2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hümmentek egyet, végülis Kylie-nak igaza van, ebből látszik, hogy én az életem nagy részét nem hivatalokban, hanem az iskolában, és családoknál töltöm a tanítással. Apa révén rámragadhatna némi bürokratikus tudás, de ha már elmélet, akkor én inkább tanítok. Az átkokhoz a mai napig értek, de nehezen tudnék felderíteni egy nyomozati helyszínt, nem véletlen, hogy az Aranyvarjúból is inkább kimenekültem legutóbb, oldják meg ezt a profik. Nem gyávaság mindez, sokkal inkább felelősségteljesnek tartom magamat, hiszen ha valaki hozzáértetlenül fog bele valamibe, igen nagy a kudarc esélye. Én is vallom azt, hogy tanítóként igyekszem közel kerülni a tanítványaimhoz, és úgy átadni a tudást, ahogyan ezt nem tudná az, aki nem ülte végig a kurzusokat. Jó, egy komoly érzék is kell a legtöbb dologhoz, ez is igaz. Kylie viszont született látó, ő aztán komolyan átlátja nemcsak a jövő szövedékét, a látomásai folytán sokszor az is segít neki, ha villanásszerűen rájön, hogy mi is történt egy adott helyszínen. – Oh, értem. Azt hittem, hogy szakmán belül könnyebben megnyílnak az ajtók. – Tárom szét a kezemet, akkor Castiellel sem vagyunk beljebb. Nem baj, attól még próbálkozunk, Kylie valahol tényleg bennfentes. Amíg a többiek követik Kylie-t, én azért figyelek az árulkodó jelekre, a rossz álmok nem csupán nyomasztóak, egyfajta előérzetet is adnak pluszban, hogy óvatosnak kell lennem. Valami életre kelt az elmúlt hetekben, figyel engem, minket. És ennek a valaminek jelleme, hatalma van. Nem a félelemből, sokkal inkább az őrületből táplálkozik. Talán azt várja, hogy paranoid módon minden bokorban csak a végzetet lássam, mint annak idején Trelawney a Zordót. Csak ez itt sokkal megfoghatóbb, érzem is a jelenlétét. Hátrapillantok, amikor az alagsor hullaháza felé bandukolunk, egy pillanatra elkapom Mark alakját, de mivel nem ismerem, nem tulajdonítok neki jelentőséget. Így aztán lemaradok arról, hogy ha esetleg Neira bármilyen jelét mutatná, hogy ismeri a boncnokot. – Másnak a látomások, a halál közelsége nyomasztó lehet. Neked pedig felszabadulást jelentett, hogy érted a mibenlétüket. – Szólok Kylie-nek lágyan, amikor átlépjük a küszöböt, mert hihetetlenül örülök neki, hogy lényegesen nőtt az önbizalma. Becsukom magunk mögött az ajtót, megrándul az arcom a halott láttán, de erőt merítek a lányból, aki remélhetőleg most is tudja, hogy mit kell tennie. Bár elmondhatnám az álmaimat, de Kylie előbb hadd vezesse fel.
Eközben a folyosón, ahonnan a lefelé vezető lépcső nyílt, Mark is tapasztalhatja a különös érzést. A csoszogó öreg elcsúszik a tócsában, az infuziós álvány megbillen, és kiveri az ablakot. Egy váratlan kinti szélroham viszont nem kifelé, hanem befelé repíti a szilánkokat, éppen a lépcső felé igyekvő vámpír irányába. Egy különösen nagyobbacska üvegszilánk éppen a torka felé reppen.
Ha nem is engednek be, legalább van egy kiindulópontunk végre. Majd Kylie és Cedric hozza az infókat, bár jobb szeretnék én magam is szem- és fültanúja lenni bizonyos részleteknek. Végtére is, már hosszú hónapok óta nyúznak ezek a rohadt álmok. Ha legalább csak egy éjszakára is, de meg tudnék tőlük szabadulni... Sokkal egyszerűbb lenne. Másrészt pedig nem vágyakozok korai halált halni egy "lidérc" miatt. Neira kérdésére csak megvonom a vállam. Sosem érdekelt annyira az Auror szak, hogy jobban beleássam magamat a részletekbe. Az alapokkal még megbirkózok, a többi meg csupán felesleges extra anyag azoknak, akik halálosan komolyan veszik a szakjukat. Nos, én nem tartozok közéjük. Kylie szavaira pillantok, miután a trió között lezajlott a kételkedő szóváltás az aurorszakos "előnyömről".- Micsoda szerencsénk van, hogy te itt vagy.- utalok ezzel a könnyebb belépőnkre a Szent Mungóba. Az már részletkérdés, hogy hogyan, de be tudunk jutni minden akadály nélkül. Követem a bandát, ám mindeközben ide-oda pillantgatok a folyosón. Sose voltam még boncteremben, de már most kezd felfordulni a gyomrom. A rothadt, megalvadt vér szaga egyáltalán nem ínycsiklandozó. Akaratlanul is, de az előttem lépdelő Neira nyakára vetül tekintetem, csupán egy röpke pillanatra, amíg el nem érjük végre a hullaházat. Annyira bűzlik, hogy már bejáratnál éreztem az élettelen testek szagát. A fütyülés már mellékes, valamelyest meg tudom érteni, ha nincs ki a négy kereke valakinek, aki napi szinten vágja fel a hullákat és turkál a testükben. Némán állok meg a bejárat előtt, amikor tekintetem megakad az idős nő hulláján. Szerencsére hamar lefedik egy lepellel, így nem kell tovább szoronganom az esetleges látványtól és undortól. Nem vagyok a szavak embere, úgyhogy nem szólalok meg rögtön, csak ha a boncmester érdeklődik az irányunkba és neveket kérdez. Vetek egy pillantást azért még a hátunk mögött elnyúló folyosóra. Nincs jó érzésem a hellyel kapcsolatban, bár az is igaz, hogy kissé paranoiássá váltam az álmok keletkezése óta.
