2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ne nekem köszönje, én csak a munkámat végzem. - mosolyodik el kedvesen, de nem mond többet, így is egyértelmű, hogy kit ajánlana maga helyett a hála célpontjának. Nem mondja ki konkrétan, hogy mekkora közbenjárásra is volt szükség, hogy elvállalja Sandrin ügyét, de vélhetően nem csak annyi volt, hogy felvették a kapcsolatot és minden máris sinen volt. Kellett a befolyás, hogy egyáltalán foglalkozzon vele és persze az anyagi megtámogatás a háttérből. Alapvetően sem rossz indulatú ember, de ha valakinek több évtizedes tapasztalata van, tiszteletreméltó sikerszériával, akkor az megkérheti az árát.
***
Úgy csinálok, mintha először hallanám az egészet és megrebbenek kissé, összeráncolva a szemöldökömet. - A recepciós? Nem szabadott volna az előadásra meghívnom, óvatlanság volt. A kis hálátlan... - elhallgatok, nem fogom különféle jelzőkkel illetni, attól senkinek se lesz jobb, se az én, se Sandrin feszültsége nem fog enyhülni. Pontosan tudom, hogy mi nyugtatna meg engem, ha móresre tanítanám az árulót, aki ezzel hálálta meg, hogy munkát adtam neki, de ezeket a sötét gondolatokat nyilvánvalóan nem mondhatom el a nőnek, aki akárhogy is nézzük, mellettem a megtestesült jóságnak tetszik. - Nem fogják elvenni tőled, az ügyvéded rutinos és perek ezrét nyerte meg rosszabb helyzetből is. - válaszolom, de a hangjából is érezni, hogy ennyi nem elég ahhoz, hogy megnyugodjon, hiszen retteg. Legszívesebben kimondanám, hogy Én nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen, de honnan lenne egy viszonylag kicsi színház igazgatójának ekkora hatalma? Sehonnan, márpedig ezt az oldalamat ismeri csupán. Lassan bólintok, aztán a tekintetem nekem is tovább suhan az ismeretlen emberek tömegére. A varázsvilág krémje dolgozik a minisztériumban, miniszterek, osztályvezetők, aurorok, de persze jó néhány ember van itt csak ügyeket intézni, ahogy mi is. - Találkozzunk egy óra múlva a Királyi Botanikus Kerteknél, mugli helyszín, rengeteg félreeső szeglettel, így nehezebben tudnának követni minket. - válaszolom, de mivel külön felkér, hogy legyünk óvatosak, még annyit sem engedek meg magamnak, hogy megszorítsam a kezét. Akármennyire szívtépő lehet neki ebben a percben, csak ellököm magam a faltól és pillanatokon belül beleveszek a tömegbe, ismét magára hagyva, de az ígérettel, hogy nemsokára úgy találkozhatunk, hogy ezúttal szorosan a karjaimba zárhatom.
Tudom én, hogy az ügyvéd jót akar és igaza is van. Most legalább már tudjuk, hogy mire kell felkészülni. Jobb így, mintha máris döntött volna a bíró és már esélyünk se lenne bizonyítékokat gyűjteni és összeszedni, vagy utána nézni mégis hogyan hozták ezt össze, mert nem hiszem, hogy az a recepciós fruska tényleg olyan sokmindent látott. Bőven lehet, hogy a nagyrészét csak leiratták vele és elég sok pénzt kapott érte. - Tudom és köszönöm a segítségét. Nem is tudom mi lenne velem... Köszönöm! - mondom ki újra mielőtt túlságosan érzelgősre venném a figurát, mert hát no azért valahol mélyen mégis csak sejtem, hogy nem tudnám én ezt az ügyvédet megfizetni, ha Alaric nem jár közben az érdekemben és nem beszéli meg vele, hogy segítsen ki a bajban. Nem lehetek eléggé hálás neki ezért és persze nem lep meg, hogy nem vár odakint. Most nem is lenne jó ötlet, hiszen árgus szemekkel figyel minket mindenki, most már egyértelmű. Biztos vagyok benne, hogy elég jól utána nézte Michael szülei a színháznak és ki tudja, hogy nem állítottak-e rám valakit, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Akármennyire is óvatosak voltunk, azért lehet, hogy tényleg nem volt nehéz összerakni a részleteket. Nem akarom úgy érezni, hogy bánom, ami történt, hiszen Alaric nélkül jó eséllyel el se jutottam volna addig, hogy kilépjek ebből a mérgező kapcsolatból, de mégis rettegek, hogy rossz vége lesz. Ezért aztán, amikor megtalálom a kis celtit egy gondterhelt mosollyal gyűröm a zsebembe is indulok el az ominózus kúthoz, ahol elég nagy a tömeg mindig, de ez most nem is árt, ha egyszer ennyire vizsgálgatnak minket. A kútnál viszont már megtornapok, miután még intek egyet az ügyvédnek, elköszönve azzal, hogy van még egy kis dolgom a Minisztériumban. Ő távozik, én pedig a kút szélének dőlve figyelem a járkáló, elsiető embereket, amíg Alaric aztán meg nem áll nem sokkal mellettem, kicsit arrébb, de épp csak rám sem néz, pedig jól sejti jobban esne most egy óvó ölelés, még ha tudom is, hogy ez most butaság lenne. Nagyot nyelek, amikor összeér a kezünk, de igyekszem továbbra is tartani magamat. - Nem tudom. Próbálom tartani magam, de nem könnyű. Ez az egész... Azt hiszem nem számítottam rá, hogy ilyesmit művelnek. De hát nem is tudod... A recepciós, a színházból. Tanúnak szólítják, vallomást is tett rólunk. Michaelék el akarják venni tőlem Bobbyt, teljes felügyeletet akarnak. - egy pillanatra nézek csak oldalra, ennyit muszáj, de aztán tovább fürkészem az elsiető embereket. Nehéz most erősnek mutatnom magamat, mert félek, rettegek, hogy rossz vége lesz ennek és most nagy szükségem lenne a támogatásra, ami persze itt nem lehetséges. - Találkozunk valahol? Csak... sokkal óvatosabban kell, mint eddig. - pedig eddig se voltunk óvatlanok, de hát nagyon úgy tűnik, hogy ez nem lesz elég. Annyira igyekeztem, de ezek az alakok egyszerűen tényleg arra mennek rá, hogy tönkretegyenek. Sosem gondoltam volna, hogy Michael erre képes lenne. A szülei persze igen, főleg az anyja. Sosem kedvelt, de hogy Michael így elakarjon taposni és ennyi fájdalmat okozni, miközben eleve ő volt az, aki lemondott rólunk már évekkel ezelőtt.
