2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azaz élvezetes egy-egy játszmakörben, hogy a partnerek, avagy ellenfelek azt hiszik bármit, de bármit megtehetnek, pedig ha tudnák.. tűnhettek sima kis Mardekáros fiúnak, avagy becsvágyónak, de nem, ez koránt sem jellemző rám, ahogy az sem, hogy féljek, avagy meghátráljak. Ennél a bizonyos Jones lánynál jóval idősebb vagyok egy-két évvel, míg képzett gyilkos vagyok. Tűröm a fájdalmat, ha épp azzal szeretne jutalmazni valamikor, és mindez lehet meglepő, de tudom jól, hogy milyen mélyen lenni, s aztán milyen érzéstelenné válni. Pontosan ez vagyok én; Evan White, aki könyörtelenül gyilkol, öl, s mindezt élvezi mélyre hatóan. Veszek egy mély levegőt unatkozásom jeleként, s ahogy megszólal alig bírom visszafogni magam. Nos komolyan mondva egyszerre szórakoztató ez a lány, s egyre inkább idegesítően makacs, amivel az idegeimen táncol, de nem baj.. sosem baj. Röhögni kezdek végül, s mikor sikerült elkomolyodnom, csak akkor nyitom szóra a számat, hisz addig nem igen tudok mit mondani. -Sajnálom, de ez vicces.-Mosolygok jókedvűen.-"Nem fogsz bántani", milyen rendes vagy.-Nevettek egy sort, majd feladóan megemelem a kezem.-Rendben, én ugyan nem bántalak addig, amíg ki nem provokálod, de ne hogy azt hidd, hogy egy percig is rettegek tőled.. veled ellentétben én gyilkos vagyok.-Jegyzem meg hosszas monológba foglalva, majd magam mellé ejtem a kezeimet, ahogy ravasz mosollyal figyelem őt, és azt amiket tesz. Közelebb sétál, kiejti könnyedséggel a nevemet, s igen.. most már leesik a híres Jones párosítás kiléte. A bátyját ismerem! Szóval ő lenne Maya, akiről annyit mesélt a drága fivére, bár én csak távlatból szemlélem a sok fiatalt, s hallgatóm ki így a beszélgetéseiket. Nos hát nem szép? Ezt nem tudtam. -Maya.-Említem meg játékossággal, ahogy rákacsintok, majd immár én közeledek felé. Lássuk mi az, ami meghatja, s mi az, amit kedvelhetne bennem.-Tudod bármit kérdezhetsz, ha csak ez az óhajod.-Állok meg végül mellette pontosan, és lazán a fának dőlök.-Tetszik amúgy a stílusod, tényleg egyedi.-Mondom immár sokkalta személyesebben, és kedvesebben neki.
Na nem is tudom mi a jobb az, hogy ha valaki agyára kell menni vagy pedig len egy erős csábítással fiútól elvenni a pálcámat. Igen ez sikerült még magamba is röpdöstem a boldogságtól és betettem a csizmámba.Hisz mindig ott szoktam tartani és lehet, hogy mások ezért néznek rám ilyen furán. Egyébként meg egyszerű mintha egy kisgyerektől vettem volna el, egy cukorkát de ő nem kicsi hanem egy korosztályon vagyunk majdnem. Játszadozni szerettem volna vele igazság szerint nem mertem kitudja mit csinált volna. Éles kése kicsit megremegtem, de remélhetőleg nem nagyon lehetett rajtam észre venni. Imádom amikor Miss Jonesnak szólít elnevettem magam és kacér mosolyomat a fiúra szegeztem. Komolyan sose lehet tudni, hogy valaki mikor csinál, egy aprócska hülyeséget. Végül is egye fene hagy legyen neki jó napja és akkor ígérem, hogy nem fogom bántani. Bár azt sem értem, hogy miért a Griffendélbe kerültem talán Jeremy miatt no mindegy. Tudod mit..nem foglak bántani de csak akkor ha te sem bántasz engem! Megegyeztünk?- Elmosolyodtam és nyújtottam a kezem. Azért látszik bennem a szín tiszta őszinteség, de hát akkor is én ilyen vagyok. Ezen elnevettem magam. Gyilkos alkat? Hát igen színészi tehetségem az lenne akár mennyire is tudok színészkedni sosem hagyom fel, de örülök hogy legalább eljárattam vele a bolondot. Aztán mosolyogva közelebb léptem.
>Evan White- Visszasétáltam a fához. Valahonnan ismerős volt ez a név talán sokat hallottam a lányoknál, mert mindig róla csacsognak. Kérdezhetek valamit?- Kérdeztem apró mosollyal a számon. Előhúztam a pálcámat, amit mindig a csizmámban tartok majd egy kört és egy x-et rajzoltam a levegőbe majd a számmal továbbítottam. Nem dolgozok senkinek vagy még is? Sosem lehet tudni.
