2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Cuki, nos, nem tudom, ennek mennyire örüljek, mert hát, akit cukinak tartunk, azzal nem szokásunk komolyabb dolgokba belevágni, nemde? Vagy csak én gondolom így? Nem is tudom, na jó, ő biztosan nem, mert ha nem venne komolyan emiatt, akkor randizni sem akarna velem. Hess, kisördög a vállamról. - Tényleg… az Ashton lehet valahogy becézni? Ashnek biztos, de az olyan… nem is tudom, szokványos, meg a végén még összekevernék az Ashleyvel. A Tonit ki sem mondom, az tökre nevetséges lenne, szerintem legalábbis, úgyhogy lehet, hogy marad az Ashton, maximum majd magunk közt ráaggatok valami testhezálló becézést, ami nem a nevéből fakad. Ezt azonban meghagyom egy másik alkalomra, majd ha már jobban ismerem. - Szerintem még ráérünk a jó döntésekre, fiatalság, bolondság, ahogy szoktál mondani. Vannak, akik nem is szeretik, ha irányítják őket. Nekem nincs bajom vele, bár azért a kútba senki kedvéért nem ugranék. Na jó, ha valaki olyan élete múlna rajta, akit szeretek, akkor igen, de erre azért vajmi kevés esély van. - Erre csak azt tudom mondani, hogy akkor még szerencse, hogy nem egy éve találkoztunk, hanem most. Mosolygok rá bíztatóan, egyértelmű, hogy most jött el az ideje, én soha semmit sem akartam sürgetni, eztán sem lesz így, egyszerűen butaság volna. Összességében örülök így is, akkor is örültem volna, ha egy évvel kevesebb jut a sóvárgásból, de bele nem haltam, szóval jó ez így is. Határozottan.
- Tudod, szokták mondani, hogy nyugtával dicsérd a napot. Mindenesetre, én is inkább optimista vagyok. Nem csak vele kapcsolatban, úgy összességében is, elvégre, ki olyan bolond még rajtam kívül, hogy a látszólag reménytelen szerelmére vár három évig? Azt hiszem, nem sokan… - Jól van! Nyáron, bár lehet nem kellene ennyire előreszaladnom, lehet majd egy csomó egyéb programunk is... Például bemutathatnálak a családomnak. Persze, csak ha szeretnéd. Próbálom végül szépíteni, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, ráakaszkodom, ki tudja, mi lesz addig, lehet tényleg kiderül, hogy nem működik, bár… fogalmam sincs minek kellene történnie, hogy az elég lassan felépített, biztos alapot leromboljuk. - Akkor… szombaton, miután elindult a suli nagy része Roxmortsba. Szögezem le végül, és majdnem elszállok fene nagy boldogságomban, amikor már a folyosón haladunk kéz a kézben. Jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy hányan feszítenek majd a képzeletükben emiatt keresztre.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-21, 08:57
Érdeklődve hallgatom a beceveit, mert olyan nemesi, felsőbbosztályba származó név az az Evangeline, nem véletlenül mondtam ki mindig, hiszen én magam is imádok urizálni. Sok tekintetben tényleg olyan, mint egy hercegkisasszony, akit nekem teremtettek, egy földöntúli tünemény, akiben még rosszat találni sem lehet. Talán túlzottan idealizálom őt, vagy csak próbálok reménykedni, hogy jót hozhat az életembe. Azok, akik utánam koslattak, cseppet sem tűntek kedvesnek, nem is voltam benne biztos, hogy engem akarnak, csak talán divatból követtek, vihogtak rám, mert sok lány ezt tette. - Angel? Nahát... én azt hittem, hogy inkább francia eredete van, így azért angolosabb... Igaz, az Eva is illene, de túl komoly hozzád. Már úgy értem nem vagy komolytalan, de sokkal inkább... cuki? – Mosolyodom el, és egy zárócsókkal adom meg magam, ami nem azt jelenti, hogy a mai napon ez lesz az utolsó. Egyszerűen csak örülök, hogy tetszik a találmányom, és fenntartások nélkül fogadja el. Mielőtt elengedném még, együtt lélegzünk egy kicsit. Nem tudom, hogy mit látott bennem másként, mint a többi lány, hiszen cseppet sem vagyok magabiztos, és ha csak a külsőm érdekelte volna, akkor nagyjából úgy viselkedik, mint ők. Talán számára is egy magabiztosabb Ashton lenne a megfelelő, hogy ne kelljen mindig sajnálnia, kiállnia mellettem. Justice jól mondta, a sarkamra kell állnom, hiszen ennek köszönhető, hogy elhívtam Linnie-t, és talán az is, hogy végül meg mertem csókolni. Nincsen más választásom, el kell hinnem, hogy ebből lehet valami, kár ugyanis attól tartani, hogy mi van, ha összeomlik. - Örülök, hogy így állsz hozzá, mert a lányok mindig a fiúktól várják az irányítást, a jó döntéseket, ebben még illene fejlődnöm. Mégis... igazad van, azt hiszem... te illesz hozzám. Nem tudom, hogy mi is volt velem ebben a három évben, talán ha egy éve találkozunk, akkor nem alakult volna így... – Eresztem el, de csak annyira, hogy megsimogassam a haját, és bólintsak. – De most... úgy érzem, nem is lehet kétséges. –Besorolok mellé, hogy lassan lezárjuk a Szükség szobáját, nem jutottunk előre a terveket illetően, ám egymással kapcsolatban jobban nem is alakulhatott volna. Bólogatok, bármennyire is bizonytalankodunk, azért nyálasnak nem gondolnám magunkat. Csak egy szárnyunkat próbálgató pár vagyunk, akik szuperül működhetnek együtt. Akár mostantól, hiszen a legnagyobb akadályt egymás számára mi magunk jelentettük. - Ez nagyon jó ötlet.. De a következőt én találom ki, becs szó! – Nevetem el magam, és kimerészkedek a folyosóra, hogy a kezemet nyújtsam számára. Táncoltunk a bálban, arra a pár percre, az nem volt az igazi. De kilépni a nagyvilág elé, akár kéz a kézben, mindkettőnk számára kihívást jelenthet. Engem sokan meg fognak gyűlölni, ő meg egyenesen céltábla lesz. De ketten együtt... lehetünk erősek. Csak az zavar, hogy ő nem Griffendéles, nem akarom, hogy a háztársai bántsák, ha nem látom. Meg tudja védeni magát, de lelkileg... nem kéne, hogy terror érje.
Erre kénytelen vagyok mosolyogni, nem mintha egyébként aggodalmaskodó típus lennék, de mellette valahogy elég nehéz másként viszonyulnom a helyzethez. Egyszerűen túl fontos számomra ez az egész ahhoz, hogy könnyedén tudjam venni, de talán nem ártana kicsit moderálnom magam ilyen téren. Hisz semmi probléma nincs, de ha túlságosan félek, akkor lehet, bevonzom a rosszat, azt pedig nem szeretném. - Tényleg kellemes a csengése, de egyébként senki nem hívott még így. Az Eva, Angel és a Lin a megszokottak, de mivel szeretem a teljeset is, sokan inkább úgy hívnak. Ettől még a Linnie valóban nagyon tetszik, és jó is lenne, ha csak ő hívna így, szóval híresztelni nem fogom, az tuti, így sokkal kedvesebb a szívemnek. Imádom, ahogy hozzámér, egyszerűen mindent imádok benne, komolyan madarat lehetne velem fogatni, ennél csak akkor lehetnék boldogabb, ha sikerülne lehorgonyoznunk egymás mellett, de ne rohanjunk ennyire előre. - Ugyan, ez semmiség! Legyintettem, elvégre az elmúlt három év után tényleg annak éreztem, az örökös álmodozás és sóvárgás után kész katarzis beszélgetni vele, az meg pláne, h néha hozzám ér. Fogalmam sincs igazából, hogy mi volt az, ami kiemelt számára a tömegből, már azon túl, hogy nem követtem csaholó kiskutyaként, de igazából most nem is számít, a lényeg, hogy velem van itt, és nem mással, és még csak eszembe sem jut úgy érezni, mintha Nathalie pótlék lennék a szemében. Az egész a csókkal csúcsosodik ki, aminél álmodni sem tudtam volna kellemesebbet. Azt hiszem, a legtöbb ismerősöm szörnyülködne a fene nagy boldogságom láttán, de én örülök neki, hogy eljutottunk ide, mert sosem hittem igazán, hogy lehetséges. Könnyedén, magától értetődően bújok utána hozzá, és szuszogok mosolyogva a nyakába.
