A Montreville rezidencia

Vak lennék ha nem tűnne fel mennyire néz mégis valahogy azt hiszem időt kell hagynom hogy az ami közöttünk lebeg átalakuljon. Vagy... valamiért úgy gondolom az idő a barátunk. Arra már nem nézek rá magamban, hogy egyébként félelem is van bennem. Noha nem Gina személyétől, vagy ami a lánnyal járna..
- Apád nem lőtt mellé. - mondom ki egy félmosollyal aztán még kicsit élcelődve hozzá teszem - Talán nem ártana mind a kettőnknek megfogadnia a tanácsát. - szeretem azt a kimondatlan valamit ami közöttünk van, nagyon kedvelem Ginat és azt hiszem pont attól félek ha átlépjük a határt, utána megeshet, hogy valamit visszafordíthatatlanul elcseszünk. A biztonságos baráti zónából átszivárgunk valami egészen másba. És ez igazából rohadtul ijesztő. A hobbik közös metszéspontjaira felvillanyozott mosoly játszik a számon. - Majd kiviszlek a hegyekbe röptetni. - szívom tovább a vérét játszva csak a pillanattal meg a szójátékkal, hiszen ezt lehet úgy venni, hogy kimegyünk mindketten solymászni, meg úgy is érthető, hogy kimegyek vele és őt röptetem. Nincs bennem rosszindulat. Az valahogy az utolsó évben egészen kikopott. Bár igaz, Gina felé aligha volt anno is..
A nagybátyámra vállat vonok. - Tudta mit vállal. Többnyire.. - nem mintha nem bírtam volna, sőt, csak próbálom nem atomtragédiaként megélni az ilyesmit. - Miután megettük a "vacsorát" megmutatom. - csillannak fel a szemeim élénken, büszkén, játékosan arra, hogy mit is csináltunk a villámokkal. Amit az édesapjáról mond már komolyabb képpel hallgatom. Végül leteszem a villámat és már csak a narancslevemet kortyolgatom.
- És mi van akkor, ha már nincs szükséged arra aki voltál? Hanem arra lenne szükséged, aki vagy és aki lehetnél? - próbálom össze rakni a képet és végül lassan ki is mondom amit gondolok. - Amiatt ragaszkodsz ahhoz a régi képhez magadról.. mert annak még része volt édesapád? - nem igazán tudok másra gondolni. Hiszen azóta fényévek teltek el, eszméletlenül sok mindent megélt és egy teljesen más ember lett. Minden erényével, erősségével, hátrányával és sérültségével együtt. De ettől nem lett kevesebb, sőt. Egyenlőre nem megyek tovább a beszélgetésben, hiszen most olyan könnyedén, olyan egyszerűen jönnek a gondolatok belőle. Sokkal könnyedebb a hangulata most mint a Roxfortban valahányszor ilyesmi szóba került. Pedig, ugyanolyan súlyos a téma. Most mégis valahogy elmarad belőle az a mélységes tehetetlen dühödt gyász. Aminek igazából örülök.