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bejárat 2021-05-11, 11:08
Akik mégsem haltak
meg...
Az életben sok függ attól, kikkel köt szövetséget az ember.
Castiel megjegyzésére a szar életre nem mondok semmit, igazán empatikus tőle, de szerintem az egybegyűltek közül mindenkinek kellően szar az élete. Még az enyém is kellően elcseszett elrabolt ikertestvérrel, kettős élettel, amit felváltott a kamu öngyilkosság és a mostani személyazonsságom. Persze igazából talán olyan keményen nem rázott meg, mint kellett volna, hogy az egyetlen kiútat az életemből az megjátszott halál jelentette, sőt, csak egyszerűen lehetőségeket teremtettem magamnak, amikor a szüleim azt mondták, hogy nincs választásom. Mindig. Van. Választásom. Engem nem lehet csak úgy sarokba szorítani. A Rejtély osztály jól hangzik még nekem is, aki nem igazán hisz boszorkány létének ellenére se a jósmágia meg a jelek rejtelmeibe. Valószínűleg én csak nézelődnék teljesen felesleges dolgokkal elszórakozva, de azért biztosan akad ott valami értékes ritkaság is, talán valami olyan, amit el is hozhatnék... Hm... - Nem külön szintjük van az auroroknak? Második, talán. - kérdezek vissza, egyszerre Kylie-nak és Castielnek is, hiszen előbbi minisztériumi dolgozó, utóbbi pedig auror szakos, bár fogalmam sincs mennyire veszi komolyan ezt a hivatást, valahogy nem sugárzik róla a hős-akarok-lenni kisugárzás, ami a legtöbb céltudatos kis csaholó diákocskáról szokott. A csoportos hoppanálásra én is odanyújtom a kezemet, hogy összekapaszkodjunk, miközben a kígyóm észrevétlenül becsúszik a nadrágszáramba, hogy feltekeredjen a bokámra. Nem okoz problémát első körben, hogy úgy kövessem őket, mintha pontosan tudnám merre tartunk. Az ilyen kiállás és magatartás a csontjaim mélyére ivódott, akármikor elővehetem a fegyvertáramból, amikor szükségem van rá. Ahogy említettem én és a jelek olvasata két külön világ, tehát fogalmam sincsen, hogy mi a hiba a mátrixban és még is amikor Cedricnek furcsa érzése támad, akkor bennem is valami megmozdul. Nem is tudom, talán erre mondják, hogy olyan érzés, mintha valaki... figyelne? Nekem csak ennyi ragad meg és a magabiztosságomból lefoszlik egy kevés, hogy aztán végleg nehezemre essen tartani magam, mikor meglátom azt a bizonyos boncnokot. A halottra már le se pillantok, ami végül is jó hír, így is a furcsa kórházi és halálszag kellően szúrósan kúszik be az orromba. Egy-két pillanatba beletellik, míg újra szín kerül az arcomba, összefonom a karjaimat a melleim alatt és elmosolyodom. Hímnemű, nem olyan öreg, talán elindítja a jó irányba a beszélgetést, ha szép pillantásokat vetek rá, hálát ígérve. Belül persze őrülten kattogok, de akkor válik egyértelművé a párhuzam, amikor már beléptem a terembe és olyan közel vagyok, hogy elolvassam a névtáblát. Dr. Chuck Highmore. A korboncnok, aki aláírta a papírokat, hogy Rose Blanche Brooks-ot halottnak nyilvánítsák úgy, hogy nem is csinálta végig az egész boncolást és azonosítást... Tehát, ha egyszer le lett fizetve legrosszabb esetben lefizetjük újra, felismerni úgy sem fog, mert nem látott még soha így. - Remélem nem zavarjuk, doktor. - teszem hozzá, most, hogy a lepel a hullára került már biztonságosan pillantok oda, nem veszélyeztet rosszullét, bár a furcsa nyomasztó érzés nem múlt el még mindig.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Hogy mit is keresek a Szent Mungóban? Nos, igazság szerint egyetlen nyomós oka van az ittlétemnek: elég gyakran meg kell látogatnom ezt az épületet annak érdekében, hogy kezelni tudjam a képességeimet. Egy jó ideje vámpír vagyok már ugyan, sok - hozzám hasonló - emberrel is összeakadtam már az évek folyamán, de még mindig képtelen vagyok külső segítség nélkül uralkodni a vérszomjam felett. A főzeteim pedig elfogytak, szóval talán nem ártana feltöltenem a készletet, még mielőtt komolyabb gondom adódna belőle. E célból veszem hát útba a Szent Mungót Londonban. Még igen élénken él bennem a halott szüleim arcának képe, Gemma és köztem pedig éppen csak rendeződik a viszony, nem szeretném hát magam alatt vágni a fát holmi vérszomjjal. Az épület előtt nem kell ugyan sokáig várakozni, habár rengetegen vannak, különféle panaszokkal karöltve. Én kissé távolabb állok a tömegtől, egymagamban, ennek köszönhetően elég hamar feltűnik az a kis csoport számomra, akik az imént hoppanáltak a Mungó elé. Normális esetben nem érdekelne a dolog, de itt és most szinte rögtön megakad a tekintetem az egyikükön. Még jó, hiszen pár nappal ezelőtt az irodámban beszélgettem vele! - Mégis mi a fene? - suttogom magam elé a kérdést. Kissé meglep az ittléte, habár - ha a józan eszemre hallgatnék - figyelmen kívül hagynám, hiszen lehet valami komolyabb baja is, bár akkor - valljuk be - nem így nézne ki. És különben is: az ösztöneim eddig sosem hagytak cserben. