Főkarakter: Főkarakter
Teljes név: Hermes Atticus Michael Daffodil
Születési hely és dátum: London, 1964. 12. 03.
Csoport: Ex-Halálfaló
Patrónus: Oroszlán
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Bestiamester
Képesség: -
Kiemelkedő tudás: Legendás lények gondozása - kiemelkedő
Bűbájtan - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Nem vagyok se jó, se rossz, ezért nem fogsz tudni belepasszírozni egy adott skatulyába, mert egészen biztosan ki fogok lógni valamiképpen.
A szüleim aranyvérű varázslócsaládok leszármazottai, abból a fajtából, akik mindig is a többiek fölé gondolták magukat, hogy jobbak, mint mások, pusztán a származásuk és a vérük miatt. Már egész kicsi koromtól fogva hallottam nap, mint nap az ezzel kapcsolatos eszmefuttatásaikat, talán emiatt is nem olyan meglepő, hogy később én magam is hittem – és a mai napig is hiszek – ebben az egészben. Elvégre nem könnyű bármit is levetkőzni abból, amiben az ember felnő, vagy éppen másképpen gondolkozni, mint ahogyan évtizedeken keresztül tanították a szüleim, a nagyszüleim és a családunk minden egyes egyéb tagja.
Persze, ilyenkor jöhet az, hogy ennek ellenére én is változtam – valamelyest – ez azonban nem valamiféle új keletű megvilágosodásnak köszönhető, hanem annak, hogy megismertem a feleségem, aki nem aranyvérű család leszármazottja, de ami még fontosabb, mielőtt még kitérhettünk volna a családjára és a származására, már teherbe is esett és megszületett a fiam. Az pedig eszembe sem jutott, hogy azért hagyjam el a gyerekemet – vagy anyját, akit akkor még szerettem –, mert nem aranyvérűek a felmenői.
Rájöttem arra, hogy az, amiben hiszek, amiben engem neveltek fel, nem feltétlenül a legjobb, ha tovább adom Robertnek is. Elvégre melyik apa akarná a tulajdon vérét bármilyen veszélynek kitenni? Amióta világ a világ, eszmék és nézetek miatt feszülnek egymásnak emberek, aminek ritkán van jó vége. Ettől azért ne gondold, hogy gyökeresen megváltoztam volna, ma is azt gondolom, hogy a származás igenis számít, azonban már egyáltalán nem hiszem, hogy ezen a gondolat mellett úgy kellene kiállnom, hogy kockáztassam a fiam életét vagy éppen a tulajdon édesanyja ellen neveljem, annak sárvérűsége miatt. Ezt pedig ne merészeld gyávaságnak felfogni a részemről. A vér szava egyszerűen erősebb, mint néhány elgondolás és ezt jól vésd az eszedbe.
A bátorsággal egyébiránt nincs gondom, sosem volt (talán ezért is lett a patrónusom egy jól megtermett oroszlán), ami erősen összekapcsolódik nálam a merészséggel is. Hogy ez a félelem hiánya vagy épp adrenalin függőség, nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekel. Robb születése előtt általában egy lapra tettem fel mindent, mondván úgy izgalmasabb, a fiam születése után azonban a dolgok megváltoztak bennem. Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel, mondhatjuk úgy is, hogy azóta gondolkodom…
Igen, a vérmérsékletem nem éppen a legnyugodtabb és gyakran indulatból szólalok meg, vagy cselekszem. Az egyetlen közeg, amelyben nem kapkodok és nem vagyok türelmetlen, azaz, amikor a bestiákkal foglalkozom. Elég érdekes is lenne egy hippogriffel úgy dűlőre jutni, ha nem érteném és nem tudnám, megvan a helye és az ideje a higgadtságnak és a nyugodtságnak is. Na meg a türelemnek. Vagy csak egyszerűen nagyobb „bestiának” titulálom magam náluk. A falkavezér effektus nem csak a farkasoknál és kutyaféléknél működik, ez azonban nem ide tartozik…
Az viszont tény, hogy mindazon tulajdonságaimból, amelyeket példának okáért a fent említett bestia kapcsán vagyok képes gyakorolni, az emberek számára nem osztom gyakran, kivétel ez alól Robb, de ez már egy másik történet.
Egyébiránt meg ne gondold, hogy a kiakadásaimat hangos szó kíséri. Inkább vagyok az a vészjóslóan csendes fajta. Teljesen feleslegesnek ítélem felemelni a hangomat, előbb jár el a kezem és a varázspálcám, semmint, hogy eljuthatnék az ordibálásig.
Megjelenés
Nem vagyok égimeszelő, halál átlagos magasságom van. A munkámnak köszönhetően az izmaim mindig edzésben vannak, aminek köszönhetően az alkatom elég szálkás és tulajdonképpen jól felépített.