- Mivel elég késő van, mit szólsz a parthoz? Holnap meg elmegyünk a lovardába. - vetem fel, ha már mind a három lehetőségre rábólintott. Arra, hogy én választottam a szakot egy reflexmosoly villan a szám sarkába meg némi grimasz ráncolódik az orrom körül. - Az auror szak mindig is az előkelők és a kifejezetten tehetségesek szakja volt. A varázsvilágban az egyik legbiztosabb pálya. A legközelebb lehetsz általa a Minisztériumhoz és a kezedbe felelős hatalom kerül általa. Hősködhetsz, segíthetsz embereknek és meghalhatsz olyanokért akikhez semmi közöd. - összegzem a nem túl kedves véleményemet a híres neves szakról enyhe ironizáló szarkazmussal a hangomban. - Ha választhattam volna, biztos, hogy Elemistának vagy Ereklyevadásznak mentem volna. Bár erősen él bennem a késztetés, hogy váltsak. Nem véletlenül vettem fel a lehető legtöbb elemista tárgyat anyámék tudta nélkül. Csak ha valóban megteszem, valószínűleg a szüleim kifiléznek... - szusszantok egyet és egy pár pillanatra csak hallgatok és bámulok a tányéromba, de erőt véve magamon folytatom. Egy pár korty narancslé után pedig elgondolkozva forgatom a poharat a talpa élén. Amint a hobbijaimra gondolok egyből oldódik a hangulatom. - Például a lovaglás, a kviddicsről tudsz, szeretek túrázni, hegyet mászni, imádok utazni és... nagyon szeretem a varázstárgyakat. Régebben becsüs akartam lenni, hitelesség ellenőr. A nagybátyám is az volt, csak... volt egy balesete ami arra ösztökélt, hogy átgondoljam ezt az utat. - valójában a varázslóvilágban nincs nagyon olyan szakma ami száz százalékra biztonságos lenne. És ennyire mondjuk én sem vagyok sem kényelmes sem punci, hogy csak ez legyen az elsődleges szempont. - De cserébe szintén kiskorom óta imádom az elemeket, az elemek vizsgálatát. A nagynénémmel gyakran jártunk ki a tengerre villámot gyűjteni például. Vagy nyaranta a sivatagba.. szintén villámot gyűjteni. - hát igen.. ez sem éppen egy életbiztosítás, de az elemek valahogy sohasem riasztottak el, mint a nagybátyám esetében az átvágott torka meg a kirabolt üzlete... Komolyan nézek rá amikor az inszomniát és a klausztrofóbiát említi fel, de nem igazán tudok rá mit mondani. Szeretném ha jobban lenne, szeretném, ha nem kellene ezekkel küszködnie, de közben meg valahogy elkezdtem elfogadni, hogy ezek hozzá tartoznak.
- Azt hiszem a világ egy igen nagy részét jelentette édesapád számodra. - én a szüleimmel nem igazán tapasztaltam szinte soha semmi ilyesmit. Az összes kifejezetten jó vagy erőteljesebb emlékem az egyéb rokonaimhoz kapcsolódik. De nincs okom panaszra, nekem legalább mindenkim él.. többnyire... Legalábbis ha hirtelen úgy alakulna, biztos, hogy lenne kihez fordulnom.

Gina például fordulhatna akár hozzám is. Hiszen aurornak tanulok. Ha nincs is még teljes hozzáférésem mindenhez, elég jó kapcsolataim vannak már most. Biztos, hogy össze tudnám hozni olyannal, aki érdemben is tud neki segíteni. De ameddig nem von be, hogy egyáltalán mi történt, addig igazából teljesen mindegy. Ez abszolút őrajta fog múlni, hogy mit lép és mikor.
- Itt most annyit lehetünk a parton amennyit szeretnél. Éjszaka is jó a levegő is meg a víz is. - persze semmi sem kötelező - Nem olyan messze van egy lovarda, egy kis kirándulás árán könnyen el lehet jutni oda. Egy nívósabb mugli hely, de a testvéreimmel sokat jártunk oda és anya bánatára imádtuk. - ez a lehetőség talán jobban vonzza majd mint a tenger.
Sok mondat van amit félbe hagy, túl sok igazából. Ehhez még jó megfigyelőnek sem kell lenni, hogy feltűnjön. - Persze hasznos, de ne vedd zokon nem tartozik a hobbijaim közé a tanulás. Mondjuk arra, hogy fejlesszem magamat vagy valami új dolgot tanuljak mindig nyitott voltam, de a magolás... - egy kissé elhúzom a számat. - Kezdek elfáradni a kötelező tananyagoktól. - márpedig még van három évem, ha a mesterszakot is el akarom végezni. A tanulás soha nem kapcsolt ki. Ellenben a kviddics és a csapdaépítés, vagy épp szétszerelés, meg az akadály pályák, edzések, a testmozgás igen. De még ha csak kirándulásról van szó az is.