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag pedig Gwyneira arca láttán felsejlik előttem egy pillanat erejéig az a rémálom is, amely jó ideje üldöz már engem. A húgom és az én halálom... Miért pont ez jutott róla eszembe? Róla viszont majdhogynem egyik pillanatról a másikra terelődik figyelmem a vele érkező lányra. Kylie Arya Bryson. Ismerem, hiszen évfolyamtársak voltunk annak idején a Roxfortban és nagyon sok pletyka keringett róla a folyosókon. Nem sokan barátkoztak vele, hiszen állítólag afféle csodabogár volt, engem pedig nem érdekelt sohasem különösebben. Most viszont... Mintha hallottam volna róla valami olyasmit, hogy látói képességei vannak. Talán pont ez az oka annak is, hogy óvatosan követem őket a kiszemelt irányba. Igyekszem messze lemaradni tőlük, de mindig csak pont annyira, hogy ne tévesszem szem elől őket. Oda is mehetnék Kyliehoz, hogy kérdéseket tehessek fel neki, de valamiért ez így jobb megoldásnak tűnik. Fogalmam sincs egyelőre, hogy miért nem nyíltan mutatkozom, hiszen különösebb okom nincs rá. Esetleg feszélyez Gwyneira jelenléte? Ez igen esélyes, hiszen különös módon fura érzésem van a közelében, ennek pedig nem tudom az okát, ami kifejezetten idegesít. Kissé megtorpanok azonban, amikor látom, hogy a hullaház felé veszik az irányt. Mégis mit szeretnének pont ott? Ez a kérdés új lendületet ad számomra, hogy folytassam az utam, habár a terembe már nem lépek be. Egyelőre csak fülelni próbálok, hátha sikerül elcsípnem egy-két fontosabb információt. Közben viszont néha-néha felsejlik bennem az a gondolat, hogy nekem nagyon nem itt kellene lennem. Nem, sokkal inkább a bájitalaimat kellene felvennem, hogy ebből ne legyen baj.
Castiel megjegyzését nem veszem komolyabban magamra, főleg mert végülis igaza van. Nem volt éppen egyszerű az életem, hiába vannak támogató szüleim egyébként, de igaza van látónak lenni elég pocsék, főleg ha nem tudod irányítani minden pillanatban és hát az nehéz, hiszen még se koncentrálhatsz egész életedben folyamatosan, arra senki se képes. Választ viszont nem érdemel a dolog, csak biccentek egyet, hogy aztán a kijáratfelé induljunk minde, bár tényleg jó lenne tudni, hogy melyikük mire alkalmas, mert hát se Castielt, se a lányt nem ismerem és a jó ég tudja, hogy komoly bajban nem hagynának-e minket magunkra, mert én biztosan nem engedném, hogy Cedricnek baja essen, de róluk e téren semmit sem tudom, tehát bármi lehet. - Azért mindenhová nem engedik be csak azért, mert aurorszakos hallgató. - cáfolom meg Cedric szavait. Azért lássuk be, hogy akadnak bőven olyan területei a Minisztériumnak, ahová leginkább csak az ottani dolgozók tehetik be a lábukat és még akár én sem. Mégis csak rengeteg titok és őrzött információ van ott. Nem lehet akárkinek akárhová bejutni. - A Rejtély- és Misztérium ügyi főosztály pedig szinte egy külön világ. - teszem még hozzá a felvetésre, hogy akár oda is elnézhetnénk. A Levéltár legalább nyilvános, oda gyakorlatilag komoly ellenérv hiányában bárki bejuthat, de a Rejtélyügy... hát kétlem, hogy oda könnyen bemehetnénk szétnézni. Ahhoz már külön terv kellene, ha megakarnánk próbálni, de hátha a Mungóban már eleve kapunk valami támpontot. Összekapaszodunk hát, hogy elinduljunk és a közös hoppanálás hamarosan már le is tesz minket a célnél, a Szent Mungó közelében. Én megyek végülis előre, nekem a legkönnyebb lejutnom az alagsorba, hogy a bonctermeket is megnézzük magunknak. A bejáratnál azért még nincs gond, végülis akárki jöhet látogatónak, nem kérdezgetik, hogy ki vagy mi vagy, egyesével mindenkitől, mi meg elég célirányosan indulunk el, hogy ne is akarjanak kérdezgetni. - Erre. Ismerem az egyik boncnokot. Kicsit különös figura, de azt hiszem ez nem is meglepő egy ilyen helyen. - indulok el a lefelé vezető lépcsők irányába, és célirányosan az egyik ajtón nyitok be, amikor már lent vagyunk az alagsorban. Az ajtón lévő tábla alapján ez a hullaház, odabentről halk fütyürészés hallatszik és ahogy belépünk láthatjuk is, ahogyan egy alacsony, vékony, nagyon göndör hajú fickó épp egy hullát lebegtet ki az egyik hűtőkamrából, hogy az asztalra tegye. - Hello Chcuck! - lépdelek beljebb, bár a fickó azért elsőre meglepődik, hogy négyen vagyunk, de láthatóan engem ismer és annyira nem veszi zokon, hogy nem egyedül jöttem. Csak egy pillanatra torpan meg, de aztán folytatja a megkezdett műveletet, hogy aztán egy leplet dobjon a halottra, aki egyébként egy idősebb hölgy. Nem tudom, hogy a többiek mennyire kezelik jól az ilyesmit, a legtöbben azért nincsenek oda érte, ha hullát kell nézegetnük, de hát most nem lehetünk szívbajosak. - Kérnénk egy kis szívességet a barátaimmal, ha volna egy kis időd. - lépdelek kicsit beljebb és intek a többieknek, hogy ők is tegyék csak bátran, de azért remélem, hogy nem toporognak nagyon megszeppenve.
