2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Talán egy kicsit nyers voltam az elején, amely a meglepetésnek szólt. Majdnem másfél évig voltam távol, utazgattam, még Rainával is csupán baglyok útján tartottuk a kapcsolatot. Egyébként sem voltam egy imádnivaló leányzó, de azzal, hogy így elszoktam a szocializációtól, nem véletlen, hogy most így kezelem a kissé hirtelen közlekedő srácot. Az eszembe sem jut, hogy a házainkból támadó ellentét miatt legyek vele pokróc. Egyszerűen ilyen vagyok, nem volt még senki, aki úgy igazán hatni tudott volna rám. Talán úgy véli, hogy azért, mert összeütköztünk, és morcosan nézünk egymásra, majd megválthatja velem a világot? Érdekes lenne. - Helyes. Nem is vártam volna, hogy Londonig repíts. Az túlzás lenne, de... nem várom el még ezt sem. Te tudod. – Vonom meg a vállamat, csak a hirtelen feltámadó nyafka hercegnő mondatja velem, hogy hívjon meg. Van nekem pénzem elég. A csinos pofi ellenben kedvemre való, el tudnék vele szórakozni, bár amilyen savanyú fintorokat vág, lassan ennek annyi, nem ő lesz az udvartartás következő tagja. Valahol sajnálom a dolgot, bár belsőleg nem ismerem, őszintén szólva az nem is nagyon érdekel, én sem hiszem, hogy rám valaki kiváncsi lenne, ami nem az érzéki fehérnemű alatt rejtőző gömbölyded formákra vonatkozik. Oldalt döntve a fejemet, karcsú csípőmre csúsztatom az egyik kezemet, hogy érdeklődve figyeljem, képesek leszünk túllépni a zajos megismerkedésen, vagy valóban faképnél hagy. Nyújtom a kezemet, a hölgynek kell először. Pillanatnyi habozást érzek, így bátorító jelleggel mosolyodom el, sötét szemeimet elmerítve a világos íriszekben. Végigfuttatom tekintetemet a szálkás alkaton, s közben észre sem veszem, hogy miközben egymáshoz érünk, finom mozdulattal simítok hüvelykujjammal a kézfején, hogy aztán elengedjük egymást. - Griffendél? Akkor most utálni is fogjuk egymást? – Harapok az ajkamba hamiskás mosollyal, hogy végül mégis megkapjam a zöld utat, megyünk valahova. Bólintok, és sarkon fordulva már ott sem vagyok, csokibarna tincseim csak úgy lobognak mögötte, a rövid szoknya bizony ingerlő hátsó sejtet. Harisnyában vagyok, a kabát és a sál bőven elég lesz a kis sétához, végülis ez már a tavasz kezdete. Pár percen belül valóban ott vagyok, és a háta mögül sandítok ki. - Szintén éhesek vagyunk?
♫ A thousand years ♫ ♥ Ruha ♥ Szöveg, idézet stb.
..,
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Selma and Harvey 2015-03-09, 06:36
Selma and Harvey
Őszinte típus vagyok, elmondhatnám neki, hogy milyen paraszt módon szólt hozzám és ez nekem mennyire nem tetszett, de mégsem teszem, mert… úgy érzem részben jogos a haragja. És különben sem azért jöttem, hogy nőkkel vitázzak. Tulajdonképpen csak a kajám érdekelt, de már így is túlságosan sokat foglalkoztam a mardekáros lánnyal, lehet, hogy nem is maradt már reggeli. Akkor viszont gáz van… magamnak is nézhetek kaját a városban. -Roxmorts. Egyértelmű –hát, ha jellemeznem kéne magamat, akkor szerintem legalább úgy nézek a beszélgetőpartneremre, mintha legalább egy repülő csészealjat látta volna. Bunkó volt velem. Vigyem le sütizni. Vigyem el Londonba? Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Egyrészt mert nem tudunk olyan könnyen eljutni oda. Nem tudok hoppanálni, mert nincs jogsim hozzá, zsupsz-kulcsom megint nincs, ahogy hop-porom sem. De ha lenne, akkor sem biztos, hogy el tudnám végezni ezeket a varázslatokat a Roxfort közelében, mert itt minden le van védve varázslattal, még a wc-csészék is. Szóval maradt a repülés, de ahhoz sincs semmilyen eszközöm, sem állatom. De ha lenne sem használnám, mert ezért nem éri meg. A mardekáros majd elviteti magát anyuci-apucival Londonba, ha annyira ragaszkodik hozzá. Már így is túlságosan, szinte gyanúsan kedves voltam hozzá. Nem mindenki tűrné el ekkora nyugodtsággal azt, hogy így… kihasználják. Illetve nem mindenki hagyná. A kezére nézek le, mikor azt felém nyújtja. A neve ismerős, régebben nagyon sok pletykát hallottam róla, de fogalmam sem volt kiről van szó. Azonban még ennek ellenére sem tudom mire veri magát ennyire. Az még semmit sem jelent, ha valaki aranyvérű családból származik. Én személy szerint sokkal többre értékelem a saját, elért sikereket, mint a családi hátteret.