A hajam fekete és göndörödik, ötujjas fésűvel tartom rendben, hagyom hosszabbra nőni. Nem különösebben foglalkozom vele, ha zavar, akkor egyszerűen felkötöm, ha nem, akkor lóg ezerfelé.
A képemet rendszerint borosta fedi, a borotválkozás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, ezért amikor lehet, kerülöm.
A szemeim sötét barnák, tulajdonképpen feketének hatnak.
A bőröm színe hófehér. Összességében pontosan úgy nézek ki, mint bármelyik angol és ezzel tökéletesen meg is vagyok elégedve.
A hátamon és a mellkasomon több heg nyoma is látszik, van amelyiket sárkánytól sikerült beszereznem, van amit más bestiától, illetve itt-ott - szerencsére kevésbé látványos helyeken – megégtem. Egyszer a hajam egy része is teljesen leégett – szerencsére az nem okozott maradandó emléket – az én munkámban az ilyesmi egyáltalán nem ritkaság. Mi több, aki makulátlan és hibátlan, annak ellenére, hogy bestiákkal foglalkozik, szerintem valamit rohadtul nem jól csinál, vagy nemes egyszerűséggel csak kelta tündérmanókkal foglalkozik. Bár azok is tudnak békétlenek lenni, de nagy szerencsétlenségnek kell ahhoz lenni, hogy ne tudjon elbánni velük egy varázsló. Ez azonban most nem ide tartozik.
Általában nem vágok túl barátságos fejet, inkább olyat, mint, aki citromba harapott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy képtelen vagyok adott esetben elénevetni magam, vagy egy jót vigyorogni valamin. A pókerarc sem idegen számomra, egyszerűen nem szeretem, ha bárki olvas bennem, vagy tudja, hogy épp mire gondolok vagy mit érzek. Inkább mondanám, hogy zárkózott típus vagyok és ez bizony meg is látszik rajtam.
Életed fontosabb állomásai
10. szint: TárgyalótermekMa ügyvédnél jártam, akivel átbeszéltük a válás lehetséges változatait. Tulajdonképpen még mindig zsong a fejem a rengeteg információtól és attól, hogy a legjobb esélyem a közös felügyeletre lehet Robb kapcsán, ugyanis a bíróság az anya javára szeret dönteni. És akármennyire is van tele a kis hócipőcském Sandrinnal, az nem mondható el róla, hogy rossz anya lenne, akitől elvennék a gyerekeit. Pedig jobb lenne, ha a fiunkat én nevelhetném és többet nem kellene vele nagyjából semmiről sem értekeznem…
Van vele kapcsolatban egy érzésem, aminek kézzel fogható vagy bizonyítható alapja – egyelőre – nincsen. Akármennyire is rossz a házasságunk és szívesebben nézem a temérdek papírhalmot az irodám asztalán, nekem akkor sem jutott eszembe megcsalni őt. Valószínűleg azért, mert a csajozás vagy nőzés – vagy a jó ég tudja, hogy most miként is nevezik – nem tartozik a mindennapos szükségleteim közé. Eleve nehezen nyílok meg másoknak, nem szeretek ugyanis idegeneket beengedni az életembe, az egyéjszakás kalandokból meg már régen kinőttem. Főleg, mert száz százalékos biztonság nem létezik és eszemben sincs most még egy zabigyereket bevállalni.
Nem mondom, hogy nem gondoltam arra, lehetne még egy gyerekünk Sandinnal, mert az hazugság lenne. Néhány évvel ezelőtt, ha elém állt volna azzal, hogy jöhet a következő, nem mondtam volna nemet, mi több. Csakhogy soha, eszébe sem jutott ezt közölni velem – én legalábbis ebben hiszek – nekem pedig eszemben nem volt közölni vele, hogy szeretnék még egy utódot. Azt hiszem az már eddig is kiderült, hogy a kommunikáció nem az erősségem, de ha nem lett volna egyértelmű, akkor most álljon itt feketén-fehéren, inkább rágnám le a saját karom, semmint, hogy közöljem a feleségemmel, aki nyilvánvalóan nem szeret már, hogy még egy gyereket szeretnék. Ha neki nem jutott eszébe, akkor nem én fogom emlékeztetni rá. Főleg, ha nem látja, jó apja vagyok a fiunknak. Amit egyébként sem kell bizonyítgassak neki jobban, főleg, hogy csak egy sárvérű. Méltatlan hozzám és ahhoz is, hogy Robert anyja legyen. Igen, egyre inkább ezt gondolom és hiszem, ahogyan távolodunk egymástól. Odáig azonban még nem jutottam el, hogy ezt közöljem is vele, ennek pedig nincs köze bátorsághoz vagy gyávasághoz, mert szerintem ő is pontosan olyan jó tudja, hogy ennek a házasságnak vége, mint én. Robert miatt azonban megéri fenntartani a látszatot. Mert neki szüksége van az anyjára, történjék akármi is. Ezt még én is belátom. És ahogy tudom, a nővérével, Sammel is kijönnek, annak ellenére, hogy Robb olykor a nőre agyára megy. Mondjuk megértem, tekintve, hogy a lány mennyire hasonlít az anyjára. Fáj beismernem, de a fiam is. Robb az anyja eszét örökölte, de külsőben és temperamentumban az én fiam, erre pedig indokolatlanul is büszke vagyok. Bár több lenne benne belőlem, de ezzel együtt azért is hálás vagyok, amennyi megadatott.
