Főkarakter: Sili
Teljes név: Keelyn Conner
Születési hely és dátum: 1979. február 6. Maynooth
Csoport: Mardekár
Patrónus: Szervál
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. Tanárszak
Képesség: Bejegyzett animágus (tobzoska)
Kiemelkedő tudás: Bűbájtan – Kiemelkedő, Bájitaltan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Oké ez egy vicces sztori. Szóval én nem is akartam mardis lenni. Illetve nem is az, hogy nem akartam, mert akkor még nem tudtam, hogy az mit is jelent, csak pár hónap után úgy gondoltam, hogy ez nekem… nem ez annyira nem jön be, mert ahogy a háztársaim is mondják én inkább a Hugrabugba vagyok való, mert mindig olyan élettel teli és vidám vagyok. Mondjuk én se értettem miért pont a Mardekárba osztottak be, amíg egyszer fel nem húztak. Na igen, akkor nagyon bepipultam és majdnem eltörtem a hegedűm vonóját, de azt azért mégsem mert az az én kis drágaságom egy fontos darabja. Na mindegy a lényeg hogy akkor leesett, hogy elég forrófejű vagyok, na meg persze agresszív is, ha valamit nem kapok meg akkor és ott ahol én azt akarom, akkor nem állok jót magamért, meg nagyon sokat hisztizek, nem is értem, hogy a barátaim hogy képesek elviselni, lehet ők már megszokták. Ja meg elég sokat tudok beszélni értelmetlen dolgokról is, de ha nem figyelnek azért is kiakadok. Lényegében egy akaratos lány vagyok, aki tud kedves is lenni a maga módján, csak nem biztos, hogy sikerül neki. Ez igazából mások hozzáállásán múlik, mert ha mindent úgy csinálnak, ahogy én mondom akkor aranyos vagyok, csak ha felhúznak akkor van gáz, mert utána soha többé nem leszek az az kis édes leányzó, így jobb vigyázni mikor mit teszel, mert nem biztos, hogy az nekem tetszik és akkor egy életre elvágtad magad alatt a fát. Ezek kívül persze imádok hegedülni, táncolni és énekelni. A zene az életem, a jövőben szeretnék ezzel foglalkozni, mert tényleg nagyon jól megy, a szüleim szerint egy őstehetség vagyok és nem is tévednek akkorát. Na persze a tanári melón is gondolkodtam, mert a varázslás is jól megy, de én inkább zenét oktatnék, mert volt már egy kislány, akinek segítettem az éneklésben és szerintem nagyon ügyes volt és élveztem is, ezért szeretném mindenkinek megmutatni, hogy zene terén mindenkiben van tehetség, csak meg kell tudni mi az. Na persze lehet, hogy a forrófejűségem miatt ez nem valami jó ötlet, de ez majd idővel elválik.
Megjelenés
Az a baj, hogy nem lehet konkrétan megfogalmazni a stílusomat. Mert ez darabtól és a hegedűm színétől függ. Mert mondjuk, hogyha egy Beethoven számot játszok, akkor biztos, hogy az egyik elegánsabb ruhámat veszem fel és a klasszikus barna hegedűmön játszok, de ha egy modernebb számról van szó, akkor már lehet valami rock-os stílusú gúnyát veszek fel és az egyik elektromos hegedűmet kapom a kezembe. Szóval ezt így konkrétan nem lehet meghatározni. A kinézetemet viszont talán egyszerűbb. Szóval olyan 170 cm lehetek, fehér bőröm van, kék szemem, és hát a hajam színe, formája és hossza változó. Hol fekete, hol barna, hol szőke, hol vörös. Egyszer hosszú, egyszer rövid. Valamikor begöndörítem, néha kivasalom vagy feltupírozom, egyszóval ez sem olyan, hogy minden nap ugyan olyan. Szeretem keverni a különböző stílusokat, bár már volt rá példa, hogy ebből elég nagy lett a káosz, de én attól még jól érzem magamat azokban a ruhákban, még akkor is ha mindenki nevet azon hogy nézek ki, mert amint megtudom, hogy valaki kiröhög úgy megfenyegetem, hogy azt többé nem csinálja.
