Főkarakter: Miss Georgieva
Teljes név: Tatjana Chantele Georgieva
Születési hely és dátum: 1980. október 11, London, Nagy-Britannia
Csoport: Hollóhát
Patrónus: Róka
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 7. évfolyam
Képesség: ---
Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Életem minden egyes másodpercében próbáltam beolvadni a szürke kisegerek közé. Nem szeretem a rivaldafényt. Túlságosan bántja a szemem... egyszerűen csak szerettem volna egy hétköznapi lány lenni, de minden álom köddé vált, mikor az a bizonyos levél megérkezett évekkel ezelőtt.
Azt hiszem, túlságosan a közepébe vágtam... kezdhettem volna azzal is, hogy egy bájos és elegánsan öltözködő, rendkívül kedves és barátságos lány vagyok. De hazudnék, ha ezt állítanám. Csak nézd meg, a Süveg annak idején szinte gondolkodás nélkül osztott be a Hollóhát házába. Mint egy égi jel, tudtam, hogy be kell fejeznem a magamra erőltetett mosolygást, azokat a dolgokat, amelyek egyébként nem tettek boldoggá... van egy élet, amely közelebb állt hozzám. Talán ezt látta meg bennem a Süveg is.
A szüleimnek köszönhetően elég hamar megízleltem a mágikus világot; ők maguk aranyvérűek, egyikük sem büszkélkedhet mugli vagy félvér felmenőkkel, ezáltal meghatározó szellemben neveltek fel. Büszkének kellett lennem arra, ami vagyok, a családom vérére, és ez alapjáraton eldöntötte, ki lesz belőlem, milyen ember leszek. Ők maguk fenn hordják az orrukat, kiváltságosnak érzik magukat, amiért nem szennyezi őket mugli vér. De számomra a vér soha nem volt minden... azóta is csalódással néznek rám, hiszen szinte szégyent hoztam rájuk, mikor a Mardekár helyett a Hollóhátba kerültem. A maximalizmusom és karrierizmusom egyértelműen oda lökött engem, arról nem is beszélve, hogy nemcsak egy mezei boszorkány akarok lenni az iskola után; bőszen készülök a vizsgákra, arra, hogy a jövőben auror lehessen belőlem.
Egy apró mosollyal általában mindent képes vagyok elrejteni, amely nem utolsó szempont, ha hallgatag és amolyan "piszkálható" lány vagy. Nem mondom ki nyíltan az érzéseimet, bár bárkivel vitába szállok, s nyíltan fejezem ki véleményem, ha a helyzet úgy hozza. Sok diák pedig vígan éli a magánéletét, ecseteli azt, de az én ilyesfajta életem a nullával egyenlő.
Megjelenés
Külsőmet tekintve eléggé ritka szépségnek számítok. Mondják ezt mások. Én csak egy lányt látok a tükörben, aki mindent megadna azért, hogy a jövőben egy hétköznapi, dolgozó boszorkány lehessen a szürke hétköznapokban. Már ha lehet szürkének nevezni a varázsvilágot.
Magasságom közepes, de nem foglalkoztat a gondolat, hogy ezen bármilyen cipővel változtassak. Ruháim eléggé szembetűnőek, ha otthon vagyok, de az iskolai talár maga alá rejti ezt. Amikor viszont megszabadulhatunk ettől a feketeségtől, egyszerű farmert és kényelmes felsőt viselek, akár egy roxmorts-i hétvégén, vagy legyen szó bármi ehhez hasonlóról.
A szemem színe igazán zöld, és jó páran próbáltak már azzal bókolni, hogy ez a legszebb testrészem, főleg ha még mosolygok is mellé. A szem a lélek tükre ugyebár... de nem mosolygok mindenkire, csak akiket ténylegesen méltónak találok erre.
Életed fontosabb állomásai
- Nem, anya! Nem csinálom! - bukott ki belőlem hirtelen, miközben záporként hulló könnyeimet törölgettem az arcomról. Tudtam, hogy utánam fog jönni... ki ide, a hóesésbe, miután a bejárati ajtó csak úgy csattant mögöttem. Imádom a karácsonyt, ilyenkor nemcsak a szüleim megvető pillantását kell magamon éreznem, de a család többi tagjáét is... aranyvérűek, Mardekárosok voltak. Én pedig mi vagyok? Egy kakukktojás, egy egyszerű lány, aki nem oda került, ahová várták. Hollóhát? Szégyenfolt. Mintha az ereimben nem is az a vér folyna, mint az övéikben. Mintha egy megbocsájthatatlan hibát követtem volna el. Emlékszem a görcsös érzésre, a lehunyt szemeimre, ahogyan azt vártam, hogy a Süveg azt mondja, Mardekár... miközben tudtam, hogy nem vagyok odavaló, bennem nem az van, ami a többi Mardekárosban. Hiába próbálták belém nevelni azt a fennhéjazó stílust, azt a lenézést... kudarcot vallottak, engem nem ejtettek a fejemre, s tudtam, hogy az élet közel sem olyan, mint az ő korukban. Gyávák voltak ahhoz, hogy Voldemortot imádják, de túl bátrak ahhoz, hogy mindenkit a földbe tiporjanak, kiknek nézetei valamelyest eltérőek voltak.