És igen, szeretném, ha hozzám kerülne a válás után, de ha az anyja nem mond le róla akkor erre vajmi kevés esélyem van, sajnálatos módon…
8. szint: Átrium: Recepció, Biztonsági Őrszolgálat, Liftek, Mágikus Testvériség Kútja, Mágikus GondnokságA születésem körül az egyetlen tényező, ami említésre méltó, hogy elkéstem vele néhány évet. A nővérem, Clarissa volt az első szülött, amivel anyám nem kis csalódást okozott apámnak, a nővéremmel egyetemben. Merthogy elsőszülöttnek fiút várt és szerintem nincs semmi a világon, amit meg ne adott volna azért, hogy meg is kapja, amire vágyik.
A sorsa azonban megtréfálta abban a pillanatban, amikor a nővéremet lánynak rendelte a természet. Szerintem ezt a csalódást életében nem heverte ki, én legalábbis ennek tudom be a képtelen elvárásait, amiket velünk szemben tanúsított.
Az egy dolog, hogy nem viselte el, ha nem teljesítünk a várakozásainak megfelelően, de már annak a felelősségét a kezünkbe adta, hogy a Mardekár ház tanulói legyünk. Én kifejezetten erre vágytam, így aztán a sok csalódás között legalább ebben örömet hoztam az életében.
Pedig vágytam a figyelmére és az elismerésére, már egészen kicsi koromtól fogva. Minden egyes apró dicséret, amit hallottam, külön ünnepre adott volna okot, hiszen nem éppen bőkezű ebben a dologban. Mi több, van, amit azt hiszem sosem fog tudni benyelni. Ilyen példának okáért a fiam kérdése. Ugyanis azt képtelen elfogadni, hogy Robb egy sárvérű anya gyermeke, de ezzel együtt látja benne a fiát, vagyis engem és ezzel együtt önmagát is. Azt hiszem az életben nem fogja megbocsátani, hogy olyan nőt hoztam a családba, aki az ő kívánalmainak nem felel meg. És ma már tudom, hogy annak idején hallgatnom kellett volna rá, de akkoriban a szív hangja erősebb volt. Ráadásul, ha Sandrin nem nyeri meg a szívemet, a fiamnak akkor sem lettem volna képes hátat fordítani. A vér szava ugyanis jóval erősebb mindennél. Ma már tudom, világosabb ez a tény minden másnál. Büszke vagyok arra, hogy a fiam apja lehetek és nincs a világon semmi, amiért megváltoztatnám a múltamat.
Nem mondom, hogy én nyerném az évszázad apja díját, de azt tudom, hogy semmiért sem cserélném el a helyet, ami betöltök az életében. Pedig annak idején, amikor megtudtam, hogy úton van, nem hittem volna, hogy valaha is képes leszek így gondolni vagy érezni.
Most azonban kicsit vissza hozzám. Igen, tudom, hogy képes vagyok ódákat zengeni Robbról, de erre szerintem minden apa képes lehet a fiáért.
Annak idején, amikor megkaptam a felvételi levelemet a Roxforttól, majd’ ki tudtam volna ugrani a bőrömből. Mindig is tudtam, hogy ott lesz a helyem, főleg azután, hogy a nővérem minden egyes szeptemberben ott állt a King’s Cross pályaudvarán. Irigyeltem őt, amiért felszállhat a vonatra és elkezdheti a tanévet, amit én még nem, mert túl fiatal vagyok hozzá. Anyám persze próbált vigasztalni, hogy eljön az idő, amikor én is mehetek, de a szavai nem hoztak megnyugvást számomra.