Asztalhoz ülünk - Jó étvágyat!~ mondom csak egy röpke mosollyal és figyelmesen nézek rá. - Segít elviselni... Mit? - aztán félre biccentem a fejemet és újabb kérdést biggyesztek hozzá miközben bele kezdek abba amit össze főztem magunknak - Hol voltatok édesapáddal akkor? - gondolom legalábbis, hogy valahol voltak épp. Az asztal nem nagy, ráadásul kör alapú, úgyhogy lényegében majdnem karnyújtáson belül vagyunk mondhatni.

Az anyjával kapcsolatban minden bizonnyal segítséget kell majd kérnie. Ami annyira nem erőssége a lánynak, de ki tudja, hátha belátja, hogy egyes egyedül nem mehet szembe örökké mindennel.
Szórakozottan szemet forgatok a válaszára, de egyenlőre nem fűzök hozzá gondolatot. Úgy érzem, nagyon sokszor beszéltünk már erről. Arra, hogy nekem nem kell féltenem semmit csak elvigyorodom.
- Talán majd most egyáltalán elgondolkozhatsz, mitől érzed jól magad. Mi nevettet meg, mitől érzed kevésbé magányosnak magadat.. meg ilyesmik. - vázolom csak úgy ötletelve, minden ténylegesen mélyebb mögé gondolás nélkül.
Aztán bekövetkezik az a kis közjáték a macskával meg a patkánnyal és bevallom valahol szórakoztat egyébként az egész. Úgy tűnik nem csak mi macsa-egér harcoltunk mindig, de most még a familiárisaink is hasonló felállást kaptak.
Mivel az inget nem gomboltam be, mert dög meleg van amúgy is, meg engem ez annyira soha nem zavart, így mikor felhívja a figyelmemet a nyomokra akkor érzem csak meg, hogy valami történt. - Ah nem vészes.. - de ettől függetlenül hagyom, hogy meggyógyítson, aztán csak vissza dobom a vállamra az inget, egy pillanat alatt pördül a pálca a kezemben és a vérnyomot is eltüntetem. Vissza csúsztatom a zsebembe és végül eljutunk az asztalig meg a kajáig.
És talán a kérdésre nincs helyes válasz. Hiszen ez nem egy felelés. Itt leginkább érzelmek játszanak közre azokat meg... nem feltétlen egészséges osztályozni. A helyes válasz fogalma egy ilyen helyzetben esélyesen csak az egyén számára létezik. Mindenkinek a saját "helyes" válasza.. De ha nem tudjuk tolerálni a másikét akkor megette a fene.. Persze kérdés, megéri-e tolerálni? Hiszen mit is akarunk? Mi a cél...?
- Nem.. Nem gondolom, hogy csak valami haver lennél. Attól azért közelebbi barátnak érezlek. Másfelől nem azért hívtalak át, engem szórakoztass. - szögezem le utóbbit kicsit komolyabb hangon. - Gondoltam, elüthetnénk az időt együtt. És.. hátha találunk közös köröket. - egy kis féloldalas mosolyra húzódik a szám - Mondjuk azon kívül, hogy közösen tanulunk, vagy hajkurászlak esténként. - a mosolyom jókedvű vigyorrá szélesedik - Legrosszabb esetben egymás agyára megyünk. - közben oda lépek az ő neki szánt székhez és automatikusan hellyel kínálom. Hiába a neveltetés neveltetés.

Gina édesanyja egyébként életben van. Igaz, hogy egy sötét nimfa használja épp szerencsétlent, de... Él az édesanyja és míg az apjának már nem fog tudni segíteni, addig az anyjának minden bizonnyal szüksége lesz a lánya segítségére, hogy ténylegesen megszabaduljon és még ha csonka családot is, de családot alkothassanak..
