2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Észak-Írország 1536 óta az Egyesült Királyság része és egyúttal az egyetlen alkotó-nemzet, amely nem a Brit-szigeten helyezkedik el. Belfast a legnépesebb városa, egyben a fővárosa, ahol 1970 és 90 között a muglik között a katolikusok és protestánsok ellentéte merényleteket, összecsapásokat szült. Szögesdrótokkal, sorompókkal, helikopterekkel kellett a rendőröknek járőrözniük, hogy fenntartsák a rendet. A városban csak maroknyi látnivaló akad, a Városháza, Operaház, Albert-óratorony, az Egyetem gyönyörű épülete, a város Botanikus kertje és a Korona Likőr Szalon elegáns kocsmáján kívül olyan, mint bármilyen másik kisváros, hiszen a lakossága a háromszázezer főt sem éri el.
A helyi varázslótársadalom is megsínylette a muglik összecsapásait, de minden feszültségüket abba temették, hogy a világhírű "Ballycastle Bats" (Dallycastle-i Denevérek) kviddics csapat sikerét ünnepelték és támogatták büszkén minden létező anyagi hátterükkel. Végül is nagy igazság, hogy nem kell más a népnek, csak kenyér és cirkusz!
A muglik mit sem tudnak arról, hogy a város szélén a Cavehill dombság névadó barlangján keresztül bizony el lehet jutni Észak-Írország és talán egész Európa egyik legkülönlegesebb és legnagyobb Kviddics Arénájába - az egyetlenbe, ami a föld alatt helyezkedik el.
A helyzetünk finoman szólva is kétségbeejtő. Valami ismeretlen eredetű növény fonódott körénk és emelt fel minket a talajról, amelyet még csak beazonosítani se vagyunk képesek, ez pedig roppant bosszantó. Egyrészt azért, mert akkor legalább egy lépéssel közelebb jutnánk a megoldáshoz, hiszen Bimba professzor szerint minden mágikus növénynek van legalább egy gyenge pontja. És ahogy a tanulmányaimból emlékszem - márpedig nem vagyok egy évfolyamelső, de ezt minden valamirevaló boszorkány és varázsló tudja - a legtöbb, nedves és árnyékos helyen élő növénynek a fény az. A legtöbbnek, nem mindnek. Mi pedig szerencsésen kifogtuk azt, amelyik csak agresszívabbá válik a fény hatására. Remek. Másrészt pedig igazán utálatos dolog a sötétben tapogatózni és nem tudni, mivel is áll az ember szemben tulajdonképpen. Szégyellem bevallani, de kissé félek is, noha igyekszem ezt nem kimutatni. Mégis, most érzem igazán, hogy itt és most ebbe én is belehalhatok. A csápok rendesen leszívják az energiánkat, úgyhogy a kezdeti erőlködésünk a saját kiszabadításunkra pillanatokon belül kudarcot vall. Minél inkább mocorgunk, annál jobban fogy az energiánk minden téren, ezzel pedig csak azt érjük el, hogy ennek a dögnek meglesz a maga happy endje. Már csak az hiányozna, hogy arról cikkezzenek az újságok, miszerint a Belfastba küldött Roxfort legjobbjai kviddics csapat két tagját holtan találták. Még csak bele se merek gondolni, miként élné meg a halálomat a családom. Gillyvel nem felhőtlen ugyan a viszonyom, de azért nem szeretném sírni látni sem. Tehát jön a végső próbálkozás, amely ugyan az életünkbe is kerülhet akár, de végtére már úgy is mindegy, nem igaz? Nekem azonban feltett szándékom küzdeni az életemért és örömmel veszem észre, hogy ebben Daniel is partner. A varázslatok ezúttal nem sülnek el balul, mi több, sikeresen létrehozzuk őket, a növény pedig ezúttal végre hátrányba kerül velünk szemben. Megkönnyebbült sóhajjal zuttyanok le a földre, majd - miután felpattantam - mit sem törődve a saját sérüléseimmel, lépek Danielhez: - Minden rendben? - segítem fel, ha esetleg igényelné és ezúttal nem habozva gyógyítom be az eddigi sérüléseit, amelyek esetlegesen nem jöttek volna rendbe. A nemrég történtek fényében legalábbis néha jobb a kontár munka, mint a semmilyen... - Úgy tűnik, a hő a gyenge pontja - állapítom meg, miközben eltaposok egy erőtlenül vergődő indát és még egy önelégült mosoly is a képemre kúszik annak láttán, hogy ezúttal mennyire könnyedén képes voltam végezni vele. - Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy ez egy ördöghurok, de az a fényre valószínűleg reagált volna. Talán vigyünk el egy darabot Bimba professzor számára megvizsgálni... - kezdek el lamentálni. - Inkább valamiféle hibrid állat-növény lehet, amit még nem fedeztek fel - vonom meg a vállam végül és nézek körbe magamon, hogy minden sérülésem rendbe jött-e. A képességem szerencsére visszatért, amint elengedtek a csápok, úgyhogy egyelőre semmi gond. És remélem, Danielen is pont ugyanez a helyzet. - Amondó vagyok, ho... - kezdek bele végül a mondatomba, majd csukom is be a számat, amint valami elsuhan mellettem, felborzolva az általam rövidre nyírt hajamat. Egy röpke pillanatig meglepetten pislogva meredek abba az irányba, amerre az azonosítatlan repülő objektum tartott, majd szólalok meg ismét: - Ez egy seprű volt? Roby seprűje? - villan hirtelen eszembe, hogy a srác próbálkozott invitóval még a kalandunk legelején. Vagyis, vagy baromi messze volt a seprű vagy valaki másé lesz a csotrogány. - Most mi legyen? - fordulok végül Dany felé tanácstalanul, hiszen a kijárat csábítóan közel van, de közben a többiek ki tudja, milyen veszélybe keveredtek...
Nehéz ügy egy járaton keresztül kommunikálni, főleg hogy bár már sejtéseink vannak, de még mindig semmi sem biztos azzal kapcsolatban, hogy vajon mi is ez a növény. Tuti, hogy meg akarna enni minket, de nem tudni mekkora pontosan, hogyan lehet elpusztítani és kiszabadítani a társainkat úgy, hogy nekik ne essen bajuk. Viszont az tuti nem hangzik jól, hogy felgyújtsuk az egészet, mert egyelőre még mi se tudjuk nem ég-e le tőle az egész barlang. A kijárat pedig még mindig nincs meg, ha csak a madár nem tudja, hogy merről jött be. Francba! - Egy próbát megér! - ha kell akkor besegítek Tori varázslatába, ha nem, akkor csak figyelem a járatot. Nem tudni meddig érnek el ezek az indák, vagy nem tudnak-e nőni, hogy egyszer csak azt vegyük észre kikapta valami alólunk a lábunkat, amíg itt ácsorgunk. Nem kéne kockáztatni. Robynak már nem szólok én is, hogy marhaságnak gondolom az égetést. Azt hiszem épp elegen megtették már, én csak az égre emelem a szememet. Na igen, eddig is tudtam, hogy elég hirtelen típus és cseppet sem lep meg, hogy durrbelebalázs módjára odapörköl. Csak hát ettől még igazán megvárhatta volna, hogy mi mire jutottunk. Így hát, amikor már látom, hogy úton vannak felfelé Winnie és Roby előre indulok a nagyterem felé, hogy megnézzem mi a helyzet a tűzzel és bizony cseppet sem jó. - Fenébe! - mormolom szinte csak magamnak, mert jó eséllyel a többiek egy kis lemaradással érkeznek. A madár, ha esetleg velem tartott, akkor rápillantott. Vajon mennyire értelmes és mennyire erős, mint egy rendes főnix? - Vajon letudnád hozni onnan azt, akit kiszabadítunk? - kérdezem tőle, bár a jó ég tudja, hogy ért-e ebből bármit is. Persze, ha itt lenne bármelyikünk seprűje, akkor elég lenne egy diffindo lentről, hogy aztán valaki lehozza azt, akit épp sikerült kivágni az indák közül. Ha tudnám, hogy egy más épp úton van! - Ha eloltjuk a növénynek segítünk, de ha nem ők égnek meg. Nem hiszem, hogy túl sok választásunk van. Esetleg letudjuk hozni négyen már kettejüket. Egyikünk kaszabol, a másik pedig lebegtet. Csak gyorsabbnak kell lennünk, mint a tűz. - vetem fel a lehetőséget. Bár a harmadikat letudná hozni a madár, de gőzöm sincs, hogy mennyire érti, amit magyarázni próbáltam neki a teherbírásról. Én a bűbájokban vagyok jobb, szóval, ha elfogadják a többiek az ötletemet, akkor inkább megpróbálom varázslattal elkapni azt, aki zuhanni kezdene és másra bíznám az átokkal való kaszabolást. Bár, ha ügyesek vagyunk akkor nem csak egy valakit tudunk elkapni, ha madár nem segít.
//Bűbájtan: 45 pont, Varázserő: 10 pont
Arresto momentum: Megállító bűbáj. Megállítja a bűbáj elvégzőjét, Pl. zuhanás esetén. Először Albus Dumbledore használta Harry Potteren akit kividdicsmeccs közben megtámad egy dementor, s ezért lezuhan. Később Hermione is használta a 7. részben, mikor betörnek a Gringottsba.//
Valamilyen oknál fogva eddig akármivel próbálkoztak, nagyon nem akart összejönni, az indák túl erősek, ellenállóak voltak, sőt, még vissza is gyógyultak és alkalmazkodtak. Ahogy rájuk fonódnak még a lábuk is elemelkedik a földtől, a szórítás erős, tüskék vájnak beléjük és szívókák tapadnak rájuk kellemetlenül. Még Deneira sötét képessége is alig segít Dany-n, érzi, ahogy ezt a mágikus képességet is magába szippantja a lény. Viszont valami változik, ugyanis amikor Lizzy tüzet idéz, Dany pedig egyenesen egy tűzgolyót robbant, az indák meggyulladnak és végre valahára nem kezdenek el regenerálódni. Fájdalmasan zuhannak le, ahogy az őket kínzó csápok elernyednek, de néhány még lényegesen lassabban és lényegesen gyengébben csapkod feléjük hátha alapon. Ismét szereztek jó néhány sebet, de nagyrészt felületiek és ahogy nem ér hozzájuk egyik szívóka sem, Lizzy elkezdi visszanyerni a sebezhetetlenségét, Dany pedig a gyógyulási képességeit a hosszú élete miatt. Mindeközben egy éles füttyenéssel veszik észre, hogy valami villám sebességgel elrepül mellettük, abból az irányból, amerre tartottak, mielőtt a csápok elkapták őket (vélhetően a kijárat felé), abba az irányba, ahonnan átmászak. Ha nem azok lennének, akik, akkor bizony sejtelmük se lenne, hogy egy seprű száguldott el mellettük.