Nem szándékozik magyarázkodni a tettei miatt, ő úgy ítéli meg, hogy segítenie kell annak a nőnek, de ha Williams nyomozó máshogy látja, hát ez nem gond. Mindketten máshogyan közelítik meg az életet, csak éppen ő nem kérdőjelezi meg a másik döntéseit. Megtanult együttélni a tudattal, hogy egykor ő is ilyen volt. Vagyis nem ilyen, túlságosan hivalkodó, komolyan véve, hogy auror, de a rivaldafényt előnyben részesítve. Talán ez lehetett az oka, hogy valaki bosszút állt, de az is lehet, hogy a gyilkos, aki egyben erőszaktevő is volt egyben, merő véletlenségből találta meg a feleségét és a lányát. - Igaza van, végülis nem tisztem senkit sem megítélni. Segíteni szerettem volna, de ha nem, hát nem. – Jegyzi meg csendes szelídésséggel, hiszen nem azért hívta ide a nőt, hogy faggassa, vagy hogy ráerőltesse magát. Próbál afféle angyalként közreműködni, de az viszont igaz, hogy az angyalok láthatatlanok, úgy segítenek, hogy közben az illető nem is feltétlenül tud róla. Ám ebben az esetben Jackson mintha a saját tüneteit látta volna viszont a nőben, ezért bátorkodott kérdezősködni róla, de így talán mindegy is. – Nem, köszönöm, már így is fontos volt, hogy a saját szemével lássa, ez is egy lényeges feladat. Feltételezem, a címemet tudja, értesítsen, ha részmunkaidőben tanácsadóként szükség van rám, addig az éjszakai életet igyekszem korlátozni. – Mosolyodik el lágyan, úgysem fog otthon ülni mindig, de talán óvatosabbnak kell lennie, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Ha a nő ténylegesen aurorként számít rá, úgyis tud segíteni, bár valóban nem akar már olyan szintű mélységeket, mint korábban. De majd az élet eldönti, hogy mire jutnak együtt. Már ha a nő mellé kerül egyáltalán. Ám érdekli a dolog, nem is a munka, sokkal inkább Williams nyomozó múltja miatt. Hiszen egyértelműen bevallotta, történt ott valami. Biccent, majd elkezd ételt osztani, részéről ezt a mait befejezettnek ítéli.
//Hát ez nem lesz egyszerű, de nagyon cukkerek! Köszke a játékot!//
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Talán tényleg velem van a baj, de az ilyen nyakatekert megközelítések sosem voltak szimpatikusak. Annak a nőnek egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez jó lesz így. Persze úgy fest én nem értek hozzá, bár ha jól tudom a fickó is auror volt és nem pedig agyturkász, bár azóta, hogy szabadságolta magát lehet, hogy e téren beleásta magát a szakirodalomba, a jó ég tudja. De legalább nem próbál mindenáron meggyőzni az igazáról, én pedig nem vitázom vele tovább, hiszen ha így látja jónak, amúgy se az én dolgom. Engem csak azért küldtek hzzá, hogy az éjszakai kis kiruccanásaiból vegyen vissza, mert jelenleg az ilyesmit a Minisztérium az eddigihez képest sem támogatja. Azért a megjegyzésére felszökken a szemöldököm, hiszen ez a beteg ember duma kifejezetten nem tetszik. Elkönyvelt valami lelki roncsnak, miközben nem is ismer? - Történtek dolgok a múltamban, de igazán nincs joga úgy, hogy nem ismer azt feltételezni, hogy ezt nem tudtam rendezni magamban és e miatt bármi problémám is lenne! - húzom most már ki magamat és őszintén szólva nem is olyan sok választ el attól, hogy itt hagyjam ezt az egészet és lelépjek. Mennyivel könnyebb lenne, kivárni hogy tesz egy rossz lépést, aztán rács mögé dugni, hogy tanuljon belőle. Ha sokáig pedzegeti, hogy mennyire sérült vagyok, a végén még ez lesz. - Jól van, beszélek a kapitánnyal, hogy ez így megfelel-e neki. - bólintok végül, igyekezve visszafogni magamat és lehiggadni az előbbi után. Azért nem fogom úgy beállítani, hogy őrült nagy szükség van rá, a végén még azt képzeli, hogy ő irányít és így azt tehet, amit akar. Enyhén szólva is nagyképűnek érzem. - Szükség van még rám valahol? Ha nem, akkor távoznék utána járni, hogy a tanácsadói szerep megfelelő lehet-e, szükség van-e rá. - lássuk be, jelenleg nem tanácsadókból van hiány, hanem terepen dolgozó aurorokból, hiszen épp itt a Mungóban fekszik belőlük egyre több, akiket találtak azzal a pisztollyal és egyelőre sejtelmünk sincs róla, hogy egyáltalán magukhoz térnek-e még valamikor. Várakozón tekintek hát a férfire, hogy vajon van-e más fontos mondandója, vagy vihetem a hírt a központba. Persze az éjszakai akcióinak így se fognak örülni, de ha lefoglalja magát valamivel, talán kevesebb ideje lesz az utcákat járni, amikor nem kellene.
