2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Rendben van, visszaszívom! Majd mondja más helyettem. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem csak én vagyok az egyetlen ember a suliban, aki nem igazán bírja Zachariast. Ami azt illeti, engem az lepne meg inkább, ha kiderülne, hogy van olyan ember, aki kedveli őt. Mert oké, én nem vagyok odaérte, de eddig nem láttam olyat, aki oda lenne a kapitányunkért. – Hát… ha dobunk a szájába egy cikeszt, akkor már igen. – mondom tétován, de persze csak viccnek szánva a szavaimat. Nem dobnék cikeszt a szájába. Egy gurkót inkább. - De, csak én arra jutottam, hogy a gurkók gonoszak. – gonoszabbak, mint bármi a világon. Na jó, nem, mert a nagymama almáspitéjénél gonoszabb dolog nem létezik a világon, de akkor mondjuk a másodikak. A nagyi almáspitéje felér egy hashajtóval. - Hát, erre vannak a terelők, hogy megvédjenek minket. – mondom egy vállrántás kíséretében. Mindenkinek meg van a saját dolga. Az őrző megvéd minket attól, hogy gólt kapjunk, a fogók igyekeznek elkapni azt a komisz cikeszt és hozzájutatni minket százötven ponthoz. A terelők megvédenek minket a gurkóktól, mi hajtók át kell jutassuk a kvaffot az ellenfél kapuján. Csapatjáték, és nem elég, ha van egy jó játékos, az egész csapatnak kell együtt lennie, mert vagy együtt játszunk, vagy sehogy. - Köszi. – jólesik, mert én tényleg megpróbálok majd igyekezni. Nem volt még dolgom úgy lányokkal, mint a legtöbb srácnak körülöttem, és hát éppen ezért is félek attól, hogy elfogom a dolgot bénázni, de végül is Cho nem ütött meg és nem is haragszik rám semmiért, igaz? Szóval talán mégiscsak úgy néz ki, hogy lehet még esélye a dolognak… remélhetőleg nem egy párhuzamos univerzumban. -Hékás, ez bók volt! –emelem fel a karjaimat védekezően, de mosolyogva. Inkább örüljön annak, hogy nem látom őt pszichopatának, bár soha nem lehet tudni, hogy mégis ki az, és ki nem, elvégre… a sorozatokban is mindig az a bűnös, aki nem tűnik annak. – Jó rendben, akkor nem bunkó, bocs, én ezt… nem tudhatom. – én csak azt mondom, amit látok,de nem vagyok szívtipró, szóval gőzöm nincsen arról, hogy akkor most ki milyen ember, én csak…találgatok, mint vak ember a sötétben, tapogatózik, hátha talál valamit. - Oh, hát ez… nem semmi. Mostantól Sir Kyle Evans vagyok? – vigyorgok rá. Nem tartom én ezt olyan nagy dolognak, és őt sem elesettnek, de örülök annak, hogy elviccel a dolgot, én is annak a híve vagyok, hogy a túlzott komolyság soha nem old meg semmit. Elesettek pedig nincsenek, csak…szerencsétlenek. – Nem Milady, nagyon ügyesen és gyakorlottan csinálta. Köszönöm! – mondom egy ünnepélyes meghajlás kíséretében még, amit megejtek az irányába. – Anyám lefog hidalni, ha ezt megtudja. – vigyorodom el már csak a gondolatra is. Na igen, én már ki is vagyok tüntetve. Valaki előlépett a család kitüntetettje pozícióba?
- Kyle - húzom össze a szemhéjaim, mikor ránézek, és mellkason ütöm a kézfejemmel. - Ne mondj ilyet! Még ha nem is vagy oda érte - tudom, hogy viccelt nem arról van szó, de akkor is. Legalább azért ne akarja, hogy megvalósuljon ez az elképzelése, hogy aztán fordítva süljön el. Volt valaki, aki egyszer azért epekedett, hogy bárcsak egy bizonyos valaki kitörné a bokáját. Nos, amint leért a kívánós illető a seprűjével, és lépett volna le a földre, az övé bicsaklott ki. Azért Kyle ne végezze így. Túl rendes ő ehhez. Pláne fulladás. De így átgondolva... - Egyébiránt a csuklástól meg lehet fulladni? - nézek rá elmélkedve. - Nem is - hajtom le a fejem nevetve, mert ez egy kisebb füllentésnek simán elférne, és valaki szemébenézve ezt elvégezni... Na nekem az nem megy. - De mi van, ha tényleg ezért csinálják ezt? Te ezen még sosem gondolkoztál, hogy miért ilyenek? - na persze gondolom nem, eddig én sem. Viszont attól még lehet, hogy így van, erről a témáról még senki nem mesélt. Pedig milyen jó kis lecke lenne: "A gurkók lelki világa"... Hát nem? - Nem tudom. De próbálkoznék megúszni, azonban nem azon jár mindig az eszünk, hogy merre van a gurkó, ugye? - ha már ő is hajtó, akkor szerintem így van vele. Milyen hajtó az, aki semmi másra nem figyel, csak arra, hogy egy terelő jól irányzott ütése el ne találja? Viszont azok a manővereink, amik arra irányulnak, hogy egy pillanat leforgása alatt térjünk ki előlük, miközben megcélozva egy karikát, a kvaff a pózna másik oldaláról figyeljen újra minket, azért elég nehéz végrehajtást ígérnek, habár gyakorlat teszi a mestert. - Csak ügyesen! Továbbra is tartom, hogy hatalmas drukk nektek - tartom fel mindkét hüvelykujjam vigyorogva. - Szóval hajrá! - hú de kifaggatnám, kíváncsi vagyok a részletekre, azonban ha ennyire bizonytalanka, akkor rá se merek kérdezni, csak talán a szemeimmel szuggerálom annyira, hogy kezdjen el mesélni róla. Annyira nézem, hogy már az zavarba hozna embereket, hogy "mégis mi a fenét csinálok". Remélem hatásos, és belekezd a díjnyertes sztorijukba. És nem összehúzott szemöldökkel néz rám, amikor én erre várok. Szép is lenne. De ha nem, hát nem. - Köszi - röhögöm el magam, amikor elmondja, hogy ő meg azért szurkol, hogy ne akasszanak fel. Fenejó! Bár, ha nem akaszt fel, akkor is kivégezhet még sokféle módon. Mindenesetre bízom benne, hogy megússzuk majd a dolgot. - Vagyis azt hiszem, köszönöm - mosolygok rá a végén. A pszichopatás kijelentését válaszra sem méltatom, csak a mellkasomon összefont karokkal, és résnyirehúzott szemekkel nézek rá, az "Ezt most tényleg komolyan gondolod?" tekintettel. Kissé lenyugszom attól, hogy most mindent kiadtam magamból, főleg azon, hogy ezért nem haragszik rám. Azon agyalok mekkora poén volna, ha most adhatnék neki egy kitüntetést. Nincs valami bross nálam? Vagy netalántán valami? Ú... a gombok. Nincs nálam gomb. Nem ing van rajtam. Phene! - Neeeem. Nem mindenki bukik a rosszfiúkra. Nem is tudom lehet-e általánosítani, hogy ki kire bukik... Erre nem azt szokták mondani, hogy mit zsák a foltját? Aki illik hozzá. Azt sem tudom pontosan mi határozza ezt meg, mert ha ezt tudnánk, akkor ugyebár páran elmentek már volna beszélgetni ezzel a valamivel, vagy valakivel.... - aztán ezek után úrja rá figyelek. - Nem is bunkó - vágom be a durcit mosolyogva a szemrehányó mondatommal. Szörnyen komolyan gondolom ám. Mint kb. ő ezt a mondatát. - Köszönöm! - mosolygok rá. És ebben a szóban most sok minden benne van. Bár azt sajnálom, hogy nem tudom kitüntetni ezért, teljesen ráférne, amiért kibírta az iménti pár percet. Pillanaaaaaat! Régen állandóan leszakadtak a ruhámról a gombok.... és anyu megtanította visszavarázsolni őket, mikor idejöttem elsőbe, hogy itt meglegyenek a gombjaim, és ha eltűntek, arra is volt valami... Hogy is van? Előrántom a pálcám azzal a mozdulattal, amivel elfordulok Kyle-tól. Suttogva kezdek el mormolni egy bűbájt, és fohászkom, hogy az legyen az, de nem. Ezzel most.... Most mit csináltam? Hol az eredmény? Ááááá, megvan, ezzel most került egy gomb a ruhám szélére.... Ezazz! Már csak le kell róla tépnem. Nagynehezen azért sikerül róla leszakítanom, és átszúrok az egyik lyukon egy biztostűt (naná, az viszont van nálam, szintén szaggatás esetére, csak az gondatlanságból elkövetett kategóriára), és vigyorogva fordulok vissza hozzá, kezemben a leendő kitüntetésével. - Nos nem túl "dizájnos", de attól még vehetjük kitűntetésnek. Szóval Kyle Evans, ezzennel.... kitüntetlek, amiért... amiért az elesettek segítője vagy ilyen pillanatokban - vigyorgok rá, amikor átszúrom a tűt a felsőjén. Majd visszacsatolom a tű másik felét. Próbáltam nagyon ünnepélyes lenni. - Így ni. Ugye nem szúrtalak meg?