Sienna és Tori rátalál a lentiekre a madárral együtt, ugyanis nem kell félni, nem szökött el. Viszont az látszik rajta, hogy egyáltalán nem követné őket lefelé, sőt, nagyon is irtózik attól, hogy a szűk járatokban legyen, még is csak egy elég nagy testű madár. Sienna sikeresen lekiabál, sőt, még hallják is a lentieket, de jóval halkabban és erősen kell fülelniük, hiszen a lentieknek nincs hangerősítő bűbájuk. Wininek lent már esélye sincsen Roby-t sehogy sem megállítani, már így is elmérgesedett a helyzet, és a tűzgolyó erőteljesen belecsapódik a szívbe. Wini bűbája sajnos nem ér sokat, hiszen nem olyan mélységekben állítja meg a mozgásban a testeket, hogy még a bent verő szív is megálljon, ahogy emberen vagy állaton alkalmazva is csak nem tudnak mozogni, de valójában minden szervük működik, látnak és hallanak. Illetve, ha tényleg minden innen indul ki, akkor egy hatalmas varázslényről beszélünk és minden ilyen jellegű bűbáj "eloszlik rajta". Viszont a tűzgolyó
magában jelenik meg és már elemi erőként csapódik be. A szív kigyullad, az összes inda rázkódik és vélhetően sikoltozna is, ha lenne... nos... szája. Nem kell attól tartani, hogy azonnal megfulladnának a tűzben vagy pillanatok alatt felszaladna az indákon, annál azért lassabban terjed a tűz, de határozottan terjed. Tori ötlete a vontatással bejön, ugyanis lent a familiárisa Roby-nak és Wininek mutatja az utat, hogy hol van esélyük vissza emelkedni. Valójában valószínű, hogy ezen a járaton estek le, csak a sötétben fogalmuk sem volt, hogy egy szinttel korábban lett volna egy másik járat is - ahol éppen Tori és Sienna van és amelyiknek a szintjén a "törzs" van a három gubóval. Roby-nak és Wininek csak annyit kell tennie, hogy kövessék a familiárist és odaálljanak és körülbelül a tűz terjedésével az indákon egyazon gyorsasággal felérnek. Ha már négyesben a nagyterem felé fordulnak, bizony látszik, hogy a földből felemelkedő indákon terjed a tűz felfelé, egyenesen a társaikhoz. Mindeközben a madárka határozottan jobb színben van és már a szárnyait próbálgatja, készen arra, hogy felemelkedjen.
// Határidő: 04. 24., éjfél Következő kör kezdete: 04. 25. //
Nem tartom magamtól az évszázad ötletének, hogy odabízzuk az útkeresést egy madárra, de ha van benne betyárbecsület, akkor talán kijuttat minket, ha már megmentettük. azok után, hogy éneklő és sértődős gombákkal is próbáltam ma már kommunikálni ez a madaras dolog már csak hab a tortán. Nem oszt, nem szoroz. - Esetleg ha fordított csúszdává változtatnánk, mint a lépcsős varázslattal? Tehát nem csúszdát csinálunk, hanem lépcsőt majd lentről a csúszdából? - dobom be a glisseo bűbájt illetve annak megfordítását érintő ötletet a járat kapcsán Siennának, majd csendben maradok, amíg lekiabál, hogy ne zavarjon be a hangom az esetleges kommunikációba. Roby szavaira azért rendesen felszökken a szemöldököm. - Eszedbe ne jusson! A gubóiban vannak a többiek, ha felgyújtod akkor elégnek ők is. - kiabálom le a srácnak, s nagyon remélem, hogy hallja. De mivel a reménykedés az nem vezet semmire tapasztalataim szerint, így megpróbálkozom valami mással. - Mindenért bocsi, előre is. Kapaszkodjatok össze! - kiáltom le Robyéknak, majd megpróbálkozom a vontató bűbájjal. Ennek emlékeim szerint működnie kell attól függetlenül, hogy látjuk-e őket vagy sem. Ha meg mégse, hát akkor tévedtem. De legalább megpróbáltam feljuttatni őket a mi szintünkre, hogy ne égesse porrá a vélt társainkat odalentről, hanem talán megmutatva nekik őket együtt kiötölhessük hogy szabadítjuk meg őket.
//Ascendio Vontató bűbáj A pálca irányába húzza az elvégzőt. HP4(film) Harry Potter ezt használt a Trimágus Tusa 2. próbáján hogy gyorsan vissza jusson a felszínre. - -
Oké.. Elismerem, hogy elképesztően nagyot tévedtem, és ezáltal még nagyobb veszélybe sodortam a társaimat.. Emiatt viszont ráérek bűnbocsánatot kérni, miután megoldottuk ezt az egész borzalmat… A képek amik végig suhannak előttem, ahogy realizálom hogy Dany vérét csapolja és mit művel vele… Az egész jelenetbe bele dermedek, nem hogy még Robyval szópárbajt vívjak és elég rendesen eltaszít az élőlény attól a gondolattól, hogy továbbra is megpróbáljak vele bratyizni. - A rohadt életbe… - morranok fel ingerülten, egyben be is ismerve az orbitális baklövésemet. Az viszont továbbra sem tetszik hogy fel akarja gyújtani Roby de már nem amiatt, mert “védjük a gombákat” hanem mert ha lobbanékony… vagy ha robbanékony.. Akkor eszméletlenül megszívjuk! Gondolkozz agy! Ha felgyúllad ez az egész cucc… a tűz arra fog terjedni amerre a levegő húzza… Szóval a legrosszabb esetben egyenesen fel a járatokon keresztül… Amikor látom, hogy Roby cselekszik nagyjából vele egy időben varázsolok én is. De ezúttal nem lefogni akarom a varázslatát… bármennyire őrültségnek is érzem hagyni felgyújtani ezt a bestiát… Hanem minden erőmet össze szedve egy sóbálvány átkot lövök el és tartok ki ameddig csak bírok, igen gyakorlatilag megpróbálok infarktust okozni egy mágikus fenevadnak… - Petrificus totalus!
//Sóbálvány-átok - A célszemélyt megmerevíti, így az illető képtelen mozdulni. Az áldozat így is tisztában van a körülötte történő eseményekkel. Varázserő: 20 pont Szerencse: 20 pont
Szinte butának érzem magam, hogy Winifred így leolt, és hatni akar rám, mintha nem lehetne saját elképzelésem. Nem vagyok ugyan hős griffendéles, de annyi eszem nekem is van, hogy átlássam, hogy totálisan bakot lövünk azzal, ha hagyjuk, hogy a gomba bántsa a társainkat. A dühös stílusra atyaian legyintek egyet. – Ki tudja, hogy mióta él itt? Te nem látod, hogy ez csak várja az áldozatait. Ha megkérhetlek, hogy ne gusztustalanozz le.. – Nem fejezem be a mondatot, de nagyon is felviszem a hangsúlyt, már-már fenyegetően. Nem, nem fogom megütni, addig talán tényleg nem megyek el, hiszen nem felejthetem el, hogy párnát varázsolt alám, hogy megmentett, de most nekünk kell másokat, és ennyire nem lehet szőke, hogy így benézi. – Annál nem lehet rosszabb, ha most a többiek szenvednek. Nem látod, hogy mit csinál velük? – Amíg itt húzza az időt, addig Danyéket tovább nyomorgatja valami tüskés csáp, meg a szőke csaját is, közben pedig ott van az edző, Ginny és Corvus is ájultan. Ingerülten válaszolnék még valamit vissza, amikor meghallom Sienna hangját fentről, és megjelenik egy patrónus is. – Na csakhogy! Itt vagyunk lent, és a gomba az egész hely szíve-lelke. Felégetem. Akinek meg nem tetszik, hát Putta Madonna. – Vonom meg a vállam immár kőkemény magabiztossággal, a pálcával a kezemben ellépek Wini mellett, ha kell, akkor ki is ütöm a kezéből a saját pálcáját, vagy a földre lököm, de elegem van a rinyából. Ideje végre pontot tenni az ügy végére. Azért a menekülésre is kell majd valami megoldás, hiszen ha a nővény száraz, és gyúlékony, az egész barlangnak annyi lehet, ezért miután tényleg ellövöm a tűzgolyót, akkor odasietek ahhoz a járathoz, ahonnan a wombat kilesett, meg Sienna leszólt, és mászni kezdek, ha tudok, remélve, hogy lesz elég kapaszkodó, na meg beférünk az esetleges szűk lyukon. Nem szándékozom itt hagyni Winit, de ha nagyon szövegel, hát leütöm, és a vállamra veszem. Remélhetőleg nem lesz rá szükség.
//Globus igneo már megint, de most tényleg//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Szívesen káromkodnék, mert hát, úgy tűnik olyasmivel állunk szembe ami jóval erősebb, mint mi, semmilyen mágia nem hat ellene, és nincs hova menekülnie előle. Mit ne mondjak szép kilátások. Talán pont azért ebbe az átokverte barlangba raktak le minket az elrabolóink, mert jól tudták, hogy semmi esélyünk sincs élve kijutni innen, ha van nálunk pálca, ha nincsen. Lizzynél van, mégsem megy vele semmire se. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem a mágikus képességeivel, vagy a pálcájával van baj. - Meglehet. - nem szívesen mondom ki ezt, de lehet a fényre csak dühösebb lesz ez a dög, és nem fog segíteni. Viszont nincsen jobb ötletem. Fogalmam sincs mit tehetnénk még. A növénytan sosem volt az erősségem. Jó, hogy Bimba nem buktatott meg belőle. Sose figyeltem igazán az óráin. Egyszerűen nem érdekelt. Ami vélhetőleg hiba volt, hiszen most nagyon is úgy tűnik, hogy a növénytanhoz való affinitásom hiánya akár az életünkbe is kerülhet. - Ezzel nem vitatkozom. - meglehet, hogy Lizzynek igaza van, és tényleg óriás mágikus lény, aminek csak a végtagjait látjuk. Ám ezek is kellően hatalmasak, és kellően életveszélyesek. Nekem pedig továbbra sincsen jobb ötletem a fényárnál, még ha azzal tényleg csak tovább bosszantjuk ezt a rohadt dögöt, akármi is legyen ez. És hát amikor megidézzük a fényárt, akkor valóban a lehető legrosszabb forgatókönyv igazolódik be. A lény újra támad, és a következő pillanatban a pajzsom is semmivé lesz. Ezzel egyidőben azért még megpróbálom aktiválni a Deneirától lopott képességet, és "megacélozni" a testemet, ott ahol az indák szinte pillanatok alatt körbe fonnak. Ámbár nem tudom, hogy ez mennyiben segít, ha segít egyáltalán, abban, hogy ne vagy kevésbé sebezzen fel a szörny. Valahol Lizzyével együtt hallom a saját fájdalom kiáltásom, és az sem segít, hogy pillanatokkal később felfedezem a saját véremet áramlani a parazita növénybe. Ezzel együtt pedig egyre jobban gyengülök, és vesz erőt rajtam a fájdalom, pánik és szűkülő mozgástér együttes hatása. Valahonnan valahogy mégis meghallom Lizzy hangját és varázslatát, és az utolsó kétségbeesett erőmmel, ha egyáltalán tudok még annyira mozogni, akkor egy tűzgolyót próbálok ellőni a csápok felé, hátha attól engednek a szorításon... Már ha van még erőm és mozgásterem hozzá egyáltalán...