Nem akarja kioktatni a nőt, de a nyomozó mintha teljesen el akarná magát határolni az érzelmi logikától. A férfi homloka ráncokba szalad, ahogyan nagy levegőt vesz, még mindig ott tartanak, hogy ez a véleményütköztetés ilyen szélsőséges beszélgetést eredményez. Aztán gyorsan is szívja, amit elsőre mondott volna, fejben lejátszotta, minden szempontból negatív visszajelzés lett volna. - Közelítsük meg más szemszögből. Megerősödik, mert tudja, hogy valaki vágyik rá, és így önállóan is tud kezdeményezni. – Ahogyan Harlow válaszolt, igenis azt erősíti meg, hogy van valamilyen probléma az életében, vagy volt egykor, ami olyan mély nyomot hagyott, hogy a racionalitás mögé bújik, szinte rejtőzik. Holott a világ nem sötét, borzalmas hely, minden nap érdemes felkelni, rácsodálkozni a szépségeire, és kicsit igen a mának élni. Ám az aurokat mintegy terelgetik egy bizonyos örző védő szerep felé, ami egy olyan elavult lovagrendet idéz, ami más minimum fél évezrede értelmetlen eszméket idéz. - Nem vitatkozom. Egy beteg ember nem ismeri be, hogy beteg. Ahogy gondolja. A gyógyulás első lépése úgyis a probléma felismerése lesz. – Megáll a pakolásban, elgondolkozva nézi a teát kavargató nő sziluettjét, de nem őt figyeli, csupán mögé réved, mert megtehetné, hogy ragaszkodik a saját elképzeléseihez, de valahogy érzi, hogy ha a nő magától nem ismeri be, hogy lelki gondjai vannak, akkor ezt közvetve kell elérni. – Dehogy feleslegesen. Attól, mert már nem vagyok auror, hallgathatok az észérvekre. Igen, bárki tud ládát pakolni, de bárki nem teszi meg. Igazából én győzködöm feleslegesen hölgyem. – Mosolyodik el enerváltan, és aprót emel a vállán, mintha megadná magát a sorsának. – Mert nem kell mindünknek ugyanazt a munkát végeznie. De tudja mit? Adjunk egy esélyt a dolognak. Részmunkaidőre hajlandó vagyok. Afféle tanácsadóként hölgyem. És semmi terepmunka, csak helyszínelés, nyomelemzés. Semmi akció. Megfelel? – Ez amolyan arany középút lehet, még talán a régi igazolványa van, arra rá lehet ütni, hogy tanácsadó. De nem is akarna mélyen belefolyni a minisztériumi auror ügyekbe, csak érintőlegesen. Attól még az éjszakai élete biztosan megmaradna.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem szándékozom kérdőre vonni, egyszerűen csak azért jöttem, mert érdekel, hogy mit miért tesz. Egyelőre nem teljesen értem az indokait. Aurorként tehetne az emberekért, a közösségért, de mégis ilyen piti dolgokkal próbálkozik, pedig úgy gondolom, hogy ez nem ér annyit, mintha ténylegesen visszajönne dolgozni. Érdekel, hogy miért ezt választotta és miért nem másképp próbál meg segíteni másoknak, aminek én több értelmét látnám, mint mondjuk a virág küldözgetésnek, miközben sokkal nagyobb bajok vannak a világban. - Ez részben olyan, mintha értelmetlen reményben ringatná és ha rájön, hogy az egész nem igazi? Csalódik csak... Nem értem magát. - rázom meg a fejemet. Idős embereket kísérget, ételt oszt, névelenül próbál valakinek javítani a lelki világán, ennél sokkal többet is tehetne másokért. - Nem nincs szükségem rá pedig, hogy pátyolgasson. Ha úgy gondolnám rendbe kell tenni valamit magamban, elmennék dokihoz. - vonom meg a vállamat, miközben a teát méregetem a poharakba. Biztos kézzel tartom őket, nem is értem teljesen, hogy mire céloz. Persze tény a múltamban vannak sötét foltok, de kinek nem mapanság? Vannak, akik keményen megélték Voldemort rémuralmát, harcoltak ellene, ahogyan most is kemény kihívás, hogy megvédjük a normális világot azoktól, akik Grindelwald alatt próbálják felrúgni azt. Az én múltbéli problémáim ehhez képest teljesen eltörpülnek. Egyszerűen nem fontos az egyén, ha a közösség van oltári nagy bajban. - Ez sosem lesz ugyanaz, bárki tud ládákat pakolni, vagy virágokat küldeni, de sokkal nagyobb jót is tehetne, ha... Áh, feleslegesen győzködöm igaz? - rázom meg a fejemet, mert látom én persze, hogy látom az arcán, hogy nem valószínű, hogy meg tudom győzni, hogy jöjjön vissza az aurorok közé. És még engem akar boncolgatni, pedig pont, hogy ő az, aki nem megy a Minisztérium közelébe, tehát neki lenne szüksége, hogy valaki újra összerakja az életét. - Én pont azért teszem, amit teszek, hogy másokon segítsek. A saját múltamat nem fogom boncolgatni, akármennyire is szeretné. Magam mögött hagytam... jól sejti, hogy van benne rossz, de azért vagyok itt, mert nem akarom, hogy másnak is hasonló sorsa legyen. Ön miért nem tesz ugyanígy? - mégis próbálok hatni rá, hiába talán nem sok értelme van, de olyan nehéz felfognom, hogy azok után, ami a családjával történt, azzal a tudással, ami benne meg van, mégis csak elpazarolja a képességeit és... ládákat pakol.