-Harvey Stonebury. Kilencedikes. Griffendél –mutatkozok be olyan stílusba, mint ahogy ő tette, majd kezet rázok vele. Lehet, hogy nincs akkora nevem, mint neki, de attól még biztosan állom a tekintetét. Elégszer mutattam behódoló magatartást az utóbbi 1-2 percben ahhoz, hogy beleunjak. Azért csicskának ne nézzen, mert még most is lazán meggondolom magam és itt hagyom… keressen mást seggnyalónak. Talán akad rajtam kívül még olyan idióta, aki hajlandó vele sütizni. Mert különben az a fő „probléma” Selmával, hogy túl szép és még én is képtelen vagyok ettől elvonatkoztatni. -Nekem oké –bólintok. –Megvárlak –én már tulajdonképpen kész vagyok, fel vagyok öltözve rendesen, bár a talár nem a legvastagabb, de most kivételesen megteszi. Alatta úgy is van két pulóver, nem fogok megfagyni. Ha mégis, akkor így jártam. Amint Selma lelép, az asztalok felé fordulok, hogy megnézzem maradt-e még kaja. Igazán nagyra értékelném, ha nem kéne még plusz fél órát várnom arra, hogy valamit ehessek, mert ettől a sok illattól már úgy érzem magam, mint Pavlov kutyája. De nem, nincs akkora szerencsém… semmi sem maradt.
Egészen meglep, hogy nem kezd el veszekedni velem a megszólalásom alapján. De kellemesen. Nem várom, hogy papucsként nyelje le azt, amit mondtam, hiszen jogos volt a felszisszenésem, viszont inkább burkolózzon némaságba, minthogy tiszteletlen legyen. A haragom gyorsan elszáll, főleg mert még kárpótlásról is szó esik. Kissé mereszti a szemét, ezen akarlanul is elmosolyodom, ha már ilyen kérdést kapok, akkor igenis nagyra teszem a lécet. Ez vagyok én. A valóban elkényeztetett, ám már lassan magára találó fiatal nő, hiszen annak tartom magam, nem holmi fruskának. Pontosan itt az ideje, hogy ismét birtokba vegyem a Roxfortot, amelynek másfél évvel ezelőtt még királynője voltam. Várom a választ, feleslegesen nem akarom magamat stresszelni, a kapcoslatépítés sokkal fontosabb a jelenlegi fázisban. - Roxmorts? London? Na most melyik? – Vonom meg a vállamat, és bólintok. Ez az előnye annak, hogy távozásom alatt már egyetemista is lettem. Nem tudom, hogy az illető vajon milyen szinten áll, elég magabiztosan mondja, hogy egyszerűen elmenjünk. Nem akadékoskodok, ahogy nézem alig páran vannak akik ténylegesen a helyemen kezelnének, akkor nem fogok itt erősködni, hogy máris imádjanak. Megkérem majd Rainát, hogy kicsit ápolja a kultuszomat, ne nekem kelljen bizonygatni, hogy ki vagyok. - Selma Crowfield. Nyolcadikos, mardekár. – Nyújtok kezet felszegett állal, mérhetetlenül büszke vagyok a nevemre, és a hátteremre. Úgy tartom, ezek határoznak meg mindenkit, és meg fogok tenni érte minél többet, hogy előbbit öregbítsem. Nem vagyok egy szent, az biztos, a mai napon még túl korainak érzem, hogy elkezdjem azt, hogy mások lelkébe taposok bele. Kicsomagolok, ez még egy teszt időszak. Arra jó, hogy meghivassam magamat. – Hadd vegyem fel a kabátomat. Itt... mondjuk tíz perc múlva? – Mélyesztem bele szemeimet az övébe, hogy várjam a válaszát. Az ő érdekében remélem, hogy innen már nem táncol vissza, mérhetetlenül kívános lettem arra a sütire.