//Anyagmanipuláció: (Deneiratól lopott képesség) Testszerkezetét nagyobb mértékben tudja alakítani pl. a keze fémes erősségű lesz... Minél nagyobb testfelületet érint az átalakulás, annál fárasztóbb, és rövidebb ideig képes rá. ...ha viszont az egész mellkasát / felső testét alakítja fémesen keménnyé kvázi páncéllá, akkor csak pár percig képes rá. Erős mágikus fegyverek pl. Griffendél kardja ugyanúgy képesek megsebezni, mintha nem lenne az átalakulás. Viszont a sima "mugli" fegyverek ilyenkor nem tesznek kárt benne, simán lepattannak a páncél keménnyé tett testrészéről.
Globus Igneo: Pálcából tűzgolyó repül ki.//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Még mindig úgy vélem, hogy ketten kevesek lennénk hármukat megmenteni. Nagyobb esélyt látok rá, hogy mi magunk is csapdába esnénk, főleg ha azt nézem, hogy repülni se tudunk seprű híján. Azért, amikor látom, hogy Ginnyt csak a szentlélek tartja kissé kikerekedik a szemem. - Túl magasan vannak! - kiáltok oda Torinak, ezzel azt is jelezve, hogy ha leesnek, akkor nem elég, hogy a növény meg akarja őket enni, még rommá is törnek, ha nem kapja el őket egy inda, vagy mi, de hát annyifelé tényleg nem tudunk szakadni. Ezért maradok a menekülésnél, mert úgy tűnik a növény újra és újra valahonnan új erőt merít, vagy valakiből? Remélem, hogy nem a társaink azok, akiket épp falatozgat és azért töltődik mindig újra. Azért akárhogy is, de aggódom, hogy mi van elsősorban persze Robyval, főleg hogy tudom mennyire makacs tud lenni és ha bajban vannak ők is, akkor muszáj lenne összedolgoznia Winnievel. Tori ötlete viszont jó lehet, de addig úgyse léphetünk le innen, amíg nem találtunk meg mindenkit. - Igen, talán tudhatja az utat és úgy sejtem a szorításon kívül nem tud ártani neki a növény. - felelem, de már inkább futtában, ahogyan kellő távol igyekszünk érni ettől az izétől. Azért megróbálom figyelni, hogy az indák tartanak-e még valahová, hogy honnan szerezheti az energiát. Eddig főleg a gombákat láttuk, de lehet, hogy az indák is behálózzák a helyet, csak elbújtak a gombák alatt. Ha kellő távol értünk akkor azért megállok szusszanni. A madár legalább tud repülni és velünk tart, bár nem olyan erős, mint egy főnix. Bár főnix lenne! Akkor nem jelentene gondot, hogy felvigyen valakit, vagy lehozzon, ha sikerült kiszabadítani a fogságból. A lefelé vezető járat előtt torpanok meg, ahogy fülelve ismerős hangokat hallok. - Valahogy vissza is kell jönnünk majd igaz? - pillantok Torira bizonytalanul, hiszen ha most lecsúszunk itt, akkor nem lesz könnyű visszamászni, de az is egyértelmű, hogy nincs a legjobb helyzet odalent se. - És, ha csak az egyikünk menne le? Roby! Ti vagytok odalent? - kiáltom el magamat aztán úgy istenesen a torkom szakadtából, még ha is hajolok a járathoz, hogy jobban terjedjen a hang, sőt ha kell akkor egy Sonorusszal rásegítek a dologra. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha őket hoznánk fel valahogy ide, de egyelőre gőzöm sincs, hogy hogyan. Lebegtetni nem tudjuk őket, ha nem látjuk, kötelünk meg nincs. Kiváló kviddicsező vagyok, de az a helyzet, hogy az órákon sosem adtam bele mindent, így aztán a varázsképességeim nem a legtökéletesebbek, pedig valamit muszáj tennünk. Azért a madárra pillantok néha, remélem nem húz el és hagy itt minket a fenébe. Ahhoz meg gondolom még túl gyenge, hogy más módon segíteni tudjon nekünk.
//Sonorus – Hatalmas hang: A hangok felerősítését elősegítő bűbáj, hatására a normál emberi hang sokszorosára erősödik. BBT: 45 pont, varázserő: 10 pont)//
- Ó, a fenébe! - horkantok fel méltatlankodva, amikor sikerül megállapítanom, hogy a pálcámnak kutya baja sincs. Mivel annak idején igazán lelkes segítség voltam nagypapa mellett a boltban, annyinak sikerült rám ragadnia a kosszal együtt, hogy ha a pálca sértetlen, de nem végzi el a kívánt varázslatot, akkor nem feltétlenül önmagunkban kell keresni a hibát. Ezek szerint a csápok valami nagyobb, mágikus erővel felruházott izéhez kapcsolódnak, amit nem látunk a barlang falai miatt. Ki tudja, mekkora lehet ez az istennyila valójában és még az is lehetséges, hogy időközben a társainkat is sikerült elkapnia... - És ha ezzel csak még inkább felhergeljük? - szisszenek fel Dany ötlete hallatán, de igazság szerint nekem se jut ennél jobb az eszembe. Nincs ugyanis túl sok kedvem ahhoz, hogy mágikus növénykonzerv legyek az elkövetkezendő évek folyamán, de valamit muszáj tennünk, ha ki szeretnénk jutni a szorult helyzetünkből. - Legyen... - biccentek végül beleegyezően, hiszen ennél rosszabb már aligha lehet a helyzetünk. A csápok random pontokban fúródnak a földbe, némelyiküknek még a szelét is érzem, ahogy megborzolja a hajam, majd térnek vissza az eredeti helyükre, hogy utána újfent támadhassanak. Ez egy ördögi kör, aminek sohasem lesz vége, hacsak mi nem teszünk valami olyasmit, amelynek hatására végleg visszavonulót fúj. - Bár, ez esélyesen egy mágikus lény, ami rohadt hatalmas, hiszen meg se érezte a bűbájomat - fintorodom el egy röpke pillanatra. - Hülyén hangozhat, de én arra tippelek, hogy ezek csak a karjai. Maga a test a falak mögött rejtőzködik... Ami igazság szerint megmagyarázna számomra egy-két dolgot és van némi esély arra is, hogy a barlang falait berobbantva rálelhetnénk erre a mifenére, de nincs ínyemre ama gondolat, hogy egy hatalmas, gigászi, ismeretlen eredetű árokparti gazzal mérjem össze a mágikus tudásomat. Elvégre, még a feltételezett karjaival se vagyunk képesek végezni! Nem habozok tehát, amikor Daniel is készen áll a fényárra, majdhogynem egyszerre robbantjuk a lény - képletesen - képébe a varázslatot. Ez azonban csupán arra jó, hogy minket vakítson el, hiszen a kezdeti hátrálás után máris körénk fonódnak, majd habozás nélkül emelnek mindkettőnket a levegőbe. A pálcámat erősen szorongatom, hiszen szükségem lehet még rá, ha túl szeretném élni ezt a szívélyes vendéglátást. - Dany? - próbálom meg még az első pillanatban felmérni azt, vajon milyen állapotban van, miközben érzem, hogy apránként ugyan, de máris fáradni kezdek, ami csakis arra utalhat, hogy a csápok magukba szívják a mágikus energiánkat. Jóleső tompaság kerít hatalmába, de egyelőre még eszemnél vagyok, úgyhogy nem dobom be a kora délutáni szunyát. Azonban ezzel se akad a későbbiek során problémám, hiszen érzem, amint egy tüske a bőröm alá hatol és lassan, de biztosan kezdi végigszántani azt. Felüvöltök a fájdalomtól, hiszen ezt azért megérzem, miközben ujjaim között görcsösen szorongatom továbbra is az életmentő pálcámat. - Égjél, te rohadék!!! - kiáltok fel nem valami nőiesen, miközben pálcámat az engem körbetekerő csápra szegezem és a fájdalomtól eltorzult arccal, majdhogynem üvöltve mondom ki a varázsigét: - Piroinito! Minden maradék mágikus erőmet igyekszem összekaparni annak érdekében, hogy ne valljak kudarcot az utolsó pillanatban. A bőrömet lehámozó tüskék mozdulatai annyira fájnak, hogy már egyszerűen nem érdekelnek a következmények, csakis azon vagyok, hogy ennek vége legyen, ez az őrült fájdalom semmivé váljon, még abban az esetben is, ha ennek az az ára, hogy tűzhalált halok/halunk. Igazság szerint teljesen elfeledkezem Dany létezéséről is, hiszen már csak én vagyok és ez az iszonyatosan fájdalmas érzés...
Piroinito (Incendio): Tűzvarázslat - tüzet idéz elő. Bűbájtan: 30 pont
Amikor Lizzy megnézi a pálcáját egyértelműen sértetlennek találja és következtethet rá, hogy azért nem sikerült, mert egy varázslénnyel állnak szemben - avagy a varázslény olyan hatalmas, hogy a bűbája "eloszlott rajta". Ha esetleg az arcához nyúlna valóban érezheti, hogy nincs is ott vágás és a vér is az, amit Dany lábából a saját kezével törölt oda esés közben, szóval csak a haja bánta a korábban visszasült varázslatot. A lány teljesen passzív lényegében a pajzsot is pajzzsal védi, de egy eléggé nagy problémába ütköznek. Amikor megidézi vagy megidézik a Lumossolent, akkor a csápok éppen csak egy pillanat erejéig hátrálnak meg, mintha a csatározás közben történt volna valami, mintha már hozzászoktak volna a veszélyhez és az irritációhoz. A csápok a hatalmas tüskéikkel egy erős csapással áttörik a Relikviamester pajzsot és még csak meg sem állnak, egy rátekeredik Lizzy-re, kettő pedig Danny-re. Mivel utóbbi nem rendelkezik a sebezhetetlenség képességével érezheti, ahogy a tüskék belevájnak a húsába, nagyon hasonlatosan ahhoz, ahogy megvágta magát a járatban. Talán akkor is egy csáp tüskéje vágta meg? A pálcáikat nem vesztik el, de a csápok erősen szorítják őket és felemelik őket folyamatosan egyre jobban átfonva a testüket, pillanatról pillanatra veszítve a mozgási lehetőségükből. Valamilyen furcsa, mágikus vibrálással érzik, hogy a csápok pióceszerű szívókáján keresztül veszítenek az életerejükből, képességeikből - sőt, Dany vérét szó szerint látják áramlani az csápon végig - ami Lizzy esetében azt jelenti, hogy a tüskék kezdik feltépni a sebezhetetlen bőrét miliméterről miliméterre.
