2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valószínűsítem, hogy Megannel az udvariassági köröket én is hanyagolnám. Nem látom értelmét üres bájcsevejjel időt húzni. Valójában pont az a társaság aki van is meg nem is. Nem annyira aggódom amiatt, hogy hogyan fogunk kijönni az egy személyes rezidencián. Noxal kapcsolatban van jó pár vissza térő gondolatom, de.. Talán valóban kedvel annyira, hogy ne kapásból tekerje ki a nyakamat. Furcsa érzést vált ki belőlem, hogy valójában nem tudom mit gondol vagy érez velem kapcsolatban. Valahogy eddig mindig akörül keringett ez az érzet bennem, hogy... "Hátőőő valamennyire biztos kedvel... Bár hogy érdekből, vagy úgy ténylegesen magam miatt..." A mumust említve elém is elém idéződik egy kép, bár azon az órán pont nem voltam ott amikor Megan mumusa testet öltött, mert épp a gyengélkedőn dekkoltam már napok óta... Már nem is emlékszem, hogy mi volt a bajom. Annak az órának a híre viszont hozzám is eljutott. A tanárt is sikerült annyira meglepnie, ledöbbentenie, hogy rohadtul nem időben reagált rá ő sem.. Ebből okulva én nekem annyival sikeresebben sült el a dolog, hogy a mumus nem a gyökerét kapta el a félelmemnek, csupán a tárgyát. - Utálom a mumusokat. - szakad ki belőlem őszinte undorral. Elgondolkozom, hogy van-e olyan védő varázs ami személyre korlátozódik és nem területileg fejti ki a hatását, de úgy, hogy fogalmam sincs ki a fickó, igazából csak a sötétben tapogatózok ezzel kapcsolatban. Arra, hogy ha véletlen rá ijesztek a lakásba érkezésemmel, és emiatt hozzám vág majd valamit csak elvigyorodik. - Reméljük nem egy pillangókés lesz majd nálad épp. - ezzel valahol utalok arra is, hogy majd számítok egyéb opciókra, bár ha nem tudok kivédeni egy felém repülő tárgyat, akkor baszhatom az svk teljesítményemet, ahol átkokat kell kivédeni amik sokkal gyorsabb reakcióidőt igényelnek... Mindenesetre, Megant a költségekről kérdezgetném továbbá. Hozzá veszem a saját költségeimet, meg szelíden faggatom egy sort arról, hogy mégis mit szeret enni, mit próbálna ki amit még nem evett meg ehhez hasonlók. Ha nagyon nem érti röviden beavatom az evéssel kapcsolatos filozófiámba miszerint csak olyat érdemes a szádba venni ami ízlik és legalább ameddig itt vagyok igazán kipróbálhatná ezt a nézőpontot ő is. Persze, ha látom, hogy sokkot kapott, leállok.
A következő napokban pedig meg is eshet az átköltözés... a szekrénybe. Ez valahol akkor is szórakoztatna, ha nem velem történne...
//ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS köszenöm a játékot* 3 * jót tett nekik az idő<3 Tán egyszer újra találkoznak... Ki tudja:DD
Az biztos, hogy mellettem sok csendet és nyugalmat találhat, mert magamtól képes vagyok némán végigülni órákat, ha tényleg nincsen miről beszélgetnünk. Ha mondjuk hozzámszól, akkor persze így-úgy válaszolok, de ha nem érdekel a téma vagy csak egyszerű “milyen szép napunk van”, akkor biztos nem folytatom a társalgást. - Ha meg valaha be akarna nézni azt mondom majd, hogy beköltözött egy mumus és nem ajánlom. - vonok vállat, visszautalva ezzel a sötét varázslatok használata órára, amin úgy próbáltak minket megtanítani a Commiculus-ra hogy az arcunkba engedtek egy mumust. Nem volt szép látvány, ahogy megjelent az anyám a nyakánál fogva lógva és Nina hatalmas szemekkel és velőtrázó sikollyal, ahogy rátalál… Évekig ez volt a legnagyobb félelmem, hogy a kishúgom találta meg anyámat, amikor öngyilkos lett. És természetesen el se tudtam tüntetni. Az osztálytársak pedig akik már kezdték harmadik-negyedik évre elfelejteni, amit Bimba mondott nekik, most szépen végignézhették az egészet. Persze egészen biztos, hogy nem pontosan úgy történt, hiszen nem voltam ott, csak a képzeletem szülte a jelenetet… - Se alibi, se normális sose volt, szóval tökéletes lesz. - válaszolom visszasüppedve az első pánikból, hogy ide akar költözni a szokásos leszarom, laza stílusba. A hoppanálás nekem eszembe se jutott, tekintve, hogy le se raktam a vizsgát, és amúgy se volt eddig vendégem, aki így érkezett volna. Azonnal ki is zavartam volna a picsába, ha valaki így jelenik meg. - Rendben. De ha hozzád vágok valamit, akkor ne lepődj meg. - zárom le, mert levédve mágikusan biztosan nincs a hely. Most, hogy jobban belegondolok, még szerencse, hogy senki nem is tudja, hogy ez egy lakás, nem csak egy egyszerű poros padlás, mert a varázslók ki-be hoppanálhatnának ahogy csak akarnak. Ez sose jutott eszembe, mert soha nem is volt semmi ellopni való a házban. Ha csak nem a tárgyaim, de azok erősen megkérdőjelezhetőek, hogy kinek szemét és porfogó, és kinek művészeti alkotás.
Valójában meg tudnám oldani, de Megan állapotát és helyzetét látva, talán nem tesz rosszat neki, ha kicsit kimozdítom az önkéntes izolációból. Persze figyelembe véve a saját tempóját és az igényeit. Meg.. nekem sem fog ártani az a fajta csend és nyugalom, ami mellette érhet, hogy az elmém lecsillapodjon, lelassuljak kicsit. Mert jelenleg annyi energia van bennem, hogy ha rám kötnének egy vidámparkot, az vígan elműködne velem. De marhára nem mindegy, hogy ezt mire fordítom. És be is fogom mikor közli, hogy álljak le. Megemésztem amit meg kell egy biccentéssel. - Oké. Abból dolgozunk amink van. Egy szekrényből egész sok mindent ki lehet hozni. - mondom egyszerűen. A szekrény végül is hozzám illően vicc-faktor és ugyanakkor valóban hasznos szolgálatot tud tenni. Már fejben el is kezdtem tervezni. Ez látszik az arcomon a szemeim is csillognak. Akkor térek vissza a jelenbe, amikor azt mondja a főbérlő nem tudhatja, hogy itt vagyok. Erre a részre csak bólintok párat. - Tiszta sor. Úgyse voltam még alibipasi. - tudom, hogy az mást jelent, de ez jutott eszembe a szituról. - Ha nincs levédve a hely, akkor hoppanálással meg lehet oldani ezt a problémát. - végülis, Noxhoz eleve nem is lehet máshogy sem bejutni, csak hoppanálva. Sőt... senkinek nem lehet bejutnia, ha nem ő vitte oda először.. Az pedig, hogy senkit nem hozok fel, főleg alap. Noxhoz sem vittem soha senkit. Szép lett volna...