♫ A thousand years ♫ ♥ Ruha ♥ Szöveg, idézet stb.
..,
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Selma and Harvey 2015-03-01, 19:23
Selma and Harvey
Nem igazán szoktam hozzá, hogy letaplózzanak azok, akiket fellökök. Jogos a felháborodás… részben. Mert azért nem hiszem, hogy ennyire ki kéne ezen akadni. Illetve közölhette volna kicsit visszafogottabban is a véleményét, de mindegy. Mivel tudom, hogy én is legalább annyira hibás vagyok, mint amennyire ő, inkább úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a sértéseit. Hiszen az mégiscsak jobb annál, minthogy visszaszóljak neki valami durvábbat, vagy esetleg szótlanul itt hagynám. Bár lehet az utolsó megoldás nem is lenne akkora nagy hülyeség… sőt, jobban belegondolva az lenne a legjobb, bár akkor már mindegy, mikor rákérdezek arra, hogy mit szeretne „kárpótlásként”. Majdnem lemegyek hídba, amikor meghallom, hogy mivel tudnám kiengesztelni. Nagy szemekkel nézek rá egy darabig és a tekintetemmel csak ugyan, de azt kérdezem, hogy „ezt most mégis hogyan gondoltad?” Az oké, hogy sütit akar, de… most komolyan fussak le neki a városba egy sütiért csak azért mert nekimentem? Ó, nem, ez az, amit biztos nem tennék meg, akármilyen szép is. Különben is, nekem az jött le a viselkedéséből, hogy kb. nullának tar, egoista. Lehet, hogy korai ítélkezés, de ha neki nincsenek bunkó hajlamai, akkor nem tudom minek nevezzem a hozzáállását.
-A városból? Nem lenne egyszerűbb ha te is velem jönnél és akkor vennék neked egyet? –hát ezt egyelőre közel sem randi meghívásnak szántam. Inkább csak arra lennék kíváncsi, hogy amúgy ilyen paraszt vagy csak ideges ami miatt fellöktem, de amúgy jól el tudnék vele beszélgetni. Bár én nagyobb valószínűséget látok az elsőre. Még esküszöm, hogy életemben nem hallottam a csajról. Az arca ismerős, de nem tudok róla semmit. Vagyis csak azt, hogy mardekáros, ami mondjuk már bőven elég indokot ad arra, hogy elkezdjek félni. Az ő házuk nem arról híres mennyit segítenek másoknak és milyen kedvesek… -Csak azért, mert még a nevedet sem tudom, hogy egyáltalán kinek hozzak –nem mosolygok, leginkább fapofával méregetem a lány vonásait, hátha felfedezek mögöttük egy kis késztetést a normális hozzáállásra.
