2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Tudod, az embernek (...) ki kell állnia magáért. Más úgysem áll ki érte."
Főkarakter: Lily S. Caster Teljes név: Alena Gwendolin Hacher Születési hely és dátum: Egyesült Királyság, Woking, 1980. február 26. Csoport: Mardekár Patrónus: Darwin-pamparóka Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam Képesség: ---- Kiemelkedő tudás: Bűbájtan, Sötét Varázslatok Kivédése
Jellemed kifejtése
Jó vagyok. Jobb nálad. Ha mellettem vagy esélyed sincs reflektorfénybe kerülni. Vonzom a figyelmet, talán mert tudom magamról, hogy elég jó vagyok, hogy ne figyeljenek másra. Segítesz? Kedves leszek veled, és nem teszem pokollá az életed. Csendben figyelsz? Olyan akarsz lenni, mint én? Utálsz? Kit érdekel? Felőlem rózsaszín nyuszifülekben is mászkálhatnál akkor sem vennék rólad tudomást. Rossz vagyok. Rosszabb mint amilyennek gondoltál. Ha hozzám szólsz de nem érdekelsz elküldelek kellemesebb tájakra. Lerázlak, leégetlek, elfelejtelek. Utálsz? Fellépsz ellenem? Kiállok ellened, de magasról teszek rád. Nem érdemelsz egy percet sem az életemből, úgyhogy gyorsan végzek veled. Irigyelsz? Utálatba rejted a szánalmas kis vágyadat? Lenézlek, nem létezel, nem is hallak. Ha kézen sétálnál sem törődnék veled. Szegény szerencsétlen. Ki vagyok? Attól függ mit akarok tőled, mit akarsz tőlem, egyeztethető a kettő? Igen, számító vagyok, egy gonosz dög. Mégis vannak akik olyanok akarnak lenni mint, én akik felnéznek rám. Pedig nem vagyok tökéletes. Nem vagyok mindenben jó, nem tudok normálisan megülni egy seprűt, nincs érzékem a Gyógynövénytanhoz, és pocsék barát lennék. Nem tudok együtt érezni, képtelen vagyok bárki álláspontjába belegondolni. A saját célomat akarom elérni, és nem vagyok kíváncsi az életedre. Ahogy az enyémet sem fogom veled megosztani.
Megjelenés
Mit mondhatnék? Hosszú, fekete, göndör haj, amire mindenki emlékszik a találkozásunk után. Sötét a szemem, formás az arcom, és az alakom is elég szép. Nem túl telt, de nem is nézek úgy ki mint egy csontváz. Átlagos magasságom van nagyjából 165 centi. A ruhatáram változatos, keverednek benne stílusok és mindenféle fazonok. Színekben sem vagyok válogatós, a napi hangulatom határozza meg az öltözködésemet, de annyi biztos, hogy van stílusom és mindig jól nézek ki. A reggeli kelés után talán nem, de egyébként nem okozok csalódást ilyen téren. Amit talán ritkán látni rajtam az az egybevarrt nyáriruha. Szoknya még előfordul néha, de a lenge, vékony ruhákat ki nem állhatom, valahogy nem passzol hozzám. A farmercuccok annál gyakoribbak, legyen szó dzsekiről, nadrágról, vagy shortról. Igazából nem öltözök feltűnően, mégis az egész megjelenésem vonzza a tekinteteket, akár akarom akár nem. Általában nem zavar, de néha azért jobb lenne egyszerűen eltűnni, felszívódni, mintha ott sem lennék. Na nem mintha vágynék a nemlétre, de azért párszor jól esik elhúzódni egy olyan helyre, ahol senki nem talál meg, amit csak én ismerek, ahol tényleg egyedül lehetek és nem kell megjátszanom a barátot, vagy leráznom az unalmas alakokat.
Életed fontosabb állomásai
Rólam senki sem tud mindent. Vagyis, rajtam kívül persze. Vannak dolgok amiket sokan tudnak, vannak amit kevesebben, van amit csak a szüleim, de az egészet, egyben csak én ismerem. Ha életem legkorábbi pontjaira kíváncsi valaki, a szüleimet kell kérdeznie. Na nem mintha ők az akkori énemet teljesen ismerték volna. Tudják, hogy Wokingban születtem, Londontól nem messze, hogy oda jártam iskolába 11 éves koromig. Ők neveltek, mindennel elláttak amire szükségem volt, sosem kellett nélkülöznöm. Gazdagok voltunk, mindig jó játékaim, ruháim voltak, a többi gyerek irigyelt, én voltam akinek mindene megvolt, ezért játszottak velem. A barátaim voltak, de persze sosem ismerhettek annyira közelről, hogy tudják mit gondolok róluk valójában. A szüleim azt mondták én vagyok a legszebb, a legügyesebb, a legbátrabb. Nos, legokosabbat is mondtak, de erre azért sikerült rácáfolnom. A többiben lehet igazság. Összességében boldog gyerekkorom volt, de igazi barátaim már akkor sem voltak igazán. Az úgynevezett furcsa dolgok nálam abban nyilvánultak meg, hogy sosem sérültem meg. Ha leestem a hintáról, vagy a mászókáról sosem törtem el semmimet, mert mielőtt a földre érkeztem volna lelassultam és puhán értem földet. És nem csak én, hanem a tárgyak amiket levertem, vázák, poharak, érzékeny dolgok sosem törtek el körülöttem. Ezek a dolgok feltűntek ugyan másoknak, de inkább szerencsésnek gondoltak miatta mint furcsának, mert nem azt láttak, hogy lassan repülök a föld felé, hanem, hogy semmi bajom nem lesz egy olyan eséstől, amiben más a lábát törtné. Aztán megkaptam a levelet. A meglepetésem nem is lehetett volna kisebb. Nagyjából addigra törődtem bele, hogy mesebeli lények, tündérek és sárkányok nem léteznek, erre megtudom, hogy én is boszorkány vagyok. Aztán jött csak az öröm. Boldog voltam, hiszen rájöttem, hogy miért is voltam én kicsit más mint a többiek, hogy mitől voltam én tényleg jobb. A szüleimnek nagyobb sokkot okozott, de miután beutaztunk Londonba és megkerestük az Abszol utat már nem kételkedtek igazán. A kötelező felszereléseken kívül kaptam egy gyönyörű, hófehér macskát, aminek különösen örültem, mert korábban nem engedték, hogy állatot tarthassak. A változást azzal indokolták, hogy az év nagy részében úgysem leszek otthon, legalább legyen velem valaki aki a családhoz tartozik. Mondjuk sosem volt igazán erős kapocs közöttünk, mert a munkájuk állandóan lefoglalta őket, és nem volt rám igazán idejük.