Olyan naügye fejet vágok, semmi kedvem a szőrével élni, elég, ha a göndör haját hagyja majd szerteszét az én hosszú, egyenes barna hajszálaim mellett. Én még mindig nem ittam valami sokat a vizemből, amit elém rakott, valahogy két lábon járó gyorskaja reklám vagyok, amikor bejött akkor is mindenfelé inkább chips, zacskós leves, üditős flakonok hevertek mindenfelé, nem vizes üveg és almacsutka. - Cody. Stop. - állítom meg, és most aztán bevetem a "Ba-bitch please" fejemet. - Valamelyik helységet? Ez az egyetlen helységem. - mutatok körbe ezúttal drámaian a konyha-nappali-hálón, amin kívül csak egy icipici wc-m van zuhanyzófülkével. Nincsen semmi rejtett ajtó másik helyiséghez, ennyi van, nem több. Ha ezt megemésztette és még mindig ide akar jönni, mert jobb, mint Roxfortban elszunyálni valahol a tilosban - mert annál azért jobb -, akkor a másodikra azért bólintok. - De ha ennyire vágod a tértágítást és mondjuk egy szekrényt meg tudsz bütykölni, akkor hajrá. - folytatom, ez a része azért jól hangzik. Az fix, hogy szekrényt nem fog nyitogatni és azon se fog megborulni, ha egy év alatt adott annyi fizut, hogy vegyek egyet. Főleg, hogy pontosan tudja, hogy nem nagyon járok el sehová. - Annyi a trükk amúgy, hogy a főbérlőm a főnököm és itt lakik a szomszédban. Szóval majd kicsit kommandózva kell ki-be járnod. Ha egyszer-kétszer meglát, nem para, majd azt mondjuk a pasim vagy, de ha sokszor és rájön, hogy itt laksz, jön majd a csúnya hiszti. - mondom neki, csak hogy képben legyen. Amúgy látszik a lakáson, hogy a szobraimon kívül nulla, azaz nulla százalékban van jelen a mágia úgy akármilyen fokon. Ez egy halál egyszerű lyuk Roxmorts közepén, és mivel nem vagyok szívbajos, előbb hívom magam muglinak, mint boszorkánynak, így nem is szégyellem annyira.
Kénytelen kelletlen egy "a szükség nagyúr" arckifejezéssel vonakodva de vállat vonok. Kezeimet is mellé emelve, aztán leengedem és a bögrére fogva inkább iszom egyet. Vagyis a maradékot ami benne volt. Bár én is inkább tea párti vagyok, jó ez most így... - Na jó annyira tényleg nem kényelmes. - és azért látszik a fejemen, amikor azt mondja nem a kutya az igazi formám, hogy bizony simogatja a lelkem. Nem a buksim. A lelkem. Az utolsó kérdésre csak bent tartom kicsit a levegőmet aztán megvakarom a tarkómat. - Mmmmm hát.. könyvem több van mint ruhám mostanság. Az üvegház-kezdeményemet meg Rennessel meg Bimbával lebizniszeltem, hogy had költöztessem a Roxforti üvegházba.. azzal nem lesz gond. - aztán valóban felmérem a terepet. - És véletlenül egész jól megy az átváltoztatás. Na persze Narniát nem csinálok egyik szekrényedbe sem, de... van mód rá, hogy valamelyik helységet, ahova tuti nem néz be, kicsit megtoldjuk... - aztán egy kevésbé drasztikus módszer is eszembe jut, ha már szekrényeket emlegettem. - Vagy tényleg kitoldok egy éjjeli szekrénykét amibe befér ami kell.. Igazából valóban ruhák meg könyvek vannak csak.
Úgy tűnik nagyon sikeres a megszólalásom, mert úgy ahogy van visszavonulót fúj és nem folytatja, hogy mennyire nagy gáz lesz, ha az unokanővére most ezt az egész lelkizést megtudja. Nem áll szándékomban sem elpletykálni, sem lelkizni Nox-szal erről, abból se lenne semmi hasznom, ha most világgá kürtölném a gázos származását. Még is miért akarnám szarba keverni, miközben akármilyen alvilági nő is, még is csak segít nekem. Még ha rá is a kattanva az időkre, terekre, síkokra, és arra is használt, hogy minél többet kicsempésszek a Roxfortból… nem érdekel. Segít és nekem ennyi elég a hűségre. - Ne mondd már, hogy kényelmes kutyaként aludnod, az nem az igazi… formád. - hát ezzel nem győzött meg. De ahogy elkezdi mondani, hogy mik is az előnyei és a pillantásommal elkezdem felmérni a káoszt, amit teremtettem, a koszt, és azt, hogy napok óta nem ettem melegételt, míg Cody be nem állított a főzőtudományával, valami azért csak lecsapódik. - Rendben, maradhatsz. De a főbérlőm nem tudhatja meg, mert páros lábbal dobna ki, hogy kihasználom és több pénzt kérne, pénzéhes kis pöcs. A cuccaim tabu, csinálunk majd valami sarkot a tieidnek és majd meglátod, hogy mennyire tudsz elviselni. És nem fogsz egy macskafotelben aludni kutyabőrben. Majd megoldjuk. - mondom félvállról, de látszik a kis flegma arcomon, hogy a szemem csillog és az agyam mögötte kattog. A legutolsó emlékem, hogy valakivel egy ágyban alszom már nyolc éve volt, és az a valaki a kishúgom volt, mielőtt kisurrantam az ágyból és elszöktem a King’s Crossra. El se tudom képzelni, hogy egy ágyban aludjunk, de azt se tudtam elképzelni, hogy egyáltalán igent mondok arra, hogy itt maradhat. Ha tényleg nincsen hova mennie, még is mit kéne csinálnom? Nem vagyok eredendően geci, csak tanultan. És tényleg nem ártana, ha valaki életben tartaná a háztartást, mert bennem semmi ilyen irányú affinitás nincs. És ha bead valamennyit... - Sok cuccod van? Mennyi hely kell? - nézek körbe, méregetve hogy melyik ruha halmot lehet odébb mozgatni és odatenni valami fiókot vagy kisebb szekrényt. A lehetőségeink legnagyobb korlátja a padlás mérete és elrendezése, mert még egy embernek is kicsinek tűnhet egy kívülállónak ez az élettér.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Megan apró koszfészke 2020-03-31, 17:47
Hallgatom és el kell ismernem kissé rá paráztam. - Tény. Valóban le kell nyugodnom. Mindent túlparázok... - zárom végül rövidre végül Noxal kapcsolatban az egészet. Sulis évek alatt mindig sajnáltam egy kicsit, hogy nem tudtam Meganhoz közelebb kerülni. De bevallom, nem is törtem magamat ilyesmin eléggé. Azt hiszem kicsit féltem tőle. Rohadt ijesztő volt! Bár azért ha össze evett a fene minket, próbáltam kiállni mellette, ahogy mindenki mellett. Pedig nálam parázósabb kölyköt ritkán hordott a hátán a föld. Határozottan jót tett, hogy akkor csak töredékeket kaptunk, most mintha viszont valami más lenne. Egyrészt, azóta, hetedik óta nincs bennem az az indokolatlan tartás tőle és érdekel az ami vele van. Értelmes keretek között. Arra a kérdésre, hogy hol aludnék kissé zavartan nézek oldalt, majd vissza, mintha keresném, hogy amúgy valóban hol is? - Van egy fotelod én pedig kompakt... tudok lenni. - mondom a legjobb érvelést ami hirtelen eszembe juthatott, minden bizonnyal őt is meg fogja győzni. - Önellátó vagyok és természetesen beszállnék a lakbérbe. A cuccaidhoz nem nyúlnék.. legfeljebb ha felhatalmazol rá. - én szeretem a rendet, bár én is kupis tudok lenni, főleg a konyhában rettenet mód, de utána szeretek magam után mindent eltűntetni, mintha mi sem történt volna. - És.. tudok főzni... - villantok egy kissé szerencsétlen vigyort is, a finálé kíséréséhez. Éljen az önmarketing... Őstehetség vagyok benne!