words: 737 note: Elnézést, hogy csak mostanra érkezett ez a reag.... music: -
- Ha igen, akkor remélem, hogy senki nem akarja megmenteni a megfulladástól. – nem gondolom ám komolyan a szavaimat, szerintem ezt láthatja is a mosolyomból. Nem vagyok én rosszakaró, senkinek sem akarom, hogy baja essen, de Zacharias egy pöcs, sajnos ez tény, muszáj kimondani, szerintem ő is tisztábban van vele. - Te aztán tényleg orvosi eset vagy. – vigyorgok rá, mikor meghallom a gondolatait a gurkókról való bánásmódról. Na azt már nem, éppen eleget szívtam a gurkók miatt, előbb dugnék cumit Piton szájába és altatnám el valami béna altatómesével, minthogy egy gurkót megöleljek. Na azt leshetik, én meg a gurkók örök ellenségek maradunk. - Oh, azt hiszem valami dereng, mintha hallottam volna róla, de te… nem fogsz így járni, nem? – ügyesebb annál, vagy nem is tudom, de a lényeg, hogy szerintem ő nem végzi úgy. A kviddics veszélyes, ez tény, de gondolom ezzel tisztábban vannak azok is, akik kviddicsre adják a fejüket. - Hát, kösz, azt hiszem, majd igyekszem. – na igen, az egyik legnagyobb baj, hogy igazából még nekem sincsen ötletem arra, hogy mi is van köztünk, és nem merek már kombinálni sem, mert az élet tuti meghallja és jól keresztbehúz mindent, mindig is ezt csinálja, már kiismertem a rohadékot, szóval ezt nem rontja most el! - Majd drukkolok, hogy ne akasszon fel! – mondom vidám mosollyal. Nem igazán tudom milyen az, mikor olyannal mész akivel talán nem kéne, hisz nekem úgy az esetek nagy részében még csak párom sem volt, de azért van bennem empátia, szóval együtt tudok érezni Abi-vel, aztán majd drukkolok neki, hogy ne legyen gond. - Persze, béna egy pszichopata lenne, ha tudnál róla. – rántom meg a vállam egy mosollyal. Na igen, azért ennek pont az a lényege, hogy ne tudja a másik milyen vagy valójában, de gondolom Dumbledore nem enged a suliba olyanokat, akiken látszik, hogy évek múlva teljesen bekattannak majd. Csak figyelmesen, bólogatva hallgatom a szavait, majd mikor elér oda, hogy ráesett, csak elmosolyodom. Na igen, sajnos esésekben nekem is van már bőven tapasztalatom, egyszer egy griff majdnem rám is ült, miután sikeresen elhasaltam és lefejeltem azt az undormányt, ami a hátsófeléből jött ki annak a hatalmas tollas szörnyetegnek. – Semmi gond, én… jó vagyok mások meghallgatásában, kész őrület, hogy még nem tűntettek ki miatta. – mondom mosolyogva, és intek is egyet hozzá, hogy teljesen rendben van az, hogy végighallgatom azt, amit mond, mert hát ezért vagyok itt, bár… párkapcsolatok terén, meg mindenféle ehhez hasonlatos témában elégé defektes vagyok sajna. – De értem úgy nagyjából, gondolom ti csajok a rosszfiúkra buktok, nem? – legalábbis olvastam valami ilyet egy újságban, de lehet ez csak a muglikra igaz, bár… a muglik is ugyanolyanok, mint a varázslók, csak nincs pálcájuk, szóval gondolom én, hogy ez igaz a világ összes nőjére úgy átlagosan. – Szerintem majd… kiderül a bálon, hogy mi van, de azért vigyázz, az ilyen… szívtipró alkatok elég bunkók tudnak lenni. – mondom én, aki körülbelül semmit sem tud erről, de hát azért vagyok, hogy tanácsot adjak, nem? Nem valami jó tanács, én is tudom, de a semminél jobb, és nem érzem így magamat teljesen hasznavehetetlennek.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Abigail 2014-12-21, 22:12
Kyle & Abigail
Kviddicsedzés, vagy inkább beszélgetés és gésázás?
