2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Cuki? Még senki sem mondta ezt a nevemre, aranyos vagy, köszi – vigyorog Levander pofijába Adam, pedig épp az előbb sütötte ezt el fordítva. Nos, tényleg nem mondták még a nevére, és jobban is belegondolhatna, de a beszélgetés fő csapásiránya főleg az aurorra korlátozódik, ami nem csoda, hiszen ez mindenki izgalmas, aki még nem élte át. Adam is sokat fantáziált már róla, hogy milyen lehet ennyi izgalomban élni – hiszen ő állandó üldözésre, párbajokra és menekülésre gondol az Auror szakmát illetően kizárólag -, és ha már itt van egy igazi rendfenntartó, rá kell figyelni. A jó kis ital pedig nem mellékesen még jobban ellazítja őt, már-már családiasnak érzi a hangulatot. Jól esik neki, hogy Emilia emlékszik rá, hiszen ez nem mindig van így, sokan nem ismerik, és ha találkoznak is, igyekeznek nem megismerni, pedig Adam kedves fickó. Ilyen szempontból nem magas az önbizalma, másból meg egy kicsit túlteng, de ez talán így van rendjén. Gyorsan kiderül, hogy az auror azért menekült el, hogy ne öljön meg valamit, ami Adamnek kissé fura, de aztán úgy van vele, hogy a másik biztos nem érdemelte meg a halált. Vagy valamit nagyon félreérthetett, nos, ez is előfordul vele. O’Neal auror megropogatja a nyakát, amire Levander megijed és kéri a másikat, hogy ne csinálja még egyszer. Adam csak elmosolyodik, hogy milyen kis szeszélyes hölggyel hozta össze a sors. - Ti tényleg okosak vagytok, ö… - rövid gondolkodás után rávágja a lány nevét - Hayley! Talán te is aurornak készülsz? – érdeklődik a Hollóhátas lány jövőre iránt. - Én nem tudtam volna ilyen logikusan levezetni… ilyesmit - vonja meg a vállát kissé zavartabban, mint hitte, de azért mosolyog a lányra, majd körbenéz mindenkin. Szép kis csapat, már csak egy Mardekáros hiányzik. Ja, mégsem. A Hollóhátasok köztudottan okosak, és sokat tanulnak, Adam szerint emiatt széles skálájú a tudásuk, de lehet, hogy nem olyan mély, mint másoknál egyes dolgokban. Ezt még sosem tudta bizonyítani, persze az ellenkezőjét sem, de egyelőre így gondolja, majd biztos akad valaki, aki elmagyarázza neki, ha nem így lenne. Levander kérdése a férfi felé felkeltette Adam kíváncsiságát. Ez nem jutott volna eszébe neki, de végül is annyira nem is rossz ez a kérdés. Választ ugyan szintén nem tudott rá, nem is igazán foglalkozott sosem a sorskérdéssel. Minden előre meg lenne írva? Az fura lenne, de végül is mindegy, mivel úgysem ismerjük a jövőt behatóan, hogy megtudjuk, hol leszünk tíz év múlva.
Hayley-Hose Stonebury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2015-01-03, 12:02
[You must be registered and logged in to see this image.]Az Ems szavai kiváltotta mosolyomat a vajsörös korsó mögé rejtem, mielőtt még félreértené a jó kedvem okát. Sosem izgatott túlságosan, hogy a származásunk eltérőbb már nem is lehetne, de komolyan, noha gyerekkoromban anyáméknak még sikerült a fejembe verni, hogy számomra a legmegfelelőbb barátok aranyvérű családok sarjai lennének, de hamar rájöttem, hogy én nem tudok úgy különbséget tenni ember és ember, varázsló és varázsló között, mint ahogy ők teszik, úgyhogy meglehetősen gyorsan megtanultam, hogy nem érdemes az ő mércéjük szerint kialakítani a baráti társaságomat. Vagyis annak egy mugli származású boszorkány is ugyanannyira értékes tagja, mint valaki, aki boszorkányok és varázslók hosszú generációjának terméke, épp csak nekem sosem jutna eszembe megkérdezni, hogy valaki nem akart-e hasraesni hoppanálás közben. Szerintem belehalnék, ha átlagos, mugli módon kellene például haza utaznom, vagy bárhova is mennem, és mit ne mondjak, a hoppanálás azért jelentősen kényelmesebb módja a közlekedésnek, mint a seprűn való utazás, vagy a Hopp-hálózat igénybevétele. Amint lehet, letettem a hoppanálási vizsgát hetedévben, és ha valahova nem lehet hoppanálni, akkor kétszer is meggondolom, hogy elinduljak-e… - Szerintem Mr. O’Neal nem most hoppanált életében először – mondom azért amint sikerült szolidabbá varázsolnom a mosolyomat, ha más tette volna fel ezt a kérdést talán egy jó pár fokkal szárazabb lenne a megnyilvánulásom, de természetesen Emilia nem abba a csoportba esik, mint ahova a legtöbb embert besorolom. De hát ez a lényege a barátságnak. Nem kell mindenkivel türelmesnek lennem, épp elég, ha azokkal az vagyok, akiket még kedvelek is. És hát mit is mondhatnék… ez az átka annak, ha az ember lánya olyan asztalhoz ül le, ahol már mások is helyet foglalhatnak. Mert hát nem ismerjük egymást valami jól, vagyis nem állíthatjuk bizonyossággal, hogy kedveljük-e egymást, vagy nem, de én hajlamos vagyok arra, hogy a kelleténél hamaribb ítéletet hozzak másokról. És Lavender kérdéseitől jó, hogy nem áll fel minden egyes pihe a nyakamon, vagy a hajszálaim a fejemen nem meredeznek az ég felé. Az efféle kérdések, mint hogy jelentősége annak, hogy miért pont ide, vagy oda lép be valaki, miután le akarták robbantani a fejét majdnem olyan, mint megbízni a teafűből való jóslásban… humbug. - Hogy őszinte legyek, ha egy pohár whiskyre lenne szükségem, nem sokat hezitálnék, hanem nemes egyszerűséggel a legközelebbi helyre rontanék be, és nem azért, mert valami mágikus jelentőség vezérelte a lépteimet… ami pedig a manót illeti, a helyében én is valami hasonlóan zsúfolt helyre vittem volna az ellenfelemet, elvégre ahogy a példa is mutatja, Mr. O’Nealt sikeresen eltérítették eredeti terveitől… ha jól sejtem – hiszen ez a falu tele van varázslókkal, egy a semmiből felbukkanó, véres auror mindenképpen felkeltei az emberek figyelmét, ahogy az jelen esetben is történt, de mi akadályozta volna meg az aurort, hogy visszahoppanáljon eredeti célpontjához akkor, ha a skót felföld random hegycsúcsán ér földet? Maximum az, ha egy szakadékba zuhan, míg itt egy rakat kíváncsi kacsát kapott a nyakába.