Tárgy: Re: Megan apró koszfészke 2020-03-29, 15:23
Csak szemforgatok a csillámfaszlámára, és végignézem, ahogy az agytekervényei beindulnak és kicsit elkalandozik más vidékekre. Nem akarom megzavarni, van, hogy én is elbambulok és teljesen máshol járok, csak figyelem az arcát, hogy milyen érzelmek váltakoznak, és végül mire is jut a nagy gondolkozásban. - Ne szarj be. Soha nem adtam okot arra, hogy bele akarjon nézni a fejembe és nem találkozunk olyan gyakran, hogy ott lebegjen a guillotine a fejem felett. - jegyzem meg, hiszen nem barátnők vagyunk, nem szoktunk random találkozgatni, csak okkal, és akkor azzal törődünk, ami a porondon van, nem öt perc méregetéssel kezdődik, hogy ki mivel töltötte az elmúlt napokat. - Ha pedig kiderül, a rokona vagy, együtt laktatok, biztosan szeret, szó szerint nem fojt meg, a vitát meg kibírod. - vonom meg a vállamat, félúton azért a szeretnél egy kicsit még jobban elhúzom a számat keserűen. Agyrém, hogyan lehetek irigy Cody-ra Noxért? Jobban örülnék neki, ha nekem lenne ilyen gyanús unokanővérem? Mindegy milyen, csak legyen alapon? Elsőre nem igazán fogja fel az agyam, hogy mire akar kilyukadni, persze, szüksége van egy lakásra, logikus, de néhány másodperc csend után belémhasít a felismerés. - Te ide akarsz költözni hozzám? És hol aludnál, az ágyamban? - kérdezek vissza, döbbent tekintettel, most aztán nyoma sincs a leszarom pókerarcnak. Az egész padlás egy kis lyuk, körülbelül tíz lépésből be lehet járni és egész életemben a lehető legnagyobb távolságot tartottam az emberektől. Lena volt hozzám a legközelebb, hiszen szobatársak voltunk, vele már csak-csak előfordult, hogy egymás mellé ülünk az ágyon, vagy úgy sütizünk, hogy a takaró alá bújunk, de ez olyan rég volt, amikor még kisebbek voltunk. - Komolyan úgy gondolod, hogy ez egy jó ötlet? Nem lennék jó lakótárs, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. - intek körbe, habár az edényekkel, poharakkal már végzett a bűbáj, de a ruháim szerteszét, a szennyes tornyokban, a hosszú barna hajam… mindenhol. Ezek engem nem zavarnak, de minden más normális emberi lényt fognak.
Azért kicsit megmosolyogtat amikor ledarálja, hogy hol tart. Bár valójában semmi mosolygásra méltó nincs benne. Inkább szomorú, de sajnálni nem fogom. Reménykedek benne, hogy a galériás témát nem mondja majd vissza. - Hjah.. a Hugra csillámfaszlámája. - büszkén húzom ki magamat de az arcomon látszik, hogy poénnak szánom. Aztán jó pár gondolat kavarog és zúg fel a fejemben, arról, hogy Nox mit művelne velem, ha ennek itt most mindennek tanúja lett volna, de... Hát ezt elbasztam... A mellkasomban érzek némi szorítást. Neki aztán magyarázhatom majd, hogy de Nox... egész életemben hallgattam mindenről.. Mindig.. Tudod mit okoz ez néha az emberrel? Megan senkinek sem árt... Neked meg főleg nem... A végtelenségig fújhatnám, valószínűleg az sem érdekelné. Pislogok is egy hosszút, amikor magamba szállva mindez lecsapódik. És tudatosul bennem, hogy bármi amit mondtam.. - Most már csak abban reménykedem... Hogy Nox véletelenül se fog semmit kihallani a fejedből semmiről.. mert akkor biztos, hogy megfojt.. Mármint engem.. Na mindegy. Ez már az én felelősségem. - mondok csak ennyit egy nyeléssel, kissé magasabbra csúszott hanggal a kelleténél. Aztán nézek Meganre kicsit hosszabban az utolsó véleményére. - Megeshet, hogy találtak valakit akik még hajlandóak velük alkudni, de hogy mi az ár... Az is egy nagyon jó kérdés lehet... - mondom némi szemöldök emeléssel és pár súlyos fejcsóválással. Ezt követően pedig Meganre nézek, mint aki ki akar bökni valamit de egyszerűen nem megy elsőre. - Megan... én.. most így végig gondolva szükségem lenne egy lakásra. Le akarok nyugodni és újra gondolni pár dolgot. Ez viszont nem megy, ha mindig másnál ébredek, vagy a Roxforti konyhában kutyaként... - hirtelen hallgatok el elszakítva a magyarázkodás folyamát. És inkább megvárva mit szól.
Egy kicsit szomorkásan mosolyodok el, amikor Cody-ban is felmerül az egész helyzet szürrealitása és elkezd olyan kérdésekkel dobálózni, amiről egy korunkbelinek beszélnie kéne. - Nem. Nem. Sehova. Most hogy ezt lezártuk… - válaszolom egyszerűen, aztán fáradtan félrebillentem a fejem, pedig egyáltalán nincsen késő, csak egész nap a szobában kuksolok és lényegében soha nem vagyok teljesen éber a testmozgás nélkül az egésznapos döglésben, ráadásul amennyit eszek azzal még egy csiga is tovább lassulna.. - Legyen akármilyen a háttered, két lábon járó Hugrabug vagy, Cody. De hogy én mit keresek ott… - vonom meg a vállamat, mintha még azt se érdemelném meg, hogy akárki kinézze belőlem, hogy a hugrabugba illek. Mondjuk hova máshova? Nem olvasok olyan retteneteset, a tudásvágyam csak a kkor bukkan ki, ha a hobbimhoz vagy a családomhoz van köze, ami tökéletesen átlagos, olyan bátor vagyok, mint a strucc, és annyi affinitásom van a becsvágyra, hogy… semennyi. Kifogytam a költői képekből, leszarom. - Az se normális, aki sorozatgyilkosokat bújtat a házában. Rájuk kéne gyújtani az egészet, biztos valami aranyvérű görcs. - mondom, egy cseppnyi előítélettel talán, bár Cody is itt ül előttem, ő is aranyvérű, de tökéletes példája annak, hogy ahogy mondta is, ha a neveltetése a szüleivel folytatódik, teljesen elbasszák. Nem akarom elbagatelizálni az egész Mardekárt, de ott azért minden második diák karót nyelt bunkó, akinek a szülei vagy az Azkabanban vannak, mert támogatták Voldemortot, vagy meghúzzák magukat, mert mindent tagadtak, de még is a gyerekeik ugyanolyan kis férgek, mint Draco volt.
