mozaik darabkáit, de több sötét folt van, mint gondolnám, a napok és tettek nem illeszkednek és valamennyire, de megrémülök attól, amit a lány mond, mert mi van ha igaz? Apámból kinézem, hogy megbabrálja az emlékeimet. Szavai a végén igazán meglepnek. Szeretni? Én soha nem szerettem senkit, magamon kívül persze, meg a szórakozáson és a csajozáson kívül semmit. Odaléptem elé, szinte a lélegzete csiklandozta az arcom, majd a kezét finoman, de határozottan megragadtam és az egyik ajtón behúztam magammal majd becsuktam mögöttünk az atót. -Oké, tegyük fel, hogy elhiszem amit mondtál, hogy az apám törölte az emlékeimet és, hogy valami közünk volt egymáshoz és hogy..szerettelek, most mond el szerinted mi történt, részletesen attól kezdve, hogy apám azt mondta kitöröl téged az emlékeimből. - Ha elég hitelesen fogja elmondani akkor, talán elhiszem. Bár lehet ez egy kellemesnek induló tréfa is, kár, hogy Én nem tudok ezen szórakozni.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-01-18, 18:05
A lánnyal nem is igazán foglalkozom már, amúgy sem ő érdekelt, Keith az aki ezt az egészet műveli, láthatóan ő volt az, aki letámadta, nem pedig fordítva. Az még ebből a pár pillanatból is jól látszott, hogy a kis barna nem akarta annyira, konkrétan visszakozott is mintha most pedig még bocsánatot is kér. Azt hiszem ő legalább tisztában volt vele, hogy ki vagyok, mert láthatóan Keith nem igazán tudja, amit nem értek, hiszen... De értem, az apja biztosan csinált vele valamit, vagy az egész eddigi csak valami hülye játék, vagy tréfa volt. Őszintén szólva nem tudom, és teljesen össze vagyok zavarodva, hogy ezt most rendesen át tudjam gondolni. - Nem vagyok prefi és mindenki azt csinál a folyosón amit akar, de ez... - a kezem még most is sajog, olyan erővel képeltem fel, minden mérgemet beleadtam, és rajta is látszik, hogy most kapott egy istene pofont valakitől. Nem mondom, hogy ettől már egyből jobb lett, de igen talán egy fél fokkal azért jobban érzem magamat, hogy levezettem a dühöm egy részét, de ettől még persze ugyanúgy állati mérges vagyok rá és még most sem értem, hogy mi a fene folyik itt. - Az apád Keith! Azt mondta, hogy... el fogja felejtetni veled ezt az egészet, engem... minket! De a franc se tudja, talán nem is ő csinálta, csak te szórakoztál, most meg adod itt az értetlent. - a könyveimet úgy kapokodom, hogy kész csoda, hogy egyben maradnak. Rendesen csapkodok, hogy mit ne mondjak. Ha most tudnám, hogy még a hátsómat is megnézi, tuti biztos, hogy újra felképelném, de ezt most megússza, mert háttal vagyok neki és mert le akarok lépni, mert ki vagyok akadva és rövidesen ki leszek borulva, és azt nem akarom előtte megtenni, miközben ő az, aki... az egésznek az okozója. Én meg majdnem, a Valentin-napi bálon... jó ég, még jó, hogy nem engedtem neki, lehet hogy megunta a játékot és mivel nem érte el, amit akart, új áldozat után néz. Milyen egy szemét! - Madison és nehezen hiszem el, hogy tényleg nem emlékszel még a nevemre sem. Legutóbb legalább a nevemet tudtad és azt mondtad... Karácsonykor hazamentél Keith, egyedül, miután én is voltam nálatok és a szüleid kiakadtak, mert mugli születésű vagyok és az apád azt mondta elfeledtet engem veled. Tényleg megtette? - hadarok, az utolsó szavakat pedig inkább csak magamnak mondom. Még mindig nem tudom, hogy pontosan mit is gondoljak, annyira képtelenségnek tűnik ez az egész, de közben mégis csak lehetséges. Kitörölték a fejéből az egészet, amit velem élt át vajon? Mindent? Ideges vagyok, és össze vagyok zavarodva és fáj, látszik is rajtam. Ezért akartam elrohanni, mert a végén még itt előtte törik el a mécses és ha csak játék volt az egész, ha csak át vert, akkor nem sírhatok épp előtte, azt nem lehet. De mi van akkor, ha az apja csinálta? Mi van akkor, ha az apja művelte ezt vele? - Szerettél... engem. - bököm ki végül nagy kínlódva, a könyveimet szorongatva és szinte már reszkető ujjakkal. Azért szorítom annyira a könyveket, mert különben látszana, hogy mennyire remeg az idegességtől a kezem, azt pedig nem akarom.
