Bex & Gina » cserebere

Szinte kárörvendő arckifejezéssel hallgatom, ahogy Piton jól helyre teszi a kicsi Bexet. Csendesen hallgatom a professzort. Ezt jól megcsináltam. Fogok magammal gondolatban kezet. Piton ír a mardis kis liba szüleinek, hogy egy kétes elemmel, azaz velem üzletelt. Biztos, hogy a jobb jegyeket követelő anyuci majd küld egy újabb rivallót a lányának. Fogadni mernék rá. Kb. bármiben.

Sajnos hamar leolvad az arcomról a kárörvendő mosoly, amikor a prof. engem is elővesz. Na persze gondolhattam volna, hogy nem lesz rest engem is kiosztani. Ez most az ijesztő-ijesztő Piton. Az, akit jobb komolyan venni. A hatást még azzal is képes fokozni, hogy egyenesen szemmagasságba hajol velem. Szóval tényleg az a célja leplezetlenül, hogy felszámolja az üzleti életem. Jobb lesz esztán sokkal, de sokkal óvatosabbnak lenni. Nem lenne jó ennél is nagyobb bajba kerülni nála. A négy hónap minden szombatja is erős túlzás összezárva a gonosz Denevéremberrel.
- Igen is Professzor úr.– válaszolom a tőlem telhető legilledelmesebb módon. De bár ne nézne rám így. Ettől a hideg futkos a hátamon. Viszont, ha valóban felszámol körülöttem minden cserekereskedelmet, akkor mégis miből éljek meg?! Hogy fogok tintát, pennát, táskát, ruhákat, csokibékát a kicsiknek, stb… szerezni?! Ez nem igaz. Ez aztán a szívás…

A távozó Piton után Bexre nézek. Nem kis megvetéssel. A beszólása már meg sem hat. Mondtak már nekem rosszabbat is. Úgy pereg le rólam, mint esőcseppek a héjakútmácsonya levélről. Gondolatban már azt tervezgetem, hogy Piton előtt, hogy járatom le délután. Pocsék délutánja lesz. Gondoskodom róla.

- Nyugi Bex. Olyan nem történik, hogy nekem bajom legyen. Tudod, csalánba nem üt a mennykő. – mosolygok vissza gúnyosan. – Egyébként még a görényem is találóbb sértéseket tud. Nem tudsz valami eredetibbel előjönni? – azzal nézem, ahogy sarkon fordul, és távozik. Nos, én is megyek a dolgomra. Tényleg elég volt ebből a reggelből már. És hol van még az este?!

Nagyon csúnyán nézek Ginára, amikor nem tudja befogni, de legalább visszaadja a pennát és a tintákat. Majd elhasználom valamikor, ennyi jó van az egészben. Nem vagyok nagy balhés lány, többnyire kerülöm az embereket, ha arról van szó, de most rendesen késztetést érzek arra, hogy megtépjem ezt a hülye kis sárvérűt. Persze visszafogom magam, mert abból még ennél is hatalmasabb baj lenne. Így legalább egy kicsit még lazábban is megúszom ezt az egészet, s még jól is járok ezzel az egésszel. Ha tudom, hogy Piton azt akarja, hogy együtt tanuljunk és még simán rá is veszem mindenre, akkor nem várom meg míg ő talál meg minket. Valószínűleg szóltam volna neki.
- Valóban jól fog jönni – bólintok illedelmesen és hallgatom tovább csendben, amit mond. Szívesen mondanék bármit, de belém fojtja a szót azzal, hogy megüzeni a szüleimnek ezt a kis incidenst. Nem fognak azért szólni, hogy „segítséget” kértem, abból jól kimagyarázom majd magam, de Gina származása már nem lesz az ínyükre. Valószínűleg majd el kezdenek példálozni és olyan téveszméket találnak ki, hogy a sárvérűek védelmezője lettem. A bátyám is biztosan nem hagyja majd ezt szó nélkül. Fogalmam sincs hogyan mosom ezt le magamról. Remélem a papáéknak nem akarják megüzenni, mert akkor lesz még ne mulass.
- Ott leszek – válaszolok, s megfogadom, hogy most az egyszer pontos leszek. Talán még hamarabb is odamegyek pár perccel, mert nem akarom még jobban kiharcolni Piton haragját. Ez is bőven elég.
- Kellemes reggelit! – ismétlem meg, amit a professzor mond majd Gina felé fordulok. – A tanulószobán találkozunk, de azért reménykedem, hogy addig felfordulsz te mocskos sárvérű – mosolygok rá, majd sarkon fordulok és otthagyom. Nincs értelme tovább ott ácsorognom vele. A gyomrom amúgy is teljesen üres és lassan vége a reggeli időnek, kezdődnek az órák és a szenvedés. Remélem valahogy túlélem a számmisztikát, azt sem értem, hogy miért vettem fel. Talán még a jóslástan is jobb lenne nála.
Ezen gondolatok és egy sóhaj keretében ülök le a mardekár asztalához és szedek magamnak a maradék tojás rántottából.