Sienna berohan a sebesült állatért, aki egyáltalán nem ellenkezik, hagyja magát felemelni. Amikor visszatér Torihoz és lerakja, a madár nem szalad el, hűségesen mellettük marad és ránézésre fizikailag sértetlen. Ahogy a levágott csáp furcsán fénylő "vére" mellett álldogál, a vér elkezdi oldani a földet, de a madár lábához érve nem történik semmi. Valószínűleg már irtórég óta itt van az állat, de amiatt, hogy tüskés bokrokban szokott élni és taszítja a teste a tintát valamilyen furcsa természetes védelme van a csápok tüskéje ellen és a mágikus vére ellen, ezért nem tudta a lény bekebelezni. Torinak sikerül lemásolnia magát és ezzel egy kamu célpontot létrehozni a csápok ellen, amik minden másodperccel jobban magukhoz térnek a fényözön után. Ám ez a varázslat egy elterelő illúzió, attól még, hogy a B-Tori pálcát lenget és kimondja a varázslatokat, amiket az A-Tori is ismer, nem történik semmi, hiszen a B-Tori kezében nem igazi pálca van és nem igazi varázsló. Tehát a Lumossolen elfoszlik, viszont van rá esély, hogy már amúgy is elkezdtek hozzászokni így nem lett volna nagy segítség. Viszont legalább a feléjük csapdosó csápok először az B-Torit kapják el és tépnék szét, ha a varázslattal létrehozott test nem pukkanna szét néhány pillanat alatt. A lány elkezd robbantgatni, de ugyanekkor észrevehetik, hogy újra elkezd egy szín szaladni a csápokban, ezúttal újra vörös, ami pulzáló erőt ad a teremtménynek. A robbanás létrejön, néhány inda leszakad és az egyik gubó - Ginny-é - még meg is lazul, mint amikor elpattannak a felfüggesztések és már csak a szentlélek tart fent valamit. Nagyon magasan van, így nem tudnak csak úgy érte menni, ha csak szárnyat nem növesztenek, pedig lehet, hogy itt lenne az alkalom, hogy az utolsó indát elcsípve legalább egy társukat "visszaszerezzék". Ám a vörös szín ahogy végigszalad lefelé, hirtelen visszatér arany színnel és pulzálva kezdi el a furcsa teremtmény újraépíteni magát. Egyértelművé válik a páros mindkét tagjának, hogy valahonnan energiát szerzett és gyógyításra fordította. A patrónus vombat alakban megjelenik, bár igen csak vérszegény, hiszen a létrehozásához jó emlékekre kell koncentrálni és jelenleg Tori erőteljesen ki van fulladva és erre már igazán nincs ereje, de mivel a bűbáj lényegében testtelen és repülni is tud, el tud tűnni az egyik aprócska járatban, ami lefelé vezet alájuk. Nos, vagy rossz irányba indul, vagy ez azt jelenti, hogy néhány társuk egyenesen alattuk van. Ha a menekülés mellett döntenek mindketten, akkor a madár követi őket, még néhány szárnycsapással ki is próbálja, hogy tud-e repülni és igen. A patrónus ugyan egy icipici járaton tűnt el lefelé, de ahogy haladnak találnak egy nagyobbat, ami lefelé vezethet, ugyan olyan meredek, hogy inkább csúszda, és a mélyéről hallják, ahogy Winni eléggé szenvedélyesen vitatkozik, vélhetően Robertoval, hiszen így alakultak a párok.
Végignézik a gombában a változásokat és a képeket, amik egyébként azt sugallják, hogy a társaik életveszélyben vannak. Még is, amikor Roberto tűzgolyóhoz folyamodna, hogy az egész barlangot átszövő mágikus gomba szívét támadja és potenciálisan ezzel segítségére legyen a többieknek, akiket a látomásban láttak, Winifred közbeszól. Az, hogy nem ért egyet a tűzgolyóval még enyhe kifejezés a felcsattanással annyi időre húzza el az időt, hogy miközben egymással törődnek - veszekedéssel vagy azzal, hogy Roberto azért is véghezvigye a varázslatot valahogy eltávolítva az útjából az gomba-aktivistába vedlett lányt - a szemük sarkából meglátják, hogy újra megjelenik a fonalakon-csápokon egy szín. Ismét vérvörös, egy jó nagy adag, ami a furcsa fejjel lefelé lógó gombába szaladva elfoszlik és pulzáló aranyszínben indul vissza a csápokon felfelé. Új képek jelennek meg, sokkal tisztábban, mint eddig valaha: Danny-t és Lizzy-t látják, ahogy tüskés csápok szorítják őket, a fiúból a vért szívókák csapolják le, ennyit egyértelműen átlátnak és sikerül összekötni, hogy konkrétan a vérét látták az előbb végighaladni az indákon és megemészteni és mágikus energiává alakítani a gombában. A következő kép kevésbé éles, de gyengéden kékes-zölden fluoreszkáló gubóban lebegő Ginny-t, Corvust és Josephine-t látják ájultan. Végül ezúttal valami olyan fény jelenik meg, ami végre nem a gombához kapcsolódik, ugyanis egy fénypászma ölt alakot a fejük fölül az egyik járatból kibukkanva, méghozzá egy vombat, ami igen csak kétségbeesetten karattyol. Sajnos üzenet nem érkezik vele és pillanatokon belül a semmivé foszlik, de sejthetik, hogy az egyik társuk akarta küldeni - bár nem feltétlen tudják, hogy Torihoz tartozik a vombat patrónus.
// Határidő: 04. 12., éjfél Következő kör kezdete: 04. 13. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast Vas. 3 Ápr. - 10:30
Engem is kétségbe ejt és nagyon rossz érzéssel tölt el az hogy voltaképp se előre se hátra nem jutunk és még a többiek is úgy tűnik nagy bajban vannak. Amikor viszont Roby elő áll azzal hogy gyújtsuk fel egy kissé felhördülök és bár suttogva ahogy ő is tette de egy kissé dühösen válaszolok neki. - Megőrültél?! Ez az élőlény ki tudja mióta él itt! Mi pedig legfeljebb pár órája, vagy nagyon maximum pár napja lehetünk itt! Ez annyira gusztustalanul tipikus! Ha valamit nem értünk vagy nincs időnk más megoldást találni akkor pusztuljon! Arra nem gondolsz, hogy csak nagyobb kárt okoznánk?! - ha pedig netalán tán mégis elkésnék és Roby megunná a kifakadasomat és cselekedne, én sem várok tétlenül. A kezemben pálca villan ha szükséges és a védekezésre, az élőlény vedelmére kelek. Ha kell párbalyba fogva Robyval.
- Csóri tollas! - szánom meg szegény ír főnixet, amint meglátom előkecmeregni a fényvakított-robbantott indás izé karmai - indái - közül. Agitáló mozdulatokat teszek felé, mintha sarkallnám arra, hogy szálljon el, de egyelőre eléggé K.O.-nak tűnik csórikám. Fél kezemet szám elé kapom a döbbenettől, amint a hajszínek alapján a bábokban felismerni vélem én is társaimat. - Meg kell őket mentenünk valahogy! - rebegem, de abban tökéletesen igazat adok Siennának, hogy kevesek vagyunk ketten, mint mackó sajtban a brummogás. Amíg ő a madarat menti, addig én elmondok magamra egy másoló varázslatot, s míg az egyik énként megpróbálom a fényt fenntartani úgy, ahogy az előbb Sienna is tette és időközönként nox-szal eloltani, majd újraidézni, mint valami stroboszkóp, így gátolva, hogy a dögök szeme vagy akármilye, ami érzékeny rá megszokja a fényt; addig a másik - eredeti - énemmel úgy próbálok robbantó varázslatot létrehozni, hogy a varázslat az indás izé mögé koncentrálódjon, s ezáltal a gubóba tekert vörös, fekete és szőke üstök tulajdonosát a "testével" védje a felrobbanástól az életerőszívó vagy miféle cucc. Mivel a robbantásra kívánok fókuszálni, így nyilván ha nem megy együtt, akkor elengedem a másolatomra való koncentrálást, aztán uzsgyi, akár sikerült kirobbantanom a mocskot, akár nem már iszkolok is Sienna után, s csak reménykedni tudok abban, hogy a robbanás - ha sikerült - elég nagyot sólt ahhoz, hogy ne csak sebezzen hanem a többiek is meghallhassák. Hátha. - Jó lenne, de félő, hogy megsebeznénk a gubókat is. A patrónus jó ötlet! A madárral mi legyen? Szerinted hol jött be? Vajon ha útjára bocsátjuk meg tudja mutatni a kiutat? - millió és egy kérdésem van, melyek egy részér Siennára zúdítom. S ha maradt bennem még szufla, akkor megpróbálom megidézni a patrónusom, melyet név nélkül indítok célútjára. Nekem mindegy, hogy a vombat melyik társunkat találja meg, a lényeg hogy kérjen segítséget és jelezze nekik a lokációnk. Ha tudja egyáltalán.
//Descriptio: Magadat lemásolod, és ezzel megosztod az ellenfél figyelmét. A másolat teljesen ugyanolyan, és pontosan annyi igét tud, mint te. Remekül lehet együtt használni a teleport bűbájjal, olyan módon, hogy például, másolod magad, és ezután az ellenfeled háta mögé teleportálsz, ezzel általában a párbaj kimenetele eldőlt.
Lumossolen – Fényeső: A pálcánkból nagy területre, legalább 10-15 méterre ható fényt tudunk "előállítani".
Nox – Sötétítés: A Lumos ellentéte, kioltja a bűbáj által létrehozott fényt.
Flippendo – Robbantó átok: Az átok létrejötte után a megtámadott előtt-mellett-mögött egy hatalmas robbanás jön létre, amiben súlyos sérüléseket szenved.
Expecto Patronum – Patrónus bűbáj: A dementorok illetve egyéb hasonló lények ellen használható bűbáj, amely elriasztja a támadót.
Varázserő: 30 pont Szerencse: 30 pont Bűbájtan: 13 pont (modositoval 23) - nem tudom mi kellhet hozzá ezen értékek közül, így másoltam mindent, amiről tippre azt gondoltam, hogy érdekes lehet -
Mielőtt rátenném a lábamat a gyökérre, még visszatekintek Winifredre, aki az arcát paskolgatja. Fogjuk rá, hogy most már semleges a viszonyunk, az előbb úgy ölelkeztünk, mint a szopóckoalák, azért mégsem tudom megállni, hogy ne tegyek megjegyzést arra, ahogyan az arcát paskolgatja. – Csak szólj, szívesen átvállalom. – Jó, azért, hogy enyhítsem a beszólást, mellékelek hozzá egy csibészes mosolyt, hiszen nem az a cél, hogy ismét egymásra borítsuk az asztalt. Igenis szeretném, ha működne ez köztünk, mint fegyvertársak, az erős jellemünket talán valami viccelődős stílusban lehetne adok-kapokként kezelni. Aztán ráteszem a lábamat a növényre, hogy megnézzem, hogy mászható-e, de Winifred most már a ruhámat cibálgatja, ezért vissza is hátrálok hozzá. – Úgy érted, hogy ennyire saját éntudata van? A végén még megsértődik, ha rámászok.. – Hümmentek, és hagyom, hogy a lány kérdezgesse esetlegesen a gombát, vagy mit, hiszen az előbb közösen láttuk Daniel arcát. A sírás továbbra is nyomasztóan felharsan olykor, de közben már igencsak bosszant, hogy ennyire szétváltunk a többiekkel. Ismét ráteszem végül a lábamat, hogy érezzem azt a furcsa mocorgást a talpam alatt. Remélem nem fog kinyúlni belőle valami húsevő inda, hogy bekapja a fejemet, vagy ilyesmi. Azért ösztönösen összenézek Winivel, mert bár a varázsvilág gyakorta produkál különös, mítikus állatokat, a növényekben még ez sem mindennapos. Elhúzom a számat, hogy ennyire sikertelenek vagyunk, hiába ott a narancs útjelző, ilyen módon nem található vissza a többiekhez. Szívás! Furcsa vízió tör ránk a gomba által, lehet, hogy tényleg a lánynak volt igaza, hogy szólongatni kezdte a furcsa élőlényt? Azért térdre nem fogunk esni, hogy kikönyörögjük a szabadulás kulcsát! – Na ez is tipikus. Mi vagyunk a terelők, erre mi maradunk ki a csihipuhiból. És ha.. – Súgok oda valamit Winifrednek, amit csak ő hallhat, és talán senki más. Gyakorlatilag azt, hogy ha ez tényleg a szív, és a társaink bajban vannak, lehet, hogy érdemes lenne felgyújtani. Ha Wini is egyet ért, akkor mivel ott a pálcám, aminek nem esett baja, akkor hátrálok, és egy tűzgolyóval megkínálom a főgombát. Égjen a rohadék! Ha Wininek más ötlete van..