Azért amikor minősíti magát egy fintor átszalad az arcomon. Végül csak egy sóhajjal megcsóválom a fejemet - Mi lenne, ha nem hangoztatnál ilyeneket?... Már nem élsz az utcán. Elég régóta... Mond erre miért kell mindig emlékeztetni? - szalad ki belőlem a kérdés, de nincs benne lekezelés, legfeljebb egy kis baráti rosszallás, hogy.. "most komolyan megint itt tartunk?!" - Tudtommal barátokra is sikerült szert tenned... És feltételezem amióta nem élsz az utcán és egyre inkább sikerül szocializálódnod, nem zsebtolvajkodsz. - jelentőségteljesen nézek rá, de nem azért, hogy gondolja meg mit mond, leginkább az igazat akarom hallani még ha tudom, hogy ez ennyire nem is egyszerű, de azért egy kicsit felszegett állal egy vigyorral széttárom a kezeimet és körül fordulok a hatalmas ablakok alatt a megterített asztal felé menet - Vagy netán féltenem kéne a ház értékeit tőled? - csak azért szívózok vele, hogy érezze mekkora hülyeséget mondott és mennyire lekezelte magát és ezt vegye észre.
- Hogyhogy miért hívtalak? Hogy lazíts. - közlöm egyszerűen. A vacsorára csak elmosolyodom - igen, semmi kirívót mondjuk, de gondoltam ne szendvicseken éljünk ameddig itt vagyunk. - Aztán épp reagálnék arra egy elég meglepett képpel, hogy biztos, sok lányt hozok ide, amikor megérzem, hogy Carnivora elkapta a familiárisomat, nagyjából olyan hang szakad ki belőlem, mintha hátba vágtak volna és kiszorulna a levegőm. A patkányom bár egy darabig tűri a nyúzást, de azért amikor Carnivora rálépett, vad sivítozásba kezd méltatlankodása kifejezésére és miközben ficereg, hogy szabaduljon, sikerül kicsit felakadnia a macska karmán. Épp csak karcolás, de a vállamon szépen meg is jelenik, ott lényegesen nagyobb méretet öltve de épp csak megrezzenek rá. Nekem fel se tűnik, de a fehér ingen nagyon apró pöttyökben átüt némi vér két párhuzamos rövid vonalat kirajzolva. És ekkor guggolok én is le és nézek az asztal alá - Hé kislány, ne karmolj! - tolom le a macsekot egy szórakozott mosollyal, finoman a szügyénél fogva a dögömről, aki el is iszkol és felkapaszkodik az ép vállamig, ahol tovább csipog bosszúsan. Carnivora azért még kap egy fülön pöckölést csak hogy érezze a törődést. - Nem baj ha játszol vele, de óvatosan. Ő épp úgy a másik felem, mint te Ginanak. Okés? - tény, hogy nem kutya de azért pacsira nyújtom neki a kezem, hogy biztosan érti-e az egyezséget.
Aztán felegyenesedek és Ginara nézek egy félszeg mosollyal. - Ugyan. - legyintek egyet - Úgy érzem egymásra találtak. - bár a helyzetet tekintve, meg hogy a patkányom, nagyjából azonnal, hogy túllendült a hisztin, máris neki állt vadul mosakodni. Így ez inkább ironikusnak hat, semmint biztatónak de engem valahol szórakoztat. - Amúgy nem.. nem szokásom ide hozni már évek óta legfeljebb három négy havert, barátot, akikkel elütjük a nyarat. A nővérem még régebben szervezett egy... orbitális házibulit és elég rosszul sült el. Azóta anya látogatószám limitet húzott. - tény, hogy ez nem igazán biztosíték arra, hogy hozok-e ide csajokat vagy sem, de úgy egy éve annyira leköt az edzés meg a suli, hogy nem igazán foglalkoztam ilyesmivel.

Nem láttam hogy ki szerelt le út közben aznap, sőt azt sem érzékeltem, hogy követne bárki. Konkrétan annyira hirtelen ért, hogy semmit nem volt időm reagálni. Annyira emlékszem, hogy valami hátba talált és onnantól képszakadás. Felébredni egy mellék utcában ébredtem és csak pár cuccom hiányzott meg baromira fájt néhány tagom... Mint az a helyszínelő bűbájból kiderült, amiatt mert szépet repültem egyébként neki az egyik épület falának, de ezen kívül, nem mutatott semmi érdemlegeset, csak az irányt, ahonnan az átkot kaptam.