A kíméletlenség, a kegyetlenség, s a gonoszság apám révén az ereimben folyik.. nem is tudom mi ütött belém, hisz nem szoktam ártalmatlan emberekkel kikezdeni. Nem mintha meghatna, ha meghalna, csupán mindez.. nem az én stílusom. Ha ártatlanok százaival akarnák végezni, akkor az iskolás diákok száma már rég lemenőbe menne, s milyen ironikus is volna. Nem mellesleg a bátyám halála óta gyilkolok, talán épp ez segít fékezni a bennem felgyülemlett gyászt a családom miatt? Hisz őszintén szólva sosem adtam ki magamból.. egyedül anyám temetésén sírtam, apám halála közönyösséggel hatott rám, míg a testvéreim sírjánál álltam a temetésen, de egyetlen egy könny sem szökött a szemeimbe, s már a bátyám temetésének napján gyilkos voltam, hisz előtte megöltem azt, aki végzett vele. Így váltam egyre csak ridegebbé, s így döntöttem el azt, hogy levadászom az olyan nyomorultakat, akik ártanak másoknak, de mostanában a vágy elhatalmasodott rajtam, s képes lennék ártani olyannak is, akinek nem kellene.. hiányzik az életemből egy családtag, egy barát.. egy bajtárs. Camy, az úgy meg van, ahogy. Járunk is, de még nem tudom pontosan mit is érzek iránta, hisz ezt még tisztáznom kell magamban mélyen. S erre itt van ez a csaj, aki eddig a totál hülyéjét járatta velem, bár nem, mintha meglepne, hogy nevet, s ilyesféle megjegyzést tesz. -Rettegek.-Mondom ki egyszerűen, s színészkedem egy sort, ahogy hallgatom ezek után a következő szavait.. na igen, aki beképzelt, az beképzelt. Sose voltam oda-vissza a családfámmal, hogy "hé, apám Raul Wright, egy cégvezetője, s egy nagyon befolyásos ember".. ugyan már! Rég nyoma veszett, rám maradt minden, s én nevet változtattam, ahogy immár egy átlagos közembernek, avagy átlagos varázslónak adom ki magam, aki itt tanul. Még az is titkosított, hogy aranyvérű vagyok.. félvérnek vallom magam.-Most igazán félek, Miss Jones.-Nyomom meg jelentőségteljesen a mondandómat, majd finoman megrázom a fejemet.-Tudod kicsit sem félek tőled, s a "nagy tudásodtól sem".-Lépek hozzá a lehető legközelebb, majd finoman végig húzom a nyakán a penge élét, de a kés nem vágja fel, hisz óvatos vagyok, így egyetlen egy csepp vére sem csordul ki.-De legyen neked Karácsony!-Rakom el a belső zsebembe a kést, majd előhúzom a pálcáját, s meglepő módon átnyújtom neki egyszerűséggel.-Igazán remek színésznő lennél, ahogy.. azt is értékelem, hogy ennyire kitartó, s határozott vagy. Remek lennél gyilkos alkatnak is!-Mosolyodom el, majd elnevetem magamat, s miután elvette a pálcáját hátrálok néhány lépést, hogy körül nézhessek. Nem áll szándékomban ártani neki mindaddig, amíg ki nem provokálja.. nem lesz semmi élvezetes abban, ha bármivel is próbálkozik, mármint most, hogy nála van a pálcája..
Lehet, hogy elkapkodtam a dolgot, mert nem pont így terveztem, de mindegy. Imádom ezt a rossz fiús dolgot, ahogyan bánik velem én pedig szeretem nézni, ahogy átverem és szenvedni lát. Már pedig len, amikor a holttestnél voltunk, ott tényleg nem szimuláltam ismerős volt a szitu és magam képzeltem el anyám helyében, ahogy az az őrült elbánik velem. A lényeg, hogy senkinek nem eshet bántódása. Még tényleg remegtem és ezt, sem játszottam, ahogy a többit. Már pedig len tényleg az átvágás mestere vagyok, de most olyan helyzetben, hogy semmit nem merek csinálni. Hangosan kiabálni, hogy segítség mentsenek meg, vagy egy piros jelző tűzet vész esetén, mert elvette a pálcámat, de azt végképp nem tudja, hogy még újjal is jól bánok hiszen otthon mindent kitanultam, de ahogy hagy élvezze sose lehet tudni mikor fogok valami butaságot csinálni. Egy darabig hagytam hagy élvezzem, amit csinál mert hát.. mást is kilehet olvasni a szememből. Ez meg van zakkanva, ő még nem ismer mire vagyok képes, nem tudja miket éltem át otthon. De a sok varázslat tanulás igen csak sokat segített és nem felejtettem. Tudok 1-2 varázsigét amivel könnyen kirepíthetem a kést a kezéből. Felhúzott szemöldökkel közelebb léptem hozzá. Na azt merd megtenni! Nem hiába vagyok Jones.. mindent tudok és akár... bármit csinálhatok veled de úgy, hogy fájni fog- Hangosan elnevettem magam, majd visszaléptem a fához és a kezem dörzsöltem. Kíváncsi vagyok erre mit fog lépni, mert hát.. velem senki se játszadozhat. Főleg nem, egy ilyen kis tuskó mint ő. Komolyan még is kinek képzeli ő magát? Azt hiszi, hogy Isten császár? Pedig, nem hanem tulajdonképen, egy mardekáros kisfiú.