Hát persze, hogy pont akkor spriccel szét mindenki a folyosóról, amikor nem kéne, hogy egyedül legyek. Többségében az udvartartással mutatkozom, azokkal, akikben volt annyira kurázsi, hogy ha mást nem, talpnyalóként csatlakozzon hozzám. A siker íze, ahogyan mondani szokták. Valaki csak azért van a társaságomban, hogy hozzám hasonlóan jó csajnak gondolják. Fiúkat nem is nagyon engedek közel, mert minek is? Testőrnek? Esetleg. Ha valakit akarok, megszerzem, akkor meg minek lebzseljem a körömben a nap többi részében? Raina is sehol... És amikor az a bizonyos agyatlan srác csak úgy belémjön, nincsen, aki bemosson neki, vagy éppen engem segítsen fel. Csokibarna szemeim enyhén szólva is villámokat szúrnak, és kizárásos alapon neki nyújtom a kezemet, hogy felhúzzon, de amint talpon vagyok, rántanám el az ujjaimat, ám a mondatom közepette ezt sikeresen elfelejtem, ahogyan találkozik a tekintetünk, és csupán letahózom, máris kárpótlásért zsarolva őt. Csakis griffendéles lehet ezzel a mentalitással. Miután nem egyenruhát visel, ez most nem derül ki. Kissé nehézkesen veszem a levegőt, minimum leszakadt a lengőbordám, a kisoroszlánban van erő, bár engem bárki fellökött volna, aki egy kis lendületet vesz. Aki lóversenyekre, és krikketmérkőzekre jár nézőnek, abban miért is lenne sportos szellem? Minden amit a mozgással kapcsolatban kell kiélnem, azt az italospohár emelgetésével, na meg az ágyban bőven ki tudom élni. Végül mégiscsak visszaveszem az ujjaimat a tenyeréből, ellenben nem távolodom messzire, csak a vállamra tapasztom a másik kezem, hogy megnézzem, működik e még a karom. Egy pillanatra lehajolok előtte, hogy a táskámért nyúljak, kicsattinva mérem fel, nem szórodott szét a tartalma. Első ránézésre minden megvan. Ekkor veszem észre, hogy még mindig ott van, és akár be is hajthatok rajta valamit. Megnedvesítem az ajkamat, ahogyan hullámos-sötét tincseim végével kezdek játszani. – Egy csokismandulás sütivel. De nem ám itt a nagyteremben... Hozz nekem, de máshonnan. – Adom ki az utasítást. Ha olyan komoly griffendéles, oldja meg, bármi áron. Különben nincsen apelláta. Várakozóan döntöm oldalra a fejemet, na most mi lesz szélvész?
♫ A thousand years ♫ ♥ Ruha ♥ Szöveg, idézet stb.
..,
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Selma and Harvey 2015-02-23, 06:22
Selma and Harvey
Volt már olyan érzésed, hogy mindegy mit csinálsz, ez a nap már úgy is egy katasztrófa? Mert én valahogy így érzem magam. Még neki sem mentem senkinek, de már lefelé száguldva is sejtem, hogy nem csak a késés lesz majd az, ami miatt aggódnom kell. Mint mikor percekre előre megérzed, hogy valami… sokkal nagyobb gebasz vár rád. Bár nem igazán hiszek ebben a hatodik érzékes dologban, mert szerintem baromság. Aki legalább egy perc erejéig felnyitotta a biosz könyvet, vagy nem fogta be a fülét egész életében az pontosan tudja, hogy az agy milyen bonyolult. Egyáltalán nem kizárt, hogy időközönként megpróbáljon „jóslatokat” adni, miközben a jövőn gondolkozunk. Nincs itt semmi különleges képesség, szimplán vannak olyanok, akik könnyebben megéreznek dolgokat, de ez is tulajdonképpen csak a véletlenek műve. És én egészen véletlen már akkor is szarul érzem magam, amikor száguldok lefelé, hát még amikor nekicsattanok annak a lánynak. Nem szokásom másokat fellökni mint egy faltörő kos, szörnyen ég is a pofám miatta. Főleg akkor, mikor hiába nyúlok az „áldozat” után, sikerül seggre ülnie. Nem, egyáltalán nem ez volt a célom a sietéssel. Nem tudom ki az a barom aki szívesen megy neki akárkinek, de főleg mardekáros lányoknak
. Mert igen, sajnos ezt is észrevettem, úgyhogy már előre készülök a hideg zuhanyra. Persze nem mindegyik mardis seggfej, de általánosságban azok, úgyhogy szerintem jogosan parázok tőle, hogy mi lesz a reakciója. Egy ilyen szép lánynál nem ezzel a fellökéssel kellett volna bemutatkoznom… próbálkozok is magyarázkodni, de fölösleges, mert… már azzal elszivattyúzza a jókedvem, hogy letahóz. Egy kis ideig a szavakat is belém fojtja, de végül fojtatom a szövegelést, egész addig amíg félbe nem szakít. A mondatára ráncolom a homlokom és a tarkómat vakarom. Ő most tulajdonképpen mit hisz magáról? Hogy ő az Atyaúristen? -Mivel tudnálak kárpótolni? –csak azért nem teszem fel az előbbi kérdéseket, mert úgy érzem én is hibás vagyok. Megértem, ha egy fellökés után nincs jó kedve. Mondjuk attól még lehetne egy kicsit kedvesebb, de hát vannak ilyenek… ilyen bunkó típusúak. Talán ha én nem leszek vele annyira az, mint ő velem, akkor stílust vált. Ha meg nem, akkor faképnél hagyom, ilyen egyszerű. Amúgy sem azért jöttem, hogy egy mardekárossal veszekedjek, hanem, hogy egyek.