Mindenféle kavarog a fejemben és nem bánom, hogy Megan nem tesz feltétlen hozzá, nem kezd el spekulálni. Jelenleg az is tökéletesen elég, hogy meghallgat. Nagyon ritka amikor nem én hallgatok és próbálom utána megfejteni az életközepi válságát másoknak vagy legalább egyáltalán rávezetni, hogy amúgy hé haver! nem érzed úgy, hogy életközepi válságban vagy? A szüleimről meg van a bőséges véleményem. Könyveket tudnék belőle írni. - Nem vagy naiv Megan. Én is így látnám logikusnak. De azért vannak ügyek, amik miatt Noxnak is meg van a maga aktája. Csak mivel egyenlőre hasznosabb mint kártékony, annyira nem csesztetik. De nem tudom azt állítani, hogy nem vadásznak rá egyesek, hogy mikor érhetik tetten... Ha valaki felhatalmazás nélkül, bosszúból tesz el valakit láb alól, az ugyanolyanná válik a törvény szemében. Nem akarom, hogy rajta csattanjon ez az egész... - megcsóválom a fejemet. - Ez az egész annyira elbaszottan szürreális! - forgatok szemet is hozzá. - Két.. Hány évesek is vagyunk? Tizennyolc? éves "kölyök", és ahelyett, hogy arról beszélgetnénk, hogy naa és te már megtaláltad életed pályáját, vagy párját vagy hova tervezel utazni vagy mittudom én! arról beszélgetünk, hogy miféle elbaszott háttérből jövünk és... Pff.. hogy a tökömbe kerültünk mi a Hugrába anno? - nem mintha bánnám! Ott legalább nyugtunk volt. Meg.. a Hugra menő... szusszantok egyet. Nézek rá hosszabban, csendesen. - Az aki a Milleniumkor a csoportos hoppanálást intézte a Testvériségeseknek... az apám volt. - vele sem jobb a viszonyom mint anyámmal, de így legalább tudja kiről van szó. - Nem tudtak Úr nélkül maradni... - utalok ezzel arra, hogy a leleplezőkhöz csapódtak. - Volt egy nyomozás nemrég és annak kapcsán is elő kerültek... Egyenlőre ők is lépésekkel járnak előttünk. Ha engem kérdezel, valaki bujtatja őket. Senki sem tud magában ennyi ideig rejtve maradni. Még ők sem...
Nem tudom, hogy mit mondjak. Nem tudom hogyan kell megnyugtatni egy barátot, hogy meg kéne ölelnem, vagy legalább megfognom a kezét, vagy édességet ajánlani, vagy egy bögre forró italt, teát, forrócsokit, akármit, ami egy kicsit átmelegítené a testét, és talán a lelkét is. Semmit nem tudok az ilyen emberi kapcsolatokról. Én csak meghallgatni tudom, mint egy újonnan nyitott üres napló első lapja. Meghallgatom, de néma maradok, és a következtetéseket magának kell levonnia. - Lehet én vagyok a naív, de aki sorozatgyilkosokat öl annak nem jár Azkaban. Annak kitüntetés jár. - vonom meg a vállamat, nem azért, mert az egész történetet kicsinylem le, egyáltalán nem. Nagyon is érzem a súlyát ennek az újabb balsorsnak, ami kivirágzik a szemeim előtt a részleteket hallva. Egyáltalán nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen kapcsolata van a Minisztériummal, sosem kérdeztem meg, hogy pontosan milyen szálakat mozgatott meg az érdekemben és mindig úgy spekuláltam, hogy alvilágit - hiszen a hivatalos szerveknél be vannak jelentve eltűntként és még se történt semmi. Tehát elkönyveltem, hogy a jófiúknak ez nem megy, de lehet, hogy csak nem erőltették meg magukat, egy jó informátor kedvéért viszont többet tesznek. A nyelvem hegyén van, hogy minősítsem a családját, de mivel valószínűleg az ő szemében is ugyanolyan helyet foglalnak el, mint az enyémben, sőt, ezért kár a szóért. Még csak nem is azt büntették, aki “kiugrott” a családból és megtagadta az aranyvér tradícióit, hanem a gyereket, aki semmit nem követett el, csak… megszületett és életben is maradt. - Vannak már információid, amiket visszartasz? Tudod, hogy hol lehetnek? - kérdezem végül, hosszú hallgatás után, még mindig csak piszkálva és simogatva a bögrét, de a vízre valahogy nem vágyom. Mint általában semmire, ami jót tenne a testemnek. Mintha szándékosan éheztetném és szárítanám ki magamat.
Nem a pénztárcámban tartom az is hozzá tesz. Így bele gondolva nem is emlékszem hova tettem azt az egy darab bizonyítékot... Lehet jobb is, ha nem kerül elő többé.. A kérdésre elhúzom a számat, de leginkább a válasz miatt, nem azért mert feltette. - Lényegében mindenki akinek volt mit belé törölnie.. - mondom csak tompán. Arról persze még mindig nem tudok, hogy a birtok miatta égett le... Bár.. hogy őszinte legyek, csak hálás lennék neki érte. -.. Tudom... Hogy mindent megérdemelnének, amit Nox tenne velük. De.. eddig nem ölt meg senkit, bármennyire elvetemült ösztönlényként is éli az életét azóta... Ha a bosszú hadjárata során kinyírja őket és elkapják ezért, hiszen két kiemelten körözött személyről van szó, akkor minden bizonnyal rá is csak az Azkaban vár. Tehát a szüleim elérnék amit akartak vele kapcsolatban... - hallgatok kicsit - Noxnak vannak fucsa dolgai, rossz szokásai, amiket nem akarok átvenni. Viszont vannak jó ügyei is. Egy teljes információs szektor támaszkodik rá a Minisztérumnál. Ha ezt elcseszi a bosszú miatt... Senki nem lesz aki ezt az egészet össze fogja. - fogalmam sincs miért osztom meg ezeket Megannel... de.. érezhető, hogy az egyetlen ember akivel megosztottam ezeket.