- Vajon Zacharias most éppen egy csuklásroham kellős közepén tarthat? - kérdezem pöppet öntudatlanul. Hiszen ennyit még nem beszéltem róla talán még soha. Bár valakivel beszélnünk kell róla, mert az ember egy társas lény, akinek ráadásul beszélnie kell szinte mindenről. Így van ez a furábbnál is furább csk-nkal. Kyle pedig sajnos nem ápol vele túl jó kapcsolatot, sőt azt hiszem lassan az lenne a legjobb, ha sehogy sem emlegetném őket egy mondatban, és úgy érzem ez nagyon nem jó. Tényleg képes lenne kitenni a csapatból a szűrét ez a kis haragtartó? - Ne-e-e-em. Bár lehet, hogy ezért akarnak ők leterelni minket a seprűről, vagy ezért repülnek neki a terelőknek, mert nem ölelgetik hanem ütögetik őket. Úgyhogy egyszer lehet, hogy meg kellene simogatni őket, és mint egy kiskutyát babusgatni, és mindjárt szelídebbek lennének, és éreznének egy kis szeretetet, ha nem menekülést kiáltana ellenük mindenki - gondolkodom el immár hangosan. Elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy miért ilyenek, vagy hogy van lelkiviláguk. Jó persze nem arról van szó, hogy felruházom őket mindenféle emberi tulajdonsággal, dehát miért is ne lehetnének érzéseik; ez egy varázsvilág szinte minden és mindenki érez, nemcsak Zacharias, de még ezek a kis fenevadként megbélyegzett lények is, hogy a Kyle által használt kifejezést idézzem. - Nos, nem tudom emlékszel-e a pár évvel ezelőtti halálos végkimenetelű balesetre az egyik meccsen. Mi ott voltunk - komorul el a hangom miközben a szemébe nézek. - Kicsit megrázó élmény volt, de anyukám akadt ki a leginkább - jut eszembe egy nyár kissé fájdalmas emléke. - De olyannyira, hogy kis híján a kviddicset is abbahagyatta velem. Ezek után azt hiszem mindent értesz. - Majd pár pillanatnyi szünet következik, nem is tudom igazán minek szól. De tényleg így volt, még ha nem is mondom el ugyanezt mindenkinek. Persze, ha kitartanék előbb-utóbb biztosan elfogadnák eme tervemet, de egyelőre olyan szinten bizonytalan vagyok a jövőmet illetően, hogy ezen álom is csak titokban érne meg bennem. Úgy pedig nem is tarthatna sokáig, ha el sem kezdődik úgy, hogy tudnak róla. Mert ez nem feltétlenül úgy működik szerintem, mint valami mese, hogy egyszercsak eljön pár nagyfejes egy meccsre és pont engem kiszemelnek, majd egy kis idő múlva egy csapatban találom magam, hivatásos játékosként. Nekem kell keresnem, írnom a csapatoknak, utazni és intézkedni. Igen, és ez egyedül nem megy. Mondjuk azért túl sok mindent nem tudok Cho-ról, csak amennyit Marie mesélt, az alapján raktam össze a képet róla. És aszerint valóban, mint zsák a foltját. - Nos, én szurkolok nektek - kacsintok rá. Bár lehet, hogy ezt lehet nem is kellett volna mondanom, mert még ő se nagyon tudja mi is a helyzet. A fene tudja hol tartanak éppen. De ha kétségei lennének, akkor nem ártott ez a kis biztatás. - Remélem is, hogy nem tőled hallja majd először. Meg ne is mástól, hanem lehetőleg tőlem - maajd valamikor, a bálnál előbb nem hiszem, nem hagyom, hogy azzal ostromoljon, hogy ne merjek Leoval menni, mert ő ilyen meg olyan. - Nem, nem tudok róla, hogy az lenne - nevetem el magam. Maximum valami kalóznak tudnám elkönyvelni a halálfejes tetkó után. Kyle mosolyogva megrántja a vállát, amitől kissé zavartan, de dőlni kezd belőlem a szóáradat, amit még senkinek nem adtam ki: - Öhmm... Elmentem repülni, vagyis ezúttal nem seprűvel, hanem rendesen, és nekemrepült egy madár, és potty, leestem - szemléltetem a kezemmel, most már nevetve. Mert akkor nem volt éppen vicces. - És teljesen nekibúsoltam - vegyük népmesésre a figurát-, hogy hogyan fogok kijutni onnan, úgyhogy összevissza rikácsoltam, hogy meghalljon valaki... és akkor jött Leo - igen, belepirultam a névbe. Mert hogy a csubába ne? - Én meg ráestem - valamiért ez egész komikusan hangzott. - És izé... utána megpróbáltunk kikeveredni a Tiltott rengetegből, az úton meg beszélgettünk, és rúgtunk egy követ, utána pedig gesztenyét, aztán mindenféléről beszélgettünk... aztán feltett valami kérdést, amire kissé hallhatatlanul válaszoltam, és azt hiszem, hogy túl közel hajoltam hozzá, szóval én voltam a hibás... mert... mert utána megcsókolt. Aztán mindenfélét mondott... aztán elhívott a bálba, én meg igent mondtam. És... tehát az a helyzet, hogy alig ismerem, sőt majdnemhogy egyáltalán nem, csak éppen... éppen fogalmam sincs, hogy hogy történt, sőt azt se, hogy miért, vagy mi a fenét érzek iránta. Vagy hogy egyébként hány Leo van a suliban, és mennyire lehetséges, hogy valami szívtipró amúgy, aki megcsókolta Charlene-t is. Szóóóval ez a nagy helyzet - sandítok ezúttal Kyle-ra, akit valamiféle gésának használtam. Vagyis nem, de... de. - Bocsánat, hogy ezt mind neked borítom ki. ઈ Zene: Senki se menekül ઈ Note: Upsz! Ez enyhén túl hosszúra sikerült. Elnézést. xD ઈ Words: 732
- Hé, te mondtad, hogy egy csapat vagyunk, nem? Szóval mindenki segít mindenkinek. Kivéve Zachariast. – vigyorodom el. Nem lehet mit tenni, soha nem fogok vele jól kijönni, éppen ezért érzem úgy, hogy hamarosan kifog rúgni a csapatból, csak beszerezz valaki mást a helyemre, én meg már repülők is majd, ahhoz amúgy is nagyon értek seprű nélkül is. - Aha, pont úgy, Zacharias fura fickó, vigyázni kell vele…. – sejtelmesen elmosolyodom. Zacharias jó fej is tud lenni, tény, csak hát mióta megszórtam tök véletlenül egy átokkal, nem igazán csíp engem, ami érthető, de nem direkt volna, nem értem minek így kiakadni akkor a dolgon. - A gurkók terelnének még engem a végén. – csóválom meg a fejem egy lemondó sóhaj kíséretében. Nem vagyok jó őrző, terelőnek olyan lennék, mint halottnak a csók, és fogóként hát…. inkább meg sem próbálom azt, borzasztó lenne, Doug jó fogó, én meg maradok hajtó, amíg maradhatok ugyebár. – Megölelni? Jesszus, de hogy, nincsenek öngyilkos hajlamaim! – mentegetőzöm mosolyogva. – Ugye te nem ölelgetted azokat a fenevadakat? – utálom a gurkókat, a világ leggonoszabb teremtményei, rosszabbak, mint egy sárkány. A sárkány békén hagy, hogy kviddicsezhess, de a gurkó folyamatosan csak cseszeget és tudom, ez a dolga, de akkor se szép dolog tőle, főleg a múltkori után. - Mi? Belehalni a kviddicsbe? Azért annyira csak nem lesz durva a helyzet. – oké ,ez egy kicsit meglep, mert hát… nem is tudom, nekem a kviddicsről, mint munkáról nem a halál jut eszembe, hanem inkább a semmi, mert nem izgat különösebben, de szerencsére nem mindenki olyan, mint én. - Öhm, igen. – na most aztán fogalmam sincsen mit gondol, bár talán egyszerűbb lenne kideríteni, ha tudnám, hogy én mit gondolok. Bírom Cho-t, de neki ott van Cedric, mi van ha mégse szakítanak, hanem megpróbálják újra, vagy valami? Akkor jön Cedric a bálra, én meg mehetek egyedül, vagy… nem, de akkor is egyedül maradok a bál végére. Ez így…roppant nehéz helyzet. - Ja értem, akkor tőlem nem fogja megtudni! – na nem mintha olyan sokat beszélnék a nővérével. Egyáltalán nem beszélek olyan sokat senkivel sem, mert akárhova megyek, elzavarnak, szóval nem igazán tudom megtalálni velük a közös hangot, amit meg kéne, de hát ilyen is van. - Áh, szóval még tetkói is vannak, az jó, az… az király. De azért remélem nem egy sorozatgyilkos. – mosolyodom el. Csak nem, igaz? A tetkók jók, sokáig én is akartam, sőt, akarok most is, de végül úgy döntöttem, hogy ráér, jóval ráér, mert egyelőre a fejem is hülyén néz ki a nyakamon, nemhogy egy tetoválás a testemen. – Semmi gond, beszélhetünk róla, ha ezt akarod, valakivel… beszélned kell róla. Gondolom. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem jó semmit sem magában tartania az embernek, és ha segíthetek, hát segítek, ahol tudok.