És ennek ellenére nem tudom elfelejteni, hogy az öröm ellenére mennyire féltem, amikor én is felszállhattam végre a vonatra életemben először. Az öröm és a várva várt megelégedettség mellett a szívembe mart a rettegés is. Mi lesz, ha nem leszek olyan, mint Clarissa, ha apám megint csalódni fog bennem, amiért nem vagyok képes a hozzám fűzött reményeket teljesíteni? Ha ismét úgy érzi, hogy elkéstem – mint a születésemmel is – és ez megbocsáthatatlan lesz egész életemre??! Ma is jól emlékszem a félelemre, ami kéretlenül költözött a szívembe és a megkönnyebbülésre, amikor a Teszlek Süveg végre valahára a Mardekárba osztott. Azt hiszem apám akkor volt rám életemben először igazán büszke, én pedig azt érezhettem, hogy végre valamiben én is értékes vagyok. Igazán értékes az
Ő szemében…
7. szint: Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztály: Brit-Ír Kviddicsliga Központi Irodája, Nemzeti Köpkő Klub, Bizarr Találmányok Szabadalmi HivatalaAz iskolai éveim alatt igazán szerettem volna hajtó lenni. Már csak annak okán is, hogy ezzel is felkeltsem a szüleim figyelmét és bebizonyítsam, hogy jobb vagyok, mint mások és érdemes a szeretetükre és büszkeségükre. Pusztán azzal az apró ténnyel nem számoltam, hogy nem vagyok erre a alkalmas a legkisebb mértékig sem. A taktikázás ilyen jellegű megnyilvánulása sosem volt olyasmi, amivel igazán dicsekedhettem volna. Ennek ellenére próbálkoztam, rendületlenül, de amikor többszörösen kiderült, hogy én erre alkalmatlan vagyok, felhagytam vele. Egyfelől eszemben sem, volt további megaláztatások lehetőségének sem kiadni magamat, másfelől pedig feleslegesnek éretem valami olyasmivel próbálkozni, ami nem nekem való. Gondoltam legalábbis én…
Azonban a hajtósághoz bár nem volt tehetségem, kiderült, hogy terelőnek igenis jó vagyok. A gurkók elütésénél kifejezetten jól jött a vérmérsékletem, így aztán, amikor a csapatunk kapitánya felvetette, hogy talán nem a legjobb poszttal próbálkozom, úgy döntöttem, hogy a változatosság inkább gyönyörködtet, semmint gondot okoz. Nem azt a posztot kaptam, amit igazán akartam, de végül nem is bánom, mert kifejezettem megszerettem a csapatban betöltött helyemet. Akkor is, ha csak három évig erősítettem a házam csapatát és a kilépésem nem annak volt köszönhető, hogy a hetedik évfolyam végeztével értelemszerűen kiléptem a csapatból. Ezt ugyanis hamarabb megtettem. Egészen egyszerűen azért, mert a hatodik évfolyam megkezdésével már pontosan tudtam, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel és hová is akarok egyáltalán tartozni, abba pedig a kviddics egyáltalán nem tartozott bele…
5. szint: Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya: Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület, Nemzetközi Varázsjogi Hivatal, Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit TagozataA roxforti évek után eszemben sem lett volna elhagyni az országot és a halálfalókat. Munkát kaptam a Minisztériumnál apám közbenjárásának köszönhetően. Természetesen szégyenkeznie nem kellett miattam, hiszen minden R. A.V.A. SZ. vizsgámat teljesítettem, az összeköttetései pedig igen kényelmes helyet biztosítottak számomra. Azonban a Nagyúr elbukott, ami merőben változtatta meg a családom helyzetét bizonyos dolgokban.
Egészen pontosan három évet húztam még le a Minisztériumban, mielőtt áthelyezésemet kértem volna. Előbb Romániába mentem, sárkányokat tanulmányozni. Itt ismertem meg Constanta-t.
Azt hiszem a vakmerősége fogott meg a leginkább és az, hogy a legkisebb félelme sincs a sárkányokkal szemben. Akkoriban már jó pár égési- és karmoktól származó sérülést beszerzett, amikor megismertem. Mint kiderült, az egész családja sárkányokkal foglalkozik, a kezdetektől fogva és saját sárkánya is van. Egy Magyar Mennydörgő. Tulajdonképpen minden lenyűgözött benne. Varázslócsalád gyermeke, így aztán a származására nem lehetett panasz, a szenvedélye pedig ugyanolyan volt, mint az enyém. És ezt nem csak a bestiákra értem. Tüzes volt és féktelen, ez pedig hihetetlen módon imponált nekem minden lehetséges tekintetben.
Egy alkalommal egy Román Hosszúszarvú Sárkány tulajdonképpen tövig leégette a hajamat, mert figyelmetlen voltam. Persze Constanta miatt, mert megvallom, inkább ráfigyeltem, semmint arra, ami a feladatom lett volna.