Habár csak kicsúszik a száján az a néhány szó engem teljesen letaglóz az a szenvedélyesség, amivel számon kéri az ex-férjét. Nyilvánvalóan jelét nem adom, de a mindig üres és aszott mellkasomban csalhatatlanul is megdobban az a szív fájdalmasan, hogy egy pillanattal később a düh árassza el. El akarom pusztítani azokat, akik ennyi szenvedést okoznak a nőnek és nem csak azért, mert az érdekem, hogy Bobby mellette maradjon és rajta keresztül én is megismerjem a fejlődését, még ha a kezdetekben ezek is voltak az indítékaim. A bíró után távozok én is, így már nem hallhatom, hogy az ügyvéd miket mond. - Nem lesz ha, kedvesem. Még semmi sincsen veszve, ahogy mondta semmi garancia arra, hogy nem csak lefizették a kisasszonyt. Csak fogást kell találnunk rajtuk, előszedni még több bizonyítékot, mélyíteni a vádakat és beton biztos védelmet felállítani. - mondja, bár nyilvánvalóan azon kívül, hogy meglapogatja a nő vállát, sokkal több komfortot nem tud nyújtani és vélhetően nem is szeretne érzelmileg kötődni a nőhöz és az ügyéhez túlságosan mélyen. Összerendezi a papírjait és a jegyzeteit visszatéve az aktatáskába azokat, amiket nem nyújtott át bizonyítéknak a bírónak és udvariasan kitereli Sandrint, de kint nem várom őket. Egyrészt ebben az alakban egyébként sem szeretnék hozzájuk szólni és elárulni magamat, másrészről egyértelművé válik, hogy árgus szemekkel figyelik a kapcsolatunkat, így igen csak felelőtlenség lenne az orruk előtt találkozni. Harmadrészt pedig... néhány percet elkóválygok a Minisztériumban is, de ezt fedje balladai homály. Egy kis levelet hagyok Sandrinnak ott, ahol találkoznunk kellett volna, ami éppen hogy kikandikál a fal réséből, ezzel a rövid felirattal:
Mágikus Testvériség Kútja
Ha végül elköszön az ügyvédtől és lerázva eljön a helyszínre néhány perccel később én is megérkezem, ám ahelyett, hogy szembe állnék vele a kútnak támaszkodok és nem fordulok felé, mintha valakire várnék. Valahol izgalmas ez a titkolózás, hogy úgy beszélünk, mintha ügynökök lennénk vagy kémek, esetleg aktatáskát cserélő alvilágiak, de azt hiszem ő inkább vágyna egy ölelésre, mintsem erre. - Jól vagy? - kérdezek csak ennyit, szelíden, de nem rápillantva a nőre, ám teljesen véletlenül úgy támaszkodok neki a kútnak, hogy a két karomat is letámasztom, hogy a kezeink "véletlen" összeérjenek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Az ügyvéd közben el is kezd az iratok között nyálazni, hogy elővegye az említett számlákat. Felkészültem, bár arra nem számítottam, hogy ilyen rémes irányt vesz majd a tárgyalás. Nem csoda talán, ha azért rendesen betalálnak a bíró szívai és kissé meg kell szorítanom a székemet és nagy levegőt vennem, hogy tartani tudjam magamat. Én magam sem értem, hogyan juthattunk idáig. Hogy miért nem tudunk értelmes emberek módjára beszélni és megbeszélni ezt és elválni. Na jó, talán mégis csak tudom. Elsősorban Michael szülei miatt van. Talán, ha nem állnának ott mögötte, akkor ez az egész nem így alakul, de már évek óta suttognak a fülébe és most is biztosan azt mondták neki, hogy nem hagyhatja Bobbyt velem. Hiszen én nem ragaszkodom a kizárólagos felügyelethez, hogy ne is lássák őt, velük ellentétben. Pont e miatt nem akarom, hogy a fiam a kelleténél több időt töltsön a közelükben. Ezek után Michael szavaira végképp nyelnem kell egyet, hiszen rettentő igazságtalan. Ha mindketten tiszta vizet öntenénk a pohárba... de nem lenne értelme és ő úgy se tenné meg. Sose voltam jó ferdítésben, hazudozásban és most még is kénytelen vagyok legalább megpróbálni, mert túl sok minden szól ellenem és nem biztos, hogy néhány számla elég lesz, hogy bizonyítsam Michael már régen eltávolodott ettől a családtól. - Ha már te sosem voltál velünk Michael! - ezen ponton már nem bírok azért magammal, ennyi kicsúszik a számon kissé talán a hangomat is megemelve az exférjemre pillantva. - Elnézést Bíró Úr! - kapok észbe és újra elcsendesedem, de mégis milyen jogon szól ő pont nekem, ha egyszer tényleg sosem volt ott? Már jó ideje nem beszéltünk értelmesen egymással, maximum csak léteztünk egymás mellett és Sam is bevallotta még tavasszal, hogy egyáltalán nem tölti már szívesen otthon az időt, mert túl nagy a feszültség, a folytonos veszekedés és nem bírja hallgatni. Bobbyt nem akarnám, hogy ilyen légkörbe térjen haza, de mégis mit tehettem volna, tovább nyeljek, vagy várjam meg, amíg Michael adja be a válást? Kezdek komolyan aggódni, hogy ez az egész rosszabbul alakul, mint ahogyan számítottam rá. - Egy sértett recepciós akármit mondhat. - nézek itt már aggodalommal telve az ügyvédemre, aki bőszen hallgat. Tudom én, hogy ez a dolga. Neki higgadtnak kell maradnia, ami nekem egyre kevésbé megy. Talán nem is olyann agy baj, hogy a bíró úgy dönt, hogy itt most berekeszti a tárgyalást. Nem tudom, hogy mi lesz, ha tényleg ők nyernek. Kissé fásultan állok hát fel én magam is, amikor a bíró is ezt teszi, hogy aztán, amikor kimegy visszaroskadjak a székbe. Talán odamehetnék hozzá, félrehívnám, hogy ő is tudja, hogy ez így nem normális, de az anyja máris az oldalán és a fülébe susog, úgyhogy esélyem se lenne. Megérzem a vállamon végül az ügyvéd kezét, amire csak hatalmasat sóhajtok. Szerinte még nincs minden veszve, nyugodjak meg, de hát mégis hogyan tudnék így megnyugodni? - Nem tudom mi lesz, ha... - elakadok. Nem kellene erre gondolnom, eddig próbáltam is kizárni, de most mégis csak az lebeg a szemem előtt, hogy akár még azt is elérhetik, hogy ne találkozhassak a fiammal. Vagy legalábbis, ha kapok láthatást, akkor biztosan azon lesznek, hogy minél ritkábban legyen erre lehetőség. Nem hozzám jön haza a szünetekben, és nem velem tölti majd a nyarat sem. Végül csak felállok, hiszen Michaelék már távozóban vannak a kárörvendő mosolyukkal, úgyhogy nekem is ideje mennem.