- Vagy inkább ő segít nekünk - tanakodom. Mert azért úgy mégis, a cikesz 150 pont, míg a kvaffok tízesek. Nos, nekem úgy tűnik, hogy a nagyobb feladat rá hárul. Így mindig azért igyekszem, hogy egy kicsit levegyük a terhet a válláról. Vagy lehet, hogy valamennyire az is ösztönző, ha mi szépen gyűjtögetjük a pontokat, még ha nem is elég? A végén még azt fogom gondolni, hogy a lényeg a fogó, a többiek meg csak azért vannak, hogy szórakoztassák a jónépet... Nem.. azt hiszem ez hülyeség... Mióta jutnak ilyenek eszembe, és gondolkozom ezen? Én mondtam, egy csapat vagyunk, akkor gondolkozzak is ennek megfelelően... - Rendben - bólintok a kérésre. Nem is tudom... Zacharias azért tud kedves is lenni... Már amikor jó napja van, vagy éppen nyertünk, vagy valami. Bár Kyle véleményében szerintem közrejátszik, hogy a csk irányányában nem ezt a magatartást mutatja. Majd folytatja - Kém? Ki után kémked? - képedek el, és gyorsan körbe is kémlelek, hátha valahol most is figyel. Na jó, hagyjuk ezt a kémes dolgot... - Terelő? Van lent valahol ütő, vagy a következő alkalomra kérjek egyet valakitől? - vigyorgok rá cinkosan. Eléggé meglepődnék, ha belemenne abba, hogy terelős edzést tartsunk. Kyle meg a gurkó? Nos.. lehet ez nem is olyan rossz ötlet? Végre móresre tanítja a kis fenevadakat. De mi van, ha ezek tulajdonképpen azért ilyen kis morgósak, mert nem ölelgetik, hanem ütlegelik őket, és ez nekik fáj, meg szétzúzza a lelki világukat, mert egyébként aranyosak lennének, ha hagynánk őket? Vagy azért kergetnek mindenkit, hogy végre megszorongassák őket egy-egy öleléssel? Hmm... - [color=darkgoldenrod]Próbáltál már megölelni egy gurkót? - szalad ki a számon. És sajnos sejtem a választ... Szegény gurkók... - [b][i]Nem tudom. Ez még majd elválik. Mindenesetre ezt szívesen csinálnám. De annak nem örülnék túlzottan, ha kicsit nagy lenne a szívinfarktus-fenyegetettség odahaza, mert attól tartanak, hogy esetleg meghalok... De azt hiszem, hogy ha átkviddicsezhetném az életemet, nem nagyon izgatna, ha abba is halok bele. Azért éltem, azért haltam... - nemes cél, bár ennyi erővel mondjuk a síromat is megáshatnám. Aztán eszembe jut apa, tehát úgy döntök lezárom ezt a témát, mielőtt még bőgni kezdenék. Sóhaj. Ennyi. Végezzük ki. - Áhááá - rántom mosolyra a számat, és fürkészem a dolgok hátterét. De ahogy nézem ezen nem is nagyon kell agyalni, mert a képembe ordít az információ. Szóval Cho és Kyle. Miért érzem azt, hogy mint zsák a foltját? Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy őket kettejüket egymás mellé tegyem. Vagyis annyira konkrétan erről még nem beszél, de az tuti, hogy alakul valami. Mindenesetre amíg bizonytalan, inkább nem kérdezek rá, hátha téves irányba hajlanának a gondolatai - Tehát Cho Chang... - könyvelem el a nevet. - Igen, mardis. A tesóm... Nos, a tesóm még nem is tud róla - vallok színt. Mert nem, még nem mondtam el neki. Lehet nem a legfrappánsabb húzás, a bálra hagyni a bemutatást, de csak szimpatikusabb lesz elegáns öltözetben velem az oldalán... Legalábbis azt hiszem ez egy jobb terv, minthogy először csak a nevét, meg azt a bizonyos találkozós sztorit mesélem el. Biztos vagyok benne, hogy Marie leinformálná Leot, talán kissé túlzottan is, és többet tudna meg róla, mint én magam. Na meg, komolyan mennyi pletyka kering emberekről a Roxfort falain belül. Mindenkiről terjednek el hülyeségek. Mint rólam az a sztori, hogy megvertem valakit. Közben pedig egy meccsen repültünk egymásnak, és felrepedt egy kicsit a szája. Na igen. Ettől függetlenül a fél világ azt hitte, hogy valami erőszakos bugris vagyok, akit nem is ebbe a házba kellett volna dobni. - És Marie a mardekárosokért sem rajong túlzottan. Pedig Leoval sehogy sincs semmi baj... legalábbis még nem derült rá fény. Szóval ő teljes mértékben normális, és kedves, és vicces, és segítőkész, és.... Mondjuk kicsit megleptek a tetoválásai, de miután megfejtettem őket még kissé el is bűvöltek... úgyhogy... - majd Kyle-ra nézek. Mégis miért kezdtem el én Leoról beszélni neki? Azt hiszem, hogy ezt nem kéne elmesélnem, vagy nem neki, vagy nem is tudom... Mennyire lehet rá kíváncsi már őszintén? - Rendben, abbahagytam. Bocsánat... én csak... nem is tudom miért kezdtem el ezt ecsetelni neked.... szóval erről Charlene-nel sem beszéltem túl sokat, most meg kicsúszott... Tényleg bocs. Nem untatlak ezzel - mosolygok rá.
- Nagyon is, nemcsak hogy megdobsz, de még meg is félemlítesz… - csóválom meg a fejemet egy széles mosollyal az arcomon. Annyira könyörtelen, mint egy vidáman répát rágcsáló nyuszi, szóval nem, még véletlenül sem jutna eszembe olyan, hogy félnem kéne tőle. Ez csak vicc, bár tény, hogy elég erősen tud dobni. - Nem baj az, ha Doug nem esik ki a formájából… tekintsd ezt úgy, hogy mi csak segítünk neki jobbá válni! – szerintem meg amúgy igenis jó buzdító beszédeket tudna tartani, mindenképp jobbakat, mint amit Zacharias lenyom néha meccsek előtt. „Győznünk kell, mert ha nem győzünk, akkor veszteni fogunk!” ezt mondta még a legelső meccsem előtt és komolyan, nem sokon múlt, hogy leesek a padról. Ez még nyári fogalmazásnak se menne el, nemhogy buzdításnak. - Oh, hát szerintem elég nagy tuskó, de ezt nem tőlem hallottad, oké? – én nem vagyok valami jó véleménnyel Zacharias-ról, és nem csak azért, mert a múltkor majdnem kinyírt egy gurkóval. Egyszerűen csak nem jövünk ki, és csapat ide, vagy oda, nem sokáig fogok én ott lenni van egy olyan érzésem. - Zacharias olyan, mint valami kém. Tud mindenről és mindenkiről, nem tudom hogyan csinálja. – sóhajtok egyet. Talán besúgói vannak, vagy nincs jobb dolga annál, minthogy egész nap itt ácsorogjon és nézze azt, ahogyan gyakorolunk és beszélgetünk. Mint mondtam, Zacharias fura fickó. – Ha ezzel húzhatom egy kicsit Zacharias agyát… akkor leszek én terelő is! – oké, ez már tényleg csak vicc, leesnék egy ütéstől a seprűről. A terelő legyen határozott, és kemény, mint egy szikla, én viszont határozatlan vagyok és olyan puha, mint bársony. Szóval nem akarok se terelő, se őrző lenni, jó vagyok én hajtónak, arról már ne is beszéljünk, hogy mi lenne velem, ha fogónak állítanának be. Csúnya vereség, az lenne belőle, mert szerintem én napokon át kergetném azt a hülye cikeszt mire sikerülne elkapnom, nem is értem Doug-nak hogy van hozzá türelme. - Ez hülyeség, szerintem simán beférnél egy nagyobb csapatba, és a szüleid se mondhatják meg, hogy mit akarsz, nem? Ha te kviddicsezni akarsz, akkor kviddicsez, ez… rajtad múlik, nem rajtuk. – persze ezt mondani megint csak sokkal könnyebb. Az én szüleim megértőek, és még azt is szorgalmaznák, hogy vágódeszka legyek, csak legyek is valami. - Hát… nem tudom, azt mondta kedvel, és én is bírom őt, meg… meg jól is néz ki, szóval… még nem tudom, majd… meglátjuk. – mi van köztünk? Na ez egy nagyon jó kérdés, amire Cho tuti tudná a választ, na de én… én kevés dologra tudom a választ. Sőt, még annál is kevesebbre, mert kérdezni jó sokat tudok, na de válaszolni… az egy egészen más dolog, az már nem megy valami jól. - Leo Caster…. ő egy Mardekáros, nem? – oké, azért egy kicsit engem is meglep a dolog, mert… nem vagyok én előítéletes, de azért a Mardekárosok általában nem valami kedvesek, ellentétben Abi-vel, de… miért ne lehetne ez a Leo kivétel? – A tesód ennyire nem bírja őt? Vagy… a Mardekárosokkal van baja? – mert az utóbbit nagyon is megtudnám érteni, nekem is sok összetűzésem szokott lenni velük. Annyi érzelem szorult a legtöbbjükbe, mint egy darab fába.