És itt következik a váltás. Innentől jönnek azok a dolgok, amikről a szüleim alig tudnak valamit, ha mégis, akkor aligha érthetik meg. Még mielőtt elindultam a vonattal megnéztem a rengeteg tankönyvet, felszerelést amit vinnem kellett. Volt rá időm, hiszen a februári születésnapom után nem sokkal megvettük őket, a vonat pedig csal szeptemberben indult. Addigra már nem lepődtem meg, hogy egy falon kellett átmenni a felszálláshoz, és könnyedén találtam hozzám hasonló elsősöket, akik kicsit kilógtak a tömegből a bizonytalanságukkal. Hamar otthagytam a szüleimet, és már akkor elkezdtem ismerkedni. Nem ment nehezen, ehhez mindig volt érzékem. Amikor a kalap beosztott a Mardekárba nem éreztem igazán semmi különöset. Ugyanúgy örültek nekem, mint másoknak más házakban, úgyhogy nem éreztem a különbséget, amit a máguscsaládok gyermekeinek okozhat a beosztás. Ahogy kialakult a baráti köröm elkezdtem a többi Mardekáros viselkedését felvenni, a magabiztosságom egyre inkább fölényességbe váltott, amit csak a közeli barátnőkkel szemben fogtam vissza. Eleinte lenéztek, mert sárvérűként kerültem a Mardekárba, ami elég szokatlan, de ahogy beilleszkedtem, kiharcoltam a helyemet és a tiszteletet már senki nem foglakozik vele honnan jöttem. Úgyis elhagytam már a régi életemet. Ahogy teltek az évek egyre inkább boszorkány lettem, nyáron is inkább varázslócsaládból származó barátaimnál töltöttem, kevesebbet jártam haza. Az egyik nyáron jutottam el egy kviddicsmeccsre, a Falmouth Falcons játszott a Tutshill Tornados ellen barátságos meccset, amit a Falcons nyert meg. A meccs után elég csúnyán összevesztem a barátnőmmel aki elvitt, és sírva rohantam ki a sátrunkból, amikor a összetalálkoztam a csapat őrzőjével. Jesse Hunter, korábban fölöttem járt a Roxfortba, de sosem beszéltem vele, akkor viszont megvigasztalt, kedves volt velem, és megnyugtatott annyira, hogy vissza tudjak menni a többiekhez. Ez a harmadikos évem után volt, azóta vagyok a Falcons és Jess megrögzött szurkolója. Ez is egy olyan esemény volt, amiről a szüleim nem tudnak. Annyit láttak belőle, hogy amíg más lányok énekeseket, esetleg mugli sportcsapatokat szeretnek, addig én egy varázscsapatot imádok. Az RBF-en túl vagyok, és már nagyjából megvan, hogy merre akarok továbbmenni, de még változékony. Az ereklyevadász és az auror között vacillálok, mivel a kötelező tantárgyak mindkettőhöz megvannak még bármelyik lehetek. A szüleimmel a kapcsolatom egyre gyengült, már alig függök tőlük, és ha egyetemre megyek valószínűleg már hazajárni se nagyon fogok a terepgyakorlatok miatt, bármelyik szakot is választom.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alena Hachet 2015-03-09, 17:42
Elfogadva!
A pb-t én nagyon szeretem és nem gondoltam volna, hogy Mardekárosként fog megjelenni itt, de ennek ellenére tökéletesen illik hozzá ez a jellem is, a gifekkel és mindennel párosítva, szóval gratula! Jó kis kari lett, bár azt hiszem pont az a típus, akit nehéz lesz bárkinek is kedvelni, úgyhogy ezzel a játékostársak dolgát megnehezítetted, maximum gondolom, ha ő akarja, hogy kedveljék valami okból, akkor van rá esély. Szépen fogalmazol, nagyon tetszett a jellemleírásnál az a kis tagoltság, amit alkalmaztál a rövid tőmondatokkal, úgyhogy nem tudok belekötni semmibe, tényleg tuti kis kari lett és ha jól tudom lesz majd neki párocskája is? Azt hiszem a foglalózás is meg volt már, szóval más dolgod nincs, csapj bele a lecsóba és vágj bele a játékba! Ui.: Állati vicces a patrónusa, mármint a faja.
Jó kis kari lett, bár azt hiszem pont az a típus, akit nehéz lesz bárkinek is kedvelni, úgyhogy ezzel a játékostársak dolgát megnehezítetted, maximum gondolom, ha ő akarja, hogy kedveljék valami okból, akkor van rá esély. 
Szépen fogalmazol, nagyon tetszett a jellemleírásnál az a kis tagoltság, amit alkalmaztál a rövid tőmondatokkal, úgyhogy nem tudok belekötni semmibe, tényleg tuti kis kari lett és ha jól tudom lesz majd neki párocskája is? 