Nem vagyok benne biztos, hogy látni akarom a képet annak a fogadásnak az eredményéről, szóval nem nagyon kapálózok azért, hogy hirtelen előcsapja a pénztárcájából, mint legféltettebb kincsét. Nem mintha valószínű lenne, hogy magánál tartja a képet, csak egy kósza gondolat, ami a bambulásomat elfoglalja. Kezd tisztulni a kép, ahogy mesél, hogy kicsi korában milyen közel álltak, hogy lopta neki az ennivalót, és hogy valaha szépnek találta. Most se lenne csúnya, ha nem lenne olyan furán felfújva a szája és nem sminkelne úgy, mint egy prosti, meg persze a fehér hajától kicsit kivénhedtnek is tűnik, de ennyit arról a szépségről. Egészen a legvégéig újra csak körülírja, hogy valami rosszat tettek vele, de nagyon rosszat, és ő hallotta, és ő látta, és… végül csak kibukkan a legvégén a lényeg. A szolgalét is eléggé borzalmas, ha valakit tényleg csak kihasználnak, de az erőszak… Letükrözöm Cody arckifejezését, de nem csak valami tudatalatti empátiából. Ez tényleg gusztustalan. - A családod tagjai? Vagy más Halálfalók? - kérdezek vissza, de ezúttal még élettelenebb és csendesebb a hangom és a tekintetem is üres, szinte halott. - Bár valójában… mindegy. - teszem hozzá, ha nem akarna válaszolni. Mindenképpen borzalmas, amit mesél, bár nem fér sehogy se a fejembe, hogy hogyan torzult olyan irányba a jelleme, hogy most ilyen prostisra veszi a figurát és ennyire hedonista életet él. Mindenki máshogy dolgozza fel a traumát, de hogy ilyen extravagáns valaki nőjön ki a hollófeketehajú kamaszból… Még egy tökéletes példája annak, hogy a világunk egy jó nagy adag szar. Velem szemben a halálfalók gyereke, aki örül annak, hogy az otthona leégett és megszabadul a szüleitől, én itt vagyok, akinek az anyja öngyilkos lett, a részeges apja meg meglépett a húgával lassan tíz éve, és beszélgetünk az unokanővéréről, akit egész fiatalkorában dolgoztattak és erőszakoltak - többek között. És akkor ezután furcsa bárkinek is, hogy nem hagyom el ezt a kis lyukat csak akkor, ha nagyon muszáj?
- Világpremier lenne! - bólogatok rá fontoskodva, bár amekkorát nézek mellé, az magáért beszél. Aztán megrázom a fejemet sürgősen inkább - De inkább ne. Volt már rá példa, fogadásból dee... - a hideg is kiráz és az arcomon is végigfut valami. - Naggyon nem az én világom! Legalábbis magamon biztosan nem tudnám elviselni Nox körmeit.. - aztán halovány visszafogott mosoly kúszik a szám sarkába. - De majd mutatok egy képet. Komikus... - szusszantok egyet a végére. Hát igen. Ki a faszom ad ilyen neveket a gyerekeinek??? Na mindegy. Bár a saját születési nevemmel még nem is lenne bajom. De anyámékét egy csokorba fogva dobnám a kukába. Csak biccentek, mikor mondja hogy az elejét érti. - Ki lettek tagadva. Évekre megszakadt velük a kapcsolat. Közben valamikor én is megszülettem, igazából nem tudom, hogy a nagynénémmel és Noxal addig mi történt. Egy csapat Halálfaló állított be a birtokra vele, már kamasz volt én meg úgy négy lehettem... - kicsit hallgatok látszik, hogy felidéződik előttem sok minden. - Eléggé kívülállónak éreztem magamat és mivel Noxot is annak éreztem... egy kissé hozzá nőttem az alatt a pár év alatt. Őmiatta tudtam.. ameddig tudtam, patrónust idézni.. Neki mutogattam az öreg fűznél a hülye szarvasbogarakat.. neki meséltem el mindent... neki csempésztem ki konyháról a maradékot... meg ilyen szürreális faszságok.. - kicsit hallgatok, a bögrét az ölembe engedem és csak nézem a benne lévő vizet. - Eredetileg... hollófekete haja volt. Szépnek láttam. - nyelek egyet aztán csak haloványan kicsit oldalt biccentve a fejemet megcsóválom. - Gyakran hallottam, hogy mit művelnek vele... Hiába nagyok a terek, ahol elveszhetnének a hangok, a falak papírvékonynak hatnak olykor... Egész gyerekkoromban hallottam vagy láttam valamit amit nem kellett volna. És amiről senki sem tudott, hogy láttam vagy hallottam... - a bögre szájával játszom szórakozottan és kicsit vissza fogom a lélegzetemet. - Maradjunk annyiban, hogy rosszabb sora volt mint egy házimanónak... A házimanókat legalább nem baszták rommá az otthoniak... - bököm ki végül egy undorodó grimasszal. - Minden emberségétől igyekeztek megfosztani.
Ezek az aranyvérű nevek full nevetségesek, ehhez képest a Cody és még a Nox is tökéletes hangzású és elképesztően divatos. De nem nevetek fel rajtuk, inkább csak elfintorodok, ezzel is jelezve, hogy na ilyen nevet se választanék a művésznevemnek. Az egyiket lányosan lehet becézni a másik meg Agrabah-ból szökött. - Lizzy, a Drag Queen. - teszem hozzá, bár valójában még életemben nem láttam sminkben, és nem is igazán tervezem. Attól még, hogy meleg, nem feltétlen akar flitteres estélyiben fullsminkben riszálni a színpadon. Ha meg még is... az ő dolga, de nem valószínű, hogy nagyon tapsikolnék a közönségben a támogatására. A vizet megvárom, bár nem iszok belőle, csak megfogom a fülét és elkezdek játszadozni vele öntudatlanul, mintha azt tapogatnám, hogy hogyan kéne kialakítani a formáját egy korongozóval, pedig egyértelműen valami olcsó tömeggyártott cucc. Ismét végighallgatom közbevágás nélkül, de sokszor felszalad azért a szemöldököm, nem csak agrabah-nál. - Ez stimt, ilyen baromságot hallottam már, ha rangodon alul házasodsz, akkor viszlát. De nem értem a végét. Most akkor ki lettek tagadva és kivágva a családból, vagy nem? Mit keresett a birtokon és mit csináltak vele? Nem annyi az egész, hogy úgy csinálnak mintha sose lettek volna? - jön az adag kérdés, mert igen tág az, hogy mindent megtettek vele, amit el lehet képzelni. Gyerek volt? Tinédzser? Kínozták, erőszakolták, szolgasorban tartották, a hajába törölték a zsíros kezüket kajálás közben, csak kelbimbót ehetett? És ugyanarról a birtokról beszélünk, amiben ő cseperedett és ami leégett? Soha nem mesélt arról, hogy az unokanővérével nőtt volna fel. Jó, én se a húgomról. Ollie-ról meg még annyira se, hiába nőttünk fel együtt.
