2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Marinette Chatillon Születési hely és dátum: Colmar, Franciaország, 1983. szeptember 1. Csoport: Griffendél Patrónus: Fekete párduc Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik (látványmágus) Képesség:Véla Mágikus adottság: Tűzmágus 1. szint Familiáris:Fekete róka Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése Kihez tartozol: Keresett - Megan Smith
Jellem: Ha pár éve megkérdezel, hogy milyen az életem azt mondanám átlagos, de talán elkezdett felnyílni a szemem és most, hogy más is érdekel, mint ami kell, már túlságosan bonyolultnak tűnik. Ezért jöttem el apám legnagyobb bántára. És hogy ezek alapján milyen is vagyok. Néha úgy érzem két ember él bennem. Egyikük apám lány, aki kemény, komoly és mindig tudja, hogy mit akar. Számít az ütésekre és védeni is tudja őket. Így tanított már egészen kiskorunk óta mindegyikünket. Kiváló az mozgásom, jól harcolok, de néha úgy érzem kell valami más is... több, mint a családi hagyomány, de erről majd később. Él bennem tehát egy másik lány is, aki nem akar mindig kemény lenni és folyamatosan koncentrálni. Ő szeretne lefeküdni egy rétre, behunyni a szemét és nézni a felhőket. Szeretne nyugodt lenni és élvezni a napsütést. Szeretne világot látni... szerelmesnek lenni, tudni milyen, amikor nem neki kell vigyázni saját magára, hanem más valaki vigyáz rá. Ez a lány az utóbbi években próbált a felszínre törni, de ritkán hagyom neki, mert tudom, hogy apám csalódna, ha meglátná. Ő a titkos oldalam, aki akkor vagyok, ha elenegem magam és csak megpróbálom élvezni a mindennapokat, nem pedig megharcolni velük.
Kinézet, megjelenés: Nem vagyok valami magas, ez a származásomból is adódik. Éppen alulról súrolom a 160 centit. Az alkatom szikár, vékony, de izmos, hiszen egész életemben edzettem. Sosem hanyagoltam el magamat. Kiváló az állóképességem és apám mindig gondoskodott arról, hogy egészséges és tápláló ételeket fogyasszunk a testvéreimmel. A ruháim nem túl érdekesek. Általában minden hagyományos rajtam, a legtöbb cuccom sötét színű, többnyire fekete. Unalmasnak tűnhet a ruhatáram, de apám szerint nincs szükség rá, hogy kitűnjünk, sőt kifejezetten veszélyes lenne. Nem is nagyon akadnak kiegészítőim, csak egy ezüst nyaklánc, amit még anya adott nekem a halála előtt egy apró macskát ábrázoló medállal, amint egy rókával fonódik össze. Mindig azt mondta, hogy ez a medál fontos, de sosem mondta el, hogy miért. Talán túl fiatalon még nem értettem volna meg, aztán pedig már nem volt lehetősége rá. Apát kérdeztem már, de ő sem akart beszélni róla.