A számlára azért a bíró fürkészőn kezdi el nézni Sandrint, bólint egyet, jelezve, hogy szeretné látni azokat a bizonyítékokat, főleg, mert az apai oldalon látszik, hogy tiltakozni akarnak. Míg a nő benne lett volna a közös felügyeletbe, addig nagyon úgy néz ki, hogy az exe és a családja egyenesen háborúra készült és teljesen ki akarják vágni a fia életéből. - Ahonnan én nézem, úgy kezdenek afelé haladni, hogy egyikőjük sem érdemli meg illetve találom alkalmasnak arra, hogy szegény fiút egyedüli szülőként nevelje. - jelenti ki a férfi szigorúan, látszik, hogy azért ő sem vak, látja az ellentéteket, a vádaskodást, érzékeli a levegőben feszülő, szinte tapintható feszültséget. Persze elképesztően ritka, hogy élő szülőkkel egy gyerek máshová kerüljön, nyilvánvaló, hogy ez csak egy kis nevelő jellegű ijesztés volt, amivel jobb magatartásra akarta sarkallni a szülőket, nem valós veszély. - Igen, milyen szerencsésnek mondhatod magad... - visszhangozza az ex-férj, a tekintetében mintha féltékenység is lenne, ami teljesen abszurd és vérlázító, tekintve, hogy ő hónapokkal, vagy éppen évekkel korábban elkezdte csalni a nőt. Tartom magamat a jegyzeteléshez, de a fejemben már fogalmazódik a halállista... Megígértem, hogy nem lesz baj, hogy Bobby hozzá fog kerülni és ugyan ő azt hitte, hogy csak a támasza akarok lenni és az ügyvédben bízom ennyire, én jóval komolyabban gondoltam. Akármi is legyen az ára, nem fogja elveszíteni ezt a csatát, ezt garantálhatom. Ha ehhez el kell tűnnie egy bizonyos recepciósnak vagy akár ennek a Michaelnek... ám legyen. Valóban nem érdekel, hogy mit hazudik, ha úgy látta volna jónak, hogy még barátnak sem mond, csak kitalál egy hazugságot a szakterülete és a színház kapcsolata között az se bántana. Michael lassan megingatja a fejét egy kis hatásszünet után, nyilván ismét az volt a cél, hogy előtörjön az anyatigris, de Sandrin okosabb ennél, még ha nyilvánvalóan érzelmes is. Egész életemet úgy éltem le, hogy ahogy esélyem volt a kezembe venni a sorsomat mindennek a következményét súlyosan mérlegeltem, minden cselekvésemet átgondoltam, inkább embereket manipuláltam a megfelelő irányba ahelyett, hogy bemocskoltam volna a kezem - és ha megtettem, akkor sem abban az alakomban, amiben a civil életemet élem. Most még sem gondolok bele, hogy a presztizsemen mit változtathat mindez, talán éppen azért, mert a színházi élet az életemnek csak egy szelete, ahogy a hírnév és a rivaldafény is. Ha az alvilág kötné össze, hogy ki is vagyok és hogy a nő potenciálisan a gyengepontommá válhat... az már más kérdés. - A kisasszony kész vallomást tenni, hogy Sandrin egyedül érkezett egy premier előtti előadásra a férfihez, de az előadás felén ott sem volt egyikőjük sem, az egyik öltöző viszont kulcsra volt zárva, ami szokatlan, majd az igazgató még a meghajláson is késve jelent meg és a tiszteletkörök után vissza is tért hozzá. - válaszolja a férfi és még egy levelet is tol oda a bíró orra elé, amin a nő leírása van aláírással együtt. Valószínűleg busásan lefizették és nem is mindent ő látott, csak összegyűjtögették az információkat. Lehet, hogy meg se kottyan így neki, amikor kivágom a színházból, pedig hálás lehetne, hogy egyáltalán felvettem. Hülye kis csitri, azt hiszi olyan egyszerűen elárulhat és tovább állhat... meglátjuk... - Eleget hallottam, megkérem az ügyvédeket, hogy minden papírmunkát nyújtsanak át és szolgáltassanak be, ami a védencük ügyét segíthetné és egy hét múlva visszatérünk egy újabb beszélgetésre. - áll fel a bíró az asztaltól és vele együtt mindenki más is. Hát ez nem éppen úgy ment, ahogy elterveztük, de ha még van egy hetünk korrigálni, akkor nincs minden veszve.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Nem épp úgy alakul, ahogyan kellett volna, de tudom számítani lehetett rá, hogy nem lesz sétagalopp és hogy Michael és főleg a szülei mindent megtesznek majd azért, hogy elvegyék tőlem Bobbyt. Csak azért tudok higgadt maradni, mert a fiam most a legfontosabb és nem az, hogy kiboruljak a vádakon. Végtére is igazak, amit persze nem vallhatok be, viszont ettől még tudom, hogy Michael sokkal korábban megtette már, hogy félrelépett, így nincs komolyabb bűntudatom. Az csak akkor lesz, ha e miatt elveszik tőlem Bobbyt. Abban igaza van az exemnek, hogy az év nagy részét az iskolában tölti majd, de a szünetekben, az ünnepek alakalmával akkor se tudom, hogyan viselném, ha nem mellettem lenne, hanem azok mellett az átkozott nagyszülők mellett, hogy mindennel telebeszéljék a fejét. Már így is rossz hatással vannak rá, pedig nem találkoznak olyan gyakran. - Igen bíró úr. Nem akartam ezzel indítani, de nem csak vádaskodom. Van néhány számla is, ami bizonyítja, hogy nem ott töltötte az idejét, ahol mondta, már évek óta. - válaszolok a bírónak még mindig igyekezvén higgadt maradni, mert azzal végképp nem számolok, hogy Michael nem csak vádaskodik, hanem ennél jóval komolyabb bizonyítéka is van. Nekem csak az a néhány számla, ami persze nem egyértelmű bizonyíték, csak arra mutat rá, hogy nem azokon a helyeken volt többször is, ahol mondta és hogy vagy nagyon sokat fogyasztott egyedül, vagy nem egyedül volt egy-egy étteremben, vagy hotelben. Amikor viszont Michael tovább beszél már rajtam is egyre jobban látszik az idegesség. Aggódva fordulok az ügyvéd felé, aki még mindig higgadtnak tűnik velem ellentétben, hiszen már nyíltan szinte megnevezik Alaricot. De hát senki se látott minket, akkor mégis milyen bizonyítéka lenne. Egy-egy vacsora még nem utal semmire. A név hallatán már jobban elkerekedik a szemem, hiszen innentől egyértelmű, mégis igyekszem nagyot nyelni és nagy levegőt venni. Nem szabad kiborulnom, hiszen pont erre megy ki a játék. Összevillan a tekintetem az ex-férjemével, majd az anyjára pillantok. Diadalittas mosollyal ül a helyén, mint aki már biztos benne, hogy helyben vannak és semmi se szólhat bele a győzelmükbe. - Egy recepciós bármit mondhat, bíró úr. Igaz, hogy ismerem a színház igazgatóját. Sokat jártam oda a lányommal, Sammel is és szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó barátom lett, miután egyszer elbeszélgettünk. De, hogy ennél többről legyen szó az... csupán rágalom. - húzom ki magamat, majd újra leülök a helyemre, de persze a szívem hevesen kalapál és majd kiugrik a helyemről. Tudom én, hogy Alaricot nem bántaná, hogy barátoknak mondtam magunkat, hiszen most erre van szükség, de a fenébe is, nem vagyok jó az ilyesmiben. Nem vagyok született hazudozó és igenis sokkal könnyebb lesz majd, ha nyíltan is vállalhatjuk a kapcsolatunkat. Már persze, ha ő is akarja. Ki tudja, hogy nem csökkenne-e a népszerűsége, netán nem állna-e idővel közénk mindenféle pletyka és hasonló, amik az újságokban jelenhetnek meg róla. Na ez most végképp nem az, amin érdemes lenne gondolkodnom, így gyorsan el is hessegetem és próbálok továbbra is higgadtnak tűnni, ami nem megy a legkönnyebben. Azért persze körülnézek, hogy a recepciós hölgy is közben előkerült-e, vagy behívják-e, hogy elmondja mit látott. Nem hiszem, hogy olyan bolondok lettünk volna, hogy kiszúrt volna bármit, ami egyértelművé teszi a kapcsolatunkat, bár ha eleget fizettek neki akármit mondhat.