Üzletelünk,

üzletelünk?!

Végig hallgatja a Mardekáros lányt, egy hosszú pillanatig néz rá kifejezéstelenül. - Mindenképp Wildfield! Valóban jól fog jönni a gyakorlás, hátha Accipiter-nek hála, kikeveredik azok köréből akik alatt súlyosan rezeg a léc! Mélyen értékelem az igyekezetét és a lelkesedését! - Mintha némi "derű" lenne a hangjában. Közben nem rest kiosztani egyik kölyköt sem. Még egyenlőre Bexel folytatja. - Accipiter a Házi Rendet annyiszor másolta már le, hogy az egészet kívülről fújja. Lehet magának sem ártana! Az egy sajnálatos pont, hogy Accipiter nem képes felfogni, hogy nem kellene üzletelgetnie, de magától többet vártam volna! Mondjuk hogy össze szedi magát, kér egy felsőbb évestől vagy bárkitől segítséget, és megcsinálja a házi feladatát!- "ártatlan" ám annál ijesztőbb arckifejezéssel csóválja meg a fejét, mint aki aggódik Bex sorsa miatt. - El sem merem képzelni Ms. Wildfield, mit fog ezért kapni a szüleitől, ha megírom, hogy a lányuk egy mugli születésű, kétségbe vonható képességekkel rendelkező diákra bízza a házidolgozatait! - Ezt követően pedig bizony Gina felé fordul.
- Délután négykor! Egyikőjük se merjen késni! - ideges grimaszba fordul a szája és egy színtbe hajol Ginával, igen jelentőség teljesen nézve rá - Magának pedig ajánlom hogy fejezze be ezt a csereberélést, különben az összes kapcsolatát megkeresem és felszámolom! - nos igen. Gina érezheti, hogy Piton nem viccel. Noncs is humorérzéke, szóval igen nehéz lenne! Ezt most jobb ha komolyan veszi. Felegyenesedik, kihúzza magát, végignéz a két lányon.
- Kellemes reggelit! - azzal ő valóban megy a dolgára.

Bex, te ostoba liba, tényleg nem tudod, mikor fogd be, mi? Tulajdonképpen örülhetnénk is, és gyorsan elhúzhatnánk, addig amíg Piton jó kedvében van, és nem büntet súlyosabban. Ezt egész olcsón is megúsznánk, ha… ha nem locsognál össze-vissza. Még a végén a Főkígyó meggondolja magát a büntetést illetően. De hát jó. Nekem így is megfelel, ha Mrs. Aljas így akar játszani. Csak vigyázz, nehogy megbánd a nap végére, hogy velem kezdtél. Az eredeti terv az lett volna, hogy gyorsan tollba mondom a számmisztikát, és elhúzunk a bajba, hogy ne kelljen elviselni egymást a kelleténél tovább. De tudod mit. Felejtsd el. Jobb ötletem van. Szórakoztató délutánunk lesz. Nekem szórakozás, neked izzadás. Mire végzek veled azt fogod kívánni bár Vectorhoz és Pitonhoz mentél volna segítségért. Tulajdonképpen igazad van. Jó ember ez a Vector és ez a Piton… Gúnyosan elmosolyodok.