- A lényeg szerintem ugyanaz, dupla lehetőség, ami szerintem tök jó. Egyébként meg, nem kell aggódnod, én sem vagyok jó az ilyesmiben, szóval majd bénázunk együtt. Ez is eredményezhet összecsiszolódást, emiatt nem aggódom, valahogy úgyis sikerülni fog, ha kínosan, hát akkor majd lesz min röhögni, és lesz mit kijavítani a későbbiekben, mert jelenleg úgy néz ki, hogy bőven nem csak egy avagy két alkalomról van szó. - Roxmortson kívül nincs ötletem, de ott szerintem bármi jó, ha nem abba a nyálas kávézóba megyünk. Nem mondom ki hangosan, de basszus, még azt sem bánnám, akkor csodálkozás nélkül bújhatnék hozzá, de a többi enyelgő pár biztosan szörnyen zavarna. - Vagy, amíg mindenki Roxmortsban sündörög, támadjuk be a konyhát, és főzzünk valami finomat. Ez csak amolyan hirtelen jött ötlet, elvégre, nem kell azt csinálnunk, amit mindenki másnak, maximum megkérem Annet, hogy hozza majd el a szokásos édességadagomat.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-19, 16:03
- Én rád bízom az aggódást. – Felelem, holott én is nyugtalan vagyok. Most minden az újrakezdésről szól. Ismét megbízni valakiben, aki nagyon tetszik, s vajon ő más lehet mint példának okáért Nathalie? Ha reménykedni merek, akkor muszáj kockáztatnom, hiszen egy életre sem dobhatom el magamtól a lehetőséget, hogy valakivel boldog legyek. Végülis minden kapcsolat végét szakítás vagy halál zárja le, az ember talán azért él, hogy megtalálja azt, akit neki teremtettek. Linnie csodálatos lánynak tűnik, korántsem olyan, mint a vele egykorúak, s azt hiszem bátrabb, mint sok griffendéles. Mindenképpen jó döntés, hogy fel mertem vállalni vele kapcsolatban, hogy hátha valami jól sül ki a dologból. - Mertem remélni, hogy tetszik. A neved igazán egyedi, de az Eva becézés nem áll a számra. A Linnie viszont cuki, illik hozzád. – Viszonzom a mosolyát, s elég magabiztosnak érzem magam ahhoz, hogy legalább a tincsein végigsimítsak. Nem csak azért, mert szép lány, talán elkezdem megismerni lassan, és önzetlen teremtés. Bátortalan olyan módon, hogy nem egy hangosszavú, de nekem egy Justice stílusú domina már sok lenne, ám ki tud magáért és értem is állni. Pont jó. Amióta a gyengélkedőn megöleltük egymást, azóta azon vágyakozom hogy ez ismétlődjön meg minél többször. Akkor kifejezte ragaszkodását, amit ostoba módon reagáltam le, zavaromban nem tudtam mást kinyögni azon túl, hogy tudom. Azóta én is mondtam neki, hogy imádom, ez valahol a kölcsönös szimpátia alapjait megteremtette, de az biztos, hogy amiről sokat beszélgettünk, nem tudnék rá csakis barátként tekinteni. Az első pillanatokban lélekmelengető volt, ahogyan azt a púpot nyomta le, hát hogyan állhatnék én valóban ellent, hogyan nézzem, hogy mellette meg nincsen sok közünk egymáshoz? - Oh... azt hiszem csak azt tudom mondani, hogy köszönöm. – Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki nála, hogy figyelt, meg hogy nekem van a legnagyobb esélyem, ez egyértelmű, hogy kölcsönös. Senki más kedvéért nem tudtam volna megállni a rohanásban, menekülésben, ő egyértelműen figyelemfelkeltő volt, olyan valaki, aki mellett le tudnék horgonyozni. Ha nem bánt meg nagyon, talán egy életre is. Viszont nem tudom hogyan küzdjem le a zavaromat, hiszen nagyon egymásra találtunk, de többet kimondani még nem merek, így is nagy lépés most mindez, hogy randizunk, és tetszünk egymásnak. Csak éppen azt nem tudom, hogyan tovább. Úgy igazából beteljesült kapcsolatom még nem nagyon volt, pár korai felszínes próbálkozást leszámítva, viszont ha értem sokan rajonganak, nem akarok, hogy őt utálják emiatt. Titokban kéne tartani? Na nem azért, hogy továbbra is megmaradjon a három, engem ők nem érdekelnek. Csak Linnie-t védeném. Ha jövőre marad egyemistának, lényegesen egyszerűbb lenne az utazgatás, ő is velem tarthatna. Vagy ha nagyon merész akarnék lenni akár egy közös szoba.. Gyengéd érintésekben forrunk össze, csókunk mindennek a megkoronázása. Nem vagyunk sietősek, kapkodósak, egyszerűen megtörténik, s most már egyértelmű, hogy bár a lelkét imádtam, külsőleg is kell bizony ez a vonzalom, mert szinte felforr a vérem attól, ami itt bekövetkezik. Túlságosan álmodozó voltam, vágytam valakire, még ha látszólag el is utasítottam mindezt, s most itt van ő. Egy tökéletes, tüneményes hercegnő. Talán túl romantikus vagyok, jelen pillanatban nem is kell ennél több, csakis az ölelése. - Vagy... az szokott előrandizni, aki nem túl jó a randiban, és úgy hív el, hogy nincsen rajta felelősség. – Adok most csak egy puszit az arcára egyetértésem jeléül. Hát sokra nem jutottunk legalábbis az ötletelés tekintetében, de legalább sikerült kitárulkoznunk egymásnak. Így csak várakozóan meredek rá, hogy na és most?
- Igen, igazad van, lehet, hogy kicsit túlaggódjuk, vagy csak én aggódom túl. Nem tehetek róla, iszonyatosan félek attól, hogyha jobban megismer, esetleg rájön, hogy egyáltalán nem is kellek neki. Szerintem kikészülnék ettől a lehetőségtől. Ennyi év után talán nem bűn, ha nem szeretnék csalódni, bár botorság azt hinni, hogy esetleg van arra esély, hogy vele éljem le az életemet, ugye? Istenem, mennyivel könnyebb lenne, ha mindent tudnánk előre, ami velünk történik, nem, nem lenne éppenséggel izgalmas, de mindenképpen nyugodtabb életet élhetnénk, tudván, hová tartunk. - Még soha senki sem hívott Linnienek, nagyon tetszik. Széles mosollyal támasztom alá a szavaimat, és valóban, örülnék neki, ha eztán is így hívna. Tök jó, hogy olyat talált, amit más még nem használt rám, valahogy sokkal bensőségesebb így. Nem olyan nehéz elmondanom, ami kikívánkozik, jobb az őszinteség, minden körülmények között, ezt már elég korán megtanultam. Eszemben sincs ezúttal sem elsumákolni az igazságot, könnyebb most, mint netán hónapok múltán kinyögni, hogy amúgy három éve odáig vagyok érted. Akkor már valahogy úgy tűnne, hogy eltitkoltam egy fontos részletet. - Én meg… senkire sem figyeltem évek óta. Nyelek egyet, a szavai nagy hatással vannak rám, félszegen elmosolyodom, kezeimet összefonva tördelem az ujjaimat. Elképesztő ilyet hallani tőle, leírhatatlanul fantasztikus. - Csak… Rád. Jó messziről. Szóval, az aztán teljesen biztos, hogy Nálad több esélye senkinek sem lehet nálam. Nyögöm ki, vagyis, inkább hadarom el halálosan nagy zavarban, mert bár ez az egész tök pozitív, de mégis mint élethelyzet, nagyon új a számomra, és nem igazán tudom még rendesen kezelni. Jobbára csak az esztelen mosolygás marad. Remélem, nem fog bolondnak nézni. Olyan szépen hangzik, értem megéri reménykedni. Azt hiszem, ideje lesz visszaszívnom, hogy ne lenne kedves, mert a páncélja alatt igenis az, csak épp arra kényszeríti a környezete, hogy visszahúzódjon mögé, szinte állandó jelleggel, nem csoda hát, hogy nem tűnik épp könnyed, kedvelhető alaknak. Én mondjuk mindig annak láttam, fogalmam sincs, miért, biztos a híres női megérzés.