Ritkán mondok ilyet, de ha valaki újat mer húzni, egy Jonessal ne várjátok, meg a végét- Összefontam a karom és újból de, most már szúrósan a fiúra merítettem a tekintetem. Valahogy ki kell találjam hogyan szerezhetném vissza tőlem a pálcám, aztán eszembe jutott az a szemkontaktus, hogy ha sokáig egy tárgyra meresztem a szemem akkor idejön hozzám. Inkább kivárom a megfelelő pillantott, amikor megszerzem a pálcám és végre az én kezem között halhat meg ez a faragatlan tuskó. Merlin szakállára mondom. Lehet, hogy nem az apám de még is őt érzem a közelemben.
-Kérlek, hagyd már abba a nyafogást, drága.-Mondom ránézve, ahogy felsóhajtok, hisz őszintén szólva csak az idegeimre megy a sírásával, bár bevallva élvezet egy szempontból tekintve mindez, de a jóból is megárt a sok, ahogy szokták mondani. Nem szándékozom megölni, bár bennem van a tény, hogy ha megtenném, akkor utána nem nagyon hatna meg a halála, de egyáltalán sem tervezem az egyik tőlem fiatalabb diákot kivégezni, csak mert pusztán élvezem a játszmát. Erre inkább ott vannak az olyan felnőttek, mint a nem régibben is meghalt férfi, aki tudtában volt annak, hogy ártott, és nem bűnhődött meg, én pedig végső kegyelem döfést adtam neki pusztán azért, mert ártatlanokat bántott.-Majd visszafogod kapni azt a pálcát, és hogy tudd.. kirándulni megyünk nem olyan messze innen.-Húzom ravasz mosolyra az ajkaimat, ahogy válaszolok a kérdéseire. Még szerencse, hogy az eddigi nőim gyors kapcsolatba kerültek velem csak, mert utálom a hisztizést, és a sírást, meg a.. nem, mindezt azért csinálja, mert megijedt, de nem sokára majd minden máshogy lesz. Kénytelen vagyok innen elvinni, mert ha itt maradunk, s elfeledtettek vele mindent, akkor hirtelen meglátva a hullát ugyanott kötünk ki.. viszont ha nincs holtest, sem emlék, akkor az egész helyzet átfordíthatóvá válik egy pillanat alatt.-Sssh!-Suttogom a fülébe, ahogy lassan haladunk egyre távolabb, és távolabb eme helyszíntől, bár lehetnénk gyorsabbak is, ha nem ennyire reszketne, sőt ha nem lenne kifejezetten makacs, és akaratos egy nő. Viszont tisztában kell vele lennem, hogy hol a határ, és az a bizonyos vonal itt van.. nem vehetett volna észre, s akkor nem kellene gonoszkodnom, s akkor nem kellene talán őt is megölnöm. Egyelőre még él, de vajon meddig? Igen, ez egy remek kérdés. Hirtelen, amikor már eléggé messzebb kerültünk egy laza mozdulat által elérem, hogy a fának dőljön, ahogy megállok vele szemben.-Tudod a szenvedésekben, és a siralmakban van valami ironikus, s tudod mi az a valami, ami arra utal? Hát nem más, mint az, hogy mindez engem nem érdekel, nem hat meg, sőt meg se ringat. Ha valakinek nincs lelke, mint jelen esetben nekem, akkor semmi sem foglalkoztatja.-Mondom egy kegyetlen mondandó, és egy gonosz mosoly keretébe zártan, majd végül lazán vállat vonok.-Sajnálom, de kénytelen leszek..-Nyúlok bele a belső zsebembe, ahonnan előhúzok egy kést.-..csupán néhány sebet ejteni rajtad. Ha jól viselkedsz, akkor ígérem nem fog fájni, csak pár karcolás, rendben?-Kérdezem kérdő tekintettel, ahogy elkomolyodom, csak hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
Nekem nagyon nem tetszik a pasas, de amint láttam ő ezt puszta kézzel élvezi, hogy ezt megteheti velem pláne, hogy lány vagyok. Zokogtam, mert mást nem tudtam csinálni arról, meg ne is beszéljünk, hogy a pálcámat is elvette és nem tudtam varázsolni így kénytelen voltam vele menni hiába szoros volt a fogása, ami fájt és persze lehet némi kék foltot hagy maga után, de nem mertem neki szólni. Túlságosan féltem ahhoz nem szeretném, hogy megöljön remélem, egyszer majd vissza kapja ezt az alkalmat és akkor, majd nagyokat nézhet, hogy mit csinál velem. Ekkor de váratlanul, megtörtem a csendet és ismét zokogva kérdeztem. Hová hozol? Mit akarsz velem csinálni? Miért vetted el a pálcámat?