A hozzászólást Hayley-Rose Stonebury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-20, 22:56-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-27, 13:09
Mágikus típusú találkozások
*Úgy tűnik valamit félreértettem az aurorom elbeszéléséből, de mentségemre legyen mondva, kissé zavaros volt ahogy előadta. Persze ezen nem lepődöm meg, ha velem történne ilyesmi valószínűleg holtan hevernék egy kapualjban, szóval nem vetem a szemére. Így viszont kicsit más a helyzet, átértékelem a hallottakat és csak még jobban felcsillannak a szemeim.* -Óóó! Á, így még izgalmasabb. *Levakarhatatlan vagyok ha valami izgalmas dologra bukkanok, a lelkesedésem mit sem csappan. Tudni akarom kivel ülök szemben, tudni akarom az egész történetet, azt is amit módszeresen kihagyott belőle. De haladjunk csak szép sorjában. A bemutatkozás hellyel-közzel megtörténik, most már minden archoz van nevem. Ez az Adam Stanton mókás egy fiú, azt mondta cuki nevem van, hát nem édes? Te jóóóéééég! melyik fiú használja még a Roxfrotban a „cuki” szót?* -Dehogynem érdekel Stanton, az is cuki. *Ezen kívül minden figyelmem az auroromé, vagyis Mr. O`Neal-é. Amíg a többiek kérdésére válaszolgat én a vajsörömet kortyolgatom és csodálva nézem. Egyszer el is mosolyodik, hogy Adam szavaival éljek, irtó cuki a mosolya. Nem akarom, hogy tudatosuljon bennem ahogy finoman elkerülte a kérdésemet a megtámadott kilétéről. Kíváncsi vagyok, hogy egy auror kivel kerülhet összetűzésbe azok után, hogy Tudjukki eltűnt a színről. Mégis kire vadászik egy auror manapság? A halálfalók elbújtak, aki csak teheti meghúzza magát. Vagy esetleg megint feltűnt valaki aki Tudjukki babérjaira tör? Amíg újra meg nem fogalmazódik bennem a kérdés, Mr. O`Neal a nyakát masszírozgatja, biztosan a hoppanálás és a nem tökéletes landolás miatt van. Ropogtat, még ebben a nagy zsivajban is hallom és kiráz a hideg. Felkiáltok és látványosan megborzongok.* -Ááá, ezt ne csinálja még egyszer, mert kiugrok a bőrömből. Olyan mintha most rakná helyre a csontjait. *Nagy levegővel nyugtatom magam, végignézek a vegyes társaságon. Ha egy könyvben olvasnám, azt hinném valami készülődik a történet folyamában. Nem lehet véletlen, hogy épp itt, épp most és épp mi. De persze mindez nem egy könyvben zajlik hanem a való életben….bár az is igaz, hogy a varázsvilágban. szóval van remény egy kis izgalomra.* -Maga szerint véletlen, hogy ide hoppanálta a házimanó vagy van jelentősége Mr. O`Neal? Hogy pont a Három Seprűbe lépett be és nem a Szárnyas Vadkanba, hogy csak ennél az asztalnál volt szabad hely. *Kétség sem férhet hozzá, hogy rákattantam az ügyre, de szerintem a többi asztaltárs is. Nem sűrűn pottyan egy auror véresen egy asztalnyi diák közé.*
-Valóban nem…-tettem hozzá apró gyors fintorral arcomon, mielőtt még díszes asztaltársaságunk összeverődött volna. Kérdések erről, kérdések arról… de ez van, ha egy férfi ember gyermekek közé csöppen. Persze találhattam volna más asztaltársaságot is, de nem. Nekem ez maradt, hiszen csak a göndör fürtökkel megáldott leányzó mellett volt szabad hely, s én talán pofátlan módon telepedtem le mellé. Fejem lassanként kezdett kitisztulni, miközben egyre többen lettünk az asztal körül. -Félreértés ne essék Lavender Kisasszony… a hopponálás azért történt, hogy Én ne végezzek a manó gazdájával. –javítottam ki a lányt tőlem szokatlanul bőszavúan. Talán még mindig a megdöbbenés dolgozott bennem olyan hevesen, mi ezt a változást kihozta belőlem. Mikor rákérdeznek a nevemre, ráeszmélek, ez valahogy kimaradt a közlendőim közül. Pedig illenék megmondanom legalább a keresztnevem, hiszen valahogy csak kell szólítaniuk. Az Uram meg… túlságosan hivatalos ahhoz képest, ami a jelenlegi helyzetet illeti. -Christopher O’Neal.- mutatkoztam be végül, de a felemelkedéssel meg sem próbálkoztam, hiszen hiába a kezdődő tisztulás, még mindig kockázatosnak találtam még a felkelés gondolatát is. -Szerencsémre nem.- pillantottam az Adam nevű fiúra, majd tekintetem Emilia felé vándorolt. Kérdésére apró mosoly költözött arcomra, mi a tőlem megszokott módon, igen csak rövid életűnek bizonyult. -Pusztán csak majdnem…de az a „véletlen” művének tekintem. Elmémben kérdések ezrei cikáztak körbe-körbe. Lavender kérdését szánt szándékkal figyelmen kívül hagytam, hogy még is ki volt az, akivel harcoltam. Itt és most, emlegetni nem szabad, hiszen ahogy a mugli mondás is tartja, „az emlegetett szamár mindig megjelenik.” Finoman végigdörgöltem tarkómon, majd kiroppantottam nyakam. Próbáltam visszanyerni eredeti formám.
