2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy titkos szoba és egy tükör, ami talán csak a szívet fájdítja. Nem mindenki tud a létezéséről, sőt akadnak, akik még csak nem is hallottak róla, de akik ismerik tudják, hogy a tükör ha nem is szó szerint, de magába szippanthat, hiszen azt mutatja meg, amire a legjobban vágysz és tudjuk jól, hogy a leghőbb vágyunk nem mindig olyan, aminek a látványa jó emlékeket hoz a szívünkbe, hanem gyakorta sajnos fájdalommal jár a látvány, sőt a rabjai is lehetünk.
A táskám a vállamon újra és újra a gerincemnek csapódik, ahogyan loholva szaladok végig a folyosón. Az elmúlt egy hétben gyakorlatilag nem voltam hajlandó elhagyni a szobámat csak akkor, amikor órára kellett mennem, vagy az étkezőbe, de előfordult, hogy a szobatársaim hosszas rábeszélése se volt elég arra, hogy bevállaljam a reggelit. Úgy érzem, hogy folyton bámulnak. Azok a Jenkinsék. Pedig Rosie mesélt róluk, de most már én is megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy milyen alakok és egyáltalán nem volt kellemes. Szó szerint rettegek tőlük és még órára menni is igen nagy kihívásnak tűnik minden alkalommal. Az, ami az erdőben történt, a fájdalom, a megalázottság, a lebukás veszélye és hogy mindezek után a Gyengélkedőn még azzal is szembe kellett néznem, hogy Alistair miattam sérült meg... Az egész olyan volt, mint valami rémálom, de olyan hatással volt rám, hogy az eddigi zárkózottságom csak még magasabb fokra hágott azóta. Ezúttal épp az utolsó órámról jövök egyedül, ami már eleve nem egy jó ómen persze. Az a baj, hogy ahogyan telik az idő elválnak majd a tantárgyaink is és előfordul, hogy olyan órára megyek, amire a szobatársaim nem. Elég kellemetlen ez így, főleg a félsz miatt, ami bennem van. Ezek után, amikor megláttam a folyosó távoli végében Jenkins szó szerint alig kaptam levegőt már a látványától is. Így aztán nem csoda, hogy a klubhelyiség helyett azonnal hátraarcot vettem és futólépésben indultam meg magam sem tudom hová, hogy aztán az első nyitott ajtón bevágódjam és magamra húzzam azt. Még az se zavar, hogy olyan hirtelen sikerül, hogy kicsit odacsapom az ujjaimat is. - Áucs! - kapom el szinte azonnal és jó eséllyel nem lesz komoly baj belőle, csak egy kicsit kellemetlen érzés. Aztán a hátamat az immár csukott ajtónak vetve próbálok megnyugodni. Kifúj, beszív, kifúj, beszív. Újra és újra próbálkozom, hátha lassacskán majd normális állapotúra változik a légzésem és elmúlik a rémült zihálás. Ahogyan lépteket hallok odakint próbálok a lehető leginkább csendben maradni, pedig lehetséges, hogy Jenkins észre sem vett és eleve másfelé tartott és most nem ő van odakint, de ez jelen pillanatban igazán nem számít. Arról sincs fogalmam, hogy egyáltalán mikor fogok merni kimenni innen, hogy visszamenjek a klubhelyiségbe. Egyelőre ez nagyon távoli lehetőségnek tűnik.
Mindketten ismerik azt az Ansgart, így Lizzy-től először a szakját tudom meg, majd Gilly-től a származását is. Kicsit felhúzom a szemöldökömet a megjegyzésére, ugyan nem mondta rosszindulatúan, így az én szavaim sem bántóak, csak a hozzám illő kis szúrkálódással vannak átitatva. - Nem tudom észrevetted-e, de a fél iskola híres. - jegyzem meg, hiszen híres medimágusok, híres ereklyevadászok, híres aurorok, híres aranyvérű családok, mindenki híres valamiért. - A szüleim legfőképpen a huszonnyolc nagy házzal tartják a kapcsolatot, mások nem elég jók. - biggyesztem hozzá még magyarázatként, nekik nem elég, ha valaki a saját országában híres, vagy az sem, ha aranyvérű, ha nincs rajta a listán. Persze vannak kivételek, a tanítóim se voltak a nagy házak tagjai, de az ő kapcsolatuk más és nem is beszélek róla senkinek. Úgy veszem, hogy megbeszéltük, amit lehetett, a lelki problémáikba pedig nem kívánnék belefolyni, de amikor elköszönnék és távozóra fognám Gilly elkapja a pólómat. Kicsit furcsállva fordulok vissza hozzá, bár valójában soha nem tisztelte a magánszférámat és azt, hogy nem kimondottan repesek, ha fogdosnak, de azért ahogy visszafordulok látom rajta, hogy ez fontos. - Valami baj van? - kérdezem csendesen, és ennél többet nem is mondok, egészen addig, míg el nem mond mindent, amit akar. Az arcom ugyan kissé aggodalmas kifejezést ölt, de inkább hasonlít egy pókerarcra, ami mögött a fogaskerekeim beindulnak és értelmezik a szavait, túl sok információt nem árulva el, hogy mire is gondolok. Észreveszem, hogy a tekintete a tükörfelé villan, ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy valami olyasmit látott meg benne, amit nem óhajtott velünk közölni, aztán ahogy felhoz egy lányt és hogy Danny-től hozzá menekült, pislogok egy-két hatalmasat, mielőtt egy kis drámai csend után meg nem szólalok. - Amúgy se bírtam a srácot. Csupa olasz karattyolás és műmosoly. - vonom meg a vállamat, mintha ez a szakítás igazán semmiség lenne, pedig azért sok időt töltöttek együtt. - Minden rendben van veled, Gilly. Ne engedd, hogy bárki más az ellenkezőt hitesse el. Ha jól értem, amit mondasz, akkor, hm… - kicsit elhallgatok, hiszen egyetlen barátom sincsen, aki valaha ilyet osztott volna meg velem, nem mintha annyi rengeteg barátom lett volna a múltban, így hát ilyen beszédet nem tudok csak úgy előhúzni a zsebemből. - Nem egyszerű rájönni, hogy mit is akarunk az élettől, hogy ki mellett találjuk meg a helyünket, akkor sem, ha mások olyan könnyedén döntenének a sorsunk felett, vagy ha mások szemével nézve olyan egyértelműek lennének a válaszok… Sosem azok. - újra elhallgatok, bár most inkább csak szusszanásnyi csendet hagyok, hogy leülepedjen, amit mondtam. - Fiatalok vagyunk és semmivel sem vagy elkésve, ismerd meg azt a lányt, és ha mellette a helyed, akkor legyél bátor, erős, olyan, mint amilyen mindig is voltál. És ha valaki valaha közétek áll, taposd el. Vagy tapossuk el együtt. Corvus Flint, hát még is van lelked? De persze Gilly tudja a dörgést, ha valaha is arról beszélne, hogy jófej voltam, úgy is letagadom.
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Hát ezt nem így terveztem, de így sikerült. Lizzi nagyon más irányt vett amióta itt vagyunk. És én is. Szinte meg sem hallom a továbbiakat. Hiába nézek hol Corvusra, hol a húgomra. - Egy norvég srác... Azt hiszem norvég.. Egyetemre jött át tanulni. Elég híres a családja. Csodálom, hogy nem hallottál róla. - meglepő de egyáltalán nem fitymáló a hangom. A húgom Mardekáros megjegyzésére már nem is mondok semmit inkább. Corvussal kell egyet értenem. Ha most újra robbanok, az semmit sem visz előrébb. Végül Lizzy búcsúzóra fogja és le is lép. Csak nézek utána. Aztán mielőtt Corvus is távozna, a felsője ujja után nyúlok és megtorpanásra késztetem. - Vár kérlek! - Látszik rajtam, hogy megremeg a szám, olyan hirtelen akarom kimondani, de csak némán aprókat tátogok, meg nagyon zavartan pislogok. Soha a büdös életben nem láthatott így senki. Különösen Corvus nem. És hogy mi a fellángolásom oka? Egy kicsit úgy vagyok vele, hogy ha a társaság legkritikusabb személye képes elfogadni... akkor annyira nagyon nagy baj nem lehet.. Bár ettől még nem lesz kevésbé ijesztő, de.. Nem gondolkozom tovább csak bele vágok a közepébe. - Szakítani fogok Dannyvel... Nem az ő hibája... - épp hogy hangot képezve mondom ki ezeket. És ez a vallomás így, az után hogy Lizzy szemébe érezhetően telibe hazudtam, furcsa nyomatékot kap. - Azt hiszem nincs minden rendben velem... - a tükör felé sandítok de nem nézek bele újra, inkább erőnek erejével vissza fordítom a fejemet Corvus felé. - Egy lányt láttam... Akit még nem ismerek.. De Danny elől egyértelműen felé rohantam.. - ez most így lehet, hogy nagyon zavaros, de az ujjaim elhűlve siklanak le Corvus felsőjének az ujjáról és az arcomon egy össze zavarodott szégyenféleség ül. Egyszerűen gondként, bajként kezelem mert semmit sem értek belőle... magamból.