Először persze kiröhögött, annak rendje és módja szerint, később pedig bevallotta, még sosem találkozott senkivel, aki képes lett volna ekkora kockázatot vállalni egy sárkány miatt. Megsérült ugyanis és el kellett látni a szárnyán keletkezett sebet, amit orvvadászok ejtettek rajta. Én meg komolyan vettem a feladatot, arról nem is beszélve, hogy le akartam nyűgözni Constanta-t. Utólag nekem is be kell látnom, elég nagy hülyeség volt, amit tettem, de a hatás nem maradt el, a boszorkány még aznap este az ágyamba került.
Azt hiszem, ha nem derül ki pár hónapon belül, hogy az apja régen másnak ígérte feleségül, akkor elvettem volna. Bírtam az őrültségét és azt, hogy hozzám hasonlóan nem ismeri a félelmet.
Az esküvőt azonban nem vártam meg, hamarosan tovább álltam.
És nem is álltam meg a Távol-Keletig. Japán volt a következő állomás. Tényleg szerettem Constanta-t és a lehető legtávolabb akartam kerülni tőle, amire Tokió tökéletes állomás volt. Itt egy kitanultam a Demiguise-okkal kapcsolatban mindent, ami fontos lehet. Ugyanis ezen majomra emlékeztető lények veszély esetén láthatatlanná válnak és ennek értelmében nem minden bestiamester képes arra, hogy megfigyelje őket. Azonban túl sokáig nem nyert meg sem az ország, sem pedig az említett békés lények, így hát ismételten tovább álltam jó pár hónapot követően.
Visszatértem Európába, ahol számos fajt tanulmányozhattam még, mielőtt hazatértem volna Angliába. Jó részben az utazásnak köszönhetően előrébb léptem azon a bizonyos ranglétrán, a Minisztériumban. Ekkor azonban még korántsem tartottam ott, ahol szerettem volna…
4. szint: Varázslény-Felügyeleti Főosztály: Bestia tagozat, Mágus-Kentaur Kapcsolatok Hivatala, Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság, Vérfarkas Nyilvántartó- és Befogó Egység, Sárkányügyi Kutató- és Ellenőrző Központ; Értelmes Lény tagozat, Mágus-Kobold Kapcsolatok Hivatala, Házimanók Áttelepítése Részleg, Vérfarkassegítő Iroda; Szellem tagozat; Kártevőügyi Tanácsadó IrodaA bestiákoz mindig is volt egyfajta érzékem. Persze, apám nem volt túlságosan elragadtatva attól, hogy ilyen irányú érdeklődésem, de végül beletörődött. Pontosabban… inkább azt hiszem, hogy mindig abban reménykedett, talán többre is viszem ennél, később meg talán belenyugodott, hogy a varázslények iránti különleges vonzódásomba. Pedig ez valójában az irányításról szól. Arról, hogy a kezembe vehetem a dolgokat, mi több, én vagyok az, aki elette áll a nálam gyakorta sokkal nagyobb szörnyetegeknél, amelyek képesek lennének egyetlen pillanat alatt elvenni bármelyik varázsló életét.
Talán felmerült benned az, hogy egy Bestiamester mitől is lehetett jó követője a Nagyúrnak. És, ha ez felmerült benned, akkor nem érted a lényeget. Parancsolhatok olyan lényeknek, amelyek sokakban félelmet és rettegés keltenek, nem egy pedig vérszomjas közülük. Ennek okán pedig több, mint hasznos voltam, amikor még
Őt követtem.
Ma már persze egyáltalán nincs köze a bestiákhoz való vonzósásomnak a Nagyúrhoz vagy bárki máshoz. Azért csinálom, mert szeretem a munkámat. Mert hihetetlen érzéssel tölt el minden egyes alkalommal, ahogy az adrenalin végigfut a testemben, ugrásra kényszerítve a testem bármelyik pillanatban, és ezt én tarom kordában, amikor magamra kell erőltetnem a nyugalmat, mert másképpen képtelen lennék
őket megszelídíteni.
Soha, semmiért sem cserélném el a munkámat.
A legnagyobb kedvenceim a kimérák, amelyek öt X-el jelölendők Goethius Artemis Fido Salamander Legendás Lények és Gondozásuk szerint. Gonoszak, nagy erejűek és legyőzésüket pusztán egyetlen dokumentált eset támasztja alá, amikor egy varázsló ugyan győzedelmeskedett egy példány felett, azonban ebbe a harcba ő maga is belehalt. Egy nap talán lesz lehetőségem arra, hogy kiálljak egy kifejlett példánnyal szemben és én magam legyek az első és egyetlen, aki képes lesz legyőzni és túl is élni a találkozót.