Lavender. Oké, megjegyzem, bár ennyi erővel a fickó is elmondhatná, hogy mégis kicsoda, mert ha esetleg megszólítanám, akkor mégsem kéne azt mondanom neki, hogy "hé, te!". Azonban erre nem igazán van lehetősége úgy tűnik, hiszen újabb emberke csatlakozik az asztalunkhoz, akit azért -ha mást nem, legalább látásból - ismerek is. Adam-nek segítettem egyszer bájitaltanból. - Szió - köszönök, majd amint ő is helyet foglal próbálok figyelni arra, amit Lavender mond. Szóval a férfi nevét még senki sem tudja? Ezek szerint nem régóta ülhetnek itt a lánnyal, tehát lényegében semmi érdekeset nem szakíthattunk félbe. Aztán persze ahogy meghallom Lav szavait arról, hogy a pasi auror ér nemrég hoppanált ide, csak kibököm az első gondolatot, ami eszembe jut, nem sokkal az után, hogy Hayley rákérdez a nevére - ami egy igazán jó ötlet tőle, mert ha ne teszi ezt meg, lehet, hogy továbbra is mutogatnunk kéne rá, ha nem tudjuk meg a nevét - és Adam is elmondja a véleményét. - És a hoppanálástól nem estél hasra? - nézek rá komolyan, mert hirtelen tényleg ez az, ami a legjobban érdekelni tud. Nem szoktam hoppanálni, igazából arra sem emlékszem, hogy valaha hoppanáltam volna. De erre nem is volt igazán lehetőségem egy muglicsaládban. Most komolyan, mit szóltak volna, ha hirtelen eltűnök, meg feltűnök? Valószínűleg a szívrohamot hoznám rájuk, de tényleg. Egyik szemöldökömet kissé felhúzva pillantok még egyszer a férfira miután feltettem a kérdésemet, majd megbújom az italomat és belekortyolok. Még meleg, de már nem forró, így simán ihatok végre belőle. A vajsör melegsége jó érzéssel tölt el, ahogy érzem a forróságot ami belőle árad. Kint szokásos téli időjárás van, így nem újdonság, ha azt mondom, hogy fáztam, de most legalább kezdek kiolvadni. Már épp ideje volt. Biztos nem mondok nagy meglepetést, de utálom a hideget meg a lucskos havat, amitől mindig beázik a cipőm. A télben egyedül a szünet és a karácsony az, ami jó, hiszen ez volt az árvaházban is mindig az év legjobb része. Karácsonykor együtt sütöttünk mézeskalácsot és díszítettük fel a fát, mindenki kapott ajándékot és arra a pár napra legalább elfelejthettük, hogy nincsenek szüleink, mert mi ott akkor egy nagy család voltunk. Mégsem hiányzik az az egész, mert sokkal jobb az, ami most van: varázsló vagyok és van egy imádni való családom. Remélem minden ajándékot megvettem nekik, amit akartam és semmit se felejtettem el... Az ciki lenne...
Adam Stanton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-17, 17:57
Adam izgalmasnak ítélete meg a helyzetet. A hógolyózás után egy ital mellett, egészen furcsa társaságban találta magát, igaz, ő maga választotta ki a különc csapatot. Csak az ő megfogalmazásában különc, hiszen normális emberek alkották látszólag, de mind más házból szinte, plusz a férfi kissé kilógott a sorból, bár Adamet ez egyáltalán nem zavarta egy fikarcnyira sem. - Levander? De cuki neved van! Jó, nektek is, nem mondom – neveti el magát kisebb zavarában. – Szia Emi! – int a lány felé finoman. - Én Adam vagyok, Adam Stanton, bár a vezetéknevem lehet, hogy senkit sem érdekel – körmosoly mindenkinek, és próbálja megjegyezni a neveket. Levander a göndör barna, Emiliát ugye egy kicsit ismeri, mert háztársak – meg egyszer kért tőle segítséget bájitaltan házi feladatban -, a szöszi lány Hayley, a férfi pedig… az auror. A nevére Hayley rákérdez, szóval az kiderül gyorsan Adam számára, ha megválaszolásra kerül. - Azta, az tök király! Látom nem sikerült a robbantás – iszik az italába, megemelve azt a férfi felé, majd körbehordozza a tekintetét a kis brancson. Két három korty, majd visszatér a Három Seprűbe gondolatilag is, addig a finom nedű ízlelésével volt elfoglalva. Hirtelen nem lett több mondanivalója, inkább a szemeit vándoroltatja az itala, a hölgyek és a fogadó népe között, mintha valami nagy dolog készülne. Pedig biztosan nem fog, itt soha sem történik szokatlan, kivéve az az eset néhány évvel ezelőtt, de az sem konkrétan ezen a helyen történt. Adam mégis arra gondol, hogy ez nem a véletlen műve, hogy ez a társaság pont itt találkozott. Csak még arra nem jött rá, hogy mi is lesz ebből… talán egy újabb nagy hógolyócsata! Na, annak Adam igazán örülne, de már az is öröm, hogy ilyen csinos lányokkal tud együtt üldögélni. Általában ez nem így van, vagy Bethan-nel szervezkednek valamit, vagy csak elvan magában mostanában. Mert annyi tanulnivaló van mostanában, hogy kevés ideje marad a társas életre, ami elég elszomorítja, hiszen Adam imád csacsogni bármiről, bárkivel. Újabb kortyot iszik a vajsöréből, nagyon kíváncsi most már, hogy mi lesz!