//Globus igneo: tűzgolyó, hadd ne részletezzem^^//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Azt hiszem igazán sosem fogom megfejteni, hogy hogyan lehetséges az, miszerint Lizzy egyszerre hihetetlenül önbizalom hiányos, másrészt talán eszetlenül is vakmerő, olyan helyzeteket kockáztatva, amik bárki másra minden bizonnyal súlyos következménnyel járna. Valahol igazán megfoghatatlan ez a kettősség számomra. Ugyanakkor nem is alkalmas az idő arra, hogy ezen filozofáljak magammal. Már csak azért is, mert az a bizonyos pokol már elszabadult. Az életünkért kell küzdenünk. S gyanítom, hogy Lizzy sebezhetetlenségének is megvannak a maga korlátjai. Az én sebezhetőségeimről pedig ne is beszéljünk. Csoda lesz ha úgy jutunk ki innen, hogy nem egyenesen a Szt. Mungó sürgősségi osztályára visznek. Tulajdonképpen még Lizzy válasza se nyugtat meg, de nem is igazán van idő bármivel is foglalkozni, ha nem akarunk klopfolt hús lenni. Így még a méltatlankodó felkiáltást is elengedem a fülem mellett. Igyekszem fedezéknek alkalmas helyet találni. Sőt amikor ez sikerül, még akkor is elengedem a puffogását a fülem mellett. Nagyobb gond, hogy még mindig nem szereltük le az indákat, és a pajzsom sem végtelen. Azon azért nem kicsit lepődök meg, hogy gyakorlatilag Lizzy varázslata haszontalan. Pedig mindent jól csinált. Tehát ez valami nagyon mágia semlegesítő dög lesz. Hirtelen a hoppanálás nem is tűnik olyan rossz alternatívának, kivéve, hogy még mindig nem szeretnék félig barlangfalba érkezett hulla lenni. Valami azt súgja, hogy maga a barlang sem az a szokványos fajta. Tehát, ha mondjuk magam elé is képzelném a kiinduló pontunkat, vagy netán a bácsikám borospincéjét, ahol valljuk be most sokkal szívesebben lennék, közel sem biztos, hogy sikerülne a művelet, és nem csak rontanánk a helyzetünkön. - A fény miatt támadtak. Talán azzal el is kergethetjük. Háromra egy Lumossolen? - vetem fel, miközben remélem, hogy Lizzy varázslata valamennyire tényleg távol tartja a csápokat. Ha Lizzy rábólint, akkor én is pálcát húzok. Ugyan is, ha ez sem fog segíteni, akkor valami nagyon kétségbeesett dolgot kell majd tennünk, amint eloszlik a pajzs. - Kockázatos. De ha a fényár sem segít, akkor nem marad majd választásunk. - válaszolom még Lizzynek a hoppanálással kapcsolatos ötletére. Közben pedig felkészülök rá, hogy ha Lizzy is belemegy, és jelt ad, akkor egyszerre idézhessünk nappali fényt ide. Nem értek a növénytanhoz, de eddig ez volt az egyetlen, amire reagált valamit ez a dög. Nyilván nem kedveli a világosat.
//Relikviamester 7. szint: Védelmező aura: Annál erősebb védelemmel, pajzzsal rendelkezik, minél erősebb/több tárggyal rendelkezik, a pajzs fizikai és mágikus védelmet is ad. (Még egy erős támadásig)//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Sejtelmem sincs, hogy szegény madár mégis hogy került be ide. Biztosan véletlenül repült be, vagy ezek a gombák kintről is becsalogatnak ártatlan áldozatokat, hogy behozzák őket a központba és jól felzabálja őket ez a... valami? Bár a valami maguk a gombák, ha jól fogtam fel, hiszen az egész valami nagy egybefüggő életformának tűnik és ezek után végképp remélem, hogy a spórák, vagy mik amiket belélégeztünk nem lesznek valamiképp hatással ránk, mondjuk bezakkanunk és önként megyünk vacsorának. - Azok ott nem...? - szalad ki a számon, amikor meglátom a gubóban lévő ismerős hajszíneket és formákat. Elég gyanús, hogy ők esetleg az edző és a két eltűnt társunk, de miért vannak itt? Előbb ébredtek és elkóboroltak, vagy őket már eleve ideküldte az, aki elkapott minket, esetleg valami félresikerült dolog eredménye, hogy már eleve itt vannak? Az viszont tuti, hogy nem jó a jelenlegi helyzet, viszont itt se maradhatunk, mert egyértelmű, hogy ez a valami nem nagyon értékeli, hogy belevilágitok a "pofájába", már ha lenne neki ilyesmije ugye. - Azt hiszem jobb lenne elhúzni, aztán majd... valami lesz. - szólok oda Torinak. Kicsit hezitálok, hogy mi is legyen, mert azt a madarat maximum akkor tudnám felkapni, ha leengedném a pálcámat, de a jó ég tudja, hogy akkor nem támadnak-e ezek az indák azonnal. A fény azért mégis csak visszariasztotta őket, legalább valamennyire, legalábbis a madártól, de minket nem véd meg, ha nem vagyunk elég gyorsak. Végül döntök, a pálcámat visszacsúsztatom a nadrágomba hátul, ahol volt és gyors léptekkel cikázva szaladok el a madárig, hogy gyorsan felkapjam. Remélem nem szándékozik ellenkezni. - Húzzunk el innen! - remélem addig Tori még akár újabbat robbant, hogy tuti ne végezzük elindásítva. Aztán, ha már biztos távolságba értünk ezektől az izéktől, akkor megpróbálhatjuk kitalálni, hogyan értesítsük a többieket, hiszen az tuti, hogy ez nem a kijárat, viszont szinte tuti, hogy akiket láttunk az edző és a Corvus és Ginny, akkor pedig nem kellene itthagyni őket. A gombák meg persze gondolom ezek után nem lesznek túlságosan barátságosak. - Talán jobb lenne az összeset felégetni a fenébe! - szólalok meg kissé lihegve, ha már sikerült kellő távolságba érni és letudom tenni a madarat is. Nem tudom, hogy tud-e totyogni, vagy vesszük-e bármi hasznát, hiszen alapvetően csak előre tudja jelezni az esőt, de azzal itt bent a barlangban nem sokra megyünk. - Talán egy patrónussal jelezhetjük a többieknek, hogy hol vagyunk, és bevárjuk őket? - pillantok Torira, kissé azért tanácstalanul, mert hát kétlem, hogy ketten elegek lennénk az indás izé ellen. Nem is tudom, megpróbálhatjuk felrobbantani azt az izét, de em tudni, hogy nem tennénk-e kárt a barátainkban is. A legjobb felégetni lenne az egészet, de az biztos, hogy nem tenne jót a többieknek.
//Energiamágus 1. szint: Képes saját belső energiáit koncentrálva az emberi sebesség 2-szeresére is felgyorsulni.//
Azért egy olyan helyzetben, ahol az életünk a tét, az ember aligha mérlegel bármit is... Én sebezhetetlen vagyok, egész életemben az voltam, tehát számomra egy sérülés nem feltétlenül ugyanaz, mint az átlag emberek számára. Néhány sebből képes vagyok pillanatok alatt regenerálódni, pont ez volt az oka annak is, hogy az amerikai csapatomban néha igencsak hajmeresztő mutatványokat produkálva védtem ki egy-egy gólhelyzetet. Ennek révén pedig a veszélyérzetem is jócskán az elvárandó szint alatt maradt. Vannak ugyan dolgok, amelyekbe én is belehalhatok, gyanítom, hogy egy robbanás pont ilyen valami, de valahogy mégse vagyok képes állandóan szem előtt tartani, hogy vannak határaim. Ha pedig itt elszabadul a pokol, hát abba esélyesen én is bedobom a törölközőt Daniellel karöltve. - Öhm... igen - válaszolok bizonytalanul a fiú kérdése hallatán. Érzem ugyan, hogy itt-ott felhorzsoltam a bőröm, de annyi baj legyen. Különben is: esélyesen semmi se fog ott éktelenkedni, amint talpra állok. - Köszi - szólalok meg, miközben segít felkecmeregnem megalázó helyzetemből, de a csápok újra meg újra lesújtanak ránk, mindenesetre Dany pajzsa hősiesen állja a sarat. - Hé! - csattanok fel meglepetten, amint életem párja magával ránt és ide-oda pattogva nehezíti meg a csápok, no meg az én helyzetemet is. Itt-ott majdnem fel is botlok, miközben igyekszem lépést tartani vele, de szerencsére hamarosan fedezékben találjuk magunkat, vélhetően egy nagyobbacska szikla mögött. Innen küldöm tehát az ártásomat a csápokra, habár - a lehető legnagyobb meglepetésemre - semmi sem történik, de közben mégis van valami. Azért a pálcámra pillantok, nem-e az sérült meg valamikor, amikor nem figyeltem oda, hiszen magamban biztosra veszem, hogy minden egyes mozzanatot úgy hajtottam végre, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Tökéletes volt! - Óh, tényleg? Jó, hogy szólsz! - puffogok egy sort ironikusan Daniel szavai hallatán, majd kémlelem körbe a terepet, mintegy valamiféle kijáratot keresve, amelyen keresztül angolosan távozhatunk. Vissza nem mehetünk, hiszen abban az esetben kiváló spagetti-alapanyaggá avanzsálnánk egy realista turmixgépben, szóval az előttünk lévő helyre koncentrálok. Csak egy kis hely kellene, ahol mindketten kényelmesen beférnénk... - Még mindig nem tartod jó ötletnek a hoppanálást? - kérdezem, miközben a csápok kitartóan támadnak újra meg újra és Daniel pajzsa láthatóan kezdi erejét veszteni. - Ha más nem, akkor visszatérhetnénk a kiinduló pontra, de itt aligha maradhatunk - vetem fel számára azt, amit nagy eséllyel már ő is tökéletesen tud, de hát ismétlés a tudás anyja, a körülöttünk lévő életveszély pedig nem igazán hagyja, hogy felidézzem magamban, mi mindent is ejtettem ki a számon az elmúlt egy-két percben... Azért a pálcámat ismét munkára fogom, ha nincs semmi baja: - Depulso! - szólalok meg és igyekszem minden egyes csápot eltéríteni a pajzs elől, hogy még véletlenül se találhassanak be egy keményebb ütéssel, amíg Dany nem dönt a sorsunk és az általam javasolt hoppanálás felett.