- Talán, egy kissé félve kérdeztem. Egész testem remegett. Fogalmam sem volt arról, hogy mi a fenét tervez velem. Igen megvoltam rémülve hiszen, egy olyan helyzetben vagyok, ahol nincs kiút. Jobban mondva tűből nincs kiút. Próbáltam volna, már menekülni de nem mertem, nincs erőm teljesen elszívja. Ez, egy energia megrontó vámpír lenne? Felhúztam a szemöldököm. Még az a szerencse, hogy egy ilyen alakba nem lettem szerelmes. Persze ha jobban belegondolok a szüleimmel való házassági kapcsolatukba, hát az lett a végeredménye hogy meghalt az anyám.
Még is hová megyünk?- Már nem sírtam, csak könnyek jöttek, ki fájdalomtól a szemembe. Minden porcikám reszketett és azon gondolkoztam, hogy ne essen bajom. Hiába vette el a pálcám attól én még ugyan, úgy tudok kézzel némi varázslatot mormolni. Mivel nem akartam balhét, ezért inkább hagytam a fenébe, mert még kitudja mit csinált volna velem.
Vajon sötét a lelkem, vagy ártatlan? Vajon magával ragadott a gonoszság oldala, amelyet anno apám akart belém verni, vagy csupán őrültté válva lettem ilyen, amilyen? Mi történt velem, hogy képes voltam eljutni a gyilkolás tényéig? Mivé váltam, mit tettem a régi ártatlan kisfiúval, aki voltam? Talán az érző oldalamat, ha egyáltalán ilyen létezne, akkor biztosan érdekelné a kérdésekre a válasz, de engem, mint érzéstelen gyilkost kicsit sem hat meg, sőt csak még jobban mosolygok a lányra, aki olyan ártatlan, félénk, és mégis pimasz. Ha tudná azt, hogy mennyire képes volnék végezni vele, akkor nem így állna hozzá ehhez az egész helyzethez, akkor talán meg se szólalna.. de ugyan már, hisz nem fogom megölni, csak egy kis játszmára vágyom, amit élvezettel kísérek már mostan is végig. Mély levegőt veszek élvezettel telten, mint akit kielégít a látvány ténye, és voltaképpen így is van, hisz leírhatatlanul tetszik, hogy szenved, és persze az csak fokozóbb, hogy miattam történik vele mindez. -Oh, csak nem megtaláltad a becenevem?-Kérdezem meg vigyorogva tőle, ahogy egyáltalán sem veszem magamra a sértést, hisz már egészen megszoktam. Oly sokszor mondogatták már rám, de kaptam már ennél durvábbat is, azaz.. nem hat meg. A környék csendessége szinte haláli, de persze a mi beszédünk, azaz kisebb féle csevegésünk megtöri eme kihaltságot, amelyet a tiltott rengeteg ténye okoz maga. Finoman figyelem őt, és a kezét, ami a varázspálcája felé irányul.. vajon mire is készül? Ha csak megemeli gondoskodom arról, hogy ne élje meg a holnapot.-Illetve kérdeztél valamit?-Kérdezem meg végül nevetgélve, ahogy egyszerűen a keze után nyúlok, és megfogva azt gyengéden elmozdítom, hogy végül elszedjem tőle a pálcát.-Erre nem lesz szükséged.-Jegyzem meg tényként, majd végül hirtelen felállva kiegyenesedem, így nyújtózkodva kissé, ahogy elrakom a pálcáját egy biztos helyre, majd visszakapja. -Hogy miért csinálom ezt? Tudod azért, mert élvezem.-Nyomom meg hangsúlyozva, hogy megértse a lényeget, aztán már csak egyszerűen körbe pillantok a tájon. Nincs itt senki, és nem is látta senki sem rajta kívül a jelenetet, azaz nem vagyok bajban, de ha kell mindent rá lehet fogni, már ha valaki erre járna, avagy megölöm, és végeztünk.. egy, avagy két hulla? Édes mindegy, hisz nem számít voltaképpen!-Szeretnél kirándulni?-Kérdezem meg rápillantva mosolyogva, ahogy megfogva a kezétől fogva elérem, hogy felálljon, ha nem önmagától teszi meg, akkor kierőszakolom én magamnak a helyzetet, majd erősen magamhoz vonom, így a mellkasom érinti a háta részlegét, majd finoman elindulok lassan, így késztetve őt is a tettre.-Csak szépen lassan, egy hirtelen mozdulat, és nem lesz füled, aztán szemed.. tudod szeretem az puzzlet.-Mondom suttogva a fülébe.