Mivel Ginaval alig beszéltünk azóta meg ő is kerüli a témát így igazából messze nem gondolok arra, hogy tényleg megjárta a túlvilágot, sokkal inkább az van bennem, hogy mivel nem jelentem meg ő sem ment végül sehová és emiatt emészti magát. Szóval azért aggódok, hogy mégis mi a fene történt. Néha annyira brutálisan be tud zárkózni. Mondjuk most már legalább már nem rajtam vezeti le a felgyülemlett haragját.
Nézem a zavarát, amit egyenlőre annak tudok be, hogy nem tud valamit csípőből kimagyarázni. Pont nem nézem ki belőle, hogy az, hogy félmeztelenül lát, ennyire sokkolná. Nyár van, Spanyol országban vagyunk, a tengerparton. Én alig várom ezeket az időket az iskolai szünetekben. Lehet nem ártana érettebben gondolkoznom, de őszintén szólva miért ne használhatnám ki a nyaralót a nyárnak abban a szakaszában amikor még nincs gyakorlat?
- Nem szoktál hozzá a mobilhoz...? - kérdezek vissza meglepve. És kissé elvigyorodva rajta. - Még ha valamelyik aranyvérű üdvöske szájából hangzott volna el ez, még el is hinném. - valóban sok nem fogadott hívás van rajta, de csak a mai napra vonatkozólag. Egyébként én sem gondoltam zaklatni azon keresztül.
- Mindegy. Nem akarom, hogy úgy érezd számot kell adnod bármi miatt is, nem ezért hívtalak át. A lényeg, hogy itt vagy. - jelentem ki vállat vonva végül. Hiszen tényleg ez a lényeg. - Csináltam.. ebédet... Vacsorát. - elnézek a megterített, kerek nyári asztal felé ami a klímához passzolva terpeszkedik a hatalmas ablakok mellett. Rálátni a kertre ami tele van lugassal meg mindenfélével. - Ha van kedved ehetünk, aztán... igazából mehetünk a partra is, vagy amihez kedved van. - mondom könnyedén. Nagyjából olyan egyszerű magabiztossággal, mint aki már kismillió emberrel tette meg ugyanezeket a köröket, holott... amúgy nem. Alsóbb években nagyon zárkózott voltam.. úgy minden téren. De azóta sok minden történt.

Esélyes, hogy egy exmemoriam segíthetett volna mindenen, ha az, aki kiütött már elve megejti, de ilyet valami miatt nem tett...
Ginaval a viszonyunk a kezdetek óta borzalmasan össze vissza és egyáltalán nem felhőtlen. Piton folyamatosan rám sózta, ő pedig mérhetetlenül próbára tette a türelmemet. Őszintén szólva kétségbe estem, hogy nem tudtam kezelni a helyzetet.. Legalábbis én akkor nagyon is úgy éreztem, hogy minden erőfeszítésem hiábavaló. A prefektusi évek alatt amikor a folyosókon cirkáltam kis milliárdszor találtam rá valamelyik ablakban vagy itt ott ücsörögve.
Egy kicsit olyan volt egy kísértet a kastély ódon falai között. Egy meglehetősen szomorú és elveszett kísértet.
Rengeteg olyan pillanat volt az elmúlt években, amikor egyszerűen csak bosszantott.. Ez a bosszantás viszont számtalan formát öltött. A tehetetlen aggón, vagy tényleg kissé dühösön át, az incselkedő ökörködős oda vissza csiki-csuki beszólogatós változatig minden volt. Lényegében fogalmam sincs mit érzek én sem felé. Szerencsére felém nincs sok elvárása a szüleimnek. Az üzletet lesz aki átvegye, ha csak le nem mészárolnak mindenkit, de ezt kötve hiszem, hogy elő fordulna. Az aurori szak számomra tökéletesen megfelel.