Kyle és Zacharias, a macska-egér harcok tökéletes példázatai. Csak még azt kellene eldönteni, hogy melyikük melyik. Bár Kyle szavaiból azt veszem ki, hogy Zacharias Tom, Kyle pedig Jerry. És Tom mindig veszít, hiába Jerry tűnik gyengébbnek, Tom veszít. Mindig. Viszont ki tudja meddig megy ez így. Úgy tűnik Tomnak is vannak ütőkártyái. Bár azért a csk-unk eszén nem nehéz túljárni, ez azért elmondandó. Vagyis... igazából senki nem mondja ki. Ez olyan nyílt titok. Azonban mindent összevetve igaza van, jóban kell lenni vele, elvégre mégis csak ő a csapatkapitányunk, még ha néha nagyon goromba is. - Döntsd el melyik! Csak teljesítettem a kérésed - mosolygok rá. - De vehetjük bosszúnak is. Mennyire is vagyok akkor most könyörtelen? - Én, buzdító beszédeket? Meccs előtt néha meg sem tudok szólalni. Azon jár az eszem, hogy elégszer át tudjuk-e dobni a kvaffot a karikán, hogy ne Dougra bízzunk mindent. - majd a következő kijelentésére reagálok. - Te olyan hülye vagy! Csak nem fog kirúgni. Egy csapat vagyunk, ezt azért ne felejtsd el, és számíthatunk a másikra, és nem szabad nyesztetnünk. Szerintem ez így működik. Vag legalábbid így kéne mennie.Ne menjen át személyeskedésbe a kviddics. Zacharias azért csaknem ilyen tuskó. Vagy igen? - kérdezem. Mert a macska-egér játék alatt, azért csak kiismerte az ellenfelet. Végső esetben érzelmi alapon Zac-re is lehet hatni.. Ugye? Nem hinném, hogy kőszíve lenne. - [color=darkgoldenrod] De ha nem tud róla, akkor nem használhatja ki - mosolygok rá. Most megjelent lelki szemeim előtt, hogy mi van, ha Zacharias megtudná. Vajon meddig maradna életben Kyle? Mert a csk nem egy kezesbárány, veszélyesebb, mint a gurkók. Néha furcsállom, hogy nincs köze néhány durva mardishoz. - [b][i]De szerintem te nem is akarsz őrző lenni - mert igen, viccnek szántam, egyelőre nem úgy néz ki, hogy Kyle-ból valóban őrző válna, én is csak viccnek szántam, de ha szeretné, akkor tényleg segítek. Aztán a következő kérdése kicsit ledöbbent. Vagy... úgy is fogalmazhatunk szíven üt. - Öhm... én... Ezen még sosem gondolkoztam -vallom be. - Imádom a kviddicset, nem is arról van szó, de.. de kétlem, hogy sikerülne. Úgy értem, melyik csapatba kellenék én egyáltalán? Vagy kiegyezne vele akárki rajtam kívül otthon? Szeretik ezt a sportot, viszont nem egy életbiztosítás, meg lehet szerintük ez nem is rendes szakma - tényleg így van. Azonban azt hiszem, hogy nem sok dolog van ezen kívül, amit szívesen csinálnék. - Cho? Ő nem csak Marie-vel van egy házban, de a legjobb barátnője is. Na és hogyan? Hogy történt? Mi van köztetek? - kezdem faggatni. Mert hát ilyeneket a nővérem azért nem kotyog el. Persze, miért kotyogná el valaki mások titkait? Úgyhogy most kifejezetten kíváncsi vagyok erre a kis szerelmi történetre. Már ha az. Mert azt nem mondta, hogy az, de gondolom. Majd azt kérdezi én kivel megyek. Nos, elmondjam-e? Ha Marie megtudja, hogy tetkók vannak rajta, vagy azt, hogy mardis, lehet megpróbál majd megölni, vagy valami ilyesmi, de ha megismeri ő is megszereti. Legalábbis reményeim szerint. De úgy döntöttem elmondom. Kyle is elmondta, akkor én is. - Leo Casterrel - pirul be a fejem. - Csak a tesómnak ne mondd el! - kérlelem. Ezt tőlem tudja meg. Kicsit keszekusza és idióta mese, de látom a Happy End feliratot. Eddig. Aztán, hogy ezek után, hogy lesz, azt még nem tudom. Az még a jövő zenéje.
- Hát öhm… valami olyasmi, én is csak Zacharias ellen fejlesztettem még ki. Majd jó nagyot néz mikor kiderül! – mosolyodom el. Zacharias-ról sok mindent el lehet mondani, de én nem hívnám őt valami nagy észkombájnak, szerintem egy használt sajtreszelőt is rátudnék sózni, szóval… mindegy, ez nem idevág, a lényeg igazából csak annyi, hogy Zacharias fejben nincs a toppon, simán elhitettem vele, hogy fél tőlem. – Nem csodálkoznék, Zacharias fura egy alak, ha engem kérdezel, de mi ketten alapból nem bírjuk egymást, szóval… legyél vele jóban ez az én tanácsom. – na nem mintha tanácsot kért volna, de kapott. Zacharias-szal mi elégé… ellenségesek vagyunk, amit nem értek, mert eddig nem volt baja velem, de azóta az SVK óra óta… mintha én lettem volna az új bokszzsákja, vagy mi. A beszélgetés közben meg oda sem figyelek arra, hogy a labda felé nézelődik, így teljesen váratlanul ér, az amúgy jogos találat. – Nem tudom eldönteni, hogy ez most bosszú volt, vagy csak segíteni akartál. – mosolyodom el. Na igen, lekönyörteleneztem őt, talán ez is benne volt a dologban, de inkább az, hogy én kértem, még ha nem így is akartam. - Váó…nem vagy semmi, te tarthatnád majd a csapat buzdító beszédeket. De most komolyan, én nem igazán vagyok tehetséges, legalábbis nem annyira, mint a ti többiek. Az se lepne meg ha Zacharias páros lábbal rúgna ki a csapatból. – rántom meg a vállam egy hetyke mosollyal. Talán még kicsit készülök is arra, hogy ez lesz, mert nem igazán bízom a fickóban, simán kidob, ami nem lenne jó, mert… szóval én szeretem a csapatot és a kviddicset is, bár nem vagyok valami született tehetség, de olyan rossz sem vagyok. A csapat azért jó, mert itt tudják a nevem, észrevettek már, olyan ez nekem, mint az alkoholistának a kis kibeszélő klubja. Szüksége van rá, ahogy nekem is erre. - Gyakorolni? Ugyan, kérlek, magamtól soha nem jönnék le gyakorolni, ahhoz kell a motiváció, ami jelen pillanatban a csapat tagság. És tudod…félek Zacharias kihasználná az én nagy őrző ambícióimat. – a végén még hozzákötözne a póznához és rajtam gyakorolnák a többiek a célba dobást, ezt pedig nem szívesen kockáztatnám meg, szóval… jó nekem az is, ha hajtó vagyok, eddig is jó volt, továbbra is az lesz. – Szóval te is híres kviddics játékos akarsz lenni? – Cho-tól is hallottam, hogy ezt szeretné, és most Abi-től is. Nem tudom, engem nem vonzott ez soha se annyira, de gondolom ők másként látják ezt, nekik a kviddics olyan, mint a levegő. - Cho-val megyek, Cho Chang, tuti ismered, a tesóddal van egy házban. – még mindig alig tudom elhinni, hogy sikerült, azt hittem majd visszautasítja valami kedves indokkal, mint például a… éhes a virágom. Nem viccelek, volt aki ezt mondta nekem, és én is meglepődtem, mert ennél azért jobb lepattintást érdemlek. – Szóval te is teljesítetted a küldetést, szép. És te kivel mész? – ha már ő is tudja az én párom nevét, akkor én is megtudhatom az övét, nem? Már ha elakarja mondani, mert azzal sincsen baj, ha nem akarja, én azt is megértem…rugalmas gyerek vagyok.