A csók végigbizsergeti minden egyes porcikámat, egyszerűen elképzelni sem tudtam volna eddig ennél csodálatosabb pillanatot. Olyan bájosan egyszerű, gyöngéden kutakodó, lelket szárnyalásra késztető, hogy képtelen vagyok felérni ép ésszel. Kipirultan kapkodom a levegőt, amikor elszakadunk egymástól, és már most szomjazom a következőt, igazság szerint legszívesebben abba sem hagynám. A kérdésére kuncogásba kezdek, majd bújok bele az ölelésébe, akár egy kismacska. - Nekem azt mondták, hogy az előrandi igazából inkább egy esély a duplázásra, tehát már az is randi, csak nem annak hívják, de így egyből két találkára van esély. Ami engem illet, sokszor kettőre is elmennék veled. Suttogom most én a fülébe, és még mindig olyan hevesen ver a szívem, hogy azt el sem hiszem. Ha léteznek őrangyalok, az enyém kétségkívül végre rájött, miként végezze a dolgát.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-16, 18:30
Azt hiszem lassan tényleg nem sok értelme van Nathalie-n agyalni, vagy őt stresszelni vele. Ahogyan a lány engem kezelt, hogy végül én is abba a halmazba kerültem, hogy „ő már csak a múlt”, nekem is így kell rá tekintetem, Evangeline a jelen, és a jövő, és az elmúlt három év összes szenvedéséért kárpótlás lehet. Az meg sem fordul a fejemben, hogy csakis arra lenne jó, hogy összeszedjem magam, aztán teljesértékű pasiként valakit keressek, akit már én tudok elkápráztatni. Ő tényleg mellettem állt, nem nyomult, hagyta, hogy megtegyem bizonytalan lépéseimet. S mellette azt érzékeltette, hogy különleges vagyok. Én, a srác. Minden érintése oly módon mentes volt a csábítástól, mégis elvarázsolt, magához láncolt, hogy már akkor hevesen kezdett verni a szívem, amikor rá gondoltam. - Én már olyan régen, hogy ötletem sincsen, de miért gond ez? Linnie szerintem ha jól érezzük magunkat együtt, akkor szinte mindegy, hogy mit csinálunk, ugye? – Észre sem veszem, hogy becéztem, valahogy természetesen jött ez a számra, nekem az Eva teljesen más nevet feltételez, ezért vagy kimondom a teljes nevét, vagy a közkedvelt becézést alkalmazom, amelyet bátran vétózhat, pedig én vagyok a griffendéles. Esünk egy kisebbet, s miután fölé hajoltam, hogy felsegítsem, gyorsan talpra is kecmergünk, hogy aztán jól meglepjen. Ezt tényleg nem gondoltam volna, hogy van olyan is, aki tényleg megnézett magának, vagy bátorsága nem volt, vagy csupán nem volt olyan tapintatlan, mint sokan mások. Talán látta rajtam, hogy nem igazán vagyok önmagam, nem biztos, hogy szükségem van arra, hogy legyen valakim. Egész mostanáig. - Ez nem esélyekről szól. Tudod... én pont azzal jártam meg, hogy csak a külsőre figyeltem, mint ahogyan sok lány teszi. Te meg akartál ismerni, és számomra ez jelentette a pluszt. Én... nem akarlak elküldeni, azt akarom, hogy nekem legyen esélyem... nálad! – Talán kicsi az önbizalmam, amit már Nathalie ripityára tört, de úgy érzem a hugrabugos gyönyörűvel szép párt tudnánk alkotni, hiszen megvan a kölcsönös vonzalom. Csak remélni merem, hogy nem akar gyorsan haladni, nehezen merek ismét teljeskörűen bizalmat adományozni. - Érted megéri reménykedni... – Csókolom itt meg, nem is tudom, hogyan közeledjek, ám a fizikai érintkezésünk teljessé teszi mindazt, amit hiányoltam. Nem a szerelemre vágytam, egyszerűen csak boldogabb akartam lenni, pótolni az ürességet, és most ébredek rá, hogy nem is a pótlás volt a lényeg. El kellett telnie ennek az időnek, hogy amikor valaki igazán megtetszik, képes legyek tiszta lapot kezdeni. Közel sem tűnik fel tapasztalatlansága, olyan ösztönösen nyílik szét az ajkam, hogy találkozzon az övével. Azt hiszem az ember csak akkor tud ennyire odaadó lenni, ha minden körülményt adottnak érez ahhoz, hogy teljesen elengedje magát. - Na akkor ez már nem is előrandi? – Szuszogom végül a fülébe, amikor elengedjük egymást. Hatalmasat sóhajtok, létezik, hogy egyetlen csók kielégítőbb tud lenni, mint minden szexuális élményem korábban együttvéve? Azt hiszem igen. Sallangok nélkül ölelem meg, és a hátát simogatom.
Egyébiránt, a szünetben a húgaim felvilágosítottak, hogy ez az előrandi dolog inkább csak amolyan duplázás, elvégre ugyanúgy kettesben vagyunk, de mivel nincs kimondva, hogy randi, ezért a feszültség is kevesebb. Aztán mikor visszaértem a suliba, megkérdeztem róla Mattiet, és ő is azt mondta, hogy valóban ez a helyzet. Ettől még igyekeztem ám nem görcsölni, de igazság szerint minden alkalommal be vagyok zsongva, amikor Ashton közelében vagyok. Csak bólintok, jelenleg tényleg nem érdekel az exe, összességében azonban szeretném tudni, hisz hozzátartozik a személyiségéhez, de ezt meghagyom egy másik alkalomra, most valahogy nem ez a legfontosabb a szememben, talán nem sértem meg vele. - Fogalmam sincs, én még soha nem kezdtem első randit, szóval nem tudhatom, de a korcsolyázás, szánkózás, egy egyszerű mozi, vagy vacsi teljesen okésnak számít azt hiszem, más kérdés, hogy a Roxfortban ezek nagy része nem valósítható meg. Egyébként, biztos ez? Úgy értem, ha mondjuk botrányosan elviselhetetlen lennék az első randin, akkor sem? Lehet, hogy tök idegesítő kis banya vagyok, vagy nem tudom. Persze nem vagyok, de lehetnék. A végét hadarom, többek között azért, mert azt mondta, hogy tetszem neki, és ilyenkor valahogy mindig sokkal jobban pörgök, mint alapesetben. Tuti csak idő kérdése, és világgá szalad tőlem, én mondom. Talán ennek az izgatottságnak köszönhető az is, hogy egész egyszerűen kipottyanok a hintából, nem is értem. Hogy lehetek ilyen béna? Nem baj, ha már így esett, egy röpke bólintást követően, miszerint igen, minden rendben, mármint, fizikai bajom nincsen, már ki is szakad belőlem a nagy vallomásom, jó, valamelyest burkolt formában, mert tényleg elszaladna, ha gondolkodás nélkül a szemébe mondanám, hogy igen, három éve szeretlek, és azóta képtelen vagyok bárki másra gondolni. Kínos szituáció lehetne. - I…igen. Ez a válasz mindkét kérdésére, továbbra sem szeretném firtatni azt a többről-t, mert túlságosan aggódom, miként reagálna rá, úgyhogy inkább egyelőre egyértelműen nem tolom az arcába. Inkább fel is állok gyorsan, tökéletesen zavartan, nem tudom, mit kellene most tennem, vagy mondanom még, lehet ezt sem kellett volna, de már mindegy, meg egyébként is a tisztalap, mint az igazság elhallgatása.