Meglepetten rezzen meg, már elszokott attól, hogy kérdőre vonják, a nő pedig már többedszer teszi meg. Vagyis nem, legutóbb nem kérdezett semmit, csak figyelmeztette, hova fajulhat az éjszakai mentőangyal-lét. Már annyira megszokta, hogy itt az ispotály előtt kérdés nélkül, csapatban segítenek másokon, erre jön valakit, akit ténylegesen ő hívott, és aki most ha nem is kötekedik, de igyekszik belelátni a tevékenységbe. Vagy Jackson egy kicsit talán izgalomra vágyik, és ki akarja maga ellen vívni a sorsot? Nem, a tényleges ok az, hogy valóban érdekli a nő, aki kissé keményszívűnek, túl komolynak mutatja magát, mégis figyelmeztette, s a kérésre rögtön itt van, karitatív munkát végez. Pedig nem ez lenne a dolga. - Félreérti. Nincsen ilyen kapcsolatom. A hölgy pincérnő, egy általa vezetett kis kávézóban dolgozik szünet nélkül, semmilyen élete nincsen. Két éve halt meg a férje, és nem tud továbblépni. A gyász felfalja. Ám egy titkos hódoló közeledésére talán nyitottabbá, boldoggá válik, kezdeményezőnek arra, hogy felismerje, nem ért véget az út. Remélem majd egyszer önmaga is fog új kapcsolatot nyitni, akkor talán már nem lesz szükség ilyen átveresékre. – A férfi valóban reménykedik benne, hogy az említett nő nem lesz rosszul a reménytelen várakozástól, hogy a hódoló csak küldi a virágokat, de plátói szerelem célpontjának még mindig jobb lenni, mint teljesen magányosan. És ha ezzel az aprósággal egy picit is lendít a jókedvén, hát megéri minden héten valamivel meglepni. Most éppen a rózsával, hiszen itt a jóidő, ilyenkor a szél is virágillatot hoz, de a nő nem venne magának, hát legyen miben gyönyörködni. Télvíz idején példának okáért sálat, forralt bort kapott. – Nem akarok én senki lelkébe belelátni olyat, ami nincs is ott. Mondvacsinált problémákat, csak hogy fontosanak érezhessem magam. Ám Önnél hölgyem, valami azt súgja, hogy van. Legyen szó intuicióról, emberismeretről, vagy mert próbálok odafigyelni másokra, a korábbi életemmel ellentétben. Idegrángások a kézen, alig észrevehetően. A bal szemöldökét indkolatlanul felhúzza olykor, mintha rácsodálkozna a nagyvilágra, mint egy kislány, de azt hiszem egyik tünet sem születési adottság. Sem pedig a munkából eredő trauma. – Foglalja össze a megfigyeléseit, amik tényleg oly apróak, hogy lehet csupán a véletlen műve, meg hát az aurorok annyi szönyűséget látnak, hogy ezek lassan állandósulnak. Ám a nő tünetei mintha valósak lennének egy elfojtott emlék kapcsán. – Attól félek ez már nem lehetséges. Másokat megvédeni itt is tudok, de.. aligha hiszem, hogy bántani akarnék másokat. Fejetlenség ide vagy oda, nem olyanokra van ott szükség, mint én. Esetleg tanácsokat tudok adni, de aktívan részt venni, csak a kispadról.. – Ingatja a fejét, ő már végzett a pakolással, karbafont kézzel várja, hogy a nő is megcsinálja a teát. Nem tűnik türelmetlennek, és még csak a munka sem hajtja, ő itt lesz sötétedésig, így ha a nő megosztana vele bármit is, hát rajta.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Figyelek mindenre, mégis csak nyomozó vagyok, akkor is, ha most épp nem azért vagyok itt, hogy bármi után is nyomozzak, hanem, hogy szemmel tartsam a fickót, no meg amiért ide hívott, bár még nem tudom pontosan, hogy ez miért is van. De minden apróságot igyekszem megfigyelni, ahogyan azt is nehéz lenne nem meghallani, hogy vörös rózsákat küld valakinek. Azért kissé felszökken a szemöldököm és ha már itt vagyok és előttem csinálta eszem ágában sincs csak úgy annyiban hagyni a dolgot. - Hm... miért foglalkozik ilyesmivel, ha van valaki, akivel lehetne is akár? - igazán nem értem, és miért névtelenül küld rózsát? Nem tűnik valami visszahúzódó típusnak, vagy hasonlónak és bár tény, hogy a családja már meghalt egy jó ideje... Talán ennyire bizonytalan egy új kapcsolat kapcsán? Pedig mennyivel több értelme lenne, mint éjjelente háztetőkről ugrálni le és embereket istápolni. Egyre inkább úgy érzem, hogy érdekesebb a fickó, mint gondoltam és valami több is lehet mödötte, mint amit eddig hittem. - Rendben, akkor a tea. -bólintok és indulok is az említett cél felé, bár még mindig nem tudom, hogy pontosan mit is szeretne csinálni, vagy miről szeretne beszélni, úgyhogy meg is lep vele, amikor lényegében kiderül, hogy rólam. - Hogy én? Nem tudom, hogy ezt miből gondolta, de nincs semmiféle problémám, amit meg kellene oldania. Nem szorulok rá ilyesmire. Azért jöttem, mert az érdekel maga miért csinálja ezt. Ha már tenni akar... miért nem tér vissza a Minisztériumba. Tudja, hogy mekkora ott minden áldott nap a fejetlenség? - az emberek félnek, a fickó pedig auror volt. Bár, ha jól tudom elég sokat villogott a sajtó előtt, de ettől függetlenül értett is ahhoz, amit csinált és nincs rendben, hogy most meg időseket kísérget éjszaka, meg ételt osz.t Persze ezt is meg kell csinálni valakinek, de nem neki kellene, miközben hasznosabb munkát is végezhetne, amivel tényleg tehetne az emberekért. Talán ő most segít valami idős bácsinak, de ez csak átmeneti, ha közben az egész világunk, a társadalmunk változik meg hamarosan gyökerestül, ha nem teszünk valamit, ha nem leszünk elegek, akik tenni próbálunk.