Hayley-Hose Stonebury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-14, 23:26
[You must be registered and logged in to see this image.]- Túlélik – legyintek nagylelkű mosollyal nézve Emiliára, én a magam részéről azt hiszem nem is egy emberre léptem rá, de ha egyszer nem hagynak nekem teret arra, hogy normálisan lépkedhessek… ahelyett, hogy jól nevelten utat engednének a hölgyeknek csak könyökök és lábak tengere van az ember előtt, hát uram bocsá’, ha akkor nekem muszáj utat törnöm magunknak. Ilyen az élet - Ah, igen. Helló – toldom meg ennyivel a bemutatkozásunkat a magam részéről, néha még kisebb sokként tud érni, hogy mióta kihagytam egy évet a továbbtanulásomból, be kell mutatkoznom egy csomó embernek, mert egyre kevesebbeket ismerek a suliban… ami elég lehangoló a maga módján, mert mennyivel egyszerűbb, amikor mindenki ismer mindenkit? No de annyi baj legyen. Emilia ezt is megoldotta helyettem. Emilia figyelmeztetésére inkább még csak fújogatni kezdem az italomat, és a tenyereimet melengetem a forró poháron, miközben újabb fiú vágódik le mellénk. Ez már csak egy ilyen kaotikus nap, nem szeretem az ilyeneket, de már elfogadtam a tényt. Próbálom befogadni a sok infót, ami az asztal körül érkezik, és Lavender szavait követően nézem meg magamnak alaposabban is az asztaltársaság sorból némileg kilógó tagját. Mármint nem mintha probléma lenne azzal, hogy korban is ránk ver, de azt már első pillantásra is meg tudtam állítani, hogy nem mostanában kódorgott a Roxfort környékén, és velünk ellentétben nem is oda fog visszatérni a nap végén - Igazán? Neve is van? – szegezem neki a kérdést a férfinak Lavender kiselőadását követően. Noha engem ez nem tölt ennyire látványos lelkesedéssel, de érdeklődéssel mindenképpen. Elvégre a hétköznapinál mindig jobb a szokatlan, meg egyébként is… bár sosem fontolgattam az aurori pályát, több dolog miatt is érdekesnek tartottam. A szüleim kisebb bosszúságára, elvégre ahogy sok tiszta vérű családnak, éppenséggel nekik is lenne mit a szőnyeg alá söpörni bőven. Bizonyára a plafonra másznának, ha tudnák, hogy aurorokkal fecserészek Roxmortsban. Persze végül úgysem fogok ilyesmiről beszámolni nekik. De magamban remekül mulatok azon, hogy elképzelem az arcukat…
A hozzászólást Hayley-Rose Stonebury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-20, 22:55-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-12, 07:12
Mágikus típusú találkozások
*Az első amit látni lehetett rajtam az elképedés amikor az átkokra kérdeztem rá és választ kaptam. Mondjuk nem is csodálom, hogy ki van szegény és véres volt az arca, nem biztos, hogy a Három Seprű karácsony előtti zsúfoltsága és a zsibongás az amire most szüksége van. Viszont legalább a meleg jót tesz neki, a férfiak pedig szeretik leöblíteni a fáradalmaikat. A társaságom már csak hab volt a tortán, gondoltam én naivan. * -Aztaaaa! Tényleg? Szerencse, hogy csak majdnem, nem mutatott volna jól szanaszét a hóban. *Néha kicsit idétlen fekete humorom van, de a barátaim már megszokták.* -És tulajdonképpen minek volt ott, és ki ellen harcolt? *Száz másik kérdésem is volt még amiket későbbre tartogattam. A mai napom sem indult unalmasan, Alaszka a macskám a fél ágyfüggönyt leszedte amikor egy bagoly ütközött az ablaknak, de azért ez a mostani találkozás mindent überel. Még csak véletlenül sem ábrándoztam el azon, hogy találkozom egy aurorral aki véresen lép be a Három Seprűbe, az utolsó pillanatban való hoppanálása után. Ezt biztosan elmesélem Gerardnak. Éreztem, hogy csalódott képet vágok amiért a további nyomozásnak lőttek, de az izgalmam cseppet sem enyhült és ez látszott is rajtam, rajongva néztem a férfire és alig vettem észre amikor ketten is leültek az asztalunkhoz. Eőször félszemmel pislantottam csak oda, annyira, hogy megnézzem az arcukat és konstatáljam, hogy ismerem őket. Na nem névről, csak látásból. * -Sziasztok...persze. *Egyeztem bele de nem mintha sokat számított volna, máris lehuppantak a szabad székekre. Tele voltak csomagokkal amikről az jutott eszembe, hogy megint az utolsó pillanatra hagytam az ajándék vásárlást, de félre tettem a bűntudatomat. Most sokkal fontosabb dolgom van. Visszafordultam volna az aurorom felé, de úgy tűnt még nem ért véget a társalgás.* -Emilia, Hayley...én Lavender vagyok, ő pedig.... *Kissé tanácstalanul nézek és mutatok az auroromra, hiszen mi még be sem mutatkoztunk egymásnak, kérdőn tekintek rá, de úgy tűnik még késlelteti a neve elárulását. Ebben a pillanatban egy fiú is lecsüccsen közénk, több üres szék nem is maradt, ezért az asztaltársaságunk száma már nem fog nőni. Én viszont úgy döntök megosztom a többiekkel is az élményemet.* -Hello! Ugye nem. Ő Emilia, ő Hayley én meg Lavender vagyok. Te ki vagy? Ő pedig... *Ennél a pontnál a férfi felé pillantok és a tekintetemben ellágyulok. Na nem szerelmesen, inkább csodálón és rajongón.* -Auror. Pár perccel ezelőtt hoppanálta ide egy házimanó azért, hogy megmentse az életét. Majdnem felrobbantották Wales közelében. Hát nem izgi? *Talán az auroromnak nem volt annyire lelkesítő, de én odavagyok érte meg vissza. Úgy tekintek rá mintha a saját, külön bejáratú kincsem lenne. A mi kis társaságunk - én már csak így tekintek az asztalunkra - a fiú érkezésével teljes lett és újabb színfoltot, házat hozott közénk. Karácsony előtti ajándéknak fogtam fel. Körbenézek, hogy lássam kire hogyan hatott a rendhagyó bemutatásom.*
Christopher O'Neal
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-11, 23:34
Furcsa az élet. Az egyik pillanatban még egy réten állsz, harcolsz, s küzdesz az életedért, és az igazságért, a következőben meg már egy ivóban üldögélsz, miközben próbálod összekaparni még is mi a fészkes fene történhetett veled, hogy ez jutott neked. Nos, valami ilyesmi cipőben jártam én magam is. Persze szerencsémre nem egy olyan embert fogtam ki, aki leüvöltené a fejem, amiért kéretlenül lehuppantam mellé, de ha fel kellett volna állnom innen, bíz isten menten összeroskadok, és ha akarnék se tudnék tovább ballagni. A lány persze ellátott kérdésekkel, és így talán egy kicsit könnyebb dolgom is volt, hogy össze tudjam tenni magamban az események fonalát. -Ha mindet fel kellene sorolnom, napestig itt ülhetnénk.- mormogtam csendesen, ám elég hangosan ahhoz, hogy a lánynak ne kelljen ismételten rákérdeznie. Sosem voltam beszédes típus, ám ez a gyermek, őszinte kíváncsisággal kérdezett, s nos, akkor nem szabad megtagadni tőle egyetlen pillanatra sem. Szerettem volna csendesen egymagamban üldögélni egy helyen, míg ismét erőre kapok, de ez itt és most, nem volt lehetséges. -Ha jobban bele gondolok, majdnem felrobbantottak…- vontam össze szemöldököm, majd kék lélektükreim a lányra emeltem. -Valahol Wales közelében…-mormogtam, majd tekintetem az ajtó felé kaptam. Kedvem lett volna ismételten felkelni, és kimenni, hátha még megtalálom azt a manót…vagy bármi mást, mi ide hozott. Lassanként a lány is megkapta az italát, s némi élcelődést éreztem ki hangjából, miközben a felszolgáló letette elé a Vajsörét. Az enyém már rég az enyészeté lett, s hamarosan ismét italért intettem. Valami csak kellett, hogy enyhítse a bennem tomboló haragot, csalódottságot, és a szédülésemről is képes elterelni a figyelmem. -Nem.-elsőre csupán ennyit akartam felelni arra a rengeteg kérdésre mit nekem szegezett, de aztán egy sóhaj kíséretében még is csak hozzátettem. – Már hűlt nyoma sincs… akár mi is volt az… Beletúrtam hajamba, majd épp hátradűlni készültem, mikor két lány levágódott mellénk. Elsőre egy cseppet meglepődtem, majd gondolatban vállat vontam. Én magam nem adtam engedélyt a hely elfoglalására, hiszen én magam is csak helybitorló vagyok csupán. A tömeg egyre nagyobb lett, s lassanként már levegőt is alig lehetett kapni odabent. Jobbommal finoman megdörgöltem halántékom, majd az újonnan érkezett lányokra pillantottam. Miután a két lányka bemutatkozott, illedelmesen bólintottam egyet. Én magam úgy éreztem, egyenlőre még talán nem kell bemutatkoznom. Igaz nem voltam az az illetlen fazon, aki semmit sem tud az illemről, de abban a pillanatban örültem neki, hogy egyáltalán még magamnál vagyok. Épp készültem közölni velük, még is ki vagyok én, mikor egy fiú lépett asztalunkhoz, s telepedett le a szabad helyre. Lassanként megérkezett az újabb italom, miből kortyoltam egyet, majd visszatettem az asztalra poharam, s megdörgöltem nyakam, majd ismét körbe pillantottam. Vegyes kis társaság gyűlt össze az asztalnál. Bizonyára reggel még egyikünk sem gondolta, délután majd íly’ színes társaságnak lesz egyike.