Előtörténet: Franciaországban születtem, sosem éltem máshol, amíg nem döntöttem úgy, hogy a Roxfortban folytatom a tanulmányaimat. Apám nem örült, de ez egyáltalán nem meglepő azután, ami a nővéremmel történt, de csak szépen sorjában. Egy kisvárosban születtem és éltem le eddigi életemet. Apám rengeteget hezitált, amikor elég nagy lettem, hogy elengedjen-e a Bauxbatonsba, de mivel a nővéreim is oda jártak végül esetemben is úgy döntött, hogy ám legyen. Mindegyikünk esetén végigzongoráztuk ezt, mert igazából ha tehette volna egyikünket sem engedte volna ki védőszárnyai alól. És, hogy mi ennek az oka? Nem ismerek minden részletet, de azt tudom, valami olyasmi rejtőzik az apám múltjában, amiről soha sem beszélt. Azt mondta mindig, hogy figyeljünk hátunk mögé, hogy fontos, hogy senkiben se bízzunk, mert bárki veszélyes lehet. Nem ismerem a múltját, sosem vitt el minket a szülővárosába. Abban biztos vagyok, hogy ő nem francia eredetileg, hogy a nevét úgy vette fel, mert régen kiskoromban találtam néhány iratot a fiókjában. Rettenetesen dühös volt miatta, ezért azóta se kérdeztem rá, hogy miért változtatta meg a nevét. Olyan érzésem van a mai napig, mintha menekülne valami... vagy valaki elől és minket is ezért őrzött ennyire hét lakat alatt azt hiszem. A testvéreim egyébként idősebbek nálam. Madeleine a legidősebb nővérem. Az ő édesanyjáról semmit sem tudunk. Őszintén szólva még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy itt született Franciaországban, de a papírokon ez áll. Az már tudom, hogy az én édesanyám és Monique ugyanaz, vagy hát majdnem biztos, hiszen őt ismertem egészen öt éves koromig. A halála után apával nehezebb lett. Anya mellett egészen másképp viselkedett. A halála után még nagyobb erővel tanított minket. Gyakorlagilag minden áldott nap edzenünk kellett, mintha valamire gyerekkorunktól fogva felakart volna készíteni. Sosem rosszra, nem támadást, hanem elsősorban védekezést tanított, de ettől még néha ijesztő volt az elszántság, amivel tette mindezt. Az iskolás éveim már egészen békések voltak, az otthon töltött időhoz képest, bár apám nem örült neki, hogy nem vagyunk otthon. Gyakorta előfordult, hogy külön engedéllyel kikért az iskolából. Nehéz volt így pótolni és utolérni magunkat az elmaradt tanulmányok kapcsán. De mégis azt hiszem akkor kezdett bennem érlelődni az érzés, hogy néha jó lenne másképp élni, könnyedebben, lazábban, kevesebb kötöttség között. Aztán három éve a nővérem eltűnt, Madeleinenek egyik napról a másikra veszett nyoma. Apa végleg kifordult magából. Az utolsó két évemet már magántanulóként töltöttem el otthon, nem engedett vissza az iskolába. Minden eddiginél többet foglalkozott a tanításunkkal, de én már nem bírom tovább. Nem tudom, hogy mitől fél ennyire, de megmondtam neki, hogy ha nem enged el a Roxfortba és nem ad egy kis szabad teret így tizenkilenc évesen, akkor én magam fogok elmenni és nem állok szóba vele soha többet. Szükségem volt erre, egy kis szabadságra, még ha a lelkemre is kötötte, hogy minden héten írok neki és hogy ugyanúgy minden nap gyakorolok majd. Megígértem, ha ez kell ahhoz, hogy ne érezzem úgy minden áldott nap kalitkába zárva kell élnem az életemet.
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Marinette Chatillon 2021-10-29, 16:45
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Köszönöm, hogy megvártál! <3
Először is nagyon köszönöm, hogy elvitted a keresettem és ki tudtuk agyalni kompromisszummal a PB-machinálást és megszületett a három nővér meséje. Nagyon tetszik a dojo-vonal és elképesztően izgalmas kérdés, hogy mire is képezte őket az apjuk, az pedig nem kevésbé, hogy Rose-Neira mi az istent fog csinálni, ha szembe jön vele Marinette és felismeri benne a nővérét. Alig várom, hogy eljussunk a listánkon hozzájuk, még én magam sem tudom, hogy eljátssza-e Madeline szerepét vagy elmondja-e az igazat, hatalmas kérdőjelek úsznak a fejem felett és éppen ettől izgalmas. A családi nyomás alól kiszakadással akkor is messzemenőkig azonosulni tud, ha egyébként nem az igazi nővére, csak kiköpött mása minden szinten - és ahogy megbeszéltük, egy kis fűszerezésként még a familiárisát is átalakítom majd a Halloween-i pontokból a meghalt (?) Chatillon nővérre jellemzőre, Sarki rókára.
A foglalókat neked nem kell mondani, tudom, hogy beírod és a héten meghirdetem a harmadik nővért, Monique-ot!
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