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2016-01-16, 10:28
Madison & Keith
A kis göndör egyre növekvő tartózkodási hajlama kezd roppantul idegesíteni és ha idegesít egy csaj akkor hamar ráunok, ilyen vagyok, mint mások mondjuk egy filmmel Én úgy vagyok a csajokkal, egyszer-kétszer még tud valami izgalmasat mutatni aztán egyszer csak már kimerül a benne rejlő érdekesség, nem tudok felfedezni semmit, nos akkor nem állítom újra lejátszásra. A léptek zaja elhal a közelben, majd nagy csörömpölés, puffanás zaja hallatszik fel a folyosó csendjében, hála a kiváló akusztikus élménynek, az egész minimum egy barlang beomlásra emlékeztet. A göndör kislisszol a kezeim közül majd a cuccát magához szorítva mered a szőkére, aki ezt az egész mókát olyan szépen elrontotta. -Jaj, Madison..Én..Én sajnálom..tényleg.. - Fordít gyorsan hátat a dühös Cicababának és sajnálatosan nekem is és el tűnik a főnix szobor mögött. Király. Most már minden figyelmem a szőkére szegezem, Hát az összehatás egész kellemesen érint, hosszú, kecses lábak, szép nyak és hát feszes keblek, már csak az a morci ábrázat nem kellene..habár, egészen szexi így dühösen is, miért érzem úgy, hogy ismerem? Áhh, ezen a fejemet is törni felesleges, melyik lányt ne ismerném behatóan? A pofon olyan váratlanul ér, mint nyáron minimum egy hóesés. -Nem rossz, de most elmondanád, min kaptad fel ennyire a vizet Cicabogár? Ha egy prefi vagy és kicsit zavart a látvány, hát csak annyit tudok mondani, hogy csukott szemmel is el lehet navigálni a folyosón. - Világítok rá kissé modortalanul, de élvezem. -Hogy mit értek el és kik? Milyen hecc? - Húzom fel a szemöldököm, pont úgy ahogy akkor szoktam mikor nem áll össze a kép és halvány sejtésem sincs, hogy mi a retekről lehet szó. -Csajszi, neked agyadra mehetett ez a sok magolás. - Bökök a könyvek felé. Mikor hátat fordít és a könyveit kezdi szedegetni, egy pillanatig a fenekét bámulom aztán még mielőtt eltűnne a lényegre térek. -Szöszi, azért szerintem egy magyarázattal tartozol nekem, felpofozol, aztán kiakadsz és valami olyasmiről magyarázol amiről nekem halvány lila gőzöm sincs majd el akarsz rohanni, legalább a neved mondd meg. - Szerintem ez a minimum...habár a göndörke valamit emlegetett, de hát akkor aztán nem éppen a csajszi neve volt ami lekötött, pech, hamar szelektálja a neveket a fejem, mindig újra töltöm frissekkel, ez csak így működik.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Madison - Elfeledett 2015-12-26, 10:15
Napok óta nem beszéltünk egy szót se, vagy talán már meg van az pár hete is? Azóta, hogy hazautazott és visszajött. A szüleinél töltött idő enyhén szólva is kiborító volt, nem tudom még mindig hogyan kellene túllendülnöm rajta. Utána is ki voltam rendesen. Nem tudom, hogy mit vártam, hogy majd mégis normálisak lesznek, kedvesek, pedig számítottam rá, hogy ez lesz. Nem kedvelik a magamfajtákat, jó, hogy nem szólták le jobban a szüleimet is... mondhatni rosszabb is lehetett volna. Az apja ki is utasíthatott volna a házukból, de nem tette meg, és valahogy van egy olyan rossz érzésem hogy azért, mert valami sokkal rosszabbat akar. Nem tudom, nem vagyok Látó, de nő vagyok és vannak rettenetes megérzéseim. Azt sem értem, hogy Keith miért nem keresett meg, amikor visszajött. Arra tippeltem, hogy minden bizonnyal tovább marad, mert úgy volt, hogy már pár napja a suliban van, miután mégis csak haza kellett mennie még így külön is az ünnep alatt. Biztosan azonnal felkeresett volna, hiszen tudja mennyire izgulok mit akart az apja, hogy mit akart megbeszélni vele. Valami kompromisszum, vagy... ultimátum? Az a baj, hogy akármelyik lehet, én pedig egyikben sem bízom