Tapintható a feszültség a teremben, látom, ahogy Sandrin az ügyvéd tanácsára és persze azért, mert belátja, hogy a túl harsány felcsattanás csak a másik fél malmára hajtaná a vizet, megpróbál megnyugodni. Míg a gondolataim között legszívesebben halálos ridegséggel méregetném az apai ágat, addig a valóságban csak pártatlanul figyelem a jegyzeteket tovább, hiszen nem adhatom jelét annak, hogy kinek is "szurkolok". A pumpa persze kissé felmegy, ahogy meghallom, hogy a kapcsolatunkat rántják elő, méghozzá a nőt beállítva a házasságtörőnek. Nem jellemző, hogy meglepne vagy hogy óvatlanságból a sarokba lehet engem szorítani, így ez a hiba megbocsáthatatlan és nyilvánvalóan nem fogok nyugodni, ameddig meg nem keresem a forrást. Milyen szerencsém van, hogy nem is kell távolra mennem... - Tehát ön is házasságtöréssel vádolja a gyermeke apját, ezért említette, hogy konferenciákra hivatkozva volt távol a férje? - kérdez vissza a bíró, láthatóan mind a két felet méregeti, hiszen meg kell fontolnia mindent, mielőtt döntésre jutna. Nem lesz hajlandó csak azért Michael-ék oldalára állni, mert ők kezdték el a sárdobálást előbb, de az, hogy ki lépett félre előbb sokat nyomhat a latba. Bár próbálja tartani magát, azért Michaelen megjelenik egy kis feszengés a vádra, ezt Sandrin, aki évekig élt vele és amúgy is legilimentor és pszichológus könnyedén leolvassa, de az anyja előrehajol és csak egyszerűen ráfog a karjára megszórítva. A férfi vesz ey mély levegőt és újra megszólal. - Ha szabad bíró úr... Azzal ellentétben, hogy a feleségem... ex-feleségem csupán aljas vádakkal tud illetni, szemen szedett hazugságokkal - hiszen azért voltam távol, hogy megadjak a gyermekeinknek mindent - , az ő árulása tény. Biztos forrásból tudom, hogy hónapok óra hűtlen hozzám egy csábításairól híres férfival. - adja meg a döfést a végén egyenesen a nő szemébe nézve, akit valaha mindennél jobban szerethetett, most még is rosszabbak egymáshoz, mint az idegenek. A kezem észrevétlenül megfeszül a vastag jegyzőkönyvön, nem sok kell, hogy az állkapcsom is elárulja az idegességem. Ki volt az a nyomorult? - Megnevezné azt a biztos forrást, uram? - kérdez vissza a bíró, mintha a gondolataimat visszhangozná, csak éppen szalonképesebben. - Arielle Carter, The Old Queen's Theatre recepciósa.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Olyan nehéz ez, hiszen ha most mondjuk azért lennék itt, hogy szakvéleményt mondjak akkor könnyű dolgom lenne. Simán kifejteném higgadtan a véleményemet akkor is, ha esetleg valami nem várt esemény következik, na de úgy, hogy rólam van szó és a kisfiamról, már egészan más a helyzet. A saját részemet még nyugodtan el tudom mondani, itt még nincs is semmi probléma, de aztán jönnek ők és már eleve látom, hogy túlságosan magabiztos Michael mosolya és hogy túlságosan úgy áll fel, mint aki úgy gondolja eleve nyert ügye van. Sejthető volt már a legelején is, hogy megpróbálnak majd besározni, valótlant állítanak csak azért, hogy Bobby hozzájuk kerüljön. Ezért sem akartam, hogy a gyerekek itt legyenek, mert nekik ezt nem kell hallani. Bőven elég volt, ha esetleg akkor hangolták a fiamat ellenem, amikor náluk volt, mert biztosan telebeszélték időnként a fejét, netán úgy tettek, mintha épp nem hallaná és úgy mondtak rólam nem túl kedveseket. Most viszont nyíltan teszik, ahogyan Michael feláll és elkezd beszélni. Mintha betanult szöveg lenne és ahogyan az anyjára pillantok, az anyósomra látom a szemében, hogy bizony ezt ő találta ki és ő volt az, aki a fia szájába adta, hogy mit kell mondania. Vajon Michael tényleg akarja ezt? Vagy az ő fejét is ennyire telebszélték? Akaratlanul is megfeszül a testem, de nem pattanok fel, hogy azonnal beleszóljak és ellenkezzek. Tudom, hogy ezt nem kellene, pedig rémesen nehéz megállni, hogy ne tegyem. Ahogy Michael leül nem sokon múlik, hogy ne pattanjak fel, hiszen szörnyű szavakkal illet és mindezt úgy teszi, hogy mindketten tudjuk, hogy ő volt az, aki ezt megtette és nem is egyszer. Az ügyvédem szavai nyugtatnak meg viszonylag, hogy ne pattanjak fel azonnal, csak megpróbálok mély levegőt venni, de nehéz rendeznem a vonásaimat. Arról nem beszélve, hogy végtére is kényelen leszek egy bíróságon hazudni igaz? Vagy mondjak el az igazat és valljam be, esetleg kicsit enyhítsek, hiszen úgysincs senkinek bizonyítéka, hogy néhány találkozáson túl bármi történt volna? - Tisztelt Bíró Úr! Szomorú, hogy pont az állít ilyet, aki már jóval régebben, évek óta nem is tölt időt a családjával. Rendszeresen hétvégi konferenciákra hivatkozva tűnt el, és nem a gyermekeivel töltötte az időt. Egy gyermeknek nem arra van szüksége, hogy az anyagi háttere tökéletes legyen, hanem hogy szeressék és óvják és erre én vagyok képes, mert én ismerem őt a legjobban. Michael konferenciái tudjuk jól mindketten, hogy soha sem voltak valósak és hogy pont ő az, aki mér régen házasságtörést követett el, nem törődve a feleségével, aki mindig hazavárta, a fiával és a fogadott lányával sem. - nagyot nyelek, de próbálok továbbra is higgadtan és nyugodtan beszélni. Végül egyszerűen az engem ért vádat átfordítom és nem reagálok arra, hogy én vajon megtettem-e. Ha ő korábban tette, akkor az én bűnöm már nem is számít annyira nem igaz? Egyébként is mindig óvatosak voltunk, nem lehet bizonyítéka, sőt talán csak szimplán vádaskodik, mert úgy gondolta, hogy ez is elég lehet és majd megijedek és rosszul reagálok. Így pedig egyelőre nem kényszerültem hazugsára sem, hiszen a saját részemről sem mondtam azt, hogy nem történt meg.