Hogy semmi jogom nem volt félni? Dehogy is nem. Tudom, hogy csak egy egyszerű diák itt a suliban, de azt nem veszem be hogy a Mardekár legtöbb fele gyilkos. Persze ott vannak Malfoy anyjáék, de ők mások és szerintem ők se diákkorukba gyilkolásztak, mint ez a féreg. Jó tudom, hogy csak egy embert ölt, meg de miért? Camy? Ismerős ez a név, hiszen ő hugrabugos és mellesleg láttam, őt soka a roxfortban, de nem beszéltünk és nem is köszöntünk egymásnak, maximum csak egymásra pillantottunk, vagy talán azt se kitudja. Nos, mindegy a lényeg a lényeg valóban igaza volt, hogy lehetett hallgatni az ágak recsegését, így több mint valószínű meghallhatott. Pedig tényleg, csak ártatlanul lépkedtem. Csak az volt a baj, hogy meghalottam így, már nincs előle menekvés, vagy ha még is van biztosra veszem, hogy megölt volna. De ha tényleg gyilkos, akkor mi a francért hagyott engem életben? Ártatlan embereket sose ölne meg. Még a pálcámat is képes voltam, nem megszorítani különben ezer százalék, hogy lefegyverzett volna, így hagytam az egészet a fenébe. Amikor hozzám tette az ujját, még mindig féltem. Cseppet, sem volt ez nekem olyan megnyugtató mint ahogy, azt gondoltam volna. Egész testemben remegtem és szikrázott a tűz a levegőben, nagyon féltem. Ekkor eszembe jutott az az álnok gazember, akit nem hívtam az édesapámnak. Ekkor sírós arccal felnéztem, mert még mindig sírtam. Igen az! Élvezed, hogy szenvedek te mocsok igazam van?- Sziszegtem a hangom elcsuklott és szememből gyűlölet fogott.
Tényleg odaképzeltem azt a senkiházit, én pedig anya helyére kerültem. Rettegtem, hogy majd egyszer átérzem az ő helyzetét, de legalább nem volt megkötözve mint én. A hulla az nem volt ismerős csak a szituáció, amiben most benne vagyunk. Ekkor a csizmából kivettem a varázspálcám csak fogtam, de nem mertem vele semmit sem csinálni legszívesebben megölném, de akkor engem tartanának felelőssé, vagy nem elszöknék innen és soha- soha többet nem térnék vissza. Miért csinálod ezt? Nem bántanálak, mert tudodm úgy sem tudlak- Így is remegett minden porcikám mint a nyárfalevél, de semmi okom nem volt. Tudom de majd kiderül, hogy mit tenne vagy pontosabban mit tesz velem. Azt viszont nem szeretném, hogy megölne.