Tisztában vagyok azzal, hogy Corvus mennyire büszke a családi vagyonra, habár ennek a hátterét már nem igazán ismerem. Mindezt csak a fiú egy-egy megnyilvánulásából vontam le következtetésként, nem konkrét kijelentések alapján. - Nem fognak rájönni – vágok le egy fintort egy vállvonással karöltve. Most komolyan, az az én pénzem, én kuporgattam össze és különben sem szeretek anyagiak terén másokra hagyatkozni. De szerintem ezzel a többiek döntő többsége is így van, szóval esélyes, hogy inkább összedobjuk a pénzt, semmint Corvust szipolyozzuk. Nem fog rámenni az összes zsebpénzem és még a félretett is, ebben az esetben pedig főleg nem. - Tudom, ismerek is egy párat – villantok egy több wattos mosolyt a fiú felé, noha azt már nem hozom a tudtára, hogy a nagy részük nem igazán repes azért a házért. Nem mondom, vannak ott rendesebbek, mint amilyen Gillian is, de Corvus például elég genyó volt régebben. Csak kíváncsiságból, de még egyszer a fejébe húznám a süveget, hogy megnézzem, ezúttal hová is osztaná be a fejfedő. Sokat javult az évek folyamán a szociális képessége, habár még mindig ugyanolyan rideg és tahó, mint előtte is volt. Fogalmam sincs, miként oldja meg ezt a kettősséget. - Egy griffendéles srác, tök jó bájitaltanból – felelem megelőzve nővéremet Corvus kérdése hallatán. Úgy hallottam, ilyesmivel kereskedik is, habár én magam még soha életemben nem vettem tőle semmit sem és nem is állt szándékomban a dolog. Az ilyen kis ügyleteit mindig az iskolán kívül bonyolítja le, minden bizonnyal azért, hogy elkerülje a lebukást és ezzel a kicsapatást is. Az viszont tény és való, hogy sokkal jobban járnánk anyagilag, mint valamelyik ottani, túlárazott üzlettel. Bár, az azért kétséges, hogy működni is fog-e az ital. Elég bonyolult főzet, kevesen tudják jól elkészíteni és véleményem szerint nem elég jónak lenni valamiből ehhez. Mindenesetre, egyelőre félreteszem az ellenérveimet és inkább hallgatok. Egy próbát megér, nem igaz? - Nekem tetszik ez a megoldás, de jó, hallgassuk meg őket is – állok fel a székről, majd kissé leporolom a ruhám. - Talán van valami kevésbé kockázatos tervük – teszem még hozzá, miközben vetek egy bizonytalan pillantást Gilly felé. Úgy gondoltam, kettesben maradok még vele egy kicsit beszélgetni, de lassan az is felötlik bennem, hogy ez nem lenne a legjobb ötlet részemről. Gilly elég haragtartó tud lenni, nekem pedig nem sok kedvem van összezárva lenni vele egy félreeső teremben. - Mindenesetre, nekem még sok a házim, szóval, ha nem gond, én most lelépek – jelenik meg egy fintor a szám szélén, mintha egyáltalán nem örülnék ennek a rövidre zárt tanácskozásnak. Pedig de, mivel érzem Gillian felém küldött nemvagyittkívánatosszemély jeleit. - Na, sziasztok! - intek egyet, végül elindulok az ajtó felé, hogy pár pillanaton belül már magam mögött csukhassam be azt és indulhassak el a torony felé...
//Részemről ez a záró, köszi a játékot, szuper volt //
Gilly reprízére a lányok utánfordulással csak vékonyan elmosolyodom, mintha ezzel azt üzenném, hogy nekem mindegy, nem én kezdtem a pletykát és nem is nekem kell bizonyítania az igazát. Az rendben van, hogy megoldás lehet, hogy nem személyesen maradunk ki az iskolából, de azért kissé felszalad a szemöldököm, amikor Lizzy lényegében kivág az anyagiakból, pedig a Flint család eléggé büszke arra, hogy sikerült a nagy leszámolások közepette kiügyeskedni a vagyonának megtartását, hiszen olyan sokan kerültek az Azkabanba és kellett lemondaniuk a vagyonukról a Sötét Nagyúr támogatása miatt. - Mert a ti szüleitek biztosan repesnének az örömtől, ha rájönnének, hogy mire költitek a zsebpénzeteket. - vonom össze a szemöldökömet, kicsit talán pökhendin, mert valóban valahol egy kishercegnek neveltek mindig is, tehát ha valamit pénzzel kell megoldani, az az én asztalom, és nem szeretem, ha kihúzzák a lábam alól a talajt. Ahogy Lizzy a Mardekárról beszél eléggé csúnyán sérti a fülemet és még vetek is egy oldalpillantást Gilly-re, hiszen ezzel nem csak engem ír le, akiben valóban vannak olyan vonások, amik az aranyvért előnyben részesítik a mugli születésűekkel, de korántsem ennyit jelent az egész szak. - Igen, valóban, csoda, hogy a nővéred bejutott. - válaszolom egy kissé epésen, majd hozzáteszem. - Egyébként több mugli születésű is van a házban. - vonom meg a vállamat, ezúttal tényközlő hangon, remélhetőleg elkerülve a következő robbanást, hiszen nem kötelezi őket senki, hogy részt vegyenek az akcióban, bármikor hátat fordíthatnának a felhívásnak. - Ki a nyavalya az az Ansgar? Valami bájitalkeverő egyetemista? - kérdezek vissza, tekintve, hogy mi még zömében öt-hatodikosok vagyunk és nem mondanám, hogy különösebben nyílt lennék az egyetemisták felé, főleg, akiknek semmi neve nincsen az Egyesült királyságban, mert az első éveket sem itt töltötték. Nem csak Mardekárost ismerek, nem különösebben vagyok “ház-rasszista”, de nekem előbb jutna eszembe a bátyám ex-barátnője, Emma, akit már lassan tíz éve ismerek. - Azt hiszem vannak testvérei, mintha ő lenne a legidősebb. De soha nem találkoztam velük, nem beszélt róluk túl sokat, biztos még kicsik. Köztem és Marcus között is majdnem tíz év van. - válaszolom, aztán végighallgatom Gilly lezáró monológját, ami igazából nagyjából egy összefoglaló, és azt sejteti, hogy dűlőre jutottunk és ennél többet jelenleg nem tehetünk. Az Edevis tükrére pillantok, de csak a keretén végigfuttatva a tekintetemet, a tükörképemet elkerülve, aztán biccentve talpraállok. - Akkor azt hiszem ennél tovább nem jutunk nélkülük. Egyeztetek időpontot, amikor mindenki ráér és meglátjuk, hogy a többiek mire gondoltak. Köszönöm, hogy eljöttetek, és Jenkins rémuralmának a napjai meg vannak számlálva. A földre küldjük egyszer és mindenkorra.