Depulso: Taszítóbűbáj. A megcélzott tárgyat eltolja. Sötét varázslatok kivédése: 26 pont
Lizzy-t és Dany-t nagyon sarokba szorítja a sok-sok tüskés és kellően vérszomjas csáp, nem sikerül a sötéttel lerázniuk és a pajzstól sem riadnak vissza a csápok - vagy riad a lény, amihez tartoznak, bár semmilyen testet nem látnak, egyenesen a falból csapnak elő a karok. A barlangban több szikla is van, nem teljesen sima, egy ilyennél állapodtak meg megvizsgálni a sebeket, tehát tudnak fedezékbe vonulni, viszont az ellenfelük ruganyos, hosszú, mozgékony és semmi garancia nincsen rá, hogy ha vége a pajzsnak, akkor nem tudják kikerülni azt a fedezéket és ostorcsapás szerűen visszapöndörödni. Lizzy varázslata sikeres, nem történik újabb baleset, viszont arra lesz figyelmes, hogy a csápok szó szerint egy milimétert sem mennek össze, amikor eléri őket az ártás. Ami nagyon furcsa, tekintve, hogy mindent jól csinát varázsszó, pálcaintés, a fényjáték is stimmelt, el is találta, még is ahogy becsapódik, eloszlik a narancsos fény minden karon és egy kicsit sem hátrálnak meg, gyepálnak tovább. Dany pajzsa erős, de egyértelművé válik, hogy már csak egy roham maradt benne, ha azután is itt lesznek és nincs jobb ötletük, akkor viszont darálthússá klopfolhatják őket a csápok...
Sienna & Tori - közép
Még mielőtt belekezdenének a támadásba furcsa módon a fél barlang halványan felfénylik, rengeteg inda és csáp, ami elsősorban a középen lévő oszlopra fonódik, de fa gyökérzetéhez és lombjához hasonlóan alul és felül szűk járatokban is folytatódik. A fény tényleg csak egy pillanat, narancsos, végigszalad az egész teremtményen, ami így határozottan egy nagy lénynek tűnik, aztán tova is tűnik. Mikor Sienna becélozza a kart, nagyon jól gondolja, hogy a csápok szeretnének rájuk minél előbb lecsapni. Ha Tori varázslata egyetlen lehelettel később szalad ki, akkor egy sunyi kar elkapta volna Siennát és kirántja a lába alól a talajt egészen biztosan. A kar így látványosan kettészakad és csúnya, nyálkás anyag csorog ki belőle, ami groteszkül fluoreszkálása miatt még is csak... szép. Siennának sikerül létrehoznia a varázslatot és a fényáradattal megcélozni a bajbajutottat. A fény erős, főleg miután a barlangban vannak jó ideje, de ez ezúttal nagyon is jó hír. A kar elenged, és amint hozzászokik a szemük a fényhez, végre egyértelművé válik ki volt ott... mi volt ott.
Egy Augurey, másképpen ír főnix bontakozik ki bőgve, próbálva azonnal eltávolodni a veremtől és szárnyrakelni, de nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan elgyengült és megtépázott ahhoz, hogy elszálljon. A tekintete találkozik a lányokéval, látszik benne az értelem, a hála, az, hogy már nagyon a végét járta az ereje, amikor érkeztek a lányok. Viszont nem csak ennyi történik. A csápok a fénynek hála jócskán megdermednek, viszont sajnos elfonnyadni nem kezdenek, de így van idejük körbenézni. Azon felül, hogy a tetemek, amik vegyesen emberiek és állatiak még tisztábban és gyomorforgatóbban kirajzolódnak, a központi összefonódó részen észrevesznek néhány lényegében bebábozódott alakot, egy vöröset, egy szőkét, és egy rövid fekete hajút, más-más magasságban kikandikálni. A szemük sarkából láthatják, hogy a csápok egy része mondhatni "erőt vesz magán" és lassan elkezdenek kígyózva mozogni, ami arra mutathat, hogy előbb-utóbb hozzászoknak a fényhez, még ha erős is, és el akarják majd pusztítani a forrását.
A páros latolgatja a lehetőségeit annak, hogy egyetlen nagy lénnyel van-e dolguk, ahogy nézegetik a központi gombát és a sok-sok felfelé haladó kövér indát. Dany arca továbbsuhan, ahogy a sírás hangja is, csak ők maradnak és a próbálgatásaik. Amikor Roberto rárakja a lábát az egyik indára, érzi a kellemetlen mocorgást alatta, ami jelzi, hogy ez határozottan nem egy olyan növény, ami egyhelyben maradna. Viszont a következő pillanatban újjabb szín jelenik meg, ezúttal nem vérvörös, hanem egy vibráló narancssárga, ami belesuhan mindennek a forrásába és pillanatokon belül elfoszlik. A fény megmutatja a párosnak, hogy bizony a csápok olyan járatokon távoznak felfelé, amikben mellettük még ők biztosan nem férnek el csak úgy, lehetnek akármilyen bátrak, mászhatnak akármilyen fürgén. Viszont a narancssárga fény után jön még egy hullám, ezúttal a csápokon nem látszik külsőleg semmi, de a gomba, amibe mind belefut és ami középen függ kellemetlenül lüktetni kezd. Újabb képek villannak fel, talán teljesen függetlenül attól, hogy éppen szóltak hozzá, pedig az időzítés jó, mert pont azután. Az első kép újra Dany, viszont most jóval tisztábban látszik, hogy eltorzul az arca a fájdalomtól, aztán megjelenik Lizzy, rövid hajjal, véres sérüléssel a homlokán, aztán vakító fényen átszűrődve látják Sienna és Tori körvonalát, akik szintén úgy tűnik, mintha harcolnának. A képek zavarosak, egyáltalán nem tiszták, mintha egy ragadozó szemén keresztül látnák, de egyértelmű, hogy az egész csapat nagy veszélyben van és már nem csak az a kérdés, hogy merre is van a kiút. A képek rohama eltűnik, mintha valamit legyűrne a varázslény és újra életerősen pulzál tovább, ám az indák határozottan jobban csavarodnak a járatokban, mint eddig, jelezve, hogy a végük valahol jóval mozgalmasabb életet él, mint ebben a csendes kis zsebveremben a gombaszív.
// Határidő: 04. 02., éjfél Következő kör kezdete: 04. 03. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast Csüt. 24 Márc. - 9:41
Biccentek Robynak, de sokkal tovább nem fűzöm a gondolatot. Ha esetleg én is figyelnék a járatokra, biztosan szóvá tenném, hogy nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne arra menni. Hiszen mi van, ha még ennél is mélyebbre kerülünk?! Másfelől nem tudnánk anélkül haladni, hogy meg ne károsítanánk a főnit.. Általános nézetem, hogy az ember egész élete során folyamatosan új és új dolgokba botlik és ha épp csak bele nem hal, akkor sokat tanulhat. Az a megagomba úgy motoszkál akár egy élő szív, nekem pedig eszembe jutnak a mandragórák. Főleg miután Dany képe megjelenik előttünk, Roby külön fel is hívja rá a figyelmemet. Aztán felhangzik újra a sírás. Na jó.. itt már alaposan borsódzik a hátam és meg is rázkódom, össze kulcsolom a karjaimat magam körül. Nem mondom, hogy betojtam, de azért elég nyomasztó bele gondolni, hogy mekkkkora tömegű föld nehezedik fölénk.. Mi van ha nem jutunk ki? Mi van ha itt halunk meg gyakorlatilag élve eltemetve?! Az egyik legrosszabb rémálmom elevenedik meg. De mielőtt totálisan eluralkodna igyekszem a levegővételeimre oda figyelni és megpaskolom az arcomat is, hogy össze szedjem magamat. Aztán amikor meglátom, hogy Roby mászik megpróbálom vissza tartani valamiképp, vagy legalább a ruháját elkapni. Nem rántom le, csak jelezni próbálok neki - Nem vagyok benne biztos, hogy felmászni.... illendő.. vagy nem is tudom.. - a gombák mindig is egy nagyon furcsa életformák voltak a szememben. Nem olyanok mint egy fa, amire kedvünkre felkapaszkodhatunk, mert nem tud ellene mit tenni.. kivéve a fúriafűz persze de az más! De egy gomba valahogy nekem inkább állatias ilyen szempontból.. - Nem tudom, mi lenne a jó megközelítés. - ismerem el, aztán végül is hagyom Robyt, végső soron, neki is a kapcsolatteremtés a célja egy ismeretlen élőlénnyel.... és inkább én is megérintem a gomba egyik részét. - Meg tudod mutatni ki sír, vagy hogy miért? - teszem fel a kérdést, holott abban sem vagyok biztos, hogy a versike ellenlére tényleg érti amit mondunk.. Valamiért a társainkért ebben a pillanatban kevésbé aggódom mint a sírós hang forrása végett. Mi van akkor, ha segítségre van szüksége? Mi van akkor, ha a sírós hang forrása a gombához kapcsolódik? Mi van akkor ha segítünk neki és talán ő is hajlandó nekünk? Persze lehet, hogy a hang olyasmi mint a mélytengeri ragadozó halaknak a csalija... Tudja a fene.. Igyekszem kizárni a "meghalunk? vagy meghalunk!" eshetőségeket..
- Igazad lehet! - bolintok Sienna ovatos szavaira es en is jobban odafigyelek nehogy a vesztunkbe rohanjunk. A lany elorelatasa nagyon dicseretes es halas vagyok erte neki hiszen engem is vedelmez ezzel. Nagyon kedvelem ot, s bar nem itt fogok rola vallomast tenni de ugy erzem ez mar valamifele baratsag reszemrol. A haversagnal mindenkeppen tobb. A dogverembe erve nekem is egy “Atya uristen!” szalad ki a szamon majd be is csukom azt gyorsan mielott a szagok mellett mas is bekuszhatna rajta. A nagyim “isten nevet hiaba a szadra ne vedd” intelme eszembe otlodve epp arra eleg hogy elterelje a gondolataimat es ne dobjam ki a taccsot azonnal. Elkerekednek szemeim Sienna mereszsegen. En nem fenyt varazsolok hanem mas moatt veszem elo a palcam. Eszembe jut egy par atok, de olyasmivel nem mwrek probalkozni amit nem gyakorolhattam semennyit hoszen fobenjaro. Pedig az imperio egesz jol passzolna, hatha abbahagyna tole a csocsalast ez az ize. De mivel azzal nem allhatok elo igy megprobalom betajolni hol lehet a kozeppontja a dognek es “egyszeruen” belerobbantani. - Confringo!
// Confringo Robbantó átok A célpont felrobban. HP7 Harry Potter használja, amikor Voldemort elől menekül. Később Hermione Granger is használja, ennek hatására törik el Harry Potter pálcája. - A latin „confringo” darabokra tör szóból.