Annyira utánajártam a témában, hogy tudjam, hogy igen gyakori megkérdezni magát a gyereket, hogy hova akar költözni a bíróságon, ami elméletben traumatikus élmény lehet. Nekem igen csak szimpatikus lenne, ha én dönthetném el a sorsomat, de nem mindenki akarja ilyen aktívan a kezébe venni a sorsát, főleg nem tizenegy évesen annak a terhével, hogy az egyik szülőnek mindenképpen csalódást okoz majd. A pennám csak úgy serceg a papíron, ahogy jegyzeteli Sandrin szavait, a sarokköveket kiemelve, szeretet, család, a nővér, akitől elválasztanák, ha az apának ítélnék. A bíró bólint, láthatóan jó pontokat sorol fel, főleg, amikor láthatást is ajánl az apának. Az apai oldalon egyáltalán nem látni enyhülést vagy reményt a kiegyezésre, de ami a legriasztóbb, hogy nyomát sem az ijedtségnek, hogy elveszhetik a pert. Olyan magabiztosan ülnek ott, mintha minden el lenne intézve, ami igen csak erős gyanút ébreszt bennem és vélhetően Sandrinban is. Mi van még a tarsolyukban? - Köszönöm, most következzék az édesapa és a családja. - fordul a másik oldal felé, nem kommentálva az elhangzottakat, vélhetően magában tartja a véleményét addig ameddig döntésre nem jutott és meg nem hallgatott minden félt. Michael feláll, összeszedett üzletember képét mutatja, fess, jól öltözött, jó kiállású, attól függetlenül is, hogy nem különösebben idősödött jóképűnek. - Tisztelt Bíró úr. A családunk tönkretételét nem én kezdeményeztem, az ideális környezetet nem én akarom felrúgni, de én vagyok az, aki mindent megadhat a fiamnak, aki mellett soha nem ismerné meg mi az a szükség. Én és a szüleim szeretettel nevelnénk, jólétben, és drámai túlzás azt mondani, hogy elválasztanánk a nővérétől, miközben éveket töltenek még együtt a Roxfort intézményében. - mutat rá, egy kicsit elmosolyodva, megcsóválva a fejét, mintha ezzel akarná Sandrin érveit harmatgyengének titutálni. - A feleségem... A volt feleségem képtelen lenne megadni azt a morális útmutatást, ami egy fejlődő elmének szüksége van. - a szavak betanultnak hatnak, szinte látom, ahogy a nagymama szája vele együtt mozog, és kicsiket biccent, amikor úgy gördülnek le, ahogy kell. Drámai csend következik, mintha arra várnának, hogy Sandrin erre harapni fog, közbeszól, ellenkezik, de akárhogy is legyen, végül folytatja. - Nem csak a család szentségét tette tönkre azzal, hogy nem hajlandó dolgozni a közös jövőnkért, de már hónapokkal korábban házasságtöréssel mérgezte meg az otthonunkat. Így az erkölcsi értékrendjében hogyan bízhatnánk, hogy majd jóra neveli Bobby-t? Egy megtört, megcsalt ember áll maguk előtt, aki a feleségét és a lányát már biztosan elveszítette, de a fiát nem akarja... - ül le végül, de ahogy a bíró elfordul Sandrin felé, hogy döbbenten végigmérje a csalfa asszonyt, azonnal megjelenik egy sunyi mosoly a szája szegletében. Aljas nyomorult. Mosolyogj csak, ha jól esik, most ástad meg a sírodat. Az ügyvédünk próbálja megtartani a hidegvérét és azonnal a füléhez hajolva, suttogva nyugalomra inti Sandrint is, hogy amikor a bíró szót ad okosan reagáljon és ne ragadják el az érzelmei.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Tényleg jó hatással van rám a magabiztossága, és így azért valamilvel könnyebb, még ha az alapvető idegességem nem is szűnik meg egy csapásra tőle. Azért lássuk be sok minden múlik néhány órán, ami most lezajlik majd. Gyakorlatilag a jövőnkre lesz hatással és félek, ha Bobby az apjához kerülne annak csak rossz következményei lehetnének. Idővel elidegenedne tőlem, elmarnák, olyasmivel tömnék a fejét, ami rossz hatással lenne rá, és én ezt nagyon nem akarom. Most viszont nem tehetek mást, mint hogy remélem, hogy erre nem kerül sor. És hogy milyen lesz majd, ha lehetőség lesz rá, hogy bemutassam őt a gyerekeimnek? Nem tudom, valahogy ezen még nem gondolkodtam el, hiszen Alaric olyan nagyon más életet él, mint én és szeretem azt a könnyedséget, aki mellette vagyok, de vajon ha bevonom az átlagos kis életembe nem veszne el a varázsa annak, ami most van? Vagy ő egyáltalán akarná? Jó persze nem arról van szó, hogy egyből együtt is élnénk, vagy ilyesmi, és hát év közben a gyerekek is az iskolában vannak, de azért nálunk mégis csak más egy átlagos hétvége, vagy este, mint mondjuk nála. - Igen, igazad volt, nem is akarnám, hogy itt legyenek most. Ki tudja, hogy mi lesz odabent. Bármit előhúzhatnak. - és ki is nézem a nagyszülőkből, hogy mindent bevetnek, hogy alám tegyenek. Nem tudom, hogy van-e bármi a tarsolyukban, ami gondot okozhat, de ezzel is számolni kell. Alarickal azért odafigyeltünk mindig, csak nem lehet vele kapcsolatban olyasmi, amit előtudnak húzni. Halványan elmosolyodom még a drukkolásra, aztán már nincs mit tenni elindulok befelé. Egy pillantás még csak futólag a férfire, aki most erőt ad nekem és aki azt hiszem elrabolta a szívemet is már. Belépdelek hát és helyet foglalok az ügyvédem