- Ó tessék Bex!– nyomom a kezébe az említett írószereket – Ami azt illeti szoktam én a rászorulóknak ingyen is segíteni, de hát te szoktad mondogatni, hogy milyen „Előkelő Aranyvérű családból származok” – formálok idézőjelet az ujjaimmal, de a maró gúny így még inkább érezhető – Pusztán nem akartam megsérteni az érzéseid, hogy alamizsnát fogadsz el egy griffendéles sárvérűtől. De tulajdonképpen tekinthetjük így is a dolgot.  

Nem tehetek róla, de olyan jó érzés beszólni, és gúnyolódni Bexen. Főleg Piton előtt. Az sem zavar, ha tényleg jobban megbüntet az üzletelés miatt. Már úgyis mindegy, Bex világosan lerántotta rólunk a leplet. De megissza még ennek a levét. Gondoskodom róla.

- Elment az étvágyam. – nézek a korgó gyomrú Bexre. Ez nagy szó attól, aki már éttermi szemetesből is guberált ételmaradékot, de hát ettől a csajtól bárkinek hányingere lenne. Feltűnő jó kedvvel akasztom a vállamra a táskám, ami eddig a lábamnál hevert.
- Bex. Ma legendás lények gondozásával kezdünk. Nem muszáj pontosnak lenni. Persze te soha nem vagy az. – nézek a másik vörös lányra, majd Piton profra.

- Akkor, délután négykor a tanulószobában igaz? – teszem fel az egyszerű kérdést, bár nem várok megerősítést.
– Akkor ha senkinek semmi hozzáfűznivalója mennék is. Megígértem Hagrid tanár úrnak, hogy segítek megetetni a harmadévesek durrfarkú szurcsókjait még óra előtt. Nem szeretek késni.

Amennyiben tényleg nem marasztal senki meglehetős jó kedvvel kezdek el ballagni a kijárat felé. Nekem ennyi épp elég volt egy reggelre a mardekárból. De hát sajnálatosan még a nap többi részében is lesz hozzájuk szerencsétlenségem…

Már az első találkozásunk óta egy apró félelem fog el, ha Piton professzor közelében vagyok. Ő az a fajta tanár, akinek tekintélye van, nem túl szerethető figura a szigorúságából kifolyólag, de ettől függetlenül igenis kiváló pedagógus. Most el kellene csüggednem és szomorú képet vágnom, mert valószínűleg bukom így a számmisztikát, ha nem szedem össze magam nagyon sürgősen. Mégis valamennyire örülök ennek a szituációnak, mert Gina jól megjárja így és nem érdekel, ha én is büntetést kapok. Már hozzászoktam amúgy is a fenyítéshez, ez nem oszt, nem szoroz a dolgokon. Azért megpróbálok olyan képet vágni az egészhez, ami idegesítheti Ginát és Piton meg megenyhül tőle az irányomba. Amennyiben létezik ilyen nála.
- Rendben, Piton professzor – bólintok bűnbánóan, ám ennek ellenére még egy kicsit felemelően is érzem magam. – Igaza van mindenben és ha már ott vagyunk Gina bájitaltanból is segíthetne, nem az erősségem és jól szeretnék teljesíteni – húzom el a számat, s remélem a lehető legőszintébbnek tűnök.
A tervem a következő: beülünk a tanulószobára délután négykor, megcsináltatom Ginával az összes házim, elmagyaráztatom vele a dolgokat, úgy teszek, mintha én is közreműködnék a dologban és mivel ott lesz Piton is felügyelőnek nem tehet mást, minthogy segít nekem avagy megcsinál helyettem mindent. Hiába akar majd ellenkezni meg menekülni nem fog összejönni. Nem szívesen töltök vele időt, de ez legalább valamennyire előnyömre válik majd.
- Ha már itt tartunk – tekintek Ginára. – Visszakaphatnám a pennát és a tintákat, amiket a hiányos háziért cserébe kértél? Mivel Accipiter semmit sem csinál ingyen, nem tudom mennyire ütközik az iskola szabályzatába ez a módszer – nyomom meg a hiányos szót, s úgy teszek mintha elgondolkoznék. Nem tudom, hogy Piton mit fog ehhez szólni, az sem zavarna, ha ezzel engem is jobban megbüntet.
Hirtelen a hasamhoz kapok, ami megkordul jelezvén, hogy ideje lenne reggelizni menni, de ezt még muszáj volt elmondanom. Kíváncsian tekintek a professzorra, s remélem minél gyorsabban lerendezzük ezt, hogy végre mehessek enni.