- Én egyáltalán nem szeretnék menni, csak ha meggondoltad magad, vagy elküldesz. Ugyan már, nem a te hibád, nem tudhattad, sosem gondoltam, hogy esélyem lehetne nálad, ezért nem is próbáltam meg felhívni magamra a figyelmedet. Igen… komolyan gondolom. Mondom ki végül, az utolsó mondatot csendesen, de ugyanakkor határozottan. Nagyon jó érzés, ahogy megfogja a kezem, és odahúz, el is mosolyodom rögtön, a simítására még a szemeimet is lehunyom, hogy kellőképpen kiélvezhessem. - Mindenképpen jobb későn, mint soha. Bólintok, és mivel még mindig csukva van a szemem, nem látom, hogy közeledik, inkább csak remélem, és sejtem, hogy megteszi, s amint összeforrnak az ajkaink, már érezheti is, hogy abszolút nem zavar, hisz viszonzásra lel a csókja, puha, kellemes, követelődző, s ott van a felfedezés is, noha még sosem csókolóztam, nemhogy nyelvet is bevetve, de abszolút nem találom furának, sőt, határozottan csodálatos. Karcsú kezeim összefonom a nyaka körül, hogy közelebb lépjek, s egyúttal vonjam őt is szorosnak mondható ölelésbe. Boldog vagyok, a szívem úgy ver, hogy félő, kiugrik a helyéről, és akármi is történjék eztán, azt hiszem, ki merem mondani, hogy megérte az a három év, már csak ezért is.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-13, 09:07
Érdekes módon már maga az előrandi is szinte teljes értékűnek tűnik, hiszen elvonultunk a világtól, kettesben vagyunk, és egész egyszerűen jó vele. Nem tudom, hogy miért voltam ennyire betojva, talán azt gondoltam, hogy akár tíz évig is elhúzhatom a menekülést? Nem mertem kockáztatni, még olyan szinten sem, hogy hátha majd jön valaki, akiben egy picit is megbízhatok. Nathalie úgy tűnik mégis más volt, hiába vonok most párhuzamot Evageline-nel. A hugrabugos lány felvállalja, hogy tetszem neki, nincsen szó titkolózásról. Gondolom még itt ebben a pillanatban. - Jól van. Nem is erőltetem. Ha majd úgy látod, hogy menjünk bele, szívesen elmondom, hogy érts bizonyos okokat, de talán igazad van, már úgysem számít. – Ő már a múlt, ahogyan annak idején Nathalie mondta. Hogy gyűlölöm ezt a mondatot, ez lett a végzetem, majd a bánatom is végül. Fel lettem emelve, hgoy aztán el legyek dobva. Most nem látom a csinos lányka arcát, de jobb is így, mert egy pillanatra elkomorultam, s nem akarnám elvenni a kedvét attól, hogy jól érezze magát velem. - Na és aki télen találkozik? Az hogyan kezdi az első randikat? És ne viccelj, én mindent vagy semmit alkat vagyok, ha már elhívtalak, akkor nem egy alkalom után hátrálok meg. Tényleg... tetszel. – Mondom ki, talán még ennyire nem is fejeztem ki magam, de benne látom azt a csodát, amely elkerült, egy olyan pluszt, amelyet nem is lehet szavakkal kifejezni. A másik felem, eltitkolt énem. Vagy túl romantikus lennék? És nem azt mondom, hogy nagyon tapasztalt lennék, ám már voltak lányok az életemben, még az ágyat illetően is, de nem becsülöm le Evangeline mondatát, hogy ő még nem csókolózott, talán ebben tudnék segíteni így elsőre. Most csak egy röpke puszira gondolnék, ám talán nem voltam elég határozott, hogy megállítsam a hintát, mert azon túl hogy találkozik az ajkunk, én az utolsó pillanatba azért még arébb tudok hajolni, ő viszont kiesik a hintából. Egyből hajolok fölé, hogy minden rendben van-e. - Jóég, sajnálom, minden rendben? – Kérdezem végigsimítva a haján, hogy aztán megnémulva hallgassam azt, ami rám vár. Nem hazudott, de akkor valami másról is tudnom kell? Ha ugyanaz lesz, mint Nathalie esetében én komolyan végeztem a női nemmel. Az első szavaira bólintok, és bennakasztva a levegőt figyelek, mert úgy látom, folytatná. Az újabb mondatokra hevesen verni kezd a szívem, és elpirulok, bármennyire is küzdök ellene. Kiszakad a sóhaj, mert hihetetlenül aranyosnak tartom. - Olyan... régóta? Többről? – Nagyon meglepődök, hiszen nem is beszéltünk, igaz, sokszor az ember képes vágyakozni csak a külsőségek iránt, ő mégis máshogyan tette, mint azok, akik koslatnak utánam. Finoman a háttérből figyelt, hiszen sosem tudtam, hogy van egy lány valahol a sok között, aki nem akar zavarni, csak... Feláll, mintha máris menni akarna. – Ugye nem mész máris? Én sajnálom, ha ilyen vak voltam, de... csak kihasználtak, ami furcsán hangzik egy srácnál talán, de úgy éreztem, többet nem menne a dolog. Te viszont... komolyan gondolod. – Fogom meg a kezét, hogy ne hagyjam távozni, és odahúzom magamhoz, finoman, próbálkozóan. Végigsimítok az arcán, és ki kell mondanom amit gondolok. – Ha már elhívtalak, akkor tudd, hogy meg akarom próbálni. Kockáztatni. Érted megéri. Nem láttalak, de... jobb későn, mint soha, nem? – Ha hagyja, akkor itt odahajolok, és tényleg, hinta nélkül csókolom meg. Ez már több mint egy szájrapuszi, bár nem az a követelőző változat, valahol a kettő között. Évődő, bebocsátásért esengő. Éppenhogy meglepő nyelvérintéssel.
- A pletykák… tudom, persze, meg azt is, hogy sokan közülük valóban illenek a pletykák alkotta képbe. Húzom el a számat finoman, mert még élénken él bennem az ebédlős incidens, engem egyszerűen sárvérűnek hisznek sokan, és vannak páran, mind Mardekárosok, akik nem restek ezt a szájukra venni. Én már szörnyen unom, nem is értem, miért nem lehet békén hagyni valakit ezzel, pláne úgy, hogy semmit sem tudunk róla. - Mindenképpen érdekel a dolog, de most azt hiszem, nem szeretnék a volt szerelmedre gondolni. Kedves mosolyommal igyekszem elűzni a téma kellemetlenségét, épp elég, hogy most nem képes úgy igazán megnyílni, és úgy nézni a lányokra, hogy bármi komolyabb is lehessen. Talán lesz olyan szerencsém, hogy ezen változtatni tudjak, de könnyen lehet az is, hogy esélyem sincs, majd elválik. - Tudom, de egy pikniknek pont az a lényege, hogy leülünk a természetben a fűre, és esszük, amit előtte megcsináltunk magunknak. Attól még tavasszal elmehetnénk. Vagyis… nem akarok én telhetetlennek tűnni, ha az első randink után lesz még kedved találkozni velem, akkor összehozhatnánk majd azt is. Egyértelműen zavarban vagyok, elvégre ezt azt hiszem, sikerült egész kínos mederbe terelnem, de azért bízom benne, hogy nem vette ráakaszkodásnak. Nekem azonban sikerül elég hamar még egy lapáttal rátennem a dologra, elvégre elszólom magam elég csúnyán, vissza is kérdez, én meg annak rendje és módja szerint vörösödöm is, mint a fene. Először inkább nem is válaszolok, úgy értem, ez halál kínos, talán elfelejti, vagy nagylelkűen ennyiben hagyja, de őszintén, én sem hagynám, szóval akkor miért is várom el mástól… Következésképp tök másról beszélek, aztán némi döbbenet lesz úrrá rajtam, mikor valami tanítgatásról esik szó, és nem is nagyon értem. Úgy hiszi, hogy meg kellene tanítania korcsolyázni? Tudok én, csak kicsit béna vagyok, ha zavarban vagyok, márpedig a társaságában többnyire ez a helyzet.