Jól látod, rajongásom nem a szeretet által vezérelt, hanem az irányítás és az adrenalin az, ami miatt kedvelem őket. Ami miatt a roxforti éveim alatt a tanulmányozásukért felelős tantárgy a kedvencem lett és aminek köszönhetően éveket töltöttem el a világ körül utazgatva és egyre több tudást felszedve róluk. Ez azonban már egy egészen más történet, aminek a kitárgyalására nem most jött el az idő…
3. szint: Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztálya: Varázsbaj-elhárító Osztag, Amneziátor Parancsnokság, Muglimagyarázat Szerkesztő Bizottság, Félrevezetési Ügyosztály, Mágus-Mugli Kapcsolatok HivatalaA bal vállam és a mellkasom egy része megégett. Valami idióta azt gondolta, hogy roppantmód jó ötlet lenne egy Kínai Gömblángsárkányt tartani háziállatként. Természetesen illegálisan került a tulajdonába – arról nem is beszélve, hogy az országba is – és annak rendje és módja szerint a fickó nem csupán saját magát, de az otthonát is felgyújtotta. Pontosabban a sárkány(a). És ezzel együtt részben engem is, amikor a helyszínre érkeztünk, hogy befogjuk a bestiát és visszaküldjük a Távol-Keletre, ahová eredetileg is tartozik.
Az egyetlen jó dolog abban, hogy vannak olyan idióták, akik szerint a sárkány háziasítható, hogy megismertem Sandrint. A seb, amit a gömbláng miatt sikerült beszereznem a Szent Mungoba juttatott. Így találkoztam a későbbi feleségemmel.
De ne ugorjunk ennyire előre.
Az, hogy gyönyörű, már elsőre leesett, csakhogy, amikor épp rohadtul fáj már az is, hogy azt a nyavalyás kórházi köpenyt viselje az ember – az égett bőrfelület ugyanis nem tűr el semmit sem – akkor nem éppen nem azaz első, hogy leszervezzen egy randit. Ezzel pedig én is így voltam.
Csakhogy az idő telt-múlt, az égett seb gyógyult és ezzel együtt a lelkesedésem és a kedvem is nőtt. Tulajdonképpen mindent elkövettem, amit csak el lehet képzelni, hogy végre beadja a derekát. Bókok egész sora, virág, csoki, még verset is képes voltam írni, csakhogy elérjem a célomat. És láss csodát, végül beadta a derekát…
A randi pedig a lehető legrosszabbul sikerült. Nem, nem vagyok a szavak mestere, hallgatni jobban megy – főleg, ha oda se kell figyelnem – és emiatt szépen beállt közénk jó pár nagy és kínos csend. Ez azonban a legkisebb módon sem tántorított el, mert volt
benne valami, amit akartam. Amit mindenképpen meg akartam szerezni, mert kellett. Mert nem szoktam meg, hogy amit akarok, az nem lesz az enyém.
Elővettem a legjobb modorom – mert a látszat ellenére stílusom az van, ha nőkről van szó – és tudok én, ha akarok. Egészen addig, míg végre az ágyamba nem bújt. Nem volt az A Mindent Elsöprő Szerelem első látásra, sokkal inkább az, hogy kellett valami, ami jelen esetben
Ő volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy később nem szerettem belé, mert az hazugság volna. Nekem is vannak érzéseim, akkor is, ha kedves feleségem ma már ebben nem feltétlen bízik vagy hisz. Az viszont egészen más kérdés, hogy hosszútávon nem a virágcsokor és bonbon az, amivel képes vagyok kimutatni, hogyan is érzek valaki iránt. Ez viszont most nem ide tartozik.
Egy darabig – viszonylag rövid ideig – remek szórakozás és idő múlatás volt a meghódítása – ami alatt sikerült belé is habarodnom – majd pedig jött a hideg zuhany: terhes.
Nem mondanám, hogy valaha is kifejezetten apatípusnak definiáltam volna magamat. Persze, az mindig is a levegőben volt, hogy egy nap, majd megnősülök, gyermekeket nemzek, akik a nevem viszik tovább és öröklik a családi vagyont, csakhogy azzal nem számoltam, ilyen hamar és ilyen hirtelen.
Mindezek ellenére azonban soha, egyetlen perce sem jutott eszembe, hogy faképnél hagyjam Sandrint. A benne növekvő élet az enyém volt, vér a véremből, így pedig nem lett kérdés, hogy elvegyem-e. Amivel egyébként kisebb – inkább nagyobb – családi cirkuszt sikerült kiváltanom, mert a feleségem sárvérű. Ha nem fogan meg Robert, valószínűleg nem jutunk el az oltárig, így azonban a dolgokat és az eseményeket átírta ez az egyetlen apró, de a legkevésbé sem elhanyagolható tény. A fiam úton volt, hát esküvőt tartottunk, aminek következtében évekig nem álltam szóba a tulajdon a szüleimmel.