Még pár nap és itt a téli szünet. Tehetném azt, hogy bent maradok a suliban, de inkább a szokásos hazamenetel mellett döntöttem pár napja. Mégis mi értelme lenne itt maradnom, ha az összes barátom lelép? Kaptam egy levelet a családtól, hogy éppen Ausztriában vannak. Meg sem lepődtem, hiszen ez a rengeteg utazás már teljesen megszokott volt nálunk. Egyedül a mostohatestvérem tartózkodik Londonban, hiszen végre végzett az egyetemen és talált munkát. Azt mondta, majd beugrik hozzám karácsonykor, de nem ígéri biztosra, hiszen a barátnője is meghívta, hogy ünnepeljen velük. Igazából meg is érteném, ha inkább őt választja, mert az a csajszi egy földre szállt angyal. Éppen ezért vettem ajándékot neki is. Még szerencse, hogy Hayley-nek is meg kellett még vásárolnia az ajándékokat, így együtt vethettük be magunkat az üzletekbe. Miután úgy éreztük, hogy minden szükséges dolgot beszereztünk még kitaláltuk, hogy megiszunk egy vajsört, mielőtt visszamennénk az iskolába. Igen ám, de a mindig zsúfolt Három Seprűben most még nagyobb őrület van. Mindenki csomagokkal megpakolva tolakodik. Érezhető, hogy ünnep közeleg és inkább intek barátnőmnek, hogy próbálja elintézni ő az italokat, nekem nincs sok kedvem most össze-vissza furakodni, inkább szabad helyek után kutatok. Nagy vigyor jelenik még az arcomon, ahogy érzékelem, Hayley már az italainkat kéri. Na igen, jobb is, hogy ez inkább rá maradt... - Helló - köszönök én is egy gyors mosollyal, ahogy odaérünk a még szabad helyekhez, mit sem törődve azzal, hogy az asztal egyik része már foglalt. Ilyenkor úgysem zavar senkit, ha mellé telepszenek z idegenek. Ki tudja, talán még jó fej is lehet ez a fickó, meg a Griffendéles csajszi, akit látásból viszonylag ismerek, azt hiszem. Mondjuk ne lepne meg, ha mégsem, hiszen egy csomóan járunk a suliba szóval... - Ne is mondd... Szerintem ráléptem valaki lábára - mondom nevetve barátnőm felé fordulva és közbe elhúzom az én italomat. A poháron keresztül is érzem már, hogy milyen forró, igen bizony ám, ez kell most nekem. - Amúgy Emilia vagyok, ő pedig Hayley - mutatkozok be kettőnk nevében, mielőtt még esetleg emiatt udvariatlannak találnának minket. Ugyan már, udvariatlannak? Francokat... Belekóstolok a vajsörömbe, de amilyen lelkesen emelem számhoz, olyan gyorsan teszem le és kezdem el legyezhetni magam. - Ez nagyon forró - figyelmeztetem nevetve Hayley-t, majd nem sokkal ezután még egy srác kerül a társaságunkba. Na őt biztosra tudom legalább, hogy Hugrabug-os, mert szoktam látni a klubhelyiségben. Elég vegyes társaság lettünk az asztalnál annyi szent...