Ennek következtében nem lehet túlságosan meglepő, hogy bár egy pillanatra összeér az ajkunk, hisz a lendület átszeli a hiányzó távolságot, de én olyan szinten sokkot kapok, a lehető legpozitívabb értelemben persze, hogy elfelejtek kapaszkodni, és a következő hátralendüléskor más esem is ki előrefelé a hintából, egyenest Ashton lábai elé. Nos, ennél bénább már tutira nem lehetnénk. Úgy döntök, maradok a földön, inkább, minthogy még ráadásként el is üssön a hinta, így a hátamon fekve pislogok fel a srácra. - Tartozom egy vallomással, és lehet, hogy utálni fogsz miatta, vagy mondjuk úgy soha többé nem akarsz majd a közelemben lenni, de szeretném elmondani. Még, ha nem is hazudtam semmiben, van valami, amit nem mondtam el. Istenkém… szerintem tutira el fog menekülni, amint meghallja, de hiszek abban, hogy az őszinteség mindig célravezető. Veszek egy mély levegőt, és belevágok, egyszer élünk, hát egy kis merészség rám is rámfér. - Kicsit több mint három éve láttalak először, neked ütköztem a folyosón véletlenül, de olyan szinten belém fagyott a szó, hogy képtelen voltam bármit is kinyögni, elszaladtam, de igazság szerint azóta tetszel, nagyon is, sőt, többről is van szó, csak sosem volt bátorságom odamenni hozzád, hogy megpróbáljak beszédbe elegyedni veled. Ha nem futunk össze véletlenül a konyhában, szerintem sosem teszem meg. Mondandóm végeztével nyelek egy nagyot, és várom a reakcióját, de akkor már nem merek ránézni, viszont felkelek a földről, elvégre, lehet, hogy hamarosan illenék a távozás mezejére lépnem. Valahogy biztosra veszem, hogy csalódni fog bennem.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-10, 10:26
- Nem is tudom, azért nem minden mardekáros rossz fej, csak a pletykák, tudod... – Én mondjuk ilyen jólelkű vagyok, azt nézem ki másokból is, hogy nem feltétlenül ártanának másoknak, bár elég naív felfogás ez. Inkább nem is akarok tudni a kígyós-ház rémtetteiről, az a biztos. Elmosolyodom, eddig úgy tűnt, ő mindenkivel szemben cuki, bár ha jobban belegondolok, az engem követő falkával sem volt megbocsátó, sokkal inkább határozott. Hm... olyan erős, egyre jobban tetszik, csoda, hogy imádok hozzáérni? - Köszi. Nem is a kötöttségektől, inkább a hazugságoktól. Ha majd egyszer úgy látod, hogy a végére érjek a sztorinak, el fogom mondani, és eskü, nem lesz olyan részletes, az átkot akartam kifejteni, annak van a jelentősége, a szerelmi rész sajnos sokkal rövidebb. Vagy nem sajnos, azt hiszem, még jobban is jártam. – Vonom meg a vállamat, lehetett volna rosszabb vége is a dolognak, ha nagyon belebonyolódom. Viszont Evangeline nem véla, nem érzem hogy szeszélyes lenne, nagyon is következetesnek tűnik. A puszi úgy tűnik nem sok, viszont mosolyog rajta, ezzel nekem is ad egy magabiztosságot, hogy talán nem vagyok annyira béna. Engem az nem tölt el erővel, hogy sokaknak bejövök. Ha valaki igazán komoly, akkor nem viháncolna utánam, el sem tudnám képzelni mondjuk egy felnőttebb lányról, mint mondjuk Cho, hogy ennyire rám legyen gerjedve, ezért is számít Evangeline, mert ha neki tetszem, az valódi, nem holmi üres rajongás. - Igaz, a hideg, csak azt akartam, hogy jól érezd magad, és nagyjából az első helyen mondtad. Engem nem zavar a hideg, de kiülni tényleg nem sok értelme lenne. – Gondolkozom el rajta, hogy hova is kéne mennünk. Körbelesek a szobában, amely most tényleg nem nagy, inkább meghitt beszélgetésre alkalmas, tervezgetésre, hátha megakad valamin a tekintetem, ám közben kérdést is kapok, amin először meglepődök, gyorsan abba is hagyom a lökését, majdnem kiüt a hintával, de megúszom. Ellépek mögüle, hogy vele szemben gugoljak le. Nincsen bátorságom a térdére tenni a kezem, viszont az ujjaiért nyúlok. - Dehogyis.. Belehalnál...? – Kérdezem tágra nyílt szemmel, fogalmam sem volt, hogy komolyan gondolja velem. Legalábbis hogy ennyire. Azt hittem, hogy szimpatikus vagyok neki, meg akar ismerni, de hogy belehalna... meg hogy jobban akarja, mint eddig bármit... Úristen! Én mennyit tépelődtem rajta, hogy majd nemet fog mondani, vagy hogy Mattie biztosan máshogy is gondol rá. Hát tényleg tetszenék neki? Végül nyelek egyet, főleg miután tovább folytatja a gondolatmenetet, erre úgy érzem muszáj válaszolnom. - Édelegni én sem, ne is menjünk oda. De... Nem akarlak én tanítgatni, viszont... – Hajolok oda, de nem akarom felborítani a hintából, úgyhogy olyan kilencven százalékig el tudok menni, hátha oda tudja tapasztani az ajkát az enyémre. Ez nyilván nem igazi csókolozás, csak valami szájrapuszi, hiszen nem rohanunk sehova. Ám ebből kifolyólag nem is tudok válaszolni a többi felvetésére, ez most mindent megakaszt.
- Brr, hát én semmit sem akarok csinálni velük, bár nem is vagyok prefektus, szóval nem is nekem kell majd. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért nem adtam soha erre a fejem, elég jó lennék benne, mindenesetre így hetedévesként már oly mindegy. Lehet, hogy itt sem maradok jövőre, hanem inkább elkezdek dolgozni, halvány lila gőzöm sincs róla. Egyelőre csak legyek túl az éven, aztán majd elválik a többi. - Ügyetlenkednél? Észre sem vettem. Egyébként, az más, hogy félsz a kötöttségektől megint, tökre érthető, hisz összetörték a szíved. Én se nagyon akarnék bárkihez is közeledni a helyedben. Nem akarok én komplett védőbeszédet rittyenteni itt a számára, csupán tényleg átérzem a problémát, én már csak ilyen kis empatikus teremtés vagyok. A puszira bájos mosoly lesz úrrá a vonásaimon, és folyton küzdenem kell azért, hogy ne ugorjak ki a bőrömből. - Piknikezni is szeretnék persze, mármint, tök jó lenne, de ugye nem akarsz tavaszig várni? Mert én ilyen hidegben azér kihagynám azt a pikniket. Vakarom meg kissé zavartan a tarkóm, mintha nem nagyon tudnám hová tenni a dolgot. Olykor én is egészen elvarázsolt kis nőszemély vagyok, de azt azért nem szoktam elfelejteni, hogy odakinn bizony vaskos hótakaró pihen a földön. - Hogy a randipárod szerepét akarom-e játszani? Isten ments, azt hiszem, belehalnék, ha csak játék lenne. Ugye neked nem az? Én… komolyan gondolom, szerintem jobban, mint bármit az életemben. Talán hiba ezt így kerek-perec kimondani, de ha már kérdezett, nem fogok hazudni, nem is tudok hazudni. Jól esik, hogy meglök a hintán, kicsit elfeledem a mélységes zavarom, mit a fehérnemű, az óvszerek, és ez a kendőzetlen kérdés alkotta hurrikán okozott. Ettől még a szavaim őszinték, bár nehezen jönnek az ajkaimra, annak ellenére, hogy biztos vagyok az érzéseimben, nehéz beszélnem róla. Még mindig félek attól, hogy elijeszthetem.