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Amikor Corvus megemlíti a pletykát kissé elhúzom a számat és vállat vonva szemet forgatok. Majd fontoskodva megjegyzem. - Persze, hogy utánuk fordulok! Tudod te milyen nehéz a szezonális kozmetikumok vagy ruhadarabokat vissza keresni a szezonjuk után? Persze, hogy utána fordulok, hogy megkérdezzem, honnan van?! - a fejemet ingatom egy kényeskedő cöccögéssel. Hogy ez ne legyen egyértelmű! Ostobák! De ezen túlmenően nem kommentálom, vagy kezdek el magyarázkodni, holott a nyelvem hegyén van egy egész halom magyarázkodás. Igyekszem úgy tenni, mint akit semennyire nem érint meg a kimondott tényeken túl... Hiszen ez csak egy ugyanolyan hülye pletyka mint amit Jenkinsre ragasztottak... Nemde?! Azonban valamiért... valami elcseszett módon... végigkúszik a gerincemen egy érzés... Egy érzés, amitől a szívem szorul el. Semmi más nem váltotta ki, csupán Corvus hanglejtése. És álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek ilyen ereje lehet, de máris felmerül bennem a kétely... hogy talán nem lenne jó ötlet elmondani neki a kételyeimet, vagy bármit ami bennem kavarog. Mi van ha egyáltalán nem fogja elfogadni? Mi van ha emiatt innentől szóba sem áll majd velem, vagy még rosszabb!!? Sohasem féltem őszinte lenni és sohasem féltem bízni a barátaimban.. Mi a fene van velem?? Inkább válaszolok a kérdésére.. - Az első pár hónapban mikor ide érkeztünk még innen onnan lehetett hallani. Szóval, mint mondtam nem túl friss a dolog. Meg felteszem semmi alapja nincs csak valamivel bele akartak állni. - ismét egy kis vállvonás. Aztán kiborul a bili Lizzy véletlen hülyén fogalmazott ötlete nyomán és kissé egymásnak esünk. Inkább már nem is kommentálom a védekezéseit. Azonban elkapom a tekintetét a tükör felé és önkénytelenül is, magam is bele nézek újra. Semmi másra nem vágyom, csak hogy újra egy hullám hosszra kerüljünk, mint régen. Ha tudnám, hogy valójában mindketten ugyanarra vágyunk... De nem tudom. Így kétségbe esésemben elhatárolódok. Mikor kezdtem el rettegni attól, hogy ki mit gondolhat rólam..? Talán azóta, hogy megcsapott a szele annak, hogy ez az egész elképzelhető, hogy veszteséggel járna.. Már rég nem a tükröt nézem, de annyira elgondolkoztam a saját hülyeségeimen, hogy fel sem tűnt, Lizzy és Corvus félig már meg is oldották a helyzetet.. Corvus mikor elismétli a mondandóm lényegét biccentek. Majd hozzá teszem. - Ha ezt az utat célozzuk én vállalom a konfrontálódást vele. - mondom egyszerűen. Kissé lenyugodva. Lizzy százfűlés ötletére csak ismét egy fintor jön felőlem. De lenyelem, hogy beszóljak neki, holott sokkal jobb helye is lehetne az ifj-is pénzének. Kicsit még puffogok magamban amikor a közeledő szőke ötlete vissza hull rá, de ő persze egyből kihúzza magát a saját ötletéből... Megállom hogy szemforgatva fújtassak egyet, de így is az arcomra van írva a lényeg. Aztán nagy puffogásom közben eszembe jut valaki és egyből lehiggadok. - Mit szóltok Ansgarhoz? Gina úgy tudom jóban van vele. A srác pedig bájitalokban utazik. És talán olcsóbban megússzuk mintha a Zsebkosz-közből akarnánk valakit találni... - vetem fel egyszerűen még mindig magam előtt össze font karokkal. - Szerintem már csak a többiekkel kell össze dobnunk amink van. Hiszen van egy komplett tervünk. Szerzünk százfűlét valahogyan. A régi áldozatai révén utána járunk mire ugrott, utána járunk jelenleg ki a bizalmasa. Kiprovokálunk egy balhét ami akár még meg is bánthatja. A bizalmasát egy időre kivonjuk a forgalomból, addig pedig százfűlével mellé szegődik valaki akivel őszintén megosztja mizu... Aztán kitaláljuk hogyan tovább. - hallgatok egy pillanatra - Már csak a többiek elé kell tárni, hátha nekik lett jobb ötletük.
- Nem hiszem, hogy nagy problémát jelentene megkérni valakit erre, de nyilván ahhoz is kellene majd külön tőke – fejtem ki az álláspontom. Biztos találunk valakit, aki megtenné ezt számunkra, jobb esetben olyasvalakit, akit ismerünk és megérti az indokainkat, rosszabb esetben pedig egy olyan alakot, aki némi pénzt kér cserébe. - Az anyagiakat bízd csak ránk – teszem azért még hozzá, miközben fél szemmel Gillian felé pillantok, hátha ő is benne lenne-e ebben. Csak reménykedni merek abban, hogy sikerült némileg túltennie magát a haragján és a céljainkra koncentrálnia. - Azt mi is meg tudjuk teremteni, ha nem muszáj, ne haragítsd magadra a szüleidet. Talán a családod kapcsolatai nélkül is találunk valakit. Elvégre, rengeteg ember járkál ki-be Roxmortsba, oda pedig bármikor lemehetünk, szóval ezzel még nem is lenne olyan nagy gond. Végtére is, ha jobban belegondolok, akkor Corvus családját megkerülve is sikerülhetne a dolog. Nem ismerem a hátterét, de sejtem, hogy vele szemben azért támasztanak némi elvárást, úgyhogy nem szeretném bajba keverni. Az RBF említésére csupán megrándul a szám széle, de inkább nem is reagálom le a dolgot. Voltaképp most is tanulnom kellene. - Mondasz valamit – töprengek el Corvus szavai hallatán. Az érzelmek szerencsére már leültek, legalábbis egyelőre kordában vannak tartva. Részemről nincs olyan nagy harag, habár Gilly-t ismerve lesz még folytatása a dolognak. - Ha nem lesz más lehetőség, talán megpróbálhatjuk, egyelőre azonban maradjon a Százfűlé-főzet. Gyorsabb, mintha én próbálnék meg a közelébe kerülni. A srác se hülye, tehát vagy gyanakodni fog, vagy pedig egész egyszerűen rám se sandít majd. Ha rajtam múlik, bevetem magam, talán még csajosabban is hajlandó lennék öltözködni a cél érdekében, de szerintem van nálam esélyesebb jelölt is, ha összeszedjük az egész bandát. Oké, Gillian után én vagyok a legcukibb, csak hát az a fránya ellentét... Nem egyszerű a helyzet, annyi szent. - Az aranyvér-mánia már-már felvételi követelmény a Mardekárnál, szóval ez aligha játszik – vonom meg a vállam. Igazság szerint Jenkins sértő szavai a félvér vagy mugli származásúaknak leginkább csak a beilleszkedés és a családi háttér miatt van. Ezt nevelték belé, számára ez a normális. - Esélyes, hogy otthon el van nyomva, habár nem ismerem a családját. Ha vannak testvérei, akkor bizonyára ő az, akire a legkevesebb figyelem irányul. Mennyit beszélt az otthoni dolgairól? Nem panaszkodott? Mert ez is irritálhatja. A teljesítménykényszer csúnya dolog tud lenni, főleg abban az esetben, ha azt nem értékelik megfelelően. Újabb és újabb követelményeket állít maga elé, hogy túlszárnyalja a testvéreit, de ha ezt otthon nem értékelik, akkor másokon tölti ki a haragját.
- A rutinját és a haverjait ismerem, úgy-ahogy. Ebben tudok segíteni, hogy tovább építsük a tervet. És év közben a Zsebpiszok-közbe nem jutunk ki, de megpróbálhatok felfogadni valakit. Kapcsolataim és pénzem van, a kérdés az, hogy a szüleim fülébe visszajut-e, hiszen tőlük ered minden. Megfőzni pedig se időnk, de alapanyagaink, akiknek írtam azoknak a fele most tesz RBF-et. Köztük te is. - mutatok rá Lizzy-nek, hogy pontosan tudom, hogy nem lehet teljes erőbedobással csak ezzel az akcióval törődni. A vizsgák, órák, házik, neki és nekem az intenzív kviddics edzések, azért sok időt elvesznek az életünkből. Lizzy jól felkapja a vizet arra, amit mondok, de én tárgyilagosan, különösebb érzelmek nélkül vonom meg a vállamat. - Valószínűleg csak az egyik irigye, mit számít? Csak azt akartam tudatosítani, hogy az ilyesmik fel-felbukkannak mindenféle alap nélkül is. - válaszolom neki, aztán tapintatosan kivonulok a szituációból és teret adok a lányoknak, hogy lerendezzék maguk között a hirtelen felpaprikázódott hangulatot. Persze véleményem szerint mindketten túlreagálják, de nekem a vérem helyén is jég van, az arcomon a bőr pedig vastagabb egy rinocérosznál. Képletesen, hiszen valójában mészfehér szeplős arcbőröm van, amin ha elvesztem a nyugalmamat, azonnal áttetszik a piruló zavar. Csak akkor sandítok vissza rájuk, amikor jobbára lenyugodtak, és megállapodtak abban, hogy az ötlet jött és ment is, legalább is Gilly egy határozott nemmel válaszolt. - Gilly-ről valóban mindenki tudja, hogy kis-Prézlivel randizgat - bocs -, szóval ha valaki előadja a közeledő szőkét, az tőled hitelesebb lenne. Csak mondom. - újabb megjegyzés Lizzy-re nézve, kezd vele, amit akar, én csak kimondtam, amit gondolok, de nem szándékozom beállni a vitájukba vagy igazságot tenni. Az Ollivander nővérek közé az áll, akinek a legsötétebb halálvágya van, mert ahogy valakinek a pártját fognám, egyként üvöltenének rám, hogy ebből maradjak ki. Ebben biztos vagyok. És bár évekig érzéketlenül játszottam el a gonoszt, aki az embereket összekovácsolta, ennek az életszakaszomnak vége. - Akkor még a kalapban van az, hogy az áldozatait kikérdezzük, hogy mivel váltották ki a legizzóbb kegyetlenkedést nála, és megpróbáljuk ugyanazzal kiprovokálni, hogy elszólja magát, mi is a baja egész pontosan. - foglalom össze Gilly szavait, egyben el is ismétlem, hogy rábólinthasson, hogy jól értem-e. - Persze ehhez az kell, hogy aki végül konfrontálódik vele számítson a háttérben a társaira, akik kiszedik a slamaszkikából, ha Jenkins és a bandája túlságosan bepipulna és megint elszaladna velük a ló. - teszem hozzá, minden eshetőségre kitérve.