Miközben pakolászik, tudja, hogy olykor megbámulják a félelemetes izomzata miatt, vagy éppen azért, amilyen kiállása van, de nem foglalkozik vele, hiszen azért van itt, hogy segítsen, semmi másért. Miközben pakolászik, készíti elő a mai ebéd hozzávalóit, olykor megkér másokat is, hogy mit hova rendezzenek. A külseje miatt van egyfajta vezetői tekintélye, de itt senki nem kérdez másoktól semmit, a legtöbben teszik a dolgukat. Az érkező nőt köszönti, bár a hajhálón kívül még nem találta ki, mivel is lehetne meglepni, ami a munkát illeti, de mielőtt még bármibe belefogna, odaint magához egy fiatalabb fiút. – Itt a cím, hogy el ne hagyd. Tizenkét szál vörös rózsa, pontban délben. Üdvözlőkártya nem kell, nem fedjük fel magunkat. – Ad még némi pénzt is a fiúnak, aki bólint, és távozik, Jackson viszont nem zavartatja magát, nem magyarázkodik a nőnek, csak ha az belekérdez. - Nincs olyan, hogy leginkább. Mindenki mindent csinál. Elsőként készítse el a teát, és kezdje el kimerni a bögrékbe, ott jobban hül. – Int egy nagy kondér forró víz irányába, ahol a tealevelek vannak kikészítve, le kell forrázni őket, majd kiszedni, végül citrom, cukor, és némi fahéj. Forralt bort a kevés alkoholtartalma miatt nem adnak, mert aki nagyon lecsúzott, még ettől is gyorsan beállna. – Beszélni, rendben. – Ő maga is vele tart, amíg a nő keverget, és kimér, ő egy közeli teherautóról pakolja le a szállítmányokat. Valóban ő hívta a nyomozót ide, de most mégis mintha meglepetten élné meg, hogy beszélgetésbe torkolhat a dolog. – Csak annyi volt a tervem, hogy segítsek. Láthatóan rászorul. Akár csak egy beszélgetés erejéig. Sajnos van már orrom hozzá, hogy ezt hamar kiderítsem. Nem kötelező persze, de ha mégis, ne kíméljen, siratófalnak tökéletes a vállam. – Halvány mosolyt ejt meg, talán a stílusa nem a legjobb, de a tettek beszélnek, nem pedig a diplomácia. Ha a nő figyelmeztette őt, ez kétirányú, akkor ő is akarna valami viszonzást adni. Talán a múltját akarja így elfelejteni, hogy új útra lép azáltal, hogy mások mentőangyalaként funkcionál.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondom azért, hogy fából vagyok, ezért igen néhány pillantást megengedek magamnak, mert egyébként a férfi határozottan jó kondiban van annak ellenére, hogy ha jól tudom akkor már évek óta nem tevékenykedik aktívan. Még sem látszik rajta, hogy az idő e téren nyomot hagyott volna rajta, még csak minimális pocakot sem eresztett. Az zökkent csak ki a talán leheletnyi elbambulásból, amikor a kezembe nyomja valami idősebb nő a hajhálót. Nem mondom, hogy finnyás vagyok, de igazából az ilyesmi soha sem vonzott. Auror vagyok, az eszemet használok, a mágiát, itt viszont minden annyira... Megpróbálok elvonatkoztatni. Nem is értem, hogy mire fel ez, amit itt csinálnak, miért nem egyszerűbb mágiával. Talán vannak a tagok között kviblik, netán azoknak nem akarnak felvágni, akik lecsúsztak és akiken segítenek... nem tudom, ez most nem is a legfontosabb úgy vélem. - Ahol a leginkább szükség van plusz kezekre, az megfelel. - végülis még ha nem is vagyok kifejezetten profi főzés terén, azért kevergetni valamit biztosan tudnék, vagy felvágni egy adag akármit, az se jelentene különösebb problémát. A pakolás persze annyiban nehezebb, ha nem bírok el valamit, de azért nem vagyok kifejezetten gyenge nő létemre sem, hogy egy közepesebb doboz alatt megrokkanjak. - Vagy ahol beszélni is tudunk közben. - teszem azért hozzá, bár nem tudom, hogy pontosan hogyan is képzelte ezt az egészet. Ez a dolog az ára annak, hogy leül velem utána egy kávéra és közben nem igazán tudunk szót váltani, hiszen mindenki a dolgával foglalkozik? Vagy ez csak egy rövidebb előkészület, és utána már nem feltétlenül van ránk már komolyabban szükségük, hogy nyugodtabb helyen elmehessünk beszélni? Nem tudom egyelőre még, hogy pontosan mi is volt a célja ezzel a találkozással, azon túl, hogy érdekli, hogy pontosan mit akarok tőle. Egyelőre persze még én magam sem tudom, hogy mit is akarnék, hiszen a fő lényeg a feladat volt, amit megtettem, figyelmeztettem, hogy ne üsse az orrát olyasmibe, amibe nem kellene, mert azzal rosszul járhat.