Adam Stanton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-07, 19:54
- Háháháhá, nyertem! – kiállt fel, de a következő pillanatban hógolyók sokasága üti ki a Hugrabugos fiút. Kacagva dől össze, mintha megsemmisítették volna, és belecsattan a hóba, mint egy kivágott fa. Tovább nevet és élvezi a ropogós havat, meg a hóesést, miközben szabadkozik a társainak. - Bocs Philip, ezt a kört ők nyerték. Akkor kikaptunk? – néz rá a sárga-fekete sálas Hugrásra, aki csak rosszallóan, de fél mosollyal csóválja a fejét. - Mit gondolsz? Ha eddig 2-1 volt és 3 győztesig játszunk, akkor ki nyert, te béna? – röhög, majd a fiú arcába rúg egy kis porhavat. - Sose veszed komolyan, áh – legyint, majd fogja a másik két Hugrást és elindulnak valamerre. Közben egy pirospozsgás ismerős arc lép a közelbe. - Nyertüüüünk! – nyújtja ki rá a nyelvét Bethan, Adam pedig széttárja csak a kezét, még vállat is von, majd kinyújtja a lány felé a jobbikat. - De majdnem mi, majd legközelebb… - nem tudja befejezni a mondatot, mert Bess máris közbevág. - Na, persze-persze – felhúzza Adamet, még le is „porolja”, nehogy átázzon a fiú ruhája. A Hugrabugos vigyorog, majd előáll a tervvel. - Akkor most meghívlak a Három Seprűbe, és én fizetek, győztes… - emelei fel a szemöldökét kérdően, azonban Bethan orcájáról leolvad a vigyor és a győzelmi mámor, már-már bűnbánó arccal néz. A társai már elszeleltek szintén, csak ketten álldogálnak a hóesésben. - Jaj, ne haragudj, de még be kell fejeznem egy fontos házit, nem tudok maradni. Ne haragudj! – most sem lehet tudni, hogy miért pirul a lány, Adam fintorát pedig be lehet azonosítani, hogy miért került az arcára. - Hát, jól van, menjél, akkor később találkozunk – tudja, hogy esélye sincs visszatartani őt, ezért aztán jól magához öleli, és ad neki egy cuppanósat. Majd integetve elindul a falu közepe felé, de azért még utána küld Bessnek egy hógolyót, ami a lány csizmáján landol. Hangosan felkacag a fiú, majd gyorsan rohanni kezd, Bethan pedig már nem bosszulja meg a hátulról jövő támadást. Jókedvűen megy Adam, már érzi a szájában a jó vajsör ízét, amit biztosan magához fog vételezni. Be is lép, odaveri a lábát a padlóhoz, hogy a hó lemásszon a csizmájáról, majd rendel egy italt. Mivel eléggé zsúfolt ma a Három Seprű, kiszemel egy kisebb vegyes társaságot magának. Három lány és egy férfi – igen, őt nem hiszi, hogy diák – üldögél, ő pedig amint megkapja a vajsört, máris lehuppan melléjük. - Helló! Ugye nem zavarok! – biztos benne, hogy nem, miért is zavarna bárkit az, ha egy tök idegen Hugrabugos leülne melléjük? Ez teljesen természetes.
Hayley-Hose Stonebury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-06, 23:21
[You must be registered and logged in to see this image.]Úri hangulatomban ma még Madame Rosmertára is a szokásosnál szélesebben és vidámabban mosolygok. Miért is ne? Remekül telt a hét, közelednek az ünnepek, és bár tudom, hogy nem kellene, de idén is túlságosan is örülök annak, hogy kiváló tanulmányi előremenetelemet a családom orra alá dörgölhetem otthonlétem során, csak hogy különösen bosszantsam a szüleimet, és szórakoztassam anyai nagyapámat. Az öreg érti, hogy mitől forog a világ, de a szüleim…? Ne is beszéljünk inkább róla, és gondolni sem igazán akarok rájuk, a vásárlás már épp eléggé beleitta magát az emberbe ahhoz, hogy minden második gondolatára így is rá kelljen parancsolnia az ember lányának. - Két vajsört kérnénk – pislantok hátra Emiliára, ahogy nagy nehezen bevágódok a tömegben a pult elé annyira feltűnően, hogy a kocsmárosné még véletlenül sem tudna nem észrevenni, és nem meghallani. Kicsit meg van pakolva mindenki ilyenkor csomagok garmadájával, vagyis a mindig emberekkel túlcsordult Három Seprű még a szokásosnál is zsúfoltabbnak tetszik, és egy pillanatra már el is gondolkodok, mennyire volt jó ötlet betérni ma és éppen most ide, de mire meggondolhatnám magam, már előttünk landol a két habos korsó, és alig van időm elmarni őket, szinte túrnak is már ki a sorból. - Merlin gatyájára mondom… emberek. Bah! – forgatom a szemem némi rosszallással, ahogy egy pillanatra tovaszáll eddigi jó kedvem, de nem hagyom magam túl sokáig feltartóztatni, szorosan a barátnőm mellett totyogva árgus szemmel vadászok szabad helyekre, és rám is mosolyog a szerencse. Hát… úgy többé kevésbé legalábbis, mert ketten már ülnek az asztalnál, de mivel nehezemre esik elhinni, hogy a felnőtt férfi egy kis Griffendélessel randevúzna, úgy ítélem, hogy megér egy pofátlan akciót a dolog részünkről is - Szia, leülhetünk? – villantok egy gyors mosolyt a lányra, de szinte azonnal le is rogyok egy székre a csomagjaimmal, és a poharainkkal. Ha nem maradhatunk akkor is muszáj levegőt vennem ebben az iszonyatos forgatagban - Mintha mindenki megkattant volna, nem? – kérdezem aztán Emiliát nevető tekintettel, elégedetten szusszanva egyet. Az, ünnepek, ti csodásak… mint valami túlélőverseny, inkább.
A hozzászólást Hayley-Rose Stonebury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-20, 22:55-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-06, 21:17
Mágikus típusú találkozások
*Lelkesen és hevesen csodáltam a velem szemben ülőt. azt mondják a nők mindig jobban vonzódnak a veszélyes pasikhoz, hát most ezt az állítást igazoltam a Három Seprű nézőközönségének. Talán voltak akiknek az ilyen hatásos belépő mindennapos volt, de akadtak olyanok is, főleg a diákok körében, akiknek picikét nyitva maradt a szájuk. Gondolatban büszkén kihúztam magam amiért az én asztalomhoz ült le.* -Megsérült? Hol? Nagyon fájt? Milyen átkot használtak? *Elhúztam a szám. Szerencsére nem kellett még átélnem egyiket sem, de mivel az átkokat nem azért találták ki, hogy az átkozottak jól érezzék magukat, sejtettem, hogy bármit is nyelt be, nem a mosoly volt az ami az arcára kiült. Látható sérülés nem volt rajta, ezért következetesen más vérének tulajdonítottam az elkent sötétlő foltot. A Házimanó emlegetésére felkaptam a fejem, bár a mormolásból gondoltam, hogy nem nekem mondja. Láttam rajta, hogy zavart és valamin nagyon jártatja az agyát, bár az eszembe sem jutott, hogy idekerülése még neki is meglepetést okozott. A mosolyt viszonoztam és újra a rajongásé lett a főszerep. Főleg amikor kiderült, hogy a tippem bejött, tényleg egy igazi, hús-vér aurorral hozott össze a sors.