Meg kell találnom Rainát. A hálókörletében nincsen. Talán máris külön szobát kapott? Lehet, hogy nekem is be kéne újítani egyet, hiszen ami jár az jár. Pontosan egy évig voltam távol, valentin nap előtt mentem, és így is érkeztem. Cseppet sem érdekelt, hogy esetleg addig kiesek a napi pletykákból, vagy az aranyvérű úri társaság napi szintű szappanoperáiból. Pontosan tudom, hogy körülöttem folyt minden. Én voltam a méhkirálynő, biztosan már is tört már ilyen posztra, így biztosan kell majd kapaszkodnom egy kicsit, hogy visszaszerezzem a koronát, de amennyire felmértem előtte a terepet, senki rám veszélyes nem kerülhetett szóba. Alsós mardekárosokkal vitetettem fel a közös hálókörletben a csomagomat, még ha hozzám méltatlan is, hogy így osztozzak másokkal a szobámon, egyenlőre nincsen más választás. Ami a külsőmet illeti, ezúttal egy sötétszürkés koktélruhát viselek, mert itt a kastélyban nem kell félnem a hidegtől, másrészt pontosan csodálja meg az alakomat, ez is szoktam meg. Rápillantok a karómrámra, még csak dél lesz, messze még az este, addig talán Raina is vezet a mostani dolgokban, kivel érdemes kavarni, mikor van helye a zsarolásnak, és efféle izgalmas dolgok, amik bevallom már nagyon régen hiányoztak. Miután segítőim készen vannak, visszaindulok a folyosókra, hogy felvegyem a kapcsolatot a régi ismerősökkel. Hallom is a hátam mögött, hogy „tudtad, hogy Selma Crowfield visszajött?”, és efféle sutyorgások. Arról eszmecserélnek, merre járhattam, kikkel találkozhattam az utamon. Mintha nekik volna lehetőségük ilyen világkörüli nyaralásra. Tanulnom sem kellett, a magántanárokkal megbeszéltük a Kiváló osztályzatot, ők meg elmehetnek a franciaországi Disneylandba. Csodás szimbiózis. Unott arrcal pillantok fel, látom, hogy valaki szélvészként száguld felé. Természetesen nem térek ki az útjából, fiú lévén neki a kötelessége, hogy kontrollálja magát. El is fordítom a tekintetemet, és ráfogva divatos válltáskámra éppen nyúlnék bele, hogy kihúzzam a szájfényt, amikor az a valaki teljes erővel csattan felém. Hiába nyújtja a kezét, már nincsen annyi reflexem, hogy elkapjam, így teátrális mozdulattal dobok egy hátast, és a fenekemre ülök. Most már az is fáj, meg a vállam, ahol eltalált. Még szerencse, hogy mozdulatom miatt félig fordultam csak a szembeérkezővel, mellkastájékon is eltalálhatott volna, így csak sajog mindenem. Szikrázó szemekkel nyújtom a kezemet, ahogyan felsegít, ez a minimum. Lejebb húzom a ruhát, mert más esetben akár kevésbé lennék prűd, nézzenek meg valamilyen szinten, de most, teljesen kiterülve, megalázó pózban, na nem... - Még kérdezed te tahó... nem tudsz vigyázni? – Amint talpon vagyok, meg sem várom, hogy elrántsa a kezét, én már undorodva húzom el. Nem hiszem, hogy mardekáros lenne, de legalább a nekem kijáró tisztelettel kezel, már ez is valami. Leporolgatom magam, miközben a mentegetőzést hallgatom. – Bla-bla, ez bizony nem érdekel. Ami igen: mivel fogsz kárpótolni? – Kérdezem sötét pillantásomat érdeklődve az övébe fúrva.