- Tényleg? - fogom érdeklődőre, és nézek rá kiváncsian mosolyogva. Hiszen nagyon vicces, ahogy Kyle előadja, hogy tulajdonképpen Zacharias fél tőle. - Fordított pszichológia? Úúú... ez olyan, mint mikor közlöm Marie-vel, hogy meg fogok bukni, csak hogy jobban örüljön a közepesemnek? - ez is egy fordított dolog. Csak talán kissé más lényegű. De mi van, ha Zacharias tényleg fél Kyle-tól, én meg itt nem hiszem el. - De legalább tőlem nem fél, mert engem nem szokott szívatni. De akkor... én félek tőle? - szalad ki a számon. Már megint minden hülye hozzászólás kiszalad a számon. A további szavai annyira elszomorítóak. Könyörtelen vagyok. De én senkit nem akarok bántani csak... csak edzeni akartam. Hogy nyerjünk a Hollóhát ellen. Ennyi. Majd mikor azt mondja igazán hozzávághattam volna, önkéntelenül is a labdára sandítok. Hirtelen ötlettől vezérelve Kyle felé hajítom a labdát. Mily' meglepő el is találom. Hiába. Egy őrzőnek meg kell tanulni a célozni. Na, jó Kyle alig két méterre volt tőlem, de akkor is. Az állításom teljesen jogos és megalapozott. És mivel ezt komikusnak is találom, és úgy látom nem esett komoly baja ezért mélyből jövőn kacagni kezdek. Mindenesetre lehet, hogy aggódnom kéne érte, ha azt veszem, hogy ezelőtt nem sokkal nekiment egy póznának, de.... De Kyle-t erős fából... csontokból, húsból faragták, így nem tört el semmije... vagyis akkor kemyén csontok, és puha husi, ami tompít kicsit a baleseten. Szusihusi. Úristen. Erre inkább nem is gondoltam. - És honnan a lópikulából veszed, hogy neked nincs tehetséged? Élvezed, amit csinálsz, ennél nagyobb tehetség nem nagyon kell. Az, hogy vagy-e annyira elvetemült és eltökélt, hogy a kviddics életcéloddá és lételemeddé váljon az már egy más kérdéskör - közlöm vele komoly hangnemben. Ritkán vagyok ilyen. Azonban ha kviddicsről van szó. Én túl komolyan veszemezt a sportot. Egyszerűen bolondulok érte. Eskü. És ha vaesztünk, mindig úgy érzem az én lelkemen szárad. Ezért vagyok megtalálható edzésen kívül is sokszor ezen a szép... jelenleg átáztatott kviddicspályán. - Őrzőnek egyelőre ne jelentkezz. De ha gondolod, majd gyakorolhatunk, ameddig profi nem leszel, én meg igyekszem jobb hajtóvá lenni, hátha valami neves kviddicscsapatnál játszok felnőttként is. Ígérem nem szólok senkinek, ha így döntenél - mosolygok rá cinkosan. Pár. A bálra. Jaaaj! Érdeklődve nézek Kyle-ra. Azt szeretném vele tudatni, hogy először válaszoljon ő, mert kíváncsi vagyok. És van neki. Olyan kis aranyos, ahogy elkezdi mondani. Csak az nem tiszta, hogy mi más volna, ha nem lány? Fiú. Bár az sem lenne éppen furcsa, de azért Kyle... Nos, bármennyire is szerencsétlen, attól még neki a lányok tetszenek. Ezt azért én is látom a két gülü szememmel. Nem tudom pontosan, hogy a pacsit miért várta (mert nem hányta el magát, vagy mert lányt hívott el), de természetesen azonnal megkapta. Bár kíváncsi vagyok kit hívott el, így egy kuncogás kíséretében meg is kérdezem. - És kit viszel, ha szabad tudni? - fürkészem érdeklődve az arcát. - És a kérdésedre válaszolva... - kezdek virulni. - Én... Szóval... - majd fülig... vagy inkább fejtetőig pirulok a mosolygásban, ami remélem válaszértékű számára, mert nem tudnék értelmes szavakat kinyökögni. Kicsit abszurd, hogy idáig fajult az az esés a Tiltott rengetegben.
- Ugyan, inkább Zacharias menekül előlem. Tudod ez egyfajta…fordított pszichológia. Azt hiszi félek tőle, de valójában ő az, aki fél tőlem. – válaszolok vigyorogva. Az igazság az, hogy Zacharias egy sima kő-papír-ollóban is simán megölne, szóval nem ajánlatos vele újat húzni, én pedig végképp nem szórakozom vele mióta az a kellemetlen incidens volt. Azóta pikkel rám, és nem igen tudja megérteni, hogy nem olyan könnyű ám olyan gurkók elől menekülni, akik arra vannak beprogramozva, hogy mindenáron törjék szilánkosra Kyle Evans csontjait. Ilyenkor kéne Adam, ráuszítanám Zacharias-ra, és én meg…majd drukkolnék vagy valami, hoznám a vizes törülközőt és jól megcsapdosnám vele a gonosz kapitányunkat. – Könyörtelen is vagy igen, az egyik dobásnál igazán telibe találhattál volna, csakhogy legyen egy kis siker élményem. – mosolygok rá. Természetesen csak viccnek szánom a dolgot, olyan könyörtelen ő, mint egy mezei pocok, szóval nem igazán van félnivalóm tőle, de tény, hogy elégé lealázott engem ott fent. Nem véletlen nem próbáltak engem soha ki őrzőként, bár magamhoz képest még így is elég jó voltam, ami talán furán hangozhat , hiszen egyet se védtem ki, de volt egy, amihez közel voltam, csak hát nem számoltam azzal, hogy a pózna is ott van és ütköztem egyet frontálisan, de mindegy is, kiderült: megbuktam őrzőként. – A hajtók hajtója? Ahhoz tehetség is kell. – nevetek fel. Na igen. Nem vagyok olyan rossz, de messze nem mondanám magam tehetségesnek. Én csak játszom és kész, mert élvezem, de tehetség az nincs bennem, annyi a szerencsém, hogy könnyű vagyok és így manőverezni is könnyebb, de ezen kívül más pozitívumot nem tudok felmutatni. A csajok amúgy is az izmosabb pasikra buknak, nem? – Naná, dumáljunk , ki kell amúgy is pihennem ezt a megaláztatást. A nem létező önbecsülésem valahol a béka feneke alatt lehet. – sóhajtok fel mosolyogva, ahogyan lehuppanok a földre, nem törődve azzal, hogy sáros leszek, most nem igazán tud érdekelni a dolog. – Van már párod a bálra? – nézek rá érdeklődve, majd összeráncolom a szemöldökömet. – Mármint… nekem van, képzeld, sikerült felkérnem valakit, anélkül, hogy lehánytam volna. És lány az illető szóval… kérek egy pacsit. – mosolyogva emelem fel a kezemet, hogy egy jó nagyot csaphasson bele, mert bizony, oltári büszke vagyok magamra. Sikerült egy olyan lányt elhívni, akivel jóban vagyok, akit kedvelek, aki jól is néz ki, és… és ez szuper egy érzés, sokkal jobb annál, mikor felkérnéd a lányt táncolni, de aztán látod, hogy már rég lelépett, mert csak arra kellettél neki, hogy ne egyedül állítson be ide.