Mindig is jellemző volt rám azt hiszem, hogy gyenge viccekkel próbáltam elütni az ilyen helyzetek véres élét. Elvégre amíg az ember meg tudja őrizni a humorát nagy baj nem lehet, nem igaz? Na jó, most elég nagynak tűnik a baj. Mondjuk azt aztán sosem értettem, hogy Lizzy mért ennyire önbizalom hiányos a kviddicspályán kívül. Próbálok valahogy kompenzálni, biztatni. Hátha rájön, hogy ő is van annyira értékes ember, mint bárki más ezen a bolygón. Most pedig bár nagyon szeretném gyakorlatilag arra sincs időm, hogy rendesen köszönetet mondjak a gyógyításért. Sőt más körülmények közt még látványosan csodálkoznék is, hogy a hullámzás, és hangok megmaradtak. Vélhetőleg nem csak képzelődtem. Ellenben most a ránk támadó indaszörny képében kisebb gondom is nagyobb lett a gondtalan, elképedős bámészkodásnál. Abban cseppet sem vagyok biztos, hogy mennyire lenne jó ötlet gyújtogatni, robbantgatni és hasonlók. Elvégre ha nem vigyázunk, akár a saját füstmérgezésünket, vagy egy kiadós barlangomlást is előidézhetünk. Szerencsére Lizzy nem is ezzel próbálkozik a következő pillanatban. Szerencsétlenség, hogy a lábát sikeresen kaszálja el az az izé. Én pedig aggódva ugrok fölé, hogy a következő pillanatban már ózon szagú sistergéssel állítsa meg a pajzsom a következő már halálos csapást. - Jól vagy? - kérdezem, de közben már igyekszem is talpra rántani a lányt, most nincs idő olyan hiúsági kérdésekre, mint a haja. Sőt arra sem, hogy egy helyben ácsorgó nyílt céltáblák legyünk. Így gyorsan körbe pillantok a járat folytatása, vagy legalábbis valami lehetséges fedezékszerű képződmény után kutatva, azért hogyha esetlegesen kiszúrok valami ilyesmit, Lizzyt magam után húzva máris abba az iránya iramodjak kisebb-nagyobb cikk-cakkokat leírva, hogy nehezebb célpontok legyünk. - A pajzsom nem tart sokáig! Ki kell jutnunk! - adom még Lizzy értésére a dolgot. Jó, ha még két ilyen támadást képesek leszünk visszaverni. Szóval nagyon remélem, hogy amíg én a pajzs fenntartására koncentrálok, addig Lizzy bűbája képes lesz hátráltatni, vagy megállítani a tüskés halál indákat...
//Relikviamester 7. szint: Védelmező aura: Annál erősebb védelemmel, pajzzsal rendelkezik, minél erősebb/több tárggyal rendelkezik, a pajzs fizikai és mágikus védelmet is ad. (Még két erős támadásig)//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
-Arra mérget vehetsz. – Közlöm nagy meglepődve, hiszen én szoktam mindent megjegyezni, és törleszteni. Így Winifred biztos lehet benne, hogy bár félretettük az ellentéteinket, lesz még olyan eset, amikor alaposan alá fogok tenni azért a pöckölésért. Viszont a mostani esetből kifolyólag valamikor illene megmenteni az életét is. Hogy strigulákat húzogatok? Még az is meglehet. Inkább csak arról van szó, hogy elvarrom a szálakat. Remélhetőleg nem veszi félreérthetőnek, hogy úgy ölelgetem, hozzábújok, ez talán inkább ösztönös védelem keresés, halálfélelem, nevezzük bárminek is. A sötétben úgysem nagyon tudjuk, hogy mit csinálunk, de végül mégis kiesünk valahova, nem csoda, hogy a kérdésem oly helytálló. Egymást támogatva kecmergünk talpra, és tartom, hogy amikor elfogadtam a felkérést az all-star válogatottba, nem világító gombák üldözésére gondoltam. – Akkor meg tényleg lehet az, amit mondtam. – Én is úgy látom, hogy a gomba nem csupán egyetlen élőlény, sokkal inkább hálózat, amely inteligens, érzékeli a betatolókat, de hogy tudnánk-e kommunikálni a többiekkel, azt nem tudom. Kissé közelebb megyünk, de csak annyira, hogy Winifred valami pajzsot húzzon fel. – Nézd csak.. – Intem oda a lányt, ha magától nem látná Danielt, ezért úgy vagyok vele, hogy a rosszabbik kezemmel megpróbálok kinyúlni a gyökérhez, és megérinteni azt, hátha történik valami. – Hahó, Dany, hallotok? Itt vagyunk lent, leestünk valahova. – Nem tudom, hogy eljut-e az infó, de megint csak felsejlik a sírás, lehet, hogy azt kéne követnünk? Na de hogyan? Próbaképpen ráillesztem a lábamat az egyik gyökérre, hátha mászható. Ha igen, a visszhangot követve talán eljutunk valahova, bár a sejtelmes félhomályban lövésem sincsen az irányokról. – Gagyás vagy! – Kiáltok bele a sötétbe, idézve a nagy klasszikust, ahol bizony a visszhang az említett főhős ellen fordult, további vicces helyzeteket eredményezve. Időnként forgatom a fejemet, hogy hallunk-e további hangokat, de nem tetszik ez a különválás, és bizony elszorul olykor a torkom, hogy a romantikus levelezőtársammal vajon mi lehet..
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Tori kérdései teljesen helyévalóak, de őszintén szólva sejtelmem sincs, hogy mit mondhatnék rájuk. Én se úgy érzem, hogy kifelé haladnánk, de még azért mindig próbálok reménykedni, még ha lehet, hogy őrültség is. Azért a sírásra tényleg nem kezdek el rohanni, vagy gyorsítani és Torit is visszatartom, ha ezt tennék. Nem tudhatjuk, hogy mi ez, de bármennyire is Griffendéles lettem ebben az iskolában, sosem arról voltam híres, hogy kiváló csapatjátékos lennék. Szóval egyelőre a saját testi épségünkre koncentrálok, mert a hangról még semmit se tudunk. - Csapda is lehet, de nem tudjuk. Jobb óvatosnak lenni. - és talán pont a fény lesz a legjobb támadó fegyver, ha egyszer a gombák annyira rühellik, úgyhogy a pálca nekem is mozdulatra készen van a kezemben, hogy ha meg kell védeni magunkat. Főleg, hogy a szagok egyáltalán nem mondhatóak kellemesnek, amik lassan az orrunkba tolakodnak, mert ez bizony tényleg nem friss levegő, semmi köze nincs hozzá. Ahogy beérünk és tényleg egyértelművé válik, hogy itt bizony nagyon durva dolgok zajlottak és zajlanak most is, kész csoda, hogy nem fordul fel a gyomrom. - Jézus...! - kapom a kezemet automatikusan a szám és az orrom elé, miközben rászorítok a pálcámra, ahogyan felfogom, hogy nem csak, hogy büdös van itt, mellesleg még mindenfelé tetemek is vannak az indák által valószínűleg valahogy kiszipolyozva és valaki tőlünk nem messze épp komoly haláltusát folytat. Nem ismerős, ahogyan a hangja sem volt az, ő maga sem, bár a fene tudja, hogy mennyire lehet innen megállapítani. - Nem bírják a fényt mi? - talán nem a legjobb ötlet, de most bizony nem a legátgondoltabb cselekvésem következik. Túlságosan durva ez az egész, főleg ha aki ide hozott minket tudta, hogy mi várhat ránk. - Lumossolen! - a szenvedő akárki és az ő indái a célpontok, hiszen ha a gombák nem akarták, hogy fényt varázsoljunk, akkor talán ez az izé nem igazán bírja azt. Hát kapjon a pofájába, jelen esetben az indáiba, egy jó nagy adagot belőle! Azért arra is figyelek, nehogy valami tüskés inda támadjon minket be közben, vagy kússzon ovatosan a lábunk felé, úgyhogy nézem hová lépek, de ha esetleg kiszabadulna az üvöltő valaki, akkor megpróbálok odamenni segíteni.
//Lumossolen – Fényeső (bűbáj): A pálcánkból nagy területre, legalább 10-15 méterre ható fényt tudunk "előállítani".
Azért haloványan mégis elmosolyodom Daniel viccelődésén, hiába harmatgyenge az általa elsütött poén, már maga a tudat, miszerint ennyire még magánál van, sokat könnyít a lelkemen. Végül a gyógyítással járó próbálkozásom sikeres, melynek láttán megkönnyebbülten sóhajtok fel. Gillian ragyogása mellett nem volt számomra valami egyszerű feladat felnőni, ennek okán pedig csakis a levegőben röpködve jutok kellő önbizalomhoz. Néha képes vagyok ugyanis elfeledkezni arról, miszerint a földön két lábbal járva is érhetek el sikereket. Ennek ékes példája pedig pont az az olasz srác, akivel kapcsolatban hezitáltam, hogy bevessem-e a képességeimet vagy sem. Hiszen még a mai napig sem vagyok teljes mértékben tisztában azzal, hogy meddig mehetek el vele tulajdonképpen és nem állt szándékomban pont az ő életét kockáztatni a tudatlanságommal. De a tudat, miszerint sikerrel jártam, egy hatalmas mosolyt varázsol a képemre, még ebben a kilátástalan helyzetben is. - Oké, menjünk tovább - vetem fel végül az ötletet, mintegy nem is sejtve azt, hogy mi mindent látott Daniel és az bizony nem csak a vérveszteség okozta hallucináció miatt volt. Azzal pedig, hogy megidéztem a patrónusomat, hogy általa értesítsem a többieket, elég szép kis lavinát indítottam el. Na igen, és még én csodálkozom azon, hogy miért nincs kellő önbizalmam a sporton kívül jóformán semmiben sem... Nos tessék, itt a válasz: mert egy két lábon járó katasztrófa vagyok. - Te sötétíts be, én rászállok ezekre a valamikre - lendítem a pálcám, mintegy kiadva a "parancsot". Véleményem szerint ugyanis sokkal jobb lenne az indákkal kezdeni valamit és nem rájuk húzni a redőnyt, hogy újfent békésen szundíthassanak egyet. Fogalmam sincs, mennyi van ezekből a valamikből, de esélyesen elég sok. - Fel kellene gyújtanunk a helyet - szűröm a fogaim között, de egyelőre nincs kellő bátorságom meglépni ezt. Talán működne, de ha valamilyen ismeretlen okból kifolyólag ellenállnak a tűznek, csak még dühösebbek lennének és hát már most sem egy teapartira marasztalnak minket. Hirtelen cselekszem tehát és félig-meddig sikerül is elsütnöm a varázslatot, amikor egyszer csak elvesztem a talpam alól a talajt és némi enyhe fájdalmat érzek az arcom egyik oldalán. Nem nyúlok azonban oda, ezzel is ellenőrizve, hogy voltaképp mennyire is sérülhettem meg tulajdonképpen, hiszen sokkal inkább lefoglal, hogy az esés közben ne sérüljek meg komolyabban. Tompa puffanással érek hát földet, döbbenten magam elé pislogva, miközben észreveszem, hogy a hajam nagy része körülöttem hever. Ezek szerint sikeres fodrász-vizsgát tehettem az elmúlt fél percben. - Fene... - markolok meg egy szőke csomót, miközben a Dany által idézett pajzs sikeresen hárít egy felénk irányuló első támadást. Mindig is szerettem a hosszú hajamat és ugyan már hordtam röviden is, de nem igazán állt szándékomban most levágni. Főleg nem így. Feltápászkodom tehát, ujjaim ismét a pálcámon, majd megszólalok: - Reducio! - célzok egyenesen a felénk tartó legközelebbi indára, hogy legalább a méretét csökkenthessem és ezáltal a támadása erejét is reményeim szerint. Végül a lehető legtöbb indát igyekszem ezzel a módszerrel "hatástalanítani". Pedig eskü, hogy szívem szerint felgyújtanám mindet....