- Az tök nyálas hely. Meg hát… én tényleg mutáns vagyok ilyen téren, sosem csókolóztam még, nem igazán illenék oda, mert nem tudok úgy édelegni. Szerintem ő sem, és a véleménye alapján biztosan nem is szeretne odamenni, amit abszolút nem csodálok. - Nekem a Mézesfalás a kedvenc helyem, de ott nem lehet leülni sajnos, úgyhogy az nem jó. A többi beülős hely, meg túl zsúfolt, ugye? Őszinte leszek, nem igazán tudom, mi lenne a legalkalmasabb. Nekem az is teljesen jó, ha sétálunk, és beszélgetünk, csak jól be kell öltözni. Ahogy lengek a hintával, hátrahajtom a fejem, hogy úgy szemléljem Ashtont, a hajam vígan lengedezik a ringásom ütemére, és természetesen mosolygok, mi mást csinálnék. - De a jégkori is jó, összekaparhatsz, ha elesnék, az tök hősies, nem? Nevetem el magam, kitelik tőlem egyébként, hogy kiszaladjanak alólam a lábaim. Mi az hogy… Azon csodálkoznék, ha nem szaladnának.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-06, 10:17
- Igen. Eredetileg úgy tudom, hogy minden házból akartak valakit, aztán végül maradt a griff és a holló, mert akkor nincsen olyan nagy széthúzás, ha csak két ház. Talán jövőre ti csináljátok a Mardekárral. – Ebben a pillanatban úgy odahajolnék, hogy legalább egy puszit nyomjak az arcára, hiszen olyan természetességgel tudunk beszélgetni, mintha minimum egy pár lennénk. Lehet, hogy már azok vagyunk? Végülis fogjuk egymás kezét, mással én ezt nem mertem eddig megtenni, ha végre tudok beszélni Rosemaryvel, akkor lesz mit mesélnem, az biztos. Úgy nagyjából ő az egyetlen lány, akivel így el tudok csacsogni, így aztán nem is róhatom fel Evangeline-nek, hogy van neki Mattie, bár Rosemary inkább fegyvertárs, nem barát, azért mégsem mernék neki olyan komoly dolgokról beszélni. Még elítélne, vagy mittudomén. - Én is így érzek Evangeline, és sajnálom, hogy ennyire ügyetlenkedek. Sokat segít, hogy ilyen türelmes vagy. – Itt most tényleg adok egy puszit, talán többre is képes lennék, ha nem lenne bennem ott a tüske Nathalie-vel kapcsolatban. Kéne rám egy Exmemoriam, hogy végleg el tudjam felejteni. Na nem vagyok már szerelmes, csak a rossz emlékeket. Akkor sokkal jobban pasisnak tudnám magam érezni. Így állandóan zavarba jövök. Már így is nagy szó tőlem, hogy ilyen gesztusokra vagyok képes, míg az első puszit ő adta, és biztosított arról, hogy velem akarna randizni, ha én nem előzöm meg. Fel sem merül bennem, hogy udvarisságból mondta ezt, a lányok azért csak nem ilyenek. - Bentre? Azt hittem piknikezni szeretnél. – Tűnödöm el, észre sem veszem a szekrényajtó csapódását, az óvszereken pusztán mosolygok. Régen volt, hogy bárkivel is együtt lettem volna, Nathalie ellenben sosem volt ilyen tekintetben az, akivel az ágyban töltöttem volna az időmet. Nem az én képzeletem szülte ide ezeket, a randira gondoltunk, a szoba szerint az ilyesmit is lefedhet, ám amilyen kis megilletődöttek vagyunk, igyekszem nem a leányzóra nézni, hogy ne nevessünk össze. - Még ősszel találtam egy kávézót, ahova bemenekültem egy háztárs kislánnyal, mert volt olyan kedves, hogy eljátszotta a randipárom szerepét. Talán a te előfutárod volt? Vagy te komolyan gondolod velem? – Lépek mögé, hogy elkezdjem finoman lökni, így legalább nem kell szembefordulnia velem, ha nem szeretne még itt komoly válaszokat adni. Tulajdonképpen én sem tudom, hogy milyen választ várok. - Az a kávézó amúgy szerintem nagyon erőltetett, tipikusan olyan, ahova párok járnak, és ha nincsen valami szenvedélyes összebújás, akkor már kinézik az embert... – Vallom be az őszinte félelmeimet, mert nem tudom, hogy mehetnénk, vagy mit is vár tőlem. Így is összeszedtem már magam, de nem biztos, hogy meg tudom azt adni neki, amire vágyik. Nagyjából nulla magabiztosság van bennem, önmagáért beszél, hogy ő akart randira hívni. Nagyon ciki, még ha jól is esik a kezdeményezése.
- Gondolom ezért kellettetek többen a feladatra, annál több az ötlet, megérte a fáradozást, az egyszer biztos. Azt ugyan nem tudom, hogy kicsoda ez az Astrid, de jelenleg nem is számít igazán, ha Ashton kedveli, és fontos neki, akkor talán majd megismerem, ha nem, hát akkor kicsi rá az esély. Ha hat év alatt nem futottam össze valakivel, eztán sem hiszem, hogy fogok. Egyáltalán nem nézem ki belőle, hogy ártana nekem, Mattie azonban kétségtelenül igen, és azt meg tudja nagyon jól, hogy én milyen vagyok, és hogy abszolúte lehetetlenség, hogy én megbántsak valakit komolyan, pláne őt, akit három éve szeretek. - Ez a még véletlenül se értsd félre kifejezése annak, hogy Mattie nem úgy a barátom, és soha nem is lesz úgy a barátom. Másra vágyom ilyen téren. Talán kimondhatnám, hogy rá, de ennyire merész közel sem vagyok egyelőre, azért bízom benne, hogy nem fogja azt hinni, hogy nem róla van szó. Hiszen akkor mégis miért őt akartam volna randira hívni? Kissé elpirulok, amikor megpuszilja az ujjamat, nem is magától a gesztustól, sokkal inkább attól, hogy szeretném, ha ezt mondjuk a számra is adná. Teljesen be vagyok sózva, pedig alapvetően ritkán jár az agyam ilyesmin, de határozottan kíváncsi vagyok arra, hogy milyen, vele, senki mással, hiszen még egy csókot sem adtam senkinek eddig. - Ugyan, ne sajnálkozz, most itt vagyunk, és ez a lényeg. Mosolygok rá szélesen, odabenn pedig már egészen máson jár az agyam, különösképp akkor, amikor becsapom a szekrényajtókat, s ő nem mond rá semmit, hú, talán nem látta, az lenne csak a szerencsés helyzet, akkor nem kéne ronggyá égnem előtte. Mégis, csak akkor fordulok meg, amikor kérdez, valami tök egyszerűt, meg is könnyebbülök, mert azért nem mindegy, hogy már most kínossá válik a helyzet, vagy mondjuk simán megoldjuk.