Életed fontosabb állomásai
Anyám is és apám is varázslócsaládból származik, így ők is és én is aranyvérű vagyok. Írországban születtem, de aztán átköltöztünk Londonba, mikor kiderült, hogy varázsló vagyok. De egészen addig Maynooth – ban éltünk. Tisztán emlékszem, hogy hat éves koromban láttam egy hangversenyt, ahol egy férfi olyan csodás hangol szólaltatta meg a hegedűt, hogy azután döntöttem, hogy én is meg akarok tanulni ezen a hangszeren játszani. A szüleim fel is fogadták azt a férfit és megtanított a zenélés minden rejtelmére, sőt még tisztán énekelni is megtanított. Minden pillanatát élveztem, amit a társaságában töltöttem és azóta is minden kis szabadidőmben előkapom a hegedűm és játszok rajta valamit. Gyakran azt se tudom, hogy létezik-e az amit játszok, csak egymás után játszom a hangokat és közben figyelem, ahogy a vonóm végigsiklik a húrokon és ezzel egy gyönyörű szimfóniát hoz létre. Persze ahogy egyre idősebb lettem úgy nőtt a hangszer gyűjteményem is. Nem azért mert bármelyik is tönkre ment volna, csak mikor a Roxfortba kerültem a szüleim ajándékba egy fekete hegedűt adtak, hogy vigyem magammal, és ha szomorú vagyok, vegyem elő és emlékezzek arra mennyi szép dolog is van az életben. Én pedig mindig ezt teszem.
*
-Egy idióta barom vagy! – mondtam a barátomnak. Illetve már csak volt barátomnak. Nem értem miért nem bírta felfogni, hogyha velem jár, akkor azt kell tennie, amit mondok, különben repül. Nagyon mellé lépet ezúttal. Eddig képes voltam elnézni neki, hogy nem mindig volt engedelmes, de ez már több volt a soknál. Egyszóval tőlem most már csinálhat, amit akar, de még egy ilyen barátnője nem lesz, mint én.
Visszamentem a halákörletembe, majd elővettem az ágyam alól a hegedűm tokját és elviharzottam. Meg sem álltam, amíg a Tiltott rengetegbe nem értem, ott szépen leraktam a tokot, előkaptam a hangszert, behangoltam és egy szomorú melódiát kezdtem rajta játszani nagyon lassan. Párszor talán hamisnak hallatszódott, de én tudtam, hogy nem az, csak a szerző így akarta érzékeltetni a bánatot. A szám egy elkeseredett férfiról szólt, akinek meghalt a szerelme és most egymagába járja a világot, mert nem érzi, hogy ő egy helyen hosszabb ideig tudjon megmaradni, mert mindenről az a lány jut eszébe, akit szeretett. Így csak járja a nagyvilágot és várja, hogy a túlvilágon ismét találkozzanak.
*
Nyáron a legjobb új darabok tanulni, mert olyankor biztosan nem zavar senki. Én minden évben ezt csinálom. Kora reggel felkelek, előveszem a hangszer a zeneszobámban és sorban lejátszom a kottákat. Aztán valamikor estefelé abbahagyom és lefekszem aludni. Na persze közben szoktam enni és inni is, csak azt általában behozza a szobalány és én két falat között eljátszok egy etűdöt még. Majd a hétvégén összejövünk a haverokkal és koncertet adunk a város közepén. Többnyire így szoktak menni a nyaraim, aztán iskola időben meg ezeketek a darabokat játszom el újra, ott nem nagyon szoktam tanulni, bár ha egy egyszerűbb kottáról van szó, akkor lehet, megpróbálom, de azért az iskolával is sokat foglalkozom így arra nincs túl sok időm, hetekig meg nem akarok egyetlen darabon szenvedni, mert meg is utálom és meg is unom. Szóval inkább a szünetekben vagyok ilyen buzgóbb típus, úgy amúgy meg csak eljátszom a darabokat.
*
Kevés olyan nap van az életembe, amikor nem csinálok semmit, mármint úgy értem, hogy tényleg semmit. Nem tanulok, nem vagyok órán, nem megyek le a városba, még a hegedűn sem játszok. Csak ülök a tóparton és merengek, igazából magam sem tudom, hogy min, csak úgy. Eszembe jut egy – két dolog, de azok olyan értelmetlenek, hogy nem is törődöm velük fél percnél tovább. Néha elkezdek dúdolni valamilyen dalt, de rögtön abba is hagyom, mert kiesik, hogy van tovább. Inkább csak figyelem a tájét és kiürített fejjel ülök. Elvileg ilyenkor lehetne jól gondolkodni, nekem viszont pont az ilyen nagy csöndben megy ki minden a fejemből és úgy érzem, mintha egy pillanatra megállna az idő körülöttem. Aztán pár óra múlva fölállok és visszatérek a megszokott mindennapjaimhoz.