- Na igen, de elég sok a buktatója – jegyzem meg összevont szemöldökkel. - Ki kellene ismernünk a haverjait vagy legalább tisztában lenni néhány alap dologgal és a Százfűlé-főzet sem éppen a legkönnyebb bájital. Jártál már valaha a Zsebpiszok-közben? - fordulok kérdő tekintettel Corvus felé. Talán már vitt arra az útja, hiszen nem csak csupa veszélyes holmit lehet ott találni, hanem hasonlóan nehezen elkészíthető bájitalokat is. Jó pénz van bennük. - Ott van állítólag egy bájitalbolt, ahol talán lehet kapni. Borsos áron ugyan, de összedobhatjuk rá a pénzt és annyit szerintem simán megérne a dolog. Ha Jenkins valóban annyira elszállt magától, akkor talán érdemes is lenne befektetni ilyesmibe. Ehhez azonban igen komoly tervezés és időbeosztás szükséges, hiszen van annyira drága egy fiolával, hogy ne akarjuk mindannyian felvenni valaki más alakját. Azt hiszem, a hatása egy órán át tart, nem tovább, szóval ez is olyan tényező, amit nem árt figyelembe vennünk. - Tessék? - kerekedik el a tekintetem Corvus szavai hallatán. - Ezt meg mégis ki állítja róla? - teszem fel a kérdést, miközben magamban elhatározom, hogy ha konkrét nevet hallok, akkor a későbbiekben elmegyek és meglátogatom az illetőt személyesen is. Az biztos, hogy nem lesz benne sok köszönet. Ilyesmit terjeszteni másokról... Esküszöm, rosszul leszek az ehhez hasonló emberektől. - Jó, nyugodj már meg, csak ötleteltem! - emelem fel a hangom, miközben Gilly az arcom előtt csettintget és igen nehéz leküzdenem magamban azt a késztetést, hogy ellökjem az arcom elől a kezét. Ezzel nagy eséllyel csak olajat öntenék a tűzre. - Felvetettem, te pedig elveted, ennyi. Miért nem tudunk mostanában bármit is normális hangnemben megtárgyalni? Azért bennem is alaposan felmegy a pumpa, de az tuti, hogy nem kezdek el mások előtt veszekedni a nővéremmel. Magamban csak reménykedek abban, hogy Gilly legalább észbe kap és arra az időre rendezni tudja a hangulatát, amíg kettesben nem maradunk. Sose állt tőle távol a heves kirohanás, zördültünk össze már párszor, de most kifejezetten... Ha vele beszélek az egyenesen olyan, mintha egy aknamezőn próbálnék átsétálni. Mindig ügyelnem kell arra, merre is lépek. Komolyan, mintha valami felőrölné belülről. Talán a tánccal kapcsolatban vannak gondjai mostanában? - Inkább hanyagoljuk a témát – vetem fel a Sasha nevet hallva, miközben Gilly minden erejével azon van, hogy elrejtse magát. Remek. A szőkeséget nem ismertem annyira, de Gillian jóban volt vele és akkor is ott volt a birtokon, amikor a lány meghalt. Elhiszem, hogy megviselte az eset, engem is megviselne, de itt és most nem erről volt szó. Egyszerűen csak el kellett volna vetnie az ötletemet és ennyi. Nem kellett volna ekkora drámát rendeznie köré... Nagy eséllyel én se akadnék ki rajta, ha engem küldenének ilyen módon Jenkins elé. Nem romantikus kapcsolatra gondoltam rögtön, csak néhány olyan beszélgetésre, amikor kettesben maradnak és szimpatikusak egymásnak. - Egyébként se úgy gondoltam, hogy a testedet használd ellene – nyögöm még ki utószóként, majd a tükör felé pillantok, ahol nem meglepő módon most én és Gilly vagyunk a régi karácsonyainkon. Akkor még minden rendben volt köztünk, egy hangos szó sem hangzott el soha. A hét-nyolc éves énjeink hirtelen velünk egykorúak lesznek, de a harmónia továbbra is a régi. Na, ezt szeretném én látni. - A közös szimpátia sok ember nyelvét megoldhatja – jegyzem meg, miközben visszafordulok a többiek felé, Gilly problémáját pedig egyelőre félreteszem magamban. Majd pár óra múlva bocsánatot kérek tőle, ha nem csapja rám az ajtót.
- Adora is valami ilyesmi úton jutott el a százfülé főzethez. - bólintok Lizzy szavaira, hiszen nem olyan egyszerű egy olyan szemétkedő fickó közelébe kerülni, mint Jenkins. Kicsit felszalad a szemöldököm, amikor meghallom Gilly szavait, és hogy miről pletykálnak a klubhelységben és egészen szenvtelenül szólalok meg. - Rólad is azt pletykálják, hogy többet fordulsz lányok, mint fiúk után. - vonok vállat, aztán azért mégis csak hozzáteszem. - De mikor régebben hallottad ezt? Még csak egy-két éve vagytok itt, én pedig ott hagytam vagy három éve azt a bandát. - vonom össze a szemöldökömet, bár lehet, hogy ez a kérdés egy kissé el fog sikkadni, mert hirtelen kirobban a nem éppen hidegháború az Ollivanderek között. Sőt, eléggé régen láttam már ilyen szenvedélyes kiakadást, bárt Gilly-től a szenvedélyesség nem idegen, de mégis egy kissé elfordítva az arcomat fonom össze a karomat és meredten kezdek el [You must be registered and logged in to see this image.]bámulni egy nagyon érdekes pókhálót a terem sarkában. Lehet, hogy az idősebb nővér gyorsan kikiabálja magát és már vissza is tér a tervhez, de kétlem, hogy Lizzy csak úgy kukán végig fogja hallgatni a kiosztását. Én biztosan nem tenném. Mindenkinek joga van kiadni magából a gondolatait, én pedig pártatlanul fogom ezt most végigülni, legalább is addig, ameddig nem nyugodnak le a kedélyek. A katedrán mondjuk egy vitafórumon hideg fejjel szeretem hallatni a hangomat, de a családon belüli konfrontáció jobb, ha a családon belül marad. Legalább addig is van időm azon gondolkozni, amit mondtak. Felkeresni azokat, akiknek volt bátorsága beszólni, lekövetni a dolgokat, amik igazán a velejébe vágtak, nem hülyeség, bár szerintem alig van olyan, aki visszaszólt. Gilly háztárs és még is lehet, hogy a negyedét se tudja annak, amiket elkövetett, Lizzy pedig az ignorálásba takarózott, és szerencséjére Jenkins nem tartotta annyira érdekesnek, hogy úgy álljon elé, hogy ne legyen esélye ignorálni... De például Kath és amiket vele tett, vagy éppen Sashával...
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Elgondolkozom Corvus szavain. - Ha valamilyen baj van a háttérben, és ki tudjuk deríteni ezt, biztos vagyok benne, hogy valamerre fogunk tudni lépni. Az életét senkinek nem tudjuk őhelyette megoldani, főleg, ha ő nem akarja. De értem mire akartál célozni. - tehát Corvus szerint is lehet valami kétségbe esett kapálózás. Egyenlőre nem gondolok mögé semmit, hiszen fogalmam sincs a körülményekről. És nem is ismerem olyan régóta. Lizzy kérdésére, miszerint milyen viszonyban vagyok vele csak megvonom a vállamat. - Azon kívül, hogy számtalanszor kerültem össze tűzésbe a lányok miatt a csicskásaival, nem sok közöm van hozzá személyesen. Mondjuk egyszer annyira felbosszantott, hogy ha nem lép közbe tanár, tuti hogy párbajra hívom... Mondhatni hidegháborúban állunk. - ennél mélyrehatóbban viszont tényleg nem tudok róla túl sokat. - A klubbhelységben mondjuk érdekes pletykák keringnek... Mikor mi ide érkeztünk is még előszeretettel szólogattak be neki és cukkolták azzal, hogy biztos szerelmes beléd. - fordulok Corvus felé. - Bár már régen hallottam ezt bárkitől is. Gondolom mert bárki aki ezzel húzta, azóta nem "kicsit" be van fenyítve.... - elgondolkozom és Lizzy gondolatmeneteit kiegészítve hozzá teszem. - Lehet azokkal kellene beszélni, akik mertek neki vissza szólni, és kifaggatni őket arról, mit torolt meg leginkább. Mikre ugrott.. Hátha úgy könnyebben a közelébe tudunk férkőzni ha tudjuk, hogy ezekért nem szórakozásból vágott vissza, hanem mert érzékenyen érintették. Én legalábbis így csinálnám. - Aztán Corvusra pillantok ismét - Esetleg egy nyílt provokáció a klubbhelységben? És ez után jön Lizzy remek eszmefuttatása velem kapcsolatban, amire nem kicsit eltátom a számat és őszintén megremeg a kezem, de Corvus előtt mégsem fogok neki lekeverni egyet... Gyűlölöm az erőszakot, de néha nekem is betelik a pohár. - Persze! Rögtön rakj rám árcímkét is, hogy kilóra eladó! Mégis mi a francot képzelsz magadról?! Örülök, hogy neked tök alap, hogy kiárusítasz!! Szállj már magadba légy szíves! - Szisszenek fel felháborodva, félig csípőre vágott kézzel bele csettintgetve Lizzy arcába párat hogy térjen már észhez. - Szerinted, mégis mivel járna egy Jenkinsféle srácot behálózni? Minimum, hogy közös kegyetlenkedéssel. Rohadtul tudod te is, hogy Sasha óta mennyire nem bírom az ilyesmit!! Te meg simán a karjaiba löknél... - csattanok fel és bár nekem nem tűnik fel, de képtelen vagyok megőrizni a hidegvéremet és a hangomat is kissé megemeltem. A hajam mint úgy általában ha túltöltődöm, akár örömmel, akár mással, most is mintha minimum lufival dörgölték volna, jó néhány szál szana szét meredez, mintha minimum villámmal készülnék megcsapni a húgomat. Nem kicsit dühös vagyok. - És ha bedobom, hogy Danyvel szét mentünk, szerinted ki lenne az első számú célpont!??? Kösz de kösz nem! - fú de felcseszett! Önkénytelenül húzom összébb a dzsekimet és fonom össze a melleimet leszorítva a karjaimat. Mintha csak hirtelen el tudnám rejteni a testem kérdéses területeit... Nagyon régen volt már problémám az önképemmel. De ez most elevenembe talált. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, elszámolok háromig majd egy sóhajjal aminek a vége kissé sírósan megremeg, de megrázom magamat, bár a kezeim vissza kúsznak magam elé össze fonva. Corvus felé fordulok. - Na, pont így kell Jenkins elevenébe találni is. Biztos hogy el fog szólni valamit ha jól csináljuk! - térek vissza meglehetősen ridegen a témához. De legalább igyekszem nem a személyes drámámra terelni a figyelmet.