- Hát, hacsak nem korcsolyázunk, akkor inkább bentre, elég hideg van még ilyenkor. Fordulok is vissza, és abban a szent pillanatban találom szembe magam a színes és bizonyára illatos izékkel, és legszívesebben elájulnék Naaaaaa erre tuti nem én gondoltam. - Öööööö... Nyögöm halkan, és egész egyszerűen nem tudok máshová nézni. Ez most mit jelent? Mármint, ugye nem azt, hogy Ashtonnak az is beletartozik a randiba? Előbb-utóbb biztosan, de azért nem első körben. Remélem, de rákérdezni nem merek, mert akkor ki kellene mondanom olyan szavakat, amik miatt megint csak vörösödni tudnék. Tudom, hogy ott a fehérnemű is, de én ilyen téren tök dinka vagyok, még sosem voltam senkivel, de általában szép fehérneműket húzok magamra, mert azokat szeretem. Másnak azonban ez félreérthető lenne. Végül elszakítom a tekintetemet, és beülök egy középen függő hintába, miután elvettem egy fánkot Ashton mellől az asztalról, és elkezdem lökdösni magam, így legalább elterelem a gondolataimat. - Én még sosem randiztam, szóval nem tudom, mit szokás ilyenkor csinálni. Ott van Roxmorts, ott sok mindent lehet csinálni, az iskolán belül úgysem lehet igazán megoldani szerintem. Már csak az őt követő horda miatt sem. - Ha kinti, akkor valami téli sport tök jó dolog lehet, bár akkor nem lehet igazán beszélgetni. Szóval lehet ésszerűbb lenne valami csendes sarok valahol. Pillantok fel a mennyezetre, de ki tudja, lehet az lenne jobb, ha valami spontán hülyeségbe másznánk bele, de meglátjuk még, mire jutunk, bár én bennem elég erősen bennem van a para az óvszerek miatt.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-03, 13:43
Természetesen mit sem tudok az egészről, csak annyit, hogy valami fejlődik köztünk, amitől ugyan félek, de izgalommal is tölt el egyszerre. Az biztos, hogy teljesen más, mint a többi lány, hiszen azon túl, hogy gyönyörű, nagyon is kedves, és figyelmes velem, egyátalán nem az a nyomulósan idegesítő falka-lány, viszont attól sem kell félnem, hogy még rám nézni sem mer. Egyszerűen tökéletes, viszont ez benne az ijesztő. Mintha újrakezdeném a Nathalie-s dolgot, de vajon most más véget kapunk? Boldog befejezést? Nagyon merem remélni, ellenkező esetben a maradék önbizalmam is darabjaira hullama. Most viszont itt vagyunk együtt, kéz a kézben, olykor félősen nézek rá, és azon tűnödöm, hogy miért pont engem akart volna randira hívni. Bárkit megkaphatna, aki viszont tényleg magabiztos, tudja, hogy mit akar, és nincsen ennyire betojva. Benne van az is, hogy szánalomból, amiért annyira buta dolog történik velem? Anyai érzések ébredtek benne, meg akar védeni? Ez egyszerre szívderítő, és lelombozó egyszerre, ezért is akartam én táncra kérni, randira hívni, hogy megmutassam, valóban tetszik nekem, és hát egy lovag legalább a szíve hölgyétől ne féljen. - Köszönöm, habár nem pusztán az érdemem, sőt, azt kell mondanom, Astrid nagyon jól összefogott négyünket, rengeteg ötlete volt. Picit azért furcsán jött ki, hogy akkor, amikor a legszebb volt, csak pár pillanatig tudtunk együtt lenni, nem együtt mentünk. Talán majd egyszer. Vagy éppen a randinkon meg tudom majd ismét csodálni. Az már csak minimálisan rontotta el a kedvemet, hogy gyakorlatilag én lettem beállítva olyannak hogy ha megbántanám őt, akkor Mattie-vel is számolnom kellene, mert ez így furcsa, engem sem védene meg senki, ha fordítva történik mindez, ám remélem nem nézi ki belőlem a leányzó, hogy ártanék neki. - Barát-barát? Ez valami új fogalom? – Mosolyodom el, és erőt véve magamon a számhoz emelem a kezét, hogy megpusziljam az ujját. Nem olyan stílusú pasi vagyok, aki bárkinek is a lelkivilágába belegázolnék, ám abban igazat adok nekik, hogy amíg nem ismernek, ezt rém nehéz megállapítani. - Ha nem is mondom, hogy nagyon. Nem vette jó néven. Úgy kívánta a tisztesség, hogy visszamenjek hozzá, valahogy úgy érzem, hogy ő mindenkin uralkodni akart. Justice a neve, és amúgy kedves teremtés, csak éppen... ~Nem te vagy~ ... sajnálom, hogy korábban nem volt elég bátorságom, hogy téged kérdezzelek. – Fejezem végül be, így is tökéletesen igaz. Körülnézek, amint átlépjük a küszöböt, én szerencsére nem látok ennyire zavarbaejtő dolgokat, bár óvszerekből azért van különböző színben, méretben, izlésesen kupacokba rakva, hogy mindenki választhasson izlése szerint. Rég volt már, nagyon régen, hogy ilyesmiben kellett gondolkoznom. Nem nagyon látom, hogy a szépség milyen szekrényt csap be, egyszerűen keresek egy asztalkát, ahova le tudunk ülni, és a kezembe veszek egy könyvecskét, aminek üresek a lapjai, pennát is találkok hozzá tintával, hogy jegyzetelhessük az elképzeléseket. - Kintre szeretnél, vagy bentre? – Nem tudom, hogy miért ez lenne a kardinális kérdés, elsőre valahogy ez jut eszembe, aztán majd meglátjuk.
Olyan ez, mint valami tündérmese. Vajon létezhet, hogy itt és most valóra válik az én mesém is? Mármint, van esélyem rá? Szerethet egyszer ő is engem? Annyira jó lenne, olyan elmondhatatlanul csodálatos. Szeretném… Megfogni a kezét a folyosón, csókkal illetni az ajkait, akárhányszor csak meglátom, megölelni bármikor, nem titkolni tovább, hogy mit érzek, igen, azt is szeretném, ha az összes csodálatomat, szerelmemet kifejezhetném, és nem kellene úgy tennem, mintha sokkal kevésbé érdekelne, mint amennyire. Megfogta a kezem! Automatikusan kulcsolom a sajátom az övébe, ezzel is jelezve, hogy eszemben sincs tiltakozni a mozdulat ellen, sőt, még egy leheletnyit szorítok rajta, ez, és a széles mosolyom tán tudatja vele, hogy nincs problémám ezzel. Azt hiszem, legalábbis az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy neki igenis szüksége van a visszaigazolásra, bármennyire is legyen megáldva szívtipró külsővel, ha az önbizalmát kitépték belőle. - Áhh, értem! Egyébként a bál tök jól sikerült, szóval minden elismerésem így utólag, akkor nem volt már alkalmam elmondani. Abban a három-négy percben volt fontosabb megbeszélnivalónk is, és ezt abszolút nem bánom, de azt sem szeretném, hogy bunkónak tartson, vagy azt higgye, rosszul éreztem magam. Nem, Mattie mellett ez szóba sem jöhet, meg aztán, ő is gondoskodott a remek hangulatomról. Végül be is lépünk a Szükség Szobájába, én meg nem tudom, mire akarjak gondolni, csak annyi jut eszembe, hogy szeretném, ha a randinkon mindketten nagyon jól érezzük majd magunkat.