* -Hát hol? *Kérdeztem vissza miközben aggódva néztem ahogy megtántorodik. Az ital érkezése kicsit kizökkentett az izgalmas találkozásból, az elém tett vajsör diszkréten illatozott.* -Lángyelv -whiskyt kértem. *Szóltam próbálkozva, amire csak egy szúrós pillantást kaptam. Nagyot sóhajtottam és megadóan bólintottam.* -Jó lesz a vajsör is. *Belekortyoltam az italomba, addigra a férfi már az egészet benyakalta a magáéból. nem hiába, a férfiak tudnak inni. Árgus szemeket meresztettem rá, picit előrehajoltam, hogy jobban halljam a titokzatos történetet. A Három Seprű vendégserege elveszítette az érdeklődést az idegen iránt és újra zajos lett a hely. A kérdés természetesen meglepett, ha jól belegondoltam kevés ilyen önfeláldozó Házimanóról vannak feljegyzések, de nem álltam le számolgatni. az izgatottságtól majdnem tapsolni kezdtem.*~ Házimanó? Végső győzelem? Ilyen nagy veszélyben volt? Kivel?~*A gondolatok ezrével cikáztak a fejemben, kinyögni azonban nem tudtam többet egyelőre.* -Hűűűű! Csúúúúcs! *Jó kis rejtély, láthatóan a férfi sem tudta mi történt vele igazából, csak találgatott. Én is. A hangomat.* -Szóval nem tudja mi történt? És a Házimanóban biztos? És ő most hol van? Megkérdezhetnénk tőle, hogy mi történt. És hol volt mielőtt….izé….tudja? Idekerült. mások is voltak ott, a társai, vannak társai? Esetleg visszamehetnénk oda. *Nagy izgatottságomban még a vajsörömet is elfelejtettem. Máris tevékeny üzemmódba kapcsoltam. Ha én ezt a klubhelyiségben elmesélem….*
Christopher O'Neal
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-05, 20:56
Próbáltam összeszedni magam amennyire csak lehetett, és próbálva rájönni, még is, hogy kerültem ide a csatából… talán egy házimanó ragadott meg, és gondolván itt jó helyen leszek… jobb ötlet nem jutott eszembe akkor és ott abban a pillanatban. Pedig kellene lennie más megoldásnak. Én se nem hopponáltam, se nem fogtam meg zsupszkulcsot… valami itt nagyon nem volt kerek… Összevont szemöldökkel próbáltam megfejteni a megfejthetetlent, ám mikor már ott ültem a lány asztalánál, kezem gépiesen az arcomhoz emeltem, s letöröltem az ott maradt vért. Hírtelen nem tudotam eldöteni, hogy az enyém e . -Öhm…talán az enyém…talán nem…- fibtorodtam el, hiszen a nagy kavarodásban már azt sem tudtam hol a fejem. Az nem lehet, hogy valaki csak így ilyen egyszerűen… -Egy házimanó volt… mi más…- mormogtam magam elé, miközben társaimra gondoltam, kik valószínüleg még mindig ott lehetnek, s vagy elveszítik a küzdelmet, vagy fényes győzelmet aratnak, mialatt én itt ülök, és próbálok valamiféle elfogadható magyarázatot kreállni, miképpen keveredtem a Három Seprűbe. Tekintetem ismét a lányra tévedt, majd megengedtem magamnak egy zavart mosolyt, mi persze olyan hamar eltűnt onnan, mint ahogyan keletkezett. Ismét végigtöröltem arcomon, majd doboltam párat az asztalon, miközben még mindig a lány arcát fürkésztem. -Auror… igen az… csak…-szemöldököm összeszaladt ismét, majd felkeltem, de meg kellett kapaszkodnom az asztal lapjába, hiszen majdnem visszahuppantam eredeti helyemre.-Nem itt kellene lennem… - tettem még hozzá, majd mikor kihozták az italom, szinte egy húzásra majdnem kiittam az egészet, s az üres korsómat az asztal lapjának csaptam. Nem kértem elnézést, csak ismét hajamba túrtam, majd visszahuppantam helyemre, s ismét a lányt figyeltem. -Mennyi az esélye annak, hogy a végső győzelem előtt, egy Házimanó megragad, és elhopponál veled, csak hogy mentse a gazdája életét…?- tettem fel a kérdést, inkább magamnak mint a lánynak, ám a válaszának, vagy épp gondolatainak ennek eshetőségeiről, örülnék, hiszen akkor nem csak én agyalnék rajta.
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-05, 19:38
Mágikus típusú találkozások
*Épp azzal voltam elfoglalva, hogy az asztalon hagyott poharakat, melyeket még nem varázsoltak a helyükre lebegtetve, szétosszam az üresen maradt ülőhelyek elé a dúsan és kacskaringósan erezett faasztallapra, mikor újra nyílt a Három Seprű nyikorgó ajtaja. Bár…az, hogy nyílt, gyenge leírás ahhoz képest ahogy bevágódott és a mögötte lévő falról visszapattant. A keletkezett hideg és hófelhős nyíláson betoppanó férfi épp csak elkerülte az újbóli találkozást a faajtóval, mikor véresen, pálcával a kezében, zavarodott tekintettel tett még néhány lépést a melegbe. Nem gondoltam bele abba, hogy milyen arcot vághatok, de a szemeim minden bizonnyal tócsányira kerekedtek, a lélegzetem elakadt, és a poharakat tologató kezeim megálltak a nagy munkában félúton a levegőben. Tudtam, hogy auror. Nem lehet más, csak az. Ilyen fizimiskával, véresen, lihegve, azt sem tudja hol van, és még mindig az ellenséget fürkészve ment neki az éppen távozó Griffendéles egyetemisták egyikének, akit majdnem ledöntött a lábáról. Amaz csak csuklott egyet, de a társa a velem való korábbi találkozás miatt még mindig maga után húzta, így hamar kikerült a képből. Azt már nem láttam és nem hallottam hogyan vitatkoznak egymást kontrázva arról, hogy kinek van igaza a felbukkanó idegen kilétét illetően. Engem meg nem érdekelt. Az idegen annál inkább. Elnéztem ahogy a pult és az asztalok között vacillál, és amikor megakadt a tekintete az enyémnél, rögtön összetoltam az üres poharakat egy kupacba, és az asztal azon végébe toltam ahol felbukkant a pohárnok. Az ivóedények kecsesen felemelkedtek és a lebegő tálcára sorakoztak, egy piszkosszürke rongy végigsiklott az asztal lapján, majd eltűnt a semmiben. Én pedig fülig érő vigyorral és még mindig csészealj méretű szemekkel meredtem a velem szemben leülő férfira. Szemöldökeim fennakadtak, a vigyorgás ráfaragta magát az arcomra és úgy is maradt. Ő italért intett, s szólt, amihez én is hozzátettem a magamét. Lélekjelenlétem s korábbi makacs próbálkozásom megmaradt.* -Egy Lángnyelv-whiskyt kérek! *Úgy mondtam, hogy közben a férfit néztem és nem is érdekelt, hogy azt amit kértem nem kaphatom meg. Talán az első Roxmorts-i kirándulásom óta megy ez a játék, mindig valami alkohollal indítok és vajsört kapok. Amíg nem leszek nagykorú, ez már csak így marad. Még mindig levegőért kapkodva, lihegve mint aki lefutotta a Tiltott rengeteg, a Kviddicspálya és a kastély közötti háromszöget, hebegtem-habogtam, csodálatomat nem rejtve.* -Maga auror? Biztosan az. Maradt még egy kis…izé…ott…. *Kezemmel a saját fejemhez nyúltam és mutattam az arcáról a fülére elkent vér útját.* -Kié volt?