- Rendben - ráncolom mosolyogva a szemöldököm. Egy pöppet meglepett a válasza. Abszolút meg sem fordult a fejemben, hogy az őrzős verzió mellett dönt. És végül mégis. Ha belegondolok Kyle mindig is tudott meglepetéseket okozni. Habár a legnagyobb meglepetés, hogy még életben van, hiszen olyan sokszor akarták már kinyírni azok a fránya gurkók. Vajon el vannak átkozva, hogy legfőképpen az ő életére törnek? Hm... Legközelebb megnézetem nővérkémmel azokat a morcos jószágokat. De az is lehet, hogy azt érzik, hogy Kyle sebezhető, és menekül, és úgyszólván "vérszagra gyűl az éji vad". De valami megoldást kell találni erre a helyzetre. Vagy valami gurkóterápiát. Nagy szükség volna valami ilyesmire. A kérdés, hogy egyáltalán létezik-e ilyen, vagy csak az én fejemből volt képes kipattani egyes-egyedül ez az ötlet. De kell, hogy legyen, biztosan vannak más hajtóknak is problémái azokkal a kis fenevadakkal. Mindenesetre csodálatra méltó, hogy bármi történik is Kyle kitart a kviddics mellett, noha lehet nem életcélszerűen, de akkor is. Nem félemlíti meg semmi. Ha már plusz edzésnek akarjuk hívni ezt a kis levegőzést, akkor az azt jelenti, hogy könyörtelennek kell lennem, akár a pályán. Csak semmi finomkodás. Továbbá mi van akkor, ha most fog kiderülni, hogy a gurkókkal vívott küzdelmeket, őrzőként akarja megtorolni a felé tartó ellenfeleken, és egyetlen kvaffot sem enged át a karikán. Lehet ez lesz őrzőkarrierjének kezdete. Itt talán a gurkók sem fogják a nyaktörését követelni. Ezen reményeimmel tartok a seprűmön immáron kvaffal a kezemben a büntetőzóna, és egyúttal az elszánt tekintetű Kyle és a karikák felé. Gól gól után. Tévedtem. Kyle mégsem lesz világhírű őrző. De nem is ezért kell szeretni. Kyle, az Kyle. És pont. Nem tudom hányadik pontnál járok, de újra támadásra irányítom kopott kis barátom, a seprűmet, ismét ostromra indulnék, amikoris újdonsült őrzőm, hadonászva jelzi, hogy időt kér. Ekkor tűnik csak fel mennyire szuszogok, lehet, hogy a seprűm dolgozik, de attól még én is fáradok. Nááááá. Elkezdtem figyelni a légzésemre. És most túl szabályosan próbálok levegőt venni. Abi, felejtsd el! Ne csináld ezt! Jesszus! Kezd feszülni a mellkasom. És a végén zavarttá válik a légvételem. Hagyd abba, hagyd abba! De idióta vagyok, azért azt ne, csakhát ne figyelj rá! Abi, emberelfd már meg magad. Skizofrééénia. Már megint kezdem. Kyle siet segítségemre miután ő is kifújta magát, azzal, hogy megszólal. Tulajdonképpen mindezt teljesen tudatlanul. Kyle kérdése hallatán, a bociszemek cseles bevetése láttan, önkéntelenül is mosolyra húzom a számat, majd elnevetem magam. - Zacharias elől menekülnél? - kérdezem afféle megszokottságból, huncutan vigyorogva. Semmi bajom Zacharias-szal, de elég kikészítő tud lenni, főleg Kyle felé. Lehet bevéste az agyába, hogy hajtókirályt faragjon belőle, vagy valami ahhoz hasonlót. - Vagy én voltam könyörtelen? De az is lehet, hogy először a hajtók hajtója szeretnél lenni, és sak utána jöhet az őrzőség, és a többi sorjában - puhatólózom ki a valódi szándékot. - Azt mondanám, hogy tartsunk egy kisebb szünetet fittyet hányva mindenre, és lázadni egy kicsit.... Majd pedig utána folytatni, mert azt is kell. Mit szólnál hozzá? Zacharias, a kvaff, a seprű, és a karikák is megvárnbak, más úgysem jön, hiszen az eső esik továbbra is. De megfagyni nem fogunk. Elázni... most nem fogunk, nem úgy, mint múltkor - nevetem el magam. Addig is dumálhatnánk kicsit - mosolygok a srácra, közben pedig rájövök, hogy edzésen kívül azért nem lógunk egymás nyakán, de ettől még odavagyok érte. Ezt lehet? Úúúú... Ez most olyan még a fejemben is, mintha valami szerelmi vallomást tettem volna, de nem abban az értelemben szándékoztam használni. Egyébként is tudvalevő, hogy be nem áll a szám... bizonyos esetekben.... És most valahogy beszélghetni akartok. Kyle-lal. Ideje ennek is.
Nem vagyok én olyan ijedős fajta, bár azért az a gurkó a múltkor a frászt hozta rám, de több kell azért ennél, hogy úgy gondoljam ideje felhagyni a hobbi kviddicsizéssel, ha még élni akarom. Ez csak sár, a gurkó pedig egy… hatalmas, kötözködő, vasgolyó, amiből ráadásul kettő is folyamatosan kiakar filézni, úgyhogy… mégis mitől kéne félnem? Egyszer már megkóstolt az egyik, itt az ideje, hogy újra ringbe szálljak majd ellenük és kiüssem mindkettőt. Vagy inkább ráhagyom a terelőinkre, Ginette majd elszórakozik velük, elvégre ő specializálódott gurkókra, nekem ott a kvaff, azt szeretem, nem bánt és nem akar megszabadítani néhány felesleges csontomtól. Beleegyező szavaira csak mosolyogva bólintok egy hatalmasat. Király, legalább nem kell majd egyedül repkednem itt a gurkóval a nyomomban,ha Zacharias még egyszer kettesben hagy azzal a szörnyeteggel, akkor a következő átkom ami őt éri már nem lesz valami jóindulatú. Persze, ehhez el kéne őt találni, a múltkor is csak véletlen sikerült, ami valljuk be, nem vett rám valami jó fényt, de próbálkozok majd, tagadhatatlan, hogy fejlődésnek indultam az SVK terén, most már tudom nagyjából, hogy mit csinálok és nem kell folyamatosan leporolnom magamat, ahogyan felkelek a földről. A múltkor is legyőztem az egyik srácot, aki aztán zsinórban ötször felmosta velem a padlót, de… de akkor is győztem egyszer! - Mit szólsz, ha mondjuk… bevállalom az őrző szerepét? Mindig is kiakartam próbálni milyen az! – oké, tudom én, hogy nem lehet valami nagy cucc, mármint csak véded a póznákat, de mindig is kiakartam magamat próbálni valami más szerepkörben is. Hajtónak jelentkeztem, Zacharias nem is próbált ki máshol, és nem is engedi, hogy kipróbáljunk engem máshol. Tény, hogy terelőnek olyan lennék, mint halottnak a csók, illetve fogónak se vagyok elégé… fogó. Őrzőnek pedig még soha nem gondoltam magam, szóval éppen itt volt az ideje, hogy megmutassam a világnak, ami jelen pillanatban Abi és én voltam, hogy milyen jó is vagyok őrzőként. Talán úgy a tizenötödik-tizenhatodik gólnál mutatom, hogy időt kérek. Nem számolom, hogy már hányadikat kapom, de lényeg a lényeg, hogy iszonyatosan nem megy ez az őrző dolog, szóval… Zacharias-nak kivételesen igaza van, jobb az, ha én maradok a kvaffok dobálásánál, mert minden másban egy mókus is jobb, mint én. - Figyelj csak… mi lenne, ha kettőnk között maradna, hogy a világ legrosszabb őrzője vagyok? – még a boci szemeket is bevettem, ha nem akar megenyhülni. Nem lenne jó, ha ez a többiek fülébe jutna… már így is elkönyveltek magukban a cirkuszi majomnak.