Számomra azonban mégiscsak a saját lelkiismeretem jelentette a nagyobb problémát, hiszen én is abban hittem és hiszek is, hogy a származásnak van jelentősége. Hogy egy hozzám jobban illő mellett lenne a helyem… Azonban a gyerekemhez sokkal több köt, mint az, hogy az anyja milyen családból jön. Ráadásul… akármennyire is a neveltetésem ellenvaló volt, szerettem Sandrint, hát feleségül vettem. Az már persze más kérdés, hogy ma már egyáltalán nincs bennünk semmi, ami összetartana, a fiunkat leszámítva. Ezt az egész nevetséges színházat kizárólag miatta tartjuk fent, mert az évek alatt kiderült, a nagy szenvedély és a szerelem lángja kialudt, mi pedig nem vagyunk egymáshoz valók. Ennek köszönhetően igyekszem úgy szervezni a napjaimat, hogy a lehető legkevesebbet legyek otthon és csak akkor találkozzunk, amikor muszáj.
Robertet feltétel nélkül szeretem, és annyi időt szentelek neki, amennyit csak tudok, de ami Sandrint illeti… nem tudom meddig mehet ez még így. Ideje lenne elválnunk. Igaza volt a családomnak, amikor kijelentették, hogy a legnagyobb hibát követem el, ha elveszem ezt a nőt. Ma már én is tudom…
2. szint: Varázsbűn-üldözési Főosztály: Auror Parancsnokság, Varázsbűn-üldözési Kommandó; Wizengamot Végrehajtási Szolgálat, Hamis Védővarázsok és Önvédelmi Eszközök Felkutatása és Elkobzása Ügyosztály, Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztály, Mugliivadék-ellenőrző Bizottság; Varázshasználati Főosztály, Mágiai Vizsgahivatal, Tárgybűvölésügyi Ellenőrző és Nyilvántartó Hivatal, Animágus Nyilvántartó IrodaAzzal nem okoztam a családnak csalódást, hogy végül a Mardekárba kerültem. Akartam is, ráadásul apám és anyám is mindketten ezt a házat erősítették Roxfortos éveik alatt. Így pedig nem volt számomra kérdés – csak izgalom tizenegy éves fejjel –, hogy én is szeretnék a nyomdokaikban járni. Ami végül sikerült is. Azt azonban sosem vallottam be senkinek sem, hogy a süveg jó ideig gondolkozott azon, hová is soroljon be. Akkoriban még nem értettem miért, később viszont kaptam rá – némi – magyarázatot.
A patrónusom, azonban eltér a családom többi tagjának patrónusaitól. Apámé egy óriáskígyó, anyámé egy róka. Nekem azonban egy jól megtermett oroszlán jutott, hatalmas sörénnyel. A gyűlölt Griffendél címerállata…
Nem mondom, hogy nagyon elragadtatott a tény, amikor testet öltött a varázslatom és kiderült, hogy melyik állat testében mutatkozik meg. Idővel azonban rájöttem, hogy az állatok királyaként ismert hím macskaféle egyáltalán nem szégyellnivaló. Erre azonban nem azonnal jöttem rá.
Ma már kifejezetten büszke vagyok rá, mert igenis van jelentősége annak – pontosabban ennek is –, hogy milyen alakot vesz fel egy varázsló patrónusa. Az, hogy bátorságom is benne van ebben, egyáltalán nem olyasmi, amit takargatnom kellene.
És mégis, annak idején, az iskola falai között, kaptam éppen eleget miatta. Azt hiszem ekkoriban vert bennem gyökeret minden, amit addig otthon láttam és tanultam. Hogy Mardekár Malazár által képviselt tanok mennyire is fontosak, hogy számít az, melyik varázsló honnan jön, hogy szükség van a születés általi megkülönböztetésre.
Nem voltam még tizenhét éves, amikor már magamon tudtam a sötét jelet. És büszke voltam rá, ahogyan apám is. Mert tagadhatatlanul láttam a szemében megcsillanni, az egész életemben vágyott elismerést.
Nem születtem elsőként, a nővérem lányként lett a család első gyermeke és pontosan tudom, hogy atyámat ez a tény mennyire elkeserítette. Valahol, részben engem hibáztatott, amiért nem érkeztem korábban…
Másodszülött vagyok, fiú(ma már férfi)ként, és azt hiszem akkor és ott, amikor a Nagyúr szolgálatába álltam, lemostam magamról születésem egyetlen hibáját.
Lelkesen és nagy odaadással követtem a Sötét Nagyurat, ez azonban nem tartott túl sokáig, köszönhetően a kis Harry Potternek. Gyűlöltem őt, amiért elvette tőlem az egyetlen dolgot, ami miatt apám szemében ott volt az a bizonyos csillogás…
Halálfaló voltam, amíg
Ő teljes valójában és erejében létezett és még utána is, hosszú évekig. Titokban, mert arra nem volt szükségem, hogy a családomon és a beavatottakon kívül bárki is tudjon
rólam.