társaságában, hogy csendben hallgassam végig, ahogyan megkezdődik a tárgyalás. Épp csak egy pillanatást vetek Michaelre és a mögötte ülő szüleire, akik átható pillantással méregetnek. A szívem már most a torkomban dobog, de próbálom azért higgadtnak mutatni magamat. Nem is nagyon figyelek fel a kicsit késve érkező férfira, vagy a kis összenézésükre a bíróval. Nem voltam még csak hasonló tárgyaláson sem, nem tudom, hogy mi hogyan működik ilyenkor, de amikor szót kapok felállok. Támogatólag bátorító pillantást kapok az ügyvédemtől. Felkészültünk erre is természetesen. - Üdvözlöm Bíró úr! Természetesen, mint az édesanyja úgy gondolom én tudnám a legjobb érzelmi hátteret biztosítani Bobby számára. Én ismerem a legjobban, az édesapja viszonylag kevés időt töltött vele már évek óta. Habár nem nagy a lakás, amit a nagymamámtól örököltem, de úgy gondolom, hogy az iskolaközi szünetekben tökéletesen elférnénk ott hárman. Ha Bobby velem marad, akkor a nővérétől sem szakadna el, ami szintén úgy gondolom nagyon fontos a lelki fejlődése szempontjából. - sorolom az érveket, amennyire tőlem telik, megpróbálva hivatalosabb hangnemet megütni, hogy a hangom remegése egyáltalán ne hallatszódjon ki. Meg aztán nagyon igyekszem arra is apellálni, hogy a bíró biztosan tisztában van vele, hogy pszichológus vagyok, tehát szakmai szempontból is úgy gondolom, hogy a fiam nálam lenne a legjobb helyen. - Természetesen megegyezhetünk, hogy az édesapjával minél gyakrabban találkozzon. Nem szeretném elzárni tőle. - teszem még végül hozzá mielőtt visszaülnék a helyemre és átadjam a szót Michaelnek. Sejtelmem sincs milyen érvei lehetnek, hiszen az utóbbi években alig volt otthon. Hétközben a rengeteg munka, hétvégén pedig az ilyen-olyan utazások, állítólagos konferenciák, amikkel tisztában voltam, hogy egyáltalán nem azok.
Nyilván könnyen beszélek, de a magabiztosság erős pajzs és erős fegyver is, amiból nem árt, ha átragad valamennyi Sandrinra. Természetesen meg van a bája annak, hogy aggódik, így lerí róla, hogy lelkiismeretesen törődik az egésszel, hogy nem akarja elengedni a fiát és ez is egyértelműen jó irányba billentheti a mérleget, de nem akkor, ha érzelmileg instabilnak látják. - Így lesz. - válaszolom arra, hogy gyorsan túl lesznek - leszünk? - az egészen. Normális esetben ezt egy csók pecsételné meg, amire természetesen most nincsen lehetőségünk, de azért a támogatásomat kifejezi az is, hogy idáig elkísértem az úton átvitt értelemben és szó szerint is. A kis Bobby pedig... milyen érdekes folyamatok is mehetnek végbe, amikor a kisgyermekek vadmágiáját először önti formába a pálca. Bár ott lehetnék az iskolában én is, de igen csak veszélyes terep az, ahova az én kezem is csak most szeptembertől érhet el és nincs más választásom, mint beérni azzal, hogy a távolból figyeljek. Lassan bólintok a gyerekekre, hiszen bár itt és most ők állnak a központban és tisztában vagyok vele, hogy Sandrinnak mindennél fontosabbak, a kapcsolatunkban még sem töltenek be központi szerepet. Nem kérdezek róluk gyakran, ahogy ő sem beszél róluk állandóan, egymás társaságát élvezzük, még ha bennem munkálnak is a fiával kapcsolatos kérdések. Türelem, lesz még idő, előbb utóbb a válásnak is vége és be is mutathat nekik. Túlságosan gőgös lenne, ha magamnak se vallanám be, hogy nem igazán tudom hogyan kell bánni egy gyermekkel. A színházban minden csak a csodára, a rövidtávú illúziókra és szórakoztatásra teszi a hangsúlyt, ami olyan könnyed, hogy összehasonlíthatatlan lehet a színházon kívüli életük részének lenni. - Még fiatalok, átvészelik és egy bentlakásos iskolában sokkal könnyebb a dolguk együtt. - teszem hozzá, hiszen én voltam az, aki azt mondta, hogy az év kezdetéig húzzák el ezt az egészet, hogy ők már ne legyenek képben. Jobb ez így, külön költözés, veszekedések, perek, bizonyára rossz lehet, még ha én nem is tapasztaltam meg semelyiket. A perektől eltekintve, azzal már volt dolgom egyszer-kétszer, mint minden befolyásos embernek, de mindig csak üzlet és nem magánélet volt a téma. - Drukkolok. - válaszolom, nem figurázva ki az esetlenséget, az a feladatom, hogy tovább növeljem a magabiztosságát és nem az, hogy összezúzzam. Amikor belép a terembe én elindulok a folyosókon, hogy a mosdóba lépve egy más emberként távozzak a fülkéből észrevétlenül, természetesen a familiárisom nélkül, aki láthatatlanul marad innentől a nyomonban. Bent a közvetlen családon kívül ott van az egy-egy ügyvéd, a bíró, aki végső soron dönteni fog, egy szakember, aki külön a fiatal gyerekekre specializálódott, hogy tanácsot adjon, illetve csak annyi idejük van, hogy leüljenek, az ügyvédek kezet fogjanak és a bíró felolvassa miért is vannak ott. - A válóper folyamatban és a mai napon Bobby Delight, tizenegy éves fiatalkorú gyermek elhelyezési perét tekintjük meg. Egyik szülő sem akar lemondani a másik fél javára így