- Nem hiszem, hogy hármunk közül bármelyikünkben is megbízna annyira, hogy kiteregesse a lapjait – fintorgok egyet, továbbra is a tükörbe mélyedve, de azért fél füllel Corvus szavait hallgatva. Végül elengedem magamban ezt az egész Edevis tükre dolgot és fájó szívvel bár, de hátat fordítok neki. Lehuppanok az egyik régi székre és onnan fixírozom a Gilly-Corvus párost. - Te már alapból ki vagy lőve – pillantok a fiúra, majd róla Gillyre. - Neked milyen a viszonyod vele? Fogalmam sincs azt illetően, hogy a nővérem milyen kapcsolatban áll Jenkinsel, Engem bizonyára nem bír a srác azok után, hogy annyiszor nekimentem a folyosón és megvédtem előle a kisebbeket, szóval nem fog zokogva a vállamra borulni és minden búját-baját elsírni. Egyetlen előnyöm talán az lehetne, hogy aranyvérű vagyok, de ugyanez elmondható Gillyről is, hiszen testvérek vagyunk. - Javasolnám, hogy haverkodjunk vele, de időbe telik a bizalmába férkőzni. Talán évekbe – töprengek el egy pillanatra, majd hirtelen ötlettől vezérelve ismét Corvus felé pillantok. - Mennyire lenne benne szerinted, ha ismét csatlakozni szeretnél hozzá? De nem, inkább ne – csóválom meg a fejem, hiszen a fiú nemrég mondta el, hogy miért is lenne ennek akadálya. - Felejtsük is el. Százfűlé-főzet? Felvenné valaki az egyik bizalmasa alakját. Igen, így működne – biccentek rá a saját tervemre még a többiek reakciója előtt. Mondjuk, ez is ütközhet problémákba, nem is egybe, de egyelőre csak ötletelek, semmi komoly. Az a baj, hogy ha egyszer belelendülök, semmi se állíthat meg, így pedig hajlamos vagyok hülyeségekbe is belefutni. - Mondjuk, Jenkins is pasiból van, Gilly-n pedig minden bizonnyal megakadt már a tekintete – mosolyodom el sokat sejtetően, miközben végigmérem a nővéremet. - Szerintetek működne, ha esetleg barátnőként férkőzne a bizalmába? Hiszen Gillian elég szép és feltűnő jelenség is egyben, nem lenne hát csoda, ha Jenkins párszor eljátszott volna már a gondolattal vele kapcsolatban. Egyelőre ez lenne az egyetlen olyan lehetőség, ami talán kecsegtet némi sikerrel. - Beadhatnád, hogy szétmentetek Danyvel és nála keresnél vigaszt – folytatom tovább kissé belelkesülve. - Persze, csak ha te is benne vagy. Corvus válaszát a kérdésemet illetően szinte már figyelembe se veszem, hiszen időközben lefoglal az ötletelés és úgyse mondaná el, bármennyire is faggatnám. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha kitérő választ ad, akkor sose fogom megtudni. Gilly pedig... Nos, igen, ő azt látta, amire számítottam vele kapcsolatban, úgyhogy nem is okozott számomra meglepetést. - A másik, ami még eszembe jutott, hogy talán szembesítenünk kellene a következményekkel – vetem még fel. - Szerintem egyáltalán nem fogja fel, milyen lehet ez azoknak, akiket állandóan szekál. De arról fogalmam sincs, hogy ezt miként tudnánk kivitelezni – vonom meg végül a vállam tanácstalanul.
Lizzy visszaszól, egészen hosszan, ami arra utal, hogy egy kicsit sikerült felhúzni a megjegyzésemmel, de vagyok annyira bunkó, hogy csak megvonjam a vállamat, mintha nem is érdekelne a védekezése. - Nyugalom, szöszi. - válaszolom egyszerűen, mintha lepattannának rólam a szavai, de ahogy kimondom valami fura érzés szalad át rajtam, mert eszembe jut ahogy Gina szöszkézte Sashát. Persze valójában megnyugtat, hogy csak arra gondolt, hogy Jenkins nem tudott rést találni a pajzsán és azért neveti ki, nem azért, amiket a srác másokkal csinál, de valamiért úgy érzem, hogy nem akarom ragozni a dolgot, ráadásul Gilly betoppanásával már nincs is értelme. Azt mondtam Adorának, hogy olyanoknak küldök levelet, akik szerintem segíthetnének és akikben bízok, így nem kéne az első öt percben teljesen magamra haragítanom az Ollivandereket. Most rajtam a sor, hogy fintorogjak, amikor esküvőről, meg táncversenyről van szó, de valójában nem azért, mert el sem tudom képzelni, hogy valaha elvegyek egy nőt, vagy hogy a táncverseny olyan fontos lehet, hiszen én is sportoló vagyok, kviddicsezek, de akkor is olyan gej a hazugság, ráadásul pasi vagyok, fúj, esküvő. Legalább is ezt mutatom, miközben figyelem hogy mi játszódhat le az idősebbik lány fejében, persze gondolatolvasó sose voltam, szóval el is engedem az egészet még egy darabig. [You must be registered and logged in to see this image.]- Teljesen. Még az első években megpróbált heccelni, hogy jobb velük csapatban az élet, mint egyedül, de amikor már századszorra közöltem vele, hogy a játszadozásai túl brutálisak és hogy én ebből már kinőttem, elkezdett leginkább ignorálni. - válaszolom Gilly-nek, ameddig Lizzy a tükröt nézegeti, aztán hozzáteszem. - Szerintem is lehet segélykiáltás. De bennem már soha többet nem bízna annyira, hogy elmondja, hogy mi áll mögötte, és azt se tudom, hogy meg tudnánk-e oldani az életét, vagy ha megetetjük a saját főztjével attól talán észhez térne-e. - ismétlem el a gondolatot, amit Adorával már megfogalmaztunk valamennyire, hiszen az Ollivandereknek van mindannyiunk közül a legobjektívebb lencséje, csak egy-két éve érkeztek és nem is kerültek még nagyon szembe vele, mi többiek, nem feltétlenül leszünk tárgyilagosak, akármennyire szeretném ezt a képet emelni magamról. - Egyszer ezt, másszor azt. - válaszolom a fiatalabbik nővérnek, egy kis sumákolós mosollyal, amit ha még nagyon a tükör varázsa alatt van, talán vehet őszintének is, de igazából valószínűleg csak azért ejtem, hogy a magabiztos kijelentésemmel elhessegessem a kíváncsiságát. Hiszen ő is megtartotta magának, akkor én miért ne tehetném? Ráadásul jó lenne Jenkinsre terelni a szót, mert akármilyen szentimentálisan hangzik, valaha egészen közel álltunk egymáshoz, és nem igazán szeretném, ha tényleg az lenne a vége, hogy mondjuk bicskával szórakozik és kicsapják és pálcát törnek.