Minden ember csak nyafog, ha megtudja ki is vagyok igazából, bár már kezdem megszokni, de sosem értettem, hogy miért teszik ezt.. ennyire rémisztő lenne a tudata annak, hogy valaki megölt valakit? Ugyan már! A fél varázsló gyilkol, és még én vagyok a rossz, ez kész röhej, avagy nevetséges tényeset. A gyilkolási vágy felcsillan a szemeimben, ahogy ajkaimon ravasz mosoly játszik. Elmondva képes lennék őt megölni, de miért tegyem? Egyrészt általában olyanokat ölök meg, akik ártanak, s nem ártalmatlanokat, azaz nem látom a logikát, de még bármi megeshet, hisz gyilkos hangulatomban vagyok, s hogy lenne-e bűntudatom? Nos kötve hiszem! Ő is csak egy olyan személy lenne, mint a többi.. hulla, por, hamu.. majd ha elégetem. A táj gyönyörű, a környezet is egész kellemes, és az, hogy ő nem messze tőlem retteg csak fokozza a hangulatot. Mégis miért tart ennyire tőlem? Hisz alig lehettek néhány évvel idősebb tőle, de mindegy is.. jah, hogy azért fél, mert gyilkolok? Mondjuk van benne logikai menet. -Nem is hívtalak a cicámnak, de voltaképpen igazad van, hisz nem vagy a cicusom, hisz jelenleg Camy képviseli eme fogalmat.-Jegyzem meg elgondolkozva, hisz már magam sem tudom hányadán is állok minek, de azért remélem, hogy nem hozok magamra is frászt. Eléggé magabiztos néhol, de mindez csupán egy látszat lenne, amit azért nyújt, hogy úgy tűnjön, mint aki nem fél, s közben mégis fél? Bár nem látok benne semmi összefüggést, de ha neki így esik jól, akkor én aztán egy kicsit sem ellenzem a dolgot, hisz semmi jónak sem vagyok az elrontója.-Megérzés, nem mellesleg lehet hallani, ha valaki egy hangtalan helyen lépked.-Jegyzem meg egyértelműen, hisz mégis erre mi mást felelhetnék? Ő is meghallott engem, és én is őt, s innentől fogva nem menekülhet előlem, sőt sehova sem, mert utána mennék, és még ki tudja mit művelnék, így ajánlom neki, hogy ne akarjon se futni, se semmivel megpróbálkozni. -Sssh, kedves.-Teszem a szájára a mutató ujjamat, miközben megszólalok majd végül simán a lehető legközelebb állok meg, azaz mellette pontosan, így nem hagyva távolságot kettőnk közt.-Semmi baj nincsen, és nem is lesz, amíg jó kislány maradsz, rendben?-Nézek a szemeibe fürkészően, és csak remélem, hogy a válassza az igen lesz. A hullára nézek végül, akinek a látványa meg sem rendít, sőt bűntudatom sincs, hisz megérdemelte ez az ember a halálát, mint ahogy minden megelőző személy is, akit megöltem.-Ismerős érzés ez neked?-Kérdezem meg felvont szemöldökkel, ahogy leguggolok mellé, és onnan figyelem őt. Csak egy megérzés, avagy sejtés, hisz a tekintette nem a tipikus meglepődést mutatta a hulla láttán, hanem inkább az ismertséget, avagy én tévednék ebben?
Sosem gondoltam volna, de most nagyon is félek: Ennyire, csak akkor féltem amikor az a gyilkos anyut bántalmazta és most, ugyan olyan sors vár rám is? Csak mi nem vagyunk házasok, hanem sokkal inkább két gyerek. Lehet, hogy a szememből lehetett látni, hogy félek meg azt is hogy mit fog velem csinálni. Csak, egy ártatlan lány vagyok, és semmi joga sincs engem megölni. Vagy ha van, akkor inkább egy felejtős átokba benne vagyok, de ne bántson engem azt nem tudnám elviselni, főleg azóta, amit végignéztem. Most ugyan azt kell átélnem? Nem is tudom... először, most döbbentem rá erre. No, meg amit mondott idézem"Rossz helyen jársz, szívem" ez, már vészjóslóan szól. Futni akartam, de nem mertem kitudja akkor mit csinál vagy mit nem csinál velem. Nagyon remegtem, szinte minden porcikám remegett. Ekkor vissza szóltam neki, bár nem nagyon mertem. Nem vagyok a cicád- Karba tett kézzel álltam. Csak egyetlen egy embert ölt, meg és azt ő ölte meg na innentől aztán, nincs menekvés hiába akartam futni.
Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- A hangom elcsuklott, hozzám ért és a hulla mellé lökött. Ekkor zokogni kezdtem, mint egy kisgyerek. Ugyan így láttam anyukámat. Bevallom, az őszintét szörnyű hallottat látni. Nagyon friss volt, igen tényleg most ölte meg. Láttam ahogy ördögien, vigyorog de nem akartam megadni ezt az örömöt. Szörnyű. .miért csinálod ezt?Engem is megakarsz ölni? A hallott melle feküdve öleltem magamhoz a pulcsimat. Nagyon remegtem és féltem. Ennyire gonosz, csak nem lehet. Ugyan azt a percet élem át mint, egykor édesanyám. Ismerős volt tényleg a szituáció. Soha többet nem fogok a Tiltott Rengetegbe jönni. Ezt, most és itt letisztáztam magamba. Iszonyatos volt látni a halottat, ahogy ott feküdt mellettem. Talán élvezi, hogy én szenvedek.