igazán, főleg ha a szüleiről van szó. Órám még nincs, a könyvtárba igyekszem, hogy kicsit visszarázódjam, mielőtt ténylegesen belevetjük magunkat megint a tanulásba, de nem jutok el addig, hogy ténylegesen megcélozza ma könyvtárat, mert olyasmit látok meg, amit nem kellene... Vagy pont hogy kellene, hogy ne a hátam mögött történjen? Elképedve dermedek le a folyosón, hiszen felismerem én a hátáról is. A kezemben lévő könyvek a földre hullnak, ahogyan elhagy az erőm és nem tudom kontrollálnia karomat. Dúlnak bennem az érzések, szinte egy pillanat alatt árasztanak el. Sokféle... értetlenség, düh, zavarodottság... harag. Csak nézem a hátát és azt, hogy egy másik lány nyakát csókolgatja, aki mintha ellenkezni próbálna, legalábbis nagyon visszafogottan, főleg amikor engem meglát. Alig jutnak el hozzám a szavaik. Miért lenne ebből baj? Pillanatok telnek el a könyveim lezuhanása és a között, hogy végre megmoccanok. Talán már az előbbire is megfordul, ha pedig nem... hát én lépek közelebb, hogy megkocogtassam a vállát minimum, hogy a szemébe nézhessek, csak aztán lendül a kezem reflexből, hogy a tenyerem az arcán csattanjon. - Hát elérték, amit akarnak! Vagy... az egész jó kis hecc volt? - mérges vagyok, ideges, ez nem is kérdés, látszik rajta, ő pedig jó eséllyel úgy néz rám, mint aki azt se tudja, hogy ki vagyok. A kérdés mégis szinte költői, mert azonnal megfordulok, hogy összeszedjem a könyveimet, legalábbis megpróbálom. Remeg a kezem, úgy érzem remeg mindenem. Mégis mi a fene ez az egész? Lehet, hogy tényleg úgy van, Keith jó játékot, és nagyon jól el tudja játszani, hogyan veri át a másikat... miért ne lehetne így?
Apámmal és anyámmal együtt tölteni egy hétvégét maga a legendás pokol és ezt nem csupán csak túl dramatizálom. Megszabadulni tőlük egyszerűen felüdülés, na nem mintha itt annyival jobb lenne, de mégsem kell hallgatnom egész álló nap az apám ordítozását és szitkozódását az Én neveletlenségem miatt. Unalmas már és teljesen elcsépelt az állandó kioktatás, egyszer talán majd ráébred nem megy ezzel semmire sem. -Szia Keith! - Hallom meg mögülem a vékony, de bájos hangocskát. Teszek egy fordulatot, hogy a szépséggel szemben legyek. Egy ragadozó mosolyt villantok felé és már látom is a pírt az arcán. Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok a nőkre. -Szia Szépségem! - Lépek hozzá közelebb ezzel is a falhoz szorítva Őt. Barna göndör fürtjei keretezik szív alakú arcát amit most vastagon pír borít. Szendén lecsukott pillái izgatóak. Eléggé válogatós vagyok, nem szeretem a szende lányokat, a vadmacskák azok már inkább az eseteim, de ez a lány most kivételt élvez. Kezemmel lassan végig simítok az arcán amitől sóhaj tör ki belőle, egyértelmű reakció, már megszoktam. -Mit fog szólni ehhez Madison? - Kérdezi két sóhaj közepette. Én pedig enyhén értetlen ábrázattal nézek rá majd elmosolyodom, oly mindegy ki az a Madison akit emleget, lányok, mindegyik egyre megy. Valószínűleg valamelyik jelenlegi "barátnőmet" emlegetheti- -Ki az a Madison? - Kérdezem vigyorogva majd belecsókolok a Szende nyakába. Parfüm illat csapja meg az orrom, kellemes, nem túl erőltetett. A csókra egy kacaj a válasz. Én pedig apróbb puszikat hintek a nyaka vonalán, érezni a kis pihéket ahogy megrezzenek. Léptek zaja csapja meg a fülem, de nem foglalkozom vele. Mindenki tartsa tiszteletben a magánszféra fogalmát még ha az egy folyosó kellős közepén is zajlik éppen. -Nem lesz ebből baj? - Cseng fel egy kis félelem a lány hangjában. -Miért lenne? - Nem szeretem ha ennyire be vannak tojva a lányok, az egyszerűen untat.
Keith & Madison
Music | Note |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