Az első kérdésére megállom, hogy ne röhögjem el magamat, csak komolyan bólintok párat. - Kérlek! Mindenképp! Ó és légy szíves innentől a körmömet is csak te festheted! - affektálok is egy sort hozzá, amit egyébként nem szoktam, hiába minden hajlamom. Még a hajamat is megdobom olyan kishableányosan, aztán abba hagyom a faszkodást. Egy kicsit habozok, de végül úgy döntök, Megan aztán pont nem az a személy aki világgá kürtöli Nox dolgait. És mondjuk jó lenne egy hozzám hasonló emberrel beszélni, embernek mesélni róla.. Ivorral is érdekes eszmefuttatásokat tudunk szülni, de ő... kicsit másképp látja a világot, meg pár dolog miatt még mindig nem tudok vele zöld ágra jutni. Elgondolkozom honnan kezdjem. Aztán csak felállok - Pillanat. - elő szedek egy egy bögrét és megtöltöm vízzel, azokkal ülök vissza. Az egyiket Megan elé biggyesztem, a másikba bele is kortyolok. Megan felkészülhet lélekben, én meg nem fogok félúton megfulladni. Vissza ülök. És csak valahol elkezdem. - Öömm.. Igyekszem nem az ősrobbanástól kezdeni...- aztán elkezdem az ősrobbanástól. - Anyám legidősebb nővére egy muglit választott. A Halálfalók nézeteit követők szerint, ha egy aranyvérű családba, bármely ágon nem aranyvérűvel áll össze az illető, visszamenőleg az egész családfa elveszti a státuszát és vérárulónak számítanak. Mondjuk úgy, olyan volt ez, mint a varázstalanoknál a rasszizmus. Semmi értelme nem volt, de az embereket félelemben tarthatta és mindenki dobálhatta a fikát a másikra. Csak sajnos ez elég gyakran végződött gyilkossággal. Példastatuálás gyanánt. - iszom még egy kortyot, vagy kettőt, vakarózom egy sort. - Nox, ennek a nővérnek, Angharadnak a gyermeke. A Martimorok pedig kitagadták Angharadot és a gyermekét is, hogy a státuszukat mentsék. Minden segítséget megtagadtak tőlük. Fogalmam sem volt ki ő és ő sem ismerte a felmenőit, Nox egyszer csak a birtokra került... Mindent meg tettek vele amit csak el tudsz képzelni. - válaszolok először csak Nox részére. - Az ügyeiket nagyon nagy ellenőrzés alatt intézték és elég jól meg volt szervezve minden. Ugyanakkor elég átjáró ház is volt a birtok a Halálfalók számára. A birtok leégése után évekig halottnak hitte mindenki a Martimor párt.. Aztán egyszer csak újra felbukkantak.
Én nem vagyok olyan biztos magamban. Minden, ami borzalmas az életemben abból eredeztetem, amilyen apám volt. Anyám egy kedves, gondoskodó nőként él bennem, aki mindent megtett, hogy rendben tartsa a házat a legnagyobb nyomorban is és hogy ételt tegyen az asztalra. Apám pedig minden megtakarítást elivott a rosszabb napjain, és oda csapott nem egyszer, akármivel is akart anyám a kedvében járni. - Hm… - reagálok először ennyit, ami igazából nem valami érzelemdús. Semmit nem tudok a Halálfalókról, egyáltalán nem követtem nyomon a mágustörténelmet, Harry Potter pedig minden évben lerendezte a visszatérés kérdését. Mondjuk amikor a Titkok Kamráját felnyitották éppen az első évemben voltam, sárvérűként nem volt valami szép élmény azt hallani, hogy a mugli születésűeket mind levadássza a kamra szörnye… Mindegy. Kissé azért még is néha összevonom a szemöldökömet, amikor körvonalazódik a történet, még ha ez is igen velős verzió, így hát vannak benne ugrások. Hosszú hallgatás következik, időt adok neki, hogy mindent elmondjon, amit akar, még eltolja azt a borzalmas humorát is, amivel néha egy hullámhosszra keveredünk, aztán először csak egy renyhe kérdés szalad ki a számon. - Szóval hívjalak Lizzy-nek? - kérdezem egyszerűen, mintha mindenből ennyit vontam volna le. A hangom továbbra is flegmatikus, de egyértelmű, hogy azért dobtam be, hogy a drámai feszültséget kissé feloldjam. Néhány pillanatot várok, aztán azért újra megszólalok, és most már nem szándékosan elbagatelizálva a témát. - Azt mondtad, hogy az unokanővéred, nem a nővéred, miért voltak ilyen nagy hatással rá? És ha akkora Halálfalók, akkor hogy nem kapcsolták le az aurorok? Vagy ilyen dilettáns banda? - kérdezem őket lassan, türelmesen, de egymás után, jelezve, hogy nyitott vagyok arra, hogy kiselőadást tartson és hogy ne vágjunk egymás szavába, meséljen amennyit csak szeretne. Az, hogy az anyját Lilithának hívja, az elmondások után kicsit sem fura. Gyakran csinálják ezt a gyerekek, ha teljesen el akarnak határolódni a szüleiktől. Van aki gyerekes dacból, van, akinek meg nagyon komoly oka van rá. Mint neki, vagy akár nekem lenne apámról. De szerintem én még soha nem mondtam el neki a nevét, nem hivatkoztam rá úgy. A aranyvérűek büszkesége mindig is nevetséges volt, így engem egy kicsit sem érint meg, hogy szegény Martimorok vélhetően kihalnak a hardcore ribanccal és a meleg sráccal. Bár mondhatnám, hogy neki attól még lehet gyereke, hogy meleg, még vérszerinti is, de igazából... Mellőzöm, mert amilyen tapasztalataink vannak a családunkkal - neki fanatikus gyilkológépek, nekem pedig asszonyverő alkoholista és öngyilkos anya -, nem hiszem hogy jó lenne a géneket továbbadni. Azt mondják a gyerekek általában a nagyszülőkre ütnek. Mondjuk a gondolattól is rosszul vagyok, hogy gyerekem legyen, szóval nincs veszély...
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Megan apró koszfészke 2020-03-19, 16:59
Valahogy nem feltételezem Meganról hogy bárkit is halálra kínozzon. Így elég könnyen el is hiszem neki. Pár pillanatig ugyan fürkészem de nincs jelentősége. Engem alapvetően ritkán képes bárki is a jelenlétével vagy bármilyen kisugárzásával lehozni az életről. Empatikus vagyok, de tudom kezelni ha valaki energiavámpíroskodik esetleg. Ha valami elcseszi a kedvemet, az nem a másikon múlik. A kérdése kicsit meglep, de valahol mégsem. - Az eredeti nevem,... Lysander Martimor. A szüleim megszállott Halálfalók voltak. Muglikkal is kereskedtek, meg úgy.. elég hosszú a lista kiket és hogyan tettek tönkre vagy öltek meg... - hallgatok egy kicsit Nox részét illetően. - Noxot is... Épp eléggé tönkre zúzták. Hál égnek, olyan nyolc éves koromban leégett a birtok és véget ért a rémálom egy része... Neki... Aligha.. - ismét hallgatok össze préselem a számat aztán csak nyelek egyet. - A vihartól való rettegésem... Lilitha-tól ered... - kelletlenül kissé nehézkesen javítom ki magam, hogy Megan tudja hova kapcsolni a nevet - anyámtól... Szóval... Jahj.. Ha velük maradok, két kézzel és bő nyállal nyelném a Halálfalók eszméit és minden bizonnyal már lenne egy feleségem és egy másfél éves kölyköm... Mert ez a beteg vérvonal kurvafontos! - csak úgy csöpögök az önironiától - Azért valahol roppant komikus hogy ennek a csodás dinasztiának egy meddő hardcore luxusprosti és egy meleg srác a vége... - képtelen vagyok mashogy kezelni ezt az egészet ezért léptem nyomon szar humorral igyekszem ott csorbítani az élét ahol tudom. - Gondoltam rá, hogy komédiát írok belőle "Középszerű nyomor" címmel, deee a színművek sosem voltak az erősségeim... - az egészhez egyébként olyan arcot vágok, mint valaki aki jól tud vicceket mesélni.