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Nem feltétlen bánom, ha valamikor vissza térünk a témára, csak egyenlőre még nagyon kusza minden. A tükörnek sikerül sokkolnia, de Lizzy kérdésére önelégülten elégedett mosolyt villantok neki. - Hát persze! Mi mást? Ja meg hogy megnyertem a tánc világbajnokságot! - az egyik hajtincsemet is megcsavargatom kacéran, de amint Corvus, Lizzyt a tükör elé állítja elkapom a tekintetét és rá jövök, hogy bizony roppant szerencsétlen képet vághattam arra a pár pillanatra, mielőtt vízfolyásszerűen neki álltam hazudni.. Ami annak ellenére, hogy nem gyakoroltam olyan gyakran, elég jól megy hála a színészi vénámnak! Ameddig Lizzy a tükörben látottal van elfoglalva, normalizálom a vonásaimat és egy apró kézmozdulattal intek Corvusnak, hogy ne aggódjon! Lágy bensőséges mosolyt küldök neki, amiből tudhatja, mindenképpen be fogom avatni, amint eljön az ideje. Ami nem most van. Mert most más van terítéken! Így csak veszek egy mély levegőt, valószínűleg utolsó pillanatban, hogy Lizzy felénk forduljon. És addigra már ismét a hajamat csavargatom egy kaján vigyorral. Aztán megdobom a hajamat és komolyabb képpel térek a témára magára. - Nekem... az a benyomásom erről az egészről, hogy olyan mintha... - elgondolkozom hogy hogyan is mondjam ki ami felmerült bennem - Mintha egy "fuldokló segélykiáltását" látnám. Régen jóban voltatok.. Most mit tudsz róla? Vagy teljesen elhatárolódtatok? - kérdezgetem, közben három széket ide lebegtetek magunknak, ki tudja mennyi ideig fog tartani ez a kis diskurzus. A székek gondosan úgy helyezkednek, hogy egyikünk se kerüljön szembe a tükörrel. - Szó mi szó velem sosem volt genyó, de az amit néha a lányokkal csinál nagyon nagyon rosszul esik! - utalok a kis nőegyletem tagjaira.
- Ezt ugye most nem úgy értetted, hogy azt élvezem, amikor a kicsiket piszkálja? - vonom fel kérdőn a szemöldököm Corvus szavai hallatán. Igen, sokat változtam az évek során, de még mindig nem hagyom, hogy Jenkins az alsósokkal genyózzon. A felsőbb éveseket nem védem meg, de a harmadikosoknál kisebbeket minden esetben. Szóval igen, eléggé szíven üt a fiú feltételezése, mintha legalábbis engem is Jenkinshez hasonlónak tartana. - Csak hogy tudd, a felém irányuló beszólásain és próbálkozásain nevetek jót, nem azon, amikor másokat bánt. Elfintorodom a felvetés hallatán is, hiszen igazán bosszant ez az egész. Jól tudom, hogy Corvus olyan személyiséggel rendelkezik, amihez kell némi gyomor és fapofa is, de ezt most képtelen vagyok benyelni tőle. Nem vagyok már ugyanaz az ember, akit annak idején megismert, de nem is lettem olyasvalaki, aki olyasmiket művelne, mint a régi haverja. Kissé kérdőn pillantok vissza Corvusra, amikor megpillantom a mosolyt az ajkain, ahogy belépünk a terembe. Mint mindig, szinte most is semmitmondó és rideg, sok valódi érzelem aligha van mögötte, de fel se veszem. Ha ezt ellövi, akkor valami érdekes lehet itt, ami most jobban felkelti az érdeklődésem, mint az iménti sérelem. Olyannyira leköt a nézelődés, hogy egy pillanatra teljesen el is felejtem a dolgot. Végül nem találok semmi izgalmasat, amit egy csalódott sóhajjal és egy szemforgatással veszek tudomásul. Minek jöttünk hát ide? - Edevis tükre? - ismétlem Gilly szavait kissé szájtátva. Hallottam már erről a valamiről, azt hiszem, még Binns professzor előadásán néhány éve. Sokan beleőrültek állítólag a tükörbe, mert olyasmit mutatott számukra, amit egy életen keresztül hajszoltak és végül ott találták meg. Az álmaikat, a vágyaikat. Ez persze folyamatosan változik, ahogy az ember nő és új tapasztalatokat szerez, de a tükör mindig az aktuális álmát mutatja az embernek. - Mit láttál? - pillantok kíváncsian a nővéremre, amikor elhalad mellettem. - Az esküvődet? Gillian határozottan az a lány, aki szereti a romantikát, úgyhogy számomra nem is kérdés, hogy a nagy napot látta maga előtt. Hogy Dany vagy valaki más oldalán vonult-e az oltár elé, az teljesen lényegtelen számomra, de abban biztos vagyok, hogy valami színpompás rendezvény lehetett. Igen, elvégre ő tesz az álmaiért és amit szeretne, azt el is éri, szóval jelenleg nyilván ez a szíve vágya. - Oké – sietek a tükör elé, noha ez menne Corvus kérése nélkül is. Amit azonban abban látok, attól szó szerint földbe gyökeredzik a lábam. Én és ő... Csókolózunk? És látszólag fülig szerelmesek is vagyunk egymásba, hiszen ezúttal nem az a semmitmondó kifejezés ül az arcán, ami általában szokott, miközben elengedjük egymást. Úgy tekint rám, ahogy mindig is szerettem volna, ezt pedig jól esik látni. Egy-két éve már tisztában vagyok azzal, hogy mit is érzek valójában iránta, de egészen eddig a pillanatig azt hittem, hogy számomra a kviddics és az elismerés a legfontosabb, nem pedig ez. - Te mit látsz benne, Corvus? - szólalok meg természetellenesen nyugodt hangon, mintha csak az várt volna, amire a leginkább számítottam, noha egyáltalán nem ez a helyzet. Mindenesetre, nem mutatom ki az érzelmeimet, inkább lenyelem magamban a dolgot. Eddig se mondtam el senkinek, ezután se fogom. Aligha érdekelném őt bármilyen szinten is, hiszen még barátként se bánik velem mindig kedvesen.
- Helyes. - válaszolom egyszerűen Lizzy-nek, hogy kiröppent a bagoly hívni a nővérét, mielőtt megjelenne. - Jó sokat változtál. Nem mindenben előnyödre. - jegyzem meg csak hidegen Lizzy-nek, amikor nagy vidáman közli, hogy Jenkins ugratásain ő csak nevet. Ők Gilly-vel már kész felnőttként kerültek vissza a Roxfortba, az utolsó évekre, szóval valószínűleg az önálló attitűdjük miatt ők sem lettek célpontok, ahogy én se, de ettől még az ignoranciája, sőt, az, hogy szórakoztatják az esetek, elég sokat elmond. Összevonom a szemöldökömet egy pillanatra, míg Gilly válaszol a fülébe súgott kérdésemre, ám mire elengedi az ölelést, már a szokásos semmitmondó tekintettel nézek rá, csak a tekintetemben látszik, hogy nem feltétlenül engedtem el a témát és a későbbiekben még van esély arra, hogy tovább boncolom. Ha hagyja. Belépünk a terembe, és nem feltétlenül vártam, hogy azonnal észrevegyék, mire is gondolok, így most csak egy hideg mosolyt ejtek Lizzy felé és előre engedem a lányokat, főleg, hogy Gilly nagyon is fontoskodva megindul és felfedez. Én csak a szokásomhoz híven összekulcsolom a karjaimat magam előtt és figyelem mire jut. Nem igazán tudom még mindig megmagyarázni, hogy miért pont ebbe a terembe léptem be, miért pont ez vonzott annyira néhány napja, de akár szerencse volt, akár más, igen csak érdekes ez a tükör. Figyelemmel kísérem, ahogy Gilly eléáll, valamit lát, aztán hátat fordít a tükörnek, érdekes, hiszen az emberek általában a szívük vágyára szívesen néznek, kedvtelve, ő viszont igen csak furcsán viselkedik. - Lizzy, állj elé. - biccentek a másik szöszinek, és csak akkor változik át a tekintetem egy kissé aggodalmasra és villan Gillian felé, [You must be registered and logged in to see this image.]amikor már a húga elfordult tőlem és nem láthatja. elkezdek beszélni, de a szavaim nincsenek összhangban a tekintetemmel, amivel az idősebbik nővért fogva tartom. - A levelemet olvastátok, tehát fogalmatok van arról, mire készülök. Tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba, rájönni, hogy Jenkins miért olyan, amilyen, és megleckéztetni vagy észhez téríteni, mielőtt valami végleges butaságot csinál. Vitathatatlanul közel állhat az eltanácsoláshoz és a pálcatöréshez, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy az lenne a legjobb. Legalább is neki, a Roxfort többi részének igen. - vezetem fel a témát, miközben Lizzy is szembesülhet a varázslattal, és tény és való, hogy a Jenkins-ügyet tényleg nem akarom, hogy elkallódjon, de akármennyire hanyagoltuk el a barátságunkat Gilly-vel, akkor is egy kicsit furcsa. Nem mintha nem lennénk néha mindannyian furcsák a Morgan-birtok óta, még ha másfél éve is volt, de ő most valahogy másként.