♫ A thousand years ♫ ♥ Ruha ♥ Szöveg, idézet stb.
..,
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Selma and Harvey 2015-02-14, 15:25
Selma and Harvey
Szokásomhoz méltóan megint sikerült a kelleténél később ébrednem. Arra kelek, hogy lezuhantam az ágyamról és bevertem a fejemet a földbe. Durván egy percig filózom rajta –homlokdörzsölgetés közben-, hogy mégis miért van már megint ekkora csend az emeleten és mégis hova tűntek a szobatársaim, mire rájövök, hogy késésben vagyok. Valószínűleg már lementek reggelizni és még ott vannak a nagyteremben. Vagy már meg is reggeliztek, csak még senkinek sem sikerült felérnie a toronyba. Az viszont gáz, mert akkor megint utólag kell kaját kuncsorognom, vagy mehetek le Roxmortsba. Mondjuk most még annyiban szerencsém van, hogy hétvége van, nincs tanítás, így nem kések el egyetlenegy óráról sem. Gyorsan felpattanok a földről, Flash üzemmódba kapcsolok és durván két perc alatt felrángatom magamra a roxforti egyenruhát, kicsit megigazítom az elfeküdt hajamat, aztán kettesével szedve a lépcsőfokokat szinte sprintelek le a nagyterembe. Útközben összetalálkozok pár dolgozóval, akik szerencsére szintén pont ugyanoda tartanak mint én. Ezek szerint talán nem késtem még el… annyira. Ennek ellenére a palást csak úgy lobog mögöttem a sebességtől, esküszöm ebben a helyzetben előbb érzem magam supermannek mint roxfortos diáknak. Már csak kéne valami faszántos plusz képesség is, mondjuk olyasmi, amivel tudok repülni anélkül, hogy más megröptetne. Nem mintha az animágia olyan rossz lenne, csak az nem veleszületett adottság. Azért nagyon sokat kellett küzdenem.
Amint befordulok a nagyterem bejáratán, valamivel lassabb tempóra váltok, megnyugvással konstatálom, hogy még mindig nem ért véget a reggelizés, ráadásul pont most jönnek a baglyok. Ennek ellenére próbálok sietni a legközelebbi üres hely felé, hogy minél hamarabb el tudjam kezdeni a kajálást és ne én legyek az utolsó, aki elhagyja ezt a helyiséget. Út közben azonban az egyik közelben lévő ismerősöm rám köszön és pont ez az, ami elvonja a figyelmemet pár másodperc erejéig. Mire ki tudnék nyögni egy normális sziát, addigra már érzem is, hogy nekicsapódok valakinek. Azonnal odakapom a fejemet és már nyúlok is a lány kezeiért, hogy ne boruljon fel miattam. Néhány pillanat erejéig még én is megingok, de végül sikerül megtalálnom az egyensúlyom és megtartom az „áldozatomat” is. –Uhh, bocs! Jól vagy? Nem fáj semmid? –nézek rajta végig csak úgy futtában, hogy nincs-e valami baja, esetleg nem dőlt-e rá valami, ami a kezében volt. Viszont a legelső amit kiszúrok az az, hogy… igencsak jól néz ki. Elég nagy kár, hogy egy ilyen lánynál ezzel a csattanással mutatkozok be. –Szörnyen sajnálom. Nem tudom mi van velem ma reggel, de tíz perce keltem és már másodszor verem oda magam valaminek. Úgy értem valakinek és valaminek –kínomban még a kezét is elfelejtem elengedni, és amikor erre rájövök, úgy kapom el tőle a sajátomat, mintha forró tűz égetett volna meg.
