2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Örültem, hogy végre volt egy olyan hétvégénk, amikor egyikünket sem küldték büntetőmunkára valami miatt. Épp elég volt a múltkori összezördülésem a vén gondnokkal, azóta is gyanakvóan méregetni szokott, akárhányszor összefutottam vele a folyosókon. Nem is értettem miért, elvégre, Elaine a napokban egész nyugis volt. Voltak ilyen fura pillanatai, amikor nem akarta elérni, hogy mindenáron azt tegyem, amit ő akart. A Hollóhát-klubhelyiség egyik ablakában kucorogtam, amikor Link megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele tartani. Nem is volt kérdés. Ahova ment, oda mentem én is, kivéve, ha valamelyikünk büntetőmunkára kényszerült. Amúgy sem volt kedvem a többiek lenéző pillantásai kereszttüzében üldögélni, sőt azon tűnődtem, hogy milyen jó lenne hippogriffeket etetni. Még sose próbáltam, de biztos nem lehetett olyan bonyolult, ha eddig még senkinek nem tépték le a karját. Szóval, készségesen mentem a fivérem után közvetlenül azt követően, hogy belebújtam a kabátomba, és zsebre tettem azt a kis noteszt, amibe akkor szoktam írogatni, amikor nem volt kedvem, vagy energiám a tűzíráshoz. Kicsit Link mögött lemaradva sétálgattam a hóban, élveztem, ahogy a bakancsom alatt ropog, ahogy azt is, hogy a szél az arcomat simogatta. Máris jobb kedvre derültem. A mai nap tökéletesnek tűnt: hallgatag kísértetek, a testvérem és a természet. Kellett ennél több? A tesóm kérdésére felvontam a szemöldökömet, majd megráztam a fejemet. Hagrid kunyhójánál lévő faállványra böktem, amin rendszerint döglött állatok lógtak. Mutattam, hogy azokat elcsenjük, majd a rengeteg felé intettem. Neki nem kellett állandóan írogatnom, az esetek többségében a mutogatásaimból is megértette mire gondoltam. Szóval, miután megszereztem a görénytetemeket, megragadtam a fivérem kabátját, és húzni kezdtem magam után. Nem kellett nagyon sokat sétálnunk, a futtató egészen az erdő szélén volt. Vagyis, már bőven összezárultak felettünk a fák, de azért nem voltunk túlságosan mélyen. Mélyen magamba szívom az erdő és a friss illatát, a szél magával hordozza az összes kis neszt, az erdő pedig feltárja előttünk a kevésbé veszélyes oldalát. Mi nem akartunk ártani neki, ezt ő is tudta, a benne élő lények többsége is érezhette. Csupán békére vágytunk a lombok alatt, mert tudtuk, a vadonnak nincsenek fenntartásai velünk szemben, úgy fogadott el minket, ahogy voltunk. Ha kiderül, hogy mégsem a druidáktól származunk, akkor sem tagadhatjuk, hogy a természet gyermekei közé tartozunk. Az erőnket a természettől kaptuk, ez kétségtelen. A kifutóhoz közeledve aztán Link a múltkori büntetőmunkáról kérdezett. Először csak megrándítottam a vállamat, így a nyakamba akasztott görények mozgásba lendültek, majd a zsebemből elszedtem egy tollat és a jegyzetfüzetet. ‒ Elaine. Megint szórakozott velem. Nem voltam ura magamnak, eltörtem egy vázát, persze a kviblinek pont akkor kellett arra járőröznie. Tudod, hogy nem sajátítottam még el a Reparo-t non-verbálisan, így nem volt alkalmam eltüntetni a nyomokat. Elkapott, aztán a könyvtárba tuszkolt. Azt hittem, te leszel ott, de valami fura csaj volt. Rendet kellett tennünk, semmi extra. ‒ firkantottam fel készségesen, majd Link felé nyújtottam a noteszt. A tekintetem éppolyan kérdő volt, mint az övé. Bár nem írtam le, de az én mesém után vártam, hogy beszámoljon arról, ő hol volt. Aztán csillogó szemekkel meredtem az egyik hippogriffre, amely felágaskodott a kifutóban. Finoman hasba vágtam Linket, és az álltam a lény felé böktem. Valami fenséges lény volt. Gyönyörű, megragadó, lenyűgöző és veszélyes. Borotvaéles csőr és karmok. Izmos szárnyak, borostyánszín tekintet. A szél és a föld gyermeke. Irigyeltem őt, amiért képes volt repülni. Én csak seprűvel tudtam volna, de minek után a párnázó varázslatot se tudtam végrehajtani, így letettem a röpködésről. Leakasztottam a nyakamban lógó négy görényt. Nem is tűnt fel, hogy milyen büdösek. Lassan megközelítettem az állatot, és kissé meghajoltam előtte, ahogy annak idején Mr Mordrake magyarázta. Megvártam, amíg az állat viszonozza a gesztust. Láttam, hogy a zsákmányt bámulta, vigyorogva emeltem meg az egyiket, és dobtam felé. Még reptében elkapta, és hátrébb húzódva cincálta szét a dögöt. Csodálattal néztem rá, majd a testvéremre pillantottam, hogy látta-e, amit én. Talán úgy viselkedtem, mint egy nagy gyerek. Végső soron, az is voltam. De minden, ami a környezettel, vagy éppen az állatokkal volt kapcsolatos tiszteletet és őszinte csodálatot váltott ki belőlem. Visszavettem Linktől a noteszemet, hogy a következőket írhassam bele: ‒ Mesélj valamit, amíg én közelebb megyek hozzá! ‒ Ismét a kezébe nyomtam, majd a tetemeket a hóba ejtettem, hogy óvatosan megközelíthessem a hippogriffet.