Éppen a pakolásnál tart, amikor a nő megérkezik, magához képest tényleg egész hétköznapiként, ami itt az elvárt. Felesleges a kosztüm, vagy a szép blúz, hiszen sokan eleve betegek, ha ráköhög valaki Williams nyomozóra, akkor nagyjából tűzre is lehet vetni, ami éppen rajta volt. A férfi felnéz, és még a helyére teszi a dobozt, amit egy teherautó platójáról vesz le, mivel ő is rövidujjúban van, dagaznak azok az izmok, amiket még a kiképzése alatt szedett magára, és bár a fényűző évek alatt egyre kevésbé használta őket, most ismét munkában vannak. Nem igazán tudja, hogy a nő miért nyomoz utána, hiszen csak arra nem lehet kapacitása a parancsnokságnak, hogy figyelmeztessen valakit. Bőven vannak komolyabb, élesebb ügyek is. Végigsimít már most izzadtságtól verejtékes homlokán, még jó, hogy rövid a haja, és nem kell azt is elkötnie, de ha valaki ételt oszt, a rövid haj elvárt, ezért Harlownak már nyomják is a kezébe a hajhálót. - Üdvözlöm. Örülök, hogy eljött. Főzni szeretne? Ételt osztani? Pakolni? Nagyjából ezek a lehetőségek. – Ő már megszokta a dolgot, sok zűrösnek tűnő alak már messziről megismeri, és az ő sorába állnak be, mert mindenkihez van néhány jó szava, de bármikor lehet szünetet tartani, vagy váltani egymást, mert Jacksonnak van egy olyan érzése, hogy a nyomozó tegnap éjjel elintézte volna szűkszavúan a dolgot, de most mintha szólásra nyílna a szája. Így hát megáll előtte, és ad lehetőséget arra is, hogy a munka előtt privátban beszéljenek egy kicsit, ha szükséges. Ha kell, akár megmutatja, hogy mit hogyan kéne csinálni, hiszen nem feltétlenül alapvetés, hogy ilyesmihez is ért a nő. Ő is kérdezne, mert az elmúlt években kiélesedtek annyira az érzékei, hogy valahogy kiszimatolja, a nyomozó is negatív, mintha szüksége lenne a segítségre. Csak kérdés, hogy miről is van szó.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem azt mondom, hogy elviselhetetlenül távol áll tőlem az efféle serénykedés, de szó se róla nem csináltam még ilyet soha. Viszont tény, hogy jobban szemmel tudom tartani a fickót, plusz sokkal jobban átlátom majd az indítékait, sőt azt is, hogy vajon tényleg tartani kell-e attól, hogy az éjszakai tevékenysége valami problémásabba csap át, mint amit most tesz. Végtére is, ha ezt már tudom akkor azt is, hogy érdemes-e egyáltalán figyelmet szentelni neki. Ha bizonyossá válik, hogy nem veszélyes és hogy jó eséllyel nem csinál bajt, akkor leadhatok egy jelentést róla és foglalkozhatom fontosabb ügyekkel is. Tehát mindenképpen jól jövök ki ebből az egészből, reményeim szerint legalábbis, aztán majd kiderül. Igazából sejtelmem sem volt róla, hogy mit is vegyek fel, végül lazább szerelés mellett döntöttem, egy nyúttebb póló és egy sima tréning nadrág. Eszem ágában sincs persze senkit sem ölelgetni, maradnék annál, amiért jöttem, hogy a fickóval foglalkozzam, még ha ez azzal is jár, hogy ételt kell osztanom. Nem ez a dolgom, vannak akik önként vállalják, de én auror vagyok. Talán.. mondom talán benne van, hogy lealacsonyítónak érzem a dolgot, hiszen elég sokat dolgoztam azért, hogy ott legyek ahol és nem pedig önkénteskedjek. Én is segítek az embereknek csak más módon. - Jó reggelt! - köszönök és intek is, amikor meglátom a pult mögött. Ő is elég lazán öltözött, a piszkos kis kötény határozottan nem áll jól neki, főleg ha arra gondolok, hogy valaha igen komoly auror hírében állt és puccos partikra volt hivatalos. Elég éles váltás annyi szent igaz. Azért látszik rajtam, hogy bizonytalanul állok meg az asztalok előtt és gőzöm sincs, hogy pontosan mit is szeretnék kezdeni magammal. Tányérhoz nyúljak, vagy valami edényért, netán valamit pakolni kell... Mondjuk munka közben nem is tudom, hogyan fogunk beszélgetni bármiről is, vagy majd utána?
Másnap már hajnaltól serénykedik a Szent Mungó előtti hajléktanokat, rászorulókat, és betegeket segítő önkénten segélyszervezetnél. Először csak ki kellett pakolni, vagy lebegtetni a standokat, megfőzni bent a konyhán a meleg levest, egytálételt, teát, kiszervírozni a tányérokat, poharakat. Ezekre nincs sok ember, házimanókat pedig nem lehet ilyen munkára befogni, mert családokhoz tartoznak, ezért ténylegesen önkéntesekről van szó. Az ispotályban többen azért dolgoznak, mert ez a hivatásuk, Jackson viszont már nincsen auror állományban, nincsen mit kipihennie, éjszaka úgysem szokott tudni aludni, csak koradélután egy keveset, mielőtt elindul majd az éjszakai körtúrára, még ha Williams nyomozó óva intette is. Ezt majd átgondolja, főleg ha még tudnak beszélni személyesen. Tavasz lévén már nincsen csípős hideg, de Angliában ez az idő hatványozottan változékony, az atlanti áramlat fuvallata azért ráfagyasztja bárkire a ruhát, főleg ha eső is társul hozzá, de a férfi már szinte elvakultan hisz abban amit csinál, és talán a nő szerint nyilvánosan segíteni, ráadásul napközben meglehet nem olyan vészes, mint éjjel önbíráskodni. Egy koszos konyhai kötényt húz, de kötött pulcsit, szürke nadrágot, és csizmát visel, hogy ne legyen gond, ha koszos lesz, hiszen megannyian vannak, akitől ölelést kap, akik sem külsőleg, sem higániában nem ütik meg az átlag ember szintjét. Nem tudja, hogy számíthat-e arra, hogy a nő majd megjelenik, de ha nem, akkor magára vessen, ha éjszaka hősünk ismét háztetőkön fog ugrálni. Akkor nem tudták ezt érdemben megbeszélni, hát most itt egy hivatosra megbeszélt alkalom.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