Üzletelünk,

üzletelünk?!

Végig néz a két kölykön. - Fel nem foghatom, miért nem rögtön a nagyteremben a tanári asztal előtt bonyolították ezt?! - mintha a professzor hangja nyomokban iróniát tartalmazna. Átveszi Bextől a pergament és végigfutja, kivételesen nem él olyan módszerekkel mint legutóbb, egyszerűen össze sodorja és bizony esze ágában sincs vissza adni! Gina utolsó kérdésére metszőn pislog a lányra. Nehéz lenne befognia a száját mi? De sebaj! Nem eszik forrón a kását. Piton hamar ítéletet hoz rezzenéstelen arccal.
- Nem. Nem tiltja a házirend. - kissé szarkasztikus zavarral az arcán fordul Ginához - Nem is tudtam, hogy Wildfield iránt is ilyen lelkiismeretes felelősséggel érez, akárcsak Ms. Benedict iránt. - enyhén gúnyos ábrázatot ölt ezt követően - Tudja mit? Ha már úgy is olyan jóban vannak - néz a két lányra egyenként igen csak jelentőségteljesen. Persze tudja ő hogy ki nem állhatják egymást, sőt! - Tanuljanak csak együtt! Várom magukat a tanulószobára ma délután négytől! Újra írhatják ezt a számmisztika házit. Meg amijük még van! Ha csinálják, csinálják tisztességgel! - ennél többet ő személy szerint nem fog hozzá fűzni, nem óhajt ennél nagyobb jelenetet rendezni. Így ha csak nem éri különösebb marasztalás, akár még némi attrocitás képében, ő távozna is a színről. Megreggelizett, nem óhajtja felesleges idegeskedés miatt kidobni a taccsot. Már pedig meg mer esküdni, hogy Ginától lassan gyomorfekélyt kap...

Perselus Piton Professzor. Roxforti életem örökös megrontója. Drága Szent Mandragórák! Olyan nagy kérés lenne, hogy egyszer az életben ez a vén Csörgőkígyó ne ott ólálkodjon, ahol én?  Ha van, akit még Bex-nél is jobban rühellek, az a házvezetője. Erre tessék. Hát kell ez nekem?! Tudtam, hogy nem kéne ezzel az ostoba libával üzletelni. Minden bizonnyal tényleg volt olyan ostoba, hogy feldobjon Pitonnál. Ha csak rá gondolok, felforr az agyvizem. Mégis hogy merte?! Ezt még nagyon megbánod Wildfield! Ha McGalagony ígérete ellenére nem, akkor majd én, változtatlak egyszer zsebórává!

Persze. Add csak oda neki. Nehogy, eszedbe jusson valami épkézláb kifogás. A gond, hogy még mindig nem tudom, hogy Pitonnál mi számítana épkézláb kifogásnak. Sztem kb. a halálunk. Egyébként semmi. Ha most elkezdek magyarázkodni, valószínű azzal csak magam alatt vágnám a fát. Így is Bex jön ki jobban a dologból. Őt úgysem büntetni meg Piton, legfeljebb elzavarja a házi nélkül. Ezt megint én szívom meg.

- Én azért „bravúros házinak” nem nevezném. – vonom meg a vállam, teljesen közömbösen. – Inkább csak kiegészítő jegyzet, gyenge számtani képességekkel biroknak. A segítségnyújtást csak nem tiltja a házirend?