Ez azonban nem tartott örökké. A fiam születése nagyban változtatott meg mindent. Robert érkezésekor kezdtem el belátni, hogy egy eszme édes kevés lesz, amiért képes lennék feladni őt vagy Sandrint. Az életemben a dolgok átértékelődtek és más vált egészen fontossá.
Robb kétéves volt mire végleg eldöntöttem, végleg felhagyok mindennel, ami addig az életem fontos rész volt – a Nagyúrrral kapcsolatban – és bizakodtam abban, hogy sosem fog visszatérni. Két évvel ezelőtt pedig határozottan megkönnyebbültem, amikor végleg eltűnt. Van azaz érzés, amikor minden magyarázható ok – és a jel felizzása nélkül is – tudod, hogy hamarosan itt az idő, amikor felelned kell az árulásodért… és én ezt megúsztam. A szerencsémet pedig nem kótyavetyélem el. Minden, amit tettem, ma is a múltam része és formál, azt azonban tudom, hogy a fiamat nem úgy akarom felnevelni, hogy könnyedén vegye az életét. Aminek nem mellesleg a részese akarok lenni, még jó néhány éven keresztül…
1. szint: Miniszteri Hivatal: mágiaügyi miniszter, Miniszteri Hivatal államtitkára, miniszteri tanácsos, Miniszteri TitkárságHét évvel azután, hogy hazatértem világkörüli utamról és teljesen a munkának szenteltem az életem, végre megérkezett az áttörés.
Megüresedett Varázslény-Felügyeleti Főosztály vezetői ülése, amit immáron én töltök be a mai napig is.
Ekkorra azonban az éltem több tekintetben gyökeres fordulatot vett.
Megismertem a feleségemet, aki idő közben közölte, hogy útban van a fiunk és el is vettem őt. Ennek már nyolc teljes éve.
Természetesen az előléptetésnek örülök, mint mindenki más tenné a helyemben, de be kell lássam, hogy ez sokkal több papírmunkáról szól, semmit a munka lényegi részéről. Arról, hogy valóban bestiákkal foglalkozhatok, ami pedig sokat elvesz a munka csábító részéről.
Ennek ellenére csinálom, mert a félresikerült házasságom után ez legalább olyasmi, amire a családom ismételten büszke lehet. Amivel kapcsolatban majd a fiamnak sem kell szégyenkeznie, ha abba az életkorba lép.
Viszont a munkám megköveteli, hogy rengeteg időt töltsek a minisztériumban, amit a családomtól vagyok kénytelen elvenni. Azt mondjuk nem sajnálom, amit Sandrintól rövidítek meg, azt azonban igen, amit Roberttől veszek el. Mert akármennyire is igyekszem vele kapcsolatban többet letenni az asztalra, tagadhatatlan, hogy százfelé nem tudok szakadni. Akkor sem, ha az ostoba iskolai rendezvényekre minden alkalommal eljutok. Ezt azonban édes kevésnek érzem. Főleg, hogy az anyjával is osztozkodnom kell a gyerek időbeosztásán, amin egyébként a válás kifejezetten javítana. Persze, megbeszéltük Sandrinnal, hogy a gyerekek (a lánya nem tőlem való, de ettől még együtt neveljük őket) kedvéért képesek leszünk egy fedél alatt élni, de ez egyre többet vesz ki belőlem. Sam nem az én lányom és belefáradtam, hogy apát játsszak a szemében, Robb viszont annál inkább az enyém. Arról nem is beszélve, hogy ott van az unokaöcsém, aki a problémájáról senkinek sem beszélt rajtam kívül. Igazság szerint én nem tartom akkora gondnak, amin keresztül megy – mert igenis vannak, akik megérdemlik, amit kapnak – ezt azonban még nem kötöttem ennyire egyértelműen az orrára.
- Spoiler:
*10-1 szintek: Mágiaügyi Minisztérium szintjei link
Szándékosan kihagyott szintek:
- 6. szint: Mágikus Közlekedésügyi Főosztály: Hop Hálózati Felügyelet, Seprű-ellenőrzési Hivatal, Zsupszkulcs Felügyelet, Hoppanálási Vizsgaközpont
- 9. szint: Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály: Idő Kamra, Próféciák Terme, Halál Kamra, Agy Szoba, Bolygó Szoba, Zárt Szoba, Kísérleti Bűbájok Bizottsága
*Felhasznált segédlet: Legendás Állatok és Megfigyelésük link
Hát szóval annyit már megbeszéltünk, hogy cseppet sem apróztad el az előtörit, úgyhogy volt mit olvasnom. 
Jó, hogy több részletben tettem, így nem ijedtem meg annyira. 