szeretném meghallgatni, hogy milyen életkörülményeket tudnak nyújtani, miért gondolják magukat alkalmasabbnak a volt párjuknál... - kezd bele az egyébként már öregedő férfi, amikor egy idegen, nem különösebben jóképű, már idősödő férfi lép be - egészen pontosan én. Felvonja a szemöldökét én pedig készséges, szinte szívélyes mosollyal azonnal odaugrok hozzá. - Elnézést a késésért uram, odaföntről kaptam utasítást, hogy jelenjek meg itt és legyek vezessem a jegyzőkönyvet, mert az a gyanú merült fel, hogy ilyen-olyan módon illegális lehetőségekkel akart élni az egyik fél. - villan a tekintetem egyenesen az asztal apai oldala felé jelentőségteljesen, de még is úgy mintha csak "véletlen" nem bírnék magammal, hogy eláruljon a tekintetem. Végül leülök egy kis egyszemélyes asztalhoz elővéve egy hivatalosnak tűnő vastag köteget és egy öníró pennát, amit nekem csak ellenőriznem kell, hogy mindent jól jegyez-e fel. A bíró bár furcsállja a dolgot, sőt, alapvetően sértő, hogy azt hiszik elfogadna kenőpénzt végül nem küld ki, így eljön az ideje, hogy Sandrin, mint anya, elsőként bemutassa az életét.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Nem tudom, hogy mennyire biztos abban, amit mond, de akkor is sokat segít, hogy én is egy fokkal jobban viseljem a várakozást, amíg nem kezdünk. Persze neki könnyebb bizakodónak lenni, hiszen nem az ő családjáról van szó, és talán benne is vannak kétségek, de ez most nem fontos, mert tényleg az kell, hogy azt halljam minden rendben lesz és ne aggódjak, hogy a végén a legrosszabb kimenetelre kell számítani. Bobby még olyan könnyen befolyásolható és már így is túl sokat látott minket vitázni, veszekedni. Ha a nagyszüleivel még több időt töltene ki tudnja, hogyan hatna ez rá, hogy mennyire befolyásolnák őt és igazán nem akarom, hogy olyanná formálják, mint amilyenek ők maguk is. Már sokszor így is érzem, hogy a fiamban bizony túl sok van az apjából és ez nem jó. Ha mellettem marad, ha a Roxfortban formálódik az jót tehet neki, sokkal jobbat, mintha a szüneteket a nagyszüleivel tölti, akik persze igyekeznének ellenem hangolni és rám verni a válási procedúrát is, pedig lássuk ne én elég sokáig kitartottam Michael mellett. - Igazada lehet... remélem, hogy igazad van és nem a pénz számít, hanem akik odabent vannak tényleg ezt nézik majd. - tudom, hogy jó ügyvédem van, amit Alaricnak köszönhetek és ki tudja talán valahol mélyen sejtem, hogy olcsóbban dolgozik, mint ahogyan más esetben tenné, de ez sem számít most, ha ez kell hozzá, hogy ne vegyék el tőlem a fiamat. Azzal se tudnék kiegyezni, ha csak időnként láthatnám. Legyen mellettem és az apja kaphat láthatást, persze a szünetek egy kis részében, hiszen Bobby szeptembertől egyébként is a Roxfort lakója lesz. - Tudom igen, pedig mennyivel könnyebb lenne, de persze... Remélem gyorsan túlleszünk rajta és minden simán megy majd. - megejtek azért egy halvány mosolyt. Az is jó, hogy itt van, legalább az elején egy kis lelket önt belém, hogy aztán majd tényleg ünnepelhessünk, ha már túl vagyok ezen az egészen és vége. Milyen jó is lenne, ha már ott tartanánk! Utána már titkolózni se kellene, bár vajon Alaricnak nem szintén így volt a jobb? Mennyire okozhat gondot majd az imázsának, ha kiderül, hogy egy frissen elvált nővel van együtt, aki még korban is passzol hozzá, nem úgy mint minden bizonnyal az eddigi kis kalandjai. Áh, ez most igazán nem számít, ilyesmin végképp butaság lenne törni a fejemet, most a tárgyalásra kell koncentrálnom. Kezetfogok inkább az érkező ügyvéddel és üdvözlöm, hogy aztán még pár percre távolabb álljon meg. Nagyon diszkrét és az se lepne meg, ha pontosan tisztában lenne mi van közöttünk. - Hát persze. Sam mindent tud, ő már az elején is tisztában volt vele, hogy rossz a helyzet. Bobby pedig... vele inkább csak azt próbáltam megértetni, hogy innentől majd változik a helyzet, amikor hazajön. Persze nem volt túl boldog, de talán ő is érzi, hogy jobb lesz így mindenkinek. - magyarázom és ezzel akaratlanul is még inkább erőt ad nekem, hogy a gyerekeimre terelődnek a gondolataim, hiszen miattuk kell erősnek lennem. Sam is kiborulna, ha rosszul mennének a dolgok, bármennyire is az idegeire megy időnként az öccse, attól még nem akarná, hogy az apjával éljen, és csak néha láthassuk, habár ők az iskolában találkozhatnak persze. Az ügyvéd közben az órájára pillant, én pedig még egy nagy levegőt veszek és Alaricra pillantva próbálok a jelenlétéből még több erőt meríteni. - Azt hiszem ideje bemenni. Akkor, drukkolj! - mondom, bár ez most olyan bután hangzik. Nem hibázok én sem, bármennyire is jól esne megölelni, vagy egy csókkal köszönni el és meríteni belőle erőt, de marad egy halvány mosoly, hogy aztán az ügyvéddel együtt belépjünk a terembe, ahol már bizonyára ott van Michael és az ügyvédje, no meg mögöttük a szülei is, akik árgus szemekkel sasolnak minket.