- Butaság. Mattie a legjobb fej barát, mármint barát barát, azt nem mondom, hogy nem akarna ártani neked, ha megbántanál, de mivel fontos vagyok neki, azt veszi előre, hogy nekem mi a jó éppen. Ez fordítva is így van, és bár nem szimpatizálok azzal a lánnyal, aki felvette az alakom, de ha ő kedveli, és szeretne gyakran vele lenni, hát tegye. Talán még ő is megtalálja majd valamikor a szerelmet, bármennyire is nem hisz benne, attól még létezik. - Nagyon haragudott rád a partnered, hogy ott hagytad egy táncra? Közben belépünk, és tisztára bezsongok attól, hogy azonnal megérzem a forró csoki illatát, és a terem egy sarka olyan, mintha a Mézesfalás polcai sorakoznának a falakon, asztal is van székekkel, és igazából nincs időm megnézni, hogy mi van még a teremben, mert pár méterre attól meglátok egy nyitott ruhásszekrényt, amiben ugyan kétségkívül csodálatos ruha lóg, de a mellette felakasztott fehérnemű szett láttán kedvem támadna elsüllyedni, vagy menten szénné égni, vagy inkább mindkettőt egyszerre. ÚRISTEN. Hát én erre tutira nem gondoltam. Anne hibája. Ő mondja mindig, hogy AZ kell a pasiknak. Biztos valami tudatalatti dolog. Mindenesetre már sietek is oda, hogy sietve becsapjam a szekrény két ajtaját, mert ezt tutira nem akarom bámulni egész idő alatt. Istenem, de kínos. Vajon van esélye arra, hogy nem vette észre? Tudni sem szeretném… sőt, érzem, mennyire lángol az arcom, egész egyszerűen vissza sem merek fordulni felé, azt hiszem, kivételesen nem akarom tudni, mire gondol. Még a végén azt fogja hinni, hogy valami nimfomániás idióta vagyok. Jaj nekem.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2015-01-01, 15:26
Én is csak egyszer, amikor a karácsonyi szervezkedés volt, még a lányok elől sem kellett ide bemenekülnöm, mert az már tisztességtelen előny lett volna. Viszont az elmúlt napok eseményei megindítottak bennem valamit, talán túl lelkes is vagyok, hiszen annyira megtetszett ő, ugyanakkor egy nagy adag félsz van bennem, hogy ismét arra a sorsra fogok jutni, mint Nathalie esetében. Tulajdonképpen a bálon sem folytattam a történetet, mert valljuk be, ki az aki egy exről akarna hallani egy szövévényes történetet, amely még mindig élénken él az illetőben? Gyanítom, magamból kiindulva, hogy senki. Evangeline sem szeretné, hogy mással hasonlítsam össze, és ez így is van jól, pusztán a saját önértékelésemen kéne javítanom, és elfogadni, hogy ha kellek neki, akkor jól van, ha meg nem, akkor fejreállhatok is, úgysem fog változni. Mintha ez olyan egyszerű lenne. Türelmesen ácsorgok, nem tételezem fel, hogy nagyon késne, végülis úgy tűnt, hogy tényleg szeretne velem lenni, s nem udvarisságból mondta, hogy randizni szeretett volna velem, ha nem előzöm be. Azért ebben a formában igen szívderítő dolog, már pusztán ezért megöleltem volna, ha nem lennék gyáva nyúl. A két perc késés simán belefér, ennél bőven többet is várnék rá, közben is csak nő a várakozás okozta izgalom, kissé nyirkos is lesz a tenyerem, ahogyan végigsimítok a hajamon, és őt kémlelem, mikor fordul be. Már jön is! Magától értetődő a mosolyom, pillantásom pedig nem változott. Valamit elindított bennem, ami miatt újra és újra látni akarom őt, s nehéz eltölteni minden napot, amikor éppen nem együtt vagynuk, holott eddig összesen négyszer találkoztunk. Nem tudom, hogy barátságnak fogja e fel, vagy tényleg randizni szeretne vele, remélem minél hamarabb kiderül. Szinte automatikusan simítok végig a kezén, ahogyan puszit ad, s nem is engedem el, remélem nem veszi tolakodásnak, hogy kéz a kézben szeretnék vele lenni. - Semmi baj. Elvileg úgy, hogy teljesíti azt a kívánságot, amire vágyunk. Mi a karácsonyi szervezést intéztük itt, rengeteg ötletet kaptunk más rendezvények kapcsán, meg hagyományokat felvonultató könyvek voltak bent. – A fal felé pillantok, ahol szépen lassan meg is jelenik az ajtó, s kinyílik, már csak be kell lépnünk. A kettőnk gondolatain múlik, hogy mit is találunk bent. - Remélem a barátod nem orrolt meg rám, hogy felkértelek. Csak mondanod kell, és nem alkalmatlankodok, ha vele vagy éppen. – Kicsit bátortalan vagyok még ebben a témában, és nagyon is kiváncsi vagyok a véleményére. Mint ahogyan ő is rákérezett, hogy miért néztem őt.
Én még sosem voltam a Szükség Szobájában, valahogy… nem volt rá szükségem. És ez most nagyon hülyén hangzott, tudom én. Egyszerűen nincsen titkolni, illetve rejtegetnivalóm, épp ezért soha nem is másztam bele túlságosan mélyen abba, hol is lehet ez a szoba. Ashton persze elmondta, így idetaláltam, de nem hiszem, hogy ez gyakran fog előfordulni. Mondjuk, jelen pillanatban szükségem is van rá, hisz ott kell találkoznom Vele, márpedig ennél nagyobb vágyam jelenleg aligha akadhat. Na jó, azt is szeretném, ha megcsókolna, meglehetősen sokat álmodoztam már róla, de azt hiszem, jobb nem képzelegni ilyesmiről, egyszer majdcsak megtörténik, ha nem, nem, mindenesetre nekem már az is nagy szó, hogy randizni fogunk. Dúdolgatva haladok a folyosókon, egyszer el is tévedek, így eshet meg, hogy két perccel később érkezem, pedig nem szoktam késni, és már emiatt is tök vörös az arcom, mikor meglátom. Én ezt tényleg nem hiszem el, még most sem, olyan jó… úgy látni, hogy rám vár, és olyan jól néz ki, néha azt hiszem, hogy nem igazi már ő maga sem. Szeretném, ha megint úgy nézne rám, mint mikor táncoltunk, azzal a félreismerhetetlen rajongással. Végül erőt véve magamon könnyedén libbenek oda hozzá, és némileg lábujjhegyen pipiskedve köszöntöm egy puszival. Amit már egyszer meg mertem tenni, az másodszorra már semmiség. - Szia! Bocsi a késésért. A lépcsők… Mondom olyan egyszerűséggel, mintha ez a világon mindent megmagyarázna, s ami azt illeti, így is van, hiszen elég szeszélyesek tudnak lenni, ezt minden Roxfortban tanuló, tanító, dolgozó egyed tudja.
- Remélem, nem vársz régóta. Pislogok rá bocsánatkérően, ami azért valljuk be, elég édes a nagy kék szemeimmel, és ezt tudom is magamról, de kihasználni nem szoktam, most is csak úgy jön magától. - Szóval, a Szükség Szobája. Hogy is működik ez? Kérdezem a folyosó falát bámulva előttünk, mert egyszerűen nekem gőzöm sincs róla, de ő biztosan jobban tudja nálam, és valahogy csak bejutunk. Ha rajtam múlna, tutira nem sikerülne.
Ashton P. Blake
Reveal your secrets
Tárgy: Evangeline & Ashton - Az előrandi 2014-12-28, 12:11
A Szükség Szobáját korábbról is ismertem, ám főleg a karácsonyi szervezkedés kapcsán maradt meg bennem, hogy ha el akarok rejtőzni mások elől, akkor tökéletes megoldás lehet. Evangeline esetében még nem titkos szerelmi légyottról van szó, pusztán a majdani randink megtervezéséről. Igaz, így nem leszünk túl spontánok, de azt hiszem amilyen bénázást levágtam nála az utóbbi időben, jobb is inkább biztosra menni, hogy tényleg szúrjak el semmit. Talán így nem annyira romantikus, de még mindig jobb, mintha megpróbálnék valamit, amire egyátalán nem vevő. Meg így még beszélgethetünk is, hangolódhatunk a dologra. Hosszú idő után először érzem magam egy kicsit megnyugodva, biztonságban. A puszi, amit adott, azóta is érződik az arcomon, teljesen felvillanyzott az az egyetlen tánc is, ám ami mindennél jobban, hogy engem akart randira hívni. Eleve, van olyan bátor, hogy megtegye, és még csak nem is griffendéles. Már a gyengélkedőn feltett kérdéséből is úgy éreztem, hogy talán rám gondolna? Kicsit ugyan buta módon válaszoltam akkor, hogy tudom, de egyszerűen az jött a számra. Nekem nem kellett kimondanom, hátha a viselkedésemből érzi ugyanezt, meg hát végülis a sarkamra álltam, odamentem hozzá, és a táncon túl is megkértem, hogy töltsön velem több időt. Aki képes értem többször is kiállni, megvédeni, és még tőlem kérne randit, az megérdemli, hogy megismerjem. Olyan finom, gyengéd teremtés, és bár való igaz, legyezgette a hiúságomat, hogy Justice olyan merész volt, azért valahol sok is, hogy átváltozik a szemem láttára, bár én meg otromba voltam, hogy Evangeline-t néztem, miközben vele táncoltam. Hát ezért nem megy nekem ez az egész udvarlásos mizéria, mert akaratlanul is megbántok másokat. Végül visszamentem Justice-hoz, és remélem nem rossz szájízzel töltötte vele a bál estélyét. Most viszont itt álldogálok a folyosón, kardot és páncélt nem hoztam, most talán feleslegesek. Királykék felsőben, és méregzöld vászonnadrágban várakozom, nincsen szükségem már egyenruhára. Vajon hol lehet ő?