A végén még megszeretem a sarat is, ha már ennyiszer kerülök testközelbe vele. Amint felbámulok a vizes földből, rájövök, hogy Kyle-t döntöttem fel. Szegény srác. Valószínűleg a végén kijön rajta az üldözási mánia. De remélem előlem nem fog menekülni ezek után, mint a gurkók elől. Azt hiszem a terelők után, ő a gurkók legfőbb ellensége. Nem tudom, hogy azért állt fel hamarabb, és hasított a levegőbe a seprűjén, mert nem akart újra a sárban landolni, vagy mert már tőlem is megijedt, de engem és a bénaságomat ismerve rájöttem, hogy jobb is így. De visszatérve a megijedésre... Ijesztő lennék? Jesszus, mi van, ha már Kyle-t is megrémítem? Ez már valóban a vég? Hajjaj... Emberek, itt egy szörnyeteg, tüntessétek el innen! Bár úgy látom Kyle nem kapott szívinfaktust, úgyhogy reménykedek, hogy ez a gondolat csak a saját agyszülöményem volt. Jobban felnézve Kyle köszönt, és hallhatólag a társaságomban maradna. - Szia Kyle! - üvöltök fel a srácnak a levegőbe, miközben széles mosoly terül el az arcomon. - Persze, ezt egyedül amúgy sem nagyon lehet csinálni - felelem vigyorogva. Ennek ellenére azonban én meg akartam próbálni. Természetesen. Ez engem nem szokott érdekelni, hiszen a kviddicsért mindent. De most itt van nekem Kyle, és így nemcsak hogy buli lesz a dolog, de nem is leszek egyedül, és ráadásul hatásosabb is lesz. Zacharias meg megnyugodhat majd, és mindkettőnket békén fog hagyni, hiszen edzés után sem adjuk fel. Gyorsan felugrottam tehát a földről, egy zsepivel letöröltem a sarat az arcomról és a kezemről (igen, megtanultam, hogy az mindig legyen nálam), majd zsebre vágva azt a nem rendeltetésszerűen használt papírt, és a seprűmért kaptam, amivel a magasba is szálltam. Ismét. - Nos, mivel már ketten vagyunk, választhatsz - kezdtem kedvesen. - Maradhatsz a hajtónál, és akkor a büntetőzónán túlról kell dobálnod a kvaffot, én pedig akkor őrző leszek, de ha gondolod lehetsz Te az őrző... Vagyis... vagyis ahogy gondolod. A másik lehetőség, hogy azt a figurát gyakoroljuk be rendesen, ami edzésen egyáltalán nem ment... ha már ketten vagyunk. De csak simán repkedhetünk és dobálózhatunk is - zártam a lehetőségek ismertetését. Majd eszembe jutott még valami, amit el kell mondanom - azt meg gondolom tudod, hogy a pihenőül tartott beszélgetéseket nem úszod meg - közöltem vele, hogy tudja mire számítson. - Na hol is az a kvaff? - nézek körül, amíg észre nem veszem a kezében. Tényleg annyire harcias lennék? Hogy azt hitte azt is hozzá vágom.
A hozzászólást Abigail Edgecombe összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-13, 15:09-kor.
Újra itt, újra seprűvel a kezemben, felszállásra készen, de ezúttal nincsen gurkó, se Zacharias… se senki, legalábbis olyan, aki viccesnek tartaná, hogy egy gurkó elől szaladgálok fel-alá. Az edzés átlagos volt, olyan, mint mindig, azonban nekem még nem igazán van kedvem visszamenni a klubhelyiségbe, mert ott mi várna rám? A halálos unalom, akkor pedig inkább maradok, repkedek még egy-két tiszteletkört, esetleg kipróbálom milyen a seprűszörfözés… nem kéne, az oldalam már jól van, de még nem szuperál teljesen. Egy kis sérülés, nem fog megártani Zacharias is megmondta, hogy emiatt még jöhetek egész nyugodtan edzésre, és igazat adok neki, mert szinte teljesen meg is gyógyultam, csak kellett egy kis távollét a gurkóktól, amik szerencsére dobozba vannak most is zárva. A pályán sétálgatok, megvárom míg a többség visszaszállingózik a szobájába, és csak akkor fordítom figyelmemet már újonnan a kviddicspálya irányába, ami gyorsan meg is szakad, mikor észreveszem Abi-t, aki úgy forog az esőben, hogy attól félek mindjárt kidobja valahova a rókát. Megrázom a fejemet, inkább a felszállásra készülök, ami egy hosszas folyamat, legalábbis nálam. Anyám belém nevelt egyfajta biztonságmániát, így ha valami olyat csinálok, ami a veszélyes kategóriába esik, akkor betegesen ellenőrzöm a felszerelésem, akárcsak most. Ezért is érkezek a meccsekre jóval előbb, mint a többiek. Na de, végre csak sikerül elkészülnöm, és már szállnék is felfele, mikor egyik pillanatról a másikra a földön találom magamat, és természetesen megint tiszta sár lettem. Kezdem úgy érezni, hogy ezek az apró jelek arra utalnak, hogy ideje abbahagyni a nem létező kviddics karrieremet. Végül aztán a tőlem telhető legnagyobb iramban feltápászkodom és gyorsan fel is szállok, nehogy megint véletlen a földre kerüljek, az már kínos lenne. – Hello Abi! Beszállhatok? – akármit is csinál éppen, mert hát én ellenőriztem a dolgaimat közben, és egy gyors fürdést is eszközöltem a sárban.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Kyle & Abigail 2014-10-29, 22:40
Esik. Megint. De mindegy is. Hiába szivárogtak el a többiek az edzés végeztével, én akkor is maradok... Jé, de klassz! Vííííí... Ezt teszi az az érzés, amikor kitárt karokkal forogsz az esőben. Csak forogsz, forogsz, forogsz, mígnem a végén elszédülsz, és a nagy pörgésben valahol a centrifugális erő hatására elszállnak a gondok, végül nevetve a földre nem esel. Mekkora buli lenne sárangyalt csinálni. Bár ezúttal azt hiszem, inkább kihagyom. Visszatérve a centrifugára. Mintha az valami más lenne... Mindegy úgyse hallja senki a gondolataimat. Najó elég a mókázásból. Vár rám egy másik. - Fel! - kiáltottam a seprűmre, mikor odaértem hozzá. Erősen megfogom, átvetem rajta az egyik lábam, a kvaffot kicsit megbűvölve a hónom alá fogom, és pillanatok alatt a magasba is repülök. Meg kéne próbálnom a büntetőzónán kívülről dobni azt az átkozott kvaffot. Aucs! Töri a fenekem ez a seprű. Jaj, elfelejtettem, elmaradt a párnázó bűbáj. Sokkal jobb. Szóval.. Menjünk még. Még nem jó, menjünk még. Összemérem a magam és a karikák közti távolságot. Így ni. Innen kb jó lesz. Aztán egyre messzebbről és messzebről. Semmi gond. Menni fog ez. Elvégre hajtó vagyok. Csak célzás, erő, időzítés. Huh. Sóhaj. Elhajítom a labdát. Ez az! Átment, így rohamtempóban reppenhetek is a labdáért, ami kissé gyorsan zuhan, így a seprűvel sikeresen felborítottam valakit. Upssz! Remélem nem haragszik. Jesszus, ugye nem tanár? Lécci, lécci, lécci! Csak ne csapjanak kis és lehetőleg maradjak is életben!
A hozzászólást Abigail Edgecombe összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-21, 22:18-kor.