Szokásomhoz híven kifogástalan ruhában és rendezett külsővel jelentem meg és igencsak érdeklődve sétálgattam a Minisztérium folyosóin a Tárgyalóteremhez. Habár az arcomra ez nem ül ki, de igencsak jól szórakozom azon, hogy a méhkas közepén járok teljesen bűntetlenül, egyszerűen támogató barátként számontartva. Természetesen ügyelek arra, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el túlságosan, hiszen bár Sandrin sosem tekintett a fejembe, az aurorok ennél jóval óvatosabb és gyanakvóbb teremtmények, nem kell, hogy olyan foszlányt kapjon el egy tehetséges legilimentor, amivel azonnal nekem támadnának. Márpedig a múltam és a jelenem és bővelkedik alvilági cselekedetekben és nem is szándékozom a közeljövőben csak úgy visszavonulni. Én jóval kevésbé aggódom, mint Sandrin, de hát nem is az én gyerekemről és az én válásomról van szó, szóval ez talán természetes. Persze nem vagyok teljesen érzéketlen, amikor senki nincsen a közelünkben akkor legalább egy barátias kézszorítást megengedek magunknak, azt ha valaki meglátja akkor se léptünk át semmilyen határt a nyilvánosság előtt. Nekem is sokkal kényelmesebb a titkolózás, neki pedig egyszerűen elengedhetetlen, ameddig túl nincsen a váláson és a gyerek elhelyezési perén. - Nem fogod elveszíteni, egyértelműen te vagy az, aki kiegyensúlyozott otthont teremthet és akivel a nővére is élni fog, nem fogják elszakítani tőletek. - mondom magabiztosan, hogy megnyugtassam az ész érvekkel. Az ügyvéd, akit ajánlottam szintén érti a dolgát, valaminek komolyan félre kell csúsznia ahhoz, hogy ne menjen minden simán. Ha azon kapjuk a nagyszülőket, hogy le akarnak fizetni valakit, akkor ott leszek lehúzni a lepelt és szembesíteni a hatóságokat, ha kell. Egy szemernyi szimpátiám sincsen se Michael, se a szülei felé így gondolkodás nélkül fogom szétzúzni őket, ha a mai tárgyalás nem úgy folyik, ahogy szeretném. Mármint Sandrin szeretné. A saját kezemet nagyon ritkán mocskolom be és vélhetően most se nyúlnék olyan eszközökhöz, amik végül visszavezetnének hozzám, bár ki tudja... Ha szenvedést okoznak neki, akkor talán jól esne, hogy személyesen intézzem el őket, de a legfontosabb az, hogy senki ne tudja meg milyen fegyverek is vannak a kezemben, nem a bosszúvágyam csillapítása. - A tárgyalásra nem kísérhetlek be, túlságosan nagy feltűnést keltenék, de akármi is történjen, ahogy kilépsz én itt leszek és együtt ünnepeljük meg a sikert. - biztosítom a támogatásomról. Szívesen átölelném vagy végig simítanék az idegességtől halvány ráncokkal tűzdelt arcán, de nem tehetem. Nem vagyok afféle meggondolatlan ösztönlény, aki nem tudja megfékezni a tetteit, én rendszerint mindenben követem a tervet az érzelmeimet a háttérbe szorítva, tehát most sincsenek lopott csókok vagy szerelmes pillantások, tartom a távolságot és a tartásom se árulja el a bennsőséges kapcsolatunkat. Már csak percek vannak hátra, ameddig mindenki meg nem érkezik, az ügyvéd is befut és már távolról biccent, ideérve kezet fog velem és Sandrinnal is, aztán türelmesen az aktatáskájával együtt néhány méterrel odébb állapodik meg, adva nekünk egy kis teret a beszélgetésre. - Elmondtad nekik, hogy mi történik ma? - teszem fel a kérdést, nyilvánvalóan a gyerekeire utalva, hiszen a Roxfort kezdetével meg van a lehetősége arra, hogy csak utólag álljon eléjük a válással és a felügyeleti perrel, amikor már minden elrendeződött. Én minden bizonnyal ezt tenném, a fejük felett megoldva a dolgokat, de én szeretem a kezemben tartani a történéseket és nem igazán lennék tekintettel arra, ha hisztiznek, hogy a hátuk mögött dől el az életük. Vajon miért nem vállaltam soha gyereket...
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
Nem sokat aludtam az éjjel és ezúttal nem azért, mert nem otthon töltöttem az éjszakát, habár bevallom felmerült bennem, hogy lehet, hogy jobb lenne inkább kiverni a fejemből mindent és vele lenni, de aztán győzött a józan ész. Már így is nagyon nehéz ez, hiszen mégis csak tárgyalás lesz, ha már Michael nem volt hajlandó normális emberek módjára megoldani a válást, hanem mindenáron bíróságra akarta vinni. Én pedig nem kockáztathatok még többet, hiszen már így is nagyon sikerült belegabalyodnom Alaricbe és kezdem úgy érzeni, hogy hiába igyekeztem óvaintani magamat attól, hogy több legyen ez, amint ami, már kár azzal hitegetni magamat, hogy ez sikerült. Túlságosan fontos lett nekem és már nem csak arról van szó, hogy hálás vagyok, amiért segített, hogy kilépjek ebből a mérgező kapcsolatból, hanem jó vele lenni, sőt... azt hiszem beleszerettem. Butaság, mert az én koromban már nem kellene ilyesmit érezni, mint valami tinilány elpirulni, ha lenéz rám a színpadról. Olyan furcsa érzés, de mégis annyira kellemes, most viszont mégis rettenetesen ideges vagyok, hiszen nem tudom mi lesz a vége. Az ügyvéd szerint, aki meglepő módon tényleg nem kért kezelhetetlenül nagy összeget, nem lesz baj. Ő azt mondta, hogy nem lát rá túl sok esélyet, hogy Michaelhez kerüljön Bobby. Igazából még mindig nem értem, hogyan képes erre. Én biztosítanék neki felügyeleti jogot, még az osztott felügyeletbe is belementem volna, de hajthatatlan volt, ami biztos, hogy a szülei hatása. Azt akarja, hogy a fiam hozzá kerüljön, mintha nem lennék elég jó anyja, pedig ő volt az, aki olyan gyakran és olyan sokszor tűnt el hétvégére az utóbbi években. - Úgy félek... mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha elveszítem őt és teljesen magukhoz édesgetik? - pillantok Alaricra. Még van idő a tárgyalásig, még hosszú percek állnak előttem, amíg mindenki megérkezik és most a tárgyaló terem előtt egy kis szinte eldugott kiszögellésben állok a férfival. Természetesen azért itt tartom a tisztes távolságot és úgy jött el csupán, mint egy barát, aki mellettem áll. Miért ne lehetne egy jóbarátom, aki segít nem igaz? Mégis olyan jól esne most, ha átölelhetne, olyan megnyugtató lenne, hiába tudom, hogy ez most és itt nem lehetséges. A végén még valaki épp most jönne erre és azzal csak magamalatt vágnám a fát, hiszen eddig ügyesen eltitkoltuk, nem ronthatom el most a vége előtt. Lehettem volna aljas, megpróbálhattam volna bizonyítékokat szerezni arra, miben szinte holt biztos vagyok, hogy Michael hányszor csalt meg, de én tisztán akarom intézni ezt. Azért akarom, hogy Bobby hozzám kerüljön, mert én vagyok az anyja és mert igenis rám van szüksége és nem a nagyszüleire, akik csak megvásárolni tudják a szeretetét és csak tönkreteszik az értékítéletét.
Egy anya azt is megérti, amit a gyermeke nem mond ki.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Tárgyalótermek 2021-04-18, 14:11
Tárgyalótermek
A Minisztérium több különböző szintjén is akadnak tárgyalótermek, melyek különféle célt szolgálnak. Akadnak olyanok, melyek komolyabb, sok fős tárgyalások kedvéért vannak kiépítve, és eleve nagyobb a befogadó képességük is, de akadnak kisebb ügyek rendezésére szolgálóak is. Van külön tárgyalóterme a varázslényeknek, de természetesen az Auror Parancsnokságnak is van sajátja a saját szintjén. Ezek a helyek általában elég jól védettek, főleg azok, amelyekben komolyabb ügyeket tárgyalnak meg. Hallgatózni nagyjából lehetetlen, ha valaki nincs odabent. A Minisztériumi tárgyalótermek adnak helyt a különféle jogi procedúrák elvégzésének is, legyen szó bűnüldözéssel kapcsolatos tárgyalásról, vagy akár egy szimpla válásról.