Talán még Ginanak is tudnék segíteni.. Már ha egyszer ide ér és hajlandó beszélni velem egyáltalán...
Kezdek aggódni.. De ha most elmegyek és ő közben megérkezik annak semmi értelme... De mikor már épp lépni akarnék és a trikó helyett gondoltam átveszek valami inget, egyszer csak kiesik a kandallóból. Én meg oda lépek hozzá egy szál halásznadrágban és felsegítem. - Jól vagy? - leporolgatom a hátát meg a vállát, aztán a zsebembe nyúlok a pálcámért és pár mozdulattal megszabadítom a koromtól. - Minden rendben? Épp készültem hogy utánad menjek.. Reméltem, hogy a mobil.. hasznodra lesz. - mondok csak ennyit, de nem akarom nagyon letámadni, inkább csak magamra veszem a rövidujjú ingem, noha épp cseszek begombolni. Dög meleg van amúgy is.

Az andorrai hercegségtől nem messze keleti irányban a Spanyol partoknál található egy Orpesa nevű települéd, Castellón tartományban.
Kedvelt turista övezet, a Baleár-tengerpartjával és az óváros teraszos várépítményeivel és terrakotta cserepes lakóépületeivel.
A nyaraló ugyan nem a hatalmas szállodakomplexumok közelében van, de annyira nincs is elrejtve, a legtöbbeknek azonban mintha ott sem lenne.
Modern pucc és a hatalmas fényes terek jellemzik főként. És egész évben szinte üvöltenek a kabócák, ami az egész spanyol éghajlatnak ad egy nagyon különös, kellemes örök nyár hangulatot.
És jelenleg egyes egyedül Monty az egyetlen aki itt tartózkodik. A testvérei dolgoznak, a szülei szintén, ő pedig úgy döntött igényt tart a nyaralóra legalább így nyár elején. A nyár második felében lesz majd csak terep gyakorlata. És bár edzése minden második nap van, most ameddig Gina itt van, ezt is pihenteti.
Egy spanyolországi kulipintyóban marhára nem lenne indokolt, hogy kandalló is akadjon, de itt mégis akad, meglepően jól idomulva egyébként a ház többi részéhez. Nem véletlenül került oda, része a hopphálózatnak. Noha Ramseynak kellett év végén pár kört futnia, hogy kössék össze a Londoni, varázslók és boszorkányok számára kijelölt, nyilvánosan használható hálózattal.
De így nem kell zsubszkulccsal szórakozni és legalább biztosan nem téved el Gina sem.

Ha minden igaz, Gina tíz körül fog megérkezni még úgy ebéd előtt. Londonhoz képest csak egy óra az eltolódás, ők egy órával korábban járnak, de ez az egy óra annyira talán nem lesz számára megterhelő.
Örülök, hogy jön, már nagyon várom. Év végén alig találkoztunk és alig tudtunk beszélni is. Márpedig nagyon jó lenne vele egy csomó mindenről beszélni. Hiszen teljesen be volt zsongva attól az átkozott levéltől ami kvázi meghívó volt a függönyön túlra... És megígértem neki, hogy vele tartok, de úton a találkapont felé konkrétan kiütöttek. Fogalmam sincs hogy azóta mi történt. Ha faggattam róla lepasszolta a kérdést. Most nem lesz esélye ellógni vagy terelni! És végre nyugodt környezetben is leszünk, így nem kell azon parázni, hogy ki mit hall majd.
Így hát várom az érkeztét. Első körön a kandalló melletti rattan karosszékben, aztán olvasva, aztán egy gyakorló kvaffot passzolgatva saját magamnak...
Délután négy óra és még sehol senki... A mobilját se veszi fel amit adtam neki... Nem tudom eldönteni, hogy miatta aggódjak-e vagy amiatt, hogy meggondolta magát... Vagy netán madárröppel jön..?

***