Nem igazán pillantok körbe, hogy realizáljam, milyen ügyesen dolgozik Cody bűbája, inkább csak magam elé bámulok, ahogy szoktam. De minél több időt tölt velem, annál valószínűbb, hogy őt is elkapják a saját démonai. Legalább is én valahogy így jellemzem magamnak, fertőzően depresszívnek. Éppen ezért valahogy furcsán hat, és valamit meg is mozgat bennem a tény, hogy képes vagyok megnevettetni. Nem szólalok meg, amikor a szüleiről beszél, nem tudom a részleteket, ahogy ő se az én múltamról. Így is többet, mint akárki más, ez talán egy picit szánalmas. De mindegy. Sokáig hallgatok, egészen addig, ameddig a kínzásig nem jut, és addig, hogy én vajon szánom-e ezt a sorsot akárkinek. Nem mondom ki, az arcoman megfeszítve kényszerítem a pókerarcba, de a szemem előtt felsejlik az apám arca, aki egész gyerekkoromban terrorizálta az anyámat és nem egyszer repültem én is a falig egy pofonjától. Élénken él bennem a kép, hogy ő az, aki öngyilkosságba kergette az anyámat, és ki tudja milyen körülmények között tartja a húgomat. - Nem. Nem akarok. - mondom ki végül, és a hangom egészen őszintén cseng. Nem tudom, hogy azért, mert ennyi év alatt jócskán megtanultam hazudni és elhallgatni az érzéseimet, vagy azért, mert valójában a szívem mélyén tudom, hogy képtelen lennék halálra kínozni akárkit is. - Noxnak ez lenne a terve? Még is mit tettek a szüleid pontosan? Nem csak vele, hanem úgy… általában. - hozom fel a témát, persze felkészülve arra, hogy amilyen szépen szoktam pattintani az embereket, olyan könnyedén koptathat le ő is ezzel a kérdéssel. Semmi jogom az életében, a múltjában turkálni, és ha ő is ezen az állásponton van és nem mesél semmit, akkor el kell fogadnom. Nem kenyerem a képmutatás, hogy kíváncsiskodjak mások életéről, miközben belőlem harapófogóval kell kihúzni bármit is.
Ez is egy nézőpont. És bele gondolva egyenlőre nem tudok róla, hogy kifejezetten ártott volna az információ nyerészkedéssel, bááááár.... azért ez nem teljesen igaz, de csak egy sóhajjal tudomásul veszem a szavait. Alapvetően igaza van. Kicsit tűnődöm, egyenlőre én sem ugrom, hogy a maradékunkat, tálunkat elpakoljam. Nem érzem, hogy ideje volna pótcselekvés után nézni. Majd ha oda jutunk össze szedem és elpakolom. Fel sem merül, hogy itt hagyjam neki. Főleg látva mi volt a konyhában. Hál égnek azóta a háztartási varázslatoknak szép lassan minden a helyére kerül, tisztán. Ha Nox hardcore pornoribanc akkor én meg hardcore házitündér vagyok... Mikor eljut az agyamig amit mondott csak elvigyorodom, a szemeimet lehunyom, és megremegnek a vállaim. Azt is lehetne hinni, hogy épp sírva fakatni készülök, de nem, kezemet az arcomhoz emelem. - Neee kérlek.. nem akarom hogy az agyamba égjen ez a kép! - aztán inkább csak megcsóválom a fejemet és végigsimítva az arcomon leejtem az ölembe a kezemet és vissza nézek rá. Hát nem kezdek tiltakozni, vagy bevédeni. Aztán felteszi a kulcskérdést, voltaképp bennem is ugyanez fogalmazódott meg. Hallgatok egy pár pillanatig. - A szüleimmel kapcsolatban tartok vissza információt. Ha Nox kezébe kerülnek, azzal saját magára dönti az eddig építgetett kártyavárát. Az ő aktájukat hivatalosan kell lepecsételni - a vonásaim megkeményednek és egy rövid időre a távolba nézek csak valahova Megan arca mellé. - És ez legjobb esetben is dementor csókot jelent. - az orrnyergemen egy apró grimasz gyűri össze dühösen a bőrömet, állkapcsomat olyan erővel szorítom össze, hogy tisztán kivehető, a fogaimat rágom. Eltelik így még pár másodperc ameddig magamba szállok. Szégyellem, mert ennyire borzalmas dologra vágyom velük kapcsolatban. Aztán még egy sóhaj és mintha elvágták volna térek vissza a szobába a velem szemben ülő Meganhez. Torkot köszörülök - Szóval, ha csak nem akarsz valakit addig kínozni, ameddig az illető el nem éri a klinikai halál állapotát, akkor nincs mit vissza tartanom. - összegzem végül egyszerűen.
Akadozva beszél, el-elgondolkozva, én pedig szokásomtól eltérően valóban érdeklődést mutatok, és nem kezdek el látványosan ásítozni az anekdota hossza miatt. Pedig ott van a nyelvem hegyén, de jelen esetben tényleg jobb lenne tudni, hogy miről beszél, milyennek látja az unokanővérét, és nem ebben a pillanatban elüldözni a házból. - Ameddig az információszerzéssel nem ártani akar, hanem csak magát védeni, az erejét növelni, tök érthető. - vonom meg a vállamat, mert az én esetemben nem olyan információkat kért tőlem, ami nekem árthatna, hanem az idő és tér-utazással kapcsolatosakat. A családomról amennyit tud, az pedig pont arra jó, amire megkértem: hogy végre valahára megtaláljuk őket, de tény és való, elég sok mindent elmondtam neki, amit senki másnak, így hát tényleg, ha akarná, csúnyán ki tudná használni a biztalmas helyzetet. Tehát nem adok erre okot, és az ügy lezárva. - Mielőtt találkoztatok nagykorú se voltál. - jegyzem meg, de azért lassan bólintok. - De értem, és ha nem tölt el olyan jó érzéssel, akkor jó, hogy nem követed ezen az úton. Az a nő két lábon járó hardcore pornó ribanc. - hirtelen elhallgatok, ahogy át fut rajtam, hogy a rokonáról beszélek. - Bocs. - mondom nem teljesen őszintén, mert a véleményem nem változik meg attól, hogy mennyire hasonlít a DNS-ük. Mindig úgy láttam ezt a srácot a suliban, mint a kis jókedvű tipikus Hugrabugos, mindenkinek segít, érdekli a gyógyítás és a gyógynövények, Bimba szeme fénye. Aztán néha-néha nem üldöztem el magam mellől, és kiderült, hogy ő is tud olyan elcseszett lenni, mint én, hogy ő is árva, és hogy sokkal több mélysége van, mint a hugrabug klisék. És ezt nagyon értékelem. Ahogy felröhög a családi kötelékes megjegyzésemen én csak halványan mosolyodom el a márványszerű pókerarcommal, aztán kicsit elgondolkozva, kicsit bágyadtan szólalok meg. - Ha ő megkért, hogy legyél a szeme és a füle, de te visszatartasz információkat, és én megkértelek lényegében, hogy tedd ugyanezt a nyomozással kapcsolatban, akkor végül is… hogyan kéne tudnom, hogy mikor kinek mondasz el mindent? Vagy éppen te hogyan döntöd el, hogy kvázi kihez vagy hűséges? - teszem fel a kérdést, összefonva a karjaimat magam előtt. Használhatnám őket inkább arra, hogy leszedjem az edényeket, ha már mindketten végeztünk, de az nem én lennék, nehezen veszem rá magam arra, hogy megmoccanjak.