//Bocsánat, csak lelkes vagyok és volt időm. Többé nem fordul elő //
Christopher O'Neal
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Mágikus típusú találkozások 2014-12-05, 18:03
Ha az eseményeket egyszer s mindenkorra sorba raknám az életemben, nyilván nem az lenne a középpont, hogy elszöktem otthonról, hanem az, hogy valami csoda folyamán, mindig olyan munka akad a kezeim közé, hol a biztonságom, nos hatályos a nullával. Mindössze néhány pillanata még, egy mező közepén álltam, kezemben varázspálcámmal, épp készülve végetvetni a csatának, mikor a másodpercek tört része alatt, Roxmorts utcáin találtam magam, mondhatni pusztán egy rövid ideig. Füstölögve „berobbantam” az ajtón, s vérző arccal nekiestem egy fazonnak, ki szerencsétlenségére éppen akkor távozott az ivóból. Megköszörülve torkomat felegyenesedtem, eltettem pálcámat, majd hajamba túrva összevont szemöldökkel kezdtem gondolkodni, vajon még is mi a fészkes fene történhetett. Egy darabig csendben álltam ott, azon elmélkedve, még is hogy hozhatták ezt össze, aztán kimentem, majd ismét visszanyitottam. Magamban zsörtölődve aztán úgy döntöttem, az a küzdelem eldőlt ezzel, s ha majd ismét a nyomára akadok, hát ismét harcba szállok vele…de most, ha egyszer már ide jukadtam ki, hát itt is maradok. Letörlöltem arcomról a vért, majd kissé még kótyagosan a varázsoktól, miket sikeresen benyeltem, a pult felé sétáltam. Tekintetem megakadt egy asztalon, hol egy lány üldögélt egymagában. Abban a pillanatban meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg foglalhatja a helyet, így aztán a pult helyett inkább levágódtam oda, s kicsit még kábán üldögéltem ott, miközben kibújtam kabátomból, s igyekeztem úgy mozdulni, hogy ne okozzon minden mozzanata fájdalmat. Nem kértem elnézést tolakodásomért, legalább is nem az első pillanatban. Épp kezdtem magamhoz térni, mikor tekintetem megakadt a lányon, ki valószínüleg elég furcsán nézhetett rám, így arra a következtetésre jutottam, itt az ideje mondanom valamit… Ám egy hang sem jött ki a torkomon. Csak rá emeltem kék lélektükreim, majd intettem, s kértem egy italt magamnak, aztán ismét a göndör fürtökkel megálldott leányzóra pillantottam.
Tárgy: Mágikus típusú találkozások 2014-12-05, 07:09
*Nem sokára karácsonyi szünet lesz, ki kell használnom az alkalmat még egy békés hétvégére Roxmortsban, a jövő hét már karácsonyi lázban fog égni, és azt hiszem engem is maga alá temet majd az ajándék vásárlás, olykor kellemes, olykor idegtépő időszaka. Mindig megfogadom, hogy most nem így lesz, idén mindent előre eltervezek, heteket töltök majd az ötleteléssel, de ez csupán egy januári gyengeség, mikor eljön az ünnep előtti utolsó előtti hétvége azon kapom magam, hogy megint az utolsó pillanatokra marad minden. Néhány lánnyal a Griffendélből alkottunk egy kisebb csoportot a nagyon belül, vagyis inkább a végén, mert végig bolondoztuk az utat és sikerült párszor lemaradni, miután beértünk a faluba, ahányan voltunk, annyifelé szóródtunk. Mindenkinek dolga akadt, persze én voltam a kivétel, de megbeszéltük, hogy találkozunk a Három seprűben. Egy ideig ide-oda kószáltam, élveztem, hogy "semmi dolgom" bár volt némi hiányérzetem. Mikor átfázva a Három Seprű elé értem, rájöttem, hogy Gerard hiányzik, ma még nem hoztam rá a frászt semmivel. Tulajdonképpen nem is láttam a reggeli óta.....biztosan a könyvtárban tanul. Ühüm...Mielőtt beléptem volna, letoporogtam a lila, pompon díszes csizmámról a havat, odabent kellemes meleg várt, a megszokott illatok mellett pedig már némi karácsonyi fűszeres is terjengett. Lehúztam a kezemről a kesztyűmet melynek minden ujja más színű volt és a kabátom zsebébe gyömöszöltem. Körülnéztem szabad hely után, de egyelőre esélyem sem volt. Úgy tűnt, hogy egész Roxmorts a mai délutánt választotta arra, hogy lazítson. Észrevettem néhány fiút a házamból, már kinőttek a diákévekből, azért érkezhettek előbb mint mi, odaintettem nekik, ők vissza, de hely az nem volt mellettük. Egy egész asztalt kellene foglalnom, de ki tudja mikor jönnek a lányok akikkel megbeszéltük, hogy itt találkozunk. Kigomboltam a kabátomat és levettem a lila-rózsaszín sapkámat a fejemről. Utóbbi a kesztyűim mellé került. Ott toporogtam középen és vártam, hogy felszabaduljon egy asztal amit rögtön lefoglalhatok. Szerencsémre pár perc múlva, mire egészen kiolvadtam, az a pár Griffendéles fiú menni készült, alig álltak fel a székeikről, én máris ott termettem és lehuppantam az egyikre.* -Sziasztok! Épp menni készültök? De jó! további jó szórakozást. *Még integettem is nekik.* -Lavender! Egyszer úgy is nyuszifület varázsolok a fejedre. -Hajrá! *Na persze, ha nem jóval felettem járna, biztosan nem lenne ekkora szája. A legszebb mosolyomat villantottam felé, talán maradt volna és hallgat rám, mintha a pálcájáért nyúlt volna, de a másik elkapta a karját és az ajtó felé vonszolta. Végre volt egy asztalom. Nem sokáig...*
//