- Ne légy nevetséges, Tatjana! Befelé! - Már hallottam is a hangját. Tényleg úgy csapott le az egyszerű halandó emberre, mint valami kígyó, amit megzavartak nyugalmában. Annyi különbséggel, hogy a kígyó azért támad, mert megijesztették... az anyám azért, mert neki egyszerűen csak jólesik.
- Ne hozz szégyenbe a családunk előtt! - tette még hozzá ezt is, mire szembefordultam vele. Régóta érett bennem az a bizonyos kirobbanás, amelyben szembesítem őt saját hibáival, de pontosan tudtam, hogy feleslegesen tenném. Túl büszke, túl karizmatikus... túl önző. Mindaz, ami én nem vagyok. Olyan vagyok, mint egy kis cinege, ami beszorult a kalitkába, és ő ahelyett, hogy kiengedne, még eltöri a két szárnyamat is, hogy véletlenül se tudjak elrepülni. Miért nem látja, hogy ez nem jó, hogy megfojt? Szinte vérzem a marcangolásától, egyszerű szavak ölik bennem azt a maradék kis hitet és reményt, amelyet abba fektettem, hogy egyszer talán még lehet minden szép és jó. Gyűlölöm. Egyszerűen csak gyűlölöm. A tulajdon anyámat. De nem, ő nem is az anyám. Csak egy szörnyeteg, akinek sosem kellett volna gyermeket szülnie...
***
"Kedves Naplóm,
ismét a kastélyban. Azt kívánom, bár soha ne kellene hazamennem az idei karácsony után. Valószínűleg sosem felejtem el anyám vérben forgó szemeit, apám közömbösségét, s a nagyszüleim lenéző pillantását, ahogyan engem méregettek. A szeretet ünnepeként fémjelzett esemény egyáltalán nem erről szólt már több éve. Ráadásul apa balesete, amelyért ismét én lettem felelősségre vonva..."- Tatjana - hallottam meg egy hangot, amely félbeszakított a körmölésben, és meglepődve kaptam fel tágra nyílt szemeimet. A tollamat rögtön a naplóba rejtettem, majd összecsuktam, és halványan elmosolyodtam, mikor Theodore leült mellém a lépcsőre. Ez volt a kedvenc helyem, ritkán jártak erre más diákok, tanulás szempontjából mindig is tökéletes volt, és akkor is, mikor némi magányra volt szükségem. A hálókörlet ezen a problémán egyáltalán nem segít. Theo viszont tudta, hogy hol talál. Ő rájött a piti kis titkaimra, még ha ez momentán kimerül egy ilyen lépcsőfordulós titokban is. Tudott rólam mindent... évek óta ismerem, talán elsős korunkban akadtunk össze először, szintúgy egy lépcsőfordulóban, nem túl szép körülmények között. Azóta viszont elválaszthatatlan barátok vagyunk, vagyis... ezt még át kell rágnom magamban.
- Nem láttalak... ööö... régóta - fűzte tovább a szót, miután én még mindig nem szólaltam meg, csak azzal az idióta mosolyommal fürkésztem az arcát. Tényleg régen volt. Talán a karácsonyi szünet előtt... valamelyik órán.
- Nem voltam túl lelkes, mikor haza kellett mennem - ismertem be, majd felsóhajtottam, és hátradőltem.
- És nem szeretek búcsúzkodni - vontam egyet a vállamon. Nem is értettem, miért keresi az én társaságomat. Igazi Griffendéles palánta, ők pedig általában mással foglalják le magukat, nem "unalmas" Hollóhátasokkal. Főleg velem, aki inkább mélyed el egy könyv rejtelmeiben, mintsem Kviddics meccsre jár. Egyáltalán nem ugrálok örömömben, ha látom, hogy az egyik labda itt, a másik meg ott... nem vagyunk egyformák.
- Sejtem. Ne törődj velük, nemsokára vége - kacsintott rám, én pedig némileg lazábban szedtem a levegőt. Mellette könnyebb lazának lenni, hiszen ő maga is ezt az érzést ontja magából.
- Nem jössz megnézni az edzést? Ahogy ismét belenéztem a szemébe, a lelkessége szinte rám is átragadt. Már majdnem felnőttek vagyunk, egymás szeme előtt váltunk felnőtté a kis tökmagokból. És neki eleve nem lehet ellent mondani... legalábbis nem egyszerű.
- Jól van, jól van! Menjünk! - adtam meg végül magam azoknak a kiskutya szemeknek. Egyelőre nem tudtam mást kitalálni, és még ez is jobb annál, minthogy az agyam olyasmin kattogjon, amire nem lenne szabad gondolnom. Elvégre azt hiszem, van igazság anyám szavaiban... én okoztam az apám szörnyű balesetét... és nem tudom, hogy túl fogja-e élni...
Foglalózz, és vár a játék!^^ Ha nem találsz gyorsan játékostársat, ajánlom magamat, csak szólnod kell, de ezt mondanom sem kell 