Reducio: A célpont mérete csökken. Sötét varázslatok kivédése: 26 pont
Lizzy gyógyítása jóval hatásosabb, mint az egyszerű kötözés vagy mint Dany gyógyulási képességei. Pillanatok alatt összehúzódik a seb és már csak az elmaszatolt vér marad a lány kezén, az anyagon és alatta Dany bőrén, ami emlékül szolgál, a fiú is teljesen visszanyeri az erejét. Amivel együtt jár, hogy a furcsa hullámzás és a hangok természetesen megmaradnak, bizony nem csak képzelődött a vérveszteségtől. A csápok fenyegető gyorsasággal közelednek és sajnos ha eloltják a fényeket, bizony már akkor sem állnak le egy cseppet sem. Lehet, hogy a kis gombák elkezdtek fonnyadozni a fénytől, de a csápokat cseppet sem zavarja az a kis Lumos és vélhetően bizony "vérszemet kaptak".
Amikor kétségbeesetten elugranak az irányáből és Lizzy támadni próbál sajnos elég rendesen pórul jár, ugyanis mielőtt befejezhetné a megfelelő mozdulatot az egyik kar, csáp, inda, ízlés kérdése, konkrétan kisöpri a lábát és egy hangos, tompa koppanással esik el. Nem csak, hogy nem sikerül a varázslat, de még vissza is sül és a lány arra lesz figyelmes, hogy az arcán egy igazán pici vágás jelenik meg, és hogy a hajának egy jó részét... bizony lenyisszantotta a bűbáj! Ha eddig össze volt fogva, akkor most félhosszúan omlik előre, miközben elesik a lány. Dany három ereklyével is rendelkezik, így amikor Lizzy földrekerül és a többi kar csapna le, akkor a láthatatlan erőtér erősen felsejlik előttük és a zizegő, ózon illatú ütődéssel pattan vissza az első igazi, halálos támadás a kifent tüskékkel. A pajzs erős, de a fiú tudja, hogy nem végtelen, úgy tippelheti, hogy összesen három erőteljes támadást képes visszaverni és ezzel meg is volt az első.
Be tudják tájolni az irányt, hogy merről jön a sírás, ugyan azt tényleg nem, hogy kié, hiszen még egyikük társukat se hallották ilyen szituációban meg persze az is eshetőség, hogy nem egyedül vannak itt a barlangokban. Ahogy haladnak előre a hang erőteljesebb lesz és tisztább és inkább hangzik teljes tüdejű "bőgésnek". A járat, amin haladnak kibővül és egy igen csak furcsa teremben érnek. Óvatosan lelassítanak, ami nagyon is jót tesz, hiszen az egész kalandjuk kiszámíthatatlan és abszurd, ki tudja mibe rohannának bele. Ahogy a járatból terem lesz és megbújnak egy szikla mögött, tornáztatva a szemüket láthatják, hogy számtalan irányba számtalan magasságban, számtalan járatba szaladnak azok a gomba fonalak, amik őket is ide vezették. Középen egy hatalmas, legalább öt méter átmérőjű oszlop áll, vélhetően valamilyen cseppkő, viszont a sok fonalnak hála inkább tűnik egy lombkoronás, gyökeres fának, mintsem élettelen oszlopnak. Ahogy ott keresik a bőgés forrását, bizony észreveszik hogy nem csak a csodálatos fényű vékony kis fonalak világítanak, hanem a "lényből" vastag, tüskés, erős csápok is szaladnak a falakba és itt a teremben is van jó pár elfekvőben, van, amelyik félig elfoszlott élőlény tetemét öleli, és van, amelyiknek az áldozatai még meg-megmoccannak. A hangos üvöltés pedig egy mozgó áldozattól származik, egészen közel is van hozzájuk, de egy csáp fogságában és egyértelműen nem a tásukról van szó. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlen hagyniuk kell megpusztulni ott, ahol van, és azt sem, hogy más csáp alatt nem fog felsejleni egy hosszú szőke tincs, egy hosszú vörös tincs, vagy éppen a bongyorka sötétbarna... A szagok viszont egyre kinzóbbak, most már egyértelmű, hogy nem csak hogy nyílást nem találnak itt, de szó szerint egy dögverembe vezették őket a gombák!
// Sienna és Tori, kérlek dobjatok Szerencse+LLI próbát a hozzászólás előtt, Sienna +15-tel, mert külön kiemelte, hogy figyel van-e barlangmélyi szörnyeteg. Ha siker, írjatok rám és adok privátban információt, ami segíthet a hsz-etekben. : ) //
Sajnos Roby itt nem talál kijáratot, ahol jöttek az igen erősen zuhanás volt és nehéz lenne visszamászni, de biztosan nem lehetetlen, minden más járatot pedig vastag gyökerek töltenek meg, ami a középen lévő "gombából" nyúlik ki, pedig valójában tényleg olyan méreteket öltenek a járatok, hogy ha nem lennének teli, akkor egy ember is kényelmesen beleférne. Nem érnek a furcsa varázslényhez, ami úgy motoszkál, mintha csak egy élő szív lenne, viszont ennek ellenére is történik valami. Először az egyik falba szaladó gyökér változik meg, egy vékony vörös szál kezd végigszaladni benne egészen a gombáig, majd furcsa, mágikus fénnyel kivetül rajta egyetlen pillanatig Daniel arca. Talán tényleg igaza van Wininek és kapcsolatba tudnának lépni a társaikkal az egészen keresztül? Talán a gerlepár erre már rá is jött és azért látták Dany-t felsejleni? Pillanatokkal később, miután elúszik a kép és a vörösség megnyugszik az embriószerűen áttetszővé váló "gombában" újra meghallják a kétségbeesett, szomorú sírást, de most már egyáltalán nincsenek a közelében, csak távoli visszhang szintén a gombán keresztül. Ki tudja a térben hol helyezkedik el azon kívül, hogy felettük, hiszen a csúszdázással jó mélyre zuhantak. Minden esetre a fények, a hangok, elképzelni, hogy hány tonna szikla feszül felettük igen csak nyomasztó és már jó ideje elváltak a többiektől, hogy elkezdjenek aggódni kijutnak-e valaha egyáltalán. Mivel nem támadta meg őket senki és semmi, Wini pajzsa létrejön és sértetlenül fent is marad még egy darabig (körig).
// Határidő: 03. 24., éjfél Következő kör kezdete: 03. 25. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast Pént. 18 Márc. - 7:34
- Majd ha túléljük törlesztesz!... - vágom rá reflexből Roby benyögésére. Cseppet sem olyan hangnemben ami egyrészt arra utalna, hogy "szívesen".. Nem.. ez attól sokkal kétségbeesettebben hatott. És szó sincs róla, hogy meg akarnék halni.. Erről jut eszembe.. MINEK IS UGROTTAM AKKOR MELLÉ?? Stipi stop! Mindenki a maga nevében nyilatkozzon! Én aztán nem sikítok. Legfeljebb össze szorított fogakkal sípolok mint egy kukta, de az biztos, hogy ha kinyitnám a számat, elharapnám a nyelvemet! Ezt pedig nem kockáztatom bármennyire is kikívánkozik egy istenes sikítás... Annyira gyorsan történik minden, sajnos mégis van időm emlékeztetni magamat, hogy mi is történt a patrónusommal és akarva akaratlanul felmerül bennem, vajon ránk is ez vár?! Bár az edzéseknek köszönhetően, az évek alatt egészen megacélosodott már a gyomrom, most mégis érzem, hogy bukfencet vet. Azért messze teljesen más élmény pályán lenyomni egy hasonló mutatványt... Nincs min csodálkozni, ez simán logika. A varázs amit a hátsónk alá idéztem, és a siklásunkat/zuhanásunkat tompítja nem tudna ketté válni és ketté varázsolni sem tudtam volna hirtelen amikor dönteni kellett. Így is sikerült beingatnunk magunkat annyira hogy a "plafonon" forogjunk, szóval marad a félkényszer csapatmunka és az életösztön ami nem hagy túlgondolni bármit is. Roby hozzám bújik én meg lényegében a manőver és a balansz miatt vissza hozzá.. tök sötét van és ki tudja mikor ér véget.. úgy bármi a lehetséges opciók közül... Aztán kivilágosodik, mi esünk ismét egy szépet és egy rövid ideig csak fogom a földet mert.. bevallom eléggé szédülök. Érzem hogy az adrenalintól zsibogok és kapál a szívem. De persze sikerül szépen sorban felfognom, hogy mi is van körülöttünk, hol vagyunk és hogy mi is az újabb fényforrás. Felkecmergek és csak bámulok szinte tátott szájjal, vissza tartott lélegzettel. Soha életemben nem voltam tudat módosult állapotban, na de pont mindig is valami hasonlónak képzeltem el a mugli drogok hatását is! Roby okfejtésére a megagomba függesztéseire, csápjaira mutatok amiken "lóg" - Valószínűleg nem tud elugrálni. De lehet, hogy az egyik csápja kapta el a patrónusomat...- motyogom. - Amúgy meg felesleges aggódnunk, hogy közel megyünk-e hozzá. A gombafonalak brutálisan behálóznak mindent is. Erdőket is képesek egyesíteni a talaj alatt.. Kizárt, hogy nem tud rólunk... - biccentek a fejemmel a nagytestvér felé, mintha minimum tényleg saját tudata lehetne és ahogy jobban megnézem, szinte biztos vagyok benne, hogy a "kicsik" fent hozzá kapcsolódnak.. Felmerül bennem, hogy akár még elcsevegni is megpróbálhatnánk ezzel itt... hátha tudna üzenni a fentieknek. - Ha mindenhol ott van, talán a többieket is el tudnánk érni ezen keresztül.. - suttogom Robynak még ha tudom is hogy esélyesen felesleges suttognunk.. De a látvány és az egész atmoszféra nem nagyon hagyja, hogy hangosan felszólaljak. Közben erősen vacillálok, hogy ha jobban felvonjuk magunkra a figyelmet, akkor vajon bossfight-ba keveredünk...? Vagy tényleg lehet esélyünk értelmet találni...? Mindenesetre bekészítek egy Protego-t így kezdésnek és próbálok figyelni a csápokra.. magunk mögött is. Persze eszembe jut az is, vajon mi történne, ha megcsikiznénk... Valahogy egy ekkora dögnek nem igen akarnék konkrétan ártani.. egyenlőre..
//Protego - Pajzsbűbáj: Egy láthatatlan falat teremt. Elég erővel elvégezve hátra is vetheti a körülötte állókat. (ha barátságtalan szándékkal túl közel jönne egy egy csáp) Intelligencia: 25 pont Varázserő: 20 pont Bűbájtan: 15 pont