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Ha nem lennék olyan állapotban, mint vagyok minden bizonnyal kifejezetten élvezném Corvus zavarát. Annyira aww ilyenkor. A kérdésére csak halkan válaszolok lényegében suttogva, hogy csak ő hallja, mintha csak sóhajtanék. - Még magam sem vagyok biztos semmiben. - ez a mondat önmagában is ijesztő lehet pont tőlem! És Corvus jól látja, nincs rajtam semmi ami azt jelezné, hogy kint voltam a meccsen, pedig sosem szoktam kihagyni! És persze eleresztem. Lizzy szavaira kissé csípősen de szeretve megjegyzem - Azt sejtettem. - a baglyával küldött üzenet elég egyértelmű volt. Baj van. Én is érzem. Szerencsére lemaradok az első körös eszmecseréjükről, másképp lehet szóban eléggé Jenkinsnek mennék. Lizzynek jár a zöld pont amiért lényegében x alkalomnyi beszélgetés - ami majdnem mind vitába torkollott - most mégis nyit felém. Egy pillanatnyi bizonytalan, de végül hálás mosollyal nézek rá. - Köszönöm. ~.. És.. Akárhogy is, ez visszafelé is igaz. - mondok csak ennyit. Elvégre testvérek vagyunk! Corvusra figyelek tovább, mikor azt mondja talált valmit ami tetszeni fog nekünk. Megdobva a hajam követem ahova vezet minket lényegében sereghajtóként. És érdeklődve tekintek körbe. Vagyis.. Tekintenék, ha nem lenne egy giga tükör a teremben ami magára vonzza a tekintetem. Azonnal fontoskodva oda lépek és a szemügyre veszem. - „Edevis amen ahze erkyt docr amen”. - olvasom fel és rögtön helyre rakja az agyam a mondatot. -... Nem arcod tykre ez hanem sivede... Edevis, Sivede, Edevis tükre, vagyis a Szívedé... - mondom ki végül halkan és bele nézek, hiszen ott van előttem. Mit tehetnék? Hunyjam be a szemem? Ami a szemem elé tárul... Nos attól a szívem szorul el és majdnem kapkodni kezdem a levegőt. Dany amint fogjuk egymás kezét.. De szinte azonnal kicsúsznak az ujjaim az ujjai közül. És egy egyenlőre ismeretlen lányt felé szaladok. Szeretném elhitetni magammal, hogy az a lány én vagyok és valójában onmagam felé szaladok... De a tükör is tudja.. és valójában én is, hogy mi az igazság. És ami a leginkább kiborít, hogy látom, ahogy mindenki elfogadja és ugyanúgy viszonyul hozzám, mint előtte!.. Megfordulok inkább háttal a tükörnek mielőtt bepánikolok kissé kifeszített arccal erőt veszek magamon. - Na jó.. Ez tényleg nagyon tetszik... - a hangom határozottan elvékonyodott. De szó mi szó kivételes varázstárgyról van szó és ez tényleg lenyűgöz. Még ha miatta a szívemet tépném is ki és vágnám hozzá!
- Jaj, tényleg – grimaszolok egyet Corvus szavai hallatán. - Még korábban küldtem neki egy baglyot, remélem megtalálta... Azért vetek egy-két bizonytalan pillantást a folyosó két végére, de Gilly még mindig sehol. Személy szerint nekem igen sok dolgom akadt a klubhelyiségben, főleg a Griffendél győzelme után, jóformán alig tudtam elszabadulni onnan. Mindenki a győzelmet ünnepelte és akadt néhány részeg srác, aki nem értette, hogy miért nem maradok még bulizni. Le kellett hajtanom egy-két pohárkával, mire nagy nehezen elengedtek. Gilly elé így már csak a baglyomat küldhettem. - Igazság szerint néha nekem is sírhatnékom van, amikor megpillantom a folyosón. De leginkább csak a nevetéstől – teszem még hozzá, habár azon semmi csodálkozni való sincs, hogy az alsóbb évesek bepánikolnak tőle. Tizenegy éves ésszel nagy eséllyel még én is így reagáltam volna le a dolgot Jenkins-ügyben. Azt már meg se kérdezem Corvustól, hogy esetleg szándékában áll-e beszélni vele valakinek. Értelmetlen időpazarlás. Számtalan alkalommal állt már a kicsapatás szélén, kapott figyelmeztetőket, egyszerűen nem érdekli. Mintha csak élvezné, hogy ennyire semmibe veheti a szabályokat, mindenféle következmény nélkül. - És már be is futott – állapítom meg, amint megpillantom nővéremet befordulni a folyosó végén, noha a cipellői kopogásából már rég sejthettem volna, hogy ki is érkezik szerény köreinkbe. A megszólításra csak egy felvont szemöldököt kap válaszul, de a pacsit hatalmas vigyorral viszonzom. Na, igen, Gillian ismer már annyira, hogy tudja, az ölelkezés nem az én műfajom. Ezt megtartja a mardekáros srác részére, amit kaján élvezettel nézek végig. Sejtem, mennyire kínos lehet ez számára, hiszen Gilly elég nőies már... nos, mindenhol. - Nyugi, nem vagyok elveszve nélküled – felelem a testvérem bocsánatkérése hallatán, habár elég szokatlan részünkről, hogy hetekig nem beszélünk egymással. Mindenesetre, most se ezt a gondot szeretnénk megoldani, van ennél sokkal fontosabb problémánk is. - De ha van valami, csak szólj nyugodtan, rendben? Fogalmam sincs, mi a helyzet Gilly háza táján, de remélem, szól nekem is, ha valami gondja akad, hiszen bármennyire is eltávolodtunk mostanában egymástól, mégis csak a testvérem. Nekem pedig nem áll szándékomban cserben hagyni őt. - Igen? Mit? - kérdem kíváncsian Corvus szavai hallatán, végül engedelmesen követem őt abba a terembe, ahová vezet. Minden tiszta por és kacat, egyszóval nem egy olyan hely, ami felkeltené az érdeklődésem. Még a díszes kerettel megáldott tükör sem nyeri el különösebben a figyelmem. . Mi olyan érdekes egy raktárban? - teszem fel végül a kérdést, némi nézelődés után, amikor már tényleg semmi érdekeset nem találok itt. Össze-vissza bezsúfolt székek, asztalok, néhány régi tankönyv, pár teleszkóp és egy tükör. Izgalmas.
Mikor befut Lizzy ellököm kicsit magam a faltól és hideg érdeklődéssel nézek rá. Na jó, valahol talán mégis csak pofon vágott az a Griffendél győzelem. Ettől még nyíltan ellenséges nem leszek, ismerik a stílusomat és ha már eljött a hívásomra, akkor biztosan nem fordít hátat, ha azt mondom… - Szia, nagyon remélem, hogy a nővéred, mert szóltam, hogy hívd. - jegyzem meg, és ha szigorúan vesszük, akkor már élből hülyeséget is mondott. Nagyon alacsonyan van a hülyeséghatárom, meg kell válogatni a szavakat a jelenlétemben. - Melyikkel kezdjem? Ne válaszolj, költői. Átkoz, bunyózik, késsel fenyeget kicsiket, kidobja az alsóbb éveseket az este közepén a Tömlöcökbe, hogy teljesen frászt kapjanak, lényegében vannak akik meglátják és sírva fakadnak. - sorolom egész nyugalommal, de ha teljesen rendben lennék a tetteivel, akkor nem küldtem volna levelet. Nehéz nem észrevenni Gilly érkezését, csak úgy kopog a magassarkúja, bár talán kicsit csalódott vagyok, amiért nem látok rajta semmilyen Mardekáros darabot, se talárt, se sálat, se nagy zöld ujjat, vagy akármit, ami jelezhetné, hogy kint volt a most végződött Mardekár-Griffendél meccsen. Lehet, hogy kint se volt és Lizzy-nek még futnia kellett egy kört, hogy elmondja neki, hogy hol találkozunk. Erre nem is számítottam, hiszen nekem a kviddics és a versengés nagyon is a fontossági piramis teteje felé tendál. Főként valószínűleg azért, hogy ne csak nyomorúság legyen az életemben, hanem legyen benne valami pozitív izgalom is. - … és Flint. - vonom össze a szemöldököm Gilly teátrális érkezésére, aztán amikor ölelésre tárja a karját egy kicsit talán kelletlenül fogadom el, de nem azért, mert rossz érzés az ölelése, hanem azért, mert… hm, ezért. Ahogy előrelépek, hogy megöleljem már olyan erővel nyomódik belém a cici és még az arca is a vállamba, hogy hiába nem volt közöttünk az égvilágon soha semmi, egy kicsit zavarba ejt. Bár most valahogy mintha az egész közvetlenség más lenne. - Nem haragszom. Baj van? - jön a kérdés még halkan a fülébe, ölelés közben, és homlokráncolva elengedem, már ha van esély arra, hogy ő elengedjen. [You must be registered and logged in to see this image.] - Igen, találtam valamit, és szerintem tetszeni fog nektek. - ejtek meg egy kis mosolyszerűséget, ami éppen csak a szám sarkában megül, aztán elindulok a folyosókon és egyre elhagyatottabb részekhez érek, ahol még tanterem sincsen, meg úgy egyáltalán semmi használatban lévő terem, míg be nem nyitok az egyikbe, amiben ott áll egy magas, érdekes, gazdagon díszített kerettel megáldott tükör. Körülötte a teremben tiszta por minden, székek és asztalok tornyosulnak, afféle raktárként lehet használatos.
"Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva."
Érkeztemet, határozott ütemes koppanások jelzik, köszönhetően az imázsommal össze nőtt magassarkúmmal aminek hangja vissza verődik a falakról. De cseppet sem zavar, hogy lopakodásra kevésbé alkalmas a cipőim nagy része. Eddig elég kevésszer kellett elrejtőznöm bármi miatt is. Ha meg mégis.. Nos megoldottam másképp. Ollivander vagyok vagyok nem olajfatönk! Állam felszegve, arcomon jellegzetes mosolyfintor. Örülök, hogy Corvus írt. Bár amivel kapcsolatban, az ad némi kellemetlenségre okot, na persze nem irányába. A hajam kiengedve, nagy fürtökben két tincsem van mindössze befonva a fülem mögött, de most nem vittem túlzásba. Sőt enyhén még kócos is vagyok... De betudható amolyan... "direkt kócnak" elvégre, nálam az ilyesmik nem megengedettek csak úgy véletlenül! A ruhám jelenleg egészen konszolidált, semmi különösebb villantás, de az égitestek így is meg vannak rajta bűvölve, hogy néha vándoroljanak, vagy épp eltűnjenek. Talárt eszemben sem volt felvenni, úgyhogy maradt a bőrdzseki. Nem nehéz őket kiszúrnom a folyosón és oda is lejtek hozzájuk. Tökéletesen egyenlő távolságra állok meg mindkettejüktől, mintha csak kimértem volna és minden mozdulatom, pont mint legelső találkozásunk óta, épp olyan mintha minden percben fotózhatnának. Annyira régóta használom ezeket a mozdulatokat, hogy már ösztönösek és nem kerül energiába hogy erre figyelgessek. - Ollivander! - kicsit megnyújtottan ejtem ki és lehelletnyit affektálva viszem fel a hangsúlyt mikor a húgomat a vezetéknevünkön szólítom. De szemkontaktusnyi pöcsméregetés után cinkos kis mosoly jelenik meg telt ajkaimon és ökölpacsira nyújtom a tesómnak a kezemet. Aztán Corvus felé széttárom a karjaimat. - Örülök hogy írtál! Ne haragudjatok hogy ennyire el voltam tűnve! - az ölelésem, baráti, na jó kicsit bújós, vállal, cicikkel, meg úgy fejjel bele szegény vállába, mintha csak némi megerősítésre lenne szükségem... Igen nekem!! ki tudja miért..?, de ugyanakkor rövidnek mondható a mozdulat. Vissza lépek a háromszög harmadik csúcsába és komolyan nézek rájuk. Táskám-pálcám most is nálam. - Úgy tudom találtál egy helyet, szóval.. ne itt a folyosón beszéljünk erről! Mutasd az utat! - mondom némiképp gesztikulálva a kezeimmel a mondandóm mellé.
A levelet megkaptam, a tartalmán pedig egyáltalán nem csodálkozom, hiszen ismerem Jenkinst már évek óta. Nem állítom, hogy haverok vagyunk, hiszen nem vagyunk azok, de az ellenségemnek se mondanám kifejezetten, leginkább egy színes folt az életemben. Mondom ezt úgy, hogy eddig minden megnyilvánulásunk a másik felé kifejezetten arra ment, hogy bántsuk egymást. Hirtelen átkok a folyosókon, balhék a kisebbek piszkálása miatt, közös büntetőmunka. Szóval nem a haverom, de szinte hiányolnám, ha nem lenne. Feldobja a monoton hétköznapokat. A Corvus-al való találka előtt azért némileg össze kell szednem magam, hiszen a közelében hajlamos vagyok kissé bugyutábban viselkedni, mint egyébként. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy képesek zavarba hozni egyetlen szavukkal, de ő egyike ennek a pár embernek. Márpedig nem szeretek zavarba jönni és pont a mostani esetben van szükség arra, hogy összeszedetten gondolkozhassak a további lépéseket illetően. Egyetértek a fiúval, valamit tenni kell Jenkins ellen, amitől észhez tér vagy legalábbis kitalálni a viselkedése okát és arra hatni. Mert mostanában nagyon nem fair, amit másokkal művel, már-már egyre durvábban hívja fel magára mások figyelmét. Az öltözékemet nem vittem túlzásba, egy rövid ujjú fehér felső, mellé sötétkék farmer és sportcipő. Sminkelni egyáltalán nem szoktam, most se teszem hát, az nem az én stílusom. Gyors fogmosás után rohanok is lefelé, az előre megbeszélt helyre. Már messziről megpillantom Corvust, aki – szokásához híven – mogorva képet vágva álldogál egy helyben. Sejtem, mi nyomja a lelkét, habár nem kérdezek rá, majd lerendezi magában. Különben is, elég gyakran morcos valami miatt, szóval semmi gond. Legalább önmaga. - Szia! - köszönök neki, amint belibbenek a látóterébe, majd megállok tőle nem messze, végül vetek egy pillantást mindkét irányba. - Jön még valaki? Eszem ágában sincs kettesben lenni vele, nem szoktam meg, hiszen mindig többedmagunkkal vagyunk, amikor összefutunk valamerre. Ami igenis jó, tekintettel arra, hogy legalább nem csak rám figyel, ennek révén pedig nem tűnik fel neki annyira, ha hülyeséget mondanék. Utálom, amikor kijavítanak, tőle pedig még rosszabbul esne a dolog. - Megkaptam a leveled – hozom fel a nyilvánvalót. - Mit művelt már megint Jenkins? A hülyeségeket megszoktam már részéről, szinte fel se veszem, de most sokadjára rúghatta el messzire azt a bizonyos pöttyöst. Vannak tahóságok tőle, mint az elsősök piszkálása például, de akadt már olyan eset is, amikor egy másik diákot szépen megsebesített egy kisebb átokkal. Na, ott majdnem kicsapták, de az apja révén végül mégse tették. Utána lapított egy ideig, várta, hogy elüljön a vihar, majd ismét nekikezdett kedvenc hobbijának.
Amikor még egészen fiatalok voltunk sokszor járt össze a családunk, habár az Ollivanderek soha nem vallották a szüleim nézeteit, de a pálcakészítő mester családja azért mégis csak köztiszteletben állt. Ekkor még Gilly gurult, Lizzy pedig egy félénk kislány volt, akivel képtelenség volt beszélgetni. Mára egészen más a helyzet, mind a két szőkeség mondhatni kivirágzott és talán ez a magabiztosságuk az, ami nekem olyan szimpatikus - de a többieknek nem éppen. Éppen csak annyi fért bele, hogy gyorsan lezuhanyozzak a meccs után, de már a kézfogónál szóltam Lizzy-nek, hogy szeretnék vele és a nővérével is beszélni, és hogy találkozzunk a Kisudvar melletti folyosónál, a fa címeres alabárdos páncél mellett. Kicsit talán morcos vagyok, mert a meccsen a Griffendélesek egészen jelentős előnnyel vertek el minket, de tekintve, hogy nálunk az egyetlen értékelhető tag én vagyok, mióta Brooks, nos... eltávozott, nálunk pedig lényegében lassan mindenki szerzett magának nevet, és úgy hallottam például a Weasley lány már fél éve magánedzőhöz is jár... Az lett volna a csoda, ha nyerünk. - Mi tart ennyi ideig? - dohogom magamban, csendesen, a falat támasztva a díszes páncélzat mellett, összefonva a karjaimat. A farkas nyugodtan üldögél, azt hiszem, mivel beleszólása úgy sincs, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit ügyködünk Jenkins ellen. A lányok mindketten kaptak levelet, remélhetőleg el is olvasták, szóval nem fognak teljesen bután nézni rám, amikor befutnak ide. A hajam még egy kicsit nedves volt, amikor kifésültem, ezért száradás közben szépen visszakunkorodik a világ minden tájafelé, de a ruhám még siettemben is kifogástalan, a Mardekáros egyenruha a Flintek címerével, élére vasalva, inggel, sötét nadrággal, és persze az elmaradhatatlan Flint-gyűrű is az ujjamon, mint mindig.
Egy titkos szoba és egy tükör, ami talán csak a szívet fájdítja. Nem mindenki tud a létezéséről, sőt akadnak, akik még csak nem is hallottak róla, de akik ismerik tudják, hogy a tükör ha nem is szó szerint, de magába szippanthat, hiszen azt mutatja meg, amire a legjobban vágysz és tudjuk jól, hogy a leghőbb vágyunk nem mindig olyan, aminek a látványa jó emlékeket hoz a szívünkbe, hanem gyakorta sajnos fájdalommal jár a látvány, sőt a rabjai is lehetünk.
//