Zene ϰ 686 ϰ Ugyan már, teljesen jó ez ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]
Lincoln Mordrake
Reveal your secrets
Tárgy: Hippogriff etetés - Linc & Luke 2016-01-09, 00:31
to Luke
hippogriff etetés...
from Link
Kivételesen minden büntetőmunka nélkül telt számomra a hét, arról nem is beszélve, hogy részemről mintha valami javulásféle is mutatkozott volna a látomások terén. Legalább is mintha valamivel kevésbé durvább hallucinációm lettek volna, mint eddig bármikor. Bár, ennek sok mindenhez lehet köze. Például, mostanában igyekszem kerülni az embereket, nehogy megint olyan félreértéseken csússzak el, mint eddig mindig… Gyakran igyekszem feltöltődni, akár csak a torony ablakába kiülni, hogy a bőrömön érezhessem a levegő járását, ezzel is közelebb víve magam a természetes meditatív állapothoz. Ma is úgy döntöttem, hogy jobb a Hollóhátnak ha a klubhelyiségtől távol töltöm az időmet. Luke-ot is megkérdeztem, hogy velem jönne-e, azt hiszem nem is kell mondanom, hogy mindenféle ellenkezés nélkül belement. Valószínűleg ő sem szeret ott lenni a többiekkel, meg, ma hippogriffet is akar etetni. Ezt már kevésbé érzem át, engem annyira nem érdekelnek ezek a bestiák, véleményem szerint a thesztrálok valamivel érdekesebbek, ha már választanom kell egyet. ‒ A hippogriff amúgy merre van? Nem Hagrid kunyhójánál? ‒ fordulok hátra hozzá, még nagyjából a birtok és a Rengeteg határán vagyunk, de legalább is nem messze. Jobb, ha most mutatja, hogy pontosan merre is akar menni, még le is maradok mellé, akár előre is engedem, ha úgy akarja. Nekem végülis mindegy, én csak ki akartam mozdulni, szívni egy kis friss levegőt, érezni, ahogy a természet energiái körbeölelnek, és a fejemben lévő őrület csillapodik egy kicsit. Szinte érzem is, ahogy egyre beljebb és beljebb érünk a fák félhomályos rengetegébe, csökken a hangzavar, az az általános sistergés, amit a fülemben hallok, valamint azok a furcsa hallucinációk… Nem szűnnek meg, ezzel kapcsolatban már rég feladtam a reményt, de ilyenkor legalább csökken a mértéke, tisztábban tudom érzékelni a világot. Még Luke is élettel telibbnek néz ki, valószínűleg neki is jót tesz, ha kint tartózkodhat, ez az iskola néha olyan, mintha teljesen elszívná az energiánkat… ‒ A múltkori büntető munkán amúgy mi volt? Hogy kerültél egyáltalán oda? ‒ Nem számon kérem, inkább csak kíváncsi vagyok, a pillantásom is leginkább ezt sugallja. Ritka alkalmak egyike, ha nem együtt mutatkozunk, márpedig, akkor éppen én is büntető munkára kellett, hogy menjek és elképzelni nem tudom, hogy mi történhetett addig, amíg nem voltam vele… Ő nem az az erőszakos típus, mint én, bár, ha egyszer feldühítik, talán még nálam is durvább tud lenni. Ellenben, ezt tényleg nem tudom elképzelni, annak nagyobb visszhangja lett volna.
ϰ 
ϰ 