Így x hónap távlatából és abból kiindulva, hogy mióta nem beszéltünk, meglepődnék, ha csak úgy szárba szökkenne és kivirágozna nekem személyesen. Jóhiszemű vagyok, és a naivitás határán táncolok azzal a szent hitemmel, hogy az ember eredendően jó és hasonlók. Megannél mondjuk nem is az a kérdés, hogy jó-e ez elég egyértelmű. Ő simán csak, elég nyomos okkal, egész életében arra gyúrt, hogy mindenkit távol tartson magától. Ha rárúgom az ajtót attól nem lesz jobb neki. Leginkább arra lesz számára lecke, hogy legközelebb ne egy sima fa ajtót "szereljen fel". Tényleg csodálkoznék, ha mindent most mondana el. A bizalom egy érdekes dolog és senki sem várhatja el! - Igen. Lényegében ez. Próbálok játszmázni ahogy ő. És ilyenkor veszem észre magamat általában... most még.. Hogy Nox ezt a játszmázást, információnyerésre használja... meg... mittudom én mire még... Az én célom, viszont csak egy egyszerű beszélgetés, és... amennyire a másik hagyja segíteni szeretnék... És nem saját örömömre vagy egonyalogatásomra... - még ha annak is hangzik, nem magyarázkodásnak szánom. Csak azért hoztam fel ezt a pillanatnyi helyzetet, mert így a legegyszerűbb vázolnom. - Nem a Nox féle játszmázással akarok az emberek bizalmába kerülni. - azt nem mondom, hogy nem hasznos, ha az ember megtanulja a saját malmára hajtani a vizet, de... egy ilyen helyzetben, ez, koncepcióját veszti pusztán az eszközhasználat és a cél, jellegében való eltérés miatt. - És... mielőtt találkoztunk volna... - felfújom az arcomat aztán csak kimondom. - Azért ekkora ribanc nem voltam. - grimaszolok egy önironikus mosollyal megtoldva, Meganre pillantok majd oldalt nézek egy rövid időre. - Nem mintha bánnám, csak... - hosszabban veszek mély levegőt, szemet forgatok - Mondjuk úgy, hogy túl érzelmes vagyok ahhoz, hogy hosszú távon jó érzéssel töltsön el. - szó mi szó, nem akarok olyan lenni mint Nox, aki eladta a lelkét a hedonista szarságok hajkurászásáért. Amint ez megfogalmazódik bennem valamivel jobb kedvem lesz. Előrelépésnek veszem. Aztán hallgatok komolyan magamba szállva kicsit. Láthatóan olyasmit próbálok kinyögni ami nyomaszt és amiről egyébként ép eszű pillanatomban nem beszélnék. - Nox... megkért, hogy legyek a szeme és a füle. De... sok minden van, amiről nem tud és ha rajtam múlik nem is fog... Ettől azt hiszem van némi bűntudatom mert... úgy érzem egyfelől tartozok neki... - habozok egy kicsit végül kimondom - Nem visz rá a lélek. Olyan érzést hagy, ömm.. hogy jobb ha van ami előle is rejtve marad. A saját és az ő érdekében is... - lehunyom a szemeimet egy pillanatra és megcsóválom a fejemet. Érezhető, hogy erről egyébként a büdös ég világon senkinek nem beszéltem, pedig régóta ott van. Végül inkább vissza terelem a szót hozzá és az ő ügyéhez. Amikor a családi kötelékek megerősítését említi csak röviden, halkan felröhögök. - Baszki Megan... - nevetek. Imádom a csajt. Végül szusszantok és biccentek. - Rendben. Oda figyelek rá. Meg beszélek is vele, hol tart.
Valahol mélyen megérint, hogy elfogadja, hogy elegem van és igazat is ad nekem, de annál többre nem futja, minthogy fáradtan, egy kicsi megkönnyebbüléssel bólintok. Nem fogok visszakozni, nem fogom megnyugtatni a lelkivilágát, hogy nem sétált át egy határt, mert az ilyen lelkizések és sallangok nekem nem mennek. Félek, hogy út lenne ahhoz, hogy teljesen megnyíljak, ez pedig rettegéssel tölt el. - Hogy érted, hogy ő köszön vissza? Hasonulsz hozzá, kezdesz olyan lenni, mint ő, vagy mi? - kérdezem, a tisztázás végett. Nem mindegy, hogy csak sok időt tölt el vele, ezért eltanul bizonyos dolgokat, mint egyébként mindenki ezen a világon, vagy a nő valóban hatással van rá és manipulálja, az egész lényét változtatja meg. Bár akárhogy is, azt mondta, hogy csak nem rég került elő, így kicsit furcsa, hogy már ennyi idő alatt ilyen aggodalmai vannak. Lehet, hogy még sem annyira jó hír ez a rokonság, de ezt nem mondom a képébe. Akármilyen kétes az a nő a ribancos felfújtszájú kinézetével és az alvilági kapcsolataival, eddig alkut kötöttünk és többet adott ennek a kapcsolatnak közöttünk, mint én, így nem könyvelhetem el ártalmasnak. - Több szem talán többet lát. Beszélhetnél az unokanővéreddel és akármik is a kapcsolatai, akármilyen módon is halad, segíthetnél. Vagy felügyelhetnéd, ha ennyire nem bízol benne. Egy újabb módja a családi kötelék megerősítésének. - mondom, de a hangomból kihallatszik, hogy akármennyire kontrasztos kép nekem a hugrabugos segítőkész gyógyító, és mellette a platina szőke, full sminkes, domina nő... akkor is ott az irigység bennem. Mindketten árvák vagyunk, de neki még is csak előkerült egy rokona a semmiből, akiről nem is tudott. Én pontosan tudom, hogy a húgom valahol ott van, még is teljesen egyedül vagyok lassan nyolc éve. Se unokatestvér, se jólelkű szomszéd vagy anyáskodó tanár, vagy árvaházi nevelőnő... Senkim sincs.
Biccentek. Ennél jobban nem kérdezek bele. Érzem én, hogy vékony jégen járok. Nem akarom tovább feszegetni a kagyló héját. Aztán csak hallgatom. - Tudod.. Tök igazad van. - hallgatok egy újabb kört - Nekem is elegem lenne ha a kérdésekhez sosem járna válasz... És bocs hogy bele ütöm az orromat. - hetykén némi bűnbánással még a vállam is megvonom, kicsit turkálom a kajámat, pedig én mindig úgy ettem mintha hajtana a tatár. Mintha vallomással tartoznék, pedig csak épp most fogalmazódik meg bennem valami. - Ne haragudj.. Én.. Egy kicsit túlléptem a célon. Mostanában sokmindennel ez van. Nox... Örülök neki tényleg... De.. Mostanában már saját megnyílvánulásaimban is ő köszön vissza... - kissé szerencsétlen képet vágyok, néha nem tudom hogy merre tartok emberileg. És ez a felismerés és az, hogy Noxtol tavolodni akarok és közben az ő.. spekuláló, manipuláló hangulata köszön vissza bennem már egy baráti beszélgetés közben is... Ez nem jó. Végül csak beharapom a számat, aztán őszintén nézek rá. - Tudok segíteni neked bármiben? Deee úgy tényleg bármiben? - kérdem meg egyszerűen. Minden szánkózás vagy Teréz anyáskodás nélkül.