Kegyetlenség, gonoszság, avagy kíméletlenség? Oh, ugyan, hisz mind egyre megy! S én élvezem, hogy ölhettek, kínozhattok, és szórakozhattok.. egyszerűen kifejezhetetlen, hogy ez mennyire elégedettséggel tölt el, mennyire élvezettel áld meg, s mennyire szórakoztató. Ahogy az áldozat fél, majdan végül összeesik, mint egy báb. Vér.. igen, mindennél jobban ez az, ami a legnagyobb élvezetet adja, hisz láthatod, ahogy folyik eme éltető nedű, s közben a kezeidre szárad, hát nem vicces? Azt mondanám csodás összhang, elképesztő bűbáj, de mégis olyan dolog, amiben csupán csak te irányítasz. Itt nincs félelem, avagy kétely, s ha egyszer elkezdted, akkor a lehető legjobban a megszállottjává válsz. Apám egy őrült elmebeteg volt, aki imádta Voldemortot minden tekintetben, így nem csoda számba menő, ha az édes kicsi fiacskája rossz úton halad, s embereket tesz el láb alól, nem? Bár mindez nem így történne, ha nem kínzott volna tizenegy éves koromtól kezdve, de hát az élet nem kegyelem, hanem egy hatalmas nagy átok! Nem sokáig maradok egyedül eme magányos környezetben, hisz megjelenik egy lány, aki nem mellesleg igencsak rossz helyre kóborolt. Talán megszeretne halni? Elmosolyodva tekintek rá egy ártalmatlan pillantás keretén belül, majd finoman közelebb lépek hozzá, s ahogy megszólal felnevetek könnyedén, hisz ennyire kérdéses nem lehet a gyilkosság személye. -Rossz helyen jársz, szívem.-Jegyzem meg, ahogy pontosan előtte állok meg, és tisztán érzem, hogy fél. Az iménti történések hangja, avagy látása egyértelművé teszi, hogy én voltam, így nem kockáztathatok, vagy meghal, vagy mindent elfelejt.. vajon melyik lenne viccesebb? Mélyen szívom magamba a levegőt, majd tekintettem az övébe vésem.-Csak egyetlen személy halt meg, s igen, az is általam.-Vallom be nyíltan, őszintén, és egy gonosz mosollyal az arcomon, ha azt hitte könnyebb lesz ez az egész, akkor tévedett, hisz épp most sétált bele az én kis csapdámba, amely hatalmas nagy hiba volt a részéről, és valljuk be.. nem hiszem, hogy ezt tervezte el mára magának, szóval.. csak sajnálni tudom. Jah, hogy azt se! -Elég régóta ahhoz, hogy pontosan tudjam, hogy rossz helyre tévedtél, csillagom.-Mondom érzéstelen hangszínen, ahogy megragadom a kezétől fogva, és magam után kezdem el húzni, majd a hulla mellé lököm.-Mond milyen látvány a halott?-Tekintek le rá egy ördögi mosoly keretén belül, s ha bármivel próbálkozik, akkor ne akarja megtudni, hogy mi lesz..
Tudom, hogy az erdő veszélyes, meg minden sokat hallottam már róla de ki hisz el? Amíg nincs rá bizonyíték addig, szabadon lehet benn járni nem? Vagy kitudja... különleges dolgok történnek az biztos dehogy az erdő ne legyen biztonságos? Tiltott Rengeteg nem véletlenül kapta ezt a nevét szerintem. Na mindegy éppen, egy kis friss levegőre vágytam és szerintem nagyon elkalandozhattam, mert az erdőbe keveredtem. Hangokat hallottam és az egyik fánál gyorsan elbújtam. Ez a fickó egy mardekáros gyerek? Láttam a hallottakat amikor, szerettem volna közeledni szinte minden porcikám, már elkezdett remegni aztán hallottam, hogy meghalt. Elég lett volna szerinte, egy Avada Kedavra vagy nem? Magamba feltettem a kérdést. Miért ölnek embereket?- Halkan mondtam aztán hallottam, hogy az egyik faág megreccsent nyilván valaki lehetett majd elő bújtam és szín tisztán egy fiú állt előttem na de épp, hogy Mardekáros? Kigondolta volna. Arcvonásokat könnyen kitudom olvasni és nem mindegyik Mardekáros öl emberek azaz, hogy ez a fiú akár valakit most az egyszer megölt. Ezeket ki ölte meg?- Kérdeztem bátran mosolyogva. Lehet látszott rajtam a félelem, de hallottam és láttam amit nem kellett volna.