Persze Piton úgyis megnézi majd. És úgyis házinak minősíti. De legalább nem adtam fel harc nélkül, mint ez a szerencsétlen kis mardis liba. Igazából a nálam lévő tinta és penna sem segít a dolgon. De hát valamiből csak élni kell? Valószínű a táskámat is megnézi majd. De peche van. Csak ez az egy volt nálam. A többivel ráérek délután foglalkozni. De mostantól jobb lesz sokkal óvatosabbnak lenni, és eldugottabb helyeken, hülye időpontokban üzletelni, amikor eszében sincs a Főkígyónak ott siklani, ahol semmi keresnivalója.

Már érzem, hogy a gyomrom rendetlenkedni kezd az éhségtől és alig várom, hogy minél hamarabb szabaduljak Ginától. Persze, hogy megemlíti a késést, miért ne tenné? Miért nem tudja befogni a száját legalább két percre? Komolyan nem tudom, hogy kitől tanulhatta ezt. Vajon már a Roxfort előtt is ilyen irritáló volt? Vagy csak itt nőtt meg ennyire a képe és próbál védekezni, mert sárvérű? Az a legszörnyűbb az egészben, hogy nekem az utóbbiról fogalmam sem volt. Tegnap este kaptam egy fülest és akkor tudtam meg, de ha én erre hamarabb is rájövök, akkor biztosan nem állok le vele üzletelni. Azt azért gondoltam, hogy nem aranyvérű, lerí róla.
- Hú, késtem – mondom úgy, mintha akkora probléma lenne, pedig csak gúnyolódom rajta. Gyorsan kikapom a kezéből a házit. Nem köszönöm meg neki, nem tudna senki arra kényszeríteni, hogy hálálkodjak Accipiter-nek. Először vágnám pofon, mint bármi más. Rajta talán még valamelyik jó rontást is kipróbálnám amennyire felfuvalkodott.
Hirtelen lépteket hallok meg és a hang irányába kapom a fejem. A szemeim egy kissé elkerekednek, amikor Piton szigorú tekintetét megpillantom. Hát ebből sem lesz elfogadható minősítés számmisztikán. Most biztos végünk, legalábbis Ginának. Tudom, hogy én sem úszom meg szárazon, de már ismerem annyira a professzort, hogy tudjam, előszeretettel kivételezik az ő házába osztott diákokkal.
- Tessék – nyújtom át Pitonnak a papírt, amit az imént kaptam Ginától. Jól az agyamba vésem, hogy ha most nem kapom vissza a házit, amire hatalmas szükségem lenne, akkor majd ne felejtsem el visszakérni a sárvérűtől a pennát és a tintákat. Ha én nem kapok semmit, ha semmi javam nem származik ebből az egészből, akkor neki sem. Lehet, hogy önző dolog, de egyáltalán nem hat meg. Főleg, hogy róla van szó.
Megjátszott megbánó arccal nézek a professzorra, nem kezdek magyarázkodni. Félek, hogy az csak feldühítené. Próbálok majd háttérben maradni az eseményekben, hogy könnyebben megússzam.

Hihetetlen, de elaludtam! Na, ilyen is ritkán van. És jellemzően nem hétvégén, amikor tehetném. Persze a fél éjszaka házikat gyártottam. Nem csak magamnak. Gyorsan magamra kapkodom a ruháim, felületesen megfésülködök, és még utójára ellenőrzöm a táskám tartalmát. Tankönyvek az aznapi óráimra. A saját beadandóim, és plusz egy, amiért remélhetőleg kapok tintát, és pennát. A régi már tök tropa. Nem is csoda, amennyit körmölök vele. Még behajítok a táskámba néhány üres pergament, a zsebkésem, és a pálcám. Ránézek az órára. Késésben vagyok, de rendesen. Nem számít. Úgyis a lüke mardis libával van találkám. Az sose pontos. Lehet, hogy zsebórává kéne változtatni, ahogy McGalagony szokta mondani a későknek. Fogadni mernék rá, hogy úgyse tudok úgy elkésni, hogy ő ne késsen jobban, mint én. Gyorsan viharzok le a lépcsőkön, kettesével szedve a fokokat. Egyszer még egy prefi rám is kiabál, hogy lassabban, de rá se hederítek, már is fél emelettel lejjebb vagyok. Nem érek én rá ezekkel foglalkozni.