Meglehet, hogy egy párszor láttam a suliba de sose beszélgettünk. Nem mindent hallottam, hogy bizonyítani tudnám, de még se mertem hozzá közel menni. Kitudja, hogy mit csinálna velem, na de mindegy aztán újra én törtem meg a csendet. Mióta vagy itt kint az erdőbe?- Félénken és visszahúzódóan válaszoltam, ami talán egy picit érthető. Mondjuk nem volt se hűvös, se meleg olyan semmit mondom időjárás volt. De ahogy én éreztem a szélt kicsit megborzongtam, majd a két karomat összefontam. Most már azért egy kicsit jobb. Nem tudom mi baja a srácnak.. de valljuk be, hogy előbb utóbb valami jó kifog sülni vagy nem.
Egy újabb olyan ember, aki árt másoknak, s mégis mit hit, hogy csak úgy megbújhat előlem eme erdő sötét mélyébben? Ahová valljuk be kijönnöm sem lenne szabad, hisz tiltja az etikett, de na.. a szabályok áthághatóak, ahogy én előszeretettel megteszem mindannyiszor. Benne van a nevében, hogy "tiltott rengeteg", de ez engem hol érdekel, amikor is épp erre fut a gyáva nyulam? Nem lehet valami bátor férfi, ha mindenki elől bujkál, s elfut.. bár azért van a pofáján bőr, hisz a számlájára írható.. hány halott is? Ártatlanokat ölt, s mostan én ölöm meg, mint bűnös lélek. Oh, de kegyetlen vagyok! Lépteim egyre hangosabbak, ahogy a faágak ropognak, s törnek szerteszéjjel a lábaim alatt. Nem sokára kiszúrom az egyedet, aki éppenséggel az elbotlásából áll fel, s már fut is tova, mintha minden rettegni valója egy majdnem tizenkilenc éves srác lenne. Röhejes, hogy tőlem menekül, s amikor ártatlanokkal állt szemben, akkor kicsit sem félt a haláltól, akkor nem érezte a bűnei súlyát a lelkében? Elemistaként a négy főelemi erő pontosan az én javamra szolgál, így nem is esik nehezemre megtenni azt, hogy alkalmazzam. Kezdetnek feltámasztom a szelet, amely tompítja a futásának, azaz a mozgásának az esélyét, így lassításra késztetve őt, míg hirtelen a talajon apró tüskéket jelenítek meg, amelyek a talpát szúrják, s ez egyre fokozatosabban magasodik, míg el nem zárja az útját. Rémülten fordul vissza, de ekkor már velem szembe találja magát. Pontosan elé sétálva állok meg, ahogy végig mérem őt.. megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, mintha rájött volna, hogy egy diáksrác vagyok. Felnevetve elő veszi a pálcáját, és elecseteli nekem, hogy mennyire is nevetséges, hogy előlem futott, amikor is semmit sem érek ellene. Bár ha tudná azt, amit én, akkor szerintem nem így viszonyulna mindehhez, akkor nem így fogalmazna, hanem rettegve lépkedne hátra, avagy önmagát ölné meg, csak nehogy én tegyem meg.. Figyelem szánalmas tetteinek zálogsorát, és lazán vállat vonva nyúlok bele a nadrág zsebembe, ahonnan előkerül egy penge. Még jobban felnevet, s már épp mondana valamit, amikor is hirtelen eldobom a tárgyat, amely végig súrolja a nyaka szélét. Ekkor meggondolja magát, és nem igen mond több megjegyzést rám, sőt nem is nevet. Hát mi történt? Most már nem lennének viccesek neki az eddigi dolgok? Pedig még az előbb úgy nevetett! -Capitulatus.-Mondom ki hirtelen, ahogy meglendítem a pálcám, és ennek következtében az ellenfelem hátrébb esve még a pálcát is kiejti a keze közül.-Na most mi van.. ennyit tudtál?-Lépek mellé, ahogy elrakom a pálcám, majd megragadva a ruhája szegélyénél húzni kezdem magam után, ahogy végül a földre lököm erősen.-Tudod nyolcszor gondold át legközelebb.. azaz a következő életedben, hogy valóban ölni akarsz-e rendes embereket, ártatlanokat.. te szemét.-Verem bele a fejét egy kőbe, s mindezt addig fokozom, míg meg nem hal, aztán előveszem egy zsebkendőt, ami textilanyagú.. letörlöm vele a kezemről a vérét, és mellé hajítom búcsúzóként, ahogy egy ideig még elidőzök itt, majdan tovább indulok, ha csak fel nem bukkan valaki hirtelen, bár azt nem ajánlom, mert épp ölési hangulatomba vagyok, de még az is megeshet, hogy kitörlöm az emlékeit.. melyikkel is járna jobban? Szerintem azzal, ha nem látta volna a jelenetet!
ღ 