És lám, lám. Megnyertem magam ellen a fogadást. Bex nincs itt. Mondtam én, hogy úgyse tudok úgy elkésni, hogy ő ne késsen többet. Hihetetlen a pimaszsága annak a kis bugyuta, arrogáns libának. Mitől is van olyan nagyra magától? Ja, tudom. Mardekáros. Aranyvérű. Chöööh…
Na végre ott jön. A falra tudnék mászni ettől a műszíruptól a hangjában. Most komolyan. Bex elmehetne egy mugli szappanoperába színésznek. Ja, nem az derogálna neki. De a viselkedése pont olyan.

Késtél. Megint.– közlöm vele szárazon, köszönés helyett. – A számmisztika házid. – nyújtom át neki bal kézzel a házi dolgozatot, ami az elfogadható felső harmadába esik, pár szándékos hibával. Pont, ahogy ígértem. Közben jobbommal elveszem a felém tartott írószereket.

Csak legyünk már túl ezen az egészen, és húzzunk el. A cseréket mindig jobb minél gyorsabban és feltűnés mentesebben végrehajtani. Az kéne még, hogy még valakit érdekelni kezdjen, hogy egy mardis, és egy griffes, akik köztudottan utálják egymást, miért időznek együtt… Főleg egy valakit szeretnék most nagyon elkerülni…

Fájó fejjel ébredem. Úgy érzem a mai nem lesz az én napom és ráadásul még  ott él bennem a tegnapi találkozás emléke Ginával. Nem éppen volt valami kellemes és nem válik ebből jó sulis emlék, amiket majd előszeretettel mesélek az unokáimnak. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy ma folytatódik. Reggeli közben ahelyett, hogy élvezném az ízeket és degeszre enném magam mindenféle finomsággal, amiket a szorgalmas házimanók készítenek nekünk az lesz a dolgom, hogy másoljak. Másoljam a fránya házit számmisztikára, ami a mai napon az utolsó órám lesz. Habár amennyire nem érdekel az iskola na meg más sem, ha Gina nem mondja, hogy mikor van nem tudom meg. Többnyire csak követni szoktam a negyedéves mardekárosokat és beesek a különböző órákra. Ez van!
Kómásan öltözöm fel és eszembe jutnak az Accipiter lány hozzám intézett utolsó szavai a tegnapi napról: ne késsek. Neki annyira drága az ideje és felárat fog felszámolni a háziért! Engem ez teljesen hidegen hagy. Akkor megyek, amikor elkészülök és ha ez késéssel jár, ám legyen. Ilyenekkel nem tud megfélemlíteni, sőt csak egy löketet ad, hogy még lassabban készüljek. Amolyan már azért is érzés teng bennem.
Mikor elkészülök, ami nem áll sok mindenből még olvasok egy fejezetet a könyvből, amit nemrégiben kezdtem el és csak utána indulok le kezeimben a két üveg tintával és a pennával. Úgy beszéltük meg, hogy a nagyterem előtt találkozunk. Már minden diák nagy valószínűséggel reggelizik és jó szokásomhoz híven kések. Ha most összefutnék Friccsel annak nem lenne jó vége. Mindig összetűzésbe keveredünk valami miatt, pedig én még nem is vagyok annyira balhés.
Lassú léptekkel közelítem meg Ginát, aki pontosan ott van, ahol már nekem is lennem kellene. Már a lépcsőről kiszúrom vörös loboncát.
Mosolyogva lépek oda a lányhoz, mint akinek még sosem volt ilyen jó kedve.
- Szép jó reggelt Gina – hangomon hallatszik a negédesség. – Itt van, amit kértél – nyújtom át neki az ez ideáig a kezemben tartogatott íróeszközöket.